Anyaszemefénye – Pintér Béla és Társulata

Két házaspár, a szeretők, a képmutatás és sok-sok csavar a Sztártévé stábjában.
Barna Brigitta (Jordán Adél) kezdésnek épp barátnőjét Lublói Kamillát (Roszik Hella) vígasztalja, aki megcsalós sms-en kapta férjét, Taróczy Csongort (Pintér Béla, iszonyú visszataszító parókában…). Utóbbi adásrendező eme “csodás” alkotói csapatban. Az eltévedt, alkoholmámorban címzett sms-t Tóth Eszter (Fodor Annamária) a csatorna szakácsnője kapja, akit csupán az nem dug meg, aki nem akar.
Brigitta (művésznevén: Giordano Brunella) férje – Krazsnai Péter (Nagy Ervin) is Eszterre utazik, majd nem tűrve ezt, jön a bosszúszex a csöves-kábszeres rockercsávóval (Jankovics Péterrel – fel sem ismerhető, lehet a 14. sor és a távolság az oka), és a lecsúszás.
Miközben a szálak két évvel későbbre vezetnek, ahol a már “józan” életű Brigitta újra a családjának él, Nyüves exdrogos is új életet kezd, és hitgyülire hajazó (na jó, ez a fején lévő szőrre erős túlzás) porszívó ügynöknek is kinézve tér vissza. Ez a találkozás viszi tovább a mi főhősünket a Csongorhoz, akit már röptetett addigra a neje, és éppen drog-alkohol mámorban próbálja kiheverni, hogy exneje összeáll egy szerelmes leszbi kapcsolatba mindenki Eszterével.
Mindeközben Brigitta és Péter lánya, Mercédesz (Stefanovics Angéla) zseniálisan kislányos, aki mindenlébenkanál típusú kamasz, erősen a papa kedvence. A végkifejlet végzetes, a drogosmama kinyúvad a bosszúszomjas Péter karmai között, aki már a lányát sem mentheti meg az elszabadult anyjától.
Csongor kapcsolja le az elaődást a végén, befejezettnek nyilvánítva a káoszt.
Végig zenében, és dalban mondják el a történetet, ami hol sok, hol sokk és van, amikor a legszebb. Az összes színész olyan csodás hanggal énekel, hogy csak pislogok rácsodálkozva az eddig előlem erősen rejtett énekhangjukkal.
Pintér Béla nem csak játszik, ő rendezte, a sok munka látszik benne, de annyira nem fülbemászó, hogy sokszornézős legyen, de kihagyni vétek lenne.

Vérvörös Törtfehér Méregzöld – Pintér Béla és Társulata

200 éve nyílt meg az UP. A Dikktévén az elnök-kormányzó osztja az észt (Köteles Lábán Leonárdó – Pintér Béla). Hogy jutottunk ide? Mi történhetett, hogy Jónás János (Adorjáni Bálint) a legjobb külügyminiszter Szíjjártó Péter dicsőséges elődje óta? Hol basztuk el végleg? A Devla áldja meg a magyart… és a és a MACIDESZ cigány-zsidó kényszerházassággal lásson el dr Slamovits Szilárd (Enyedi Éva), ha a csodás egészségügyi rendszerbe kerülsz. Nem érted? Még mindig nem érted mekkora szarban vagyunk? Mi lesz, ha nem teszünk semmit?

Terézi Asztrid (Takács Géza) kényszerből ugyan, de nyomon van, az egyetlen fehérbőrűként hatalmoba került főrendőr, aki még azt is tudja, hogy ki tette el láb alól Sztojka Szvetlana-t (Fodor Annamária) 2195-ben, ki az elnök-kormányzó exneje, és egyen egykori ellenzéke volt.

Időnként feltűnik a maszkmániás dr. Kalányos Anna (Fodor Annamária), alias nyunyós Cili, aki csodálatos vírusvédelmi tanácsokat oszt. Midőn Jónás János meghozza a hírt az Orosz Föderációból, hogy az oltóanyag feltétele a Sztojka Szvetlana gyilkosának kiadása az orosz hatóságoknak, onnantól elszabadul a Devla… vagy az elnök-kormányzó…

Mit keres a “buzi holland” a sztoriban? A Nemzeti Dikktévében mit is kéne bejelenteni? Lábán Köteles Chiara (Roszik Hella) hogy is tapos bele a történetbe két lábbal, és ki maradhat a hatalom seggnyalójaként a képben… na ahhoz húzzál el megnézni az előadást, hogy a Devla legyen veled már!

Pintér Béla írta, rendezte, és tartja a kezében egész este.

(Újpesten leled, az UP Rendezvényházban, a vásárcsarnok felett, este kezdődik a piac zárva, vagy parkolsz és liftezel, vagy lépcsőzöl a tériszonyoddal… ez van, de megéri! )
Húzz maszkot, és menj színházba!

Kaisers TV, Ungarn – Átrium

2019-ben indulunk, mikoron is kikapcsoljuk (MONDOM: KIKAPCSOLJUK!) a mobiltelefonjainkat. Hirtelen lendülettel 1881-be zuhanunk, ahol is a boncmesternél – ki a darabban Balázs Gábor névre hallgat (Freidenthal Zoltán nagyszerű alakításában) találjuk magunkat Baráznay Amália (Enyedi Éva) hisztije közben. A legnagyobb problémája az elhunyt anyja teteme mellett, hogy az még életében nem mondta meg neki a nagyvagyon tartalmazó banki széf kódját. A dokinak gyakorlatias ötlete támad: még az élő mamát (Szamosi Zsófia) kellene megkérdezni, így a hipnózist javasolja Amáliának. Nem hisz benne, de ez nem akadályozza meg abban, hogy perceken belül 1848 októberében landoljunk, a Kaisers TV, Ungarn élő műsort adó stúdiójában. A német nyelvű híreket, műsorokat csupán a magyar nyelvű reklámok szakítják meg, kivéve, ha új tulajként befut Petőfi Sándor (Pintér Béla), és hozza magával Kossuth Lajost (Thuróczy Szabolcs). Petőfi bevásárolta magát a tv-hez, és az első lépésben kirúgja a régi gárdát: Szidit (Stefanovics Angéla) és Pankát (Szalontay Tünde), de velük röpül a román származású napraforgó  – Marián Kornél (Terhes Sándor) is. Amália hirtelen Arankaként mutatkozik be a saját anyjának zavarában, majd Petőfi kiválasztja bemondóművésznőnek, így Gróf Baráznay Ignácz-al (Mucsi Zoltán), saját apjával készítheti el élete első interjúját a már átkeresztelt Magyar Nemzeti Élő Virgoncz-ban, amire Petőfi nagy buzgalmában a tv-t átnevezte. A beszélgetés cseppet bulvár, és kevésbé “hadiszakmai”, viszont Amália olyan információkhoz jut a stúdióban, amiről fogalma sem volt: anyja szerelemmel szerette apját, de a hősként eltűnt fater nem volt az a tökéletes fickó, mint amilyennek a népi legendák mesélték: konrétan a schweháti csatában nem csak a harc hevében eltűnt, hanem előre tervezetten a Kaisers Tv, Ungarn üdvöskéjével, Szidivel már jó előre eltervezték, hogy az esélytelen csatából meglépnek Brazíliába, és ott vígan élnek, míg meg nem… de Amália közbeszól, megsajnálva anyját, és próbálja rádumálni az apját, hogy nyerje már meg a csatát az osztrákok ellen, mert van esély rá. Nyilván Amália nem gyenge történelemből, ami ki is derül, hiszen a fater sem érti, hogy a holnapi csata hogyan lehet történelem. Megy is közvetíteni a tv teljes stábja, még Rohácsi urat (Quitt László) is viszik magukkal, utólag persze kiderül, hogy Petőfi eldöntötte, hogy az öreg majd szponzorálja az utazást és a fegyverek utaztatását.
Amália információi alapján a történelem kereke megfordul, mire visszajut 1881-be, addigra a boncmester már hősi halott 1848 óta, szobra van, a szülei élnek, sőt, szeretik és szeretetben felnevelik Amáliát (ki valahogy erre még nem emlékszik), és az osztrákok vágynak kiegyezni, és nem a magyarok ezidőtájt ebben a megváltoztatott alternatív valóságban.
Innen lendületből visszajutunk 2019-be, pedig néznénk még a győzelem megváltozott történelmét…
Hazafelé az első gondolatunk, hogy kinek kellene a jövőből visszaugrania 2019-be, hogy megváltozzon a történelmünk, hogy magunkhoz térjünk, és egy normálisabb életet élhessünk. Vagy nekünk hova kellene visszamenni az időben, hol romlott el minden, hol lehetett volna másképpen dönteni, és jobban élni.
Pintér Béla tévéjében minden megtörténhet és meg is történik. Nevetünk, mikor Petőfi húzza a száját, amikor Arany Jánossal keverik folyamatosan össze, amikor magunkra ismerünk a császári tévében, hiszen királyi tévénk nekünk is van (már ha lenne tévém se nézném, de ugye nincs, és még nem érzem a feltámadó igényt rá…).  Sokszor nevetünk még, de időnként csak halkan felszisszenünk, amikor egyetértünk, de kimondani  csak a színpadon lehet. PBT minden előadásában bármikor kimondható.