Menopauza – Játékszín (Mézesvölgyi Nyár)

4 ötven pluszos csaj (igen, nem NÉNI, hanem vagány CSAJ) a színpadon. Olyan erővel robbannak be a veresi nyári esténkbe, hogy hirtelen minden eltűnik, nincs már tömegiszony, nincs duma, nincs semmi más, csak a kaland, amit a klimax és a körülötte kialakuló állapotok bemutatása generál.

A négy karakter tökéletes találat, mit találat: a legjobban célzott ágyúval találták el a közönséget: ízlésben, humorban, zenében, történetben.

A vérprofi üzletasszony szerepében Hernádi Judit búgja el a dalokat összetéveszthetetlen hangjával, csapja le a poénokat fanyar humorával.

Az életunt családanya – Náray Erika “csak” annyira idegesítő, amennyire unalmas az élete, viszont amikor dalra fakad, vagy szóhoz jut, akkor kitör belőle a dög: egy igazi energiabombává válik.

A kiöregedett, de megöregedni képtelen színésznő – Tóth Enikő folyamatosan csetlik-botlik a szerepében, és megállás nélkül irígykedik a nálánál fiatalabbakra, szebbekre, de a csajos bulikban a többiekkel együtt tombol. Halványka a többiekhez képest, de ilyen típus is van.

Az este fényes csillaga, a vega-természetbarát-nagyonzöld Szulák Andrea, aki a donnatonna és a vegadömper szerepében előhozza belőlünk is az állatot. Olyan hangon visítunk röhögés közben, amire se mentség, se magyarázat. Zeng az éjszaka, és nem csak a daloktól!
“Ez már a vég kezdete…” hangzik el valahonnan mellőlem, amikoron is rúdra “pattan”, és próbál talpon maradni-újraállni, majd a túlvégen lendületből lefejeli a díszletet… nincs tovább, ott hiába énekel közben Hernádi Judit, a másik csoda az estében, reménytelen levenni a szemünket a rúd körüli vonaglás világbajnokáról.

Mind a négyen más és más élethelyzetben kapják a nyakukba a klimax tüneteit, amit sok-sok helyzetben, életképben mutatnak be. Óriási plusz pontja az előadásnak, hogy a sok nevetés közben behoz olyan komoly témákat is, amikor a könnycsepp ott a szemünk sarkában. Ilyen, amikor ezek a felnőtt csajok hirtelen kislányosan kamuznak az anyukájuknak, majd abban a pillanatban pont azt érezzük, hogy holnap reggel (mert ma éjjel már hagyjuk aludni őket) mi is azonnal felhívjuk anyut, amíg még lehet! És nem lepasszoljuk, hogy majd megyünk, hanem tényleg megyünk, és meghallgatjuk, mert akárhány évesek vagyunk is, és akármennyire szentimentálisra klimaxoljuk magunkat akkor sem lehet elfelejteni: Anya csak egy van!

A hőhullám a megcsalás, a szex, a bátorság, a szembe kell nézni a tükörrel nehéz feladata mind-mind vár a menopauza idején ránk. Igen, rám is, hiába még nem vagyok ott az 50-nél, de már hajszállal közelebb, mint a 40… látom már a jeleket, és felismerni véljük szünetben a már majdnem 50-es édes férjemen is a klimax halvány megnyilvánulását, de ugye “pasiknak ilyen nincs!”… nincs ám… ááááá, dehogy! A hőhullámok tutira elkerülik, de a “kötözködő-morgó-medve” üzemmód azért egyre erősebben jelentkezik, a “nyűgös pasihisztivel” együtt.
Talán a korral jár, hogy könnyen elbőgjük magunkat, de vannak jelenetek, amik tényleg odáig feszítik a húrt, de gyorsan oldódik a hangulat, mert jönnek a 80-as évek, és berobbannak a csajok ismét: már a látványtól kifekszünk, de a zene és a szöveg (ez utóbbi Bach Szilvia nyelvi leleményessége, bátorsága okán lesz telitalálat) repít minket tovább.

A díszletek a helyszínként szolgáló áruház (hol máshol tombolnának shoppingolva a csajok???) egyes osztályaira kalauzolnak minket elindulva a melltartók kupacától a kávézón át egészen a szexshopig mindenhol fellelik hőseink a megfelelő nélkülözhetetlen cuccokat.

Nem nagy titok az előadás vége: állva tapsol, énekel, tombol a + 1500 fős közönség a veresegyházi nyárban.

Az előadást Tallós Rita rendezte, zseniális érzékkel és tudással, a négy kíváló színésznő pedig szívét-lelkét-tudását belepakolta ebbe a darabba.

Ahhoz, hogy eljussunk erre az előadásra elengedhetetlen volt a Veres1 Színház szervezése, akik már sokadszorra csábítanak nyaranta a Mézesvölgyi Nyár színházi fesztiválra Veresegyházára. A Játékszínbe kiskanállal is 5-6 alkalommal fért volna el ennyi néző, nem is lehet jegyet kapni erre a klassz előadásra, nem véletlenül, teljesen érthető okokból.
Nem mellesleg egész nyáron lehet menni Veresegyházára, ha a színházi élmény mellett igazi vendégszeretetet akartok kipróbálni: parkoláskor helyből segítenek, irányítanak, így érkezéskor, de főleg távozáskor 10-15 perc alatt letudható a parkolás-bejutás; több büfé üzemel egyszerre: nem száraz a szendvics, hideg az üdítő, puha a perec, és mindenről adnak blokkot, lelkesek és kedvesek, a szokásokat pedig megtartják: a színház igazgatója búcsúzik távozáskor személyesen mindenkitől a kapuban. Szeretemszínház továbbra is <3

Hogyan nevezzelek? – Veres1 Színház

Családi vacsira vagyunk hivatalosak Lizi (Verebes Linda) és Pierre (Kálid Artúr) nappalijába. A baráti összejövetelt nem zavarja a két már lefektetett gyerek, akik időnként belehisztiznek az “idill”-be. A háttérinfo-kat Simon Kornél (később már Vincentként szereplő) meséli el monitorról, így megtudjuk, hogy a házaspárhoz várhatóan érkezik Vincent, ki Lizi bátyja, és luxuskecó kereskedő, jön még a neje Anna (Molnár Gyöngyi), és gyerekkori haverjuk Claude (Pál Tamás) is vacsira.

Először Claude érkezik, aki cseppet bizalmaskodik a vacsi körül nyüzsgő Lizivel, majd mélyeket kussol úgy majdnem az előadás végéig.
Befut végre Vincent is, akiről rögtön kiderül, hogy sokD ultrahangról jön, mert pocaklakójuk van Annával. Nem is várat magára sokat az info, hogy a baba fiúnak látszik, így már nevet is választottak. Ezzel úgy érzi cukkolni kell a tesóját és sógorát, na meg a haverját, így beadja, hogy a gyereknek pöpec neve lesz: Adolf. Ezen besápad az egyetemi zseniális prof Pierre és nyilván a jelenlévők is, hiszen ki a franc akarná a saját gyerekét Hitlerről elnevezni. Van Vincentnek ideológiája hozzá, egy korabeli könyv főhőse, de ez gyenge lábakon billegő érvrendszer. Kiabálják egymásra az érveket pro és kontra, sokat nem jutunk előrébb, de annyi idő végre eltelik, hogy megérkezik a picitpocakos Anna és őszintére veszi a figurát, a gyerek még véletlenül sem lesz Adolf, viszont mire ez kiderül, addigra sikerül vérig sérteni a házgazdákat a saját gyermekeik elnevezését felemlegetve.

A sztori a szünet után folytatódik, és az addigi álmosítót felváltja a turbósító hatás: Lizi egyre hisztérikusabbá válik, Vincent és Pierre ölik egymást, de Vincent és Anna kapcsolatára is befutnak na nem a bárány, inkább a sötét viharfelhők.

Dob egyet a problémán Claude, akiről elsőre a srácok a homár jelzőt aggatják, így védekezés közben elköpi, hogy ő biza nem meleg, bár mindegy is lenne, van nője, nem is tegnap óta. Vincent elsőre az agyvérzésig hergeli magát, mert Annára tippel, de Claude megkegyelmez és elárjulja, amit Anna már véletlenül kifigyelt, hogy a drága kedves az nem más, mint Lizi és Vincent édesanyja. Ezen a két említett erősen felhúzza magát, Lizi csupán leordít mindenkit, és elküldi őket a picsába, mindeközben Vincent a megőrülés határán lavíroz, és nem csak a pótpapával ugrik össze, de Anna is kap a kiborulásból.

Akadnak itt kérdések, de a legfőbb ma este: mennyi jogunk van beleugatni más magánéletébe, még akkor is ha jóban vagyunk? Mondom: semennyire, csak mire idáig eljutnak, addigra kifilézik egymás idegrendszerét.

A záróképben jön a csavar és a gyerek nevét újra kell tervezni, de ez már csupán a hab a tortán.

Az előadást Schlanger András rendezte, és pörgette fel a második felvonásra.

Még minidg: SZERETEMSZÍNHÁZ működik Veresegyházán. Kifelé ma is jutott egy kedves igazgatói szó a kapuban Venyige Sándortól, és egy kedves mosoly a társulat szívétől-lelkétől: Zorgel Enikőtől.

P.S.: szünetben kicsit más a hangulat, mint máshol, itt nem a telefonokat nyomkodják magányosan a népek, hanem BESZÉLGETNEK egymással. Tudom, kisváros, meg mindenki ismer mindenkit, csak azon pilláztam, hogy engem ugye a kutya se ismer idegenként, mégis végigbeszélgettük a szünetet a szomszédnézőkkel.

(Rohanva, az utolsó pillanatban is érdemes beesni, az aktuális fogfájás is elmúlik a végére.)

Csoportterápia – Veres1 Színház

Fél óra, és nem kell beautózni Bp-re, van parkolóhely. Ilyen Veresegyházán, ha színházba mész. Ne számíts falusi, amatőr színjátszókörre, ez valódi, igazi, és profi társaság.

Nemcsak kikapcsolódás, nevetés, sok humor, de még mondanivaló is van ebben az előadásban! (így együtt, ebben a kombinációban érdemes lazítani szerintem)

Ezt az előadást az eredeti madách-os verzióban pár éve már láttam, és akkor is megfogott, így nem volt kérdés, hogy látnom kell most is.

A történetben hatan érkeznek a 6-os terembe, ahol hiába várják az agyturkászt, némiképp maguk maradnak a pszichés problémáikkal. Elsőként Jetti (Molnár Gyöngyi) meri bevállalni, hogy milyen lelki gyötrelmei vannak, majd Trixi (Balázs Andrea) hazudja végig az első felvonást. Jön Lajos (Mészáros Árpád Zsolt – MÁZS) magánszáma, a hipochonder doki szerepében, aki némiképp menekülőre fogja, de végül visszatér. Sziszi (Dósa Mátyás), a balettáncos a saját identitását már rég fellelte, már csak a környezetét kellene erről tájékoztatnia, nem kis lelki nyűg ez neki. Anonymus (Pál Tamás), később Ervin-Iván némi amnéziával küzd, ettől még persze tök szerethető fazon. A porondmester viszont Natasa (Zorgel Enikő), aki az unatkozó háziasszony szerepében visz minket az egész előadás végéig, ahol jön a csavar és a fordulat (nem, nincs spoiler, nézd meg!).

Hangosan röhögünk a szereplők problémáin, amik nyilván eltúlzottak, de mindegyik alaptípusból ismerek egyet-egyet (sőt, van amelyikből sokkal többet is). Sokszor már fáj a hasam (enni kellett volna előtte, de legalább szünetben), annyira nevetek, és nem csak én, körülöttem mindenki kapaszkodik, hogy ne essen a szék alá vihogás közben.

A zene, a dalszövegek, és a játék fergeteges, a kiszólások és beszólások egy percre sem maradnak el. A legmélyebb lelki sebekre is van gyógyír, de leginkább az első lépésként meghozott bátor kiállás: elismerni, hogy baj van, nem is kicsi. A feldolgozásban pedig mi más segíthetne: mint a barátok, a szakember és a sok-sok nevetés.

A szereplők élete pályára áll, legalábbis búcsúzáskor elindul, persze menet közben annyi a geg és szájkarate bajnokság, hogy időnként még a szereplők is nézőként nevetnek egymáson.
Végre egy olyan előadás, ahol nemcsak a szerep szerinti szöveg van a helyén, jó ritmusban, tényleg játékosan, de a zene és a tánc, a dalszövegek sem zavarják a színészeket, mindenki tud mindent, és levegőt is kapnak közben, nem fulladnak meg két perc táncos-zenés rész alatt. (MÁZS miatt aggódtam, őt láttam már levegőért kapkodni, de mázli: ma jó kondiban volt, a többiekkel együtt).

Balázs Andrea és Mészáros Árpád Zsolt neve csábított be a színházba, de a többiek is megérdemelték az óriási tapsot.

Tasnádi Csaba rendezte színpadra Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila alkotását.

Családias, hangulatos kis színház lett ez Veresen, ahol az sem volt életidegen, sőt, ahogy a színház igazgatója – Venyige Sándor – kifelé a kapuban állva kívánt minden nézőnek személyesen jó éjszakát, és köszönte meg, hogy eljöttünk máris a szívembe zártam. (Már korábban a színpadról is, ma pedig ismét, nemcsak őt, az egész csapatot.) Szívem csücske színház továbbra is, csak még legyen jó sokáig . (Csonka András is ma a nézők között nevetett, jó volt újra látni, ha most éppen nem is a színpadon.)

Ne most drágám! – Belvárosi Színház

Csak a logisztika kedvéért: ez a régi Filmmúzeum, a Zsinagóga mellett, így talán könnyebb odatalálni.

Ez az a darab, amit még a 90-es években a Madách-ban Szerednyei Béla és Gálvölgyi János követett el, és sacc még anyira emlékeztem, hogy nagyon röhögtünk.

Csonka András és Mihályfi Balázs neve csábít el, irány a színház.

Még éppen hogy kényelmesen elhelyezkedünk, mikor befut egy polgármester, akit megkértek, hogy meséljen – no nem az időjárásról, avagy a falujáról, hanem Csonka András megkattant egészsésgi állapotáról, ami miatt, mivel a beugrást nem vállalta senki, így mikroporttal oldják meg, hogy legyen hangja a többi színésszel ellentétben.

Apró közjáték, ami a végén derül csak ki, hogy mennyire fontos.

Az események közepén találjuk magunkat, ahol Arnold Crouch (Csonka András) és Gilbert Bodley (Mihályfi Balázs) a saját üzletükben készülnek életük legkáoszosabb napjára…. illetve arra készülni előre nem lehet, mert itt aztán végképp a legfurább helyzetek adódnak. Mr. Bodley mindenképpen feleséget akar csalni, ennek a bunda az ára, ami viszont a pénzügyi konstrukciónak megfelelően már a megvehető kategória. Jön is a cicababa férje és fillérekért meg is veszi a bundát. A férj újra befut, akkor már a titkárnővel, akinek szintén jól áll a bunda.. Ezen csalfa csajok egyetlen dologban biztosak, itt és most le nem  bukhatnak, így ha a tesze-tosza  kedves Crouch lesz  a pasijuk időre-órára, akkor az őket simán kihúzza a slamasztikából.

Befut és zavart okoz a sztoiban a Fregattkapitány és kedves neje, kik a bolondok szerepkörében tündökölnek. Az egyik legfontosabb mellékszereplő a 9-es busz és az új párja az óra, mely mutatója is remek ruhafogasnak használható.

A bundák, a csajok csodásak, a két tulajdonos (Csonka András és Mihályfi Balász) ahogy az események haladnak, egyre inkább kifordulnak a való életből. Már a kanapé mögött bújkálnak, mikor Mr Bodley felesége befut és tovahalad Mr Harry McMichaellel…. ébrednek már a bundaszalonos jómadarak, és megreptetik hamar a feltorlódott feleség-szerető kombinációkat.

Persze a végére megússzák, vagy legalábbis azt hiszik.

Mi nézők abban hiszünk, hogy a mai estére a legjobb előadást választottuk: nevetünk, síruk, újra nevetünk, és emellett a hátsó gondolatainkban Csonka Andrásnak drukkolunk, hogy a betegséggel bevállalt előadás ne fájjon neki olyan nagyon. Profi színész, nem is látszik rajta (csak a mikroport), a játéka fergeteges. Jó ütemben, jó időben csattannak a humorbonbonok.. A helyzetek váratlanok, és az arra adott válaszok is. (bár elég sablonos, hogy minden felmerülő problémára a megoldás az, hogy dobjuk ki az ablakon… aztán vagy elviszi a busz, vagy fennakad az órán, és a portás már erősen idegi alapon telefonálgat.)

A végkifejlet meglepő, vicces és igazán a két főkolompos játéka aranyozza be az estét!

Mindenkinek érdemes megnéznie, aki nagyon vidáman szeretne távozni a második felvonás végén.

Hálás köszönet Csonka Andrásnak, hogy nem lemondta az előadást, hanem szívvel-lélekkel végigjátszotta, a taps duplán szólt ma neki! Jobbulást kíván  mindenki, és azt, hogy ez a ma esti játék gógyítólag hasson rád, és a szíved örömmel töltse fel a tapsunk, amitől a szervezeted legyűri a bacikat/vírusokat, és újra egészségesen várhat vissza a közönséged.

Belvárosi Színház: kényelmes, barátságos, roki barát, kedves a büféstől a jegyszedőkig mindenki.

Venyige Sándor rendezte az előadást, jól tette 😀

Szeretemszínház ez!