Pesti Magyar Színház

Az összes Topálovity egy színpadon, de csak a benszülöttek, a bevándorló nők sehol, nekik ezzel a famíliával nem volt szerencséjük, simán kihaltak. Némelyikük magától, de a többségnek a férfi tagjai a csapatnak tevékenyen segítettek.
Mikor éppen bekapcsolódunk a 6 generáció történetébe, akkor a legfiatalabb Topálovity Mirko (Takács Géza) lázad a családi hagyományos koporsó biznisz ellen, és inkább világot járna az aktuális csajával, Krisztinával (Gáspár Kata), amit az apja, nagyapja és további felmenői nem támogatnak, sőt, mindent megtesznek érte, hogy ne sikerüljön, mert így ki fogja továbbvinni az üzletet?
Mirko apja, Laki (Rancsó Dezső) már kitagadta és elküldte a fiát nem egyszer, de csak nem tért jobb belátásra, így most más cselhez folyamodik: felbérli némi lóvé ellenében Mirko haverját, a már gyerekkora óta tolvaj Gyenkát (Telekes Péter), hogy csábítsa el Krisztinát. Gyenka neki is áll a feladatnak, ami kicsit sem esik nehezére, konkértan szarik bele, hogy a barátja szereti a jócsajt.
Nem mintha Krisztinát sokat kéne noszogatni, hogy végre szexpartnert találjon, mert Mirko nem annyira gerjed rá, pedig csinos. Mondjuk szerepe szerint a szövegtanulással nem kellett sokat bíbelődnie, míg 4-5x elmondja a “Mirkooooooo” szót, viszont aligruhában vonaglani, őrülten táncolni nagyon tudott. A tánc másnak is ment, konkrétan 2-3 pucér seggmutogatás közben Telekes Péter színészünk is megmutatta hab testét, a drogos hastánca fergetegesre sikerült. És ha már a pucér seggeknél tartunk (igen, ez benne van, mimózák maradjanak otthon, most szólok: a gyereket sem a gólya hozza, ízlésem szerint túltolták a látványt, de ez van), akkor ha véletleül úgy hozná az élet, hogy a nézőtér jobb oldalát nyered meg, akkor az első sor ott cseppet sokkoló, elég közel van az a natúr látvány. És ha már látvány, akkor jegyezzük meg: ezt az előadást az első 4 sorból időnként csak hallgatod, mert a díszletként szereplő asztal miatt a szereplők lábát látod, és hangját hallod, mindezt kezdésnek kb 10 percig. Nyilván a cipellők és a hangok később is beazonosíthatóak, de a 6-7. sortól hátrébb már látod is mi történik. Na de vissza a famíliához, hiszen már az elaődás első részében elhalálozik Pantelija, ki a színpadon csak koporsón belül található. Ezt a család kegyes hazugsággal nem mondja meg a fiának, Maximiliannak (Hunyadkürti István, ő is néma szereplő, de legalább csönget és hisztizik új cipellőért). A legharcosabb még eszénél lévő Topálotity az Akszentije (Mertz Tibor – az este fénypontja – alakításában), aki egyszerre próbálja kezelni apját, fiát, unokáját és dédunokáját, mindezt folyamatosan káromkodva és ordítva. Fia – Milutin (Végh Péter) talán a legjobban helyezkedő, legrafináltabb családtag, aki egyszerre nyal felfelé és taposva-ordít lefelé.
Szóval a megboldugult ük temetésén szakadó esőben gyászolgat a család, komolyan nem veszik, csak essenek már túl rajta, ha lehet úgy, hogy nem ölik meg közben egymást.
Egymást nem is, de hazafelé autózván egy gyalogost sikerül elcsapnia Lakinak, aki nem a földbe, hanem a Dunába kerül (valahol Belgrád körényékén járunk a történet szerint, vastagon a mélyBalkánon). Persze a gyalogos a hibás, miért is kancsal szerencsétlen. Bűntudat vagy bármilyen normális emberi érzés nem jelenik meg a családban, az ott nem szokás, a halál velük kézben jár.
A család szolgálója Olja (Soltész Bözse) nem csak a kávét szolgálja fel, de a sokgenerációs család megmaradt férfitagjainak közös nője is ő. Hogy korábban hogy jutott ebbe a pozícióba, az nem derül ki, az sem, hogy élvezi-e (nem annyira látszik boldognak, inkább unja, de nagyon). Viszont ha a megalázásról, közös dugásról van szó, akkor a Topálovity család csak benne (és igen, szó szerint…) gondolkodik. Meetoo-ról még nem is hallottak, innen Budapestről ezen életforma iszonyú távolinak és lehetetlennek tűnik, de nyilván létezett-létezik (jajjj), ha már erről színdarab született. A jó ízlést az előadás ezen részein nem lehet fellelni, sanszosan nem is tervezték beletenni az alkotók.
Szóval eltemetik az öreget, majd visszaindul a brigád a házba. Mirko kimondottan az örökséget várja, és akkor már nem kell hiába pénzt kunyerálnia a család felmenőitől (úgysem kap).
A második felvonásra megfogyatkozik a nézőtér, az érzékenyebb lelkűek feladják, a mimózák menekülnek, a feketeöves nézők maradnak, és lelkiekben felkészülnek… de nem lehet.
Bulival kezdünk, ahol a “fiatalok” – Mirko, Krisztina, Gyenka és Olja – a drog-alkohol-zene hármasában vergődnek. Itt kezdődik a seggmutogatás, színpadi dugás minden szépítés nélkül. Aki erre érzékeny, az vagy a szemét csukja be, vagy ha szerencsés, és van jelelő jeltolmács, akkor rá figyel. Na ő konkrétan “nemzeti kincs”, mert nem csak jeleli, hanem el is játsza egyszemélyben az egész előadást, mondjuk amikor 2-3 szereplő éppen nem pont irodalmi nyelven vitatkozik ordítva az lehetne kihívás, DE NEM NEKI! Vörös Zsolt nevét itt kell megjegyezni: onemanshow!
Szóval vissza a történethez: Gyenkának sikerül, elcsábítja Krisztinát (kit előtte már elvertek, de ez itt ebben a családban valahogy normális… no comment). Mindezt Mirko kifigyeli, és rájön, hogy erősen hülyének nézték. A bosszú már megfogalmazódott a fejében, de még visszakapcsolódunk a család hétköznapjaiba, ahol végre megtudjuk, hogy a koporsóbiznisz hogyan is működik. Laza 100 éve árulnak koporsókat, de csak 50 db-ot gyártattak le a termékből, viszont nem egészen húszezer darabot adtak el. A matek és az ország törvényei nem fellelhetők a családi vállalkozásban. Tettes és üzlettárs (fifti-fifti alapon) Piton-Billy (Horváth Illés), aki főállásban a temetőkből a koporsók és egyéb értékek kilopásának szakértője, és a Topálovity család üzlettársa, a profit alapját képező szolgáltatás végzője.
Az események felgyorsulnak, a legidősebb, járásképtelen Maximilian erőt vesz magán, és mikoron is Gyenka befut, simán lelövi, hogy védje a vállalkozást. Mirko pedig brutálisan legyilkolja a csapodár Krisztinát, majd hogy tényleg szarul érezzük magunkat a nézőtéren, úgy véresen, ahogy van, még a családi drukkercsapat szűk körében magáévá teszi Olját, ezzel is bizonyítva, hogy ő aztán megjavult, és átveheti a temetkezési koporsóbiznisz irányítását, amit a legvégén bólogató kutyaként az összes felmenője örömmel fogad.
Vadul 18+os az előadás, de tényleg.
Paollo Magelli rendező repített el minket a béka segge alatti világot bemutató balkánra, oda, ahova soha nem akartunk eljutni.
A színészek mindent beletettek, a látvány ötletes volt, valami mégis hiányzott (nem a durvaság, alpáriság, szex, káromkodás, gyilkosság, hazugság, árulás, megalázás, meetoo… nem, ezek mind megvoltak…) ahhoz, hogy többször is visszavágyódjak a nézőtérre.

Harpagon (Haumann Péter) két gyermekével – Cléante (Haumann Máté) és Élise (Haumann Petra) real és színpadi családként próbál szót érteni, ez utóbbi helyen ez a legkevésbé sem megy. Ami nem csoda, mert a fiatalok az érzéseik, a papa meg a pénztárcája után rohan. Sőt, nem is a pénztárcája, az arannyal tömött elásott ládikája élete fő műve.
Mindeközben Élise egy szolgálónak állt srácba Valere (Pavletits Béla) szeret bele, míg Cléante belezúg a Mariane nevűbe (Móga Piroska). A fater cseppet sem örül ennek a hírnek, mert ő a lányát kimondottan a vén, viszont pöpecül gazdag Anselme úrnak (Rancsó Dezső) szánja, a szépséges, de szintén csóró Mariane meg Harpagonnak kell, és cseppet idegi alapra kerül, mikor kiderül, hogy a fia is pont erre a csajra tart igényt. Harpagon nem csak zsarnok, de valódi fösvény szarrágó, a saját gyerekei majd akkor kapnak lóvét, ha meghal, így nem kevéssé várják. Cléante bele is szalad egy kölcsönbe, amit felvesz, de mint kiderül a közvetítőkön keresztül: az uzsorás a saját apja.
Előkeveredik egy házasságközvetítő vagány csaj – Frosine (Soltész Bözse), aki még fel is hecceli Harpagont, hogy udvaroljon csak nyugodtan Mariane-nak, de várakozásával ellentétben az öregtől egy fityinget sem lát szolgálataiért.
Szünetben a szereplők névsorát olvasva erős a spoiler, hiszen a vége oda van írva, csak a vak nem látja, no meg a tömeg, aki a büfére vár az nem jut el a bejárat közelében felállított táblához.
Némi oxigén után visszajutunk a nézőtérre (full teltház, még a pótszékek pótszékén is ülnek), majd nekifutunk a második felvonásnak.
Tiszta és világos, hogy Harpagont egyetlen dolog mozgatja, az meg a pénz és az önzés antipatikus kombinációja. Így a lányának egyetlen legfőbb indokot tud felhozni a kötelező házasságra: annyira gazdag a pasi, hogy nem kell Harpagonnak hozományról gondoskodnia, amit normális esetben a csaj mellé kellene prezentálni. A fia boldogsága meg nem számít, amikor a sajátja előrébb való, még az sem zavarja, hogy választottja nemhogy nem szereti, de konkrétan némiképp undorodik tőle.
Végre előkerül Ansleme, aki tényleg nem fiatal, de legalább gazdag. Hirtelen megszaporodik az évtizeddel ezelőtt tengerbe halt családja, mert előkerül Valere, aki elveszett, de mégis élő apját leli fel benne, majd Mariane és annak jó édes anyja is hamar rájön, hogy ők sem vesztek a tengerge, és a fater kő gazdagon ott áll előttük. A családegyesítés után már csupán a két Harpagon kölyöknek kell beházasodni gazdagékhoz, Harpagon papa is visszakapja az ellopott kincses ládikáját, és kezdődhet újra a dínom-dánom.
La Fleche (Szatmári Attila) külön sztori a történetben, hozza a humor második körét, még az elején cseppet indokolatlanul dobja le a textilt, de megbocsátható, mert van mit nézni rajta, és nagyon röhögünk Harpagon szívatása közben.

Vidám vasárnap délután, mélyebb mondanivalót nem keresünk Moliére darabjában, rendezte: Lengyel Ferenc, és akiket még dícséret illet, de maximális, az az élő zenét produkáló fiatal zenekar, és a jelmez- és díszlettervező: Kovács Yvette Alida.