Csak erős idegzetűeknek, jó humorral, türelemmel, egyébként eret vágsz.
Egy valóban a cári oroszország idején a nincstelenségbe, a vidékbe, és a lehetetlenségbe beleőrült Keresztes Tamás látunk közel két órán át a színpadon, aki hol címzetes fogalmazónak, hol lecsúszott nemesnek, minisztériumi dolgozónak vagy akár spanyol királynak képzeli magát.
A körítés, bemutatás naturális, taszító, és idegölő. Tépi az idegrendszerünk, iszonyodunk ettől a világtól, annyira, de annyira távoli és brutális.
Teljes átéléssel lesz Gogol hőse Keresztes Tamásból, de a felénél elfáradunk. Legalábbis én nagyon… már nem akarok több borzalmas sztorit, elég volt a kutyákkal való beszélgetésből, elég a kínokból, elég az először klassz hangjátékból.
A vége pedig már ízléstelen, de nyilván kinek mi a tűréshatára. Az enyém eddig tartott.
Sok taps, nagy munka van benne, de erről már jó volt kijönni.
Bodó Viktor rendező álmodta ilyen szörnyűségesre az akkori valóságot.
Hónap: 2020 február
Semmit se bánok – Rózsavölgyi
A legszörnyűbb Securitate korszakába repülünk vissza. Dominik (Schneider Zoltán) már nyugdíjas vallatótiszt, aki magányosan, betegen tv nézéssel üti el az időt. A boldogság messzire kerülte nagyjából egész életében, nincs ez másképpen most sem.
Hozzá érkezik Alex (Elek Ferenc), aki korábban a beosztottja volt, de már a rendszerváltás után zajlanak az események, így Alex a titkosszolgálatnál került magas beosztásba, a korábbi múltja ellenére vagy talán éppen azért. Mit sem változik a terrorszervezet morálja, max az ajtón festik át a névtáblát, és óvatosabban kommunikálnak.
Alex azért jön, hogy egy új feladatra vegye rá Dominikot, aki egyáltalán nem szeretne újra szolgálatba lendülni. Ennek viszont az lehet az ára, hogy kiderül a múltja, mint ex főnökének, és börtönben találja magát öreg korára rövid úton. Na erre bőven rászolgált, sőt, de mégsem vágyik a kóterba. Nem mellesleg a börtön mellé még az emberek megvetését is megnyerné, mert a friss sajtószabadság okán a nagy nyilvánosság előtt hurcolnák meg a múltjáér. Tökéletesen megérdemelné, mégis valahogy elkezdjük sajnálni, mikor a már kikopott “öreget” zsarolja a keblén nevelgetett Alex-kígyó…
Nem véletlenül betoppan a szomszéd kislány – Liza (Sztarenki Dóra), aki lépésről lépésre felborítja Dominik életét. Mivel Liza különleges lány – autinak látszik – ezért felkelti Dominik érdeklődését, kizökkenti a mindennapokból, és rájön, hogy az erőszak az nem megoldás semmire. Pedig ebben hitt egész életében. Liza apja is az erőszakban hisz, nem csak őt, hanem az anyját is napirend szerint veri a háziterrorista.
Dominik egyre elszántabb, és bevállalja az Alex által ajánlott legalja melót, hogy a Liza életét megmentse az azért kapott pénzzel.
Nyilván az élet igazságtalan, a titkosügynöknek meg azt sem szabad elhinni, amit kérdez, nemhogy amit mondd, így a lóvé csak ígéret marad, de Dominik nem adja fel, és a régi rutint elővéve nekiindul, hogy Lizának új szívet szerezzen…
Félelmetesen őszinte, hidegrázósan tragikus sorsokat mesél el Sztarenki Pál rendező.
23 perc – Erzségetligeti Színház/Jurányi
Másfél óra… az utolsó 23 percig.
Járó Zsuzsa egy olyan nő történetét meséli el, aki él. Még él, egy speciális életet, aminek a legfontosabb része az emlékei, az életének emlékei, amit elmond nekünk.
Egy szerelem előzményei, története, a karrierjének története, a véletlenek, és kihívások története.
Olyan szenvedéllyel, közvetlenséggel, nevetéssel, és a végére… könnyekkel. Nem lehet másképp. Nem lehet másképpen felállni, mert felállni sem lehet. Gondolnánk mi, de főhősünk tudja, hogy fel lehet állni. Minden helyzetből fel lehet és kell állni, de nem szabad elfelejteni, és nem szabad csak a fájdalomra emlékezni. Inkább az előzmények, okok, és a szép pillanatok kellenek.
Ez az előadás nem csak egy monológ, egy színdarab. Ez egy rendkívül fontos vészkiáltás azoktól, azokról, akik életében a pszichés terror, és a családi erőszak mindennapos. Azokról is szól, ahol tök normális életbe csapódik be egy váratlan tragédia képében az erőszak. Innen lehet elindulni visszafelé, keresve az okokat, a jeleket, ahol még meg lehetett volna állítani a folyamatot, aminek a vége a temetőben végződött.
A gyász feldolgozása ez az előadás, akik pedig sosem voltunk ebben személyesen érintettek, nekünk pedig szívettépő, nagyon sírós történet. Elképzelhetetlen, és mégis megtörténik sokkal több családban, mint a legvadabb rémálmunkban gondolnánk.
Nem lehet ezt úgy végignézni, hogy ne másképpen jöjjünk ki a végén, mint ahogyan bementünk. Olyan hatásos, és olyan valós a történet, hogy lépni, levegőt venni is nehéz.
Az előadásban van egy pont, ahol megáll az élet… konkrétan ott van vége az életnek. Odáig egy vagány csaj története, aki elmeséli szerelmének, családjának történetét… és jön egy félmondat a gyerekekről. Onnantól már nem ugyanaz a hangulat, nem ugyanaz az érzés. Valami belül eltörik, és a végéig fokozódik. A részletek kegyetlenek, de kimondásra kerülnek. Ráz a hideg, a könnyeim törölgetem, és nem hiszem, hogy ettől több borzalmat kibírnék. Nem tudom, hogy lehet túlélni, de lehet.
És lehet erről beszélni, lehet erre felhívni a figyelmet, és lehet, sőt kell segíteni azoknak, akik ilyen kapcsolatban élnek.
Nagyon fáj, még mindig, pedig már próbáltam aludni rá egyet.
Keszég László rendezését a Jurányin kívül több helyre is elviszik, így Mátyásföldre is eljött ezen a hűvös vasárnap estén a történet.
Minden nagyon jó lesz – Átrium
Végre-végre új bemutató az Átriumban, és nem is akármilyen!
Egy olyan történet, ami egyszerre nevettet, elgondolkodtat, és vannak pillanatok, amikor a könnycseppet töröltük, olyan nagyon igazi, nagyon vagány, szabadszájúan különleges átriumos érzés 🙂
Nagy visszatérés, igazi sztrácsapattal.
Charlie szerepében Brasch Bence a szülinapos öngyilkosjelölt, akinek vagy szerencséje van, vagy a jóistene akarta így, hogy berobban az életébe Emma (a nagyszerű, a szerepében lubickoló Parti Nóra alakítja zseniálisan, a hátán viszi az egészet, pörög, és nevettet, megdöbbent gyors váltásokkal), a többszörösen hátrányos és elcseszett életű ingatlanügynök.
Hogy a problémák megoldódjanak Emma riasztja a pasiját, a tűzoltót (Bányai Kelemen Barna, aki érkezésével az önfeledt nevetést is a színpadra varázsolja, és fokozza a meglepetéseket), aki a télre kihalt nyaralósziget “jókedv felelőse”, vagy durvábban a drogdílere.
A ház tulaja Charliet szeretné feldobni a nemkurva escort lánnyal (Móga Piroska, új felfedezésem, a butácska, viszont végtelenül őszinte, és nagyon vicces kurva szerepében telitalálat), csak kicsit másképpen alakul az este.
A négy “boldogtalan” egy házba zárva nem tehet mást, mint beszélgetnek, és kiéneklik egymás múltjából a jelen történések okait.
Mindenkinek “sötét” titkok villannak fel a korábbi életéből, és változnak percről percre a házban a viszonyok és iszonyok.
Csak elsőre tűnnek hétköznapi hősöknek, de kiderül, hogy mindegyikük milyen nagyon különleges. Ugyanúgy különlegesek, mint a csapatot alakító színészek, akik úgy játszanak, hogy észre sem vesszük, hogy elrepül a kicsit több, mint másfél óra.
Belefutunk vastagon a drogterjesztés és fogyasztás, az alkohol, az erőszak, a gyilkosság, a hazugság problémájába, a főhőseinkkel együtt kutatjuk az élet és a boldogság 15 perces összefüggését, új szleng mondatok tapadnak meg, és emlegetjük hazáig, közben azon nyelvészkedünk, hogy lenne helyes: rühes vagy rühös kurva, vagy egyszerűen csak bőrbeteg szexmunkás?
Erős a kedzés, de még jobb a folytatás, és mire a végére ér az előadás, már nem akarsz hazamenni, hanem folytatnád, mert már egyre jobban érdekel Charlie, Emma, Kim és Myron elkövetkező élete.
Nagyon-nagyon megérdemelték a tapsot, nagyszerű este volt, ez is többszörnézős történet!
Spáh Dávid rendezte szívvel-lélekkel amíg lehet.
Szociopoly – Jurányi/Átrium
Valós játék, interaktívan.
4 családra oszlik el a nézősereg, és 3 színész (Sipos Vera, Jaskó Bálint, Herczeg Tamás) érkezik a játékvezető (Bass László szociológus) mellé.
Egy észak-kelet-magyarországi faluban vagyunk, 4 mélyszegénységben élő család tagjaiként, akik a mindennapok megélhetéséért küzenek, hogy a segélyekből, közmunkából, alkalmi munkákból kihúzzák a hónap végéig. Tipikus családmodellek, egy-egy házaspár két gyerkőccel (kisiskolás és egy csecsemő). Csak a családfőnek van esélye bármilyen munkára, egy bolt van a faluban, ahol hetente bevásárolnak, aki kifogy a pénzből, az felirathatja hitelre. Van más hitel lehetőség is, hiszen Jenő a falu uzsorása is szívesen mindenki rendelkezésére áll.
Sanyi a vállalkozó a fő munkaadó, mellette a kocsmárosné Ildikó pedig a kapcsolatokat ápolja a Polgármesterrel.
Minden szituációt, szerepet a színészek játszanak el, miközben egy óriás társasjátékon haladunk előre a hónap napjaival, és próbálunk nem eladósodni, és jó döntéseket hozni a pénzügyeink, egészségünk, gyerekeink tekintetében.
Mire a végére érünk saját bőrünkön érezzük, hogy ez a lehetetlen küldetés, de még azt is megpróbáljuk.
Egy érzékenyítő, elgondolkodtató este 2-2,5 órában, ahol nem csak döntéseket hozunk, de a különböző helyzetekből való kiutat, kilátástalanságot is megismerjük, mert minden jelenet, döntés után jön Bass László, és elmondja a hátterét, tapasztalatait, így a szituációban azokat a tipikus jó vagy rossz döntéseket, amiket a való életben az ott élők meghoznak, és ezzel lehet összehasonlítani a saját döntéseinket.
Kiderül, hogy teljesen másképpen döntesz egy gyógyszerről, egy szülinapi zsúrról, egy kirándulásról, ha az a tét, hogy lesz-e másnap mit enni, lesz-e a gyerek lábára cipő.
Rendkívül izgalmas utazás egy távoli, mégis oly közeli világba!
(minden 17-18 évesnek ajánlom, másképp néznek majd a high-tech cuccaikra attól az estétől, és jobban megbecsülnek mindent, amit az élettől kaptak!)
Cigány Magyar – Jurányi/Átrium
Ide az első sorba: Farkas Franciska, Oláh Edmond, Horváth Kristóf, Pászik Cristopher, Varga Norbert! Ők varázsolnak át a saját életükbe, fantasztikus színészi munkával!
Olyan átéléssel, sok érzéssel, nevetés, megdöbbenés, visszatartott könnycseppek, megértés, elfogadás… és végtelen szeretet.
Cigánynak akartam születni…
Én nem vagyok cigány, csak úgy nézek ki…
… azt már nem bírtam nézni, hogy a húgom éhezik…
Hajléktalan akartam lenni…
5 sors, végtelen történetek.
Amikor azt látod, hogy ellop egy táskát, nyilván kiakadsz, hogy bűnöző. Ha tudod a hátterét, hogy már napok óta éheznek a kistestvérével, akkor meg is érted, még akkor is, ha nem hiszel a bármilyen indokkal való bűnözésben.
Színész Bob, és a Tudás Hatalom társulat érzékenyítő, nagyszerű előadása, ami után teljesen másképp mész haza, mint ahogy eljöttél otthonról.
Olyan sorsokat ismersz meg, amiket a hétköznapjaidban esetleg dokumentumfilmek nézésével érezhetnél át. De itt más. Itt hús-vér szereplők mesélnek az életükről, az utcáról, az iskolai kirekesztésről, a mélyszegénységről.
Mégsem sírós az este, sőt! Vidám köntösbe csomagolva, mérhetetlen mennyiségű öniróniával szembesülhetsz úgy, hogy remekül érzed magad a bőrödben, és az előadó nagyszerű színészek is.
Ők már megjárták a maguk útját. Te meg akarod ismerni az útjukat a színpadra? És őket?
Gyere el a Jurányiba! Az Átrium oldalán tudsz jegyet venni!
Diákcsoportoknak, 10-12. évfolyamon különösen ajánlott! (van diákcsoportoknak 40! kedvezmény!, apróért megnézhető!)
Császi Ádám rendezte, koreográfus: Gergye Krisztián.
(igen, van benne zene: cigány, rap és nagyon-nagyon jók!)
Caramel Simfonica koncert – Aréna
20 perc késés cseppet pofátlanság, a színházi 5-10 percért már morgás van, itt birkatürelem.
Elkezdődött a show, szép lehetett, csak fényérzékeny szemmel esélytelen a látványt nemhogy élvezni, nézni…
A színpad olyan távolságban, hogy egy lego figura nagyságban kell felismerni a sok zenész között Caramelt, egy idő után sikerül, mert egyedül ő van fehér cipellőben.
A zene viszont nem rossz, igaz a számok közül 4-et sikerült felismernem, mert azokat szeretem, a többit is biztosan hallottam már, de valahogy nem volt elég fülbemászó az elmúlt 15 év termése ahhoz, hogy felismerjem.
Nem sokat várunk az első meglepi vendégre, aki a nagyszerű Tarján Zsófi, nagyon dögös a hangja, jó, hogy ő jött duett partnernek elsőnek.
Caramel a számok között mesél, időnként zavarban van, és nagyjából nem mond semmi érdemlegeset, sőt a következő számhoz kapcsolódót sem.
Ő Palik László klasszikusával ellentétben nem Damon Hill-t keresi, hanem többször is a nővérét, de öcsike nem vitte túlzásba a tiszteletjegyekkel, a nővér már majd kizuhan a 3. emelet magasságából tőlünk nem messze, a színpadról láthatatlan.
Érkezik a második vendég Nagy Bogi, aki könnyes szemmel nyávog el egy számot, nyugodtan otthon is maradhatott volna, persze nyilván Caramelnek kell a pihenő, ezért betolták tölteléknek.
És akkor eljutottunk a töltelék szó okán a másik szakszóig: vattázás. Itt biza vattázva volt a nézőtér, az én jegyem is egy kósza tiszteletjegy volt, a nézőtér fele minimum azzal jött, hiába pedig az ingyé jegy, a mikrofonba hazudott teltház azért sajnos nem jött össze.
A sztorizásban megtudhattuk, hogy kölyök Caramelnél otthon anyuka autentikus cigány zenét, és klasszik nótákat hallgatott, időnként Jimmy üvöltött náluk, de a rocker faternak erősebb hangfalat sikerült beszereznie, mint a muternak, így a legdurvább rock nyomta el a nótázást: Jethro Tull… mondjuk rock-ban tudok ennél durvábbat, de Caramelnek a zenéjéhez képest ez tényleg kemény…
Mindenki büszke valamire, így Caramel is Lehr Istvánnal való találkozására, és felépülésében bízva végre egy klasszikusan tökéletes számot énekel, az Angyallányt!
A Szállok a dallal mellett végre itt kezdem azt érezni, hogy nem hiába jöttem.
Újabb meglepetés, újabb duett, a “kitárulkozó” nőként bemutatott Palya Bea érkezik, hogy leénekelje a színpadról meghívóját. Szomszédom képzett és tájékozott, meg is említi, hogy “a csajnak ismerős a neve”… nebassz… az egyik legjobb énekesnőnk… (minden vendéggel oda-vissza körbenyalják egymást, köszöngetve, hogy eljött-meghívták… cseppet unalmas, mintha a színfalak mögött még nem találkoztak volna, ahol ezt meg lehet dumálni)
Egy óra után Caramelre rájön a para, mert nem stimmel a technika, és sikerül feltennie azt a kérdést, hogy “nem vagyok hamis? nem hallom!” Nem vagy hamis, csak erősen álmosítóan unalmas, de ha ezek a számok vannak, hát ezek a számok vannak, és nebassz, hogy ennyi lóvéért a technikusok ennyire nincsenek a helyzet magaslatán.
Ekkor jön egy újabb pihenő, minek közben egy tapadós kezeslábasban, mi a feje búbját is takarja, egy lény (a fiú-e vagy lány sosem fog kiderülni ebből a távolságból, de nem is volt fontos), szóval szépen egy halk zenére végigvonaglik a küzdőtéren. Nagy galiba nem lesz belőle, mert ez nem az a csápolós rock banda, így szépen sorban ültetve a nézők, akik felszólításra ütemes tapsba kezdenek jólnevelten, kicsit olyan rákosi feeling van… csak nem kiabálják, hogy “éljen rákosi, éljen rákosi…”
Két óra után végre bedobja az aduászt: jön az utolsó (???) szám, és eljutunk a Lélekdonorig. Ez is az a dal, ami megerősíti, hogy mégis érdemes volt eljönni.
A szerencsések már a sorok széléről megindulnak hazafelé, beragadva a sokadik emeleten a sor közepére a tomboló tériszonyommal esélyem sincs kijutni, bár a dal közben azért van egy prózai rész, ahol a komplett zenekar névsorolvasása folyik, ez kb annyira hasznos, mint amikor a kert végi hangyák kiabálnák, hogy ők név szerint hol vannak éppen.
A ráadás viszont már a ruhatár felé talál, ekkor már a nézőtér nagy része a menekülést választja. A metró felé az elcsípett félszavak: unalmas, álmosító, végrevége…
És akkor a valóság egyéb árnyalatai…
– ha cukorbetegként mész az Arénába, akkor vigyél bankkártyát, egyébként a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy felfordulsz, anélkül max vizet ihatsz a mosdóban, mert a ruhatáron kívül mással nem fizethetsz
– tök balesetveszélyes tériszonnyal bármelyik nem küzdőtéri sor, semmi lehetőség kapaszkodni, így a szélére vegyél jegyet, vagy a földszintre (ahonnan pedig ha nem az első sorban ülsz ugyanúgy szart se látsz, mint az emeleti részeken, ami meg kurva messze van a színpadtól)
– a melletted ülőket hagyd nyugodtan, mázli, ha nem a színpad felől kapod ki a valentin napi gerlepárt, akik a röpke két órácskát zenehallgatással töltik, de a színpad látványa nem tudja lekötni őket, mert ki sem szállnak egymás torkából, neccesebb amikor már egymás bugyijában matatnak, de ugye lehet őket kibaszták otthonról, ez meg fűtött, ingyé is vót… no comment, lásd még az értelmező szótárban a “viselkedés”, “kultúra” szócikkeket, ha már a többit nem is sorolom
– itt nem tilos ezek szerint a videózás, másik oldalamon lévő nyugger banda folyamatosan telefonnal veszi az innen láthatatlant, mígnem egy rövid csendesebb résznél lévő anyázás közben “fáj már a kezem” jelzem nekik, hogy az összes elhangzó dal a youtube-n eredetiben, láthatóan, jó minőségben INGYÉ nézhető… hát nem mondom, hogy népszerű lettem, de ezek sem normálisak, hogy nem élvezik a koncertet, hanem videózzák, míg bírja a karjuk.
Én lettem a soros (hehe) kakukktojás a sorban, de azért ahogy körbe pillantottam minden sorban FB volt nyitva rengeteg helyen, és mivel látni úgysem lehet, max hallgatni, így többen is olvasással ütötték el az időt. (többen? tömegesen…)
Na szóval: Caramel bevallja könnyes szemmel a végén, hogy ez mekkora élmény volt NEKI, hát legalább neki jó volt… máris érdemes volt örömet okozni, azért legközelebb én is szeretném felhőtlenül jól érezni magam, ha már 2 órát rászánok az életemből péntek este.
A mögöttem lévők az utolsó számra ébredtek fel, akkor viszont rendesen, így a Lélekdonor ütemére folyamatosan rugdosták a sorunkat, tényleg mindegy volt már, nem küldtem el senkit ahova gondoltam, mert már a menekülő útvonalat vizslattam kifelé.
Sokszor merül fel kérdésként, hogy meddig tart egy koncert. Ez pont két órával volt hosszabb a kelleténél, és 20 perc késéssel kezdődött. Szerintem ez mindent elmond. Nem fenyegetésként, de lesz jövőre is. Nélkülem, az kurva ég.
Bánatos kurváim emlékezete – Mozsár Műhely
Hegedűs D. Géza jutalomjátéka, ajándék a nézőknek!
Kiszabadulva a Vígből, egy igazi szívből jövő egyszemélyes előadás, egy olyan kényes témában, amiről rendkívül keveset hallunk, amiről nem illik beszélni, pedig létező, működő szolgáltatás évszázadok óta.
Főhősünk a 90. szülinapján összegzi eddigi életét, speciális szerelmeit, mikoron is kiderül, hogy ő az a pasi, aki attól érezte jól magát egész életében, hogy pénzért vette a szerelmet, a rajongást. Közepes újságíróként megengedhette magának, hogy lapzárta után Rosa Carabas madám lányainál múlassa az időt.
Felsejlik a régmúl, a majdnem házasság, az élet élvezete, a mindennapok gyönyöre. Hegedűs D. Géza olyan elánnal mesél, mint kevesen, olyan képletesen, hittel, szenvedéllyel, hogy magunk előtt látjuk az eseményeket, pedig “csak” ő van a színpadon, és életének története.
A szülinapjára egy különleges lányt kínál fel neki a madám: Delgadinát, aki csupán aligkamasz 14 éves, iszonyúan nehéz sorsa (beteg anyuka, kistesó, gyári munka) miatt köt ki a kurvák világában. Főhősünk ebben az agg korában esik szerelembe, visszafogott, de mégis belülről feszítő vad érzelmei fékezhetetlenek.
Talán ez a szerelem tartja mindig életben, és repíti tovább már a 91. születésnapja felé.
Úgy repül el másfél óra az életünkből, hogy észre sem vesszük, és már vastapssal nem akarjuk elengedni hősünket. Csodás este volt, érdemes megnézni!
Végszó – Rózsavölgyi Szalon
Edward (Gálvölgyi János) lánya Mallory (Györgyi Anna) apja nyomdokaiba lépve színésznő lett. Majdnem az unoka Christian (Csiby Gergely) is, de őt a gyerekszínészet után nem sokkal feladta.
Mallory áll a család középpontjában, elvárása szerint őt otthon is dívaként kell kezelni, és kiszolgálni. Erre Christian a családi áldozat, aki ha már színész nem lett, de színészgyerekként Mallory személyi asszisztense, mindenese.
Edward cseppet már kiöregedett, de maximálisan szakmájának, és az alkoholnak a rabja, ami anyagi helyzetét odáig süllyeszti, hogy Mallorynál keres menedéket. Mallory viszont éppen egy új darabot próbál, hisztérikus dívaként a saját apját is inkább egy csekkel kifizetné, amitől az öreg enyhe szívrohamot kap.
Nem volt mintaapa, és ez most visszaüt, a szakmája mellett csupán a nősülés volt a hobbija.
Miután a kórházból hazaengedik, marad a lányánál, és egy klassz ápoló csajt (Bajor Lili) talál mellé az unokája, aki visszaterelgeti a színpadra Edwardot.
Közösen próbálják ezek után Shakespeare nagyszerű Lear királyát, ahol Edward és Mallory megpróbálják a lehetetlent, hogy Christiant rávegyék arra, hogy játsza el a bohócot. Nem fogják fel, nem érthetik, hogy valaki nem akar színész lenni, minden porcikája irtózik nem csak a színpadtól, de ettől az életformától is.
Mallory érzelmileg zsarol, hisztériázik, fiatal (gyerekével egykorú) színészt (Kovács Máté) fűz meg, és visz ágyba céltalanul, Edward pedig folytatja a piás éjszakázást.
A szomorú vég elkerülhetetlen, Edward végleg távozik, Mallory pedig magára maradna Christian távozása után, aki végre nem a nagyapja és anyja álmának megvalósításán, hanem a saját életének felépítésén dolgozik. Nem marad más, mint a már nem ápolónő, hanem asszisztens, aki beáll a díva mellé, hogy újra és újra visszaterelje a színpadra és a filmvászonra, míg be nem váltja évente ismételt ígéretét, hogy visszavonul.
Kellemes, vidám, megható jelenetek, családi kapcsolatok apróra cincálása jellemzi Dicső Dániel rendezését.
Keleti Éva fotókiállítás – Műcsarnok
Az utolsó hétvégén sikerült még elcsípni a kiállítást, és kár lett volna kihagyni.
Már az első teremben olyan nosztalgikus hangulatba kerültünk, hogy csak bolyongtunk körbe-körbe, és nehéz volt továbblépni az 50-es évekből. Itt még nem a színészek voltak elsősorban porondon, hanem az akkori életképek gyárból, kirándulásról, kórházból.
Azért a Záray-Vámosi házaspár nappalijából is kaptunk egy kis ízelítőt.
Majd továbblépve a következőkben kezdődött az igazi színházi időutazás! Keleti Éva fotóin életre keltek a régmúlt emlékei, már nem élő színészóriásokkal kacsintottunk össze. Portré sorozatokban láttuk az idő múlását, a 60-as évektól napjainkig, egy-egy végigfotózott színész/nő esetében volt ez rendkívül látványos pl. Törőcsik Marinál. A csitri, fiatal főiskolás lányból hogyan lett egy kedves csoda, akinek +80 felett is csillog még a szeme, ha már a teste többi része nem is engedelmeskedik neki úgy, ahogy azt kellene még.
Nem csak portrék, de előadásfotók is a falra kerültek, a leginkább megkapóak a mozgásszínházas, balettfotók, azok a légies mozdulatok, azok az állóképben is egész történeteket elmesélők!
Külön körbejárható képsorozatok szóltak a híres színészek családi kapcsolatairól, ahol a meghitt pillanatok mellett rácsodálkoztunk arra, hogy mennyire lemaradtunk a korabeli bulvárról, ami ma már természetes, hogy kiteregetik, hogy ki kivel él, vagy mégsem, de akkoriban ez nem volt még divat. Viszont divat volt a sok-sok színpadi munka, amivel a tehetségek valódi sztárrá váltak.
Izgalmas időutazás volt Mácsai Pállal visszafiatalodni a 80-as évekbe, hogy az utolsó termekben már a sármos 60-as színházigazgatóval nézzünk farkasszemet.
De nem csak a színészek, a zenészek is helyet kaptak a falon, ott volt az Illés, Hobó, Deák Bill, a Pa-dö-dö is.
Percekig szemeztem Kulka János jelenkori képsorozatával, a Csányi-Tenki házaspár kerti fotóival, a fiatal Kaszás Attilával… és még rengeteg kép előtt tudtam volna sokáig merengeni, de az élet hívott tovább, így kifelé amint megláttam a kiállításról szóló fotóskönyvet, azt máris magammal hoztam haza, hogy a kibővített kiállítás képeit újra és újra megnézhessen.
Csodálatos délelőtt volt a régmúlt színpadait újra felidézve.