A nők iskolája – Katona József Színház

Arnolphe (Máté Gábor), ki korábbi kicsapongó életét leplezendő mostanában Monsieur de la Rönk néven szeretne rendes polgár lenni, na ő gondolta úgy sacc 15 éve – előre tervezve a jövőt – hogy neki egy szép, de rendkívül buta feleségre lesz szüksége, kiküszöbölendő, hogy valaki más is igényt tartson rá. Nyilván magából indult ki, aki a környék összes nőneműjét felpróbálta, mit sem törődve azzal, hogy van nekik férjük, akik ezt erősen nehezményezték.
A megvalósítás még a leendő asszony gyerekkorában kezdődött, amikoron is azt ovis korában egy nagyon szegény asszonytól elkérte (wtf???) és saját nevelésébe vette. Ez azért kicsit sem azt jelentette, hogy saját kacsójával kavarta neki a tejbegrízt esténként, hanem egy laza mozdulattal zárdába küldte, hogy ott tanuljon, no ne sokat, max annyit, hogy feleségnek háztartásbeliként jó legyen.
Felnőtt lett Ágnes (Rujder Vivien), így a zárdából elhozatta, és magához vette a lányt. Hogy a háztartás se ússzon el, és mégiscsak jómódú polgárné lesz az asszony, így se főzni, se mosogatni… se háztartási munkát végezni egyenlőre nem kell neki, erre van két célszemély, akik a házat elvileg rendben tartják. És itt a hangsúly az elvieken van, mert gyakorlatilag a káosz az úr, hiszen a két jómadár, a szolgálólány (Jordán Adél) és az inas (Elek Ferenc) jó érzékkel húzzák ki magukat bármiféle munka alól. Kettősük viszont az előadás csúcspontjait hozza el, rajtuk lehet igazán őszintén nevetni.
A jól kitervelt házassági tervbe némiképp belerondít Arnolphe barátjának (Szacsvay László) fia, ki Horace névre hallgat (Tasnádi Bence alakítja nagy átéléssel). Jön, lát és beleszeret Ágnesbe, de segítségre van szüksége, így Arnolphe-hoz fordul, mégiscsak a faterjának a barátja. Beavatja szerelmével kapcsolatos összes titkába, lelkének legapróbb részletéig, és a “hogyan verjük át az öreget” projektbe is. Arnolphe cseppet idegi alapra kerül mindannyiszor, amikor beszélnek, mert rájön, hogy a leendő jövendőbelije is biza szerelmes.
Nincs mese, bele kell borítani a tiszta vizet a pohárba, így felvezeti, hogy Ágnesnek férjhez kell mennie, mondjuk az egyszeri lány örül, annak már kevésbé, amikor kiderül, hogy a pótfater magának akarja elvenni a lányt, és eszében sincs Horace kezére átengedni. Ebből lesz némi bonyodalom, mert Ágnes inkább szökik, mint szokik, de Arnolphe folyamatosan résen van, és már fogságban tartja.
Ekkor fut be Arnolphe baráti köre, köztük Horace drága papájával, aki hozza az örömhírt, na meg az örömapát, mert fellelte fiának a pont megfelelő menyasszonyt. Kölyök bőg (naná, mert kurvára felnőtt ám…), ahelyett, hogy határozottan megmondaná a faternak, hogy kopjon le róla. Az örömapa azért elmeséli, hogy ő nem a szülői oscar díj várományosa, érdemei max a nemzésben kimerültek, ahogy ő maga is, így lányának nevelésében cseppet sem vett részt. Ezt meghagyta exének, aki ezt szintén nem érezte feladatának, és a tesójára hagyta a megoldást, aki fel is lelte azt, és egy vidéki asszonyhoz telepítette a minigyereket. Az meg ugye nem volt a munka hőse, így némiképp szűkölködtek, majd pont kapóra jött a gazdag úriember, aki magához vette a gyereket (továbbpasszolták mindannyiszor szegényt…). Majd neveltetését egy zárdára bízta. Itt körbe is ért a történet, mert hamara kiderült, hogy az említett lány, az Ágnes, ki így már a szülők beleegyezésével Horace menyaszonya, Arnolphe viszont romjaiban hever. Bánatában otthagyja a francba az ünneplő társaságot, házába vonul, és megfáradt tappancsait lavór vízbe áztatva pihenteti.

Itt kapjuk a nyakunkba a tapsrendet, és hagyjuk magára Moliere történetét, amit Ascher Tamás rendezett meg igen szórakoztatóra.

Szólj hozzá!