Don Juan – Szegedi Szabadtéri Színpad (Újszeged)

Ezért az előadásért kár elmenni Szegedig, a szomszéd sarokig sem érdemes 🙁 És itt a SAJNOS, a legkevesebb.

Pazar szereposztás, felújított, kellemes az újszegedi színpad, mégis már a szünetben távozott a nézők jelentős része. Mi is erősen gondolkodtunk, de ugorjunk vissza a történet kezdetére, ami akár még jó is lehetett volna.

Kulka János első körös sétája, majd a végén a lezárása foglalja keretbe a történetet, ő a parancsnok kőszobra, aki útban volt Don Juannak, aki kinyírta hidegvérrel, majd jól megúszta a sittet.

Némi techno zenére indulunk, 3 “ápolóadiliházból” típusú statisztával, akik inkább beöltöztetett kellékesnek tűnnek, mert hol a kádat tologatják, hol a dinnyéket dobálják, hol Don Juan (Jakab Tamás) átöltöztetésében segédkeznek.
Sganarelle a szolga (Sorbán Csaba) folytatja az estét, és rögtön kierül, hogy a mi Don Juanunk ma este valami óriási tévedés áldozata: elhitették vele, hogy ez a szerep neki való és képes ezt hitelesen eljátszani. Ugyanebben a tévedésben maradt a szolga is, időnként versenyeznek, hogy melyikük cibálja jobban az idegeinket. Szolgánk mikoron is saját magával kommunikál, akkor látja gazdája gaztetteit, sőt főképpen BTK-s cselekedetei vannak, mert jót elmondani róla valahogy nem sikerül, viszont amint életjelet ad magáról a főnök azon pillanatában talpnyalóvá válik… guszta fazon, na… és mennyi, de mennyi ilyen van manapság…
Don Juan hajtja a nőket, egyik kell neki a másik után, mindegy milyen áron. Befut az este első reménysége Donna Elvira, a feleség szerepében Csákányi Eszter, de neki kezdésnek a hisztérikusan féltékenyen kiabáló asszony jut, távozik is gyorsan, felénk se néz.
Don Juan már másba van belehabarodva, de még meg sem kapja és máris egy következő helyi jócsaj kerül a látókörébe. Bár ne kerülne. Mikoron is Mari (Sebők Maya) Fricivel (Kancsár József) veszekszik a parti homokban, már ott el kéne zavarani a francba, de sajnos nem Frici marad a balhé után a színen, hanem leendője, ki nem bír ellenállni Don Juan csábításának, és mint menetrend szerint a többiek, a kádban köt ki. Haladnánk már tovább, de érkezik donna tonna Bernadette (Farkas Andrea), és totál ellentétekként Marival elkezdenek “veszekedni”. A pöpec rendezői ötlettől vezérelve mindezt egy darab mikrofon használatával vezetik fel, belevonva Don Juant is, így a szolga megállás nélkül lihegve rohangál fel-le közöttük, ugrálva a szana meg szét gurult görögdinnyéken.
Végre ezektől is szabadulunk…
Érkezik még a tök felesleges jelenetben Donna Elvira két tesója, az egyiket Don Juan kimenti egy banda támadásából, így hiába a nővér megcsalása, a tesó tök megértő, míg a másik fivér vért kívánna. De ezt sem sikerül komoly vitában leharcolni, mert a tollasozás imitálása közben “vita” minden, csak nem meggyőző, amit még a kádban fetrengő szolga hang effektjei színesítenek, és végleg feltupírozzák az idegrendszerünket.
Szünetben a nézőtér nagy része kiürül, ki a büfék irányába megy szénhidráttal kipárnázni csapzott idegrendszerét, ki a mosdónál való sorbanállás közben vitatja meg a maradjunk vagy meneküljünk kérdést, a nikotinvadászok pedig a kapu előtti tüdőgondozóban tanakodnak ugyanezen.
Maradunk, hátha lesz még valami komédiára hasonlító… Várjuk Bodrogi Gyulát, színlap szerint érkezik is, mint Don Juan faterja, már a belépésekor tapsol a hálás szegedi közönség, vártuk már, mint a megváltót, hátha nevethetünk is végre. Mosolyig eljutunk, és már ezzel kiérdemli az este fénypontja címet. Valahogy fura humora van a rendezőnek, szerinte az vicces, ha a gyerekét csak úgy éri föl, ha behoznak neki egy széket és rááll… ezen kéne hasunkat csapkodva nevetni? Egy-egy káromkodáson már hallom a nevetéseket, de ez nem a szívből jövő felnyerítve röhög kategória, még a közelben sem.
A második felvonásban már inkább a drámát várom, ha már az elején kiderült, hogy itt komédiáról max a rendező álmodott, csak nem erre a színpadra. Szóval a tragédia közeleg, jön a koldus (Zsótér Sándor) és nagyon őszinte 5 perccel ajándékoz meg minket, és adja vissza a hitünket, hogy nem csak a lefizethető emberek léteznek, de vannak még becsületes gerincesek is.
Visszatér Kulka János is, aki mily meglepő: szoborként beígéri magát vacsira Don Juanhoz, sőt újra érkezik Donna Elvira szerepében Csákányi Eszter, aki egy külön fejezetet nyit játékával és végre helyben vagyunk: játszik! Kár, hogy ez kevésbé látszik, mert a nézőtéren sétál megvilágítás nélkül, mikoron is felér a színpadra, akkor viszont már csupán a hátát látni távozásakor. Értem, hogy sanszosan nappal próbálták ezt el, de az senkinek nem tűnt fel, hogy a második felvonás az este kilenckor kezdődő előadás esetén már holdvilágosság idejére esik? És nem látszódik a szereplő?
Másodszor is befut Don Juan papa személyében Bodrogi Gyula, hogy megbocsásson hazug kölkének, de ekkor már egyre gyakrabban nézegetjük az óránkat, mikor szabadulhatunk ki innen végre.
Majd elérkezünk a kőszoborral megdumált vacsi helyszínére, ahol valami fura elgondolás szerint a szolga random földhöz bassza a görögdinnyéket, és abból eszegetnek, úgy gusztán a szétcsattant gyümölcsből a földről… kinek mi az ízlése ugye. A helyzetet fokozza a szobor érkezése és távozása, majd jön a 3 elmeroggyant statiszta, és a maradék dinnyéket módszeresen földhöz csapkodja. Kurvára nem vagyok művészi hangulatban már, de igyekszem rájönni a koncepcióra, hogy vajon mi a jó édes a… ját akart mondani ezzel a rendező, mégsi mi volt a terv, ami ilyen pöpecül nem sikerült. Mindegy is már, végre eljött az idő, és Don Juant elviszi a szobor a túlvilágra, a szolga még dob egy záró monológot, miközben néhányan már beletapsolnak, hátha abbahagyja végre (de nem, ha már betanulta, akkor felmondja!).
Kulka Jánost végre hallhatjuk, igaz csak felvételről, amit kicsit sem értek, hiszen ott van élőben, és mivel nem oly régen láttam a Cseresznyéskertben, így pontosan tudom, hogy az afázia ellenére remekül beszél már, rá lehetne bízni ezt a pár mondatot…

Gyors tapsrend, nincs itt semmi látnivaló, irány a hazafele.

A kocsiban aztán határozottan az jut eszembe, ha letesznek egymás mellé 6-8 széket, akkor még ezzel a minimál díszlettel sem kellett volna szarakodni, oda lehetett volna adni szegényebb családoknak azt a közel egy mázsa dinnyét, ami ehető lett volna, és nem földhöz csapkodni esténként ennyi kaját… Na szóval azokra a székekre ezeket a színészeket egymás mellé leültetjük, majd kezükbe adjuk a szövegkönyvet és szépen felolvassák… nem kell játszani, ripacskodni, túltolni, unalmasan felmondani: elég értelmezve hangosan felolvasni.
A mai este után két kezem pirosra tapsoltam volna ez utóbbi verzióban.

O. Horváth Sári (bűne nagyobb, mint rendező társáé, hiszen ő volt a dramaturg is…) és Herczeg T. Tamás követték el ellenünk ezt a rettenetet.

De ilyenkor szoktuk mondani: fel a fejjel, ettől rosszabb már nem lehet!

PS: kényesebb, kultúráltabb nézőknek aprócska figyelmeztetés: az utóbbi időben főleg a Szegedi Szabadtérin jött divatba a műanyag pezsőspohárban piát szállítani a nézőtérre, mert kiszáradna az alkesz, ha nem jut hozzá ebben a másfél órácskában szünetig, ennek 2.0-ás változata mindezt tűsarkúban, már nem szomjasan vezeti fel, így van némi stresszforrás, hogy sikerült-e a helyére navigálnia magát, vagy leborul valahol és leborít valakit. Amint ezen túlestünk, már csupán a moziszökevény éhesekkel kell megbarátkozni, aki nem otthon eszik, mert gondolom nincs mit, nyilván a színházjegy ára elvitte a főzés lehetőségét, így a drága perec-popcorn kombót lehet csámcsogni a nézőtéren, ehhez a dobozos sört már csak akkor érdemes kinyitni, ha elkezdődött az előadás, akkor jobban szól, hiszen nagyobb a csend.
Nyilván, ha a helyi büfés max ásványvizet árulna, akkor a probléma megoldása nem is lenne olyan gubancos, csak azon nincs akkora haszon. Más pesti színházakban azért a popcorn még nem dívik, de ki tudja mit hoz a szép jövő…?

Menopauza – Játékszín (Mézesvölgyi Nyár)

4 ötven pluszos csaj (igen, nem NÉNI, hanem vagány CSAJ) a színpadon. Olyan erővel robbannak be a veresi nyári esténkbe, hogy hirtelen minden eltűnik, nincs már tömegiszony, nincs duma, nincs semmi más, csak a kaland, amit a klimax és a körülötte kialakuló állapotok bemutatása generál.

A négy karakter tökéletes találat, mit találat: a legjobban célzott ágyúval találták el a közönséget: ízlésben, humorban, zenében, történetben.

A vérprofi üzletasszony szerepében Hernádi Judit búgja el a dalokat összetéveszthetetlen hangjával, csapja le a poénokat fanyar humorával.

Az életunt családanya – Náray Erika “csak” annyira idegesítő, amennyire unalmas az élete, viszont amikor dalra fakad, vagy szóhoz jut, akkor kitör belőle a dög: egy igazi energiabombává válik.

A kiöregedett, de megöregedni képtelen színésznő – Tóth Enikő folyamatosan csetlik-botlik a szerepében, és megállás nélkül irígykedik a nálánál fiatalabbakra, szebbekre, de a csajos bulikban a többiekkel együtt tombol. Halványka a többiekhez képest, de ilyen típus is van.

Az este fényes csillaga, a vega-természetbarát-nagyonzöld Szulák Andrea, aki a donnatonna és a vegadömper szerepében előhozza belőlünk is az állatot. Olyan hangon visítunk röhögés közben, amire se mentség, se magyarázat. Zeng az éjszaka, és nem csak a daloktól!
“Ez már a vég kezdete…” hangzik el valahonnan mellőlem, amikoron is rúdra “pattan”, és próbál talpon maradni-újraállni, majd a túlvégen lendületből lefejeli a díszletet… nincs tovább, ott hiába énekel közben Hernádi Judit, a másik csoda az estében, reménytelen levenni a szemünket a rúd körüli vonaglás világbajnokáról.

Mind a négyen más és más élethelyzetben kapják a nyakukba a klimax tüneteit, amit sok-sok helyzetben, életképben mutatnak be. Óriási plusz pontja az előadásnak, hogy a sok nevetés közben behoz olyan komoly témákat is, amikor a könnycsepp ott a szemünk sarkában. Ilyen, amikor ezek a felnőtt csajok hirtelen kislányosan kamuznak az anyukájuknak, majd abban a pillanatban pont azt érezzük, hogy holnap reggel (mert ma éjjel már hagyjuk aludni őket) mi is azonnal felhívjuk anyut, amíg még lehet! És nem lepasszoljuk, hogy majd megyünk, hanem tényleg megyünk, és meghallgatjuk, mert akárhány évesek vagyunk is, és akármennyire szentimentálisra klimaxoljuk magunkat akkor sem lehet elfelejteni: Anya csak egy van!

A hőhullám a megcsalás, a szex, a bátorság, a szembe kell nézni a tükörrel nehéz feladata mind-mind vár a menopauza idején ránk. Igen, rám is, hiába még nem vagyok ott az 50-nél, de már hajszállal közelebb, mint a 40… látom már a jeleket, és felismerni véljük szünetben a már majdnem 50-es édes férjemen is a klimax halvány megnyilvánulását, de ugye “pasiknak ilyen nincs!”… nincs ám… ááááá, dehogy! A hőhullámok tutira elkerülik, de a “kötözködő-morgó-medve” üzemmód azért egyre erősebben jelentkezik, a “nyűgös pasihisztivel” együtt.
Talán a korral jár, hogy könnyen elbőgjük magunkat, de vannak jelenetek, amik tényleg odáig feszítik a húrt, de gyorsan oldódik a hangulat, mert jönnek a 80-as évek, és berobbannak a csajok ismét: már a látványtól kifekszünk, de a zene és a szöveg (ez utóbbi Bach Szilvia nyelvi leleményessége, bátorsága okán lesz telitalálat) repít minket tovább.

A díszletek a helyszínként szolgáló áruház (hol máshol tombolnának shoppingolva a csajok???) egyes osztályaira kalauzolnak minket elindulva a melltartók kupacától a kávézón át egészen a szexshopig mindenhol fellelik hőseink a megfelelő nélkülözhetetlen cuccokat.

Nem nagy titok az előadás vége: állva tapsol, énekel, tombol a + 1500 fős közönség a veresegyházi nyárban.

Az előadást Tallós Rita rendezte, zseniális érzékkel és tudással, a négy kíváló színésznő pedig szívét-lelkét-tudását belepakolta ebbe a darabba.

Ahhoz, hogy eljussunk erre az előadásra elengedhetetlen volt a Veres1 Színház szervezése, akik már sokadszorra csábítanak nyaranta a Mézesvölgyi Nyár színházi fesztiválra Veresegyházára. A Játékszínbe kiskanállal is 5-6 alkalommal fért volna el ennyi néző, nem is lehet jegyet kapni erre a klassz előadásra, nem véletlenül, teljesen érthető okokból.
Nem mellesleg egész nyáron lehet menni Veresegyházára, ha a színházi élmény mellett igazi vendégszeretetet akartok kipróbálni: parkoláskor helyből segítenek, irányítanak, így érkezéskor, de főleg távozáskor 10-15 perc alatt letudható a parkolás-bejutás; több büfé üzemel egyszerre: nem száraz a szendvics, hideg az üdítő, puha a perec, és mindenről adnak blokkot, lelkesek és kedvesek, a szokásokat pedig megtartják: a színház igazgatója búcsúzik távozáskor személyesen mindenkitől a kapuban. Szeretemszínház továbbra is <3

Veszedelmes viszonyok – Spirit Színház

Merteuil márkiné (Hegyi Barbara) aljas tervet forral, a bosszú vezérli, és mindent és mindenkit bevet célja elérése érdekében. Az intrikák, az érzelmek káoszának nagymestere a márkiné, ha őt elhagyták, akkor tönkretesz maga körül mindenkit, azt sem bánva, hogy a saját élete sem a legboldogabb. Sőt, az ő élete értelme a rombolás, és ezt nem véletlenül teszi, totál szándékosan kavarja meg úgy a szálakat, hogy azok tragédiák sorozatává állnak össze.

Fő cinkosa (ki még nem tudja, hogy nem társ ebben, hanem eszköz) Valmont (Mészáros Tamás, ki Varjú Kálmánt helyettesíti bravúros beugrással), aki többfelé is érdekelt a helyi nőneműek körében. Előélete sem a szűziességéről volt híres, vagy inkább a nőcsábász mivoltáról volt hírhedt. Merteuil kérése elsősorban arra vonatkozik, hogy Cecile Volanges (Tornyi Ildikó) legyen gyorsan elcsábítva, mert a márkiné exe készül nőül venni a lányt, így a lelépett pasin a bosszú megfogan.

Valmont nem annyira lelkes a feladattól, mert ő biza a nagynénje barátnőjét nézte ki magának, az nagyobb falat, mert nem elég, hogy férjezett, de még erkölcsös keresztény is Tourvelné (Nagy Enikő). Valmont hódít, próbálkozik, időnként visszapattan, de nyilván eljön a pillanat, amikor célba is ér. A másik vonalon nem hanyagolja el Cecile behálózását sem, mivel a felszín alatt az úri modorral jól takarja erőszakosságát, a hódítás a tapasztalatlan lánynál csupán papírforma.

Nem véletlenül találja ki a márkiné ezen feladatot, mert a lánynak egyébként udvarló csóró Danceny lovag (Telekes Péter) addig szabad préda a cselszövőnek. Bár Danceny kevés eszével hiszi, hogy Cecile jó kezekben van Valmontnál, ki a “barátja”, így ezen időközben nem érzi, hogy bármi gubanc lenne attól, ha Mertuil márkinővel némi viszonyt folytat.

Szerelemről ezen viszonyok között kevéssé lehet beszélni, hacsak nem Tourvelné és Valmont esetében.

Valmont beteljesítve küldetését érkezik a márkinéhoz a megérdemelt jutalomdugásra, de megint csak lepattan, mert újabb feladat vár rá: dobni a hűkeresztény szeretőt Tourvelnét. Valmontot hajtja az újabb préda megszerzésének esélye, így repteti a szeretett nőt, ki a kolostorig meg sem áll. Nem mintha ettől elnyerné a cselszövő Merteuil ágyába bújás lehetőségét.

Mire a végső pofára esésig érünk ezen veszedelmes viszonyokban, addigra Valmont is dobja az összekuszált szálakra a megoldást: elhajítja az életét, és ezzel a többieké is tovább bonyolódik.

Tourvelné nem heveri ki az átverős szerelmet, Cecile már nem az az ártatlan férjre vágyó kislány, Dancenyről is kiderül, hogy nem az a szendeszűz plátói szerelmet kergető udvarló.

Márkinénk pedig odazuhan a társadalmi és anyagi ranglétrán, ahova való.

Az előadást Jantyik Csaba rendezte, kevésbé gondolva arra, hogy az eredeti filmet, könyvet nem mindenki ismeri, így az első 5 percben elhangzó összes szereplő ki-kicsodáját jó lett volna még az előtérben kézbe kapni egy cetlin.

Spirit Színház egész nyáron küzdő légkondival, de tök jó előadásokkal megy! Érdemes gondolkodtatóan kikapcsolódni náluk, főleg, ha még előadás előtt a hangulatos élő zongorista játékát is élveznéd!

Állami Áruház – Városmajori Szabadtéri Színpad

Egyszerre vidám, nosztalgikus, gondolkodtató, nevettető, megható, és összebújósan klassz estét okozó előadás.
A kecskeméti Katona József Színház előadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon, olyan erővel, hogy még a szakadó eső ellenére is átütő siker lett.

A filmet tuti mindenki látta, az Ascher Tamás rendezte korabeli előadást már kevesebben láthattuk – én is valami régi kalózvideón még az őskorban (nagyon ügyesen és ötletesen szőtték bele a mai előadás folyamába Gizikével ;)), de ezt a mostanit mindenkinek látni kellene!

Imádtam a filmet, de igyekeztem az összes szereplőt törölni a fejemből, mert nem összehasonlítgatni mentünk a nézőtérre, hanem egy teljesen új előadást megnézni és élvezni. Így jól sikerült, sőt! Körülöttünk mindenki! úgy állt fel a végén, hogy ez nagyszerű volt!

Az események a Diadal Áruházban játszódnak, ahol Dániel Károly (Szemenyei János, a fáradhatatlanul nagyszerű!) éppen munkaversenyben van a női konfekció osztály vezetőjeként állandó riválisával Klinkó Rezsővel (Varga-Huszti Máté!!! először látom, de remélem nem utoljára!) a férfi konfekció osztály vezetőjével, és nem csak az eladások számában, hanem ölik egymást Borsika (Kovács Lotti) miatt is, de ez kicsit későbbi viaskodás.
Hosszú hónapok után visszaérkezik Kocsis Feri (Koltai-Nagy Balázs) az orosz kiképző (na jó nem, továbbképző) iskolából és végre epekedő szerelme Ilonka (Dobó Enikő) is megkapja álmai férfiját, ha ez nem is tűnik egyszerűnek a legelején.

Dániel elvtárs 🙂 tigrisként veti rá magát minden vevőre, és beosztottjaitól is ezt a harciasságot várja el, kevésbé érdekli, hogy a vevő mit szeretne. Szemben Kocsis Ferivel, aki az agyát is használja, és nem csak a munkaversenyre hajt. Van is konfliktus, nem kevés, mígnem egy piros kabáton borul a bili: polgárasszonyé lesz a minisztériumi főfőnök helyett. Ettől Dancs elvtárs (Aradi Imre) a vezéri poszt várományosa már rúgja is ki az útban lévőt, némiképp rossz pillanatban, mert befut a minisztérium vezére, és kinevezi Kocsis Ferit vezérigazgatónak szépen Dancs feje fölé. A maradék haja is leizzad helyből, majd a kotnyeles, kissé “érdekes” nevű Ascher Gizike 😀 titkárnővel (ki korábban az unokaöcsi Tamásnak osztotta az észt, ha már rendezni akar a fiatalka :D) belehúznak az álhír gyártásba (az ám!) és a feketézésbe (te még tudod mi volt az???).
Közben azért alakul a szerelmi élet, aminek élén Rezső olyat dob a dalkörben, hogy sikítva tapsol a közönség népe!
A Dunaparti csónakházas jelenetet némiképp árnyalja, mikor Ilonka papája virágot visz az otthagyott Duna-parit cipellőkhöz. Ha már ott vannak, akkor a csasztuska kórus elnyomja a film ikonikus slágerét, miközben a Lenin-lányok lenyomják a pasikat szellemröplabdázva 🙂

Külön színfolt, a szívem csücske könyvelő Glauziusz Kamill (!!!) bácsi (Pál Attila) alakítása, aki könnyet csal a szemünkbe sokszor, és nem csak a nevetéstől, hanem a kisunokás kissé áthallásos előadásától is.

Majd jön az utolsó áruházi roham, jön a dicsőséges plusz áruszállítmány, Dancs megborul (igen, szó szerint), és a végén dalosan lehetne ünnepelni, de azért a nézőtéren ücsörgő cenzor a kevésbé maracuja színű (értsd: narancs) zászlót visszacsereberéli a komcsi pirosra. A próbababákra vetített Rákositól hogy jutunk el Orbánig és a “Szabadság Viktor bácsi!” beszólások miatt cseppet nem csodálkozom, hogy a “kultúra városában” Pécsett ezt sem lehetett idén bemutatni. Mert ez az előadás bemutat, igen, a lónak a … bemutatja neki, az meg ugye kellemetlen lehet… (már akinek zakója, és magára kapja…)

A történet mit sem változott, sőt a korabeli társadalmi viszonyok se sokat, hacsak az elvtársozás elmaradása nem az. Most is van nem kevés korrupció, egypártrendszer, hatalmasok utasításai, értelmetlen szabályozások, és elnyomás, na meg a cenzúra.
Beszédes jelenetek sokasága utal a mai korszakra, hiába ott a nagy vörös csillag, és leng a cenzúrázott piros lobogó, semmi sem változott, ami a lényeget illeti.

Benkó Bence és Fábián Péter alkotópáros remek előadása a versenyprogram ékessége lett a Városmajori Szemlén.

 

Honfoglalás – Csepel Színház

Off-Brodway színtársulat előadása. Lelkesek, és nagyon szeretnének jó előadást készíteni.

 

Van 3 jó hang is a csapatban (Kósa Zsolt, Kuti Erika, Genetheim Richárd), a többiek pedig bármely énektanárhoz beiratkozhatnak, sokat fog segíteni. A hangtechnikusnak pedig meg kellene mondani, hogy teljesen alkalmatlan a feladatára, mert a még a jóhangúak előadását is tönkreteszi a bénaságával. Az egyetlen számomra ismerős név Makrai Pál, akit még a mohácsi vész idejéből ismerek állati jó rockszínházas előadásokból… na ez volt az az este, amikor beláthatta volna már ő is: szép a nyugdíjas kor prózai színpadokon is, ami nem megy, mármint az éneklés, azt tovább nem kell erőltetni.

 

A történet megfelelt a filmbeli változatnak, jönnek a törzsek vezetői, menjünk-e hont foglalni, avagy ne menjünk. Naná, hogy mennek, és oda is érnek, közben meghalnak, születnek, vérszerződnek és a Táltosnak még arra is jut ideje, hogy a befagyott számítógép képét átvarázsolja búshonfoglaló erdőképre a színpadon. A fénytechnika sem volt a helyzet magaslatán, időnként hosszan keresték a nem túlzsúfolt színpadon az egyetlen szereplőt hogy eltalálják a megvilágítással, majd koreográfia szerint odébb lépett a szerencse fia, és újra kezdődött a fogócska.

 

Voltak azért olyan részei az előadásnak, ahol nem kellett befogni mindkét fülemet, de sajnos ez volt a rövidebb rész.

 

Akik viszont megdolgoztak a tegnapi tapsért, az a 3 táncoslány! Ők ugyan egyszerre nem tudtak mozogni, de az elképzelésük a koreográfiáról klassz volt, jól is táncoltak, csak még kellene néhány gyakorlással eltöltött év a profi szintű látványig, de bennük van remény!

 

Amatőr színtársulatként viszont a lelkesedés megérdemelt volna legalább egy félházat, mert így a negyed nézőtér feleződött le a szünetben, és nem azért, mert a kinti nyári hőség már a benti hőguta szintje alá süllyedt.

 

Csepel Színházában már jártam néhányszor, de még mindig nem változott semmi: 70-80-as évek szocreál külső borításában és előterében aprópénz a büfé (kedves a kiszolgálás!), belül viszont egy full felújított színházterem, állati kényelmes székekkel várja a kultúrára éhezőket. Lehetne itt profi társulattal, napi szinten jó előadásokat nézni a panelek rengetegében.

 

 

Legénybúcsú – Játékszín

Klasszikus vígjáték, jól felépítve, a végére már a fetrengve nevetős fajtából, de ne szaladjunk át a két felvonáson helyből, van itt látnivaló elég.

Simon (Nagy Sándor) és Alex (Szente Vajk) gyerekkori barátok, és ezt az sem rombolja le, hogy mindketten háziorvosi magaslatokba küzdve magukat együtt is dolgoznak. Simon nősülésre adja a fejét, Alex meg simán bevállalja, hogy megszervezi a legénybúcsút. Nyilván hazudnak Monának (Lévay Viktória) a leendő menyasszonynak, hogy bicajtúrán vannak, gyenge lábakon csörömpöl ez a sztori, de ugorjunk is át rajta hamar.

Szállodai szobában tervezte Alex a dorbézolást, rendel is hozzá egy tuti call girl-t, Daisy-t (Kovács Gyopár), aki az utasításnak megfelelően extra szerkóban apácának öltözve érkezik, alatta pedig a majdnem semmi öltözetet viseli.

Bonyodalom akad már a kezdetekkor, mert Simon kaszinóba vágyik, ahol nem csupán a lagzira félretett lóvét veszíti el, hanem az orvosi vállalkozásuk céges bankszámláját is sikerül lepucolnia nullára. Ettől a szállodai szobát is bukják, mert ha a bankkártyán nincs lóvé, akkor lehet tovahaladni. Hőseinknek mondjuk eszébe sincs, így maradnak, az addigra már becsokoládézott szobában. Igen, 3 féle csokival próbálnak nekifutni az estének, egyik jobb cucc, mint a másik: van egy vinnyogva röhögős tál, egy másik, amelyik simán leszedál bárkit, és van a szexire csokizza magát variáció. Nyilván mindre sor kerül az este folyamán, hiszen ki kell egy buliban azt próbálni.

Időnként befut a londiner (Oláh Béla), aki próbálja a normálisat hozni a történetbe, de kevés sikerrel, az mondjuk a végére kiderül, hogy van némi rokoni kapcsolata Daisy-vel, így számon is kéri, hogy az otthon hazudott színésznői karrier és a call girl meló hogyan is fér össze, de nem annyira kap egyenes választ.

Na a szoba újra kiadásra kerül, és érkezik a pap (Szerednyei Béla), aki másnap bíborossá válna, de addig még meg kéne őriznie addig “becsületes” életét. Kevéssé látszik sikerültnek ez a projekt, viszont ballépéseivel két főhősünk életét vadul megbonyolítja az öreg.

Simon és Alex két fő célt lebegtet a szeme előtt a legénybúcsún megdugandó call girl mellett: visszaszerezni a pénzt, úgy, hogy Mona ne tudja meg, hogy nem bicajtúrán vannak. Elég esélytelen a sztorit lenyomni a csaj torkán, aki az első felvonás végére azért be is fut a szállodába.

Alex azért talál magának csajt a hotelben, a londiner bénasága miatt összefut a “filmcsillag” Candy-vel (Bálizs Anett), akinek van  egy IQ bajnok biztonsági embere – Bob (Barabás Kiss Zoltán), aki rendkívüli alapossággal tudja félreérteni a legapróbb dolgokat is, és ezen meggyőződéséből a legritkábban jut ki 5-10 perces kérdezős monológok alatt.

Mr Watt (Csonka András) is benéz időnként, ő Candy-t keresi megszállottan, és a sztori elején a szálloda biztonsági emberének tűnik. Vigyáz ő a széfre, kasszára és mindenre hivatás szerűen, csak természetesen nem mint céges alkalmazott…
Nem véletlen, hogy Candy-t keresi állandóan, a végére kiderül, hogy a kasszaürítés után nyilván együtt fognak távozni, mint ahogy évek óta így fosztják ki a szállodai páncélszekrényeket… cselesen, nem egyedül, de a lóvét már nem osztják többfelé.

Az események sodrásába belegurul a rendőrnő (Dobos Judit), hoz magával egy svédnevű saját 13 évest (Neuhauser Emil Béla),  aki egyetlen névre hallgat (Olaf), csak azt senkinek nem sikerül eltalálnia. Két fő irányban nyomoz a csokifüggő nyomozónk: keresi Simont, aki a kölyök apja, és üldözi a papnak öltözött gengszer-tolvajt, és minő menő manó, mindezek egy szobában találhatóak ezen az estén. Drága rendőrnőnk a vicces csokitól nagyon nevet, mi kevésbé, viszont amikor benyalja a szexi csokit, akkor már mi fetrengünk a látványtól 🙂

A szálakat keveri-kavarja a színdarab író-rendezője  Szente Vajk, aki Alex szerepében a “mindentmegoldok” barátként próbál úrrá lenni a részben általa okozott káoszon.

Mr Watt-ról azt gondoljuk szinte végig, hogy ő a karót nyelt öltönyös úriember, jól kicseszett az élet az őt alakító Csonka Andrással, majd a történet aktuális pontján egyedül marad egy tál csokival. Igen, a “szexet akar azonnal” típusúval… mivel egyedül marad, így a telefonja lesz az aktuális társa, és az első gondolatom csak az: ugye nem fog vetkőzni!!! ugye nem????!!!
Ez az a pont, hogy kattints ide! és hallgast a zenét, azonnal hunyd le a szemed, képzeld magad elé szürke, élére vasalt öltönyében Csonka Andrást, amint a csokitól beindulva nekifut a táncos sztriptíznek erre a számra… megvan??? áááá, még nem láttál semmit… szerencsére mi sem! Az atlétatrikó még fennmaradt, így hab testének minden porcikáját nem dobja ki, de így is felrobbant a nézőtér! Mit felrobbant… megállt az idő, és úgymaradt… az este fényes csillaga lett az addigi szürke-unalmas Mr Watt 🙂 (naná, hogy pont ráírták a szerepet, hát ki más dobná is be magát???)

Spoiler!

A végén Olaf elvarr minden szálat, a fiúk szereznek némi lóvét, a házasulandók készülnek megbocsátani egymásnak, a pap is karperecessé válik, míg Mr Watt Candy-vel meglép a szajréval.

Mi pedig azon gondolkodunk, hogy vajon merre a kijárat…miután széttapsoltuk a tenyerünk, és már kulturáltan is tudunk röhögni, nem csak a könnyezve-visítva (köszi Csonka András, nagy voltál!), mert ez tényleg a sírva-nevetős kikapcsolódás.

Bányavakság – Szkéné Színház

Székely Csaba Bányatrilógiájának legerősebb előadása. (A másik kettőről az élményeket itt találod: Bányavirág és Bányavíz)
Erdélyben járunk, ahol a jelenlegi polgármester – Ince (Kaszás Gergely) és a trónkövetelő – Izsák (Epres Attila) feszülnek egymásnak, nem mintha egyik jobb lenne, mint a másik. A régi a korrupcióban utazó nagymester, az új versenyző pedig a gátlástalan “üzlet”ember, aki trükkös falopásokkal alapozta meg vagyonát, és nyomatékot a terveinek nem kicsi késével és nacionalista nézeteivel próbál szerezni magával. Ince a hugával, Iringóval (Bozó Andrea) lakik együtt, aki próbál a józan eszével jobb sorsba kerülni, de nem megy. Túl nehéz a múlt terheivel megbirkózni, főleg a hataloméhes, és erős kontrollt erőszakoló Incével együtt élni.
Ince brilliáns ötlettel rendőrt hív a faluba, hogy konkurens ellenfelét, a szomszéd Izsákot a sittre száműzze, így egyedül maradva a versenyben megnyerje újra a polgármesteri címet. A zsaru – Florin nem nagyon bírja a helyi pálinkát, de azért nyakalja rendesen.
Nem segíti a helyzetét az sem, hogy a két sivalkodó, rivalizáló polgármester jelölttel ellentétben ő nem magyar, hanem román, így próbál beletanulni, és belesimulni a helyiek életébe, ami azért nem jár teljes sikerrel, van az a pont, ahol már nem a konkurens polgi jelölt a probléma, hanem a piásan is éles eszü zsaru.
Hamar kiderül, hogy nem csak a falopás, korrupció, és a hirtelen előkerülő polgi lány – Izabella (Eke Angéla) drogtermesztő múltja a kóterbe a belépő, de a nagyszájú, igazmondó Iringó sem maukálátlan, az ő férje sem valószínű, hogy önként ugrott a helyi kútba, miután jól helybenhagyta a feleségét, aki azóta is viseli az arcán annak nyomait.
Florin leitatva a helyieket minden turpisságra, bűnösségre rájön, és hiába a mézes-mázos piáltatása, ő biza sitten akar látni mindenkit, aki törvényt sértett. Nem nagy spoiler: nem fogja ott látni őket, sőt már látni sem fog, mert a föld alatt végzi, erről az addigra már összefogott két “magyarhazafi” polgi jelölt gondoskodik.
Van itt humor, tragédia, nagymagyarország, és “Románia, én így szeretlek! 1914” térkép is a végére. Minden a helyére kerül, a jó nem győz, de a nagyobb gengszter, az erősebb kutya hatalomhoz jut. Nevetünk, de azért látjuk, és érezzük, hogy ehhez a sztorihoz nem kell több száz kilóméterre menni, itt van ez a közelben, a mindennapokban.

Csizmadia Tibor rendezte pörgős, nevetős, gondolkodós előadássá.

P.S: nyár elejére a Szkéné szaunára hasonlít, de ezzel az előadással azt is elfelejted, hogy a hátad közepén is folyik a víz. Egy légkondi sokat segítene bekapcsolt állapotában.

Azt meséld el, Pista! – Örkény Színház

Örkény István áll-ül előttünk Mácsai Pál előadásában.

Elmeséli az életét, fanyar humorral, sok igazsággal.

A születésétől indulunk, de azért kapunk sok nevetéssel ízelítőt a patikus papa dorbézolásából, a nagypapa lóvéjának elégetésének művészetéből, amit Örkény apuka követett el. A név eredetéről se legyenek nagy illúzióink, nem olyan bonyolult a MÁV szárnyvonalának fontosságát megérteni.
Az iskolai magyar bukás nem kis derültséget okoz, de nyilván jogos volt, főleg, hogy írónak készült a gyerek.
Nem sokat vacakolt az ifjú író, miután vegyészmérnökként végzett ő biza megnősült, és a gyógyszerész apukának hála, olyan pöpec nászéjszakát rittyentett a Földközi-tengeren hajózva, hogy már szakadunk a röhögéstől. Pedig igaz, minden szava, ott nem volt olyan vicces a helyzet, és mégis így utólag Mácsai Pál előadásában azzá válik.
Az élet sodródott bele a második világháborúba, amit Örkény sem úszott meg, igaz, csak egy napon múlt, de rosszakarói gondoskodtak a frontra juttatásáról. A Don-kanyarból menekülve került hadifogságba, majd munkatáborba, ahonnan csak a háború után szabadult, de nem azonnal. Túlélte, megőrizte humorát, életkedvét, alkotókedvét, és mindent újra kellett kezdenie.
Itthon hol szeretett, hol megtűrt, hol tiltott lett az írásainak közlése.
Termelési riportjai Sztalinból (Sztálinváros, az épülő lakótelepeivel és gyáraival…), az ottani élmények híven tükrözik a háború útáni erőltetett szocialista fejlesztés minden korrajzát. Nem lelkesedésből, megélhetésből hozta a dicsőítő írásokat a sikeres városok gyors felépüléséről. Amiről pedig nem volt szabad írni, azt most elmesélte nekünk 🙂
’56-ban sem tudta, hogy mit vár el a rendszer, és a szerencsétlen véletlennek köszönhetően újra vonalra írta a nevét, minek következtében Aczél elvtárs hathatós közreműködésének eredményeképpen raktárosként folytathatta “karrierjét” a gyógyszergyárban. Felküzdötte ott magát a vegyészek közé, no nem kísérletezni, hanem érthető használati utasításokat fogalmazni.
Kevéssé ért rá a robotmeló és a napi hosszú ingázások után, de írt rendületlenül. Egyperceseket, mert arra volt ideje. 🙂
S hogy mit tesz a szerelem? Aki a Vígszínház dramaturgjába szeret bele, annak íróként jó esélyei vannak színpadra vitel ügyében is. Ekkor írja meg a nagysikerű Tóték és Macskajáték műveit, amik a mai napig több színház repertoárján hosszú évtizedek óta folyamatosan szerepelnek, nem véletlenül. (Igen, az Örkény Színházban is, a Tótékról ide kattintva olvashatsz, a Macskajátékról pedig ide kattintva.)
Élete végéig írt, nem adta fel, semmilyen súlyos betegség nem hátráltathatta igazán. Még a legdrámaibb helyzetekben sem hagyta el a humorérzéke, élni akarása.
Mácsai Pál ezen az estén ezer arcát mutatta meg az írónak, nem kellett hozzá nagy díszlet (egy karosszék pont elég volt), nem kellettek fényes jelmezek, csak egy színészre volt szükség, aki el tudta hitetni velünk, hogy “csak ülök és mesélek” stílusban Örkény István érkezett hozzánk a róla elnevezett színházba. Ha láttad, és nagyon tetszett, akkor elvileg elérhető hangoskönyv változatban is.

 

Hogyan nevezzelek? – Veres1 Színház

Családi vacsira vagyunk hivatalosak Lizi (Verebes Linda) és Pierre (Kálid Artúr) nappalijába. A baráti összejövetelt nem zavarja a két már lefektetett gyerek, akik időnként belehisztiznek az “idill”-be. A háttérinfo-kat Simon Kornél (később már Vincentként szereplő) meséli el monitorról, így megtudjuk, hogy a házaspárhoz várhatóan érkezik Vincent, ki Lizi bátyja, és luxuskecó kereskedő, jön még a neje Anna (Molnár Gyöngyi), és gyerekkori haverjuk Claude (Pál Tamás) is vacsira.

Először Claude érkezik, aki cseppet bizalmaskodik a vacsi körül nyüzsgő Lizivel, majd mélyeket kussol úgy majdnem az előadás végéig.
Befut végre Vincent is, akiről rögtön kiderül, hogy sokD ultrahangról jön, mert pocaklakójuk van Annával. Nem is várat magára sokat az info, hogy a baba fiúnak látszik, így már nevet is választottak. Ezzel úgy érzi cukkolni kell a tesóját és sógorát, na meg a haverját, így beadja, hogy a gyereknek pöpec neve lesz: Adolf. Ezen besápad az egyetemi zseniális prof Pierre és nyilván a jelenlévők is, hiszen ki a franc akarná a saját gyerekét Hitlerről elnevezni. Van Vincentnek ideológiája hozzá, egy korabeli könyv főhőse, de ez gyenge lábakon billegő érvrendszer. Kiabálják egymásra az érveket pro és kontra, sokat nem jutunk előrébb, de annyi idő végre eltelik, hogy megérkezik a picitpocakos Anna és őszintére veszi a figurát, a gyerek még véletlenül sem lesz Adolf, viszont mire ez kiderül, addigra sikerül vérig sérteni a házgazdákat a saját gyermekeik elnevezését felemlegetve.

A sztori a szünet után folytatódik, és az addigi álmosítót felváltja a turbósító hatás: Lizi egyre hisztérikusabbá válik, Vincent és Pierre ölik egymást, de Vincent és Anna kapcsolatára is befutnak na nem a bárány, inkább a sötét viharfelhők.

Dob egyet a problémán Claude, akiről elsőre a srácok a homár jelzőt aggatják, így védekezés közben elköpi, hogy ő biza nem meleg, bár mindegy is lenne, van nője, nem is tegnap óta. Vincent elsőre az agyvérzésig hergeli magát, mert Annára tippel, de Claude megkegyelmez és elárjulja, amit Anna már véletlenül kifigyelt, hogy a drága kedves az nem más, mint Lizi és Vincent édesanyja. Ezen a két említett erősen felhúzza magát, Lizi csupán leordít mindenkit, és elküldi őket a picsába, mindeközben Vincent a megőrülés határán lavíroz, és nem csak a pótpapával ugrik össze, de Anna is kap a kiborulásból.

Akadnak itt kérdések, de a legfőbb ma este: mennyi jogunk van beleugatni más magánéletébe, még akkor is ha jóban vagyunk? Mondom: semennyire, csak mire idáig eljutnak, addigra kifilézik egymás idegrendszerét.

A záróképben jön a csavar és a gyerek nevét újra kell tervezni, de ez már csupán a hab a tortán.

Az előadást Schlanger András rendezte, és pörgette fel a második felvonásra.

Még minidg: SZERETEMSZÍNHÁZ működik Veresegyházán. Kifelé ma is jutott egy kedves igazgatói szó a kapuban Venyige Sándortól, és egy kedves mosoly a társulat szívétől-lelkétől: Zorgel Enikőtől.

P.S.: szünetben kicsit más a hangulat, mint máshol, itt nem a telefonokat nyomkodják magányosan a népek, hanem BESZÉLGETNEK egymással. Tudom, kisváros, meg mindenki ismer mindenkit, csak azon pilláztam, hogy engem ugye a kutya se ismer idegenként, mégis végigbeszélgettük a szünetet a szomszédnézőkkel.

(Rohanva, az utolsó pillanatban is érdemes beesni, az aktuális fogfájás is elmúlik a végére.)

Menyasszonytánc – Budapesti Operettszínház

A két háború között, már a harmincas években valamikor Erdélyben Rózsi (Kékkovács Mara) és András (György-Rózsa Sándor – kedvenckedvenc!) esküvőjére érkezünk meg, de mielőtt a szerelmesek valóban egybekelhetnének, először Herskovics (Melis Gábor, a nagyszerű!) kocsmáros elmeséli nekünk ennek beteljesült szerelemnek a kalandos történetét.
Nemcsak a két főhősünk életének meghatározó eseményei vannak a színpadon, hanem a teljes falu népe előkerül, az akkori történelmi hangulattal kiegészítve.

Mivel Erdély akkor már Románia része lett, így a magyar, a román, a zsidó lakosok együttélésével indul a kocsmai jelenet. A zene és koreográfiák már megteremtik a hangulatot, a magyar srácok érkezése a román rendőrrel együtt hozzák a feszültséget. De jön a szombat, a kocsma is ünnepnapra záródik, így balhémentesen távozik mindenki.

Rózsinak szüksége van a házassághoz a papírjaira, ami be is fut az árvaházból, ahol felnőtt. Ebből derül ki, hogy ő biza hiába katolikus családban nőtt föl: zsidó lány, és Blum az apukája, aki a zsidó közösség elismert és megbecsült tagja. Blum már csak az emlékezetben él, nem úgy, mint Blumné (Felföldi Anikó), aki viszont az első döbbenete után rákap a pótmama szerepre, és magához veszi a lányt, akit a vallási problémák okán az utcára tesznek. A falu szája Majzikné (Oszvald Marika, az energiabomba!) hozza-viszi a híreket, kavarja a szálakat.

Andrást először csupán apja (Dézsy Szabó Gábor) cukkolja fel Rózsi ellen, majd a teljes katolikus tábor. A konfliktus nem kicsi, a szerelmesek érzéseik ellenére külön utakon folytatják: Rózsi Herskovics kocsmájában talál menedéket, mert Blumné baráti köre sem fogadja be, a hirtelen zsidóvá lett lányt, András pedig önként bevonul katonának a román seregbe bánatában. Kevésbé érzékeli, hogy abban a korban a magyarok a román seregben sokadrangúak, és úgy is bánnak velük. Mindeközben mellékszálakon is zajlik az élet: a kocsmában már régóta dolgozó Janka (Dobó Enikő) és az Amerikába vágyó zsidó zenész Dávid (Laki Péter) között is fellángol a szerelem. Fergeteges vasútállomási búcsúshow-t stolnak! Laki Péter tánctudása semmiben nem marad el a tánckartól, és olyat hangulatot varázsolnak, ahol már velük tombol a nézőtér is.

Ki nem hagynám Blumné és barátnői (Ullmann Zsuzsa, Papadimitriu Athina és Vásári Mónika szenzációs triója) férjekről szóló nótáját, amiben a Rabbi (Pálfalvy Attila) is velük ropja.
A valódi életet, és a konfliktusok megoldását ebben a világban a Rabbi és a Pap (Faragó András) kettőse mutatja meg. Nekik aztán semmi bajuk egymással, és híveiknek is ezt próbálják továbbadni, de nem könnyű a hosszú ideje fennálló ellentéteket lecsillapítani. Mert mit számít kinek mi a vallása, pont mindegy melyik istentiszteleten vesz részt, a különböző kultúrák találkozásából jó esetben Menyasszonytánc előadás és nem gyűlölet születik.

A katonaságtól András két társával hazáig szökik, egyenesen Rózsi karjaiba, aki Herskovicsnál bújtatja el. De hiába, mert mint rendesen, mindenhol van egy áruló, aki beköpi Jonelnek (Angler Balázs), aki a helyi rendőrséget vezeti, nem mellesleg gátlásaitól már rég megszabadult, így tök normálisnak tartja, hogy simán lelője a szökevényeket, de minimum a katonai rendészet kezére adja őket. Mindemellett Rózsiba szerelmes, így zsarolva a lányt simán ráugrana, de időben érkezik András apja, és kimenti a vakszerelmest. Végre megvilágosodik az öreg, de újabb csavar a történetben, hogy az árvaházban elcseszték az adminisztrációt, és Rózsi nem zsidó, hanem egy református pár gyermeke. Villámot szór a hírre az örömapa szeme helyből, de ez végre nem tart már soká.
Herskovics szájából hangzik el az igazi mondanivaló: tök jó lenne, ha mindenki kb két hétre zsidó lenne kicsit, jobban megértené, elfogadná, ha valaki másképpen él. És ez vonatkozik minden másra is, próbáld ki pár hétig, nem fog megártani!

A klezmer banda Fegya (Jávori Ferenc) vezetésével egész este óriási hangulatot teremt, kiegészülve az Operett zenekarával. A látvány, a koreográfia, a díszletek, a jelmezek mind-mind tökéletesek, a szereplők szívüket-lelküket odavarázsolják a színpadra. Több éve láttam utoljára, azóta más lett a szereposztás, de az érzés nem változott: Béres Attila rendezésében ezt még sokszor meg kéne nézni!