Gábor 100 – KuglerArt Szalon

Gábor Miklós 100 éves lenne, ennek alkalmából jött szembe velem egy aprócska FB esemény nem olyan régen.
Péntek este lévén erős nosztalgia fogott el, mert élőben színpadon nem volt szerencsém hozzá, viszont a régi felvételeken megunhatatlan óriás volt ő.
A KuglerArt Szalon is most debütált nálam, már a jegy személyes átvételénél is az a családias kedvesség fogadott, ami a ma estére még inkább jellemzővé vált.
Felvidéki Judit szívét-lelkét belepakolta a ma estébe, vele kezdtünk, és egy csodálatosan hangulatos, lágy, romatnikus privát felvételeket és tartozó videóval, amit ő szerkesztett Vass Éva és Gábor Miklós kapcsolatáról, szerelmük, és összetartozásuk emlékére. Vass Évát néhány hónapja veszítettük el, már régen nem játszott, férje halála óta visszavonultan élt, de mégis ott lehetett a felvételeken ma este közöttünk imádott Miklósával együtt.
A színházi előadásokból részletekkel kezdtünk, majd Judit napló részleteket olvasott fel, pont úgy, mint amikor kislány koromban anyukám mesélt nekem, teljesen odavarázsolt a Balaton partjára, a házaspár mindennapjaiba.
Első vendégként Márton András kapta meg a pipát, és elevenedtek meg azonnal a Madách Színház fénykorából a sztorik, amikre Gábor Miklóssal kapcsolatban visszaemlékezett. A kezdetekből a tisztelet és a kíváncsiság vitte egyre közelebb a színész óriáshoz, aki nemcsak színészként volt nagyszerű, de emberként is az volt, nem félt senkinek a szemébe mondani azt, amit gondolt róla, hamar átlátott a felöltött álarcon. Hosszan hallgattuk volna még, de jöttek az újabb film részletek, és még egy kis visszaemlékezés, hogy távozásában a Madách-ból sanszosan szerepet játszott az is, hogy vágyott más szerepekre, akár vígjátékokra, kabarékra, más közegre egy idő után már.
A nézőtérről már vártuk, hogy a kényelmes fotelbe kerüljön, és hozzájusson a pipához Hegedűs D. Géza, a víges színházi látogatásaim nagy kedvence, akiről felvezetőként A Bernhardi-ügy egy rövid részletét látjuk Gábor Miklóssal párban. Az előadás próbafolyamatáról, a bemutatóról, és a kettejük közös munkájáról esett szó, majd vendégünk előkapta a tabletjét, és olyan lelkesen olvasta a korabeli író-kritikus véleményét az előadásról, hogy a végére teljesen elfelejtettem, hogy ki is írta, de a rendszerváltás után egy évvel tűpontosan, érzékletesen elemezte a rendkívül új, friss előadást, amit korábban esély sem lett volna bemutatni.
Jött még egy levél, amit szintén olyan átéléssel nyújtott át nekünk Hegedűs D. Géza (ez nem nyilvános, a színészmúzeumból való az irat), hogy teljesen elvesztün a régmúltban.
Jött a szünet, a szomszéd néző életre navigálásával (leesett cukorral, de jól jött most a tapasztalatom és határozottságom, sikerült!!! segíteni!), majd már a szünetben kiszúrtam Kiss Mari színésznőt a nézőtéren, gondoltam, akkor most tutira ő következik. Tévedtem! Néző volt ma este ő is!
De milyen este volt! Felvidéki Judit, a vendégek, és időnként a közönség soraiból is érkeztek információk, és mindezek összességében varázsoltak egy nem annyira retro, de mindenképpen családias, nosztalgikus hangulatot.
Lengyel György rendező következett, aki Gábor Miklós Madách Színházi életéről mesélt rengeteg, eddig számomra teljesen ismeretlen törétnetet. 1945-től nem volt olyan előadása, amiben Lengyel György ne látta volna, sőt sokszor rendezte is. Ádám Ottó, az akkori igazgató és Gábor Miklós nem voltak feltétlen jó viszonyban, de elismerték és naggyá tették az a madáchos korszakot.
Lengyel György volt az este “Luciferje”, aki elmesélte a nem túl rózsaszín történeteket is Gábor Miklós színházi életéből, mert így lett teljes a kép, hogy nem csak a zseniális alakításokról, hanem a mélységekről, nehézségekről is képet kaphattunk. Természetesen itt is folyamatosan meg-megszakítva a beszélgetést jöttek az előkészített régi színházi felvételek, ahol Vass Éva mellett Psota Irén, Garas Dezső, Márkus László és még rengetegen, megjegyezni sem volt idő ezt a sztárparádét.
Elrohant úgy az idő, hogy már este 10 is rég elmúlt, de fel sem tűnt.
Nem fejeztük ám be! Ááááá! Csak abbahagytuk! Biztos vagyok benne, hogy ennek lesz folytatása, ahogy hazafelé a többi nézővel bandába verődve beszélgettünk, úgy derült ki, hogy ez nem az első Gábor Miklósról szóló este volt, én biztosan figyelni fogom mikor lesz a következő, mert kihagyhatatlan. Bandázás közben annyira klassz volt, hogy az este után a most futó darabokat beszéltük még át a metróig, ki mit látott, mit nézne és mikor, és ismét egy szuper kis csapatba keveredtem egy hideg majdnemtéli, késő őszi estén. Szerintem tutira jobban jártam, mint a tömegben standiont focivereséggel avató 68ezer ember…
És az este bónusza! Kifelé jövet még egymást vártuk öltözködve, mikor Kiss Mari színésznő is indult haza, és szóba elegyedve éppen most nyílt alkalmam rá, hogy elmondjam neki végre, hogy mennyire csodálatos volt az alakítása a Hatszínben, a Baby Jane előadásban, melyik volt az a jelenet, amikor úgy szorítottam már a férjem kezét, hogy majdnem letörtem az ujját, és milyen volt a Salemi élmény. Ő pedig szerényen nem saját magát, hanem a rendező Alföldi Róbertet és a Salemiben vele együtt szereplő “lányokat” dícsérte. Imádom!
KuglerArt Szalon: rendkívül hangulatos, ízléses, kuckós lakásszínház. Érdemes bármikor menni, most a szünetben fincsi sütik voltak becsületkasszával, amit sajnos nem ehettem, de legközelebb jobban odafigyelek a cukromra, és úgy készülök 😀

Szólj hozzá!