Hónap: 2019 június

Állami Áruház – Városmajori Szabadtéri Színpad

Egyszerre vidám, nosztalgikus, gondolkodtató, nevettető, megható, és összebújósan klassz estét okozó előadás.
A kecskeméti Katona József Színház előadása a Városmajori Szabadtéri Színpadon, olyan erővel, hogy még a szakadó eső ellenére is átütő siker lett.

A filmet tuti mindenki látta, az Ascher Tamás rendezte korabeli előadást már kevesebben láttuk (nagyon ügyesen és ötletesen szőtték bele a mai előadás folyamába Gizikével ;)), de ezt a mostanit mindenkinek látni kellene!

Imádtam a filmet, de igyekeztem az összes szereplőt törölni a fejemből, mert nem összehasonlítgatni mentünk a nézőtérre, hanem egy teljesen új előadást megnézni és élvezni. Így jól sikerült, sőt! Körülöttünk mindenki! úgy állt fel a végén, hogy ez nagyszerű volt!

Az események a Diadal Áruházban játszódnak, ahol Dániel Károly (Szemenyei János, a fáradhatatlanul nagyszerű!) éppen munkaversenyben van a női konfekció osztály vezetőjeként állandó riválisával Klinkó Rezsővel (Varga-Huszti Máté!!! először látom, de remélem nem utoljára!) a férfi konfekció osztály vezetőjével, és nem csak az eladások számában, hanem ölik egymást Borsika (Kovács Lotti) miatt is, de ez kicsit későbbi viaskodás.
Hosszú hónapok után visszaérkezik Kocsis Feri (Koltai-Nagy Balázs) az orosz kiképző (na jó nem, továbbképző) iskolából és végre epekedő szerelme Ilonka (Dobó Enikő) is megkapja álmai férfiját, ha ez nem is tűnik egyszerűnek a legelején.

Dániel elvtárs 🙂 tigrisként veti rá magát minden vevőre, és beosztottjaitól is ezt a harciasságot várja el, kevésbé érdekli, hogy a vevő mit szeretne. Szemben Kocsis Ferivel, aki az agyát is használja, és nem csak a munkaversenyre hajt. Van is konfliktus, nem kevés, mígnem egy piros kabáton borul a bili: polgárasszonyé lesz a minisztériumi főfőnök helyett. Ettől Dancs elvtárs (Aradi Imre) a vezéri poszt várományosa már rúgja is ki az útban lévőt, némiképp rossz pillanatban, mert befut a minisztérium vezére, és kinevezi Kocsis Ferit vezérigazgatónak szépen Dancs feje fölé. A maradék haja is leizzad helyből, majd a kotnyeles, kissé “érdekes” nevű Ascher Gizike 😀 titkárnővel (ki korábban az unokaöcsi Tamásnak osztotta az észt, ha már rendezni akar a fiatalka :D) belehúznak az álhír gyártásba (az ám!) és a feketézésbe (te még tudod mi volt az???).
Közben azért alakul a szerelmi élet, aminek élén Rezső olyat dob a dalkörben, hogy sikítva tapsol a közönség népe!
A Dunaparti csónakházas jelenetet némiképp árnyalja, mikor Ilonka papája virágot visz az otthagyott Duna-parit cipellőkhöz. Ha már ott vannak, akkor a csasztuska kórus elnyomja a film ikonikus slágerét, miközben a Lenin-lányok lenyomják a pasikat szellemröplabdázva 🙂

Külön színfolt, a szívem csücske könyvelő Glauziusz Kamill (!!!) bácsi (Pál Attila) alakítása, aki könnyet csal a szemünkbe sokszor, és nem csak a nevetéstől, hanem a kisunokás kissé áthallásos előadásától is.

Majd jön az utolsó áruházi roham, jön a dicsőséges plusz áruszállítmány, Dancs megborul (igen, szó szerint), és a végén dalosan lehetne ünnepelni, de azért a nézőtéren ücsörgő cenzor a kevésbé maracuja színű (értsd: narancs) zászlót visszacsereberéli a komcsi pirosra. A próbababákra vetített Rákositól hogy jutunk el Orbánig és a “Szabadság Viktor bácsi!” beszólások miatt cseppet nem csodálkozom, hogy a “kultúra városában” Pécsett ezt sem lehetett idén bemutatni. Mert ez az előadás bemutat, igen, a lónak a … bemutatja neki, az meg ugye kellemetlen lehet… (már akinek zakója, és magára kapja…)

A történet mit sem változott, sőt a korabeli társadalmi viszonyok se sokat, hacsak az elvtársozás elmaradása nem az. Most is van nem kevés korrupció, egypártrendszer, hatalmasok utasításai, értelmetlen szabályozások, és elnyomás, na meg a cenzúra.
Beszédes jelenetek sokasága utal a mai korszakra, hiába ott a nagy vörös csillag, és leng a cenzúrázott piros lobogó, semmi sem változott, ami a lényeget illeti.

Benkó Bence és Fábián Péter alkotópáros remek előadása a versenyprogram ékessége lett a Városmajori Szemlén.

 

Honfoglalás – Csepel Színház

Off-Brodway színtársulat előadása. Lelkesek, és nagyon szeretnének jó előadást készíteni.

 

Van 3 jó hang is a csapatban (Kósa Zsolt, Kuti Erika, Genetheim Richárd), a többiek pedig bármely énektanárhoz beiratkozhatnak, sokat fog segíteni. A hangtechnikusnak pedig meg kellene mondani, hogy teljesen alkalmatlan a feladatára, mert a még a jóhangúak előadását is tönkreteszi a bénaságával. Az egyetlen számomra ismerős név Makrai Pál, akit még a mohácsi vész idejéből ismerek állati jó rockszínházas előadásokból… na ez volt az az este, amikor beláthatta volna már ő is: szép a nyugdíjas kor prózai színpadokon is, ami nem megy, mármint az éneklés, azt tovább nem kell erőltetni.

 

A történet megfelelt a filmbeli változatnak, jönnek a törzsek vezetői, menjünk-e hont foglalni, avagy ne menjünk. Naná, hogy mennek, és oda is érnek, közben meghalnak, születnek, vérszerződnek és a Táltosnak még arra is jut ideje, hogy a befagyott számítógép képét átvarázsolja búshonfoglaló erdőképre a színpadon. A fénytechnika sem volt a helyzet magaslatán, időnként hosszan keresték a nem túlzsúfolt színpadon az egyetlen szereplőt hogy eltalálják a megvilágítással, majd koreográfia szerint odébb lépett a szerencse fia, és újra kezdődött a fogócska.

 

Voltak azért olyan részei az előadásnak, ahol nem kellett befogni mindkét fülemet, de sajnos ez volt a rövidebb rész.

 

Akik viszont megdolgoztak a tegnapi tapsért, az a 3 táncoslány! Ők ugyan egyszerre nem tudtak mozogni, de az elképzelésük a koreográfiáról klassz volt, jól is táncoltak, csak még kellene néhány gyakorlással eltöltött év a profi szintű látványig, de bennük van remény!

 

Amatőr színtársulatként viszont a lelkesedés megérdemelt volna legalább egy félházat, mert így a negyed nézőtér feleződött le a szünetben, és nem azért, mert a kinti nyári hőség már a benti hőguta szintje alá süllyedt.

 

Csepel Színházában már jártam néhányszor, de még mindig nem változott semmi: 70-80-as évek szocreál külső borításában és előterében aprópénz a büfé (kedves a kiszolgálás!), belül viszont egy full felújított színházterem, állati kényelmes székekkel várja a kultúrára éhezőket. Lehetne itt profi társulattal, napi szinten jó előadásokat nézni a panelek rengetegében.

 

 

Legénybúcsú – Játékszín

Klasszikus vígjáték, jól felépítve, a végére már a fetrengve nevetős fajtából, de ne szaladjunk át a két felvonáson helyből, van itt látnivaló elég.

Simon (Nagy Sándor) és Alex (Szente Vajk) gyerekkori barátok, és ezt az sem rombolja le, hogy mindketten háziorvosi magaslatokba küzdve magukat együtt is dolgoznak. Simon nősülésre adja a fejét, Alex meg simán bevállalja, hogy megszervezi a legénybúcsút. Nyilván hazudnak Monának (Lévay Viktória) a leendő menyasszonynak, hogy bicajtúrán vannak, gyenge lábakon csörömpöl ez a sztori, de ugorjunk is át rajta hamar.

Szállodai szobában tervezte Alex a dorbézolást, rendel is hozzá egy tuti call girl-t, Daisy-t (Kovács Gyopár), aki az utasításnak megfelelően extra szerkóban apácának öltözve érkezik, alatta pedig a majdnem semmi öltözetet viseli.

Bonyodalom akad már a kezdetekkor, mert Simon kaszinóba vágyik, ahol nem csupán a lagzira félretett lóvét veszíti el, hanem az orvosi vállalkozásuk céges bankszámláját is sikerül lepucolnia nullára. Ettől a szállodai szobát is bukják, mert ha a bankkártyán nincs lóvé, akkor lehet tovahaladni. Hőseinknek mondjuk eszébe sincs, így maradnak, az addigra már becsokoládézott szobában. Igen, 3 féle csokival próbálnak nekifutni az estének, egyik jobb cucc, mint a másik: van egy vinnyogva röhögős tál, egy másik, amelyik simán leszedál bárkit, és van a szexire csokizza magát variáció. Nyilván mindre sor kerül az este folyamán, hiszen ki kell egy buliban azt próbálni.

Időnként befut a londiner (Oláh Béla), aki próbálja a normálisat hozni a történetbe, de kevés sikerrel, az mondjuk a végére kiderül, hogy van némi rokoni kapcsolata Daisy-vel, így számon is kéri, hogy az otthon hazudott színésznői karrier és a call girl meló hogyan is fér össze, de nem annyira kap egyenes választ.

Na a szoba újra kiadásra kerül, és érkezik a pap (Szerednyei Béla), aki másnap bíborossá válna, de addig még meg kéne őriznie addig “becsületes” életét. Kevéssé látszik sikerültnek ez a projekt, viszont ballépéseivel két főhősünk életét vadul megbonyolítja az öreg.

Simon és Alex két fő célt lebegtet a szeme előtt a legénybúcsún megdugandó call girl mellett: visszaszerezni a pénzt, úgy, hogy Mona ne tudja meg, hogy nem bicajtúrán vannak. Elég esélytelen a sztorit lenyomni a csaj torkán, aki az első felvonás végére azért be is fut a szállodába.

Alex azért talál magának csajt a hotelben, a londiner bénasága miatt összefut a “filmcsillag” Candy-vel (Bálizs Anett), akinek van  egy IQ bajnok biztonsági embere – Bob (Barabás Kiss Zoltán), aki rendkívüli alapossággal tudja félreérteni a legapróbb dolgokat is, és ezen meggyőződéséből a legritkábban jut ki 5-10 perces kérdezős monológok alatt.

Mr Watt (Csonka András) is benéz időnként, ő Candy-t keresi megszállottan, és a sztori elején a szálloda biztonsági emberének tűnik. Vigyáz ő a széfre, kasszára és mindenre hivatás szerűen, csak természetesen nem mint céges alkalmazott…
Nem véletlen, hogy Candy-t keresi állandóan, a végére kiderül, hogy a kasszaürítés után nyilván együtt fognak távozni, mint ahogy évek óta így fosztják ki a szállodai páncélszekrényeket… cselesen, nem egyedül, de a lóvét már nem osztják többfelé.

Az események sodrásába belegurul a rendőrnő (Dobos Judit), hoz magával egy svédnevű saját 13 évest (Neuhauser Emil Béla),  aki egyetlen névre hallgat (Olaf), csak azt senkinek nem sikerül eltalálnia. Két fő irányban nyomoz a csokifüggő nyomozónk: keresi Simont, aki a kölyök apja, és üldözi a papnak öltözött gengszer-tolvajt, és minő menő manó, mindezek egy szobában találhatóak ezen az estén. Drága rendőrnőnk a vicces csokitól nagyon nevet, mi kevésbé, viszont amikor benyalja a szexi csokit, akkor már mi fetrengünk a látványtól 🙂

A szálakat keveri-kavarja a színdarab író-rendezője  Szente Vajk, aki Alex szerepében a “mindentmegoldok” barátként próbál úrrá lenni a részben általa okozott káoszon.

Mr Watt-ról azt gondoljuk szinte végig, hogy ő a karót nyelt öltönyös úriember, jól kicseszett az élet az őt alakító Csonka Andrással, majd a történet aktuális pontján egyedül marad egy tál csokival. Igen, a “szexet akar azonnal” típusúval… mivel egyedül marad, így a telefonja lesz az aktuális társa, és az első gondolatom csak az: ugye nem fog vetkőzni!!! ugye nem????!!!
Ez az a pont, hogy kattints ide! és hallgast a zenét, azonnal hunyd le a szemed, képzeld magad elé szürke, élére vasalt öltönyében Csonka Andrást, amint a csokitól beindulva nekifut a táncos sztriptíznek erre a számra… megvan??? áááá, még nem láttál semmit… szerencsére mi sem! Az atlétatrikó még fennmaradt, így hab testének minden porcikáját nem dobja ki, de így is felrobbant a nézőtér! Mit felrobbant… megállt az idő, és úgymaradt… az este fényes csillaga lett az addigi szürke-unalmas Mr Watt 🙂 (naná, hogy pont ráírták a szerepet, hát ki más dobná is be magát???)

Spoiler!

A végén Olaf elvarr minden szálat, a fiúk szereznek némi lóvét, a házasulandók készülnek megbocsátani egymásnak, a pap is karperecessé válik, míg Mr Watt Candy-vel meglép a szajréval.

Mi pedig azon gondolkodunk, hogy vajon merre a kijárat…miután széttapsoltuk a tenyerünk, és már kulturáltan is tudunk röhögni, nem csak a könnyezve-visítva (köszi Csonka András, nagy voltál!), mert ez tényleg a sírva-nevetős kikapcsolódás.

Bányavakság – Szkéné Színház

Székely Csaba Bányatrilógiájának legerősebb előadása. (A másik kettőről az élményeket itt találod: Bányavirág és Bányavíz)
Erdélyben járunk, ahol a jelenlegi polgármester – Ince (Kaszás Gergely) és a trónkövetelő – Izsák (Epres Attila) feszülnek egymásnak, nem mintha egyik jobb lenne, mint a másik. A régi a korrupcióban utazó nagymester, az új versenyző pedig a gátlástalan “üzlet”ember, aki trükkös falopásokkal alapozta meg vagyonát, és nyomatékot a terveinek nem kicsi késével és nacionalista nézeteivel próbál szerezni magával. Ince a hugával, Iringóval (Bozó Andrea) lakik együtt, aki próbál a józan eszével jobb sorsba kerülni, de nem megy. Túl nehéz a múlt terheivel megbirkózni, főleg a hataloméhes, és erős kontrollt erőszakoló Incével együtt élni.
Ince brilliáns ötlettel rendőrt hív a faluba, hogy konkurens ellenfelét, a szomszéd Izsákot a sittre száműzze, így egyedül maradva a versenyben megnyerje újra a polgármesteri címet. A zsaru – Florin nem nagyon bírja a helyi pálinkát, de azért nyakalja rendesen.
Nem segíti a helyzetét az sem, hogy a két sivalkodó, rivalizáló polgármester jelölttel ellentétben ő nem magyar, hanem román, így próbál beletanulni, és belesimulni a helyiek életébe, ami azért nem jár teljes sikerrel, van az a pont, ahol már nem a konkurens polgi jelölt a probléma, hanem a piásan is éles eszü zsaru.
Hamar kiderül, hogy nem csak a falopás, korrupció, és a hirtelen előkerülő polgi lány – Izabella (Eke Angéla) drogtermesztő múltja a kóterbe a belépő, de a nagyszájú, igazmondó Iringó sem maukálátlan, az ő férje sem valószínű, hogy önként ugrott a helyi kútba, miután jól helybenhagyta a feleségét, aki azóta is viseli az arcán annak nyomait.
Florin leitatva a helyieket minden turpisságra, bűnösségre rájön, és hiába a mézes-mázos piáltatása, ő biza sitten akar látni mindenkit, aki törvényt sértett. Nem nagy spoiler: nem fogja ott látni őket, sőt már látni sem fog, mert a föld alatt végzi, erről az addigra már összefogott két “magyarhazafi” polgi jelölt gondoskodik.
Van itt humor, tragédia, nagymagyarország, és “Románia, én így szeretlek! 1914” térkép is a végére. Minden a helyére kerül, a jó nem győz, de a nagyobb gengszter, az erősebb kutya hatalomhoz jut. Nevetünk, de azért látjuk, és érezzük, hogy ehhez a sztorihoz nem kell több száz kilóméterre menni, itt van ez a közelben, a mindennapokban.

Csizmadia Tibor rendezte pörgős, nevetős, gondolkodós előadássá.

P.S: nyár elejére a Szkéné szaunára hasonlít, de ezzel az előadással azt is elfelejted, hogy a hátad közepén is folyik a víz. Egy légkondi sokat segítene bekapcsolt állapotában.

Azt meséld el, Pista! – Örkény Színház

Örkény István áll-ül előttünk Mácsai Pál előadásában.

Elmeséli az életét, fanyar humorral, sok igazsággal.

A születésétől indulunk, de azért kapunk sok nevetéssel ízelítőt a patikus papa dorbézolásából, a nagypapa lóvéjának elégetésének művészetéből, amit Örkény apuka követett el. A név eredetéről se legyenek nagy illúzióink, nem olyan bonyolult a MÁV szárnyvonalának fontosságát megérteni.
Az iskolai magyar bukás nem kis derültséget okoz, de nyilván jogos volt, főleg, hogy írónak készült a gyerek.
Nem sokat vacakolt az ifjú író, miután vegyészmérnökként végzett ő biza megnősült, és a gyógyszerész apukának hála, olyan pöpec nászéjszakát rittyentett a Földközi-tengeren hajózva, hogy már szakadunk a röhögéstől. Pedig igaz, minden szava, ott nem volt olyan vicces a helyzet, és mégis így utólag Mácsai Pál előadásában azzá válik.
Az élet sodródott bele a második világháborúba, amit Örkény sem úszott meg, igaz, csak egy napon múlt, de rosszakarói gondoskodtak a frontra juttatásáról. A Don-kanyarból menekülve került hadifogságba, majd munkatáborba, ahonnan csak a háború után szabadult, de nem azonnal. Túlélte, megőrizte humorát, életkedvét, alkotókedvét, és mindent újra kellett kezdenie.
Itthon hol szeretett, hol megtűrt, hol tiltott lett az írásainak közlése.
Termelési riportjai Sztalinból (Sztálinváros, az épülő lakótelepeivel és gyáraival…), az ottani élmények híven tükrözik a háború útáni erőltetett szocialista fejlesztés minden korrajzát. Nem lelkesedésből, megélhetésből hozta a dicsőítő írásokat a sikeres városok gyors felépüléséről. Amiről pedig nem volt szabad írni, azt most elmesélte nekünk 🙂
’56-ban sem tudta, hogy mit vár el a rendszer, és a szerencsétlen véletlennek köszönhetően újra vonalra írta a nevét, minek következtében Aczél elvtárs hathatós közreműködésének eredményeképpen raktárosként folytathatta “karrierjét” a gyógyszergyárban. Felküzdötte ott magát a vegyészek közé, no nem kísérletezni, hanem érthető használati utasításokat fogalmazni.
Kevéssé ért rá a robotmeló és a napi hosszú ingázások után, de írt rendületlenül. Egyperceseket, mert arra volt ideje. 🙂
S hogy mit tesz a szerelem? Aki a Vígszínház dramaturgjába szeret bele, annak íróként jó esélyei vannak színpadra vitel ügyében is. Ekkor írja meg a nagysikerű Tóték és Macskajáték műveit, amik a mai napig több színház repertoárján hosszú évtizedek óta folyamatosan szerepelnek, nem véletlenül. (Igen, az Örkény Színházban is, a Tótékról ide kattintva olvashatsz, a Macskajátékról pedig ide kattintva.)
Élete végéig írt, nem adta fel, semmilyen súlyos betegség nem hátráltathatta igazán. Még a legdrámaibb helyzetekben sem hagyta el a humorérzéke, élni akarása.
Mácsai Pál ezen az estén ezer arcát mutatta meg az írónak, nem kellett hozzá nagy díszlet (egy karosszék pont elég volt), nem kellettek fényes jelmezek, csak egy színészre volt szükség, aki el tudta hitetni velünk, hogy “csak ülök és mesélek” stílusban Örkény István érkezett hozzánk a róla elnevezett színházba. Ha láttad, és nagyon tetszett, akkor elvileg elérhető hangoskönyv változatban is.