Meghallgatás – Pinceszínház

Két zseniális művész házaspár alkotása.
Balázs Ágnes írta, Gáspár András rendezte, Murányi Tünde és Kálid Artúr pedig eljátszották.
Adott egy 50-es házaspár, akik egy meghallgatáson (?) futnak össze tök véletnelül (?), és helyből kiderül, hogy ők már egy éve nem alkotnak egy párt, mert a pasi lelépett egy Szopkó Amanda nevű statisztából már felfejlődött színésznővel. Utóbbi hölgy nem kerül elő a maga valójában, de felemelkedésének útját Ella (Murányi Tünde) többször is emlegeti, vagyis Leo (Kálid Artúr) szemébe mondja.
Fura mód próbálja a pasit visszakapni: hol emlékekkel, hol lelki terrorral, hol érzékeny emlékekkel, és mindent bevetve dobja be magát. Hamar láthatóvá válik, hogy szó nincs itt valódi castingról, inkább Ella cseles haditervéről, amivel exférjét próbálja visszacsalogatni magához. Sok csavarral a történetben igazi mély, lelki hullámvasútra ülünk fel főszereplőinkkel, és röpülünk végig a kapcsolatukon a kezdetektől a sok megcsaláson, és tragédián, egymás lelki megtiprásáig, mikoron is Leo lelép… Neki ez szokása, hol a színpadról lép le, hol a házasságából. Egy újabb történeti csavarral kiderül, hogy konkrétan az életéből is készül lelépni, de ebben azért Ellának is elég nagy szerepe van: ő viszi a másvilág kapujába Leo-t, de azért ott megadja neki a választás lehetőségét.
Beszélgetésükből sok-sok régi seb keveredik elénk, amiket a +25 év házasságuk alatt nem volt idő(?), lehetőség (?) kibeszélniük. Most eljött az az utolsó pillanat, amikor már muszáj lesz szembe nézni a legfájóbb lelki sebekkel is.
Lebilincselő pszichodráma némi humorral fűszerezve, lélekbe-szívbe mászó alakításokkal.
Hatásosan lelkizős hazafelébeszélgetős este született.

You are more – Spirit Színház

Malchiner Péter röpke másfél órára elrepít minket, na nem messzire, csupán saját lelkünk legmélyebb bugyraiba. Nem sokat vacakol, belevág már az elején, na nem a közepébe, hanem a témába. A you are more köré épül a teljes előadása, ahol hol színészként áll bele a tanmesés jelenetekbe (Gosztonyi Csaba szereplésével), majd egyre több közösségi feladattal színesíti az esténket. Életem első meditációján rögtön elröppenek úgy az olasz tengerpartról a toszkán citrusligeten át egy laza átkötéssel zuhanórepülésben már a budapesti lánchíd felé. Ellazulás, stresszoldás, és érzelmi hullámvasút vezeti az utunk a jóllét felé, aminek 6 eleméből 4-et 1 percen belül kukáz ki Péterünk, hogy durván szembesülve a valósággal végre azon kedzünk el gondolkodni, hogy hol is lehetne még ezt a félresiklott utat a boldogabb mederbe terelni.

Aztán mikor már úgy látnád, hogy végre kikeveredtél és látod a kiutat a saját életedből, akkor jön Péter, és még csavar egy-kettőt és újra ott tartunk, mint kb fél órával ezelőtt: olyan sűrű az előadás, hogy újra és újra rámjön a kényszer: jegyzetelni kéne, mert hónapokra előre ellát feladatokkal. Na nem hosszúak a leckék, inkább önismereti utazás lesz ebből, kiemelten a stresszkezelés, az életemben lévő káosz leküzdése, és az új irány megtalálása. Lehet ez nem is hónapok, de évek kérdésköre, de a kezdőrúgás ma este megtörtént.

15 perc szünet után jön Csonka András, (akitől nem mellesleg a jegyet kaptam ajándékba, itt is köszi!), és kinyitva a szívét, lassan belemelegedve a Péterrel való beszélgetésbe olyan mélységeiről beszél az életének, amiből már nem csak a színpadi bohócot látjuk meg, hanem azt a valódi művészt, aki mindig el tud varázsolni. Aki a saját lelki válságait leküzdve amint fellép a színpadra már csak arra koncentrál, és mindent megtesz, hogy a színpadra lépés előtti lámpalázát hátrahagyva a legjobb formáját hozza.
Végigfutunk a főiskolai éveitől a Família Kft-n át, a műsorvezetői széken átugorva a popsztárig, azt megfejeljük a táncparkett ördöge szerepkörrel, és eljutunk a mába, ahol ott a nagy kérdés, hogy valaha lesz-e olyan rendező, igazgató, aki nem vígjátékban gondol rá, hanem komolyabb-komorabb szerepkörben is el tudja képzelni.
Míg a szakmai része az életének a tökéletes és változatos felé halad, addig egyszercsak megnyílik Péter kérdései által, és magánéletének kapui tárva-nyitva állnak előttünk: szorongásai, félelmei, a gyerekkorból hozott élményei, tanításai vagy annak hiányai.
Egy dolog biztos: keresve sem fogunk olyan kollégát, nézőt fellelni, aki ne szeretné Andrást olyannak, amilyen. Szerényen utasítja el ezt, de hamar kiderül, hogy alaptermészetén nem tud változtatni, és nem is akar: konfliktuskerülő, tök barátságos pasi. Igen, már érkezésemkor segít a jegy átvételében, kedvesen váltunk pár szót, és az előadás végén, mikor a nézőkön a sor a kérdezésnél annyi minden felmerül, annyi kérdésem lenne… de mégsem. Majd egyszer, máskor, máshol.
Továbbra sem gyalogolnék bele senki életébe jobban, mint amit megmutat, a saját kétségeimmel pedig már egyiküket sem fogom stresszelni közel 11 órakor.

Gyors a hazaút, kellemes retrózenére, és ellazulva várva az itthoni családi beszélgetést arról, hogy ma mi mindent hallottam. Szerintem az előadás címét viselő könyvet lassan levadászom, mert nem készültem jegyzetfüzettel, pedig érdemes lett volna Malchiner Péter előadására, annyi jó és hasznos gondolatot dobott elénk.

Spirit Színházban jön még Csutka István, Zorán is még az idén, érdemes őket és Pétert is megnézni!

Egy tenyér, ha csattan – Mozsár Műhely

Fogsz nevetni, de ez azért nem vígjáték, nem a klasszikus formájában, és a vége…

Egy házaspár életébe csöppenünk bele, amit Janet (Szabó Erika) a feleség szemével követünk végig. Howard (Ódor Kristóf) a férje, aki elég fura fazon. Nem elég, hogy fényképezőgép agya van, és speciális képességének következtében kiemelkedik a népesség átlagos tagjai közül, de még van hozzá egy speciális beszűkült látásmódja az életről.
Ami érdekli a világból az kizárólag a felesége, aki viszont egy tök átlagos csaj: szupermarketben dolgozik, otthon hülye vetélkedőket néz minden este lazításként, és nem túl házitündér, így a “normális” vacsikat legyártja a konzervbabból pirítóssal.
Kettőjük viszonya kevésbé a szerelem, inkább a szeretet és megszokás vágányán fut. Janet vágyai nem szaladnak túl filozófikus magasságokba, ellentétben Howard gondolkodásával. Utóbbi hősünknek már az elejétől kezdve erősen autisztikus jegyei vannak, és egy jó agyturkász csodákra lenne képes vele, de több doktorit is lehetne írni a pszichés zavarából.
Janet rádumálja élete párját, hogy induljon már el a “Dupla vagy semmi” televíziós agyzsibbasztó tv vetélkedőn, mert fejének speciális működése okán jó esélyei vannak némi nagyobb pénzösszeg begyűjtésére. Howard pedig rádumálható, hiszen így kipróbálhatja, hogy milyen az, amikor van pénze, és ezen bármit megvehet magának. Jön, lát és úgy győz, hogy még az izgága-túlmozgásos műsorvezető (Mohai Tamás) is elkezd rajongani érte látványosan.
Ha ez még nem lett volna elég, akkor a győzelem mámorában Howard rájön, hogy ő ezt a megnyert összeget a sokszorosára is tudja lóversenyezni, és nem habozik sokat, már megy is, és kipakolja a lovi kasszáját.
Innentől asszonyával nekiindul a világnak, de lelki békéjét, a fejében tomboló pszichopatát nem sikerül lenyugtatni. Hazaérkezésük után nem feledkezik meg mások támogatásáról, így keveredik a házuk kapujába az ifjú költő (ismét Mohai Tamás, az előadás jolly-jokere), aki bejutva már óriási kontrasztot mutat: innentől van a bolond-bohókás költő, a viszonylag normális feleség, és a egyre súlyosabban pszichopatás férj. Ez utóbbi érzi, hogy a költő nem csak a pénzére, hanem a nejére is hajt, de ez ellen már nincs mit tenni. Ezek azok a jelenetek, amikor megszűnik a külvilág, és beránt az előadás, köszönhetően a költőt alakító Mohai Tamás alakításának. Minden addigi ásítozás elfelejtődik, és rohanunk a végzetbe…
Spoileres: igen, végzetes lesz Howard terve, hogy bosszút álljon ezen a világon, hiszen rájön, hogy a boldogság pénzen nem megvehető (mekkora felfedezés…), ezért lázadásként azt találja ki, hogy szerelmetes feleségével együtt legyenek öngyilkosok. Itt Janet nem pont agyturkászért kiált, de kellene, hanem már az életéért fut. Hiába figyelmeztette az alternatív költő, most meg kell védenie magát, mert férje elméje a teljes sötétségbe borult.
A hullát már új irodalmi díjra pályázó szerelmével igyekeznek eltüntetni a jó öreg Anglia helyett Franciaországba elpályázva, ahol a fennmaradt nyereményvagyon elverésébe kezdenek.
Hogy el kell-e ítélni a feleséget a tettéért?
Hogy lehetett volna megakadályozni Howard-ot másképp?
Kellett-e nekik ez a nyeremény?
Mi lett volna ha…? És még megannyi kérdés maradt a hazafelé útra.
És az élmény, amiben mindhárom színész maximálisan odatette magát, talán szerepeiből adódóan Mohai Tamásnak sikerült az este valódi sztárjává válnia.

Rendezte: Erdeős Anna

Love Letters – Centrál Színház

Két kedvencem a színpadon: Tompos Kátya és Alföldi Róbert.
Mindig más és más színészpáros adja elő a darabot, olyan felolvasószínházas hangulat, és mégis sokkal másabb, sokkal több!

Melissa és Andy még gyerekkorukban elkezdenek levelezni, nem mintha Melissa annyira szeretne leveleket írni, de Andy szépen, folyamatosan rászoktatja.
Még a két világháború között járunk, a kézzel írott levelek korában Amerikában. Az első szülinapi zsúrtól indulva száguldunk át a gyerek-kamasz korukon, amit az egymásnak írt leveleikből ismerhetünk meg.
Az iskolák, a barátok, az össze-vissza kavargó érzések, az időben eltolódott szerelmek, a félig-meddig egymásra találások, csalódások, szakítások mind-mind előrébb visznek Melissa és Andy életében. Magánlevelezésük zavarba ejtően őszinte, nyílt, érzelmekkel és nem utolsó sorban rengeteg humorral teli.
Regneteg nevetés mellett még a történelem is belekúszik a képbe a második világháború képében, majd az utána lévő utazásaik által a világ számos tájára eljutunk. De nem is ezen van a hangsúly, hanem az egymás mellett kialakult életükre, azokra a pillanatokra, amikor párhuzamosan fut az életük, és azok a leginkább izgalmas részek, amikor életútjaik keresztezik egymást.
Az udvarias pár soros, a rövid üzenetváltások, és a hosszabb, érzelemesebb, történetüket leíró levelek pontosan megteremtik azt a hangulatot, amivel mint külső szemlélők Melissa és Andy közös és külön-külön szálon futó története pereg a szemünk előtt filmszerűen.
Melissa a zűrös, viszont mocskosul gazdag családból származó lázadó csaj, aki egész életében a művészetben, majd később az alkoholban találja meg, majd veszíti el önmagát. Andy a szegényebb családi körülmények közül, mérhetetlenül precíz szorgalmával felemelkedve, némiképp kalandos úton kerül már Washingtonba, ahol az ügyvédi irodai alkalmazottból először társtulajdonos lesz, majd belekóstol a politikába, és meg sem áll a szenátori székig.
Különös pikantériája az előadásnak, hogy a karácsonyi képeslapokon mindig szerepel a “Boldog Karácsonyt”, és a szenátor újraválasztása sem botránymentes, mert pont ebben az időszakban siklik meg Andy házassága, és ennek egyik mozgató rugója természetesen a gyerekkori barát-szerelem: Melissa.
Az élet visszaáll a “rendes” kerékvágásba Andy életében, miközben elveszíti végleg Melissát.
Tompos Kátya a bohókás, örök életvidámság és depresszió között vergődő művész szerepében brillírozik, míg Alföldi Róbert fanyar humorával, kiszólásaival, és drámai pillanataival visz végig minket Andy életén.
A vége pedig? Ne menj sminkben! Garantáltan lebőgöd…
Színpadra alkalmazta Puskás Tamás!

Ennek az estének a legkülönlegesebb pillanata a könnyeink törölgetése közbeni telefon böngészés, majd hazafelé az utcán mindenki az eredményeket várja. Nem a szenátori, hanem az önkormányzati választásét. És IGEN-IGEN!!! A “BOLDOG KARÁCSONY” ezen az októberi vasárnap estén eléri Budapestet, köszönhetően az este nagyszerű főszereplőjének, aki sikeresen tolta meg a főpolgármesteri kampányát az ellenzéki összefogásnak: OKTBERBEN KARÁCSONYT ÜNNEPELJÜK hajnalig!

Ez az előadás különleges. Bármelyik meghirdetett előadás csodálatos, de egyben egyedi is, hiszen mindig más és más színésznő bújik Melissa, és más és más színész bújik Andy bőrébe. Nem lehet megunni! 🙂

Call Girl – Mozsár Műhely

Van az a nagyon vagány színésznő, a Mészáros Piroska! Ismered? NEEEEM???

Akkor kötelező tananyag a Call Girl!

Volt az életében 9 hónap, (nem, nem az a 9!) amikor egy Call Centerben dolgozott a színészi munkái mellett, no nem azért, mert kalandvágyó, hanem mert annyira jólfizetettek ma a független (lásd: nem társulati tag egyetlen színházban sem) színészeink, hogy a rezsit is biztonsággal csak így tudta azidőben kifizetni. Ebből az élményhalmazból született az előadás, amit Boronkay Somával közösen írtak, és Spáh Dávid (igen, az a famíliás kissrác, aki ma már nagyon is felnőtt) rendezett.

A színpadon egyedül Mészáros Piroska, de a háttérben ott a teljes iroda, az összes zakkant kollégájával.

Hogyan is jutott Piroska ebbe a tuti multiba?

Tök sikeresen induló pályakezdéssel a Színmű után a Nemzeti Színházban találta magát, ahol jobbnál jobb szerepekben számított rá Alföldi Róbert. Ő nem az a csinibaba típus, és az előadás végére kiderül, hogy a szája sem kicsi és véleménye is van, tehát nem volt kérdés, hogy mikor Alföldinek távoznia kellett, úgy Piroskának sem jutott több szerep a Nemzetiben a Vidnyánszky féle új időszámításban. Mondjuk szar is lett volna minden este a negyed-fél házaknak játszani, de ez már történelem…

A független, szerződéses létből adódóan eljött a pillanat, amikor a multinál adódott a +3 nyelven beszélő színésznőnek pöpec feladat: a német nyelven érkező repülőjegyes ügyfélszolgálaton telefonálgathatott nap, mint nap. Ha valami öli a lelket, akkor az a monotonitás, és Taszi, a főnökasszony…

De jön a “csomagküldő osztály lovagja”, és Piroska az első adandó alkalommal megpattan, hogy a folyosó túlvégén egy ugyanolyan lélektelen irodában vergődjön tovább. Mindez túlélhetetlen lenne a humora nélkül, de szenvedélyét a színpadról fejhallgatók és mikrofonok világába is magával csempészte, miközben a multikultúra szakzsargonját, mint idegen nyelvet is sikerült elsajátítania.

Szerencsére az élet újra közbeszólt, és jöttek a szerepek, majd Piroska is visszatért a színpadra, és a filmvászonra, ahonnan azóta sem vágyódik vissza a Call Center világba.

Ha TE viszont szeretnéd egy picit is megismerni nem csak a Call Girl-ök világát, hanem Piroskát is, akkor ki ne hagyd ezt az előadást! Azt az energiát, pörgést, történetet, zenét, dalokat, mozgást, látványt, és az egész produkciót, amit a színpadon láthatsz, az a legklasszabb “gyermeke” ennek a 9 hónapnak.

Mozsár Műhelyben keresd, úgy az Thália, és Operett melletti Mozsár utca sarkán. Többszörnézős, sokatnevetős, igazielőadás, csupaszív SZÍNÉSZNŐVEL!!!!

Mi történt Baby Jane-nel? – Hatszín Teátrum

Amikor úgy indulsz neki az estének, hogy sztárszeposztás van, kedvenc rendező van, és kényelmes színház (kipróbálva már többször is :D), akkor teljes nyugalommal várod az előadást. Ami kb 30 mp alatt beszippant, magával ragad, és a szünetben térsz magadhoz, hogy ez a “film” magával ragadott.
A filmet sajnos nem láttam, de már a bakancslistámon van!

De vissza az elejére.
Baby Jane (Hernádi Judit) érkezik kislányként, aki nem véletlenül a papakedvenc (apa – Kovács Máté), ő a pénzkereső, és akármilyen cuki-ciki kislány, valami érthetetlen okból az amcsik rajonganak érte. Na nem tart ez a minigyereksztárság soká, a kicsihisztérika hamar feledésbe merül, és a nála jelentősgen tehetségesebb Blanche (Kiss Mari) lesz a befutott színésznő. Na ő sem a jótesvérség mintaképe, mert a gyerekkori sérelmeit egész pályája során Baby Jane-en való bosszú is szegélyezi: ahol főszerepel, ott Baby Jane kap egy huszadrangúan vacak epizódszerepet megalázásképpen. Ennek bemutatása az előadáson különleges meglepetést is hordoz, mert megszólal az aktuális filmrendező a múlból, és hangja kellemesen símogatja a lelkünket, még akkor is, ha éppen Baby Jane lelkét tapossa meg sáros bakanccsal.
Feltűnik még a színen a korabeli producer, rendező (Bercsényi Péter), aki Blanche pályáját egyengeti. Blanche sikereit egy szörnyű autóbaleset töri ketté, ami után Baby Jane lesz az ápolója, és itt kezdődik kettejük egymást kifeszítően kikészítő játszmája: Baby Jane bosszút áll hugán a hírneve és sikerei elvesztése okán. Blanche pedig tűri, és üt még a mentálisan teljesen padlón lévő nővérébe, amikoron is tájékoztatja, hogy a baleset nem is Baby Jane lelkén szárad, de szemét módon jólesett neki, hogy lelkiismeretfurdalást okozzon nővérének.
A szomszédasszony (Bercsényi Péter ismét 🙂 ) is feltűnik időnként vidám színt hozva a két őrült testvér háborújába.
Baby Jane folyamatosan egykori sikereiről, és érte rajongó apukájáról álmodik, míg Blanche szabadulna a csapdából, amibe Baby Jane naponta bezárja. Hiába a lelkes házvezetőnő-gondozó (Hartai Petra), Blanche nem kap normális ellátást.
Baby Jane zakkant agyában egy újjászületett óriásbébi szerepel, ami ő saját maga, és ehhez keres zongoristát, akit hazug újsághirdetéssel talál meg. A zongorista (Kovács Máté) kedves mamája a ma este következő sztárja: Bercsényi Péter (ez már  negyedik szerepe), akitől megtudjuk mennyire magához láncolja tutyimutyi zongorista kölykét, nem mellesleg ő ad info-t a korábbi balesetről.
Az események a legrosszabb forgatókönyv felé indulnak, és Baby Jane kezelés helyett (agyturkászért kiált az állapota) kést ragad, és őrült ámokfutásba kezd…. kinyír mindenkit, aki az újtába áll, a sufniba rejtőző zongora virtuóz még a néhai kedvenc apucit is felleli, nem kevéssé üvölt távozásakor.
A testvérféltékenység, a testvérek közötti harc szomorú példája, és elkerülhetetlen következményei zárják az előadást.
Nem könnyű felállni, elengedni a történteket, de menni kell végülis. Engem már tutira nem fog kinyírni a nővérem, lévén már sajnos elveszítettem, de érdemes minden tesónak megmutatni, ha eljön életkorilag az ideje.
Hernádi Judit viszi végig a hátán az előadást, ő a már kissé megbomlott Baby Jane szerepében teljesen átalakul. Blanche-ként Kiss Mari kevésbé hangsúlyos, de minden mondata üt. Bercsényi Péter picifiáért aggódó anyukaként a legcsodásabb, oldja cseppet a szünet végi hangulatot remek humorával. Neki mindegy milyen előadásban, fiú-e vagy lány, egy szerepben vagy több szerepben: nem csak megoldja a feladatát, de élvezet nézni a játékát, a gyors átalakulásait.
Hartai Petra a gondozónő szerepében kulcsjelenetekben lendíti tovább a történetet óriási energiákkal. Kovács Máté átalakulása a végén a zongorista – fiatal apuka között zavarba ejtő, megcsillan a drámai oldal mellett a laza humora is, amikor a mamájával vitatkozik.
Egészen zseniálisan összeválogatott szereplők, mindenki a helyén egy tragikus történetben. Sokszor olyankor nevettek a nézők, amikor már sírhatnékom lenne, mert egy mentálisan beteg Baby Jane-en nem tudok kacagni, aki +60 körül még ovisjelmezben próbálkozik újra kislány lenni.

A rendező – Alföldi Róbert – nagyon pörgős, időnként lassító, elgondolkodtató, és félelmetesen őszinte előadást vezényelt a színpadra.

Színházak éjszakája 2019.

A színházak éjszakája programra minden évben lehet 5 helyre regisztrálni. Ez azért jó, mert még sosem sikerült úgy az egész délután-este, ahogy elterveztük. Ez a szépsége, és nehézsége, mégis kihagyhatatlan.

Szóval a tervezett első programot már a regisztrációkor kihúztuk, a helyette bepakoltat pedig késve indulás okán. A következőt pedig a forgalom-időhiány törölte a naptárunkból, így a telefonunkat pörgetve keresgéltük a kora délutáni idősávot, mikoron is eldöntöttük, hogy irány az Átrium, ahol ha nem is jutunk be a szíházbejárás programra, legalább a sütik mindig finomak a büfében. Regisztrációnk természetesen nem volt, időnk viszont tengernyi, így befutottunk az épület nyitásakor, és befértünk az első csoportba. Igaz, sütire már nem jutott idő, mert addig-addig bámészkodtunk, és hallgattuk Zsédenyi Balázs színházvezető történeteit, hogy utána rohamléptekkel vágtázzunk tovább. De még ne rohanjunk el!
Az Átriumban jellemzően mindig történik valami, így miért is csodálkoztam rajta, hogy most is: a szűk lépcsőkön még csak-csak feljutottam a technikai szobába, ahol keresztülvezetett utunk a tető (mármint a színhézé!) teraszra. Nem, tök felesleges is megemlítenem állandó társamat: a tériszonyomat, így igyekeztem az ajtó közelében maradva hallgatni a szigorú szabályokat, hogy a szomszéd épületek lakói nem lájkolják a színház este 11 utáni műsorát. Innen lefelé már nem volt gond, mert felfelé számolva a lépcsőfokokat, már leküzdtem a meredekséget, és csukott szemmel is letaláltam. A következő túra még szürreálisabbra sikerült, mert az alagsor-pince következett, az ő szellőző rendszerével, ahol még a 150 cm-es nézők is meghajoltak a csövek előtt 🙂 Ez a szerkentyű 1936 óta áll az épület (mozi-színház) szolgálatában, aztán mivel nincs ám klímaváltozás, ezért a nézőtérre tavaly azért bekerült egy klassz légkondi, amire úgy tudta a vezetőség, hogy van pénz, majd kiderült visszamenőlegesen hála a Tao változásoknak, hogy mégsem volt. De fel a fejjel, csak előre, így haladtunk vissza már a színházterem felé. Amiről én helyből mindig azt mondom, hogy tök kényelmes, mindenhonnan látni, még a lábam is elfér. Nyilván ez annak is köszönhető, hogy én a néző szereplője vagyok az előadásoknak, ugyanezt a technikai személyzet és főleg a színészek már nem mondhatják el magukról, nekik az öltözöjűk mérete kisebb, mint itthon a nappali, és ugye nem palotában élünk. Ott zsúfolódnak be a színészek, a hogyant max elképzelni tudjuk, de hogy egy székre több jelölt is jut előadásonként az szinte biztos. Nem várt meglepetésként a színpadon találtuk magunkat, ami nem is akkora gáz, főleg ha hátulról érkezünk, csak kifelé menet a nézőtér felé volt az útvonal, ami megint kihívás azon a néhány lépcsőn lefelé a biztonságos nézőtérig a tériszonyomnak.
Szóval kicsit időben megcsúszva szedtük a lábunkat a Moszkva tér felé, és vetődtünk be a metróba, hogy elérjük az Örkényben az Egyperceseket. A legjobb szervezés díját máris kiérdemelték, nem hosszú sorok, és sorban várakozás, hanem egy pult, ahol a regisztráltaknak nyomtatott jegyekkel mindenki pontosan tudta hova ül, mindenféle versenyfutás, tolakodás nélkül, így itt még a büfére is jutott idő, igaz nem az Átrium választéka, de a cukrom karbantartását a sajtospogácsa is tökéletesen megoldotta.
Nem csak a színházak éjszakája volt, hanem a magyar dráma napja is, így nagy kedvenceim a színpadon (az egész társulat Mácsai Pál vezetésével!) találtam, és jöhetett az igazi klasszikus előadás élménye az estének: Ökrény István Egyperces novelláit olvasták fel egyenként, párosával. De nem csak úgy! Olyan örkényesen 🙂 Mindenki! a színpadon azt figyelte, élvezte, ahogy a kollégái szerepelnek, időnként jobban szórakozva ezeken, mint a nézők többsége. Felemelő élményként Pogány Juditot is megtapsoltuk többször is, nemcsak a szülinapja de a kritikusok életműdíjának alkalmából is. Mikor a program végén elhangzott az utolsó történet a mérgezett pogácsákról, és Csuja Imre is a kínálók között volt, alig hangosan röhögtünk a beszólásán, hogy “vigyenek a Centrálba is” 😀 (másik nagy kedvencem, de idén kihagytuk, majd jövőre…)
Mivel megint csúszás volt, így az útvonalunkat nem kellett túltervezni, máris száguldottunk a földalattival az Oktogonig, és messziről látszott, hogy a Játékszínbe nem lesz olyan egyszerű bejutni, hiába van regisztrációnk. A látszat csalt, profin két sorba terelték a népet, és simán volt a földszinten (végre örült a tériszonyom is) helyünk. A Beugró második előadására értünk át, amit csupán annyian akartak látni, hogy nem csak a pótszékek fogytak el, de az állóhelyek is duplán, így új tapétaként sok néző szorult a fal mellé. Novák Péter mellett mi Debreczeny Csaba, Molnár Áron, Makranczi Zalán és Lévay Viktória fergeteges improvizáción röhögtünk nagyjából vinnyogva. Hamar vége lett, legalábbis érzésre folytatódhatott volna még a show.
Nem tágítottunk, a kijáraton kimentünk, majd megkerülve az épületet ismét a regisztrált sor végén találtuk magunkat (bár lett volna ennek egyszerűbb módja is, de ugye ez nyilván a színház szempontjából lett volna bonyolultabb, hogy a következő programra regisztráltak maradhassanak bent).
Szóval még jobb helyünk lett, és kezdődött Csonka András élőzenekaros szolídan dalolós estje. Jó, ez így indult, meg az R-GO helyett B-GO zászlóval lódenkabátban kiabálva, hogy LÉTEZEM! 🙂 Innentől jött az átverés, az öltönyös-jólfésült Pici matektudománya és a 2X2 néha 5 andalító dallamai mellett Fényes Szabolcs és kortársai gondoskodtak Bandival együtt a retro hangulatról. Majd magunkra kezdtünk találni, mikor a 70-80-as évek idézte gyerekkorunk, először Bandi is a csillogó zakót magára rántotta, de hamar kiderült, hogy az szaunának sem utolsó, így az Állj meg kislány után meg is szabadult tőle, és a fehér pólójában már kezdte elérni, hogy emelkedjen a buli hangulata.
Aztán elment átöltözni… és ekkor jött el az a pillanat az estében, amikor visszagondolva a konszolidált délutáni tériszonyos átriumi séta a távoli múltba veszett, ahol a legkevésbé sem gondolkodtunk azon délután 4 felé, hogy még aznap este 11 előtt nem sokkal teli két kézzel csápolunk Csonka Andrásnak, aki zöld-lila susogós dzsoggingban, narancssárga “nagyapámféle” atléta trikóban, döglánccal a nyakában, olvasószemüvegben és lila kötött sapkánban teli tüdőből ordítja Kozsó elévülhetetlen 90-es évek beli slágerét, a SZOMORÚ SZAMURÁJT! Volt itt minden, ebben a szerkóban a Balatoni nyártól, a rappelésen át egészen a ráadás Ding-Dong-ig… A Játkészínben sok-sok sikerdarab fut, de ezt a tombolást a szomszéd kerület is hallotta, az tuti! Még a Beugróban hangzott el, egy súgó és az igazgató párbeszédében, hogy “olyan hangosan súgott a szerencsétlen, hogy azt a Katonában Máté Gábor is hallotta!” No, akkor a 90-es évek Retro buliját pedig a Veres1 Színházig is hallották, az tuti, akkora tombolás volt!

Innen még át akartunk jutni a Hatszínbe, Dolák-Saly Róbert előadására, de már végképp lekéstük, így hazafelé kormányoztuk a Nyugatinál leparkolt verdát.

Jöhet a 2020-as Színéj 🙂 Addig pedig az izgalmas évad 🙂 minél több és jobb előadással.

Romance.com – Rózsavölgyi Szalon

Imáááááááááááádom! (nézd meg, és megérted a kezdést!)

Molnár Piroskát és Jordán Tamást is! 🙂

Ők az este sztárjai, de a fiatalok is végtelenül profik, és hatalmas lelkesedéssel játszanak.

Benny (Jordán Tamás) egy vendéglőben éli ki netes álmait: 27 éves szívtiprónak adja ki magát a társkereső oldalon, ahol éppen belebotlik a kezdő Nora (Molnár Piroska) próbálkozásába, aki megfelelő jelöltet próbál találni 25 éves unokájának, Terry-nek (Sipos Vera). Terry cseppet sem vágyja a vega-ökotudatos-holisztikus-csillagképes jövőt Jeffel (Fromán Bálint), aki a jógabizniszén és egészségtudatos életén túl egy métert nem lát tovább, azt viszont biztosan érzi, hogy Nora nagyival meg fog gyűlni a baja, mert az öreglány lehet, hogy a neten még kispályás, de az életről vannak fogalmai, így jó érzékkel pakolja az akadályokat Jef útjába.
Szóval Nora beviszi az erdőbe (helyette az irodába) Terry ebédidejében Dont (Domokos Zsolt), aki Benny helyett érkezik, mert ugye a +70-es Benny nem tud 27 éves képében megjelenni. Don és Terry találkozása a romantika és a viháncolás kombinációjában halad az ebédidő vége felé.
Mindeközben Benny és Nora folyamatosan leveleznek, hogy az esti randi se maradhasson el. Mindeközben Nora még kipöcköli Jeffet a képből, majd a végső randit is megbeszéli Bennyvel.
Édesen Rómeó és Júlia néven kommunikálnak, előre jelezvén, hogy itt biza happy meg end lesz 🙂
Nyilván lesz is Terry és Don között, de ha már ők összejönnek, akkor a két csoda sem maradhat ki a végső párkeresésből.

Molnár Piroska és Jordán Tamás újabb sziporkázó jutalomjátéka Dicső Dániel rendezésében.

A nagy Gatsby – Vígszínház

Ha már az évad kedzése, akkor legyen látványos, nagy show!

Ez bejött, sőt!

A történet nem annyira combos, mivel a filmet nem láttam, így próbáltam követni a színpadon az eseményeket, de a díszlet, a ruhák, a táncosok (az este sztárjai!!!), a látvány elvitték erről a figyelmet már a legelejétől kezdve.

Talán a két világháború között jártunk, úgy a 20-as évek végén, már az alkoholtilalom után Amerikában.
Itt dorbézol minden este az idegenekből álló csapat Gatsby (Wunderlich József) partiján. A miértekre csak később kapunk választ, úgy 15 percenként haladunk egy-egy csepegtetett info-val előrébb a sztoriban.
Tehát egyszervolt-holnemvolt felbukkan a parti szomszédjából Nick (Ertl Zsombor – első látásra is van benne fantázia!), aki papírfalú lakásában szomszédol Gatsby-vel. Van neki egy unokatesója, aki a víz (tenger?) túlfelén lakik pont szemben a helyi bulibáróval.
Daisy (az uncsitesó – Waskovics Andrea) Tom (Ember Márk – felismerhetetlenre sminkelve és fésülve) felesége, és két éves “gyönyörű, de bolond” pólyásbaba anyukája. Mondjuk kicsit mások a kétéves korból származó tapasztalataim, de hát legyen pólyás, ha a rendező ezt így képzelte el… Szóval az idilli házaspárnál lóg a golfbajnok barátnő Jordan (Szilágyi Csenge). Hogy a nemek aránya kiegyenlített legyen, jön Nick és így Jordan már nem is annyira facéran énekel tovább.
Az már elég hamar kiderül, hogy Tom nem a hűség prototípusa, mert a külvárosi benzinkutas (Gyöngyösi Zoltán) Myrtle (Márkus Luca) nevű feleségével csalja asszonyát. Mondjuk a kutas is a vak kategória, hogy nem tűnik fel neki, hogy nem tegnap óta van szeretője a nőjének… de ezen ugye nem akadunk fenn, mert amint gondolkodni kezdenénk, jön újra a tánckar, vonaglik vele tovább a teljes színész csapat.
Némi kavarodás után kiderül, hogy Gatsby 7 éve, mielőtt beállt katonának éppen tök szerelmes volt Daisy-be, aki miután a katonaságtól várhatóan a soha-a-büdös-életben időtartalmban volt visszavárható a hősszerelmes, így Tomot választotta. Nyilván nem véletlenül, mert Tom meg nyomult rá, és lóvéval is ki volt tömve rendesen. Igaz, a drága Tom, már a kezdetektől csalta, de ez valahogy nem okozott eleddig problémát közös életükben.
Majd Gatsby számára eljött a leszerelés pillanata, és mivel Daisy-t nem lelte fel vidéken, ezért a pont vele szemközti házban rendezkedett be, és napi partik alkalmával várva várta, hogy az imádott nő betoppanjon, akit 7 éve úgy ottfelejtett… Be is toppan, hiszen a csórószomszéd Nick egyszercsak beállít vele, és ekkor begubancolódnak a szálak.
Daisy még mindig Gatsby-t szereti, de a férje már a Tom, akinek feltűnik, ha az asszony megcsalná, így kitör a balhé. Az mondjuk ezen esetben a legkevésbé sem zavarja, hogy ő meg félredug már a kezdetek óta.
Nick pedig Jordan körül forgolódik hol több, hol kevesebb sikerrel.
Feltűnik még a színen Balázsovits Edit valami befutott valóságshow műsorvezető + színésznő kombinációban megmondóemberként, és feltűnik a meghatároztatlan szerepben Hegedűs D. Géza is, aki Gatsby öreg haverjának tűnik, csak a darab legvégén derül ki, hogy azért mégsem barátja annyira.
Szóval megkezdődik a verseny Daisy kezéért Tom és Gatsby között, de ugye nem pont ezen a mezsgyén haladunk, mert közben meg party-buli van a 20-as évek hangulatában nem csak a színpadon (ott a komplett zenekar, és zseniálisan tolják!), hanem már a nézőtér pótszékekkel még éppen nem telepakolt részein is.
A két pasi közötti versengés eléri a tipikus farokméregetés szintjét (hova máshova lejjebb…) és autóversenyt rendeznek valamilyen rejtélyes oknál fogva megcserélt autókkal.
Hogy akkor történik-e,  vagy később máskor ez a kavalkádban nem derült ki, de Daisy vezet, és elcsap egy lányt és jól ott is hagyja az úton ijedtében. Ez ugye a cserbenhagyásos baleset tipikus esete, de különösebben egyik főszereplőnk sem szán ennek kiemelt szerepet, pedig úgy morálisan kéne rajta cseppet elgondolkodni.
Hamar kiderül, hogy a meghalt nő a benzinkutas felesége volt, az a néhai, akivel Tom már évek óta privátban ágyra járt.
Mivel Gatsby mélyen hallgat arról, hogy nem ő vezetett, ezért jön a végkifejlet, és bosszúból háton lövik, amibe jól bele is hal, mondjuk ez cseppet sem zavarja az éneklésben (és milyen állati jó hangja van végig az előadás alatt, még hulla állapotában is!).
Hogy ki lőtt? Spoiler!
Na az elsőre nem derült ki, mert olyan sokan vannak mindig egyszerre a színpadon, hogy az külön tudomány, ha nem ismered fel elsőre a hangját valakinek, akkor beazonosítsd, hogy kinek jár a szája hasznosan. Igen, sokan tátognak még közben zavaró körülményként, sőt ezen felül még énekelnek is. Káosz az van rendesen. Gondolom későbbi előadásokon az utosló jelenetben a 3 énekes szereplő már nem papírból olvassa fel a prózai szövegét… de lehet ez volt a koncepció, hogy vissza a mába… (de miért nem tudják a szöveget ma?)
Szóval hazafelé menet mi azt tippeltük, hogy a feldühödött benzinkutas lőhette le Gatsby-t, aki Nick ölében hal bele ebbe, és énekel tovább vigyorral az arcán. Mindeközben Daisy már a kattanthülye szerepében visszatért Tomhoz, és a zárás taktusait egyhelyben állva fapofával nézi végig.
A zene újszerű, és izgalmas, a látvány csodálatos, a történet harmat gyenge, a színészek közül Wunderlich József az, aki érti és érzi is, amit játszik, a többiek ott vannak, még Ertl Zsombor igazán jó alakítása maradt meg az egész estés revüből.
Lehet rontana a látványon, ha kicsit kevesebben tolonganának a színpadon minden jelenetben, de hamarabb rá lehetne jönni, hogy ki bezsél, és mit akar, ha nincs az a tömeg mindig.
ifj. Vidnyánszky Attila rendezése, de a sztori színpadra álmodásában Vecsei H. Miklós és Kovács Adrián keze is benne volt.
Nyisd ki a szíved és a lelked, várd az újdonságot, és egy nagyon fiatalos, vagány előadást fogsz látni.

Don Juan – Szegedi Szabadtéri Színpad (Újszeged)

Ezért az előadásért kár elmenni Szegedig, a szomszéd sarokig sem érdemes 🙁 És itt a SAJNOS, a legkevesebb.

Pazar szereposztás, felújított, kellemes az újszegedi színpad, mégis már a szünetben távozott a nézők jelentős része. Mi is erősen gondolkodtunk, de ugorjunk vissza a történet kezdetére, ami akár még jó is lehetett volna.

Kulka János első körös sétája, majd a végén a lezárása foglalja keretbe a történetet, ő a parancsnok kőszobra, aki útban volt Don Juannak, aki kinyírta hidegvérrel, majd jól megúszta a sittet.

Némi techno zenére indulunk, 3 “ápolóadiliházból” típusú statisztával, akik inkább beöltöztetett kellékesnek tűnnek, mert hol a kádat tologatják, hol a dinnyéket dobálják, hol Don Juan (Jakab Tamás) átöltöztetésében segédkeznek.
Sganarelle a szolga (Sorbán Csaba) folytatja az estét, és rögtön kierül, hogy a mi Don Juanunk ma este valami óriási tévedés áldozata: elhitették vele, hogy ez a szerep neki való és képes ezt hitelesen eljátszani. Ugyanebben a tévedésben maradt a szolga is, időnként versenyeznek, hogy melyikük cibálja jobban az idegeinket. Szolgánk mikoron is saját magával kommunikál, akkor látja gazdája gaztetteit, sőt főképpen BTK-s cselekedetei vannak, mert jót elmondani róla valahogy nem sikerül, viszont amint életjelet ad magáról a főnök azon pillanatában talpnyalóvá válik… guszta fazon, na… és mennyi, de mennyi ilyen van manapság…
Don Juan hajtja a nőket, egyik kell neki a másik után, mindegy milyen áron. Befut az este első reménysége Donna Elvira, a feleség szerepében Csákányi Eszter, de neki kezdésnek a hisztérikusan féltékenyen kiabáló asszony jut, távozik is gyorsan, felénk se néz.
Don Juan már másba van belehabarodva, de még meg sem kapja és máris egy következő helyi jócsaj kerül a látókörébe. Bár ne kerülne. Mikoron is Mari (Sebők Maya) Fricivel (Kancsár József) veszekszik a parti homokban, már ott el kéne zavarani a francba, de sajnos nem Frici marad a balhé után a színen, hanem leendője, ki nem bír ellenállni Don Juan csábításának, és mint menetrend szerint a többiek, a kádban köt ki. Haladnánk már tovább, de érkezik donna tonna Bernadette (Farkas Andrea), és totál ellentétekként Marival elkezdenek “veszekedni”. A pöpec rendezői ötlettől vezérelve mindezt egy darab mikrofon használatával vezetik fel, belevonva Don Juant is, így a szolga megállás nélkül lihegve rohangál fel-le közöttük, ugrálva a szana meg szét gurult görögdinnyéken.
Végre ezektől is szabadulunk…
Érkezik még a tök felesleges jelenetben Donna Elvira két tesója, az egyiket Don Juan kimenti egy banda támadásából, így hiába a nővér megcsalása, a tesó tök megértő, míg a másik fivér vért kívánna. De ezt sem sikerül komoly vitában leharcolni, mert a tollasozás imitálása közben “vita” minden, csak nem meggyőző, amit még a kádban fetrengő szolga hang effektjei színesítenek, és végleg feltupírozzák az idegrendszerünket.
Szünetben a nézőtér nagy része kiürül, ki a büfék irányába megy szénhidráttal kipárnázni csapzott idegrendszerét, ki a mosdónál való sorbanállás közben vitatja meg a maradjunk vagy meneküljünk kérdést, a nikotinvadászok pedig a kapu előtti tüdőgondozóban tanakodnak ugyanezen.
Maradunk, hátha lesz még valami komédiára hasonlító… Várjuk Bodrogi Gyulát, színlap szerint érkezik is, mint Don Juan faterja, már a belépésekor tapsol a hálás szegedi közönség, vártuk már, mint a megváltót, hátha nevethetünk is végre. Mosolyig eljutunk, és már ezzel kiérdemli az este fénypontja címet. Valahogy fura humora van a rendezőnek, szerinte az vicces, ha a gyerekét csak úgy éri föl, ha behoznak neki egy széket és rááll… ezen kéne hasunkat csapkodva nevetni? Egy-egy káromkodáson már hallom a nevetéseket, de ez nem a szívből jövő felnyerítve röhög kategória, még a közelben sem.
A második felvonásban már inkább a drámát várom, ha már az elején kiderült, hogy itt komédiáról max a rendező álmodott, csak nem erre a színpadra. Szóval a tragédia közeleg, jön a koldus (Zsótér Sándor) és nagyon őszinte 5 perccel ajándékoz meg minket, és adja vissza a hitünket, hogy nem csak a lefizethető emberek léteznek, de vannak még becsületes gerincesek is.
Visszatér Kulka János is, aki mily meglepő: szoborként beígéri magát vacsira Don Juanhoz, sőt újra érkezik Donna Elvira szerepében Csákányi Eszter, aki egy külön fejezetet nyit játékával és végre helyben vagyunk: játszik! Kár, hogy ez kevésbé látszik, mert a nézőtéren sétál megvilágítás nélkül, mikoron is felér a színpadra, akkor viszont már csupán a hátát látni távozásakor. Értem, hogy sanszosan nappal próbálták ezt el, de az senkinek nem tűnt fel, hogy a második felvonás az este kilenckor kezdődő előadás esetén már holdvilágosság idejére esik? És nem látszódik a szereplő?
Másodszor is befut Don Juan papa személyében Bodrogi Gyula, hogy megbocsásson hazug kölkének, de ekkor már egyre gyakrabban nézegetjük az óránkat, mikor szabadulhatunk ki innen végre.
Majd elérkezünk a kőszoborral megdumált vacsi helyszínére, ahol valami fura elgondolás szerint a szolga random földhöz bassza a görögdinnyéket, és abból eszegetnek, úgy gusztán a szétcsattant gyümölcsből a földről… kinek mi az ízlése ugye. A helyzetet fokozza a szobor érkezése és távozása, majd jön a 3 elmeroggyant statiszta, és a maradék dinnyéket módszeresen földhöz csapkodja. Kurvára nem vagyok művészi hangulatban már, de igyekszem rájönni a koncepcióra, hogy vajon mi a jó édes a… ját akart mondani ezzel a rendező, mégsi mi volt a terv, ami ilyen pöpecül nem sikerült. Mindegy is már, végre eljött az idő, és Don Juant elviszi a szobor a túlvilágra, a szolga még dob egy záró monológot, miközben néhányan már beletapsolnak, hátha abbahagyja végre (de nem, ha már betanulta, akkor felmondja!).
Kulka Jánost végre hallhatjuk, igaz csak felvételről, amit kicsit sem értek, hiszen ott van élőben, és mivel nem oly régen láttam a Cseresznyéskertben, így pontosan tudom, hogy az afázia ellenére remekül beszél már, rá lehetne bízni ezt a pár mondatot…

Gyors tapsrend, nincs itt semmi látnivaló, irány a hazafele.

A kocsiban aztán határozottan az jut eszembe, ha letesznek egymás mellé 6-8 széket, akkor még ezzel a minimál díszlettel sem kellett volna szarakodni, oda lehetett volna adni szegényebb családoknak azt a közel egy mázsa dinnyét, ami ehető lett volna, és nem földhöz csapkodni esténként ennyi kaját… Na szóval azokra a székekre ezeket a színészeket egymás mellé leültetjük, majd kezükbe adjuk a szövegkönyvet és szépen felolvassák… nem kell játszani, ripacskodni, túltolni, unalmasan felmondani: elég értelmezve hangosan felolvasni.
A mai este után két kezem pirosra tapsoltam volna ez utóbbi verzióban.

O. Horváth Sári (bűne nagyobb, mint rendező társáé, hiszen ő volt a dramaturg is…) és Herczeg T. Tamás követték el ellenünk ezt a rettenetet.

De ilyenkor szoktuk mondani: fel a fejjel, ettől rosszabb már nem lehet!

PS: kényesebb, kultúráltabb nézőknek aprócska figyelmeztetés: az utóbbi időben főleg a Szegedi Szabadtérin jött divatba a műanyag pezsőspohárban piát szállítani a nézőtérre, mert kiszáradna az alkesz, ha nem jut hozzá ebben a másfél órácskában szünetig, ennek 2.0-ás változata mindezt tűsarkúban, már nem szomjasan vezeti fel, így van némi stresszforrás, hogy sikerült-e a helyére navigálnia magát, vagy leborul valahol és leborít valakit. Amint ezen túlestünk, már csupán a moziszökevény éhesekkel kell megbarátkozni, aki nem otthon eszik, mert gondolom nincs mit, nyilván a színházjegy ára elvitte a főzés lehetőségét, így a drága perec-popcorn kombót lehet csámcsogni a nézőtéren, ehhez a dobozos sört már csak akkor érdemes kinyitni, ha elkezdődött az előadás, akkor jobban szól, hiszen nagyobb a csend.
Nyilván, ha a helyi büfés max ásványvizet árulna, akkor a probléma megoldása nem is lenne olyan gubancos, csak azon nincs akkora haszon. Más pesti színházakban azért a popcorn még nem dívik, de ki tudja mit hoz a szép jövő…?