Hónap: 2019 március

Gloria – Radnóti Színház

Imádom a különleges helyszíneket, ha a színdarab előadását szolgálják. A Tesla tökéletes választás volt a Glória bemutatására. A “színpad” az U alakban elhelyezett nézőtér közepén telitalálat, mindez az első sorból (igen, ahhoz időben oda kell érni) azt is eredményezi, hogy az előadás egy pontján a levegőt is elfelejtettem venni úgy megijedtem, viszont tőlem 50 cm-re zajlottak az események, méghozzá hibátlanul. Zavarba ejtő, és rendkívüli élmény.

A történet napjainkban játszódik, a színpadon éppen New Yorkban járunk, de járhatnánk bárhol a világban egy magazin szerkesztőségében, ahol a fejesek (szerkesztők, írók) asszisztensei egy irodában ölik egymás életét naphosszat. A munkában sok kárt nem tesznek, de mindegyikül úgy csinál, mintha nélkülözhetetlen lenne, közben viszont saját álmaik megvalósításán töprengenek, és ehhez egymás kicsinálása sem elvetendő útvonal.
Alá és fölérendeltségi viszonyaikat tök jól jellemzi az évtizedek óta berögzült móka: felfelé nyalnak, lefelé taposnak, és persze mindig mindenkit kibeszélnek, kigúnyolnak. A jó érzés szikrája is csak ritkán merül fel az irodában.
Miles (Vilmányi Benett) gyakornokkén a fülhallgatója mögé menekülve marad ki a balhés társalgásból, okosan váltogatva, hogy  van őket, vagy a zenét hallgatja. Jószándékú, céltalan huszonévei elején jár, még nem tudja mire vágyik, de az tisztán kiderül a 6 hetes gyakorlati idejéből, hogy erre a szerkesztőségre tutira nem.
Dean (Porogi Ádám) a szerethető alkesz, aki a maga körüli káoszban tökéletesen kiismeri magát, aznaposság és másnaposság esetén is szerethető figura marad. (20 cm-re tőlem a monitorján majongozva is tökéleteset alakít, félelmetesen pontosan játszik a “zseni a káoszban elveszik” szerepében.) Ő az egyetlen, aki Gloria (Martinovics Dorina) lakásavatójára elmegy.
Gloria igen ritkán kerül elő az előadás első felében, akkor is csupán zaklatottan érkezik, és látszik az, hogy mondana ő valamit valakinek/valakiknek, de nem jön össze. Hazudnak neki, (le)sajnálják, kibeszélik a háta mögött, de a falnak ugyan nincs füle, ettől függetlenül Gloria az egyik legrégebbi munkatársként pontosan ismeri, kiismeri kollégái álszentségét, napraforgó mivoltukat. És kezd berágni az egész brigádra…
Ani (Lovas Rozi) az átlagos, farmeros, tanult, de nem nagyravágyó, jó itt neki, ahogy van csaj a csapatban. Kerüli a konfliktusokat, próbálja elsimítani a necces helyzeteket, és a tipikus 25-30 közötti multis munkavállaló mintapéldánya. Szürke egérke, a diétáspor üdítőjével, a mindenre rácsodálkozásával, túlcsorduló érzéseivel.
Kendra (Sodró Eliza) az ösztönös boltkóros, lógós jócsaj, teper, mert másképpen nem érheti el céljait, intrikál, és tapos, ahogy csak tud. Kritikai érzéke csak mások felé működik, magát a tükörben sem venné észre smink nélkül. Zseniális alakítás!, már az első 5 percben érkezése után lehet utálni a karaktert.
Lorin (Rusznák András, az egyetlen, aki végig ugyanúgy Lorin marad az évek alatt) a kiégett, már vezető pozícióban lévő tartalomellenőr, aki utálja már ezt a mókuskereket, de kényelmesebb ezen nyavalyogni, mint kiszállni belőle, és valami boldogságot okozót választani helyette.
A tragédia elkerülhetetlen, Gloria jön, és gyilkol. Nem éli túl, viszont a túlélők ebből a sztoriból építenék fel további karrierjüket, mit sem törődve sem egymás, sem mások érzéseivel, gondolataival.
Megfagy a levegő, megáll a világ, és megáll még annyi helyen, ahol ilyen támadás történik a Földön. Ez most egy újság szerkesztősége, de hetente jönnek a hírek iskolákról, szórakozóhelyekről, munkahelyekről, vonatokról-repülőkről és bárhonnan, ahol bekattant őrültek gyilkolnak halomba ártatlanokat. Bekattantak? Pedig tök normálisnak látszó életük mögött tragédiák sora húzódik, és kattannak, hiszen csak így tudják felhívni magukra a figyelmet. Ártatlanok? Igen, egy részük biztosan az, másfelől pedig már annyira nem érdekli az embereket a másik ember, hogy inkább a telefonjukba, Instára, Facebookra koncentrálnak, hogy a valódi kapcsolataik nem is léteznek. Inkább bőgnek, egy vadidegen több ezer km-re élő popsztár halálán, mint észrevennék a szomszéd szobában készülődő tragédia előszelét.
Hogyan használja ki a média a tragédiákat? Hogyan lesz az emberi sorsokból elsősorban pénz? A Gloria előadás tűpontosan megmutatja ennek a kegyetlen bulvárgyárnak a működését, a sztárok felemelését és elhasználás után elhajításukat.
Csak egy valami nem változik: az újratermelődése ezeknek a lélektelen szituációknak.
Minden alkotó, szereplő a maximumot hozta ki a történetből, a Radnóti Színház rajongóinak kötelező darab, érdemes az első sorokból élvezni az előadást, mindenhonnan tök jól látni, különleges élmény.
Hajdu Szabolcs rendezte, még sok-sok ilyen előadásra lenne szükség, hogy minél többen lássák ezt.

A sötétség hatalma – Budaörsi Latinovits Színház

Valahol mélyen Oroszországban falusiasodunk, körbeülve a nézőteret egy komplett tájház lepukkant konyhái zsúfolódnak a színpadra.
Már bent szuszsogva alszik Pjotr (Bregyán Péter), mondjuk sok idő nem jut neki, némi alkudozás után az fiatal felesége Anyiszja (Balsai Móni) kap a kínálkozó alkalmon és Matrjona (Spolarics Andrea) ötletéből kiindulva, és arra támaszkodva simán kinyírja a férjét. Nem ok nélkül nyilván: sok az örökölhető lóvé, menne már a fiatal szolgáló legényhez, Nyikitához (Brasch Bence), és teli a hócsukája már az öreggel. Matrjona szintén nem véletlenül tolja Nyikitát Anyiszjához, a pénz nagy úr, és az neki is fontos az életében. Mivel a férje Nyikitát Marinához (Páder Petra) adná, sőt kényszerítené, ezért inkább kidumálja ebből a frigyből a “gyereket”, hogy távolabbi anyagi céljai megvalósuljanak.
Okoz némi gubancot, hogy Nyikita nem a hűség mintapéldánya, így Akulina (Bohoczki Sára) is a háremét erősíti. Akulina mostohalánya Anyiszjának, így viszonyuk iszonynak nevezhető, olyan is a kommunikációjuk az öreg halála után, mint előtte: vetélytársak. Nyikita nőül veszi Anyiszját a férj halála után, így magának tudhatja a pénzt és gazdaságot, ettől pedig pont úgy érzi, hogy mindent megtehet. Először csupán a körülötte élők nyomora látszik, majd a kialakult érzelmi válság eléri Nyikitát is, és olyat tesz, ami megbocsáthatatlan: anyja és felesége hathatós közreműködésével saját Akulina által megszült gyermekét öli meg és ássa el a pincében. Itt fogy el végleg a levegő az előadásban. Az után következő jelenetek már csak a hab a keserű pirulák után, amikor Akulinát kiházasítaná a már mostohaapa szerepében Nyikita, de az esküvőn nem bírja tovább, és Marinának és Akulinának is megvallja bűneit, a közösség legnagyobb megdöbbenésére.

Brasch Bence hatalmasat játszik, ahogy Balsai Móni is az előadásban, de mindegyiküket vezeti és nem csak a történet szerint, hanem egyébként is szinte kézenfogva Spolaritcs Andrea színésznő, aki csodálatosan mutatja be a vidéki befolyásos érdekasszonyt. Csak a saját érdekei vezérlik, és nem riad semmitől sem vissza, őt ugyan nem győzi le semmilyen félelem, egyetlen fontos cél van: az legyen, amit ő akar.

Félelmetes este, hangos konfliktusok, fájdalmas csendek, különleges színpadi világ (középen a játéktér, körben a nézőtér mind a 4 oldalról).

Fájdalmas Tolsztoj történet Alföldi Róbert rendezésében.

Függöny fel! – Centrál Színház

Duplán is színházban járunk. A színpadon egy béna társulat próbálkozik a főpróba napján, de valahogy nem áll össze a kép. Dotty (Pokorny Lia) főszereplő, de tök alkalmatlan, ahogy a többiek is, memóriája szinte a nullával egyenlő, hiába kap idegrohamot sokadszorra a rendező (Schmied Zoltán). Jönnek sorban az unalmas színdarab szereplői Garry (Bereczki Zoltán) és Brooke (Sztarenki Dóra), akik próbálnak pontosak és fontosak lenni, de nem sok derül ki róluk, azon kívül, hogy Brooke a jócsaj a darabban, az előadás felében bugyi-melltartó kombóban flangál. A szintén a házba érkező következő pár (Cserna Antal és Botos Éva) fegyelmezetten hozná a saját szerepét, de esélytelen a kollégák tehetségtelenségével szemben. Folyamatosan keresik Selsdont (Papp János) a süketnyuggervénalkeszt, aki a betörő szerepében tűnne fel, ha előkerülne időben. Kiegészíti még ezt a megkopott társulatot az ügyelő (Vári-Kovács Péter) és a mindenes súgó-asszisztens (Kakasy Dóra), akik mentenék a menthetőt, hogy legyen előadás, de a itt is az esély kevesebb, mint a macisajtban a brummogás.
Szünetben a nézők egy része feladja, a mögöttünk ülő társaság alkohollal csillapítja hisztijét, amitől ők legalább már viccesek, de mire eldöntik, hogy lelépnének, addigra bezárul a nézőtéri ajtó, és maradnak.
Jön a második felvonás, immár a kifordított díszlettel, és már a valódi, nem próba előadáson járunk. Hasznos ötletként nem a vacak előadást látjuk a színpadról, hanem a hátteret, amit minden esetben a színészek is. Innen tényleg viccesebb az előadás, különösen azért, mert a családi-szerelmi drámák némi pantomimmel vegyítve végre megjelennek, és elkezdődik az őrült rohanás, hátha mégis lesz előadás, mindegy is már milyen. Mindegy milyen előről, hátulról kezd tényleg vicces lenni, főleg Bereczki Zoltán és Vári-Kovács Péter brillírozik, ők azok, akik a fizikai melót sem sajnálták ki a szerepükből. Az egész bagázst a rendező helyett a Botos Éva alakította színésznő tartja kézben, és többet tesz az előadásért, mint a többiek összesen. Cserna Antal a szerepében is a gyári hülye, de a háttérben sem piskóta, annyira jól áll neki ez a szerep, hogy hihetetlen kezd már lenni: ennyire szerencsétlen ember nincs a földön.
Mikor már azt hinnénk, hogy nem omlik össze semi, akkor csavar még egyet az előadás a történeten, és megfordul ismét a színpad, hogy láthassuk azt, amit az előbb a háttérből. A káosz enyhe kifejezés erre, de mindent megpróbálnak hőseink. Fájdalmasan félelmetes Bereczki Zoltán lépcsőn való “közlekedése” az előadás legvégén, mert értem én, hogy egy színész tud látványosan esni, de azt senki nem mondhatja, hogy a lépcsőn háttal fejjel lefelé leérkezés az kellemes.
Járt a taps a végén a szereplőknek, már feledve az unalmasabb első felvonás, Puskás Tamás rendező a második részben felpörgette a csapatot, és végre nevettünk is sokat.

A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház

Amikor a szombathelyi színház tájelőadást tart, akkor irány a Katona!

Fiatal lányok játszanak az erdőben: boszorkánytánc, szellemidézés… De van egy brutál társadalom körülöttük, ahol a papoknak olyan hatalmuk van, ami hihetetlen, és elfogadhatatlan. Kivéve, ha a sok birka, a nyáj, mindezt hitelesíti.
Mert ki a jó keresztény? Hát, aki nem cimborája az ördögnek. És ki nem az? Nem, nem az a kérdés, hogy ki nem, hanem az, hogy ki igen! És erre a legmegfelelőbb választ a dilis, berezelt, saját seggét mentő tinilány csapat a legalkalmasabb, hogy megmondja.
Így kerül bajba minden olyan falubeli, akit a hülyetinik kinéznek maguknak. A miértre van válasz, többféle is: ezt várja el tőlük az egyház helyi fejese, a törvényszék, akit szintén a bigott vallási főhülye irányít, és persze leginkább a lányok félelme: ha valaki mást besároznak, akkor ők biza megmenekülnek. És mennyivel egyszerűbb másokra kenni a szart, hazudni, hogy mentsék az irhájukat, mint bevallani, hogy a szellemidézéssel szórakoztak az erdőben.
Nem mehetünk el a tény mellett, hogy mindez csak azért működhet, mert olyan félelelmben tartják a népet a hivatali hatalmasságok és az egyház, ami miatt már ott is boszorkányt/ördögöt/sátánt/rossz szellemet – kinek mi jön be – látnak az emberek, ahol semmi sincs, de a vezetőik a félelmeiket erősítve ezt táplálják beléjük agymosás szerűen. Halkan sikítva juthat eszünkbe az elmúlt évek gyűlöletkampánya, amikor a még oly távoli, több száz kilométerre lévő faluban élők is paráznak a migránsoktól, akik még a szomszéd falusiakat sem ismerik, sőt arra nemhogy migráns, még egy kósza gólya sem jár…
A boszorkánypereknek természetes tulajdonsága, hogy egy hang nem igaz a vádból, viszont azt képviselve látszat erkölcsi magasságba lehet emelkedni. Itt is ez történik, és az egész előadás alatt az a rossz érzésem van, hogy ahogy Hofi mondta régen: “az igazságból elveszett az I”. Itt is elveszett, de nem csak az előadásban, lassan kiveszik az már az egész világon, de a mi országunkban tuti.
Nem csadóldtam a játszó színészekben, sőt!
Proctor (Bányai Kelemen Barna) és Proctorné (Bánfalvi Eszter) játéka nagyon őszintén mutatja be az egyszerű, józan paraszti eszét még el nem vesztett vidéki, nemgazdag házaspárt, akik nem tudnak mit kezdeni a hazug rágalmakkal, nincsenek meg a kellő eszközeik, jogi tudásuk, vagányságuk, és képtelenek bosszúból visszahazudni.
Abigail (Fekete Linda) olyan hitelesen mutatja be a főszarkavaró tinilányt, hogy ütni kéne, de minimum egy lakatlan szigetre száműzni a napraforgó ringyót, és akkor még finoman fogalmaztam.
Hale tiszteletes (Kálmánchelyi Zoltán) és Parris tiszteletes (Mertz Tibor) között nagy különbségek nincsenek, a végére derül ki, hogy Hale már nyitottabb szemmel pánikolva keresi a megoldást az akasztások, kivégzések elkerülésére, míg Parris csupán saját magát, és a pénzét, kiváltságait féltve akarná utólag megmenteni a saját hibájából már a halál árnyékában lévő vádlottakat.
A főbíró (Szerémi Zoltán) kicsit sem ad a látszatra, a legelvetemültebb jogász fajtából való, aki visszaél a hatalmával, erőszakos, befolyásolható, és bosszúszomjas, majd a végén simán mentené a seggét, na nem az elítéltek megmentése az elsődleges, hanem a “mit szól a falu, mit gondolnak majd róla”….
Mary Warren (Hartai Petra) többszörös átállása, lelki átalakulása, és végső pálfordulása az egyik csúcspontja az előadásnak, a másik a Proctor házaspár végső vívódása, búcsúzása egymástól, az élettől.
Kiss Mari és Jordán Tamás ugyan mellékszereplői a történetnek, de kicsi karaktereik is árnyalják a salemi népről mutatott képet.
Zseniális színészi játék jellemezte mindkét felvonást, egyetlen percre sem lankadt a figyelem, az összes szereplő a maximumot tette bele az estébe.
Nem könnyű ez a történet, téma, amihez Alföldi Róbert rendező nyúlt, és nincs happy end. Csak a butaság valósága. Elkeserítően. Hazafelé csupán az a kérdés, hogy mennyi tragédiára van szükség még ahhoz, hogy a bégető bólogató birkák felelősséget vállaljanak tetteikért, döntéseikért, amivel mások életére is hatással vannak, amivel ezen kiskirályokat a hatalomban tartják.

Káosz – Karinthy Színház

Három vagány csaj aktuális életébe kapcsolódunk be egy rövid időre. A Káosz mindegyikük életét alapvetően meghatározza, nyilván nem véletlenül barátnők ők.

Szofi (Botos Éva) általános iskolai tanerő, a lelkes fajtából egy alapítványi suliban, ahová új diri érkezett, aki tuti sokmindenre alkalmas, de iskolavezetésre a legkevésbé. Szofi vagány csaj, fél kézzel vezényli otthon a két gyerek + férj kombóval a lakásfelújítást, mindezek mellett simán beszól és üt, ha a kávézóban beletipornak a privát aurájába, majd az iskolai problémáinak megoldásába fog, amelyben a két másik kattant barátnő lesz segítségére.

Júlia (Bozó Andrea) agyturkász, Szofi barátnője és Emma tesója. Neki is spéci agyturkászra lenne szüksége, mert baromira tudja osztani az észt, ahelyett, hogy a saját elcseszett életével kezdene valamit. Eseményeink idején befut hozzá az aktuális páciens mindkét énje, amiből a vagányabb pasiba bele is zúg, ettől pedig élete még problémásabbá válik. Súlyosbítja a helyzetet a tesója és barátnője problémáinak halmaza, amibe simán belekeveredik.

Emma (Szávai Viktória) a legvagányabb a társaságból, éppen válófélben a férjétől, aki az óvódás kislányát próbálja elszakítani tőle. Békehajózásra mennek, de a pasi csak nem tudja megváltoztatni szokásait, simán lepattan az első kurva látványára, amit Emma nem hagy szó nélkül: a versenytárs plasztikai orvos kezére jut, nem önként, muszájból, mert össze kell rakni újra a bevert ábrázatát.

Miközben Emma a bíróságon harcol a lányáért, Szofi a beszédére készül az iskolai ünnepségen, ahol meg sem említheti, hogy veszélyben a suli, Júlia pedig közös jövőről álmodik új majdnempasijával.

“Ezután az események a következő fordulatot vették… ” Ja, az már spoiler lenne… 😀

Járunk kávézóban, Júlia rendelőjében, a hajón, a suliban és még megannyi helyszínen. Speciálisak a “díszletek”: Horgas Péter ötletességét dícséri a látvány (Kaszai Sándor és Makai Attila a fény és díszletkivitelezésért feleltek, nem mondanám, ha nem így lenne: remek csapat!).
(és akkor zárójelben: ugyanúgy Horgas Péter követte el a Játékszínben az ottani díszlet megtervezését, ugyanezzel a kivetítéses technikával, az is tetszett már, de itt ezerszer jobban sikerült, és nemcsak a díszlet, az előadás is 🙂 )

Káosz az életed? Á, menj és nézd meg Horgas Ádám rendezésében a Káoszt!

Jobban leszel, hidd el!

Mert hazáig énekled a kocsiban hangosan ordítva: Sten kuku tálilári sten kuku tátá… 😀 Aztán hazaérsz és veszel rá újra jegyet 😀

 

Cseresznyéskert – Trojka Színházi Társulás

OSZMI első emeletén, egy nagyobb nappaliban játszódik a teljes történet. Ami persze nem igaz, mert kinyúlik az a teraszra, és a folyosó is játéktérré változik, amint elkezdődik az előadás.

Lopahin (Bárnai Péter) alszik a sarokban, mikor a nézőtérre érkezünk, és a későbbi Trofimov (Soós Attila) Petya terelget minket ki, hova üljön. (szék, párna és a zongora mögött az álló szekció, igen, azt is lehet választani félpénzért, bár végigállni két órát egyhelyben, az nem lehet a legtutibb, de van amiért megéri… és ez tutira az volt!) Nem mellesleg az előadást is Soós Attila rendezte, szívét-lelkét belepakolva az egész estébe.

Szóval Lopahin arra ébredezik, hogy Firsz (Kulka János!) a cseppet süket és öreg inas tesz-vesz, gyertyát gyújt, szamovárt beizzít, szóval molyol cseppet. Hazaérkezik Ljuba (Gryllus Dorka), aki Franciaországban sikeresen lecsúszott a vagyonáról szeretőjének hála, de érte futott Ánya (Eke Angéla) a lánya, így most az ősi családi birtokon gyűlik össze a maradék család. Ljuba férje 6 éve elhalálozott (időnként a mázlisták közé sorolandó…), majd rá egy hónapra a 7 éves kisfia vízbe fúlt, ettől megkattanva lépett le a szeretőjével a frankokhoz a gyászoló asszony. Cseresznyéskert a híres birtok, ahol még ott él Ljuba bátyja, Gajev (Mátrai Lukács Sándor) is, aki a munkát csak messziről ismeri, viszont a birtok megmentésén egyre csak dolgozik: újabb és újabb hitelekből tervezi törleszteni azt a korábban felvett hitelt, ami miatt már az árverezést is kitűzték a családi kincsre. Az mondjuk csak nyomokban merült fel benne, hogy dolozni kéne, a huga fejében ez még halvány gondolatként sem került elő, viszont pénzszórásban, felelőtlenségben világbajnok Ljuba ez vitathatatlan.

Várja (Nagy Dóra) lakja még a “palotát”, aki inkább a házvezetőnő feladatait látja el, mintsem családtag, ez utóbbi is necces, mert csupán árvasága okán vették őt megukhoz Ljuba és férje, így felnevelődve azért mégiscsak az otthona neki is a birtok. Reménytelenül bele van esve Lopahin főgazdag vállalkozóba, aki újgenerációs, összes felmenője a Cseresznyéskert korábbi urainak jobbágya volt, így a fiatalember felemelkedése némiképp meglepő, bár az is igaz, hogy a népes kompániából az inason kívül csak ő dolgozik.

Még szünet előtt egymásba gabalyodik Ánya és Petya a tanító, de ez éppen egy laza mellékszál a történetben.

A második rész egy ellazult bulival kezdődik, amit Ljuba tart a házban, mondjuk előre ropják a medve bőrére, mert hiába kunyerált Gajev a gazdag rokontól lóvét a Cseresznyéskert megmentésére, az éppen zajló árverésen esélye sincs a cápákkal szemben. Mire visszaérnek az árverésről, az is hamara kiderül, hogy Lopahin az új tulaj, aki még az árverés előtt azt javasolta Ljubának, hogy gondolkodjon az épen maradt eszével, és adja bérbe a birtokon nyaralók építésére, és akkor az övé maradhat. A léha nőci ezt meg sem hallotta, így úszott a kecó.

Minden ottlakót megvisel a ház elhagyásának gondolata, a leginkább Ljuba borul ki, de azért túlteszi magát a kérdése, zsebre vágva a sokmilliós kölcsönt a nagynénitől irány vissza Párizs, ahol a léhűtő szererő már várja, hogy újra lenyúlhassa, úgy rendesen.

Mire mindenki elbúcsúzik, addigra Várja is pofára esik, mert Lopahin nem kéri meg a kezét, hiába udvarolja körbe többszörösen.

Egyedül Firsznek marad meg a józan esze, csak rá a kutya sem hallgat, pedig az új tulajnak még a szexmunkás édesanyját is a szájára veszi.

Fájó a búcsú a helytől, ahova annyi szép emlék köti a családot. Mikor már mindenki elhúzott, akkor derül ki, hogy a kórházba küldött Firsz ki sem lépett még a házból, de a family rutinosan rázárja a bontandó ingatlant…

Itt a vége, és futnánk is el véle, de inkább tapsolunk, mert az, ami ma ebben a kicsi teremben történt, az sokkal több annál, mint ami leírható.

Gryllus Dorkát ezer éve nem láttam színpadon, és mit sem veszített színésznői képességeiből. Eke Angéla továbbra is az egyik leglazább és legvagányabb csaj volt ma este a színpadon. Nagy Dóra annyira sírógörcsösen húzta végig a két órát, hogy már külön sajnáltam, hogy nem engedte neki a rendező, hogy legalább 1x rendesen kibőgje magát.

És az este igazi SZTÁRJA: Kulka János, aki az első BESZÉLŐ szerepében remekelt alkotott. Az nem volt kérdés, hogy színészi képességei meg sem koptak, de az afázia pont a beszédközpontját rángatta meg. Ma este látszólag könnyedén jöttek a szavak és mondatok, sőt a legjobb ütemben szólogatott be mindenkinek.
Igazi élményszínház családias hangulatban.

 

 

Náray Tamás – Az utolsó reggel Párizsban

Kicsit családregény, kicsit kalandregény, nagy egészében pedig egy igazi vallomás. Vallomás az életről, annak összes szépségével, bonyolultságával, történeteivel együtt a szeretetről, kitartásról, munkáról, családról.

Dárnay Dávid (Náray Tamás) szemével futunk neki a 20. század közepén a történetnek, egészen már a nagyszülők megismerkedésének sztorijával, és eljutunk szinte napjainkig.
A regény nemcsak a benne foglalt események sora miatt izgalmas, de folyamatosan ébren tart, mert az idősíkok között először még furcsán ugrálunk, de hamar kiderül, hogy nagyon is logikusan következik egymás után az események sora, mert mindennek van előzménye, és ott van a könyvben pontosan, ahol lennie kell, hiszen azokkal együtt lesz teljes főhősünk aktuális reakciója, érzése, gondolkodása egy-egy élethelyzetben.
Ami a könyvről, és szerzőjéről elsőre eszembe jut, az a mérhetetlen nagy szeretet, amit nem csak vágyik, de ad is, nemcsak két kézzel, de még annál is sokkal többel. A másik konkrét szó, ami megkerülhetetlen: a kitartás, ami az egész életét végigkísérte.
Nem pottyant semmi az ölébe, még ha messziről ez úgy is látszik, mindenért tett, és lépésenként állati sok melóval haladt előre. És itt az előre, az ugyan tartalmazott kitérőket, kalandokat úgy a szakmai mint a privát életében, de mégis az út csak egyenesen oda hordta a hátán, ahova mindig is menni készült.

Egy igazán izgalmas, néhány helyen krimi szerűen megírt életút Debrecenből elindulva, Budapesten át, a csodálatos Párizsig, majd visszafelé megállunk hosszú évtizedekre újra Pesten, hogy innen nekifussunk a világhírnek újra, és kikössünk a békét elhozó tengerparton.
És nem csak a helyszínek változnak, de a munka is, hiszen a külkereskedőből divattervezővé válásnak a tehetség csak az alapköve volt, a tanulás, és a hozzá tartozó kitartó munka nélkül csak álom maradt volna.

Pont azon gondolkodtam, hogy mások mindenféle amerikai mintákat lefordítva írják meg a “motivációs” bullshiteket tartalmazó könyveiket, közben csak el kellene olvasni Tamás életének történetét, és feltöltődni az átadott energiáival. Hogy mikor alszik, mikor pihen, az nagy kérdés volt végig, mert minden feladatában tornádóként haladt a siker felé, megkerülhetetlenül jelen volt bárhova is sodorta az élet.
A magánéletét pedig oly féltve őrizve is kitárja ebben a regényben, leginkább a szívét, és a benne rejlő érzelmek hullámvasútján utazunk vele.

Nem jó ezt a könyvet gyorsan kiolvasni, már az első fejezetek után rájöttem, így naponta 2-3 fejezetnél megállva (jó, fel lehetett volna falni két nap alatt is, de minek pirulában lenyelni a vitamint, ha sok gyümölccsel hetekig lehet élvezni az ízeket…) esténként ezzel aludtam el.
Nem mondom, hogy mesevilág, mert senki sem érkezett benne a varázspálcájával főhősünk életébe, hogy helyette dolgozzon meg a sikerért és a boldogságért, azért mindig saját magának kellett tennie.  Az őszinteség előtt mindig emelem kalapom, így amikor a kudarcok, csalódások kerültek sorra egy-egy történetben, azokból való talpra állás még izgalmasabb volt.

Vannak könyvek, amiket végigolvasva visszateszünk a polcra és örülünk, hogy egy jó sztorit kaptunk. Ennél ez a könyv több. Sokkal több. Ezt post-ittel érdemes olvasni, mert utólag könnyebb megtalálni azokat a fontos gondolatokat, amik pl. főhősünk nagymamája szájából hangzanak el. (Rajtam már nem csodálkozik a családom, hogy lógnak ki a sárga cetlik a könyvekből, mert tudják kattantságomat, és inkább így, mint összefirkálva a lapokat).

Az újra kell olvasni polcra került.

Vénusz – Hatszín Teátrum

Mindig öröm, ha azok a színészek a színpadon, akik nagy kedvenceim!
Bálint András, Gyabronka József, Takács Kati és László Lili már korábban a szívembe lopták magukat, a két “fiatalember” már évtizedekkel ezelőtt. Ehhez még hozzácsapjuk Brasch Bencét a névsorban, akit már régóta szeretnék látni, akkor a tökéletes este ígérkezett.

A színpad rendkívül ötletesen filmszerű keretet ad a jeleneteknek, amit zseniálisan használnak ki a sztori közben játszva hozzá a fényekkel. A hang időnként kicsit halk, de inkább csak akkor, ha a nevetés hangosabb. Igen, ezen az édes-keserű történeten bőven lehet nevetni is.
Már rögtön az elején, amikor Maurice (Bálint András) rendezőként próbál a két picit már veterán színészével Valerie-vel (Takács Kati) és Iannal (Gyabronka József). Valerie ugrana rá bárkire, aki pasi, akár Ian az, akár a beugró fiatal (Brasch Bence sok szerepben). Ugyan próbát sokat még nem láttam életemben, de ami humort ez a három színész beletett a színpadi játékba, az tuti elhangzott már itt-ott az életben is.
Nemsokára kiderül, hogy Ian unokahúga Jessie (László Lili) érkezését várja, akit nővére sózott rá: míg a városban munkát lel, addig is a nagybácsinál lakjon. Az elképzelés nem rossz, Ian lazán házicselédnek nézi és várja, kevésbé jut eszében, hogy Jessie egy igazi vagány, nagydumás, és nem egyszerű fiatal csaj, akinek a konyha is csak a térképen van meg, és pont nem álmai vágya az öreget kiszolgálni.
Maurice is megismerkedik az addig csak hallomásból ismert fiatal “szörnyeteggel”, aki számára az igazi Vénusz lesz, hajlott kora ellenére udvarlásba fog… Jessie először csak pimasz-kamasz, majd nekiáll kihasználni a helyzetét sugardaddy módra, aztán egy váratlan fordulat után rájön, hogy semmi rosszat nem akar Maurice, csak élete végére az ő Vénuszát…
Maurice közben haldoklik cseppet, húzzák egymást Iannal, Valerie-vel a régmúlton nosztalgiáznak, és közben filmképekként vetítve közeledünk a vég felé.
Sok érzéssel, humorral, ötlettel rendezte meg Deák Krisztina.

Nemek és igenek – Centrál Színház

Még ősszel olvasva a szereplők névsorát, semmit nem ismerve a darabról már a listámon volt.

Nem csalódtam, sőt! Puskás Tamás rendező olyan érzékenyen, jó humorral, rendkívül pontosan nyúlt a történethez, hogy már szünetben szinte mindenki a pro és kontra véleményekkel vitatkozott, majd hazafelé is végig erről beszéltünk, főleg a hol van az igazság a jogon belül, és kinek milyen igazsága van, van-e többféle igazság.

A történet Kitty (Bata Éva) és Edward (Lengyel Tamás) nappalijában kezdődik, ahol az éppen 4 hetes kisbabájukkal foglalkoznak, közben pedig barátjukkal Jake-kel (Schmied Zoltán) beszélgetnek. Jakenek már van két gyereke, és most is babusgatni jött a kicsit, de már némiképpen több tapasztalata van barátainál ebben. Laza, rutinos pasinak mutatja magát, nagyszájú ügyvéd, pont mint Edward. Edward védőügyvédként éppen egy olyan vádlottat véd, aki megerőszakolt egy nőt. Ugrunk is a tárgyalás előtti pillanatokra, ahol Gayle (Pokorny Lia) tombol már a tárgyalás előtt, és fél, hogy nem hisznek neki. Tim (Bereczki Zoltán) az ügyész próbálja nyugtatni, és a fejébe verni a szabályokat, sőt felhomályosítja, hogy ügyészként ő nem az áldozat ügyvédje, az áldozat pedig “csak” tanu, a büntető perben, és majd az esküdtek jól eldöntik, hogy mi az igazság. Visszatérve a nappaliba bővül a társaság, már Jake felesége Rachel (Pálfi Kata) is főszereplővé válik és kidől lassan az első csontváz a szekrényből: Rachel válni akar, mert Jake megcsalta őt, nem is egyszer. Később az is kiderül, hogy Rachel sem ma született bárány, hiszem a bosszú szexet ő is elkövette, tetőzve azzal, hogy a 4 éves talált rájuk. Kitty és Edward próbálják a két ügyvédet összebékíteni, Edward jogilag tolja a szokásos szövegét, Kitty viszont inkább az életre szavaz a jogászkodás helyett. Mindemellett zajlik a tárgyalás, ahol Edward hiába tudja, hogy a vádlott elkövette a cselekményt, feladatát túltolva megalázva megsemmisíti kérdéseivel Gayle-t, akit Tim (mivel nem a szakmája csúcsán helyezkedik el, de legalább kicsit szebb a lelke) nem tud megvédeni.
Szilveszteri (karácsonyi?) buliba csöppenünk, ahol Zara (Kovács Patrícia) már elcsábította Tim-et, na nem beleszeretett, csupán ketyeg a biológiai órája, és mindenképpen pasi kell neki, és gyerek. Jake és Rachel már kibékültek, Zara és Tim új pár, viszont sokasodnak a felhők Kitty és Edward házassága felett. Tornádóként érkezik Gayle, aki őszintén kiosztja már nem áldozatként, hanem nőként a beképzelt jogi társaságot, főleg Edward-ot, ami Kitty-vel való kapcsolatát nem viszi előre, sőt, felesége határozottan rosszul tűri, hogy a bűnöst felmentették.
Szünet után Kitty és Edward veszekedésére érkezünk, Edward provokál, mert érzi a bajt, Kitty pedig némi szócsata után bevallja, hogy Tim már miatta dobta Zarát, és szerelmes lett. Igen, bosszúból, mert Edwad 5 éve megcsalta. Nem mondom, hogy gyorsreagálású a csaj, mert ugye friss babát is nemrég szült a férjének, de ezen már nem akadunk fent. Edward búcsúszexre vágyik, kiborulva, majd a következő jelenetben már Jake és Rachel a hallgatóság, akiknek önti ki magából a bánatát, hogy az asszony nem csak válni akar, hanem vitte a babát is bébiszitterrestül, és ha ellenáll, akkor a búcsúszex biza megerőszakolássá válik. Ezen a már kibékült Jake és Rachel remekül eljogászkodnak, hogy ki és mikor mondott nemet, de a vége vitathatatlan: Kitty Tim karjaiban találta magát a bosszúmegcsalás okán. Ezen persze Zara is kibukik, mert neki pasi kell, így Edward és Tim közül kerül majd ki gyermekének apja, nem bízza a véletlenre, majd kiderül alapon. Laura (ügyvéd/bíró?) mindkét válni készülőt kiosztja, mert mindegyiküknek a maga szempontjából igaza van, de arra is felhívja Kitty figyelmét, hogy mekkora esélye van kiszolgáltatott nőként a dörzsölt ügyvéd férjével szemben a megerőszakolást bizonyítani a bíróságon. Nagyjából itt derül ki, hogy mennyi ebből az igazság, és mennyi a bosszú, és a jog mennyire kiforgatható és bármire, bármilyen indokkal ráhúzható a vizes lepedő. Happy end a vége (spoiler!): Kitty és Edward békülnek, Zara lelép Timmel, mi pedig hosszú időre ellátottak leszünk párkapcsolati konfliktusok vacak megoldásaival. Egy biztos, mázli, hogy nem ügyvéddel hozott össze a sors, persze nyilván nekik ez a szakmájuk, hogy a bűnözőket kihúzzák a szarból, és a saját ügyfelüket képviseljék mindenáron, de na. Akkor is vannak erkölcsi határok. Mindenki kapja meg azt, ami jogosan jár neki, azt azért mérje már ki rá a bíró. Mert olyan nincs egy erőszaktevőnél, hogy ártatlan. Ott csak azon lehet vitatkozni, hány évet kapjon. Szerintem.

Az előadás szabadszájú, gyors, és sokszor nagyon vicces, de szerintem 18+os. Érdemes többször is megnézni, mindig lesz más és más szempont.