A párnaember – Radnóti Színház

Katurian (Pál András) egy kihallgató helyiségben találja magát, először persze meglepve, hogy vajon miért is került oda.
A jó és rossz zsaru – Tupolski (Köles Ferenc) és Ariel (Schneider Zoltán) megkezdi Katurian kihallgatását a saját módszereik szerint.
Tupolski megy a leírt hivatalos szabályok szerint, Ariel viszont az erőszakban, és a kényszerben hisz.
Karuian ír, ha nem is klasszikus íróként, hanem civilként, de grafomán hajlamokkal. Még, ha csak grafomán lenne, de egy sajátos “művészi” témában utazik: laza 40 novellát gyártott, amiből nagyjából egy darab van, ami nem arról szól, hogyan hal meg kínok között egy-egy kisgyerek. Hogy mi vezetett idáig?
Hamar kiderül, hogy Karuian ikeretstvére Michal (Rusznák András) a történet egyik főszereplője, aki értelmi fogyatékosként éli minennapjait, öccse gondoskodásában.
Ariel munkamódszere kifizetődő, mert Michal bármit is aláír, hogy ne verjék meg, így bevall mindent, hiába Katurian féltése, és józansága.
Fájdalmas az a novella, amiben Katurian megírja életük legsötétebb történetét, amiből kiderül, hogy a szülei kísérlete miatt került tesója ebbe a fogyatékos helyzetbe, mert 7 éven át kínozták, és tartották bezárva azért, hogy Katurian minél jobb történeteket írjon a rémséges éjszakai hangok hatására.
A szülők bűnéért elsősorban Michal bűnhődik, de Katurian élete is vele hullik darabokra.
Megjelennek élőben és bábként is a már kivégzett szülők, hogy maguk vallják be a borzalmat, amire nincs mentség. A sorsuk megpecsételődött, amikor Katurian igazságot szolgáltatva kinyírta őket, és mélyen elásta titkukkal együtt a házaspárt.
A történetek Katurian agyában születtek, viszony Michal agyára mentek kórosan, aminek következtében a fiktív történetek megvalósításába kezdett, minek következtében már két megkínzott két gyermek áldozat után nyomozott a két öreg róka zsaru.
Na ők sem makulátlanok, hiszen a józsaru csupán alkoholista, az agresszív Ariel viszont a gyanusítottjához hasonlóan szülői hibából (hú, de finoman tudok fogalmazni…) vált olyan felnőtté, aki csak az erőszakból tud dolgozni. Őt az apja tette magáévá éjjelente, és ezen kora gyermekkori élmények hatására durvult be élete későbbi részére.
Folyamatosan ott kattog az agyunkan, hogy mekkora felelősségünk van szülőként, és mekkora felelőssége volt a mi szüleinknek a jövőre nézve.
A szünet nyomasztó, kilépni ebből a történetből a vidám előtérbe szinte lehetetlen, pedig kötelező.
A második felvonás még jobban gyilkolja a lelkünket, mert Katurian megoldásként magára vállalja az összes elkövetett gyilkosságot, de előtte még az esti “mese” után véget vet Michal szenvedésének, nem tudná elviselni, ha más ölné meg testvérét, így kinyírja saját maga.
Bukik a sztorija, amikor Tupolski rájön, hogy nem tud mindent a gyilkosságokról, sőt az alapvető információk sincsenek meg neki.
A gyerekek meggyilkolása már nem terheli a bűnei listáját, max novellái által közvetetten, de túlbuzgóságában bevallja ősei legyilkolását is.
Szerencsés, hogy Michal pontosan követte írását, így az utolsó kislány megússza a Jézus  történet tragikus végkifejletét, így színpadra kerül, mert a gyilkos sztori helyett a bátyja a teljesen ártalmatlan zöld malac eseményeit eleveníti fel, így Sodró Eliza alakításában a kislány neonzölden érkezik a kihallgatásra.
Nincs menekvés, az ítélet már a kihallgatás előtt megszületett, így Katurian végzete elkerülhetetlen, a fejébe szánt golyó is úton van már kb 2 másodperccel korábban a tervezettnél.
Az utolsó szó, és érzések még a már halott Karuriantól származnak, de ekkor már halványul a kép, messze a színpad, sok a látást elhomályosító könnycsepp.

A Katurian által írt párnaember története sem hoz vígaszt, sőt! Beteg elméjű szülők kísérleti író gyermeke által megfogalmazott történetek alapján, a megkínzott másik sérült gyerek végrehajtja a gyilkosságokat. Hátborzongató forgatókönyv, és a gyilkos gépezet az ősök halála után is működik.
Remek előadás, mélyen, a szív legmélyébe döfi a kést a rendező: Szikszai Rémusz.