Az öldöklés istene – Átrium Színház

Veronique (Herczeg Adrienn) és Michel (Hevér Gábor) nappalijában tudjuk meg azt a rendkívül sajnálatos tényt, hogy gyermekük két fogát egy bottal felfegyverezve (nem, mégis inkább a kezében) kiverte  a másik házaspár fia, kik: Anette (Péterfy Bori) és Alain (Szikszai Rémusz).

A kölykök párizs egyik játszóterén kaptak össze, életkorukat tekintve tök normális időszakban: 11 évesek, és éppen játszottak. Az picit később derül ki, hogy a sérült kölyök némiképpen a helyi banda vezére, a botos srác, pedig miatta nem kerülhetett be a bandába, sőt árulónak nevezték. Na ez lehetett a kiváltó ok, ami miatt a kimaradott gyerkőc úgy gondolta, hogy ha már a kezében az a bot, akkor ezzel jól szájba vágja az ellenfelét, ki erre a legkevésbé sem készült.

A szülői kezdeti beszélgetésből kiderül, hogy annyira nem volt büszke bandavezéként arra, hogy ki verte ki a fogait, így csak némi szülői felszólításra dalolta el. (akkor most ő is áruló? – merül fel a kérdés fél órával később)

A szülők egy kultúrált megbeszélésre gyűlnek össze, ahol a kultúra a kényszer hatására jelenik meg mindkét házaspárnál. A vendéglátók próbálják megbeszéléssel rendezni a konfliktust, az asszonyok belevonnák a két harcban álló gyermeket is a kibékülés-megbánás-bocsánatkérés folyamatába, az apukák pedig erre tesznek magasból, nekik már pont elegük van ebből a harcból, hiszen ők is voltak bandavezérek fiatalabb korukban, és ők is bunyóztak az ellenféllel. Hol itt a probléma?

Az este nemcsak a taccsot dobja ki Anette, de a jómodorát is kinthagyja a fürdőben (ahová emberi alakot ment ölteni a hányás után), és visszaérkezve kellemetlen kérdésekbe futnak bele a háziak.
Apró alapzaj, hogy Alain éppen telefonál, az éppen meghatározása ebben az előadásban egyenlő a mindiggel, amikoron is pont azt szervezné meg ügyvédként, hogy kell elsunyítani egy gyógyszerkísérlet+forgalmazás mellékhatásainak kudarcát.
Mindeközben Michel próbálja kávéval és almás pitével gyógyítani a helyzetet, amibe némiképp belevinnyog a saját telefonjuk is, ahol a drága mama hívja a fájós hátával-lábával, amire pont azt a gyógyszert szeretné magába tuszkolni, amivel pont lapítani készül Alain.
A két család társadalmilag sincs egy hullámhosszon, mindegyik lenézi a másikat a munkája, életmódja miatt. Nem rossz egyik sem, ki mit választott.

A legnagyobb félelmük végül mégsem igazolódik be: nem eresztik össze  kölyköket, pedig azok gond nélkül hoznák a megoldását az ősök problémájára pl. simán, feltételek nélkül kibékülnének.

Közben nem csak a két család ugrik egymás torkának, hanem családokon belül Alain éa Anette is elég hangosan osztják ki egymást, majd Veronique és Michel a soros, ott is borul a csontváz a szekrényből a kapcsolatukra.

Még jó, hogy a két gyerek nincs otthon, ezeket a szülőket hallgatva másodperceken belül kibékülnének. Csak azok a fránya szülők, akik minden gyerekprogramba beleszólnak.

Keresztben működik a legjobban a kommunikáció: a pasik hamar összezárnak, így a csajoknak sem marad más mód: a két már rum+szívarral összebútorozott férjüket együttes erővel próbálják a józan (a rummal átiatott józan) ész felé terelni. Persz kinek mi a józan ész, ki mit mutat magáról kifelé, és ebből hol van az a hangyányi, ami még igaz is lehet.

Megtudjuk az előadás alatt, hogy mi az a Kalasnyikov, az öldöklés istene merre viszi a világot, és hogy mit nem lehet a csendes éj alatt csinálni…

Az előadás végére a férjek és feleségek is kiborulnak, a pia hatására meg kitör belőlük az őszinteségi roham, amiből bizton látszik, hogy nem is nekik a nehéz, hanem a velük élő saját gyerekeiknek megtalálni a világban a helyes és helytelen közötti különbséget.

A családok hazudnak egymásnak saját életük szépségeiről, majd már nem a másik családnak, hanem csak úgy személy szerint egymásnak is. Nincs menekvés, itt mindenki kiadja a saját feszültéségét, szorongását, hol van már a kezdeti kis udvariaskodó két párocska, a kanyarba sincsenek, csak a saját szempontjuból néző két házaspár, védve mindig a sajátjukat.

Bereczki Csilla rendezte az előadást, az egyfelvonásos komoly témákat, emberi kapcsolatokat feszegető darabban zseniálisan-hihető karakterek megformálói: Herczeg Adrienn, Péterfy Bori, Hevér Gábor, Szikszai Rémusz. Végig a színpadon, végig esdekelve, bukdácsolva az élet legfontosabb eseményét: miért kellett kiverni a gyerek fogát a játszótéren, mi volt az ok, megbánta-e, és bocsánatot kér-e.
Közben talpra tud-e állni egy-egy család, hogy elismerje a hibáit, és tudjon változtatni, hogy a következő időszak könnyebb legyen.

Nem nehéz változtatni, ha az igazsággal néznek szembe. De ők nem azzal néznek szembe, sőt.

Komoly téma, nevetősen feldolgozva, igazán elgondolkodtató-kikapcsolódás! Ezt még többször is látnunk kell!

Mágnás Miska – Budapesti Operettszínház

Két idióta nemes – Felsőrécsei Récsei Pixi és Alsótrécsei Trécsei Mixi (Oláh Tibor és Kocsis Dénes) hisztijével kezdünk (oké, az össznépi nyitódal után), akik Rolla grófnő (Lukács Anita) után epedeznek, de a szemükben lenézett Baracs mérnök (Vadász Zsolt) lecsapta előző nap a kezükről. A szerencsétlenkedés mintapéldányai, ennek ellenére a leggyengébb láncszemek (vágyódtam a másik szereposztás után ebben az esetben… ez van, ez jutott…).
A grófi pár: Korláth gróf (Faragó András) és Stefánia a neje (Kalocsai Zsuzsa) inkább  a szomszédba lassan afrikából avagy amerikából hazatérő grófnak szánják lányukat, és nem a felkapaszkodott mérnöknek.
Az egyetlen viszonylag józan a családból a kleptomániás Zsorzsi mama (Lehoczky Zsuzsa, az este egyik legnagyobb csillaga!), aki mindent lenyúl, ami csak kicsit is csillog.
A grófi ház nem élhet személyzet nélkül, így a két főhősünk a mosogató Marcsa (Peller Anna) és a lovászinas Miska (Peller Károly) szerelmes cívódására eszmélünk. Nem akármilyen kapcsolat ez: olyan vidékiesen szerethető.
Miska Baracs mérnök hívó szavára bármit elvállal, még azt is, hogy este a bálon eljátsza a szomszéd Eleméri grófot, némi betanulás után neki is futunk az őrületnek.
A drága papa alig unalmas Alagi történeteibe kezd bele a múlt századból, amit persze drága felesége azonnal leállít, a könyökén jön már ki.
Kegyet gyakorol a nemesi család, meghívják Baracs mérnököt az esti partira, nem gyanítva, hogy lánycsábítás és botrány várható.
A helyzet akkor fajul el végleg, amikor Marcsa Rolla grófnő segítségével megérkezik, mint Miska (Eleméri gróf) unokatesója, és állati csiniben hozza a bumfordi cselédlányt. Itt vesztettem el a fonalat végleg, már mindkét szememből ömlött a könny, annyira, de annyira kellett nevetni… a fülbe mászó dalok, a táncosok, a jelmezek, a báli ruhák (óóóó, a nagymama göncei…).
A végére Marcsa csak ráveszi Miskát, hogy vallja be a tutit: sose volt gróf, és Rolla grófkisasszony is végre kinyitja, na nem csak a szemét, a szívét is a mérnöknek.
Finálé, vastaps, ráadás, álló-tomboló nézősereg 🙂 Verebes István rendezte, vagy 15 éve… sose lehet megunni 😀
Meg kéne nézni a másik szereposztásban is 😀

Update: másik szereposztásban: Felsőtrécsei Récsei Pixi Csonka András előadásában már felfut a Pellerek szintjére, és nagyon sokat lehet rajta végre nevetni. Baracs mérnök Barkóczi Sándor esetében pedig életrevaló, és kicsit sem unalmas. Érdemes volt még 1x megnézni, más szereplőkkel.

Riviera Girl – Budapesti Operettszínház

Csárdáskirálynő egy kicsit másképpen. Sőt. Nagyon másképpen 😀

Karl (Barkóczi Sándor) a papakedvence belehabarodik az Orfeum üdvöskéjébe Sylva (Lévai Enikő) művésznőbe, akit elvenne, de ugye a morózus német gróf (Szabó P. Szilveszter) nem tapsol a frigy miatt, mert cseppet rangon alulinak érzi a szitut. Elpanaszolja lelke baját Feri bárónak (Németh Attila), aki hazánk fia, és így minden stikliben benne van. Éppen jókor van jó helyen az amcsi házaspár, kinek férj tagja – Sam Springer (Kerényi Miklós Máté) csekély lóvé reményében – amit el lehet verni a kaszinóban – természetesen vállalja, hogy a problémamegoldás élére áll.

Kell szerezni egy nemesi címmel bíró férjet a művésznőnek, aki jól elveszi feleségül, majd elválik, rangját jól megtartja, és máris partiképes lesz a bőszült papa szemében. Cseppet bekavar a képbe, hogy a kinézett segédpincér – Victor (György-Rózsa Sándor) se nem pincér, se nem gróf, inkább herceg, mit mélyen titkol, de a nagyobb gubanc, hogy tökig szerelmes szintén Sylva kisasszonyba.
Naná, hogy vállalja a feladatot, nősül, és ettől Sam-nek is lesz némi elverhető lóvéja, neki meg asszonya. A sztoriban oda teszi az örömapa a csavart, hogy arra is nagyobb tétet pakol, hogy Victor két hónap után a válást offolja, de ettől szerelmesebb a fickó, és Sylva boldogságáért még válni is hajlandóságot mutat.

Közben Sam asszonya (Szendy Szilvi) is kergetőzésbe fog, próbálja elkapni alig szélhámos férjét, több-kevesebb sikerrel. A végére az elvált szerelmeseket egy tuti kis erkélyjelenetre összehozzák, hogy a finálé is rendben legyen. A nagyot koppant Karl sem marad magára, Feri gróf aligtinédzser lánya veszi kezelésbe, amire elsőre furcsán reagál, de később rádöbben, hogy mégiscsak a saját gyerekes színvonalán lesz az ő boldogsága. Közben a drága Lorenz gróf is megkapja a leckét Sylvától, amiért beleugatott és beleszervezett az ő életébe.

Mindezt 2×1,5 órácskában.

Mivel zenés, így a Csárdáskirálynő dalai csendülnek fel nagyon látványos koreográfiával, teljesen átírt szövegekkel (jót tett a daloknak! – Závada Péter átirata), és nagyon klassz táncosokkal. A pasi nézőknek csoroghat a táncos csajok hosszú combjai után a nyáluk, mi csajok pedig szemérmetlenül gyönyörködhetünk a kockahasverseny döntőseinek produkcióin (hát néztük volna még :D).

Van azonban az a pontja az előadásnak, ahol nem szabad az éppen nagykorú kamasz arcára ránézni (egyébként is “a második felvonás túl nyálas” hozzáállással létezik aznap este), mert ott minden elveszett… Szóval jön Sam és drága neje, akik Oakba vágyván (vágyik oda a franc, csak az asszony…) eldalolják, hogyan szeretnének ott kacsák és disznók között élni a nagy semmiség közepén (érkeznek a szárnyasok és malacok jelmezben!). Ennek szemléltetésére a közönséget tornáztatják (ó, ez még semmi…), majd a jobb és a bal oldal is feladatot kap: az egyik hápog hangosan, a másik röfög… Ekkor nem kellett volna a némiképp sokkolva-meglepett kölyök arcára néznem, mert ott kiakadt az este, és annyira, de annyira kellett visítva-röhögve-sírni, hogy már rég a helyünkön ültünk, és jött a következő jelenet, még mindig a könnyeimet törölgettem.

Szóval: jó este volt, nevetős, vidám.

Aprócska közjátékként majdnem elkésve vízért esedeztünk a büfé pultjánál, ahol a kedves első napos fiú rögtön mondá, hogy vizet adni nem tud, mert ez az első napja. Két lépéssel arrébb a még kedvesebb rutinos vendéglátósnak viszont ettől kiakadt a szemöldöke, mert oké, hogy kezdő, de tán a bubis vizet felismerhetné a tőle karnyújtásnyira lévő hűtőben. Szünetben már nem erőltették a betanítást, így rutinosabb csajok gyártották a finom cappuccino-t.

A darabot KERO rendezte, aki az emeletről követte ma az eseményeket, megérdemelte volna, hogy ő is megkapja az előadásért a tapsot, de az elmúlt hónapok eseményei miatt erre esélye sem volt, csak a nézőtérről.

A padlás – Vígszínház

Már erősen kamaszodva első pozitív élményeim egyike A padláshoz kapcsolódik, még a 90-es években. Ha emlékem nem csalnak, akkor 4-5x láttam az előadást Kaszás Attila főszereplésével. Ma, közel 30 évvel később itt énekelt a szívemben Rádiósként. Elengedhetetlen a lelkünkből.
Mikor Mamókát megláttam, majdnem felsikoltottam: hát ő a Süni! Igen, annó ő volt nekem a Süni, a fejelthetetlen rajongó kislány.

Nem szabadulok már sosem az első élményektől, pedig néhány éve már az akkor kiskamaszaimat is elhoztam, hiszen nem nőhetnek fel Padlás nélkül. Rajongták, és “mikorjövünkújra” érzésük támadt.

Ez az az elaődás, amihez a többi zenés-musical darabot hasonlítom. Már csak ilyen a gondolatom: ha A Padlás és a Dzsungel könyve jó volt, akkor a PUF-ot sem lehet elrontani… Egyszerűen viszonyítási alap lett.

És akkor visszatérünk a mai napra, ami ígéretesnek indul, így már az előtér iskolás csoportjainak tömegéből bemenekülünk a csendes alagsori büfébe.

Majd megérkezvén a remek helyünkre, az hamar kiderül, hogy itt bizony csak akkor lesz színházi élmény, ha a kísérőtanárok által magukra hagyott 10 év körüli fiú csapat mögöttünk megszelidül. Gyermekidomár tekintélyemet elővadásztam a mélyből, és csendesítettem a népet, mert a tanerő is csak a csoportosan beszerzett jegyek után járó saját segge alatt ingyen puhuló ülőhelyig jutott, az kevéssé tűnt fel neki, hogy a 2-3 sorban magukra hagyott osztályok otthonról sem a kultúráltságot, hanem a hátizsáknyi chips-et, ropit és üditőitalokat hozták, mert ezt a 2×1 órát tutira nem élik túl ezen alapfelszerelés nélkül.

Amint sötétedik a nézőtér, úgy kezdünk elvakulni, aztán a barátnőm szól: napszemüveg!, és lám ott a megoldás, már nem vakítanak a fények.

A padlásra érkezik: Kölyök (Széles Flóra), Meglökő (Juhász István), Lámpás (Tóth András)  és Herceg (Telekes Péter) szellemek, akik már több száz éve arra vágynak, hogy megleljék a Révészt, ami majd elrepíti őket arra a bolygóra, ahonnan ők már vissza nem térnek, de örökké szépek lesznek.

A padlásra érkezik Barrabás, a fegyveres rabló, és a padlás jogos tulajdonosa Rádiós (ma Ember Márk) fut be. Mamóka (Igó Éva) cammog fel a padlásra, és látja meg a szellemként megérkezett csapatot, kiket Rádiós, a szomszéd Süni (vendég-beugrósként Győrfi Anna játszott el) láthat csak. Azok, akiknek tiszta a lelkük.

A detektív (Hajduk Károly) és Üteg (Király Dániel), az ő balkeze próbálja elkapni a gazember Barrabást, de mindhiába: lelövik, és az éppen arra kószáló kezdő révész (Csapó Attila) költözik a bőrébe, és mindenkit megtéveszt ezzel.

Témüller is folyamatosan belekontárkodik az eseményekbe, ő az a tipikus fejlenetésekre szakosodott házmester, akit mindenki utál.

Éberék és Témüller (Fesztbaum Béla) nem láthatják a szellemeket, ők viszont gond nélkül a bolondját járatják a brigáddal.

Mamóka isteni szilvásgombóccal lepi meg a bandát, és ezen is azonnal dalra fakad mindenki.

Majd még napfelkelte előtt megérkezik a lehetőség, hogy a szellemek a révész segítségével egy távoli bolygóra, fényév távolságra indulhassanak. Nehéz a búcsú az új barátoktól, még Robinson robot is nehezen áll talpra a veszteségből.

A rendőrség még fixen hiszi, hogy Barrabás a padláson rejtőzködik, de aztán meglelik a főhekus kocsija alatt a tetemét.

A végső izgalom a padláson hagyott bomba, amit Rádiósnak kell hatástalanítani, ebben persze élete szerelme segíti, Süni az, aki sosem hagyja magára.

Végre a végére a Herceg jótanácsaival felszerelkezett Rádiós is felfigyel Sünire, hogy ő is ott van, ő is szerethető, sőt.

Az előadás dalai ma is a klasszikusok, mindenki dúdolja őket és vannak azon vének, mint én, akik két szólamban élvezik az előadást. Az egyik a színpadon szól, a másik a szívemben, és hallom mindkettőt! A Fényév távolság a szívemben Kaszás Attila hangján, míg a színpadról Ember Márk előadásában szólal meg. Öröm és boldogság minden pillanatuk.

Ez az az előadás, amit gyerekekkel addig-addig kell megnézetni, amíg meg nem tanulnak két dolgot: mi az az elmúlás, mi az a becsület, barátság és mi az igazi története az előadásnak. A másik és fontos tényező: a hogyan viselkedünk színházban kultúráltan, még akkor is, ha őseink egy hátizsákra valónyi chip-et és üdítőt csomagoltak éhenhalás ellen erre a 2×1 órácskára.

Felnőttek pedig visszavágynak időről-időre, mindig és mindig, bármikor. Mert ez olyan érzés, amit nem lehet megunni sokadszorra sem.

Én is megyek még, kis szerencsével kevésbé alsó tagozatos neveletlen osztályok közötti sorba.

1988-ban rendezte meg Marton László, a zenéjét az utánozhatatlan Presser Gábor, a szövegét Dés László követte el. Laza 30 éve megy teltházzal az előadás, teljesen megérdemelten.

Pedig én jó anya voltam – Örkény Színház – Stúdió

Egy anya vallomása az életéről, családjáról és tragédiák egész soráról.

1980 körül járunk, egy ötvenes évekbeli konyhában jön-megy, tesze-tosza asszonyunk, aki először csupán saját gyerekkorát teszi elénk, az akkori szokásoknak megfelelően. Tanulásra nem jut, a 4 elemi is már a tanult kategória akkoriban, sok testvér, irány a munka. Az első világháború idején is talpon kell maradnia a családjának, de túlélik. Mint olyan sokan akkor, a munka-munka-munka és némi életbenmaradási szerencse okán.

Gyorsan jön, mint akkoriban a férj, gyerekek. Az első kicsi nagyon korán meghal, a második betegen születik, a harmadik viszont végre anya szeme fénye, a tökéletesnek tűnő kölyök.

A szegénységből nem lehet kitörni, tanulatlan szülők leginkább csak állandó, kemény melóval tudnak talpon maradni. Így nem példa a tanulás, és hiába otthon Laci gyerek = jógyerek, a máshol történtekről sem anyának, sem a családnak nincs fogalma.

14 évesen már dolgozik a srác, és még két év sem telik el, amikor kevéssé bírva apja kritikáját már baltával hálálja meg a szülői szeretetet. Nem kap érte sokat, mert megveszik-megdumálják az ítéletet, pedig itt is érvényes: ha akkor leüli, ami kijár, több élet is megmenekül. De az anyai szív nem hagyhatja a kedvenc Lacikát börtönben.

“Megjavulván” visszafogadják, majd nem sok kárt tesz a munkában, a céges kasszában viszont annál inkább, így ismét a sitt vár rá. Persze anyuka szerint erről sem csak a kölyök tehet, hiszen ő olyan szerencsétlen, na meg a körülmények, mert még egy erőszakot is ráfornak, mielőtt a meggyalázott lány apja agyonverné…. hát nem tudom melyik lett volna a méltóbb büntetés…

Újabb börtön, újabb reménykedő anya: megváltozott, és újra visszafogadja.

Még a szerelem sem tudja kirántani a ördögi körből a felnőtt gyereket, nincs otthon kontroll, sem máshol, és bekövetkezik a legrosszabb, két gyerek hal meg… ekkor az anya már feketében készül a temetőbe, a megérdemelten kivégzett fiához…

Ekkor nyer értelmet az egész zavarodott, tesze-tosza, nehézkes, fuldokló történet, az anya tragédiája.

Pogány Judit kínlódja végig az előadást az anya szerepében. Sűrű és mély érzések, könnyek, és libabőr.

Rendezte: Anger Zsolt

New York-i komédia – Centrál Színház

Tudom én vagyok a helikopter, de Básti Juli játékával nem tudok betelni. Aztán befut Rudolf Péter, és végleg elvesztem. Ezt majd még nézni kell, nem egyszer, újra és újra.

Phylis (Básti Juli), a sikeres pszichoanalitikus cseppet megzuhan, és italba fordul, de előtte elküldi segélykiáltását legjobb barátnőjének Carolnak (Nagy-Kálózy Eszter), aki befut, és ártatlanka képében állatira sajnálja barátnőjét, akit a “hűség mintaképe” típusú férje elhagyott. Carol egyre zűrösebben reagál, és a jó agyturkász ebből és egyéb korábbi nyomozásából rájön, hogy biza miatta lépett le álmai pasija. Persze álmaiban más a férj, mint a valóságban, de az évtizeden túli házasságban ez már mit se számít.
Carol férje Howard (Rudolf Péter) is “befut”, majd benne a már korábban felmerült öngyilkosság is újra megfordul, ha már az asszony lelépni készül Phylis férjével. Kimondottan lúzer típus, viszony imádni való pasi :), hiába a zokni kategória.
Sam (Puskás Tamás, aki nem csak játszik, de rendezte is ezt a komédiát) hazatér, hogy összelapátolja az ügyvédi melójához nélkülözhetetlen iratokat, arra persze kevéssé számít, hogy neje már szana meg szét dobálta-taposta őket. Cseppet az idegbaj kerülgeti, és mindezt közli is minden jelenlévő barátjával. Ők meg vele, hogy rajta kívül mindenki tudott párja hűtlenségéről, egy kivétellel, aki ugye a nagytudású pszichológus, csak a saját kapcsolatában nem boldogul. Sam nem az a szégyenlős fajta, csak azt nem dugta meg, aki nem ment szembe vele a környezetében, ettől Phylis ismét a pohár után kapkod, hát nem mondom, hogy a józanságának ez használna, de még így sem tud elázni annyira, mint az áruló Carol barátnéja.
Előkeveredik Juliet (Ágoston Katalin), aki 21 évesen már Phylis kezelése alatt állt, mert volt némi agyi gubanc vele, főleg a pasikkal való ismerkedés területén. Azóta ezt bepótolta, bár csak Sam vágyja a házasságot, ifjú kedvese még kevésbé. Howard a friss hús láttán már éledezni kezd, lélekben már dobja Carolt, és rástartol Julietre, amitől Sam cseppet idegi alapra kerül.
Juliet sem százas, és mikoron is megkaparintja Howard öngyilokra termett fegyverét, azt nem fél használni, és a kavarodásban Sam hátsó fele látja ennek kárát.

Parádés a dilis csapat játéka, óriási megérdemelt taps a zárás.

Egyasszony – Jurányi

Hirtelen akad egy jegy, végre-végre. Hetek óta ágyam melletti polcon a könyv, de valahogy még nincs erőm hozzá. Azt gyűjteni kell, akkor előbb jöjjön a színház.

Tenki Réka alakítja Évát (Péterfy-Novák Éva saját blogját írta meg könyvben), akivel 22 évesen találkozunk, mikor is azt a meglepő örömhírt kapja, hogy 7 hetes kismama. Van meglepődés, öröm és fiatalság. Mivel tapasztalata nulla, az információk tengere a nyolcvanas években még a neten nem áll rendelkezésre, így sem a terhesség alatt, sem a szüléskor nem tudja mit tehet, és mit nem. A doki viszont annál inkább, a tipikus  nagyképű pénznyelő: lóvét elfogadja, sőt, hazudik, hogy mentse a seggét, és zakaltja a csinos fiatal kismamákat, és a teniszmeccsnél és az előléptetésénél egy kisbaba születése sem fontosabb. Éva kislánya Zsuzsi sem az, aki a doki rohanása miatt agyvérzéssel, sérült babaként érkezik a családba. Napok, hetek telnek el még az intenzíven, mire Éva végre megtudja az igazságot: betegen született a pocakjában még egészséges kislánya. Hogy mit tesz ilyenkor egy anya? Mi mást: ez a feladat, így szeretjük, így teszünk meg mindent érte.
A fájdalom nem lehet erősebb a szeretetnél.
Eljön az a pont, amikor már lehetetlen a kislányt otthon életben tartani, kezelni. Eger, és az ottani bentlakásos intézet következik, ahol a legjobb helyre kerül, ahol még akadnak olyan elhivatott gondozók, akik erre tették fel az életük.
Mit tesz egy fiatal kapcsolattal, házassággal ez a helyzet? Romokba dönti, a férjből előtör az agresszív állat. Éva hirtelen felnő, és felnőtt nőként veszi fel a kesztyűt. Az élet nagy játékos, újabb terhesség, újabb kórházak, és újabb orvosok. Akad egy, amelyik végre felismeri, hogy ez a baba már a pocakban sérült, a 35. héten kell befejezni drámai körülmények között ezt a terhességet.
Éva kilép eddigi életéből, csak Zsuzsi, és az új élet reménye, és egy újabb kisbaba. Végre egészséges, végre nem kell rettegni.
De a kistesónak ismernie kell a nővérét, így rendszeres látogat lesz Egerben ő is.
Eljön az idő, amit az orvosok jósoltak (bár nem jósok…), és Zsuzsit legyőzi betegéseinek tömege, Éva fájdalmasan búcsúzik lányától.

Nem könnyű előadás, nem könnyű téma, de itt van a mindennapjainkban. Orvosok, szülésznők ugyan nem vezetnek statisztikát a betegen született kisbabákról, de vannak. Ha nem is akkor, de később kiderülve sok-sok család érintett.
Ezek az anyák nem hősök, csupán édesanyák, a legmasszívabb fajtából. A hősök azok a picik és nagyok, akik megtanulnak a saját betegségükkel együtt is értékes életet élni.

Tasnádi István rendezte, Tenki Réka játszotta.

S.Ö.R – Hatszín Teátrum

Shakespeare Összes Rövidítve.

Gáspár András, Kálid Artúr és Kálloy Molnár Péter.

Shakespeare: minden műve, még a szonettek is 😀

Visítva-sírva-végig-nemlehet kibírni 😀 Az első három sor a meglepi veszélyzóna!

Amit ők hárman tudnak, és kiteszik a színpadra, az nem véletlenül teltházas 20 éve.

Ami az elején, aztán, a közepén, és a végén történik, az a letökéletesebb ma este: zseniálisan-humorosan-Shakespeare.

Sokszornézős, mindignézős, bármikornézős.

 

Képzelt beteg – Pesti Színház

Argan (Reviczky Gábor) a hipohonder prototípusa. Minden olyan betegséget beképzel magának, amit csak a “drága” orvosa kiejt a száján, és ezt meg is akarja gyógyíttatni. Az előadás kezdetén hosszan mormolva sorolja a patikus számláit, mit fizet ki és mit nem, mi használt és mennyire, és mi nem. Ez tölti ki az egész életét: elképzelt betegségeinek gyógyítása.
Van azért a házban egy józan cseléd: Toinette (Igó Éva), aki folyamatosan nyitogatná a gazdája szemét, de sokat nem ér el vele eleinte, csupán mi nevetünk a szituációkon.
Nem fiatal a “nagybeteg”, és igen rozogára gyógyította már magát az orvosával, tehát Moliére beleírt a történetbe egy szokásos kapzsi, és kicsit sem szerelmes feleséget. (itt vidéken az “ordaskurva” megfelelője virágnyelven). Béline (Hegyi Barbara) hozza is magával a közjegyzőt, hogy kiokoskodják, hogyan is lehetne megkopasztani a doktorokat lóvéval nap, mint nap kitömő férjet. Természetes, hogy van rá jogi csűrcsavar, és gyorsan lebonyolítják az első lépéseket, hogy mielőbb a “drága” asszony kezeihez jusson a vagyon, és az előző házasságból született két lány egy garast se kaphasson.
Befut a nagyobbik lány – Angyalka (Réti Adrienn), aki éppen 6 napja már nagyon szerelmes, és némi félreértés után kiderül, hogy a betegségek mámorában úszó faterja is pont férjez adná, igaz ő cseppet sem foglalkozik a lánya érzelmeivel, neki orvos kell, így orvos férjet szán neki. Ezzel nem is lenne gáz, ha a két pasi egy és ugyanaz lenne, de hogy nem csodálkozunk, hogy pont nem orvost szeret Angyalka. Viszont apuka szava a családban parancs, így gyorsan megérkezik a kérő, a saját ősével, és megborul a rendszer. A doki nemcsak lánykérésre, és a hivatására alkalmatlan, de apukája nélkül nagyjából az életre is. (lánykérő doki szerepében játssza a gyárilag hülyét: Méhes László, az apukáját meg Kertész Péter)
Angyalka udvarlója – Cléante (Karácsonyi Zoltán) viszont nem csak jópasi, de még esze is van, így bepróbálkozik a lánykéréssel a drága papánál. Elsőre nem annyira jön össze ez, de visszavonul, és új erőt gyűjt, hol máshol, mint Angyalka szobájában.
Ezt persze kiszúrja Lujzácska, a másik leány, akit nem kell soká faggatni, és beköpi apjuknak, hogy mi probléma adódott a lánykörletben.
Mindeközben Toinette folyamatosan oltogatja Argant, beszólogat neki, és megpróbálkozik mindennel (a folyamatos hazudozás csupán az egyik fegyvere), hogy leleplezze a pénzéhes ifjú feleséget és a még pénzéhesebb doki + patikus párost.
A második felvonásra befut Argan öccse: Béralde (Borbiczki Ferenc), aki behozza a valóságot hipohonderünk életébe, de már vajmi kevés esélye van. Toinette végre előhozza a megoldást: tettesse halottnak magát a drága beteg, és lássa meg családtagjai reakcióját. Bejön a papírforma: az “aggódó” feleség örül a az elpatkolás hírének, a zárdavárományos szerelmes lány meg kiborul apja halálhírén. Az öreg meg természetesen magához tér, és kezdi kinyitni beöntésektől megfáradt testének fején lévő szemecskéjét. Ez persze még a dokimánia kérdését nem oldja meg, arra Toinette-nek még jobb ötlete van: átöltözik “nagytekintély” orvosnak, és befut egy új betegséggel: ez biza a tüdő lesz! És a legképtelenebb gyógyító megoldásokkal: kar levág, szem kinyom, mi a francnak ennyi belőle.
Na ha eddig nem volt beteg az öreg Argan, akkor most már kezdi elhagyni magát, persze nem betegsége, hanem a körülötte lévő árulások viselik meg.
A végére még marad egy viccesnek szánt orvosavatás (Argan lesz doki, mert ahhoz Moliére szerint nem a tanuláson át vezet az út…), és Argan végleg beadja a kulcsot.

Kicsit lassú, de vígjáték.

Viszont: ha a nézőtér feléig nem hallatszik el a főszereplő motyogása, hangja, akkor nem az a jó megoldás, ha a többiek alkalmazkodnak a hangerőhöz, hanem létezik minimikrofon+ragtapasz kombó, amit a szájukhoz közel lehetne használni, hogy a nézőtér második fele kevesebb melóval jusson információhoz az előadásból. Mázli, hogy látok távolra, a halk suttogás is eljut foszlányokban hátra, és remekül olvasok szájról, így nem volt gáz az előadás. De azért mégiscsak na! Lehet megunták a hangos beszédet, lehet beteg a “képzelt beteg” hangja úgy eredetiben, de mindenre van technikai megoldás, ha már kinyitott ma este a színház, és ezt tűzték műsorra.

Szóval: jó volt, egyszer egy este volt.

Férfiagy… – Thália Színház

Férfiagy – avagy nincs itt valami ellentmondás? a hivatalos cím, de erre már a kutya sem emlékszik.

Beül középre a halom könyv közepére Sanyi, akit két hete dobott a menyasszonya, és nekiáll megfejteni a miérteket, no meg várja a telefont, ami két hét mosolyszünet után várható. Első körben összehasonlítani próbálja a lehetetlent: a körtét az almával: gyümölcs-gyümölcs, csak tök más. Mint a női- és férfiagy. Az előadás elején rögtön hangsúlyossá válik macskaiszonya, és nőjének ugyanezen okból cicusimádata, alapkonfliktus, csak problémakidumálással oldódhat meg. Macska lett, ágyban alvós. Most ezen van pasi, aki meglepődik? 😀

Belefutunk a legtipikusabb szituációk elemzésébe, és felemlegetésébe, nagyjából a pláza-ősember cikázás, és pénzköltés összefüggéseinél éreztem, hogy lassan elhagyom a humorérzékem, de velem volt végig, ennek ellenére.

Jött a fehér nagy madár is a liba megfelelőjeként, hogy miért pont a hattyú ugrott be és nem a liba, arról hosszan tudnék mesélni…(oké, 1x éppen az állatkertben szocializáltuk az akkor másfél-két éves gyermekünket, mikoron is megkopott biosz tudásommal mondtam neki: nézd csak! HATTYÚ! Körülöttem meg döbbent csend, mert egyetlen nyüves hattyú nem volt a környéken, flamingó viszont elég nagy létszámban… majd kitört az először csendes, majd egyre cikibb röhögés… de ez nem ez az előadás, csak eszembe jutott, mert valahogy mindig eszembe jut :))

Csányi Sándor eljátszotta a hímsoviniszta francia szomszédot, a nagypapát, és a kihagyhatatlanul a tahó taxist.

Tényleg nem volt nagyon ciki, amikor egy jócsajt felhívott a színpadra táncolni, mondjuk, ha előtte picit rágyakorol a feladatra, akkor nem lett volna ennyire szánalmas a mozgáskultúrájra a hős pasinknak, de így is vicces volt, sőt. Még úgy a 80-as évek második felében, az Ikarus tinidiszkóban Mátyásföldön láttam pont ilyen típusú táncoslábú udvarlókat… mi már kamaszként behaltunk a röhögéstől amikor ráindultak a táncparkettre… 😀

Szar viccek mesélésében a nagyfater szerep volt a csúcs, bár az akasztós jelenet nem annyira tud vicces lenni.

Hogy kinek mekkora kannája van, és ennek megtekintése tényleg a férfiak agyának központi részén helyezkedik el, ezzel sosincs baj, hát gondolatolvasásból az 1.0-át már rég meg kellett volna haladni, csak még kurvára le vagytok maradva :), igen, minden pasi, még az autószerelők is, ezért beszéltek ti annyit, mi meg pislogunk kettőt, és úgyis tudod, hogy “csak” a bankkártyát kéne kikészíteni.

Erre az előadásra a nézőtér 80-90%-a fiatalabb és idősebb jócsajokkal telt meg, én rutinosan a morgómedve férjemet is vittem, és voltak!!! olyan részek, ahol már nem csak mosolygott, hanem majdnem nevetett is. Azért 20 év házasság, az mégiscsak 20 év… ő 60 évet nem várna a b) válaszra, már most mondaná… de ugye ott ültem mellette, így maximum diszkréten vigyorgott. (rá meg a mellette ülő két szépkorú, hogy azok meg miért nem a színpadon öregedő Csányi Sándor színészért epekednek, miért pont az én férjemre próbáltak rácuppanni… de ugye koppanni is meg lehet ilyenkor tanulni…)

Jah, és egy aprócska hiba kiigazítása: nem másfél órácska az 1 perc öltözés a valóságban, sikerült az 0:00-ra hozni az időpontot, csak ugye mihez képest…. mert a non-stop elkésés kivitelezése viszont profi női gyakorlat, ehhez nem kell órákig öltözni. Elég “időben” elindulni. Hogy ezt az idő mire elég, az majd útközben, forgalom függően alakul ki.

Szirtes Tamás rendezte, van humorérzéke, mint ahogy ma este a nézőknek is volt. Hallgattuk volna még Sanyi kínlódását, míg eltelik a két csajmentes hét, lehetett volna még húzni az idegeit. A mi esténket feldobta.