Egy német sors – Hatszín Teátrum

Időutazás Brunhilde Pomsel – Molnár Piroska – életébe, vissza a náci 1930-as ’40-es évekbe.
Ha becsukom a szemem közben, akkor villannak a régi filmhíradók képei elém. Ha kinyitom, akkor nem csak hallom, de belül tovább látom, ahogy peregnek az események. Ahogy az első világháború után felnövő picilány az iskolában még nagyszerűen tanul, majd az alulképzett sokgyerekes családban nem lesz fontos, hogy tovább folytassa, és hiába benne az elszántság, a megszokott, áttörhetetlen családi háttér miatt 15 évesen már a munka világába menekül.
Első körben zsidó családi cégeknél dolgozik, és ahogy pattognak a későbbi szavak: “mert ’33 előtt nekünk semmi bajunk nem volt a zsidókkal”…
Brünhilde később a tönkrement, elmenekült zsidó családok után a rádióban, majd a propagandaminisztériumban kap állást, ahol visszaemlékezéseinek legfontosabb részei a védekezések:
“nem én voltam, nem tudtam, nem olvastam, nem gondoltam, én csak dolgoztam, nem érdekelt a politika, nem tudtam mi történik a koncentrációs táborokban, nem tudtam hova tűnt a barátnőm, nem tudtam, hogy táborokba küldik a melegeket, zsidókat, nem tudtam, nem tudtam…”
Élte a huszon-harmincéves szinglik életét, csak a munkája és az esti baráti szórakozások érdekelték. Fura fazon volt a propagandaminiszter főnöke Goebbels, de nem foglalkozott vele, mert nem került az étlapjára.
Egy olyan lány története ez, aki úgy megy el a választásokra, hogy nem tudja kire, mire szavaz, csak “tetszett a zászló, hát rájuk szavaztam”… tanulatlan, önálló gondolkodásra képtelen, csak az elé tárt, látott dolgoknak hisz, mert amit nem lát, az nincs is. Viszont nem is érdeklődik semmi iránt, így a világ nagy részéről fogalma sincs.
Mennyi és mennyi ilyen fiatal él ma is itt közöttünk, akik hajtják az állampárt mókuskerekét, olajozott kis fogaskerekekként, és bele sem gondolnak, hogy a történelem megismételheti önmagát. Ott, és akkor Németországban ebből egy világháború, több milló ember tragikus halála következett.
A bűnösök egy része előkerült, és Nürnbergben kiderültek a legfájdalmasabb részletek is. Brunhilde is akkor döbben rá, hogy mekkorát tévedett, mennyi mindent nem tudott, amikor a börtönből szabadulva, továbbra is ártatlannak érezve magát a nürnbergi perekből értesül a gázkamrákról, a kegyetlen tömeggyilkosságokról, aminek műkdötetésében ő is aktívan részt vett.
103 évesen is ártatlannak hiszi magát, és hárít.
Egyetlen fontos mondat nem hangzik el tőle: a felelősség, hogy felelőtlen volt, mert a háború vége felé sem kételkedett, nem gondolkodott.
Nagyon sok részletben a közönséggel együtt vesszük a mély levegőt, ismerősek a szituációk, a propagandaminisztérium hazug működése, pedig 2020-at írunk, sok évtizeddel a háború után élünk.
Vajon a mi pártállami vezetőink melyik menekülő útvonalat választják?
A készenlétben álló magángépeket?
A ciánkapszulát?
22… jön. És el fog jönni.
Nagyon kevés lesz védekezésképpen a “parancsra tettem”, “nem én voltam”, “ott se voltam”, “nem is tudtam róla”… nagyon…
(az idő megáll, a levegő megfagy az előadás közben, amikor Goebbels családjának, gyermekeinek megöléséhez érünk… percekkel később a nürnbergi eseményeknél kapcsolódom vissza a történetbe, ott elszakad valami, ottmaradunk, és nem ereszt a gondolat, az a tett, amviel 6 ártatlan gyermekük is meghalt, mert a szüleik a náci agymosásban megmérgezték őket is)
Máté Gábor rendezésében Molnár Piroska egy tolókocsis, megtört, tetteinek súlyát még mindig nem érző idős asszony, aki a díszletként óriási íróasztali lámpa alatt írja emlékiratait, a régi világról, és saját el nem ismert felelősségéről.

Megáll az idő – Jurányi/Átrium

Ne a filmet várd, de a történet, az pont olyan. Sőt.

Igazi iskola feeling, úgy a 60-as évek elejéről. Akkor sem szóltak másról a hétköznapok, mint rivalizálás, szerelem, leckék… csak volt még más is. A lázadás, az elnyomó rendszer meghekkelése már sporttá vált, főleg azok, akik nem féltek.
A börtönt jár pótapa figurája a megalkuvó seggnyaló, az anya, aki mindent megtenne a két gyerekért.
A nagy, akinek már csak az egyetem a fontos, mindegy milyen áron, és a gimis kamasz, aki szerelmes, aki kavarog ebben az elcseszett rendszerben, és nem leli a helyét, küzd az érzelmeivel, a bezárt lehetőségeivel.
Kijutna, elfutna, de mégsem mehet.
Játszmák kicsiben és nagyban, hatalom és elnyomás, mindennek a legundorítóbb példánya a “helyettes”.
Minden színész több szerepben, és mégis nagyon hitelesen.
A játéktér ötletes, minimális és mégis pont azt mutatja, ami volt: a sötét ötvenes évekből megmaradt félelmet, fiatalos lelkesedést, lázadást egyszerre.
Czibor Attila, Nagy Éva a hátukon viszik az előadást, Éva az anya és a szerető szerepében is nagyszerű, és az előadás felénél veszem csak észre, hogy mindkettőt ő játsza. Öskü Bálint Pierre szerepében akár most is előbukkanhatna bármelyik gimi folyosójáról, ő az igazi forradalmár az egész csapatban. Kati Gábor diáknak túlkoros, így a pótapa szerepében bizonyítja, hogy a világ megint nem változott: a hatalmat kiszolgálva minden megúszható.
Pápai Dávid a nagytesó és a helyettes szerepében is hozza az utálatost, akitől az életben is a hideg ráz, de teljesen létező karakterek.
Diákoknak nagyszerű, érdemes a filmet előtte látniuk is akár, de anélkül is teljesen érthető a történet.
Nyulassy Attila rendezte, és hangolta az egész előadás alatt.

Egy őrült naplója – Jurányi

Csak erős idegzetűeknek, jó humorral, türelemmel, egyébként eret vágsz.
Egy valóban a cári oroszország idején a nincstelenségbe, a vidékbe, és a lehetetlenségbe beleőrült Keresztes Tamást látunk közel két órán át a színpadon, aki hol címzetes fogalmazónak, hol lecsúszott nemesnek, minisztériumi dolgozónak vagy akár spanyol királynak képzeli magát.
A körítés, bemutatás naturális, taszító, és idegölő. Tépi az idegrendszerünk, iszonyodunk ettől a világtól, annyira, de annyira távoli és brutális.
Teljes átéléssel lesz Gogol hőse Keresztes Tamásból, de a felénél elfáradunk. Legalábbis én nagyon… már nem akarok több borzalmas sztorit, elég volt a kutyákkal való beszélgetésből, elég a kínokból, elég az először klassz hangjátékból.
A vége pedig már ízléstelen, de nyilván kinek mi a tűréshatára. Az enyém eddig tartott.
Sok taps, nagy munka van benne, de erről már jó volt kijönni.
Bodó Viktor rendező álmodta ilyen szörnyűségesre az akkori valóságot.

Semmit se bánok – Rózsavölgyi

A legszörnyűbb Securitate korszakába repülünk vissza. Dominik (Schneider Zoltán) már nyugdíjas vallatótiszt, aki magányosan, betegen tv nézéssel üti el az időt. A boldogság messzire kerülte nagyjából egész életében, nincs ez másképpen most sem.
Hozzá érkezik Alex (Elek Ferenc), aki korábban a beosztottja volt, de már a rendszerváltás után zajlanak az események, így Alex a titkosszolgálatnál került magas beosztásba, a korábbi múltja ellenére vagy talán éppen azért. Mit sem változik a terrorszervezet morálja, max az ajtón festik át a névtáblát, és óvatosabban kommunikálnak.
Alex azért jön, hogy egy új feladatra vegye rá Dominikot, aki egyáltalán nem szeretne újra szolgálatba lendülni. Ennek viszont az lehet  az ára, hogy kiderül a múltja, mint ex főnökének, és börtönben találja magát öreg korára rövid úton. Na erre bőven rászolgált, sőt, de mégsem vágyik a kóterba. Nem mellesleg a börtön mellé még az emberek megvetését is megnyerné, mert a friss sajtószabadság okán a nagy nyilvánosság előtt hurcolnák meg a múltjáér. Tökéletesen megérdemelné, mégis valahogy elkezdjük sajnálni, mikor a már kikopott “öreget” zsarolja a keblén nevelgetett Alex-kígyó…
Nem véletlenül betoppan a szomszéd kislány – Liza (Sztarenki Dóra), aki lépésről lépésre felborítja Dominik életét. Mivel Liza különleges lány – autinak látszik – ezért felkelti Dominik érdeklődését, kizökkenti a mindennapokból, és rájön, hogy az erőszak az nem megoldás semmire. Pedig ebben hitt egész életében. Liza apja is az erőszakban hisz, nem csak őt, hanem az anyját is napirend szerint veri a háziterrorista.
Dominik egyre elszántabb, és bevállalja az Alex által ajánlott legalja melót, hogy a Liza életét megmentse az azért kapott pénzzel.
Nyilván az élet igazságtalan, a titkosügynöknek meg azt sem szabad elhinni, amit kérdez, nemhogy amit mondd, így a lóvé csak ígéret marad, de Dominik nem adja fel, és a régi rutint elővéve nekiindul, hogy Lizának új szívet szerezzen…
Félelmetesen őszinte, hidegrázósan tragikus sorsokat mesél el Sztarenki Pál rendező.

23 perc – Erzségetligeti Színház/Jurányi

Másfél óra… az utolsó 23 percig.
Járó Zsuzsa egy olyan nő történetét meséli el, aki él. Még él, egy speciális életet, aminek a legfontosabb része az emlékei, az életének emlékei, amit elmond nekünk.
Egy szerelem előzményei, története, a karrierjének története, a véletlenek, és kihívások története.
Olyan szenvedéllyel, közvetlenséggel, nevetéssel, és a végére… könnyekkel. Nem lehet másképp. Nem lehet másképpen felállni, mert felállni sem lehet. Gondolnánk mi, de főhősünk tudja, hogy fel lehet állni. Minden helyzetből fel lehet és kell állni, de nem szabad elfelejteni, és nem szabad csak a fájdalomra emlékezni. Inkább az előzmények, okok, és a szép pillanatok kellenek.
Ez az előadás nem csak egy monológ, egy színdarab. Ez egy rendkívül fontos vészkiáltás azoktól, azokról, akik életében a pszichés terror, és a családi erőszak mindennapos. Azokról is szól, ahol tök normális életbe csapódik be egy váratlan tragédia képében az erőszak. Innen lehet elindulni visszafelé, keresve az okokat, a jeleket, ahol még meg lehetett volna állítani a folyamatot, aminek a vége a temetőben végződött.
A gyász feldolgozása ez az előadás, akik pedig sosem voltunk ebben személyesen érintettek, nekünk pedig szívettépő, nagyon sírós történet. Elképzelhetetlen, és mégis megtörténik sokkal több családban, mint a legvadabb rémálmunkban gondolnánk.
Nem lehet ezt úgy végignézni, hogy ne másképpen jöjjünk ki a végén, mint ahogyan bementünk. Olyan hatásos, és olyan valós a történet, hogy lépni, levegőt venni is nehéz.
Az előadásban van egy pont, ahol megáll az élet… konkrétan ott van vége az életnek. Odáig egy vagány csaj története, aki elmeséli szerelmének, családjának történetét… és jön egy félmondat a gyerekekről. Onnantól már nem ugyanaz a hangulat, nem ugyanaz az érzés. Valami belül eltörik, és a végéig fokozódik. A részletek kegyetlenek, de kimondásra kerülnek. Ráz a hideg, a könnyeim törölgetem, és nem hiszem, hogy ettől több borzalmat kibírnék. Nem tudom, hogy lehet túlélni, de lehet.
És lehet erről beszélni, lehet erre felhívni a figyelmet, és lehet, sőt kell segíteni azoknak, akik ilyen kapcsolatban élnek.
Nagyon fáj, még mindig, pedig már próbáltam aludni rá egyet.
Keszég László rendezését a Jurányin kívül több helyre is elviszik, így Mátyásföldre is eljött ezen a hűvös vasárnap estén a történet.

Minden nagyon jó lesz – Átrium

Végre-végre új bemutató az Átriumban, és nem is akármilyen!
Egy olyan történet, ami egyszerre nevettet, elgondolkodtat, és vannak pillanatok, amikor a könnycseppet töröltük, olyan nagyon igazi, nagyon vagány, szabadszájúan különleges átriumos érzés 🙂
Nagy visszatérés, igazi sztrácsapattal.
Charlie szerepében Brasch Bence a szülinapos öngyilkosjelölt, akinek vagy szerencséje van, vagy a jóistene akarta így, hogy berobban az életébe Emma (a nagyszerű, a szerepében lubickoló Parti Nóra alakítja zseniálisan, a hátán viszi az egészet, pörög, és nevettet, megdöbbent gyors váltásokkal), a többszörösen hátrányos és elcseszett életű ingatlanügynök.
Hogy a problémák megoldódjanak Emma riasztja a pasiját, a tűzoltót (Bányai Kelemen Barna, aki érkezésével az önfeledt nevetést is a színpadra  varázsolja, és fokozza a meglepetéseket), aki a télre kihalt nyaralósziget “jókedv felelőse”, vagy durvábban a drogdílere.
A ház tulaja Charliet szeretné feldobni a nemkurva escort lánnyal (Móga Piroska, új felfedezésem, a butácska, viszont végtelenül őszinte, és nagyon vicces kurva szerepében telitalálat), csak kicsit másképpen alakul az este.
A négy “boldogtalan” egy házba zárva nem tehet mást, mint beszélgetnek, és kiéneklik egymás múltjából a jelen történések okait.
Mindenkinek “sötét” titkok villannak fel a korábbi életéből, és változnak percről percre a házban a viszonyok és iszonyok.
Csak elsőre tűnnek hétköznapi hősöknek, de kiderül, hogy mindegyikük milyen nagyon különleges. Ugyanúgy különlegesek, mint a csapatot alakító színészek, akik úgy játszanak, hogy észre sem vesszük, hogy elrepül a kicsit több, mint másfél óra.
Belefutunk vastagon a drogterjesztés és fogyasztás, az alkohol, az erőszak, a gyilkosság, a hazugság problémájába, a főhőseinkkel együtt kutatjuk az élet és a boldogság 15 perces összefüggését, új szleng mondatok tapadnak meg, és emlegetjük hazáig, közben azon nyelvészkedünk, hogy lenne helyes: rühes vagy rühös kurva, vagy egyszerűen csak bőrbeteg szexmunkás?
Erős a kedzés, de még jobb a folytatás, és mire a végére ér az előadás, már nem akarsz hazamenni, hanem folytatnád, mert már egyre jobban érdekel Charlie, Emma, Kim és Myron elkövetkező élete.
Nagyon-nagyon megérdemelték a tapsot, nagyszerű este volt, ez is többszörnézős történet!
Spáh Dávid rendezte szívvel-lélekkel amíg lehet.

Szociopoly – Jurányi/Átrium

Valós játék, interaktívan.
4 családra oszlik el a nézősereg, és 3 színész (Sipos Vera, Jaskó Bálint, Herczeg Tamás) érkezik a játékvezető (Bass László szociológus) mellé.
Egy észak-kelet-magyarországi faluban vagyunk, 4 mélyszegénységben élő család tagjaiként, akik a mindennapok megélhetéséért küzenek, hogy a segélyekből, közmunkából, alkalmi munkákból kihúzzák a hónap végéig. Tipikus családmodellek, egy-egy házaspár két gyerkőccel (kisiskolás és egy csecsemő). Csak a családfőnek van esélye bármilyen munkára, egy bolt van a faluban, ahol hetente bevásárolnak, aki kifogy a pénzből, az felirathatja hitelre. Van más hitel lehetőség is, hiszen Jenő a falu uzsorása is szívesen mindenki rendelkezésére áll.
Sanyi a vállalkozó a fő munkaadó, mellette a kocsmárosné Ildikó pedig a kapcsolatokat ápolja a Polgármesterrel.
Minden szituációt, szerepet a színészek játszanak el, miközben egy óriás társasjátékon haladunk előre a hónap napjaival, és próbálunk nem eladósodni, és jó döntéseket hozni a pénzügyeink, egészségünk, gyerekeink tekintetében.
Mire a végére érünk saját bőrünkön érezzük, hogy ez a lehetetlen küldetés, de még azt is megpróbáljuk.
Egy érzékenyítő, elgondolkodtató este 2-2,5 órában, ahol nem csak döntéseket hozunk, de a különböző helyzetekből való kiutat, kilátástalanságot is megismerjük, mert minden jelenet, döntés után jön Bass László, és elmondja a hátterét, tapasztalatait, így a szituációban azokat a tipikus jó vagy rossz döntéseket, amiket a való életben az ott élők meghoznak, és ezzel lehet összehasonlítani a saját döntéseinket.
Kiderül, hogy teljesen másképpen döntesz egy gyógyszerről, egy szülinapi zsúrról, egy kirándulásról, ha az a tét, hogy lesz-e másnap mit enni, lesz-e a gyerek lábára cipő.
Rendkívül izgalmas utazás egy távoli, mégis oly közeli világba!
(minden 17-18 évesnek ajánlom, másképp néznek majd a high-tech cuccaikra attól az estétől, és jobban megbecsülnek mindent, amit az élettől kaptak!)

Cigány Magyar – Jurányi/Átrium

Ide az első sorba: Farkas Franciska, Oláh Edmond, Horváth Kristóf, Pászik Cristopher, Varga Norbert! Ők varázsolnak át a saját életükbe, fantasztikus színészi munkával!
Olyan átéléssel, sok érzéssel, nevetés, megdöbbenés, visszatartott könnycseppek, megértés, elfogadás… és végtelen szeretet.
Cigánynak akartam születni…
Én nem vagyok cigány, csak úgy nézek ki…
… azt már nem bírtam nézni, hogy a húgom éhezik…
Hajléktalan akartam lenni…
5 sors, végtelen történetek.
Amikor azt látod, hogy ellop egy táskát, nyilván kiakadsz, hogy bűnöző. Ha tudod a hátterét, hogy már napok óta éheznek a kistestvérével, akkor meg is érted, még akkor is, ha nem hiszel a bármilyen indokkal való bűnözésben.
Színész Bob, és a Tudás Hatalom társulat érzékenyítő, nagyszerű előadása, ami után teljesen másképp mész haza, mint ahogy eljöttél otthonról.
Olyan sorsokat ismersz meg, amiket a hétköznapjaidban esetleg dokumentumfilmek nézésével érezhetnél át. De itt más. Itt hús-vér szereplők mesélnek az életükről, az utcáról, az iskolai kirekesztésről, a mélyszegénységről.
Mégsem sírós az este, sőt! Vidám köntösbe csomagolva, mérhetetlen mennyiségű öniróniával szembesülhetsz úgy, hogy remekül érzed magad a bőrödben, és az előadó nagyszerű színészek is.
Ők már megjárták a maguk útját. Te meg akarod ismerni az útjukat a színpadra? És őket?
Gyere el a Jurányiba! Az Átrium oldalán tudsz jegyet venni!
Diákcsoportoknak, 10-12. évfolyamon különösen ajánlott! (van diákcsoportoknak 40! kedvezmény!, apróért megnézhető!)
Császi Ádám rendezte, koreográfus: Gergye Krisztián.
(igen, van benne zene: cigány, rap és nagyon-nagyon jók!)

Bánatos kurváim emlékezete – Mozsár Műhely

Hegedűs D. Géza jutalomjátéka, ajándék a nézőknek!
Kiszabadulva a Vígből, egy igazi szívből jövő egyszemélyes előadás, egy olyan kényes témában, amiről rendkívül keveset hallunk, amiről nem illik beszélni, pedig létező, működő szolgáltatás évszázadok óta.
Főhősünk a 90. szülinapján összegzi eddigi életét, speciális szerelmeit, mikoron is kiderül, hogy ő az a pasi, aki attól érezte jól magát egész életében, hogy pénzért vette a szerelmet, a rajongást. Közepes újságíróként megengedhette magának, hogy lapzárta után Rosa Carabas madám lányainál múlassa az időt.
Felsejlik a régmúlt, a majdnem házasság, az élet élvezete, a mindennapok gyönyöre. Hegedűs D. Géza olyan elánnal mesél, mint kevesen, olyan képletesen, hittel, szenvedéllyel, hogy magunk előtt látjuk az eseményeket, pedig “csak” ő van a színpadon, és életének története.
A szülinapjára egy különleges lányt kínál fel neki a madám: Delgadinát, aki csupán aligkamasz 14 éves, iszonyúan nehéz sorsa (beteg anyuka, kistesó, gyári munka) miatt köt ki a kurvák világában. Főhősünk ebben az agg korában esik szerelembe, visszafogott, de mégis belülről feszítő vad érzelmei fékezhetetlenek.
Talán ez a szerelem tartja mindig életben, és repíti tovább már a 91. születésnapja felé.
Úgy repül el másfél óra az életünkből, hogy észre sem vesszük, és már vastapssal nem akarjuk elengedni hősünket. Csodás este volt, érdemes megnézni!

Végszó – Rózsavölgyi Szalon

Edward (Gálvölgyi János) lánya Mallory (Györgyi Anna) apja nyomdokaiba lépve színésznő lett. Majdnem az unoka Christian (Csiby Gergely) is, de őt a gyerekszínészet után nem sokkal feladta.
Mallory áll a család középpontjában, elvárása szerint őt otthon is dívaként kell kezelni, és kiszolgálni. Erre Christian a családi áldozat, aki ha már színész nem lett, de színészgyerekként Mallory személyi asszisztense, mindenese.
Edward cseppet már kiöregedett, de maximálisan szakmájának, és az alkoholnak a rabja, ami anyagi helyzetét odáig süllyeszti, hogy Mallorynál keres menedéket. Mallory viszont éppen egy új darabot próbál, hisztérikus dívaként a saját apját is inkább egy csekkel kifizetné, amitől az öreg enyhe szívrohamot kap.
Nem volt mintaapa, és ez most visszaüt, a szakmája mellett csupán a nősülés volt a hobbija.
Miután a kórházból hazaengedik, marad a lányánál, és egy klassz ápoló csajt (Bajor Lili) talál mellé az unokája, aki visszaterelgeti a színpadra Edwardot.
Közösen próbálják ezek után Shakespeare nagyszerű Lear királyát, ahol Edward és Mallory megpróbálják a lehetetlent, hogy Christiant rávegyék arra, hogy játsza el a bohócot. Nem fogják fel, nem érthetik, hogy valaki nem akar színész lenni, minden porcikája irtózik nem csak a színpadtól, de ettől az életformától is.
Mallory érzelmileg zsarol, hisztériázik, fiatal (gyerekével egykorú) színészt (Kovács Máté) fűz meg, és visz ágyba céltalanul, Edward pedig folytatja a piás éjszakázást.
A szomorú vég elkerülhetetlen, Edward végleg távozik, Mallory pedig magára maradna Christian távozása után, aki végre nem a nagyapja és anyja álmának megvalósításán, hanem a saját életének felépítésén dolgozik. Nem marad más, mint a már nem ápolónő, hanem asszisztens, aki beáll a díva mellé, hogy újra és újra visszaterelje a színpadra és a filmvászonra, míg be nem váltja évente ismételt ígéretét, hogy visszavonul.
Kellemes, vidám, megható jelenetek, családi kapcsolatok apróra cincálása jellemzi Dicső Dániel rendezését.