Veres1 Színház

Családi vacsira vagyunk hivatalosak Lizi (Verebes Linda) és Pierre (Kálid Artúr) nappalijába. A baráti összejövetelt nem zavarja a két már lefektetett gyerek, akik időnként belehisztiznek az “idill”-be. A háttérinfo-kat Simon Kornél (később már Vincentként szereplő) meséli el monitorról, így megtudjuk, hogy a házaspárhoz várhatóan érkezik Vincent, ki Lizi bátyja, és luxuskecó kereskedő, jön még a neje Anna (Molnár Gyöngyi), és gyerekkori haverjuk Claude (Pál Tamás) is vacsira.

Először Claude érkezik, aki cseppet bizalmaskodik a vacsi körül nyüzsgő Lizivel, majd mélyeket kussol úgy majdnem az előadás végéig.
Befut végre Vincent is, akiről rögtön kiderül, hogy sokD ultrahangról jön, mert pocaklakójuk van Annával. Nem is várat magára sokat az info, hogy a baba fiúnak látszik, így már nevet is választottak. Ezzel úgy érzi cukkolni kell a tesóját és sógorát, na meg a haverját, így beadja, hogy a gyereknek pöpec neve lesz: Adolf. Ezen besápad az egyetemi zseniális prof Pierre és nyilván a jelenlévők is, hiszen ki a franc akarná a saját gyerekét Hitlerről elnevezni. Van Vincentnek ideológiája hozzá, egy korabeli könyv főhőse, de ez gyenge lábakon billegő érvrendszer. Kiabálják egymásra az érveket pro és kontra, sokat nem jutunk előrébb, de annyi idő végre eltelik, hogy megérkezik a picitpocakos Anna és őszintére veszi a figurát, a gyerek még véletlenül sem lesz Adolf, viszont mire ez kiderül, addigra sikerül vérig sérteni a házgazdákat a saját gyermekeik elnevezését felemlegetve.

A sztori a szünet után folytatódik, és az addigi álmosítót felváltja a turbósító hatás: Lizi egyre hisztérikusabbá válik, Vincent és Pierre ölik egymást, de Vincent és Anna kapcsolatára is befutnak na nem a bárány, inkább a sötét viharfelhők.

Dob egyet a problémán Claude, akiről elsőre a srácok a homár jelzőt aggatják, így védekezés közben elköpi, hogy ő biza nem meleg, bár mindegy is lenne, van nője, nem is tegnap óta. Vincent elsőre az agyvérzésig hergeli magát, mert Annára tippel, de Claude megkegyelmez és elárjulja, amit Anna már véletlenül kifigyelt, hogy a drága kedves az nem más, mint Lizi és Vincent édesanyja. Ezen a két említett erősen felhúzza magát, Lizi csupán leordít mindenkit, és elküldi őket a picsába, mindeközben Vincent a megőrülés határán lavíroz, és nem csak a pótpapával ugrik össze, de Anna is kap a kiborulásból.

Akadnak itt kérdések, de a legfőbb ma este: mennyi jogunk van beleugatni más magánéletébe, még akkor is ha jóban vagyunk? Mondom: semennyire, csak mire idáig eljutnak, addigra kifilézik egymás idegrendszerét.

A záróképben jön a csavar és a gyerek nevét újra kell tervezni, de ez már csupán a hab a tortán.

Az előadást Schlanger András rendezte, és pörgette fel a második felvonásra.

Még minidg: SZERETEMSZÍNHÁZ működik Veresegyházán. Kifelé ma is jutott egy kedves igazgatói szó a kapuban Venyige Sándortól, és egy kedves mosoly a társulat szívétől-lelkétől: Zorgel Enikőtől.

P.S.: szünetben kicsit más a hangulat, mint máshol, itt nem a telefonokat nyomkodják magányosan a népek, hanem BESZÉLGETNEK egymással. Tudom, kisváros, meg mindenki ismer mindenkit, csak azon pilláztam, hogy engem ugye a kutya se ismer idegenként, mégis végigbeszélgettük a szünetet a szomszédnézőkkel.

(Rohanva, az utolsó pillanatban is érdemes beesni, az aktuális fogfájás is elmúlik a végére.)

Fél óra, és nem kell beautózni Bp-re, van parkolóhely. Ilyen Veresegyházán, ha színházba mész. Ne számíts falusi, amatőr színjátszókörre, ez valódi, igazi, és profi társaság.

Nemcsak kikapcsolódás, nevetés, sok humor, de még mondanivaló is van ebben az előadásban! (így együtt, ebben a kombinációban érdemes lazítani szerintem)

Ezt az előadást az eredeti madách-os verzióban pár éve már láttam, és akkor is megfogott, így nem volt kérdés, hogy látnom kell most is.

A történetben hatan érkeznek a 6-os terembe, ahol hiába várják az agyturkászt, némiképp maguk maradnak a pszichés problémáikkal. Elsőként Jetti (Molnár Gyöngyi) meri bevállalni, hogy milyen lelki gyötrelmei vannak, majd Trixi (Balázs Andrea) hazudja végig az első felvonást. Jön Lajos (Mészáros Árpád Zsolt – MÁZS) magánszáma, a hipochonder doki szerepében, aki némiképp menekülőre fogja, de végül visszatér. Sziszi (Dósa Mátyás), a balettáncos a saját identitását már rég fellelte, már csak a környezetét kellene erről tájékoztatnia, nem kis lelki nyűg ez neki. Anonymus (Pál Tamás), később Ervin-Iván némi amnéziával küzd, ettől még persze tök szerethető fazon. A porondmester viszont Natasa (Zorgel Enikő), aki az unatkozó háziasszony szerepében visz minket az egész előadás végéig, ahol jön a csavar és a fordulat (nem, nincs spoiler, nézd meg!).

Hangosan röhögünk a szereplők problémáin, amik nyilván eltúlzottak, de mindegyik alaptípusból ismerek egyet-egyet (sőt, van amelyikből sokkal többet is). Sokszor már fáj a hasam (enni kellett volna előtte, de legalább szünetben), annyira nevetek, és nem csak én, körülöttem mindenki kapaszkodik, hogy ne essen a szék alá vihogás közben.

A zene, a dalszövegek, és a játék fergeteges, a kiszólások és beszólások egy percre sem maradnak el. A legmélyebb lelki sebekre is van gyógyír, de leginkább az első lépésként meghozott bátor kiállás: elismerni, hogy baj van, nem is kicsi. A feldolgozásban pedig mi más segíthetne: mint a barátok, a szakember és a sok-sok nevetés.

A szereplők élete pályára áll, legalábbis búcsúzáskor elindul, persze menet közben annyi a geg és szájkarate bajnokság, hogy időnként még a szereplők is nézőként nevetnek egymáson.
Végre egy olyan előadás, ahol nemcsak a szerep szerinti szöveg van a helyén, jó ritmusban, tényleg játékosan, de a zene és a tánc, a dalszövegek sem zavarják a színészeket, mindenki tud mindent, és levegőt is kapnak közben, nem fulladnak meg két perc táncos-zenés rész alatt. (MÁZS miatt aggódtam, őt láttam már levegőért kapkodni, de mázli: ma jó kondiban volt, a többiekkel együtt).

Balázs Andrea és Mészáros Árpád Zsolt neve csábított be a színházba, de a többiek is megérdemelték az óriási tapsot.

Tasnádi Csaba rendezte színpadra Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila alkotását.

Családias, hangulatos kis színház lett ez Veresen, ahol az sem volt életidegen, sőt, ahogy a színház igazgatója – Venyige Sándor – kifelé a kapuban állva kívánt minden nézőnek személyesen jó éjszakát, és köszönte meg, hogy eljöttünk máris a szívembe zártam. (Már korábban a színpadról is, ma pedig ismét, nemcsak őt, az egész csapatot.) Szívem csücske színház továbbra is, csak még legyen jó sokáig . (Csonka András is ma a nézők között nevetett, jó volt újra látni, ha most éppen nem is a színpadon.)