Jó emberek – Centrál Színház

Margaret (Básti Juli) jó ember. Többet beszél, mint én, amikor éppen van hangom. Sokkal többet, és képes sokkal többet késni is nálam. Már megszerettem.
Aztán kiderül hamar, hogy még humora is van (ekkor már kb 3 perce beszél, szinte levegővétel nélkül). Stevie (Rada Bálint) kivágja a munkahelyéről a késések ürügyén, meg persze, hogy a saját seggét mentse. Nem segít semmi, még az sem, hogy Margaret finoman emlékezteti, hogy egy helyről valók, és Stevie anyukája sem volt egy angyal, amikor éhező gyerekeinek “szerzett” karácsony előtt kaját.

Kirúgására megoldást a barátnőinél keres.  Jean (Pokorny Lia) belevaló-nagyszájú csaj, dobja is rá a jobbnál jobb ötleteket, míg Dottie (Szabó Éva) leginkább a saját lóvéját félti, ami most bizonytalanná válik, mert Margaret meló nélkül sem a lakhatásért, sem felnőtt-sérült lánya ellátásáért nehezen fog fizetni.

A “telepiek” fő szórakozása a Bingó, ahol azt is megtudjuk, ha ide pasi jár, az biza csak buzi lehet… vesszek meg, ha értem az összefüggést, de nem vagyok képben…

Felmerül a csajokban Mike, mint lehetőség, akivel Margaret közel 40 éve járt vagy két hónapig, így a tervet tett követi, és Margaret furmányosan bejut hozzá a pöpec rendelőjébe. Igaz, ezért át kell verekednie magát a csöcsös recepcióson, de bejut, és ugyan munkát nem kap, de kiharcol egy szülinapi meghívást Mike felesége által szervezett partira. A kiöltözéssel lesz némi gubanc, mert a Bingó már megint nem jött be, de ez mit sem zavarja főhősünket. Szópárbajban, szájkaratéban leverhetetlen, a levegő nélküli beszédben pedig világbajnoki dobogós!

Mike ugyan lemondja, de Margaret azért nem az a feladós típus, így a már lemondott buli előtt megérkezik, és belefut Mike feleségébe – Kate szerepében Parti Nóra -, aki megfaggatja cseppet Mike régmúltjáról. Hamar borulnak a csontvázak a szekrényből, majd egy kamusztori a beteg lányról, de az asszony kiáll a férje mellett. A sajttál és a nyomódíj jelenete nélkül lehet élni, de ugye minek 🙂 Komoly témák, a reménytelen melókeresés a válságban, amikor Margaret saját magát tukmálja, csak bárhogy is: ne kerüljön utcára a súlyosan fogyatékos felnőtt lányával. Ugyanakkor feloldja a fájdalmas valóságot a humor, ami folyamatosan jelen van, Margaret komoly stand-up monológjai fergetegesek. “Vicceltem…” – és mégse.

Mike hamar belesétál a csapdába, és kiderül valódi énje, de a párterápia folytatódik, hátha…

Margaret mehet vissza Bingózni, ahol újra a csajok és Stevie, a volt főnök a partnerei. Lakbérre végre nincs gond, mert a jótevő kifizette… na nem Mike… mert a gazdag nem ad… egy “műmájer” nem fog adni sose… viszont a lelkiismeretfurdalásos exfőnök viszont ha nyer a Bingón, akkor nem felejti el a “telepi” barátait. Mert jó ember. Mert a barátai jó emberek.

Mert Puskás Tamás rendező jó ember. Ha nem lenne az, akkor nem juthatott volna eszébe ez a darab és milyen jó, hogy ezt az élményt nem hagytuk ki!

Ez is az az előadás, amit még többször is meg kell nézni.

Távoli dal – Vígszínház

Willem (Józan László) öccse váratlanul meghal, ő pedig visszatér Amszterdamba, hogy szembenézzen a családjával az eddigi és jelenlegi életére.

Mesél a testvérének, akivel már nem találkozhat. Mesél az útról, ami elvitte otthonról, mesél a családjáról, érzéseiről, vágyairól.

A családja nem fogadta el sosem meleg kapcsolatai miatt, és most sem tudnak túllépni ezen a helyzeten. Sőt, úgy tűnik a szakadék egyre mélyebb, az igazi, őszinte szeretetet az előítéletektől teljesen mentes gyerekektől kapja meg, a nővére gyerekeitől.

Fájdalmas vallomás, próbálkozás a régi szerető társ újra megkeresésének története, amit csak tetéz a temetés, az ismerősök, és a család meg nem értése.

Willem olyan érzelmi hullámvasúra issza magát, amiből felállni a legnehezebb, irány vissza New York, de a testvér hiánya nem enged….

Józan László minden könnycseppet elsírt, az enyémeket is… A darabban pár napja fáj… nekem már lassan 12 éve fáj… Minden angyalunk itt van velünk.

A Víg legjobb dobása ez a darab, és Józan László szívből jövő játéka tépázta meg a szívemet ma este. Kellett, nagyon kellett gondolkodni, érezni, emlékezni, átérezni.

Szabó István rendezésében kihagyhatatlan előadás.

A velencei kalmár – Pesti Színház

Telt ház, még a csilláron is lógnánk, ha lenne 🙂 mibe kapaszkodni, de ez nem az a színház.

Bassanio (Telekes Péter), nem piti módon, a legjobb barátját – Antonio (Stohl András) – használja kezesnek, mikor Shylock (Kern András) zsidó bankártól kölcsönkér egy nagyobb összeget. Kamat nincs, de ha nem kerül elő a pénz határidőre, akkor Antonio fél kiló saját húsával felel bánatpénzként. Törvény szerint, nincs mese.

Bassanio alig pénzéhes mód gazdag lány, Portia (Bach Kata) kezét kéri, és kapja, neki mondjuk eszébe sincs visszaadni a pénzt, Antonio, majd megoldja helyette, míg ő a haverjával élvezi a gazdag  életet.

Mellékszál, de a legszebb szerelmes jelenetek a történetben nem hozzájuk kötődnek, inkább Lorenzo (Józan László) és szerelme nevéhez, aki Jessicát (Tornyi Ildikó) szökteti az uzsorás apjától, ki oly szerelmes, hogy még hitét is hátrahagyva megkeresztelkedik. Az ő párosuk évődései, a kölcsönsztori mellett a legkedvesebbek.

Persze a lóvé határidőben nem jut Shylockhoz, be is vasalná Antonion a “bánatpénzt”, de jön és lát és győz a “fiatal jogász”, a hivatalos tárgyalást pedig a nagyszerű Fesztbaum Béla által jásztott velencei vezető, a Dózse vezeti. Antonio végig a tök szerencsétlen figura, Bassanio pedig a haverjaival a nagymenő.

Shakespeare korából kicsit odébb kerül a történet, mert a feldolgozás nagyon mai, sok-sok ismerős helyzettel, nem is hiányoznak a korabeli jelmezek, díszletek, az egész előadás magával ragad, nincs egy unalmas pillanata sem.

Kicsit befejezetlenül kapkodósan hal meg a gonosz(?), kicsit elvarratlan a vége, de ez már csak ilyen. Keserű vígjáték a Pestiben, Valló Péter rendezésében.

 

Tisztelt Hazudozó! – Rózsavölgyi

Bernard Shaw (Jordán Tamás) és Stella P. Campbell (Molnár Piroska) levelezése a színpadon, és azon túl a megunhatatlanul hangulatos Rózsavölgyiben.

Egy igazán soha be nem teljesült szerelem története, a levelekből áradó szeretet, szerelem, történelem, lelki-szellemi párbaj nyomán. Előttünk nyílik ki az író és a színésznő szíve, sodorják őket a közös munkák, az egymás iránti rajongás. Nem maradhat ki a család, a közös és külön élet, és a békeidők után beköszöntő szomorú történelem sem, ami meghatározó: az író sikeres, ünnepelt, a színésznő kiöregedett, mellőzött, de egymás barátságára a végsőkig számíthatnak.

Stella az első Eliza a sztáríró My Fair Lady-jében, és első a szívében is. A darab bemutatója körüli események, érzelmek, majd a túl gyorsan megérkező világháború repít minket a századelőre, vissza a még békés Londonba. Shaw házas, Stella pedig húzza, szívja a vérét, és végtelenül szereti, bár máshoz megy férjhez. A háború véget vet a londoni előadásoknak, az élet a tét, és nem az esti szórakozás. Nem mindenki éli túl, ahogy Stella családja is az áldozatok között van nagyon fájón.

Életük számos pontján találkoznak még, mint ahogy az őket játszó Jordán Tamás és Molnár Piroska színészóriások is pályájuk során. Összeszokott páros, telepakolják a színpadot érzésekkel, humorral és még valami plusz van a levegőben… de arra most nincsenek szavak, csak az érzés.

A második felvonásban szinte észrevétlenül sodródunk át a My Fair Lady talán legjobb pillanataiba Mr Higgins és Eliza jelenik meg hirtelen a színpadon az író és a színésznő előadásában. Előadás az előadásban. 🙂

Nevetünk és elérzékenyülünk, pillanatokra sem múlik a varázs, imádjuk nagyon, nem csak a történetet, a leveleket, hanem azt a színészi játékot, amit ma este kaptunk Valló Péter rendezésében.

 

Ne most drágám! – Belvárosi Színház

Csak a logisztika kedvéért: ez a régi Filmmúzeum, a Zsinagóga mellett, így talán könnyebb odatalálni.

Ez az a darab, amit még a 90-es években a Madách-ban Szerednyei Béla és Gálvölgyi János követett el, és sacc még anyira emlékeztem, hogy nagyon röhögtünk.

Csonka András és Mihályfi Balázs neve csábít el, irány a színház.

Még éppen hogy kényelmesen elhelyezkedünk, mikor befut egy polgármester, akit megkértek, hogy meséljen – no nem az időjárásról, avagy a falujáról, hanem Csonka András megkattant egészsésgi állapotáról, ami miatt, mivel a beugrást nem vállalta senki, így mikroporttal oldják meg, hogy legyen hangja a többi színésszel ellentétben.

Apró közjáték, ami a végén derül csak ki, hogy mennyire fontos.

Az események közepén találjuk magunkat, ahol Arnold Crouch (Csonka András) és Gilbert Bodley (Mihályfi Balázs) a saját üzletükben készülnek életük legkáoszosabb napjára…. illetve arra készülni előre nem lehet, mert itt aztán végképp a legfurább helyzetek adódnak. Mr. Bodley mindenképpen feleséget akar csalni, ennek a bunda az ára, ami viszont a pénzügyi konstrukciónak megfelelően már a megvehető kategória. Jön is a cicababa férje és fillérekért meg is veszi a bundát. A férj újra befut, akkor már a titkárnővel, akinek szintén jól áll a bunda.. Ezen csalfa csajok egyetlen dologban biztosak, itt és most le nem  bukhatnak, így ha a tesze-tosza  kedves Crouch lesz  a pasijuk időre-órára, akkor az őket simán kihúzza a slamasztikából.

Befut és zavart okoz a sztoiban a Fregattkapitány és kedves neje, kik a bolondok szerepkörében tündökölnek. Az egyik legfontosabb mellékszereplő a 9-es busz és az új párja az óra, mely mutatója is remek ruhafogasnak használható.

A bundák, a csajok csodásak, a két tulajdonos (Csonka András és Mihályfi Balász) ahogy az események haladnak, egyre inkább kifordulnak a való életből. Már a kanapé mögött bújkálnak, mikor Mr Bodley felesége befut és tovahalad Mr Harry McMichaellel…. ébrednek már a bundaszalonos jómadarak, és megreptetik hamar a feltorlódott feleség-szerető kombinációkat.

Persze a végére megússzák, vagy legalábbis azt hiszik.

Mi nézők abban hiszünk, hogy a mai estére a legjobb előadást választottuk: nevetünk, síruk, újra nevetünk, és emellett a hátsó gondolatainkban Csonka Andrásnak drukkolunk, hogy a betegséggel bevállalt előadás ne fájjon neki olyan nagyon. Profi színész, nem is látszik rajta (csak a mikroport), a játéka fergeteges. Jó ütemben, jó időben csattannak a humorbonbonok.. A helyzetek váratlanok, és az arra adott válaszok is. (bár elég sablonos, hogy minden felmerülő problémára a megoldás az, hogy dobjuk ki az ablakon… aztán vagy elviszi a busz, vagy fennakad az órán, és a portás már erősen idegi alapon telefonálgat.)

A végkifejlet meglepő, vicces és igazán a két főkolompos játéka aranyozza be az estét!

Mindenkinek érdemes megnéznie, aki nagyon vidáman szeretne távozni a második felvonás végén.

Hálás köszönet Csonka Andrásnak, hogy nem lemondta az előadást, hanem szívvel-lélekkel végigjátszotta, a taps duplán szólt ma neki! Jobbulást kíván  mindenki, és azt, hogy ez a ma esti játék gógyítólag hasson rád, és a szíved örömmel töltse fel a tapsunk, amitől a szervezeted legyűri a bacikat/vírusokat, és újra egészségesen várhat vissza a közönséged.

Belvárosi Színház: kényelmes, barátságos, roki barát, kedves a büféstől a jegyszedőkig mindenki.

Venyige Sándor rendezte az előadást, jól tette 😀

Szeretemszínház ez!

Ördögölő Józsiás – Operett Színház

Váratlan a jegy, inkább gyerekmese csodás zenékkel, de mégis mégis elvarázsol.

Elfárad az öreg király, és lányának keres férjet, egy verseny keretében. A jelentkezők először 3 kérdésre válaszolnak, majd a két legjobb fizikai párbajban küzd meg egymással a királyány kegyeiért.

Jázmina (Jenes Kitti), a királylány a szívére hallgat, és a győztes Józsiás (Kerényi Miklós Máté) lesz a párja, az új király. Kamarásnak kinevezik, a párbalyban alulmaradt ördögök hercegét Bakszént (MÁZS). A probléma itt adott, az ördögi terv elindul, és míg a szerelmes pár nászúton múlatja az időt, addig Bakszén azon ügyeskedik, hogy lehetne ő a király, és feleségül hogyan vehetné Jázminát.
A tündérek vezére Dilló (Kisfaludy Zsófia) van segítségére, viszont a királyi párt segíti (Idilló, a fő udvarhölgy, és Villikó, ki Józsiás hű társa).

A király is látja a veszélyt, főleg Matuzsa, a tündérhoni vén szemén keresztül, aki amint elkezd énekelni, a hideg rohangál a hátamon, olyan gyönyörű hangja van!

Jön az ördögi terv, a király csapdába kerül nemcsak családjával, de egész népével együtt. Villikó és Idilló ravaszabbak, még az ördögnél is, és Durmonyás, már nem is annyira ördög segítségével Józsiás megússza a kivégeztetést, és remeteként visszatér az új versengésbe a saját felesége kezeiért. Persze a végére kiderül, hogy a remete nem létezik, az ördögi Bakszént pedig gyorsan sikerül kiűzni Tündérországból, és visszatér a béke és a szeretet.

Ennek az előadásnak sok sok határozott erőssége volt, az első a remekül megtervezett látvány, benne a díszletek, a ruhák, a koreográfia. A másik az énekhangok. Tisztán, nem lihegve, tánc közben, szöveget érthetően elmondva szóltak a dalok, a legkülönbözőbb stílusokban.

Ebben az előadásban voltak, akik eddig elekrültek engem (más szereposztások okán), és most és itt rájuk csodálkoztam: Kerényi Miklós Máté olyan átéléssel énekel, táncol, és csal mosolyt midnen nézőtéren ülő gyerek arcára, mint a jó és hős király, hogy az felér egy külön plusz jócselekedettel.

Matuzsa szerepében Nádasi Veronika olyan csodásan énekel, hogy megáll a levegő a nézőtéren, és csak hallgatjuk, hallgatjuk és betölti a dal az egész épületet (hallgatnánk még).

A jóság és a gonosz-ármánykodás, hatalomvágy összeütközéséről szól ez a nagyon mai darab. Mese ez, nem a valóság… ugye?

Szeretemdarab, szerencse, hogy még láthattam.

Delila – Centrál Színház

Molnár Ferenc története egy rendkívül okos, és nagyon ravasz asszony (Balsai Móni) győzelméről szól.

Hosszú az út a pasi szívének újrahódításához, de a kocsmáros férj faék egyszerűen működik, éppen második fiatalságát élné, hisz a szép szavaknak, bár a tükröt kevésbé ismeri.

Virág úr (Stohl András) kissé idegbeteg, már a darab elején, kevéssé a nyakán lógó ingó és ingatlan ügynökök miatt, sokkal inkább, mert Ilonka (a felszolgálólány – Trokán Nóra) húzza, és hecceli az “öreget”.

A képlet napnál világosabb: vagy elveszi feleségül, vagy a csóró vőlegényéhez (Ódor Kristóf) megy férjhez bosszúból, mert ő “erkölcsileg tisztességes”… persze sokat nyom Virág úr mellett a 38 ezer pengős takarékkönyv a szekrényben, mert ugye a szépsége már kevésbé…

Ehhez a népséghez tartozik szervesen a csapos Jánoska, aki Virágné mellett kampányol, hisztériázik, jön, és beszól, és naná, hogy folyamatosan hallgatózik, majd tolja az információkat. Magyar Attila lubickol szerepében, mi nézők pedig hálásan tapsoljuk alakítását.

A megoldás nem bonyolult, Virágné a legprofibb átverési trükköt hozza, és naná, hogy bejön, hiszen nála jobban a férjét senki sem ismeri, így a “vénségére” meghülyült férj is rájön, mekkora barom volt.

A poénok egymás után záporoznak, a “komolyabb” jelenetek pedig meghatóak, és időnként sírunk… nem, annyira nem hatódtunk meg, de annyira szerencsétlenül hülye Virág úr, hogy már könnyek szöknek a szemünkbe a nevetéstől. A legnagyobb viháncolás a nézőtéren mégis akkor következik be, amikor a CSAPOS megjelenik, igen, így nagy betűkkel. A történet motorja, az egész előadás humorfelelőse.

Az előadás egyfelvonásos, még néznénk tovább Puskás Tamás rendezésében, remek este volt!

Éjszakai játék – Aréna mozi

VIP: vacak kaja, de továbbra is a legkényelmesebb fotelekből nézhető film.

Két kamasszal vetődünk be, kicsit késve. A nagy rávetődik a kávégépre, én felmérem az ebéd lehetőségét, hát diétás lett, majd kóla + popcorn felszereléssel bevackolunk.

A történet pazar módon indul: családok/párok ülnek össze esténként azért, hogy egymás szórakoztatására társasjátékokat játszanak. Megszállottak, élvezik, és pont nem érdekli őket, mások mit gondolnak róluk. Csak annak fáj, aki kimarad. Ez speciel a szomszéd rendőr srác, a pici Bestia kutyusával szomorkodik válása után.

A történet két főszereplője Max és Annie, akinken nem jön össze a baba, és az orvos ezt Max problémájára vezeti vissza: a bátyjával való rivalizálásra. Nem nagy meglepi, hogy azonnal előkerül a bátyus, és beszáll a játékba. A másik két páros is különleges, a 20 éve, már a gimi óta kitartó páros, és a srác, aki minden héten más plázacicával állít be, és garantálja a biztos utolsó helyet. Ma este végre egy aggyal megáldott csaj érkezik vele.

Viszont a játékot most Max bátyja, a nagymenő Brooks szervezi. Új játék: valakit elrabolnak, és ha bárki felleli a csapatból, akkor a játékgazda méregdrága sprotkocsija az ajándék. A rablás eljövé, röhög is mindenki, majd ki-ki a saját verizójában elindul fellelni az elhurcoltat. Eltart kb negyed óráig, míg mindegyik páros rájön, hogy itt bizony nagyobb a szar a sokévi átlagnál, mert nem a poénos játékból zárták ki a csapatból a zseni Brooks-ot.

Nem hátrány, ha a zsaruk erről nem szereznek tudomást, nekik viszont baromira meg kellene találni, ha lehet csapatostul, mert úgy talán könnyebb. Az összes bevethető ötletre szükség van, és a célegyenesbe fordulunk, ahol végre előkerül az elveszett, ki végre megvallja, hogy a játék eldurvult, ő nem nagymenő bróker, tényelg a Wall Street-en dolgozik, ő árulja a kokót nekik.. lop-csal-hazudik, és most állatira kergetik…

Innentől az álkergetők mellé befutnak a majdnem igaziak, és nem sok kell, hogy a teljes lúzer brigád a híd alatt végezze… de jön a megmentő: az elhanyagolt, játékból állandóan kiahagyott Gary, ki rendőr, és szervezésben kiváló 🙂 ő is megszervezte az elfogást, majd a pánik közepén az elengedést… csakhogy befutnak ismét, csak most már a valódi gengszterek… a pokol elszabadul, és nem csak az idővel kell futni, hanem autóval kell lehajrázni a repülőt, és lenyomni az abban orvul támadó nagyhalat…

Spoiler: minden főhősünk egyben marad, és újra játszanak 3 hónap múlva… ahol Annie már tök büszkén rajzolja a kitalálósban Max- nak a kenyeret, amiben ott a kovász 😀

Van boldogság, sőt.

A végére meg béna forgatási jelenetek 🙂

Nevetős, kényelmes, fordulatos, krimi.  Bármikorra, laza mozi az Arénában.

A krakken művelet – Átrium

Sarntröllben járunk, az Expora készül a Honoshországból kiküldött kultúrális miniszter (Gyabronka József) és államtitkára (Bálint Adnrás). Még van 24 órájuk hátra, és egy “nemtudnimitszívott” tolmácsuk (Fehér Balázs Benő) fogja segíteni megoldani az eltűnt hold rejtélyét.

Számukra nem a pokol szabadul el, hanem a helyi Krakken, ami megbosszul mindent, de mindent, amit valaha elkövettek.  Krakken egy homokszörny, polip, vihar, és midnen rosszat helyreráz, így a honosh küldöttség el nem kerülheti sorsát.

Persze ők csupán az eltűnt helyi kapcsolatot keresik (és a hozzá tartozó irdatlan mennyiségű dollárban fekvő lóvét), amelyik a kiállításra készített holddal együtt válik kámforrá, és a honosh nyelven mukkot nem beszélő helyiekkel kellene a maradék 12 órában előállítani a lehetetlent.

Befut a két óriás színésznő: Lázár Kati és Molnár Piroska, akik több szerepben is a minisztert szivatják meg, a helyzetén csak szavakkal javítanak, tetteikkel egyre mélyebbre tapossák. (szék alá neveted magad a krakkenűző jelenetnél!!! és még hol a vége!)

Jó miniszterünk lépni nem tudna a megtaposott államtitkára nélkül, sőt nagyon létezni se (“még egy falunapot sem tudna egyedül megszervezni”), de nincs más választása, valakiben bíznia kell… nyilván mindennek ára van, amit dollár millióban mérnek, és nem csak a katonaság vezetője, a helyi maffiafőnök, de a végére kidedül, hogy a melengetett kígyó is a lóvé lenyúlásán dolgozott elég eredményesen…

Milyen szokatlan a helyzet, amikor a külföldi tv stáb nem a megszokott kérdéseket teszi fel, hanem belekérdez a kellemetlenbe (rasszizmus, hazaszeretet, hazaárulás… hol is hallottam én már ezt.. ), és nem hagyja magát kidumálással, mellébeszéléssel lerázni… sőt: totál alkalmatlan miniszterünk kénytelen mentenni az elképzelhetetlent: bocsánatot kér! (itt már a fikció résznél tartunk…)

Ebben a darabban mindaz a mocsok előtör, ami ma egy honosh minisztertől várhatóan a biliből kiömlik, ezek az idegen népek pedig saját krakken hiedelmükkel beteljesítik az elkerülhetetlent, lesz itt hold, mert oda azért ki is kéne lőni az alkalmatlant…

Megfeszül a közönség, annyit nevetünk, annyi helyzet, hirtelen poén, beszólás érkezik. Nem, nem csodálkozunk, felismerjük a helyzetet, és ha ma este már nem sírunk, akkor kinevetjük őket… őket? magunkat?

A díszlet, a jelmezek, az idegen nyelv, a prábeszédek, a jó ütemben felbukkanó, majd kámforrá váló szereplők olyan pörgésben, ritmusban szórják ránk a poénokat, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és nevetünk, még akkor is, ha ez már a miniszternek is sokkkk 😀

Bodó Viktor rendezése most nagyon eltalálta a közönséget, a közönség pedig nagyon pontosan odatalált az Átriumba, ahol ezt láthatja.  Külön öröm, hogy ez a bemutató volt, így minden ebben részt vállaló közreműködő előbújt, és nekik is járt a taps, nemcsak a színészeknek, mert mindenki a maximálisat nyújtotta.

Azt hallottam fél füllel, hogy nehéz a pasikat színházba vinni. Elvittem a férjemet, és minden idei színházi mellényúlásomat megbocsátotta ma este! Ez az igazi jópasiknak, gondolkodásra alkalmas egyedeknek tökéletes előadás!

Egy éj a paradicsomban – Vígszínház

Ez olyan kicsit zöld, kicsit éretlen paradicsom még.

A sztori klasszikus: Zseton (Hajduk Károly) a férj, pont a legjobb haver, a szomszéd Kujon (Seress Zoltán) nejével – Mignon (Eszenyi Enikő) indul megcsalásra a Paradicsom Hotelbe, ami kevéssé hotel, inkább alsókategóriás garniszálló. Bonyolítja a helyzetet, hogy ugyanoda érkezik Mathieu (Kern András) + 3 lányunokája (3 iskoláslánynak öltöztetett csaj, kiket időnként álló kofferbe zárnak – ettől még idegesítően-affektálva kamaszlánykodnak…) és Maxim (Ember Márk), ki Jolánnal (Szilágyi Csenge) – Zsetonék szobalányával fut neki az éjszakának szintén ugyanott. Ugye a problémák ott kezdődnek, amikor mindenki felismer mindenkit, Kujon is pont oda megy szakérteni a tisztaságot, bogarakat, szellemeket, majd a kavalkád végén Zseton és Mignon erős felidnulásból Kujon és Zsetonné nevét nyögik be a Sasszem felügyelőnek (Lukács Sándor), ki lelkiismeretére hallgatva ezt biza másnap kinyomozza. A ki-kicsoda persze magában hordozza a meglepődéseket, kiborulásokat, férleértéseket. Időnként előkerült az egyre szőrösebb Zsetonné (Gilicze Márta), de tök feledhető hisztériát nyomott le.
No ez csupán a második felvonástól kezdődik, az elsőben ismerkedünk a szereplőkkel, pislogunk is a szünetben, hogy min is kéne itt bohózat címén vidámkodni. Na jó, “az ajtó magyar hangja” először vicces, mondjuk harmadik-negyedik kopogásra-nyekergésre már túltolták. Jó ötlet volt a vége felé kivágni a francba az ajtó-ablak kombót, halál felesleges volt addig is. Voltak, akik az  első szünetben feladták, pedig onnantól már javult a történet, és annak elmesélése is, a nevethetőbb poénok száma is emelkedett, ha nem is meredeken.
A majdnem lebukás minden pillanata lehetett volna igazi komédia, de csak részben sikerült. Igen, nevettünk is időnként, de valahogy a poénok többsége nem volt az igazi. Jót tett, amikor a nézőtér is a játéktér része lett 🙂 rövid időre.
Az a kevés dal, ami akadt, inkább a kiamaradhatott volna kategória, de a végén Eszenyi Enikőt hallgattam volna még.
Nem a színészeken múlt, hogy nem lett ez jobb előadás, ők a szívüket-lelküket odatették a színpadra, “szeretemőketérzés” végig volt.
Eszenyi Enikő, Hajduk Károly, Kern András, Seress Zoltán, Ember Márk, Szilágyi Csenge voltak az este valódi sztárjai, akkor is vitték az előadást tovább-tovább, amikor már kilátástalannak tűnt a helyzet a nézőtérről.
Messze nem az évad előadása, és nem az a sírvanevetős vígjáték (két szünettel: sose lesz vége…), viszont egy laza, kellemes téli estére jó volt.