A GÁLVÖLGYI – Játékszín

Igen, így csupa nyagybetűvel!
Elfogult vagyok? Nem látok a rózsaszín ködtől? Nem hát.
Mert színpadon önálló esten A Gálvölgyi.
Kihagyhatatlan, utolérhetetlen színészóriás. És mindig, minden szituációban EMBER tud maradni.
Olyan humorral mutatja be, ha kell figurázza ki a saját életét, családját, szeretett barátait, kollégáit, hogy sokszor fulldoklunk a nevetéstől.
Az eredeti címe az előadásnak részben igaz, a bölcsőtől indulunk, de szerencsére, a végelgyengülés és  koporsó még állati messze van. Addig is Gálvölgyi János azért áll minden este a színpadra, hogy nekünk feledhetetlen órákat okozzon.
Megtette ezt most is.
Elindultunk az időutazásra a gyerekkorától, a szüleitől, haladtunk tovább a gyerekkorán Angyalföldről a Csengeri utcába, az általános iskolán keresztül vezetett utunk a környékbeli Madách és Nemzeti színház művészbejárójának képzeletbeli útvonaltervén át a Madách gimibe érkeztünk. Képeken feltűnt szintén “zenész” padtársa Verebes István is többek között. Egy következő képkockán, az akkor még nem bérlakópropagandista Reviczky Gábor is balettozni tanult a Színművészetin Gálvölgyivel együtt.
Valahogy sikerült olyan közönségnek összegyűlnie, akik nem csak nosztalgiára vágytak, de képben voltak az összes aktuális kiszólással, beszólással, áthallással. Mint egy egyszemélyes mini Heti Hetes (oké, a főcím is benne volt a retro buliban).
Előkerültek a régi Ki-Mit-Tud felvételek, amik nekem már történelem, de jöttek a nagy még pályatársak, az örök kedvenc Márkus László, akiért egyerekként rajongott, dolgozhatott vele, majd az utolsó pillanatokban a karjaiban hunyt el. A sírva nevetünk nem ez a pillanat, de nem sokkal később újra a zsepiért nyúltunk, amikor Bajor Imre tűnt fel a képeken és Hernádi Judittal együtt a Pasik forgatásairól jöttek a sztorik. Olyan bajorimisen lendültünk tovább a poénos régi sztorikon.
Hernádi Judit sem hiányozhatott, az igaz barátságuk, annak kezdete, és a tisztelet, ami Gálvölgyi János minden mondatában benne volt.
A két élő dal, a színdarab részlete, ahol beugrott Psota Irén mellé, még a hőskorban, mind-mind repített minket a régmúltba, és közben élőben, elevenen még szerencsére mindig a színpadon: A Gálvölgyi.
Minden történet és fényképhalmaz mögött egy újabb, és újabb szelete az életének, kapcsolódások a mai mindennapjainkhoz, a keserédes poénok, és a végtelen szeretet, és színházszerelem öntötte el a Játékszín színpadát, ahol több mint 50 éve kezdődött minden.
Kihagyhatatlan előadás, ha minden este ezt nézném, akkor sem unnám meg sokáig!
Köszönet érte A GÁLVÖLGYI JANINAK!

Szólj hozzá!