Megáll az idő – Jurányi/Átrium

Ne a filmet várd, de a történet, az pont olyan. Sőt.

Igazi iskola feeling, úgy a 60-as évek elejéről. Akkor sem szóltak másról a hétköznapok, mint rivalizálás, szerelem, leckék… csak volt még más is. A lázadás, az elnyomó rendszer meghekkelése már sporttá vált, főleg azok, akik nem féltek.
A börtönt jár pótapa figurája a megalkuvó seggnyaló, az anya, aki mindent megtenne a két gyerekért.
A nagy, akinek már csak az egyetem a fontos, mindegy milyen áron, és a gimis kamasz, aki szerelmes, aki kavarog ebben az elcseszett rendszerben, és nem leli a helyét, küzd az érzelmeivel, a bezárt lehetőségeivel.
Kijutna, elfutna, de mégsem mehet.
Játszmák kicsiben és nagyban, hatalom és elnyomás, mindennek a legundorítóbb példánya a “helyettes”.
Minden színész több szerepben, és mégis nagyon hitelesen.
A játéktér ötletes, minimális és mégis pont azt mutatja, ami volt: a sötét ötvenes évekből megmaradt félelmet, fiatalos lelkesedést, lázadást egyszerre.
Czibor Attila, Nagy Éva a hátukon viszik az előadást, Éva az anya és a szerető szerepében is nagyszerű, és az előadás felénél veszem csak észre, hogy mindkettőt ő játsza. Öskü Bálint Pierre szerepében akár most is előbukkanhatna bármelyik gimi folyosójáról, ő az igazi forradalmár az egész csapatban. Kati Gábor diáknak túlkoros, így a pótapa szerepében bizonyítja, hogy a világ megint nem változott: a hatalmat kiszolgálva minden megúszható.
Pápai Dávid a nagytesó és a helyettes szerepében is hozza az utálatost, akitől az életben is a hideg ráz, de teljesen létező karakterek.
Diákoknak nagyszerű, érdemes a filmet előtte látniuk is akár, de anélkül is teljesen érthető a történet.
Nyulassy Attila rendezte, és hangolta az egész előadás alatt.

Minden nagyon jó lesz – Átrium

Végre-végre új bemutató az Átriumban, és nem is akármilyen!
Egy olyan történet, ami egyszerre nevettet, elgondolkodtat, és vannak pillanatok, amikor a könnycseppet töröltük, olyan nagyon igazi, nagyon vagány, szabadszájúan különleges átriumos érzés 🙂
Nagy visszatérés, igazi sztrácsapattal.
Charlie szerepében Brasch Bence a szülinapos öngyilkosjelölt, akinek vagy szerencséje van, vagy a jóistene akarta így, hogy berobban az életébe Emma (a nagyszerű, a szerepében lubickoló Parti Nóra alakítja zseniálisan, a hátán viszi az egészet, pörög, és nevettet, megdöbbent gyors váltásokkal), a többszörösen hátrányos és elcseszett életű ingatlanügynök.
Hogy a problémák megoldódjanak Emma riasztja a pasiját, a tűzoltót (Bányai Kelemen Barna, aki érkezésével az önfeledt nevetést is a színpadra  varázsolja, és fokozza a meglepetéseket), aki a télre kihalt nyaralósziget “jókedv felelőse”, vagy durvábban a drogdílere.
A ház tulaja Charliet szeretné feldobni a nemkurva escort lánnyal (Móga Piroska, új felfedezésem, a butácska, viszont végtelenül őszinte, és nagyon vicces kurva szerepében telitalálat), csak kicsit másképpen alakul az este.
A négy “boldogtalan” egy házba zárva nem tehet mást, mint beszélgetnek, és kiéneklik egymás múltjából a jelen történések okait.
Mindenkinek “sötét” titkok villannak fel a korábbi életéből, és változnak percről percre a házban a viszonyok és iszonyok.
Csak elsőre tűnnek hétköznapi hősöknek, de kiderül, hogy mindegyikük milyen nagyon különleges. Ugyanúgy különlegesek, mint a csapatot alakító színészek, akik úgy játszanak, hogy észre sem vesszük, hogy elrepül a kicsit több, mint másfél óra.
Belefutunk vastagon a drogterjesztés és fogyasztás, az alkohol, az erőszak, a gyilkosság, a hazugság problémájába, a főhőseinkkel együtt kutatjuk az élet és a boldogság 15 perces összefüggését, új szleng mondatok tapadnak meg, és emlegetjük hazáig, közben azon nyelvészkedünk, hogy lenne helyes: rühes vagy rühös kurva, vagy egyszerűen csak bőrbeteg szexmunkás?
Erős a kedzés, de még jobb a folytatás, és mire a végére ér az előadás, már nem akarsz hazamenni, hanem folytatnád, mert már egyre jobban érdekel Charlie, Emma, Kim és Myron elkövetkező élete.
Nagyon-nagyon megérdemelték a tapsot, nagyszerű este volt, ez is többszörnézős történet!
Spáh Dávid rendezte szívvel-lélekkel amíg lehet.

Szociopoly – Jurányi/Átrium

Valós játék, interaktívan.
4 családra oszlik el a nézősereg, és 3 színész (Sipos Vera, Jaskó Bálint, Herczeg Tamás) érkezik a játékvezető (Bass László szociológus) mellé.
Egy észak-kelet-magyarországi faluban vagyunk, 4 mélyszegénységben élő család tagjaiként, akik a mindennapok megélhetéséért küzenek, hogy a segélyekből, közmunkából, alkalmi munkákból kihúzzák a hónap végéig. Tipikus családmodellek, egy-egy házaspár két gyerkőccel (kisiskolás és egy csecsemő). Csak a családfőnek van esélye bármilyen munkára, egy bolt van a faluban, ahol hetente bevásárolnak, aki kifogy a pénzből, az felirathatja hitelre. Van más hitel lehetőség is, hiszen Jenő a falu uzsorása is szívesen mindenki rendelkezésére áll.
Sanyi a vállalkozó a fő munkaadó, mellette a kocsmárosné Ildikó pedig a kapcsolatokat ápolja a Polgármesterrel.
Minden szituációt, szerepet a színészek játszanak el, miközben egy óriás társasjátékon haladunk előre a hónap napjaival, és próbálunk nem eladósodni, és jó döntéseket hozni a pénzügyeink, egészségünk, gyerekeink tekintetében.
Mire a végére érünk saját bőrünkön érezzük, hogy ez a lehetetlen küldetés, de még azt is megpróbáljuk.
Egy érzékenyítő, elgondolkodtató este 2-2,5 órában, ahol nem csak döntéseket hozunk, de a különböző helyzetekből való kiutat, kilátástalanságot is megismerjük, mert minden jelenet, döntés után jön Bass László, és elmondja a hátterét, tapasztalatait, így a szituációban azokat a tipikus jó vagy rossz döntéseket, amiket a való életben az ott élők meghoznak, és ezzel lehet összehasonlítani a saját döntéseinket.
Kiderül, hogy teljesen másképpen döntesz egy gyógyszerről, egy szülinapi zsúrról, egy kirándulásról, ha az a tét, hogy lesz-e másnap mit enni, lesz-e a gyerek lábára cipő.
Rendkívül izgalmas utazás egy távoli, mégis oly közeli világba!
(minden 17-18 évesnek ajánlom, másképp néznek majd a high-tech cuccaikra attól az estétől, és jobban megbecsülnek mindent, amit az élettől kaptak!)

Cigány Magyar – Jurányi/Átrium

Ide az első sorba: Farkas Franciska, Oláh Edmond, Horváth Kristóf, Pászik Cristopher, Varga Norbert! Ők varázsolnak át a saját életükbe, fantasztikus színészi munkával!
Olyan átéléssel, sok érzéssel, nevetés, megdöbbenés, visszatartott könnycseppek, megértés, elfogadás… és végtelen szeretet.
Cigánynak akartam születni…
Én nem vagyok cigány, csak úgy nézek ki…
… azt már nem bírtam nézni, hogy a húgom éhezik…
Hajléktalan akartam lenni…
5 sors, végtelen történetek.
Amikor azt látod, hogy ellop egy táskát, nyilván kiakadsz, hogy bűnöző. Ha tudod a hátterét, hogy már napok óta éheznek a kistestvérével, akkor meg is érted, még akkor is, ha nem hiszel a bármilyen indokkal való bűnözésben.
Színész Bob, és a Tudás Hatalom társulat érzékenyítő, nagyszerű előadása, ami után teljesen másképp mész haza, mint ahogy eljöttél otthonról.
Olyan sorsokat ismersz meg, amiket a hétköznapjaidban esetleg dokumentumfilmek nézésével érezhetnél át. De itt más. Itt hús-vér szereplők mesélnek az életükről, az utcáról, az iskolai kirekesztésről, a mélyszegénységről.
Mégsem sírós az este, sőt! Vidám köntösbe csomagolva, mérhetetlen mennyiségű öniróniával szembesülhetsz úgy, hogy remekül érzed magad a bőrödben, és az előadó nagyszerű színészek is.
Ők már megjárták a maguk útját. Te meg akarod ismerni az útjukat a színpadra? És őket?
Gyere el a Jurányiba! Az Átrium oldalán tudsz jegyet venni!
Diákcsoportoknak, 10-12. évfolyamon különösen ajánlott! (van diákcsoportoknak 40! kedvezmény!, apróért megnézhető!)
Császi Ádám rendezte, koreográfus: Gergye Krisztián.
(igen, van benne zene: cigány, rap és nagyon-nagyon jók!)

Színházak éjszakája 2019.

A színházak éjszakája programra minden évben lehet 5 helyre regisztrálni. Ez azért jó, mert még sosem sikerült úgy az egész délután-este, ahogy elterveztük. Ez a szépsége, és nehézsége, mégis kihagyhatatlan.

Szóval a tervezett első programot már a regisztrációkor kihúztuk, a helyette bepakoltat pedig késve indulás okán. A következőt pedig a forgalom-időhiány törölte a naptárunkból, így a telefonunkat pörgetve keresgéltük a kora délutáni idősávot, mikoron is eldöntöttük, hogy irány az Átrium, ahol ha nem is jutunk be a szíházbejárás programra, legalább a sütik mindig finomak a büfében. Regisztrációnk természetesen nem volt, időnk viszont tengernyi, így befutottunk az épület nyitásakor, és befértünk az első csoportba. Igaz, sütire már nem jutott idő, mert addig-addig bámészkodtunk, és hallgattuk Zsédenyi Balázs színházvezető történeteit, hogy utána rohamléptekkel vágtázzunk tovább. De még ne rohanjunk el!
Az Átriumban jellemzően mindig történik valami, így miért is csodálkoztam rajta, hogy most is: a szűk lépcsőkön még csak-csak feljutottam a technikai szobába, ahol keresztülvezetett utunk a tető (mármint a színhézé!) teraszra. Nem, tök felesleges is megemlítenem állandó társamat: a tériszonyomat, így igyekeztem az ajtó közelében maradva hallgatni a szigorú szabályokat, hogy a szomszéd épületek lakói nem lájkolják a színház este 11 utáni műsorát. Innen lefelé már nem volt gond, mert felfelé számolva a lépcsőfokokat, már leküzdtem a meredekséget, és csukott szemmel is letaláltam. A következő túra még szürreálisabbra sikerült, mert az alagsor-pince következett, az ő szellőző rendszerével, ahol még a 150 cm-es nézők is meghajoltak a csövek előtt 🙂 Ez a szerkentyű 1936 óta áll az épület (mozi-színház) szolgálatában, aztán mivel nincs ám klímaváltozás, ezért a nézőtérre tavaly azért bekerült egy klassz légkondi, amire úgy tudta a vezetőség, hogy van pénz, majd kiderült visszamenőlegesen hála a Tao változásoknak, hogy mégsem volt. De fel a fejjel, csak előre, így haladtunk vissza már a színházterem felé. Amiről én helyből mindig azt mondom, hogy tök kényelmes, mindenhonnan látni, még a lábam is elfér. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy én a néző szereplője vagyok az előadásoknak, ugyanezt a technikai személyzet és főleg a színészek már nem mondhatják el magukról, nekik az öltözöjűk mérete kisebb, mint itthon a nappali, és ugye nem palotában élünk. Ott zsúfolódnak be a színészek, a hogyant max elképzelni tudjuk, de hogy egy székre több jelölt is jut előadásonként az szinte biztos. Nem várt meglepetésként a színpadon találtuk magunkat, ami nem is akkora gáz, főleg ha hátulról érkezünk, csak kifelé menet a nézőtér felé volt az útvonal, ami megint kihívás azon a néhány lépcsőn lefelé a biztonságos nézőtérig a tériszonyomnak.
Szóval kicsit időben megcsúszva szedtük a lábunkat a Moszkva tér felé, és vetődtünk be a metróba, hogy elérjük az Örkényben az Egyperceseket. A legjobb szervezés díját máris kiérdemelték, nem hosszú sorok, és sorban várakozás, hanem egy pult, ahol a regisztráltaknak nyomtatott jegyekkel mindenki pontosan tudta hova ül, mindenféle versenyfutás, tolakodás nélkül, így itt még a büfére is jutott idő, igaz nem az Átrium választéka, de a cukrom karbantartását a sajtospogácsa is tökéletesen megoldotta.
Nem csak a színházak éjszakája volt, hanem a magyar dráma napja is, így nagy kedvenceim a színpadon (az egész társulat Mácsai Pál vezetésével!) találtam, és jöhetett az igazi klasszikus előadás élménye az estének: Ökrény István Egyperces novelláit olvasták fel egyenként, párosával. De nem csak úgy! Olyan örkényesen 🙂 Mindenki! a színpadon azt figyelte, élvezte, ahogy a kollégái szerepelnek, időnként jobban szórakozva ezeken, mint a nézők többsége. Felemelő élményként Pogány Juditot is megtapsoltuk többször is, nemcsak a szülinapja de a kritikusok életműdíjának alkalmából is. Mikor a program végén elhangzott az utolsó történet a mérgezett pogácsákról, és Csuja Imre is a kínálók között volt, alig hangosan röhögtünk a beszólásán, hogy “vigyenek a Centrálba is” 😀 (másik nagy kedvencem, de idén kihagytuk, majd jövőre…)
Mivel megint csúszás volt, így az útvonalunkat nem kellett túltervezni, máris száguldottunk a földalattival az Oktogonig, és messziről látszott, hogy a Játékszínbe nem lesz olyan egyszerű bejutni, hiába van regisztrációnk. A látszat csalt, profin két sorba terelték a népet, és simán volt a földszinten (végre örült a tériszonyom is) helyünk. A Beugró második előadására értünk át, amit csupán annyian akartak látni, hogy nem csak a pótszékek fogytak el, de az állóhelyek is duplán, így új tapétaként sok néző szorult a fal mellé. Novák Péter mellett mi Debreczeny Csaba, Molnár Áron, Makranczi Zalán és Lévay Viktória fergeteges improvizáción röhögtünk nagyjából vinnyogva. Hamar vége lett, legalábbis érzésre folytatódhatott volna még a show.
Nem tágítottunk, a kijáraton kimentünk, majd megkerülve az épületet ismét a regisztrált sor végén találtuk magunkat (bár lett volna ennek egyszerűbb módja is, de ugye ez nyilván a színház szempontjából lett volna bonyolultabb, hogy a következő programra regisztráltak maradhassanak bent).
Szóval még jobb helyünk lett, és kezdődött Csonka András élőzenekaros szolídan dalolós estje. Jó, ez így indult, meg az R-GO helyett B-GO zászlóval lódenkabátban kiabálva, hogy LÉTEZEM! 🙂 Innentől jött az átverés, az öltönyös-jólfésült Pici matektudománya és a 2X2 néha 5 andalító dallamai mellett Fényes Szabolcs és kortársai gondoskodtak Bandival együtt a retro hangulatról. Majd magunkra kezdtünk találni, mikor a 70-80-as évek idézte gyerekkorunk, először Bandi is a csillogó zakót magára rántotta, de hamar kiderült, hogy az szaunának sem utolsó, így az Állj meg kislány után meg is szabadult tőle, és a fehér pólójában már kezdte elérni, hogy emelkedjen a buli hangulata.
Aztán elment átöltözni… és ekkor jött el az a pillanat az estében, amikor visszagondolva a konszolidált délutáni tériszonyos átriumi séta a távoli múltba veszett, ahol a legkevésbé sem gondolkodtunk azon délután 4 felé, hogy még aznap este 11 előtt nem sokkal teli két kézzel csápolunk Csonka Andrásnak, aki zöld-lila susogós dzsoggingban, narancssárga “nagyapámféle” atléta trikóban, döglánccal a nyakában, olvasószemüvegben és lila kötött sapkánban teli tüdőből ordítja Kozsó elévülhetetlen 90-es évek beli slágerét, a SZOMORÚ SZAMURÁJT! Volt itt minden, ebben a szerkóban a Balatoni nyártól, a rappelésen át egészen a ráadás Ding-Dong-ig… A Játkészínben sok-sok sikerdarab fut, de ezt a tombolást a szomszéd kerület is hallotta, az tuti! Még a Beugróban hangzott el, egy súgó és az igazgató párbeszédében, hogy “olyan hangosan súgott a szerencsétlen, hogy azt a Katonában Máté Gábor is hallotta!” No, akkor a 90-es évek Retro buliját pedig a Veres1 Színházig is hallották, az tuti, akkora tombolás volt!

Innen még át akartunk jutni a Hatszínbe, Dolák-Saly Róbert előadására, de már végképp lekéstük, így hazafelé kormányoztuk a Nyugatinál leparkolt verdát.

Jöhet a 2020-as Színéj 🙂 Addig pedig az izgalmas évad 🙂 minél több és jobb előadással.

Kaisers TV, Ungarn – Átrium

2019-ben indulunk, mikoron is kikapcsoljuk (MONDOM: KIKAPCSOLJUK!) a mobiltelefonjainkat. Hirtelen lendülettel 1881-be zuhanunk, ahol is a boncmesternél – ki a darabban Balázs Gábor névre hallgat (Freidenthal Zoltán nagyszerű alakításában) találjuk magunkat Baráznay Amália (Enyedi Éva) hisztije közben. A legnagyobb problémája az elhunyt anyja teteme mellett, hogy az még életében nem mondta meg neki a nagyvagyon tartalmazó banki széf kódját. A dokinak gyakorlatias ötlete támad: még az élő mamát (Szamosi Zsófia) kellene megkérdezni, így a hipnózist javasolja Amáliának. Nem hisz benne, de ez nem akadályozza meg abban, hogy perceken belül 1848 októberében landoljunk, a Kaisers TV, Ungarn élő műsort adó stúdiójában. A német nyelvű híreket, műsorokat csupán a magyar nyelvű reklámok szakítják meg, kivéve, ha új tulajként befut Petőfi Sándor (Pintér Béla), és hozza magával Kossuth Lajost (Thuróczy Szabolcs). Petőfi bevásárolta magát a tv-hez, és az első lépésben kirúgja a régi gárdát: Szidit (Stefanovics Angéla) és Pankát (Szalontay Tünde), de velük röpül a román származású napraforgó  – Marián Kornél (Terhes Sándor) is. Amália hirtelen Arankaként mutatkozik be a saját anyjának zavarában, majd Petőfi kiválasztja bemondóművésznőnek, így Gróf Baráznay Ignácz-al (Mucsi Zoltán), saját apjával készítheti el élete első interjúját a már átkeresztelt Magyar Nemzeti Élő Virgoncz-ban, amire Petőfi nagy buzgalmában a tv-t átnevezte. A beszélgetés cseppet bulvár, és kevésbé “hadiszakmai”, viszont Amália olyan információkhoz jut a stúdióban, amiről fogalma sem volt: anyja szerelemmel szerette apját, de a hősként eltűnt fater nem volt az a tökéletes fickó, mint amilyennek a népi legendák mesélték: konrétan a schweháti csatában nem csak a harc hevében eltűnt, hanem előre tervezetten a Kaisers Tv, Ungarn üdvöskéjével, Szidivel már jó előre eltervezték, hogy az esélytelen csatából meglépnek Brazíliába, és ott vígan élnek, míg meg nem… de Amália közbeszól, megsajnálva anyját, és próbálja rádumálni az apját, hogy nyerje már meg a csatát az osztrákok ellen, mert van esély rá. Nyilván Amália nem gyenge történelemből, ami ki is derül, hiszen a fater sem érti, hogy a holnapi csata hogyan lehet történelem. Megy is közvetíteni a tv teljes stábja, még Rohácsi urat (Quitt László) is viszik magukkal, utólag persze kiderül, hogy Petőfi eldöntötte, hogy az öreg majd szponzorálja az utazást és a fegyverek utaztatását.
Amália információi alapján a történelem kereke megfordul, mire visszajut 1881-be, addigra a boncmester már hősi halott 1848 óta, szobra van, a szülei élnek, sőt, szeretik és szeretetben felnevelik Amáliát (ki valahogy erre még nem emlékszik), és az osztrákok vágynak kiegyezni, és nem a magyarok ezidőtájt ebben a megváltoztatott alternatív valóságban.
Innen lendületből visszajutunk 2019-be, pedig néznénk még a győzelem megváltozott történelmét…
Hazafelé az első gondolatunk, hogy kinek kellene a jövőből visszaugrania 2019-be, hogy megváltozzon a történelmünk, hogy magunkhoz térjünk, és egy normálisabb életet élhessünk. Vagy nekünk hova kellene visszamenni az időben, hol romlott el minden, hol lehetett volna másképpen dönteni, és jobban élni.
Pintér Béla tévéjében minden megtörténhet és meg is történik. Nevetünk, mikor Petőfi húzza a száját, amikor Arany Jánossal keverik folyamatosan össze, amikor magunkra ismerünk a császári tévében, hiszen királyi tévénk nekünk is van (már ha lenne tévém se nézném, de ugye nincs, és még nem érzem a feltámadó igényt rá…).  Sokszor nevetünk még, de időnként csak halkan felszisszenünk, amikor egyetértünk, de kimondani  csak a színpadon lehet. PBT minden előadásában bármikor kimondható.

Fehér nyuszi, vörös nyuszi – Átrium Színház

Amíg lehet.
Ősbemutató itthon, pedig a világban már 9 éve folyamatosan játszák. Az író iráni, és nincs könnyű helyzetben, mégis egy olyan lelket megrángató és mégis színpadra való, kísérleti és nagyon fontos előadást készített, ami még sok-sok évig nem fog lekerülni a világ színpadairól. Minden színész csak életében egyszer játszhatja el. Nem véletlenül.
Alföldi Róbert vállalta el az első előadást, fogalma sem volt mit. Feltétlen bizalommal állt neki a feladatnak. Két nappal az előadás előtt kapott egy listát a szerző instrukcióival, de a szövegről fogalma sem volt, azt már csak a színpadon kapta kézbe, és lendültünk bele a történetbe. Ha most a pici-aranyos nyuszikák mesevilágát várod, akkor szólok, hogy ez egy FELNŐTTEKNEK szóló előadás, egyetlen gyerek sem fogja ezt érteni-érezni, pláne a kicsik, így ne tévesszen meg a címe.
Az eleje viszonylag vidáman indulna (ha előtte nem hangzana el az információ a megvont tao támogatás és a nulla forintot nyert pályázat kombinációjában), de már az elején elmondja Robi, hogy ez nem egy vidám darab, bár még ő sem tudja mi vár ránk.
Spoiler nélkül: interaktív előadás, bátor nézőkből válnak nyuszik, és szerencsések vagyunk, mert az átlagos előadásokhoz képest, amit sima színészek játszanak, nekünk a színész-rendező jutott, az előadás elején (nyuszi-medve páros) már rá is kap az ízére, nem lesz itt gond, és feltámad benne a rendezői énje. Vicces a jelenet rendezése, a mondanivalója viszont ennél sokkal mélyebb. A strucc kevéssé sikerült, pont látszott, hogy mindent bevállal, de ez túlmutatott a komfortzónáján. Váltakozik a nyuszi története az író, Nassim Soleimanpour életével, sok-sok körülménnyel, adattal, amik először soknak, mellékesnek tűnnek, majd egyre inkább kirajzolódik, hogy nagyon is fontosak a történet így lesz kerek. Alföldi Robi kilép picit a szerepéből, és saját iráni éléményeiből is kapunk néhány percet, nem mellékes tanulságokkal, a 20 éves sztorinak mai napig van tanulsága, sőt most van igazán helye és ideje ebben a megbolondult világban. Már az előadás elején a “véletlen” a barátunk (ez a “véletlen” nevű fogalom még visszatér néhányszor az este folyamán teljesen váratlanul), és a patkányírtó áthallása valahogy mindenkit eltalál, Robi újra beszól, és igaza van, de nem erről szól az este. A véletlen még a jegyzetelő vörös nyuszinál is előkerül, de már meg sem lepődünk, így kerek az előadás.
Ahogy a nyuszikísérlet kibontakozik, úgy egyre inkább süppedve a székbe azt érzem, itt biza emberkísérlet lesz a végére. Nem is akármilyen lélektani hadművelet, de hogy ennyire fájjon, az eszembe sem jutott volna. Már nem nevetünk, a komoly pillanatokban halkul az előadás, egészen a végéig, már a levegővételt is kétszer meggondolom, mert nem lehet úgy vége, amit előre vetít. Pedig úgy lett vége, sőt megcsavarva, a nézőket teljes bizonytalanságban hagyva. Vihetjük haza a kétségeinket, aggódásunkat, szívünket meg kiskanállal lapátoljuk össze.
Lassan hömpölyög a tömeg kifelé, még akkor is, ha a teljes személyzet azon igyekszik, hogy végre kijussunk. Az előtér még nem akar kiürülni, senki sem hiszi el, hogy így lett vége. A kabát megszerzése után kicsit éledezve a bejáratnál még van egy újabb pofon, ott áll a villogó mentő. Az előadás vége és ez a látvány csupán azt eremdényezi, hogy visszafordulva a büfében veszek még egy vizet, és próbálok állva maradni.
A nézők egy része még az utcán vár, mert biztosan akarja tudni az ésszel logikus végkifejletet.
Nekem a nagykamaszom szavai járnak a fejemben: “Anya, ne legyél már paramami, használd a logikád és a józan paraszti eszedet, holnap is van előadása!”
Csodálatos előadás volt, megrendítő és mégis élvezhető történettel, a meglepetés erejét maximálisan kihasználva (nem csak a nézőket sokkolta az író, de a színész  – Alföldi Róbert sem számított erre a végkifejletre) a másfél óra helyett elröpült 2,5 óra úgy, hogy észre sem vettük az idő rohanását.
Zseniális kezdet a folytatáshoz, egy hónap múlva Hernádi Judit következik, a történet már nem fog ekkorát ütni, mint először, hiszen pontosan tudja a közönség, aki már nem először megy, hogy mit fog látni, de biztosan más lesz az előadás, hiszen a művésznő sem ismeri a történetet.
Alföldi Róbert eddig is kedvencek között volt, ma ezt maximálisan megerősítette.

12 dühös ember – Átrium Színház

12 esküdt ül össze, egy felújítás alatt álló raktárban, hogy döntést hozzon egy még kamasz gyerek felett, hogy bűnös-e avagy sem. Ő ölte-e meg az apját, vagy sem. Minden bizonyíték ellene szól, és 11 esküdt is, és valahogy az ügyvéd is inkább az ügyész mellett áll, semmint mellette. Egyetlen esküdtnek merülnek fel kétségei, így 5 perc alatt nem lehet elítélni. Ezzel kezdődik a történet, ahol szembesítve vagyunk a különböző embertípusokkal. Tuti ül a nézőtéren mindegyikből, és vannak aha élmények, sőt nem is kevés van.
A legagresszívabb, legkitartóbb esküdt szerepében Mucsi Zoltán brillírozik, nem szeretnék ebben az állapotában vele még világosban sem összefutni, nemhogy sötétben az utcán. A legostobább esküdt szerepéért ezen az estén többen is versenyben vannak, de a pálmát a Brasch Bence által megformált idegengyűlölő-migránsozó esküdt viszi. Hihetetlen gyűlölettel fröcsög, és talán még jobban fáj, hogy ez az évtizedekkel ezelőtti történet hogyan tud ennyire maivá alakulni.
“Mi soha nem hallgattatnánk el a velünk egyet nem értőket”… és nem nevet senki, mert ezen már nem lehet… Debreczeny Csaba szájából hangzik el ez a mondat, de ugye senki sem hiszi már el.
Legfőképpen nem a Mihályfi Balázs alakította esküdt nem, aki kelet-európaiként már megélt egy másik rendszert, és a szabadság érzéséért költözött Amerikába, de itt is léteznek ugyanazok a figurák, mint a szülőföldjén, csak még nem kaptak diktátori hatalmat…
Nagy bűne a vádlottnak, hogy az alsó szomszéd és a szembe szomszéd is “látta és hallotta” a gyilkosságot, de azért a tények makacs dolgok, és lépésről lépésre derül ki, hogy nem mindenki van meggyőződve ugyanúgy a fiú bűnösségéről. A legkönnyebben az azonos élethelyzetből jövő esküdtek inognak meg a bűnösségben való hitükben, az idős tanúval együtt érző esküdt – Lugosi György minden porcikájában a láthatatlan szereplő – mondja ki először, hogy megváltoztatta a véleményét, majd a szintén szegény sorból érkezett Kovács Máté alakította srácból tör elő az igazságérzete. Alázza őt a migránsozó és a saját gyerekével súlyos konfliktusokat cipelő két esküdt, de a nagyon fiatal felnőtt magára talál, és bebizonyítja, hogy jogosak a felvetett kérdések, csak attól nem lesz senki bűnöző, hogy fiatal és bevándorlóként érkezett az országba. Ahhoz azért több kell.
Az esküdtek elnökeként Varga Ádám alkalmatlankodik tök hitelesen, vezetné ő az egybegyűltek brigádját, de nehezített pályán játszik.
Szerepel még az esküdtek között a kőbunkó, csak a meccsre hazaérni vágyó – mindegy meghal-e a vádlott vagy sem, bűnös-e vagy sem – esküdt Sütő András alakításában. Igen, az ilyeneket hajítják ki először a jobb társaságok, hogy húzzanak a francba, egy forintot nem ér a véleményük.
Szatory Dávid esküdtje egyetlen dologban biztos, a saját bizonytalanságában, így rábízni egy ítélő szerepét nagy merészség, konkrétan egy ember élete függ az esküdtektől, erre meg egy tojás felverését sem lehetne rábízni.
Mellette erős kontraszt a marketing-guru esküdt, Fehér Balázs Benő alakításában, akinek a hazugság nem bűn, csak egy eszköz céljai eléréséhez, mindezt olyan káromkodásokkal tarkítva, hogy ha ettől érezte valaki menőnek magát eddig, az többé ki sem nyitja a száját.
Lecső Péter csendes, mackó-esküdtje eltűnt a színen, pedig folyamatosan középen látszódott, de nyomot nem hagyott a történetben.
A vádlott egyre kevésbé volt bűnös, és persze az ismert sztori végére nem az esküdtek válnak alkalmatlanná a feladatra, hanem a vádlott lett ártatlan.
Császi Ádám rendező gondoskodott arról, hogy egy percre sem unatkoztunk a két felvonás alatt.

Így szerettek ők – Molnár Ferenc – Átrium Színház

Molnár Ferenc kalandos élete a ma este fénypontja. Mesél ő maga, és mesélnek szerelmei, felesége, titkárnője és a kor krónikásai. Első feleségére csak utalásokat kapunk, ahogy lányáról sem szól más, csak a végrendelete, viszont második feleségével való viharos kapcsolata nem kevés vidám, és megható percet okoz. Fedák Sári és Molnár Ferenc kapcsolata a tipikus se veled – se nélküled életérzést hozza, az esküvő a váláshoz való legrövidebb út miatt különleges. Darvas Lili iránt érzett késői rajongás, majd hódítás sem tökéletes, valahogy nem megy az írónak az együttélés a rajongott színésznőkkel hosszabb távon. Akivel viszont 15 évet eltölt, az Bartha Vanda, aki nem csak titkárnője, de ápolónője, szakácsa, és ténylegesen a feleség szerepkörben működik, bár vele sem költözik össze, viszont haláluk után Molnár Ferenc kérését Darvas Lili teljesíti: Vanda mellé temetik.

Volt sok-sok vidám pillanat, nevetés, eljátszott események, felolvasott levelek, és szembe jött megint a történelem, mindkét világháború, a sikerek és a menekülés is.

Molnár Ferencet ma Alföldi Róbert keltette életre, Fedák Sári – a második feleség szerepében Herczeg Adrienn, Darvas Lilit pedig Parti Nóra által ismertük meg. A történet Bajor Lili és Kovács Máté olvasatában teljesedett ki.

Nyáry Krisztián írásai, és Réczei Tamás rendezése az alapja ennek a felolvasó estnek, ezerszer inkább ezt a sorozatot kellene nézni a gimisenek az érettségihez, vagy csak úgy, mint bemagolni az életrajzokat. Vittem a nagykamaszt, nem aludt el, pedig nem cseszegette a tanár az ébrenmaradás érdekében, egyszerűen érdekelte a történet. Amennyit megjegyzett belőle, amit már színpadon látott előadásokat Molnár Ferenctől, azzal már át lehet jutni az érettségin simán 🙂

“Nem is lenne olyan utálatosan unalmas tantárgy a magyar, ha nem életrajzokat kéne magolni.”

Krizshow – Krizsó Szilviával – Átrium Színház

Miért járok rendszeresen Krizshow-t nézni?

Nehéz a válasz. Nem előadás, nem klasszik színház, mégis 3-3,5 óra igazi kikapcsolódás. Már nem is zavar, ha lecsúszok róla a TV-ben (már ha lenne bekapcsolható darab a háztartásban…), mert ott, és akkor személyesen mindent láttam, és viszem az élményt tovább.

Hajdú Steve vicces történetekkel érkezett, na meg Magyar Attilával, és ha kettejükről más nem is jut eszembe ezentúl, akkor az biztosan, hogy Steve esküvőjén négykézlábra sikerült ünnepelni magukat.

Gálvölgyi János olyan sztorikat mesélt, amin még mindig vigyorgunk, majd érkezett az este meglepetése: Rózsa Gyuri, aki nem csak befutott, még belekezdett zongora kísérettel egy dalba. Ha azt mondom, hogy szakadtunk a nevetéstől, akkor az halványan karcolja az igazságot, annál jobban viháncoltunk.

Pogány Judit mélyebb, komorabb, lelkizősebb estéjébe szinte berobbant Molnár Piroska, az energiabomba, és átvette a hatalmat a színpad felett. Hallgattam volna őt egészen reggelig.

Aztán a hosszú nyár után az ősz visszatért, így mi is a színházba, ahol rögtön Bródy János – Koncz Zsuzsa volt az ígéret, de sajnos az influenza volt az erősebb, így Bródy mellé Tolcsvay László érkezett.

Bródy János “szabadegyetemi” oktatást tolt, mindenről tudott beszélgetni hosszan és érdekesen, kérdező nélkül is lenyomta volta a show-t. A nyugger megfejtése is kiderült, hiszen az az öreg, nyugdíjas rokker megfelelője, angolul természetesen Jagger 😀
Kocsák Tibor érkezett vendégként, és együtt énekelték új musicaljük fináléját ketten, együtt. (Képmások?) Bulgakov: Moliere – Álszentek összeesküvése című darabja alapján írják ketten.
Bródy új dalszövegét Krizsó Szilvi olvassa fel, lesz ez még zenével jobb is ám!
Bródy fut át az Operettbe meghajolni az aktuális István a kirány bemutató végére, és jön helyette a zseniális Tolcsvay László, és nem is sokkal később az ő jobbkeze, és vendége: Müller Péter Sziámi. Van itt minden: versek, dalok, improvizált vers, amiből dal születik néhány perc alatt a színpadon.

Miért gyere az Átriumba a Krizshow-ra? Mert ha kapsz jegyet, tök szerencsésnek érezheted magad. Mert ha találsz parkolót, még szerecsésebb csillagzat alatt születtél. Ha nincs sor a büfében, akkor állati finom sütikből falatozol. De a legjobb, hogy olyan művészek beszélgetnek a színpadon, és hoznak extra produkciót, akikkel úgy általában nem futsz össze az utcán. És végül miért is ott nézd meg és ne a TV-ben? Nekem erre egy mentségem van: nincs Tv-m…