Szociopoly – Jurányi/Átrium

Valós játék, interaktívan.
4 családra oszlik el a nézősereg, és 3 színész (Sipos Vera, Jaskó Bálint, Herczeg Tamás) érkezik a játékvezető (Bass László szociológus) mellé.
Egy észak-kelet-magyarországi faluban vagyunk, 4 mélyszegénységben élő család tagjaiként, akik a mindennapok megélhetéséért küzenek, hogy a segélyekből, közmunkából, alkalmi munkákból kihúzzák a hónap végéig. Tipikus családmodellek, egy-egy házaspár két gyerkőccel (kisiskolás és egy csecsemő). Csak a családfőnek van esélye bármilyen munkára, egy bolt van a faluban, ahol hetente bevásárolnak, aki kifogy a pénzből, az felirathatja hitelre. Van más hitel lehetőség is, hiszen Jenő a falu uzsorása is szívesen mindenki rendelkezésére áll.
Sanyi a vállalkozó a fő munkaadó, mellette a kocsmárosné Ildikó pedig a kapcsolatokat ápolja a Polgármesterrel.
Minden szituációt, szerepet a színészek játszanak el, miközben egy óriás társasjátékon haladunk előre a hónap napjaival, és próbálunk nem eladósodni, és jó döntéseket hozni a pénzügyeink, egészségünk, gyerekeink tekintetében.
Mire a végére érünk saját bőrünkön érezzük, hogy ez a lehetetlen küldetés, de még azt is megpróbáljuk.
Egy érzékenyítő, elgondolkodtató este 2-2,5 órában, ahol nem csak döntéseket hozunk, de a különböző helyzetekből való kiutat, kilátástalanságot is megismerjük, mert minden jelenet, döntés után jön Bass László, és elmondja a hátterét, tapasztalatait, így a szituációban azokat a tipikus jó vagy rossz döntéseket, amiket a való életben az ott élők meghoznak, és ezzel lehet összehasonlítani a saját döntéseinket.
Kiderül, hogy teljesen másképpen döntesz egy gyógyszerről, egy szülinapi zsúrról, egy kirándulásról, ha az a tét, hogy lesz-e másnap mit enni, lesz-e a gyerek lábára cipő.
Rendkívül izgalmas utazás egy távoli, mégis oly közeli világba!
(minden 17-18 évesnek ajánlom, másképp néznek majd a high-tech cuccaikra attól az estétől, és jobban megbecsülnek mindent, amit az élettől kaptak!)

Cigány Magyar – Jurányi/Átrium

Ide az első sorba: Farkas Franciska, Oláh Edmond, Horváth Kristóf, Pászik Cristopher, Varga Norbert! Ők varázsolnak át a saját életükbe, fantasztikus színészi munkával!
Olyan átéléssel, sok érzéssel, nevetés, megdöbbenés, visszatartott könnycseppek, megértés, elfogadás… és végtelen szeretet.
Cigánynak akartam születni…
Én nem vagyok cigány, csak úgy nézek ki…
… azt már nem bírtam nézni, hogy a húgom éhezik…
Hajléktalan akartam lenni…
5 sors, végtelen történetek.
Amikor azt látod, hogy ellop egy táskát, nyilván kiakadsz, hogy bűnöző. Ha tudod a hátterét, hogy már napok óta éheznek a kistestvérével, akkor meg is érted, még akkor is, ha nem hiszel a bármilyen indokkal való bűnözésben.
Színész Bob, és a Tudás Hatalom társulat érzékenyítő, nagyszerű előadása, ami után teljesen másképp mész haza, mint ahogy eljöttél otthonról.
Olyan sorsokat ismersz meg, amiket a hétköznapjaidban esetleg dokumentumfilmek nézésével érezhetnél át. De itt más. Itt hús-vér szereplők mesélnek az életükről, az utcáról, az iskolai kirekesztésről, a mélyszegénységről.
Mégsem sírós az este, sőt! Vidám köntösbe csomagolva, mérhetetlen mennyiségű öniróniával szembesülhetsz úgy, hogy remekül érzed magad a bőrödben, és az előadó nagyszerű színészek is.
Ők már megjárták a maguk útját. Te meg akarod ismerni az útjukat a színpadra? És őket?
Gyere el a Jurányiba! Az Átrium oldalán tudsz jegyet venni!
Diákcsoportoknak, 10-12. évfolyamon különösen ajánlott! (van diákcsoportoknak 40! kedvezmény!, apróért megnézhető!)
Császi Ádám rendezte, koreográfus: Gergye Krisztián.
(igen, van benne zene: cigány, rap és nagyon-nagyon jók!)

Caramel Simfonica koncert – Aréna

20 perc késés cseppet pofátlanság, a színházi 5-10 percért már morgás van, itt birkatürelem.
Elkezdődött a show, szép lehetett, csak fényérzékeny szemmel esélytelen a látványt nemhogy élvezni, nézni…
A színpad olyan távolságban, hogy egy lego figura nagyságban kell felismerni a sok zenész között Caramelt, egy idő után sikerül, mert egyedül ő van fehér cipellőben.
A zene viszont nem rossz, igaz a számok közül 4-et sikerült felismernem, mert azokat szeretem, a többit is biztosan hallottam már, de valahogy nem volt elég fülbemászó az elmúlt 15 év termése ahhoz, hogy felismerjem.
Nem sokat várunk az első meglepi vendégre, aki a nagyszerű Tarján Zsófi, nagyon dögös a hangja, jó, hogy ő jött duett partnernek elsőnek.
Caramel a számok között mesél, időnként zavarban van, és nagyjából nem mond semmi érdemlegeset, sőt a következő számhoz kapcsolódót sem.
Ő Palik László klasszikusával ellentétben nem Damon Hill-t keresi, hanem többször is a nővérét, de öcsike nem vitte túlzásba a tiszteletjegyekkel, a nővér már majd kizuhan a 3. emelet magasságából tőlünk nem messze, a színpadról láthatatlan.
Érkezik a második vendég Nagy Bogi, aki könnyes szemmel nyávog el egy számot, nyugodtan otthon is maradhatott volna, persze nyilván Caramelnek kell a pihenő, ezért betolták tölteléknek.
És akkor eljutottunk a töltelék szó okán a másik szakszóig: vattázás. Itt biza vattázva volt a nézőtér, az én jegyem is egy kósza tiszteletjegy volt, a nézőtér fele minimum azzal jött, hiába pedig az ingyé jegy, a mikrofonba hazudott teltház azért sajnos nem jött össze.
A sztorizásban megtudhattuk, hogy kölyök Caramelnél otthon anyuka autentikus cigány zenét, és klasszik nótákat hallgatott, időnként Jimmy üvöltött náluk, de a rocker faternak erősebb hangfalat sikerült beszereznie, mint a muternak, így a legdurvább rock nyomta el a nótázást: Jethro Tull… mondjuk rock-ban tudok ennél durvábbat, de Caramelnek a zenéjéhez képest ez tényleg kemény…
Mindenki büszke valamire, így Caramel is Lehr Istvánnal való találkozására, és felépülésében bízva végre egy klasszikusan tökéletes számot énekel, az Angyallányt!
A Szállok a dallal mellett végre itt kezdem azt érezni, hogy nem hiába jöttem.
Újabb meglepetés, újabb duett, a “kitárulkozó” nőként bemutatott Palya Bea érkezik, hogy leénekelje a színpadról meghívóját. Szomszédom képzett és tájékozott, meg is említi, hogy “a csajnak ismerős a neve”… nebassz… az egyik legjobb énekesnőnk… (minden vendéggel oda-vissza körbenyalják egymást, köszöngetve, hogy eljött-meghívták… cseppet unalmas, mintha a színfalak mögött még nem találkoztak volna, ahol ezt meg lehet dumálni)
Egy óra után Caramelre rájön a para, mert nem stimmel a technika, és sikerül feltennie azt a kérdést, hogy “nem vagyok hamis? nem hallom!” Nem vagy hamis, csak erősen álmosítóan unalmas, de ha ezek a számok vannak, hát ezek a számok vannak, és nebassz, hogy ennyi lóvéért a technikusok ennyire nincsenek a helyzet magaslatán.
Ekkor jön egy újabb pihenő, minek közben egy tapadós kezeslábasban, mi a feje búbját is takarja, egy lény (a fiú-e vagy lány sosem fog kiderülni ebből a távolságból, de nem is volt fontos), szóval szépen egy halk zenére végigvonaglik a küzdőtéren. Nagy galiba nem lesz belőle, mert ez nem az a csápolós rock banda, így szépen sorban ültetve a nézők, akik felszólításra ütemes tapsba kezdenek jólnevelten, kicsit olyan rákosi feeling van… csak nem kiabálják, hogy “éljen rákosi, éljen rákosi…”
Két óra után végre bedobja az aduászt: jön az utolsó (???) szám, és eljutunk a Lélekdonorig. Ez is az a dal, ami megerősíti, hogy mégis érdemes volt eljönni.
A szerencsések már a sorok széléről megindulnak hazafelé, beragadva a sokadik emeleten a sor közepére a tomboló tériszonyommal esélyem sincs kijutni, bár a dal közben azért van egy prózai rész, ahol a komplett zenekar névsorolvasása folyik, ez kb annyira hasznos, mint amikor a kert végi hangyák kiabálnák, hogy ők név szerint hol vannak éppen.
A ráadás viszont már a ruhatár felé talál, ekkor már a nézőtér nagy része a menekülést választja. A metró felé az elcsípett félszavak: unalmas, álmosító, végrevége…
És akkor a valóság egyéb árnyalatai…
– ha cukorbetegként mész az Arénába, akkor vigyél bankkártyát, egyébként a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy felfordulsz, anélkül max vizet ihatsz a mosdóban, mert a ruhatáron kívül mással nem fizethetsz
– tök balesetveszélyes tériszonnyal bármelyik nem küzdőtéri sor, semmi lehetőség kapaszkodni, így a szélére vegyél jegyet, vagy a földszintre (ahonnan pedig ha nem az első sorban ülsz ugyanúgy szart se látsz, mint az emeleti részeken, ami meg kurva messze van a színpadtól)
– a melletted ülőket hagyd nyugodtan, mázli, ha nem a színpad felől kapod ki a valentin napi gerlepárt, akik a röpke két órácskát zenehallgatással töltik, de a színpad látványa nem tudja lekötni őket, mert ki sem szállnak egymás torkából, neccesebb amikor már egymás bugyijában matatnak, de ugye lehet őket kibaszták otthonról, ez meg fűtött, ingyé is vót… no comment, lásd még az értelmező szótárban a “viselkedés”, “kultúra” szócikkeket, ha már a többit nem is sorolom
– itt nem tilos ezek szerint a videózás, másik oldalamon lévő nyugger banda folyamatosan telefonnal veszi az innen láthatatlant, mígnem egy rövid csendesebb résznél lévő anyázás közben “fáj már a kezem” jelzem nekik, hogy az összes elhangzó dal a youtube-n eredetiben, láthatóan, jó minőségben INGYÉ nézhető… hát nem mondom, hogy népszerű lettem, de ezek sem normálisak, hogy nem élvezik a koncertet, hanem videózzák, míg bírja a karjuk.
Én lettem a soros (hehe) kakukktojás a sorban, de azért ahogy körbe pillantottam minden sorban FB volt nyitva rengeteg helyen, és mivel látni úgysem lehet, max hallgatni, így többen is olvasással ütötték el az időt. (többen? tömegesen…)
Na szóval: Caramel bevallja könnyes szemmel a végén, hogy ez mekkora élmény volt NEKI, hát legalább neki jó volt… máris érdemes volt örömet okozni, azért legközelebb én is szeretném felhőtlenül jól érezni magam, ha már 2 órát rászánok az életemből péntek este.
A mögöttem lévők az utolsó számra ébredtek fel, akkor viszont rendesen, így a Lélekdonor ütemére folyamatosan rugdosták a sorunkat, tényleg mindegy volt már, nem küldtem el senkit ahova gondoltam, mert már a menekülő útvonalat vizslattam kifelé.
Sokszor merül fel kérdésként, hogy meddig tart egy koncert. Ez pont két órával volt hosszabb a kelleténél, és 20 perc késéssel kezdődött. Szerintem ez mindent elmond. Nem fenyegetésként, de lesz jövőre is. Nélkülem, az kurva ég.

Bánatos kurváim emlékezete – Mozsár Műhely

Hegedűs D. Géza jutalomjátéka, ajándék a nézőknek!
Kiszabadulva a Vígből, egy igazi szívből jövő egyszemélyes előadás, egy olyan kényes témában, amiről rendkívül keveset hallunk, amiről nem illik beszélni, pedig létező, működő szolgáltatás évszázadok óta.
Főhősünk a 90. szülinapján összegzi eddigi életét, speciális szerelmeit, mikoron is kiderül, hogy ő az a pasi, aki attól érezte jól magát egész életében, hogy pénzért vette a szerelmet, a rajongást. Közepes újságíróként megengedhette magának, hogy lapzárta után Rosa Carabas madám lányainál múlassa az időt.
Felsejlik a régmúl, a majdnem házasság, az élet élvezete, a mindennapok gyönyöre. Hegedűs D. Géza olyan elánnal mesél, mint kevesen, olyan képletesen, hittel, szenvedéllyel, hogy magunk előtt látjuk az eseményeket, pedig “csak” ő van a színpadon, és életének története.
A szülinapjára egy különleges lányt kínál fel neki a madám: Delgadinát, aki csupán aligkamasz 14 éves, iszonyúan nehéz sorsa (beteg anyuka, kistesó, gyári munka) miatt köt ki a kurvák világában. Főhősünk ebben az agg korában esik szerelembe, visszafogott, de mégis belülről feszítő vad érzelmei fékezhetetlenek.
Talán ez a szerelem tartja mindig életben, és repíti tovább már a 91. születésnapja felé.
Úgy repül el másfél óra az életünkből, hogy észre sem vesszük, és már vastapssal nem akarjuk elengedni hősünket. Csodás este volt, érdemes megnézni!

Végszó – Rózsavölgyi Szalon

Edward (Gálvölgyi János) lánya Mallory (Györgyi Anna) apja nyomdokaiba lépve színésznő lett. Majdnem az unoka Christian (Csiby Gergely) is, de őt a gyerekszínészet után nem sokkal feladta.
Mallory áll a család középpontjában, elvárása szerint őt otthon is dívaként kell kezelni, és kiszolgálni. Erre Christian a családi áldozat, aki ha már színész nem lett, de színészgyerekként Mallory személyi asszisztense, mindenese.
Edward cseppet már kiöregedett, de maximálisan szakmájának, és az alkoholnak a rabja, ami anyagi helyzetét odáig süllyeszti, hogy Mallorynál keres menedéket. Mallory viszont éppen egy új darabot próbál, hisztérikus dívaként a saját apját is inkább egy csekkel kifizetné, amitől az öreg enyhe szívrohamot kap.
Nem volt mintaapa, és ez most visszaüt, a szakmája mellett csupán a nősülés volt a hobbija.
Miután a kórházból hazaengedik, marad a lányánál, és egy klassz ápoló csajt (Bajor Lili) talál mellé az unokája, aki visszaterelgeti a színpadra Edwardot.
Közösen próbálják ezek után Shakespeare nagyszerű Lear királyát, ahol Edward és Mallory megpróbálják a lehetetlent, hogy Christiant rávegyék arra, hogy játsza el a bohócot. Nem fogják fel, nem érthetik, hogy valaki nem akar színész lenni, minden porcikája irtózik nem csak a színpadtól, de ettől az életformától is.
Mallory érzelmileg zsarol, hisztériázik, fiatal (gyerekével egykorú) színészt (Kovács Máté) fűz meg, és visz ágyba céltalanul, Edward pedig folytatja a piás éjszakázást.
A szomorú vég elkerülhetetlen, Edward végleg távozik, Mallory pedig magára maradna Christian távozása után, aki végre nem a nagyapja és anyja álmának megvalósításán, hanem a saját életének felépítésén dolgozik. Nem marad más, mint a már nem ápolónő, hanem asszisztens, aki beáll a díva mellé, hogy újra és újra visszaterelje a színpadra és a filmvászonra, míg be nem váltja évente ismételt ígéretét, hogy visszavonul.
Kellemes, vidám, megható jelenetek, családi kapcsolatok apróra cincálása jellemzi Dicső Dániel rendezését.

Keleti Éva fotókiállítás – Műcsarnok

Az utolsó hétvégén sikerült még elcsípni a kiállítást, és kár lett volna kihagyni.
Már az első teremben olyan nosztalgikus hangulatba kerültünk, hogy csak bolyongtunk körbe-körbe, és nehéz volt továbblépni az 50-es évekből. Itt még nem a színészek voltak elsősorban porondon, hanem az akkori életképek gyárból, kirándulásról, kórházból.
Azért a Záray-Vámosi házaspár nappalijából is kaptunk egy kis ízelítőt.
Majd továbblépve a következőkben kezdődött az igazi színházi időutazás! Keleti Éva fotóin életre keltek a régmúlt emlékei, már nem élő színészóriásokkal kacsintottunk össze. Portré sorozatokban láttuk az idő múlását, a 60-as évektól napjainkig, egy-egy végigfotózott színész/nő esetében volt ez rendkívül látványos pl. Törőcsik Marinál. A csitri, fiatal főiskolás lányból hogyan lett egy kedves csoda, akinek +80 felett is csillog még a szeme, ha már a teste többi része nem is engedelmeskedik neki úgy, ahogy azt kellene még.
Nem csak portrék, de előadásfotók is a falra kerültek, a leginkább megkapóak a mozgásszínházas, balettfotók, azok a légies mozdulatok, azok az állóképben is egész történeteket elmesélők!
Külön körbejárható képsorozatok szóltak a híres színészek családi kapcsolatairól, ahol a meghitt pillanatok mellett rácsodálkoztunk arra, hogy mennyire lemaradtunk a korabeli bulvárról, ami ma már természetes, hogy kiteregetik, hogy ki kivel él, vagy mégsem, de akkoriban ez nem volt még divat. Viszont divat volt a sok-sok színpadi munka, amivel a tehetségek valódi sztárrá váltak.
Izgalmas időutazás volt Mácsai Pállal visszafiatalodni a 80-as évekbe, hogy az utolsó termekben már a sármos 60-as színházigazgatóval nézzünk farkasszemet.
De nem csak a színészek, a zenészek is helyet kaptak a falon, ott volt az Illés, Hobó, Deák Bill, a Pa-dö-dö is.
Percekig szemeztem Kulka János jelenkori képsorozatával, a Csányi-Tenki házaspár kerti fotóival, a fiatal Kaszás Attilával… és még rengeteg kép előtt tudtam volna sokáig merengeni, de az élet hívott tovább, így kifelé amint megláttam a kiállításról szóló fotóskönyvet, azt máris magammal hoztam haza, hogy a kibővített kiállítás képeit újra és újra megnézhessen.
Csodálatos délelőtt volt a régmúlt színpadait újra felidézve.

Hofi naplója

A Hofi.
Minenki tudja kiről beszélünk, pedig már 2002 óta csak felvételekről láthatjuk. Nagykorúvá válik idén, aki akkor született, és mégis Hofi szavai a mai napig igazak. Idézzük is naponta, beleépült a mindennapjainkba, annyira igaza volt, és még mindig igazga van.
Emlékeztek: “Az igazságból elveszett az i… ”
Mi is lehetne aktuálisabb.
Így került a könyvesboltban gondolkodás nélkül a kosaramba Hofi naplója úgy, hogy ki sem nyitottam, bele sem néztem, csak biztosan tudtam, hogy jön velem, nekem ezt mindenképpen el kell olvasnom.
Nem csak nekem.
Mindenkinek.
Aki csak az utolsó 10-15 évének munkásságát ismerte, annak kötelező olvasmány.
A kicsi Hoffmann Géza honnan indult (kőbányai porcelángyár melósa volt), miért nem vették fel 3x sem a főiskolára, hogyan került Rózsahegyi Kálmán színiiskolájába, majd onnan 1960-ban végre Debrecenben (5 év gyári meló után) színészként kapott szerződést.
Kevesek láthatták ott, de a klasszikus haknikon már a színház mellett Koós Jánossal, Alfonzóval, Bilicsi Tivadarral lépett fel.
1969-től már a Mikroszkóp színpadon állt, és végre a vidéki sikerek után megérkeztek a Pestiek is. Innentől már a rádiókabaré, a tv felvételek okán országos sztárrá vált, egészen haláláig játszott.
De nem csak színész, humorista volt, nemcsak ő volt a szerzője az előadásainak, hanem igazi közösségi ember is volt.
Szerette a jó társaságot, vadászatokat, beszélgetéseket, tehetségesen rajzolt, csodásan énekelt, minden porcikájában igazi vagány kőbányai srác maradt.
Őszinte humora okán lett az ország kedvence, bátor szókimondása miatt keveredett necces helyzetekbe, de a közönség szeretete megóvta minden hatósági zaklatástól.  Még a kifigurázott pártpolitikusok is elismerték, és titkon kedvelték a humorát.
A könyv nem Hofi által írt napló. A könyv élete története a barátai, pályatársai és Ildikó, az igazi társa visszaemlékezései által.
Rengeteg korabeli fotó, saját rajzai, az elaődások plakátjai repítenek vissza +50-60 évvel az időben.
Érdemes nosztalgiázni, és a könyv mellett-után a youtube-ra kapcsolni, és beírni a keresőbe: Hofi. Most jó. Mostantól hetekre előre minőségi szórakozás következik, csak sorra kell venni Hofi Géza korabeli felvételeit, és lapozgatni mellé Hofi naplóját, ami az életéről mesél.

 

A párnaember – Radnóti Színház

Katurian (Pál András) egy kihallgató helyiségben találja magát, először persze meglepve, hogy vajon miért is került oda.
A jó és rossz zsaru – Tupolski (Köles Ferenc) és Ariel (Schneider Zoltán) megkezdi Katurian kihallgatását a saját módszereik szerint.
Tupolski megy a leírt hivatalos szabályok szerint, Ariel viszont az erőszakban, és a kényszerben hisz.
Karuian ír, ha nem is klasszikus íróként, hanem civilként, de grafomán hajlamokkal. Még, ha csak grafomán lenne, de egy sajátos “művészi” témában utazik: laza 40 novellát gyártott, amiből nagyjából egy darab van, ami nem arról szól, hogyan hal meg kínok között egy-egy kisgyerek. Hogy mi vezetett idáig?
Hamar kiderül, hogy Karuian ikeretstvére Michal (Rusznák András) a történet egyik főszereplője, aki értelmi fogyatékosként éli minennapjait, öccse gondoskodásában.
Ariel munkamódszere kifizetődő, mert Michal bármit is aláír, hogy ne verjék meg, így bevall mindent, hiába Katurian féltése, és józansága.
Fájdalmas az a novella, amiben Katurian megírja életük legsötétebb történetét, amiből kiderül, hogy a szülei kísérlete miatt került tesója ebbe a fogyatékos helyzetbe, mert 7 éven át kínozták, és tartották bezárva azért, hogy Katurian minél jobb történeteket írjon a rémséges éjszakai hangok hatására.
A szülők bűnéért elsősorban Michal bűnhődik, de Katurian élete is vele hullik darabokra.
Megjelennek élőben és bábként is a már kivégzett szülők, hogy maguk vallják be a borzalmat, amire nincs mentség. A sorsuk megpecsételődött, amikor Katurian igazságot szolgáltatva kinyírta őket, és mélyen elásta titkukkal együtt a házaspárt.
A történetek Katurian agyában születtek, viszony Michal agyára mentek kórosan, aminek következtében a fiktív történetek megvalósításába kezdett, minek következtében már két megkínzott két gyermek áldozat után nyomozott a két öreg róka zsaru.
Na ők sem makulátlanok, hiszen a józsaru csupán alkoholista, az agresszív Ariel viszont a gyanusítottjához hasonlóan szülői hibából (hú, de finoman tudok fogalmazni…) vált olyan felnőtté, aki csak az erőszakból tud dolgozni. Őt az apja tette magáévá éjjelente, és ezen kora gyermekkori élmények hatására durvult be élete későbbi részére.
Folyamatosan ott kattog az agyunkan, hogy mekkora felelősségünk van szülőként, és mekkora felelőssége volt a mi szüleinknek a jövőre nézve.
A szünet nyomasztó, kilépni ebből a történetből a vidám előtérbe szinte lehetetlen, pedig kötelező.
A második felvonás még jobban gyilkolja a lelkünket, mert Katurian megoldásként magára vállalja az összes elkövetett gyilkosságot, de előtte még az esti “mese” után véget vet Michal szenvedésének, nem tudná elviselni, ha más ölné meg testvérét, így kinyírja saját maga.
Bukik a sztorija, amikor Tupolski rájön, hogy nem tud mindent a gyilkosságokról, sőt az alapvető információk sincsenek meg neki.
A gyerekek meggyilkolása már nem terheli a bűnei listáját, max novellái által közvetetten, de túlbuzgóságában bevallja ősei legyilkolását is.
Szerencsés, hogy Michal pontosan követte írását, így az utolsó kislány megússza a Jézus  történet tragikus végkifejletét, így színpadra kerül, mert a gyilkos sztori helyett a bátyja a teljesen ártalmatlan zöld malac eseményeit eleveníti fel, így Sodró Eliza alakításában a kislány neonzölden érkezik a kihallgatásra.
Nincs menekvés, az ítélet már a kihallgatás előtt megszületett, így Katurian végzete elkerülhetetlen, a fejébe szánt golyó is úton van már kb 2 másodperccel korábban a tervezettnél.
Az utolsó szó, és érzések még a már halott Karuriantól származnak, de ekkor már halványul a kép, messze a színpad, sok a látást elhomályosító könnycsepp.

A Katurian által írt párnaember története sem hoz vígaszt, sőt! Beteg elméjű szülők kísérleti író gyermeke által megfogalmazott történetek alapján, a megkínzott másik sérült gyerek végrehajtja a gyilkosságokat. Hátborzongató forgatókönyv, és a gyilkos gépezet az ősök halála után is működik.
Remek előadás, mélyen, a szív legmélyébe döfi a kést a rendező: Szikszai Rémusz.

Janika – Turay Ida Színház

Klasszikus vígjáték, 2 szünettel, 3 felvonásban.
Lassan indulunk, hiszen meg kell ismerni az alapszituációt, amiből kiderül, hogy éppen karácsony van a színpadon (látjuk a feldíszített fát, szóval nem nagy meglepi), és mindez Polgár Gizi (Germán Lívia) ünnepelt színésznő nappalijában ér minket.
Csillogását már az első felvonásban elhalványítja Malvin, öltöztető/házvezetőnője (Somfai Éva), aki a valódi, és őszinte humort hozza be az esténkbe.
Adorján (Mikó István, aki rendezte is az előadást) érkezik, és már a belépője is tapsot ér, szóval ő a darabban színházigazgató, nyilván Gizit is igazgatja. Hozza magával a viccesre öltöztetett Fenek Jenő (Fehérvári Péter) amatőr-kezdő írót, akinek van egy Janika című darabja.
A cím pikáns, mert Balla János (Kurkó J. Kristóf) szintén író, csak laza 15 éve néhány hét házasság után lelépett Gizi mellől Amerikába, és elfelejtett hazajönni.
Szóval Gizink lazán dobná Janika, a 14 éves gyerek szerepét. Ősei sincsenek segítségére, akik nem csak a mama-papa szerepet tolják (Sztárek Andrea és Benkő Péter), de a valódi ripacsot is remekül hozzák. Hogy direkt-e ez volt a cél, az nem derült ki, de a túljátszott, túltolt jelzők még csak nem is túlzóak.
A drága mama úgy érzi, hogy a hülye újságíró, hülye kérdésére adott hülye válasz, miszerint Gizi karácsonyra kisvasútra (LOL – sponsored by Lölö…) vágyik, ezért vesz is neki egy nagy doboznyit.
Jobb hijján fel is állítja, majd Adorján cselesen ráveszi Gizit, hogy legalább próbálja fel a kölyökjelmezt.
Nem nagy meglepiként (oké, a filmet már +10x láttam) éppen ekkor érkezik meg az elveszett férj az USA-ból, és felleli Gizit, akit elsőre meg sem ismer. Színésznőnk humoránál, és sértődöttségénél van, ezért beadja a meglepett exnek, hogy ő biza a saját fia.
Innen azért a második felvonásra végre elkezd felpörögni nemcsak a történet, hanem Gizi is, aki egyszer Janikaként, egyszer Giziként jelenik meg, közben pedig parókát és rucit cserél non-stop.
A “nagyszülők”, Adorján és a beavatott Malvin mentik a menthetőt, és támogatják a bolondériában.
Fokozza a dilit, mikoron is befut Balla újdonsült menyasszonya, akinek már sürgős lenne a válás, hogy frigyre lépjen az amerikai sztárszerzővel végre, így Xantus Barbara személyében az amcsimagyar akcentusos undokbanya is színpadon van.
Időnként már mosolygunk, a hangosan röhögnek csak a körülöttünk ülő többségre igaz.
A harmadik felvonásra a színpad átrendezése miatt van szükség, mert dühében Balla elrabolja a kölyök Gizit a szállodai szobájába, mert az éppen nem akarja, hogy a muterjával együtt (yes!) győzködjék a fatert a maradásról.
Mindeközben némi véletlen hatására kiderül a turpisság, és Balla már az idegeinken táncol, és jól leleplezi Gizit, hazaküldi az akcentusos Betty-t, Adorján színházába  pedig leszállítja a napi előadás kezdetére az újraszerelmes Gizit.
Nem mondom, hogy ne nézd meg, laza limonádé, kényelmes színház (bal oldal utolsó 3 sorának fal felőli szélénél a színpad jobb oldala nem látszik! a takarásból), hangulatos, büfében kedvesek, és már a park sem az a régi nyócker, mint volt.
Vannak még vígjátékok, ebből a békebeli időszakból, érdemes válogatni.