A krakken művelet – Átrium

Sarntröllben járunk, az Expora készül a Honoshországból kiküldött kultúrális miniszter (Gyabronka József) és államtitkára (Bálint Adnrás). Még van 24 órájuk hátra, és egy “nemtudnimitszívott” tolmácsuk (Fehér Balázs Benő) fogja segíteni megoldani az eltűnt hold rejtélyét.

Számukra nem a pokol szabadul el, hanem a helyi Krakken, ami megbosszul mindent, de mindent, amit valaha elkövettek.  Krakken egy homokszörny, polip, vihar, és midnen rosszat helyreráz, így a honosh küldöttség el nem kerülheti sorsát.

Persze ők csupán az eltűnt helyi kapcsolatot keresik (és a hozzá tartozó irdatlan mennyiségű dollárban fekvő lóvét), amelyik a kiállításra készített holddal együtt válik kámforrá, és a honosh nyelven mukkot nem beszélő helyiekkel kellene a maradék 12 órában előállítani a lehetetlent.

Befut a két óriás színésznő: Lázár Kati és Molnár Piroska, akik több szerepben is a minisztert szivatják meg, a helyzetén csak szavakkal javítanak, tetteikkel egyre mélyebbre tapossák. (szék alá neveted magad a krakkenűző jelenetnél!!! és még hol a vége!)

Jó miniszterünk lépni nem tudna a megtaposott államtitkára nélkül, sőt nagyon létezni se (“még egy falunapot sem tudna egyedül megszervezni”), de nincs más választása, valakiben bíznia kell… nyilván mindennek ára van, amit dollár millióban mérnek, és nem csak a katonaság vezetője, a helyi maffiafőnök, de a végére kidedül, hogy a melengetett kígyó is a lóvé lenyúlásán dolgozott elég eredményesen…

Milyen szokatlan a helyzet, amikor a külföldi tv stáb nem a megszokott kérdéseket teszi fel, hanem belekérdez a kellemetlenbe (rasszizmus, hazaszeretet, hazaárulás… hol is hallottam én már ezt.. ), és nem hagyja magát kidumálással, mellébeszéléssel lerázni… sőt: totál alkalmatlan miniszterünk kénytelen mentenni az elképzelhetetlent: bocsánatot kér! (itt már a fikció résznél tartunk…)

Ebben a darabban mindaz a mocsok előtör, ami ma egy honosh minisztertől várhatóan a biliből kiömlik, ezek az idegen népek pedig saját krakken hiedelmükkel beteljesítik az elkerülhetetlent, lesz itt hold, mert oda azért ki is kéne lőni az alkalmatlant…

Megfeszül a közönség, annyit nevetünk, annyi helyzet, hirtelen poén, beszólás érkezik. Nem, nem csodálkozunk, felismerjük a helyzetet, és ha ma este már nem sírunk, akkor kinevetjük őket… őket? magunkat?

A díszlet, a jelmezek, az idegen nyelv, a prábeszédek, a jó ütemben felbukkanó, majd kámforrá váló szereplők olyan pörgésben, ritmusban szórják ránk a poénokat, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és nevetünk, még akkor is, ha ez már a miniszternek is sokkkk 😀

Bodó Viktor rendezése most nagyon eltalálta a közönséget, a közönség pedig nagyon pontosan odatalált az Átriumba, ahol ezt láthatja.  Külön öröm, hogy ez a bemutató volt, így minden ebben részt vállaló közreműködő előbújt, és nekik is járt a taps, nemcsak a színészeknek, mert mindenki a maximálisat nyújtotta.

Azt hallottam fél füllel, hogy nehéz a pasikat színházba vinni. Elvittem a férjemet, és minden idei színházi mellényúlásomat megbocsátotta ma este! Ez az igazi jópasiknak, gondolkodásra alkalmas egyedeknek tökéletes előadás!

Egy éj a paradicsomban – Vígszínház

Ez olyan kicsit zöld, kicsit éretlen paradicsom még.

A sztori klasszikus: Zseton (Hajduk Károly) a férj, pont a legjobb haver, a szomszéd Kujon (Seress Zoltán) nejével – Mignon (Eszenyi Enikő) indul megcsalásra a Paradicsom Hotelbe, ami kevéssé hotel, inkább alsókategóriás garniszálló. Bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanoda érkezik Mathieu (Kern András) + 3 lányunokája (3 iskoláslánynak öltöztetett csaj, kiket időnként álló kofferbe zárnak – ettől még idegesítően-affektálva kamaszlánykodnak…) és Maxim (Ember Márk), ki Jolánnal (Szilágyi Csenge) – Zsetonék szobalányával fut neki az éjszakának szintén ugyanott. Ugye a problémák ott kezdődnek, amikor mindenki felismer mindenkit, Kujon is pont oda megy szakérteni a tisztaságot, bogarakat, szellemeket, majd a kavalkád végén Zseton és Mignon erős felidnulásból Kujon és Zsetonné nevét nyögik be a Sasszem felügyelőnek (Lukács Sándor), ki lelkiismeretére hallgatva ezt biza másnap kinyomozza. A ki-kicsoda persze magában hordozza a meglepődéseket, kiborulásokat, férleértéseket. Időnként előkerült az egyre szőrösebb Zsetonné (Gilicze Márta), de tök feledhető hisztériát nyomott le.
No ez csupán a második felvonástól kezdődik, az elsőben ismerkedünk a szereplőkkel, pislogunk is a szünetben, hogy min is kéne itt bohózat címén vidámkodni. Na jó, “az ajtó magyar hangja” először vicces, mondjuk harmadik-negyedik kopogásra-nyekergésre már túltolták. Jó ötlet volt a vége felé kivágni a francba az ajtó-ablak kombót, halál felesleges volt addig is. Voltak, akik az  első szünetben feladták, pedig onnantól már javult a történet, és annak elmesélése is, a nevethetőbb poénok száma is emelkedett, ha nem is meredeken.
A majdnem lebukás minden pillanata lehetett volna igazi komédia, de csak részben sikerült. Igen, nevettünk is időnként, de valahogy a poénok többsége nem volt az igazi. Jót tett, amikor a nézőtér is a játéktér része lett 🙂 rövid időre.
Az a kevés dal, ami akadt, inkább a kiamaradhatott volna kategória, de a végén Eszenyi Enikőt hallgattam volna még.
Nem a színészeken múlt, hogy nem lett ez jobb előadás, ők a szívüket-lelküket odatették a színpadra, “szeretemőketérzés” végig volt.
Eszenyi Enikő, Hajduk Károly, Kern András, Seress Zoltán, Ember Márk, Szilágyi Csenge voltak az este valódi sztárjai, akkor is vitték az előadást tovább-tovább, amikor már kilátástalannak tűnt a helyzet a nézőtérről.
Messze nem az évad előadása, és nem az a sírvanevetős vígjáték (két szünettel: sose lesz vége…), viszont egy laza, kellemes téli estére jó volt.

Sok hűhó semmiért – Centrál Színház

Shakespeare vígjáték!

Klasszikus, rímelős, sírva-nevetős!
Igazi vidám-szerelmes-cselszövős történet.
Az ifjú Claudio (Rada Bálint) bolondul Hero (Ágoston Katalin) szívéért, de helyette főnöke, a jó nemes Don Pedro herceg (Simon Kornél) laza csata után beugrik lánykérőbe. Össze is jön a románc, csupán János gróf (Vári-Kovács Péter) szemét szúrja a frigy, na meg a “hogyan szívassuk meg a tesót” érzés.
Másik szálon a herceg legjobb embere Benedek (Schmied Zoltán) és Beatrice (Pokornyi Lia) ölik egymást a szerelemig. Ebbe azért besegít a herceg, Claudio és a kormányzó (Papp János) – annyira játszanak, hogy majdnem fékezhetetlen a röhögőgörcs a színpadon is – másik oldalon a női csapást Hero és Ursula (Borbás Gabi) viszi be gyomrosként Beatrice-nek.
János gróf cselszövését Lasponya (Magyar Attila) őrző-védő csapata leplezi le – Furkó szomszéd (Cserna Antal) közreműködésével, mi közben majdnem meghalunk a nevetéstől 😀
Igazi komédia, káosz és zűrzavar, na meg szerelem, persze Shakespeare története zseniális a mai napig.
Nem csak a színészek lubickolnak, a nézők nevetnek, de a látvány is kidolgozott: a jelmezek, a díszlet is olyan klasszik centrálos 😀
Puskás Tamás fordította, rendezte, szenzációs este volt!

A hűtlenség ára – Fórum Színház

Könnyű vígjátékra számítva közelítettük a havasesőben a színhelyet, ami a rendkívül kényelmes nézőtér versenyben dobogós lenne 😀
Nem mondom, hogy itt és most elfogytak az érveim, hogy miért nézd meg, mert van, aki nyerítve röhögött, én néha elmosolyodtam…

Akadnak benne drámaibb pillanatok, de megöli az időnként kényszervihogó avagy poénmentes időszakban is nyerítő nézőtárs…

A sztori nem bonyolult, a férj Jack (Németh Kristóf, aki a második felvonásban előkerül) felbérli Tonyt (Nagy Sándor), hogy gyilkolja le házassági évfordulós (még a dátumra sem emlékszik a tökéletesférj) Margarethet, a feleségét (Pikali Gerda). A bérgyilkos jön, lát, és persze nem lövi le (miről szólna tovább az előadás???), majd befut a férj, és elsül, aminek el kell, nem poéngyilkolásból, de a feleség zárja a darabot, hogy miért úgy és ott, arra nem sok válasz adódik már… de nem is kell.

Tony, egy mínusz IQ-val megáldott nyócker tahó stíulsú bérgyilok, teljesen hihetően, bár időnként kegyetlenül benne van a szövegében a fájdalmas igazság az éppen itt 20 éves, avagy bármilyen házasságokról. Sokat ront az előadáson, hogy a masszív káromkodáson kéne röhögni… persze azért a közönség egy részének ez megy is, én lehetek rossz passzban… (nem a káromkodáson szoktam kiakadni, csak azon, ha nincs más, vagy nem értem miért… és most itt nem értettem, mondom: nézőként nem értem, pedig tán nekem is játszák az előadást…)

A feleséget, a nyugdíjas közönség a hátsó sorokból kevéssé hallja (szünetben az utolsó sorból többünket is megfaggatnak, vajon mi hallatszik, mert ők ilyen messziről a szájról olvasást nem tudják összehozni), főleg nem, amikor hadar a megkötözött halni készülő nej a bérgyilkossal párban, de megoldják, mivel a telt háztól messze vagyunk, így előrébb szünetben lelnek szabad helyeket. Jó pont, hogy a színésznő rendkívül csinos, igazi luxuskurvának van öltöztetve…

Jack, a férj hoz színt a második felvonásba, nagyon kár érte, hogy a drámaibb jeleneteket néhányan a vonyítva röhögéssel díjazzák, végre történne is nézhető szituáció. Respekt, hogy tök betegen is vállalta Németh Kristóf az estét, de a trombitálva orrfújás a nézőtérről sem lenne vicces, nemhogy színpadról hallgatni… persze értem, ha szarul van, hát ez van. (összehasonlításképpen: láttam már betegen játszó színészt diszkréten a díszletbe rejtett zsepiket használni, és nem, nem trombitált, mint egy elefánt…, persze az évek, a rutin, és még valami apróság, ami nem a tahóság…)

A káromkodást kimaxolták,  abban nem volt hiány, értelme sok helyen nem volt, és kevéssé értem, mit lehet azon vidámkodni oly nagyon, hogy a feleség 3x is megkérdezi a férjet, hogy “kúrtál már mással?” Persze nem akartam komolyan megtudni az előttem ülő vinnyogitól, mert ha neki tetszett, akkor tuti így van ez jól.

Hogy mennyire kötött le az előadás, azt jól példázza, hogy pontosan tudtam: az igazi buli az nem a nézőtér-színpad területén van. Úgy ám! Az igazi jókedv az előtérben volt, a második felvonás közepétől már tisztán lehetett hallani, hogy odakint valamilyen másik, valódi  vígjáték zajlik, a benti műsorral ellentétben.

Aprócska zavaró körülmény volt az a tapló fotós, aki még az előadás alatt vakuval dolgozott (értem, kellenek a fotók és szép fényben, de mi meg a jegyért fizettünk, és nem volt benne, hogy a vakuja fényét “élvezzem” előadás közben). Persze a vége pillanatban azonnal nyílt az ajtó, és az előadásra egyáltalán nem kíváncsi kint bulizó fényképész csapat is befutott megörökíteni a tapsrendet. (hát nem volt hosszú, így igyekezniük kellett…)

Az pedig csak magánügy, de a kordokumentáció kedvéért: szünetben nagyon röhögtünk (legalább volt min…), amikor befutott (messziről macifelsőben) Pataky Ufó Attila, beült a nézőtér közepére, profi fotós körbelőtte, majd “elegánsan”, vidáman távozott… ott volt! Szerintem az 51-es körzetből hozhatta az info-t, hogy ezt az előadást nem muszáj végignézni, elég ha posztolja, hogy színházban volt, az ufók nem fognak megharagudni rá… Persze az is lehet, hogy a menetrendszerinti repülőcsészealj már indult volna tovább 😀 (tudom, dög vagyok, ez van… :D)

Mi történt még? Az előadásban semmi érdekes, az utolsó sorban viszont a fél brigád nem talált oda a ruhatárba (kikerülhetetlenül elsétált mellette…), így kabáttal esett be 7 után, mellettem ülők még 10 perccel kezdés után is beszélgettek, a túlvégen viszont spórolós este volt: egy zörgős zacsiból ketten pereceztek… és tök jól bírtam a gyűrődést, csupán egy gyilokpillantásom volt a dumálókra, a másik gerlepárt nem is küldtem el a zacskójukkal együtt a francba… mert nekem még tán volt gyerekszobám, ha ebből a blogból ez kevéssé derül is ki.

Fórum Színház: már annyira nem szeretlek… 🙁 pedig ez csak a második randink volt… 🙁

III. Richárd – Radnóti Miklós Színház

Andrei Serban várva várt új rendezése.

III. Richárd (szerepében Alföldi Róbert) nemcsak egy élet, hanem két nemesi család életének története, ami korban az angol rózsák háborújának a vége felé történt meg. Shakespeare írása (megjeleníti László Zsolt az este) lehetett volna jobb, vagy kevésbé fájdalmas, de ő ezt így írta meg.

III. Richárd igen fiatalon elhatározza, hogy ő biza gazember lesz, és ehhez tartja is magát egészen a történet végéig, mindig, és minden szituációból csak a saját magára nézve előnyöset látja, minden más nem számít. Nem számít a hazgugság, az álnokság, a gonoszság, a pletykák terjesztése, a körülötte lévő hívek befolyásolása, semmi nem számít, csak az ő céljai kerülejnek előtérbe.

Nem számítanak az emberéletek sem. III. Richárd parancsára úgy gyilkolnak lekötelezett szolgái, mitha jegyet vennének a következő postakocsira.

III. Richárd hízeleg, és mindenhol a jobb arcát mutatja, elhiteti az emberekkel, hogy ő jó, és szerencsések, ha abban a kegyben részesíti őket, hogy a királysághoz segíthetik. Amikor pedig már eléri, akkor nem sok szüksége lesz rájuk.

Meg sem próbál szeretni, azt is csak céljai elérése érdekében játsza meg: Lady Anna (Sodró Eliza) ismeri fel, hogy a féjre sírjától elcsábított asszonyként nem lehet boldog.

Margit hercegnő (László Zsolt) még száműzetése előtt átkát szórja mindazokra, akik férje és fia halálában részt vettek, és később ez az átok vissza is talál.

A nemesek mindig annak nyalnak, akinél többet remélnek, és ígérni III. Richárdnál jobban senki sem tud. Hát az nem kerül semmibe.

Annyi a cselszövés, hogy egy “ártatlan” nagybácsiból a birka nép megvezetett közreműködésével király lesz, de ennek súlyos ára van: üldözési mániája egyre-másra szabadítja meg az addig jó talpnyalóitól.

Egyik legnagyobb ellensége Erzsébet hercegnő (Kováts Adél) , kinek megölte férjét, apját, fiait, testvéreit, és egyszercsak szemet vet lányára, és azt kéri tőle, hogy adjon tanácsot meghódítására. III. Richárd nem látja, hogy az anya gyűlölete lényegesen erősebb, őt nem tudja legyőzni, mert halott szerettei mellette állnak.

A leginkább valóságűen ábrázolt rész III. Richárd királlyá választása: az ellenfelei a Tower-ben, a nép csak hallgat, majd egy két jó szónoklat, és már pitizhetnek is neki, hogy a királyi trónt foglalja el. Kéreti magát mint a fürdős kurva, de nyilván ez már a szerepjátéka: övé lesz a korona és a hatalom.

A nép szeretete hosszútávra az ígéretekkel nem volt megvásárolható, de a gyűlölet már az egész családját kiirtotta.

Hogy mitől lett király III. Richárd? Attól a megosztott, gyűlölködő néptől, amelyiket egy-egy lelkesítő beszéddel pillanatok alatt saját maga mellé tudja állatani.  (hol is ismerős ez… nem ez nem London… hiába dúdolja “én egy finom angol úr” részt az MFL-ből, ő akkor is csak egy gyilkos marad, amit nagyon nehezen ismerne be).

A végső csatára már nem marad megbízható embere, már ő sem bízik senkiben. III. Richárd elbukik, sok hullát hagyva maga után.

Az egész előadás nagyon látványos fény-hangtechnikával fut, sokszor kapcsolódik fel a nézőtéri lámpa, nekünk, hozzánk beszélnek a szereplők.

Különleges, máshoz nem hasonlítható élmény, nem kell hozzá elolvasni mit írt Shakespeare, anélkül is teljesen megérthető.

A hosszú vastaps nemcsak az színészeknek, hanem a rendező-alkotónak Andrei Serbannak is kijárt.

Csodálatos, sokáig nem felejthető, nagyon elgondolkodtató előadás,

Valahogy az érzés nem enged: miért kell a birka népnek a gonosz vezető… hogy mit esznek rajta… persze nagy játékos… ez akár ébresztő is lehetne, jönnek a választások…

Köszönet érte a Radnótai Színháznak, hogy ezt bevállalta, nekünk nagy élmény volt.

 

 

Szeretni bolondulásig – Fényes est – Kálmán Imre Teátrum – Operett Színház

Megtaláltam a legjobb szót erre az estére: cuki!

A csodás meglepetésvendég Lehoczky Zsuzsa, aki az előadás közepén egyszercsak feltűnik egy klassz fotelben. Mindenki szeme csillog, és gondolom fel sem áll, majd elénekel egy dalt, és kitolják… aha… Felpattan, énekel, majd jön Csonka András és Peller Anna, körbeölelik, és hozzák a fiók mélyéről a régi fotókat, történeteket. Igazi időutazáson vagyunk. “Hess-hess” és jön a Kossuth díjas díva, felpattan, énekel, táncol, és elvarázsol! Tátva maradt a szánk, és úgy is maradt! Nem a “hát ez még él?” érzés kerít hatalmába, hanem a jesszus, nézném még még még! (nézhetem, mert a fináléra még visszatér, és nemcsak énekel, hanem táncol és ragyog!)

És akkor a két főszereplő: Peller Anna és Csonka András.
Csonka András a mesélő, a közönséggel beszélgető, Peller Anna pedig leénekel bárkit a színpadról, rengeteg érzelemmel, humorral. Fényes Szabolcs dalainak csupán egy része fért az estébe, de még őt magát is régi tv felvételen nagyon ötletesen megidézték.

A dalok repítettek a gyerekkoromba, a látvány viszont nagyon is mai volt. Anna ruhái álomszépek!

A dalok között két rövid vidám jelenet is bekerült a műsorba, ahol Magócs Ottó is beszállt bolondozni. Klasszikus vígjátékok, dőltünk a nevetéstől, annyira jól illeszkedett a dalok közé.

Szóval Anna és András: jól és jókat énekeltek, szívvel-lélekkel, jó hanggal, rengeteg volt a humor, a közvetlen kedvesség.

Igazán szórakoztató este volt!

Nem félünk a farkastól – Centrál Színház

Egy középkorú házas pár, és egy fiatal, akik vendégségbe érkeznek egy különös éjszakán.

Senki sem szomjas, és erre még rátöltenek.

George (Rudolf Péter) és Martha (Básti Juli) az első perctől ölik egymást, és ebben még az sem zavarja meg őket, mikor vendégeik befutnak. Mindenki harcol, mindenki az önös érdekeit, sérelmeit hozza. Párbeszédeik, vitáik valahol mindig csattannak. Eleinte egymáson, majd Nick (Schmied Zoltán) és Honey (Ágoston Katalin) lesznek mondataik áldozatai.
Mindenki másra vágyik, de csak egymást kapták, mindkét pár kapcsolata belülről régen sem volt jó, az idővel pedig csak romlott. Hiszik, de az mégsem segít, hogy  beszélnek róla, a hazugságok egyre másra derülnek ki. Alázzák egymást, és közben az alkohol egyre nagyobb mértékben fogy. Mindegyikük élete kirajzolódik, a szituációkon hol nevetünk, hol megfagy a levegő.
A drámai előadás végére elfogy a levegő. Minden elfojtott fájdalom, minden eltüntetni vágyott sötét  mocsok és folt előkerül az adok-kapok játékukban.
Rudolf Péter és Básti Juli a legnagyobbat játszották Valentin nap estéjén.

Hazudj inkább, kedvesem! – Játékszín

Ez olyan igazi, Játékszínes vígjáték!

Egy lakás a helyszín, 3 főfőszereplő, és mindenki más pedig adják alájuk a poénokat.

Adott egy házaspár: az ügyvéd férj, és az elhanyagolt, betegesen hazudozó feleség, akikhez karácsonyra érkezik a legjobb barát.

Carlos (Kerekes József) és Julia (Tóth Enikő) házaspárként annyira cívódnak csak, amennyire a hét éven belüliek még szoktak, a férj még türelmes, bár egy ponton már agyturkászért kiált. A szituációkat tovább fokozza, de nem csak szorozza, hanem négyzetre emeli a családi barát, a férj gyerekkori barátja Lorenzo (Csonka András), akinek minden mozdulata, megszólalása magában hordozza a következő katasztrófa helyzetet. Van egy pont a történetben, amikor Lorenzo elszabadul (ő is meglátja, a nem meglátható papot :D), és innentől szövetségben Julia-val próbálnak nemhazudva életben maradni. Juan (Vadász Gábor), a legpechesebb betörő, akit a föld a hátán hordott, a helyzetén mit sem javít a két tettestárs, főleg már a hulla állapotukban.

A legtökéletesebb, és kitartóbb hulla (Szőlőskei Tímea, élve még szobalány), akit az egész előadás alatt rejtegetni, vagy cipelni kell. Nem lehetett könnyű, na nem a mérleg miatt, hanem folyamatosan a meghaltat nem elröhögni.

A végére persze megérkezik a kotnyeles szomszédasszony, a rend éber őre, majd az újabb rablóbanda…

Addigra a két szövetséges, Lorenzo és Julia már az idegbaj határán, de ez mit sem számít!

Nekünk tetszett! Nagyon röhögős este lett!

A kutya különös esete az éjszakában – Centrál Színház

Christopher 15 éves asperger szindrómás kamasz, aki egy kisvárosban élve felfedezi, hogy a szomszéd szeretett kutyáját valaki megölte. Az ő saját logikájával kezd a nyomozásnak, melynek vannak alapjai: nem tud hazudni, őszintén, és egyszerűen kérdez, a hamis válaszokat hamar kiszűri, és állhatatosan megy tovább.

Ez egy tükör darab azoknak, akiknek a közvetlen környezetében van asperger szindórmával élő gyermek vagy felnőtt. Tükröt mutat és elgndolkodtat. Aki nem ismer ilyen gyereket, annak pedig kinyílik a világ. Igen, ilyen is van. Van olyan, hogy valaki matek-fizika-csillagász zseni, de problémát okoznak neki a színek, az azok közötti eligazodás, a közlekedés, az útvonalak, az idegenek, az ölelések, az étkezések. Egyáltalán minden problémát okoz, ami nem a megszokott élete.

Tükör: igen, amikor két aspergeres kamasz ül a nézőtéren, akkor az bizony kemény tükör. Mi az, ami az ő életükben volt, és már leküzdötték, betakarták, mik azok a területek, amiken még dolgozni kel, és mi az ami sosem fog megváltozni. Én csak a saját történetünket ismerem.
A majdnem 14 éves a végén puffogva megkérdezte, hogy ezt neki miért kellett megnéznie… pont ezért… hogy lásd, milyen a dühkitörés a másik oldlaról nézve… most látta, hogy nem csak neki rossz az olyankor belül, hanem látta, hogy mi kívülről hogyan és miért rémülünk meg tehetetlenségünkben. .

Látták, hogy másnál is ugyanazok a képességek, kiemelkedő képességek amiket használni tudnak álmaik megvalósításához.

Nagyon érzékenyen mutatja meg az előadás a szülők reakcióit Christopher viselekedésére, milyen közösen kialakított jeleket használnak a mindennapokban.

Hol lehet elszúrni egy aspergeres életét: a bizonságot, ha kihúzod alóla (érzelmi biztonság, félelemérzetből ne meneküljön el), akkor nagy a baj… onnan felállni, szintel lehetetlen. Csak összefogással sikerülhet. Mert teljesen mindegy mit gondolunk kívülállók róluk, ők mindenben meglepetéseket okoznak. Az élet olyan területeire jutnak el, ahova mi, átlagemberek soha.

Az utolsó mondat mindent visz: “én bármire képes vagyok! – mondja Chrisitopher” és elhiszem nekik… nézem a két fiam, és elhiszem, hogy bármire képesek ebben az életben, mert meg van hozzá az összes képességük, jelenlétük.

Christopher szerepében Kovács Krisztián alakítja ezt a nagyon más kamaszt. Scherer Péter, az édesapa, aki időnként megbotlik, de mindent, hangsúlyosan mindent megtesz óriási türelemmel a fiáért. Az Anya, Pokorny Lia már bevallottan nem ennyire erős, feladja és elmenekül a szomszéddal egy új, problémamentes életbe… de a sors, még az Apa hazugsága ellenére is hozzá tereli a fiát.

Innen kellene felállni, egy olyan gyermek életében, aki nem ismeri a hazugságot, az álságot, és szétesett családját végre viszontlátja egyben.

Apa jön rá a fejlesztő tanárral (Kakasy Dóra), hogy ennek a fiúnak az állandóságra, a megbízhatóságra van szüksége, amiből következik, hogy egy olyan megoldásra van szükség, ami hosszútávú. Érkezik Apa ajándéka: a kölyökkutya.

A színpadon a szereplők, szól a vastaps, jön az 50. előadás tortája a rendezővel, nekem meg nem szabad most sírni. Hiába az elmúlt évtizedek köszöntek vissza a színpadról némi átdolgozással, mégis az volt a cél az előadással, hogy hazafelé és másnap tudjunk beszélgetni róla. Szerintem menni fog.

Puskás Tamás rendezte, és ugyan ritkán játszák, de az egyik legfontosabb darab ma Pesten. Akár osztályoknak is, érzékenyítő előadás ez, jobban megértjük belőle azokat, akik mások, akik kilógnak a sorból, és ezzel még többet adnak a társadalomnak, csak fogadjuk el és be őket.

Nagyon értékes gyerekek, és nem szabad őket hagyni, hogy elkallódjanak.

Viszont az érintetteknek ez kötelező előadás, minden percre van segítség, vagy aha élmény.

Csodálatos darab!

Nők az idegösszeomlás szélén – Átrium Színház

Az Átriumban, az Operettszínház előadása, így azért pontosabb.

A jegyvéltel oka a jó nézői vélemények mellett, az a kicsit sem vidám helyzet, hogy sokszor érzem magam úgy, na itt a vége, elég volt, idegösszeomlok.

Az előadás szünetében már vigyorogva mondom: áááááhhhh, még a kanyarban sem vagyok a problémáimmal a főhőseinkhez képest! 😀

A sztori nem túl bonyolult, Pepa (Peller Anna) elhagyott reklám színésznő, Candela (Gubik Petra) hisztérikus manöken, Lucia (Vásári Mónika) kőkorszaki régen elhagyott ideggyenge volt feleség, Paulina (Ábrahám Gabriella) a női harcos ügyvéd körül forognak az események, melyeket Iván (Szentmártoni Norman) mozgat, pörget és csavar fel. Candela az egyetlen, aki nem ezt a fickót kergeti, és akarja magának, Candelának csupán egy terrorista a szerelme, akit már a tv-ben is üldöz a rendőrség.

Pepa még futna (nem nooooormáááálisss!!!) Iván után, kergeti az előadásban kb két napig, de állandóan megússza az a rohadék Iván a találkozást. Az ex feleség Lucia, pedig nyilván orvosi eset, aki 19 év után még mindig perelni akarja a közel 20 éve elhagyottat, és nem lóvét kér, mint minden normálisan működő bosszúálló luxusfeleség, nem, ő még 20 évet akar a pasi életéből… (ebből, bakker… 20 perc nem kéne…)

A legjobb pasi egyébként ebben a darabban a taxisofőr (Pesák Ádám), őt valahogy nem üldözik szerelmükkel, pedig… jó hangú, fiatal, és még humora is van 🙂

Mellékszálként befut a történetbe Iván és Lucia fia: Carlos (Kocsis Dénes), a mamakedvence figurában, majd kezd a menyasszonyával kitörési kísérleteket tenni, ami annyira jól sikerül, hogy a káosz közepén, Candela dobja is a szívéből a kergetett terroristát, és idegbaját leküzdve, ablakból visszahúzva, már Carlosnál keresi a szerelmet.

Mert mindenki azt keresi ebben a női hisztériában, idegbe csak azért nem omlik valóságosan senki, mert ott a gazpacho, amit még Pepa alkotott, és fűszerként a végén beleaprított némi xanax-ot, így a sztori végére, aki addig nem nyugodtott le, az majd ettől megszelidül.

Pepa végre elkapja Ivánt, csupán azért, hogy végre jól megérdemelten elküldje melegebb éghajlatra az ügyvéd csajjal, (aki egyébként az ex feleséget védte volna a bíróságon, de önmagától ugye senkit nem lehet megvédeni).

Mellékszereplőként még kiemeledett a diliházból több szerepben: Papadimitriu Athina, akinek tök elhittem a házinéni, és a rendőr szerepét is 🙂 A beszólásai feldobták az esténket.

Pepa, Candela és a taxis srác énekhangja vitte a show-t előre, a csajok végül nem omlottak idegben össze, mi viszont kisimulva, mosolyogva elhalasztottuk az idegösszeomlást későbbre. Addig járunk színházba 😀

Réthy Attila rendezése, az Operett helyett az Átriumban 😀 Jó volt, nagyon 🙂