Ópiumkeringő – Pesti Magyar Színház

Álljon itt az utókornak… 4. napja nem jutok szóhoz.
Ez AZ az előadás, amit mindenkinek látnia kell életében 1x.
Ha majd bőgés nélkül le tudom írni az érzéseim, akkor itt lesz.

Karády Katalin életének leggyötrelmesebb fél éve a színpadon 1944 tavaszától indul. Jazz, történelem, a mélységek pokla, a remény és a reménytelenség képei egymás után.
Karády Katalint Pataki Szilvia kelti életre, és az ő szemén, személyén keresztül éljük át a kegyetlen mindennapokat, a börtönt, a reménytelenséget, a kínzásokat, a kihallgatásokat, a szerelmet, az árulást, a kilátástalanságot… majd a történetek között szólnak a kor felejthetetlen dalai, mind-mind az akutálisan történetrészhez illő időben: Hiába menekülsz, Hamvadó cigarettavég, Ez lett a vesztünk, Ugye gondolsz néha rám… amikor nem a döbbenettől megkövülve hallgatjuk 1/1 a színésznő elfogásának, lecsukásának, kihallgatásának, megkínzásának szörnyűségeit, akkor könnyítésként lelkünk már hangosabban zokoghat a dalok között. Halkan magunkba sikítjuk, hogy ez nem történhet meg, ez nem történhetett meg… pedig megtörtént, és vele, az ünnepelt színésznővel is megtörténhetett, mert nem dobta el a barátait, elveit, szerelmét és gerincét még akkor sem, amikor már az élete volt a tét. Pedig az életével játszott, amikor nem árulta el a zsidó barátait, amikor bújtatta a megbélyegzetteket.
Rohanunk a vesztünkbe…??? Lépkedek hazafelé, keringek az úton mire megtalálom a hazafelét… soha többé nem jöhet vissza az a gyászos áruló korszak… pedig már itt van, a besúgók, árulók, érdekemberek most is itt vannak, és élnek vidáman mások sorsának romjain…
Végtelenül érzékeny, sírós, és elgondolkodtató este lett.
A zenét a Modern Art Orchestra hozta a színpadra, Lengyel Ferenc (ott ült a nézőtér közepén, és őszinte örömmel tapsolta meg a végén Pataki Szilviát – nagyszerű volt! és a zenekart) rendezte.

Szólj hozzá!