1946. Kunvadas, a háború után nem sokkal. Egy egész falut sikerült felhergelni, a hazatért, túlélő zsidó szomszédaik ellen. Mari (Radnay Csilla) és Irén (Martinovics Dorina) beszélgetnek a múltról, innen indul a történet, majd valósággá válik. Hadnagy Sándor (Pál András) tárgyalására jutunk vissza újra és újra, ahol a résztvevők – áldozatok és gyilkosok egyenként idézik fel a pogrom előzményeit, az átélt borzalmakat…
Gyűlöletet kelteni, felhergelni a lakosokat nem is olyan bonyolult, mint elsőre látszódna, a leglehetetlenebb történetek is hihetőek lesznek az egyszerű falusi embereknek, ha olyanok mondják nekik pl. a tanító, akiknek mindent feltétel nélkül elhisznek. Ha pedig elhitték, akkor azt az ötletet is könnyen magukénak érzik, hogy saját kezükbe vehetik az irányítást, és mehetnek elégtételt venni a vélt vagy valós sérelmeikért.
Provokálnak, összefognak, lincselnek, gyilkolnak, majd a számonkéréskor hazudnak… hazudnak bármikor “ott sem voltam…”, “nem én voltam…” és bármit, ami az érdeküket szolgálja.
Senki nem kezelte azt a helyzetet, hogy az elhurcolt zsidó családok házait, értékeit az ittmaradottak magukévá tették, majd amikor meglepetésként túlélve az auschwitzi borzalmakat hazatértek, akkor kérték vissza azt, ami az övék volt… és még a tolvajok háborodtak fel, hogy mi az, hogy visszakérik… felfordult világ…
A két nő beszélgetéséből nem csak a kunvadasi történelem elevenedik meg (Kunmadaras lesz az a valóságban, ami nem erőssége a történelemkönyveknek még ma sem). A kezdeti udvariaskodás után előkerül a családi szennyes is a házasságaikról, gyerekeikről, megcsalásról, szeretőkről, megaláztatásokról.
Zseniális színészek, zenészek a színpadon, különleges díszlettel, látvánnyal, egy különleges, és fájdalmas, de mégis nagyon izgalmas történetben: ki éli túl, hogy lehet túlélni, kinek marad gerince, és kinek nem, mik az okok és indokok, kinek a felelőssége, és a legfontosabb kérdés a végére: lesz-e még élhető, gyűlöletmentes Magyarország… vagy erre is rá fogunk baszni… igen, mindenki, előbb-utóbb az élet visszacsap.
Kedvenceim a színpadon újra: Sodró Eliza, Lovas Rozi, László Zsolt, Pál András, Porogi Ádám, Schneider Zoltán, Kelemen József, Gazsó György, Némedi Árpád… és a zenészek: Kovács Márton vezetésével.
Mohácsi János rendezte, és nem lehet elégszer megnézni, és tanulni a múltból, hogy lehessen még jelen és jövő.
Závada Pál könyve alapján készült az előadás, polcomon már a könyv, most az következik.
Hónap: 2018 október
Diplomácia – Rózsavölgyi
Cholticz tábornok (Sztarenki Pál) irodájában fulldoklik éppen az asztmája maitt, mikor belekeverdünk a második világháború eseményeibe Párizsban 1944 augusztusában. A legfőbb esti tevékenysége a tábornoknak, hogyan robbantsa fel Párizst és tegye a földdel egyenlővé, aminek következtében úgy 2-3 millió ártatlan civil fog meghalni. Ezért az ötletért ő maga is kevésbé lelkesedik, de Berlinből jött a parancs, és ha az parancs, akkor az parancs:Párizsnak pusztunia kell. Ebbe az idilli állapotba rondít bele a tábornok védelmi katonáinak félelme, és minimális létszáma, amivel háborút sem, de még csatát sem lehetne nyerni.
Egy hátsó ajtón megérkezik Nordling, a svéd konzul (Alföldi Róbert), aki úgy tud bejutni a klasszikus lakosztályba, hogy nem a főbejáratot használja. Ettől Cholticz tábornok némileg idegi alapra kerül, ehhez segítségül a fegyverét hívja, ami akár el is sülhetne, de annál azért több esze van, hogy ha lelövi a semleges svéd konzult, abból diplomáciai kalamajka keletkezne. Így elkezdődik kettőjük között egy furcsa beszélgetés. Furcsa, mert a félelem folyamatosan ott tombol kettőjük között. Mindegyikük mástól fél: Nordling fél a tábornoktól, fél a sikertelenségétől, fél a lerombolt Párizstól és fél a saját kudarcától. A tábornok fél Hitlertől, a bosszútól, amivel zsarolják, a családja megöletésétől, fél dönteni, félti a múltját, emlékeit, jövőjét. Mindketten tudják, és biztosan tudják, hogy ez a háború a németek oldaláról veszett ügy, elbuktak, csak az a kérdés, hogy bosszúból még mi kárt akarnak okozni. Itt Párizs fennmaradása a tét.
Előkerül Cholticz családja, gyerekei, álmai, és persze a múltja, a kötelessége, a katonai apa, nagypapa vonal is. Nordling életéből a végén egy aprócska nem is olyan kiabáló részlet: zsidó feleségét saját maga mentette ki svájcba, hogy megmeneküljön a sárga csillagos üldözés elől.
A svéd Nordling miért gondolja azt, hogy szájkaratéban legyőzheti Cholticz-t? Hisz magában, a diplomáciai érzékében, hiszen azt már sikerült elérnie, hogy a politikai foglyokat szabadon egnedték, és arról is ő győzte meg a tábornokot.
Párizs képe, a robbantásra jelölt piros pöttyökkel végig rémisztő, jönnek a telefnok a szabotázs akcióról, a közelgő szövetséges csapatokról, a feltartóztatott hadtestekről… és Cholticz táblornok kezdi érteni, hogy esélye sincsa 2-3000 katonával megvédeni Párizst, ahol 2 millióan vannak ellene. Jobban jár, ha feladja magát.
Cholticz rosszulléte után Nordling okos ötlettel leírja neki, és rábízza a képzeletére az 5 évvel későbbi nyüzsgő, és szabad Párizs hangulatát, már nem csak az eszére, hanem a szépérzékére, érzelmeire is hat. Nem lerombolja – hanem megmenti Párizst! Mennyivel menőbben hangzik! És közben megmenekül még 2 milliónyi ártatlan ember.
Az is kiderül, hogy az öreg Hitler már végső szar állapotában még megpróbálta a családja életét túszul ejteni, minden olyan törvényes eszközt nélkülözve,aminek egy következménye lehet: ha a tábornok kilép a háborúból, akkor a családjának az a biztos halál.
Cholticz sokáig pörög a hogy jutott be Nordling a titkos lépcsőn kérdéskörön, pedig elengedhetné már, semire sem használják. Ott menekül meg először Nordling a lelövetéstől, amikor elmondja, hogy már régen kinyírhatták volna ezen az útvonalon, ha eljár a szája korábban.
Nordling már kimenekítette zsidó feleségét a semleges svájcba, és most bevállalja, hogy kimenekíti Cholticz családját is. A konzul mindent megtesz, csak a város megmenekülön… persze kap még egy döbbenetet a végére is. a német őrző-védő szolgálat csupa 20 év alatti kiskatonából áll. Végül a tábornok már az emberséges arcát mutatja: menjenek, meneküljenek innen.
Majd eljön a pillanat, rákapaszkodik a tábornok a telefonra és nem, és nem , és nem rendeli meg a bombázás elindítását.
Sztarenki Pál olyan Cholticz féle lett, aki kemény, az utolsó utáni pillanatig is.
Nordling konzul: tökéletesen diplomata, nagyon bátor, hogy még a lelövetés veszélyét is parkoló pályára állítja, és lesz, ami lesz alapon beleveti magát az egyeztetési folyamatba.
Pontosan tudtuk, hogy megmenekül Párizs, de ez az előadás végéig nem derült ki! A feszültség egyre nő, a két szereplő egymás érveire keresi a válaszokat, és mindig egymást próbálják meggyőzni. Nem legyőzni, hanem meggyőzni a saját igazságáról. Két ellenséges csapatban harcolnak: a németek a totális háború, míg meg nem nyerik időszakban gondolkdodnak, míg Nordling a jövőről beszél, a háború utáni jövőről. Nem szólhat a háború (mert az már háborús bűn) arról, hogy 2-3 millió ártatlan párizsinak kell meghallnia, összeomlania.
Az előadás után hazafelé végig az utálomaháborút érzés jön velünk.
Sztarenki Pál rendezte, Alföldi Róberttel együtt játszotta zseniálisan a Rózsavölgyiben.
Luxemburg grófja – Budapesti Operettszínház
Párizsban talál minket a farsang, ahol Sir Basil (Kálloy Molnár Péter/Földes Tamás) érkezik, ugyanis nősülne, és kiszemeltje Angele (Fischl Mónika), aki szép és jóhangú színésznő, csupán nem keresne eleget, ha Fleury (Frankó Tünde) nem terjesztette volna el cca két éve, hogy Sir Basil Ugaranda kormányzója a pasija. Fleury ötletén kapva kapott a nagyonnemnormális Sir Basil, és rögtön szponzorálni kezdte Angele életét, miből a luxushotelben luxusszinten való éldegélés is pöpecül kijött, mert a gázsi erre édeskevés lett volna.
Sir Basil nem egyedül érkezik Párizsba, hozza a teljes ugarandai IQ bajnokság győztes csapatát, úgy mint: Lord Lanchaster (Kálid Artúr), Lord Winchester (Oláh Tibor) és Lord Worchester (Pálfalvy Attila) személyében. Ha Sir Basil tökkelütött, akkor a kísérete sem sokkal múlja felül, sőt.
Angele baráti köre nem a nemességből kerül ki, így helyből a szerelmespár Brissard (Laki Péter) és Juliette (Simon Panna) civakodásának közepére kerülünk, mert Juliette férjhez menne már, de Brissard valahogy még nem ért a végére a befejezetlen szimfóniának.
René is a csapat tagja, aki nem kis meglepetésére örökséghez jut, na nem az összeg a lényeg, mert az pont a nullával egyenlő, hanem a grófi cím, véletlenül ezáltal Luxemburg grófja lesz hirtelen.
Pénzzé is tesz azonnal, az ugarandai lordok veszik meg kilóra, mert botránygyanús a főnökük udvarlása, egy ugarandai kormányzó mégsem vehet nőül egy francia színésznőt. Egy elvált grófnőt viszont nyugodtan, tehát a csóró frissen gróffá lett René (Dolhai Attila) gyorsan házasodik, jól kitaláva mindezt vakon, majd a megállapodás szerint 3 hónap múlva válni készül.
Mindeközben Fleury cseppet belehabarodik Sir Basilba, aki még nem lát az orránál tovább, de Angele tutira írtózik még a gondolattól is, hogy a felesége legyen, de a pénz ugye nagy úr.
Brissard és René lelépnek erre a 3 hónapra Párizsból, nehogy láb alatt legyenek, és kiderüljön a turpisság, ezen persze Juliette jól felturbózza az idegrendszerét, és udvaroltat a 3 lorddal egyszerre magának.
René, mivel fogalma sincs feleségéről, így színházaba megy, ahol pont Agnele lesz a kedvence: rövid úton beleszeret. Két hét virágküldözgetés után már be is mutatkozik, persze rutinosan álnéven. Egy nappal a válás előtt ez jót nem jelent, pláne nem, ha közben rájön, hogy bizony a feleségének udvarol oly hevesen. Közben Sir Basil is gyanút fog, de csak a válóperes tárgyaláson teregetik ki a szennyest.
Milyen a bíró? Hát korrupt… így válás van, majd ismét előkerül az anyakönyvvezető, és gyorsan összeadja a 3 házasulandót: Renét Angelevel, Sir Basilt Fleury-val és Brissardot Juliettel. Van happy end, és még valami…
A szünet extra hosszú, és majdnem második felvonás nélkül maradunk… Kálloy Molnár Péter helyett a második felvonásra (szünetben még úton…) Földes Tamás érkezik, mert eredeti Sir Basilunkat ma este a mentő vitte el… fáj, és fáj, sok a váratlan helyzet a végéig, de aki elfelejti a szövegét, belekavarodik az improvizál, és megmentik az előadást.
Mindenki hanga tökéletesen szólt (még az én botfülemnek is), tele volt humorral a történet, és Földes Tamás hősies beugrása extra tapsot érdemel!
Csodás jelmezek, ötletes és korhű díszletek, rendkívül lelkes táncosok, énekesek, tökéletes a hétvége zárásaként (a rosszullét és a mentő kivételével) Somogyi Szilárd rendezésében.
Don Quijote – Szkéné Színház
Don Quijote (Mucsi Zoltán) éppen harci sebesüléseit pihegi ki, addig ápolónője (unokahuga) (Parti Nóra) gondozza és felolvassa az éppen aktuális lovagregényt közben. Időnként magához tér hősünk, és kalandjai megelevenednek, hű szolgájával – Sancho Panza (Scherer Péter) – indulnak kalandjaik sorára. Nehezítő körülmény, hogy Don Quiojote csak akar lovag lenni, álmai és a valóság még köszönő viszonyban is alig vannak egymással, ezért a pofára esések száma az idő haladásával egyre növekszik.
Kergetjük a lovaggá válásában, Dulcinea del Toboso fellelésében, a csak számára látható sereg “legyőzésében”. Sancho Panza nem csupán a szolgája, de hajt is rendesen a birtokra, amit majd jól megkap, ha egyszer végre a gazdája érdemesnek tartja rá.
Az őrültek házában a fogadós, kereskedő, Cardenio és Pedro mester (Katona László és Kovács Krisztián) egészíti ki az álomvilágot. Mert lovaggá álmodhatja magát a nemes Alonso Quijana a mértéktelen lovagregény elolvasása után, de rajongása csak a bajba sodorja. Hűséges alattvalója Sancho Panza egy ideig még látja a valóságot, a végére viszont látomásai már túlhaladják frisslovag kalandozó főnökét.
A díszletet zseniálisan használták ki a játékhoz, külön versenyt lehetne rendezni – a hányszor lehet egy ágyat átrendezni témakörben -, a dalbetétek könnyedén szóltak, az egész előadás rendkívül szórakoztató, friss, és még ha itt a színpadon a komplett bolondok háza is jelenik meg, valahogy minden valóságossá válik.
Még az a jelenet is tök hihető :), amikor Sancho Panza visszavarrja a lovag leszakadt fülét, amikor Cardenio beleőrül a bolyongásba szerelmi bánatában (elsőre vicces, másodikra már döbbenetes jelenet). A fogadós/kereskedő/szerzetes megformálásában Katona László egy lassított felvétel, mint az ápoló a lipótmezőn. Csitítaná, és hozná vissza a jelenbe az elkóborolt újlovagot, csak ez nehezen sikerül.
A verések, a botok valóságos hangja és ereje mutatja, hogy mennyi energia is keveredett a ma estébe.
Klasszikus a Mucsi-Scherer (Kapa-Pepe) páros lubickol a szerepben, megállíthatatlanok és leállíthatatlanok, még jöhetne a többi történet, nincs idő kibontani a szélmalomharcot, pedig de jó lenne, viszont így belefér sok más sztori.
Flamingó tánccal hozza a hangulatot Vámos Veros, a spanyol klasszikust Cervantes megírta, színpadra álmodta Rába Roland. Az egészet kordában tarotta a Nézőművészeti Kft.
UI: spanyolok még a Sancho Panzában sem ejtik a z hangot – mondá a spanyolos kamasz, miután végig élvezte az előadás minden percét, és már érti azt, amit a suliban egy hónapig elemezgettek civilización órákon az original spanyol bölcsésszel… 😀
Szkéné: ha nem jó a lift, akkor esti torna a magas + 2 emelet… időben érkezve leküzdhető, és hangulatos, végrenemdrága büfében lehet a lépcsőmászást kipihenni kényelmesen. (műegyetem, főkapun be, majd jobbra lépcsőn fel, ott a lift, már ha működik, 2. emelet és már nyitva is a büfé 🙂 )
A művésznő és rajongói – Radnóti Színház
Vidéken vagyunk, és színházban, úgy az isten háta mögött még néhány kilométerrel.
Alexandra (Lovas Rozi) tehetséges, viszont ettől függetlenül nagy szegénységben élő színésznő, akiért rajonganak a színházban. A nézőtéren a csóró “mezei nézők”, a kulisszák mögött a gazdag nőcsábász pasik, az ex-igazgató és az igaz szerelem: a nempénzes egyetemi tanár (Porogi Ádám), viszont totál lelkiismeretes jófiú.
Alexandra nincs egyedül szinte sosem, mert a mama (Börcsök Enikő) állandóan vele van: nemcsak otthon, a színházban is. A jelenleg ügyelő, régi színházigazgató – Martin (Bálint András) a leginkább őszinte: rajong a színházért, így még ügyelőként is boldog, hogy részt vehet az előadásokon. A helyi hatalmasok közül Dulebov/Herceg (Kelemen József) próbálkozik be először Alexandránál, de visszapattan néhány pofontól (lehetett volna addig is ütni, amíg mozog…), így pofára esése okán a színház igazgatójánál kezd el kampányolni, hogy ne hosszabbítsanak szerződést a makacs lánnyal. Még két gazdag kérő Bakin (Pál András) és Velikatov (Rusznák András) udvarolgat sajátos módon. Bakin a kőbunkót mutatja, míg Velikatov a félszeg, de tudatos partner jelölt. Mindenki először a mamánál kopogtat, mégis csak ő ismeri legjobban a lányát, hátha segít. Próbálkozik is az öreglány, de diszkréten csak feldobja az ötleteket, és terelgetné a lányát, de a kényszerítés már nem az ő asztala. Ellenpontként ott van a szerelmes bölcsész, aki továbbképzésszerűen oktatja Alexandrát arra, hogy mi a jó jó és tisztességes, mik ezen tétele ellentét párjai. El is éri az oktatás a célját, Alexandra sorra hajigálja el magától a lehetőségeket, és a tisztességes élet felé száguld Pjotr oldalán nagyjából az éhenhalás felé. Ebben a káoszban érkezik a mama szűrőjén keresztül Velikatov, a “nagyonfélek még megszólítani is” típus, de annyi pénze van, hogy abból még hattyúpárocskáka is futja.
Alexandra színésznő akar maradni, ezért a végén nem a szívére, hanem az eszére és az anyagi problémákra teszi a hangsúlyt. Ezzel dobja az összes addigi rajongóját, és elvonatozik egy randa bölcsész veszekedés után Velikatovval, ahol szintén felléphet, csak az már nem ugyanolyan. A nagy igazság itt is előjön: pénzért nem lehet tehetséget venni, de a sok pénz is kiöli az igazi színjátszást a színpadról.
Külön színfolt a “nagy öreg színész Jearszt Gromilov, aki full részeg állandóan, és mindig a női öltözőben próbál magára találni másnaponként, másnaposan. Hogy az alkohol teszi-e, vagy alapból ilyen, az nem derül ki, de ő folyamatosan Alexandrát védi és próbálja megtartani a színház számára. Schneider Zoltán úgy alakítja ezt a szerepet, kúszik-mászik, dülöngél végig a színpadon oda-vissza, hogy elképzelhetetlen nélküle a színházi élet.
Sok kérdés felmerült:
- melyik a fontosabb: a szerelem vagy a pénz
- melyik a pontosabb: a színpad vagy a szerelem
- joga van-e a pénzes rajongóknak a színésznőt “megvenni” és ösztönösen használni
- megvédi-e azzal a mama a lányát, ha “csak a legjobbat” akarja neki
- mekkora a különbség az agglegény és a férj között (igen, ég és föld)
Mindezt humorral, igazán emberi történettel, és nyitva hagyott ajtókkal, lehetőségekkel teszi színpadra Valló Péter rendező. A szereplők pedig a szívükkel is játszanak, és milyen jó sok ismerős, szeretett arcot látni a színpadon!
Operett Gála – Budapesti Operettszínház
Ha már a Magyar Operett Napja volt, akkor érdemesnek tűnt gálát nézni a fellegvárban.
Sok kérdéssel a szívemben érkeztünk, nem mondom, hogy mindre kaptam választ.
Ami a műsor fő erőssége volt, hogy egymást váltva a lassú és pörgős dalok váltakozva érkeztek, a színpadra a színészek nem csak az összes tudásukat pakolták fel, de a szívüket-lelküket is odatették egész este.
Oszvald Marika, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Lukács Anita, Dancs Annamari, Vadász Zsolt, Laki Péter, Kerényi Miklós Máté, Boncsér Gergely mellé visszacsábították Teremi Trixit és Bozsó Józsefet, ami nem csak jó ötletnek tűnt, de nagyon bevált. Vendégként, még Veszprémből még érkezett hozzájuk Halas Adelaida és Szeles Tamás, ők cseppet halványabban, megilletődöttebben léptek a színpadra, de nagy bukfenc nem volt.
A két “műsorvezető” (Kerényi Miklós Máté és Laki Péter) tök feleslegesen bohóckodtak a két rész elején, érezhette is az este rendezője, hogy nem kell ezt erőltetni, 2×3 percben le is tudták a felsorolást, hogy mi is következik.
A gálán a jutalomosztás sem maradt el, még ott helyben az operettes teljesítményéért Laki Péter kapott Marschall botot, Kocsis Dénes musicalekben nyújtott teljesítménye is ért egy oklevelet, majd jött Lukács Anita, aki szintén nagyon megérdemelte a tapsot.
Előttük még a jelenlegi még főigazgató Lőrinczy György próbált fejből beszédet mondani, amiben aznap már másodszor hallgattuk végig, hogy ki született és halt meg aznap, ha már ünnep. Értem azt is, hogy díszvendégek nélkül nem ünnep az ünnep, de hogy Kálmán Imre lányának és a fődiri mamájának mivel sikerült a legszebb páholyt kiérdemelni, az nem derült ki, viszont megtapsoltatva lettek az egész ház által. (azért mert megszületett és gyermeket szült… értem, más is…)
Befutott a mélypont is Éliás Tibor személyében, aki harmadszor ismételte el ugyanazt, mit már előtte ketten, és hosszasan-szélesen elmesélte rajnogott házaspárja történetét, hogy ő miben és mikor látta már… a tökéletesen hosszú nyálcsorgatás után érkezett a díjat átvenni Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor. Itt már éreztük, hogy ha ezt a ceremóniát az este végére teszik, akkor a második rész végén a ruhatárban többen lettek volna, mint a nézőtéren, így a szünet után erőszakolták ránk ezt a részt.
De mindez megbocsátható, mert olyan is kapott díjat, akit egész este a leginkább ünnepelt a közönség: Oszvald Marika kapta a nagydíjat, egész pályafutása megkoronázásaként, bár én még mindig azt érzem, hogy a minden este tapsolva ünneplő közönsége többet ér egy puccos lámpánál.
Végre vége lett a díjkiosztónak, és újra jöhetett a gála, a dalok, a megható és vidám pillanatok, úgy egészen a legvégéig.
Februárban érkezik az új igazgató, addig még látható néhány gála, érdemes elmenni, mielőtt totál elüldözik a mostani társulatot és repertoárt a nagy népnemzeti dalszínház jegyében.
Ma este megbukunk – Centrál Színház
Ez az előadás egyik este sem fog megbukni, az biztos.
Pontosan, precízen adagolja a humoros amatőr színtársulat előadását, amiben a gyilkost kergetik.
Charles (Mészáros András) halva fekszik nyugtalanul a színpadon, de ki ölhette meg… A leendő menyasszony – Florence (Ágoston Katalin), a testvére – Cecil (Katona László), a menyasszony bátyja – Róbert (Schmied Zoltán) avagy a háznál dolgozó Perkins (Rada Bálint)…
Mindezt a felügyelőnek (Janicsek Péter) kell kinyomoznia, és ebben nem kicsit akadályozza az egész társulat, na meg a balszerencse. Aktív résztvevői a zűrzavarnak a két amatőr technikai segítség Tibor (Cserna Antal) és Anna (Botos Éva), akik egy ponton szövegkönyvvel a kezükben beállnak az őrület közepére.
Ami itt elromolhat, az Murphy törvénye alapján el is romlik, ami széteshet, az szétesik, és ami a végére még megmarad, az összedől.
A végére persze kiderül, hogy ki gyilkolt, ki nem, és az is, hogy bármi történhet a Centrálban, ez a színészi csapat nem tud megbukni, még akkor sem, ha a legdrámaibb pillanatokban (dráma van ám, mert éppen zuhanunk a szék alá annyira kell sikítva röhögni…) megszólal az elveszett Neoton is 😀
Mark Bell rendezte, és az első perctől a végéig egyetlen érzés kísért: nevetünk, hol sikítva, hol tapsolva, hol csak úgy vinnyogva. Kamaszokkal nézve színházat megszerettető program.
A vígözvegy – Budapesti Operettszínház
Klasszikus operett, szerencsés szereposztással 🙂
Galvári Hanna (Fischl Mónika) tud férjhez menni: öreg és francia pasija hamar a túlvilágra kerül, így a fiatal özvegy élheti fényűző gazdag életét Párizsban. Pontevedro állam állati nagy zűrben van: csőd kerülgeti, és ha a báró, a párizsi nagykövet (Bardóczy Attila) nem szerez jó nagy összegben lóvét, akkor bizony minenki mehet haza, na még csak nem is a balettbe táncolni, hanem úgy a nagy semmibe. Meg is születik a fejében a nagy ötlet, a gazdag Hannát kéne elvetetnie gróf Danilóval (Homonnay Zsolt), aki nemcsak nagy nőcsábász, így nem gond neki a hódítás, de még pontevedro-i is, így a terv szerint jól lenyúlja a leendő feleség bankszámlájáról a bezuhant államkasszába utalandó pénzt.
Azért nem minden ilyen gömbölyű, mert annó még a hőskorban a két leendő, az egy pár volt, csak a gróf és annak apja nem látott elég lóvét Hanna körül, így hozomány nélkül magára lett hagyva. Mondjuk megoldotta a gazdag öreg franciával az életét, de ez már történelem, alapkonfliktusnak viszont méretes akadályt képez a nász előtt.
A báró akkora párkapcsolati zseni, hogy az nem tűnik fel neki, hogy a saját felesége – Valencienne (Lukács Anita) folyamatosan csalja, ahogy az ott a párizsi nemesi körökben szokás. Az ifjú hódoló – Rosillon (Boncsér Gergely) igen vérszegény udvarló, így Valencienne alibit gyártva az orránál fogva vezeti: vegye el Hannát, és többé nem lesz az egyébként nem agysebész tudású férje féltékeny rá (eddig sem volt, non-stop a becsütlet és az erény bajnokának tartja a nejét, pedig ha csak a fél szemét kinyitná…). A francia társaságban az összes pár férfi tagja térden állva udvarol Hannának, nemcsak a szépsége, nyilván a vele járó örökség is vonzó. Cascade (Csere László) és Brioche (Vanya Róbert) még a párbajt is a fejükbe veszik, de csak rövid időre megy el az eszük. (Cascade a legjobb hangú a párok férfi tagjai közül, kár, hogy keveset halljuk, nincs sok szerepe, pedig lehetne is akár.)
Daniló azt nem vállalja be elsőre, hogy nőül is veszi, de hogy elhajtja majd a kérőket, arra azért nagy tételben tudna fogadni.
Külön színfolt a követségen az együgyű, de nagyszerű Nyegus (ma este Mészáros Árpád Zsolt, aki úgy van maszkírozva, hogy a saját anyja sem ismerne rá), aki próbálja kibogozni a szálakat, de csak egyre jobban belekeveredik minden mondatba, amit félre kell értenie.
Az egymásra féltékeny párokból Olga (Oszvald Marika) a legkikapósabb “menyecske”, a másdik felvonásban “szétkapja a színpadot” úgy táncol és énekel Grisette-dalában, a tánckar is alig tudja követni az energiabombát.
Hanna és Daniló tépik egymás idegeit két felvonáson keresztül, a végső félreértés akkor áll be, amikor Hanna fedezni próbálja Valencienne-t a férje előtt, Daniló meg ezt jól elhiszi. Persze jön a végére a finálé, amikor a szerelmesek végre kibékülnek, kiderül az örökségről, hogy újbóli férjhezmenés esetén Hannának nem jár egy csepp sem belőle, annál inkább a férjnek, az talán nem szórja el…
A végére a csalfa feleség is csak kicsit bukik le, Olga visszatalál a saját férjéhez a pavilonban ;), és Hanna is végre Danilóval esik szerelembe, sanszosan Pontevedro is megmenekül.
Lehár slágerei mindig fülbemászóak, Dinnyés Dániel karmester keze alatt ma a zenekar is zseniálisan szólt.
Szabó Máté rendezte az előadást.
Így szerettek ők – Molnár Ferenc – Átrium Színház
Molnár Ferenc kalandos élete a ma este fénypontja. Mesél ő maga, és mesélnek szerelmei, felesége, titkárnője és a kor krónikásai. Első feleségére csak utalásokat kapunk, ahogy lányáról sem szól más, csak a végrendelete, viszont második feleségével való viharos kapcsolata nem kevés vidám, és megható percet okoz. Fedák Sári és Molnár Ferenc kapcsolata a tipikus se veled – se nélküled életérzést hozza, az esküvő a váláshoz való legrövidebb út miatt különleges. Darvas Lili iránt érzett késői rajongás, majd hódítás sem tökéletes, valahogy nem megy az írónak az együttélés a rajongott színésznőkkel hosszabb távon. Akivel viszont 15 évet eltölt, az Bartha Vanda, aki nem csak titkárnője, de ápolónője, szakácsa, és ténylegesen a feleség szerepkörben működik, bár vele sem költözik össze, viszont haláluk után Molnár Ferenc kérését Darvas Lili teljesíti: Vanda mellé temetik.
Volt sok-sok vidám pillanat, nevetés, eljátszott események, felolvasott levelek, és szembe jött megint a történelem, mindkét világháború, a sikerek és a menekülés is.
Molnár Ferencet ma Alföldi Róbert keltette életre, Fedák Sári – a második feleség szerepében Herczeg Adrienn, Darvas Lilit pedig Parti Nóra által ismertük meg. A történet Bajor Lili és Kovács Máté olvasatában teljesedett ki.
Nyáry Krisztián írásai, és Réczei Tamás rendezése az alapja ennek a felolvasó estnek, ezerszer inkább ezt a sorozatot kellene nézni a gimisenek az érettségihez, vagy csak úgy, mint bemagolni az életrajzokat. Vittem a nagykamaszt, nem aludt el, pedig nem cseszegette a tanár az ébrenmaradás érdekében, egyszerűen érdekelte a történet. Amennyit megjegyzett belőle, amit már színpadon látott előadásokat Molnár Ferenctől, azzal már át lehet jutni az érettségin simán 🙂
“Nem is lenne olyan utálatosan unalmas tantárgy a magyar, ha nem életrajzokat kéne magolni.”
A Cenci-ház – Stúdió K Színház
A pszichopata pontos definíciója mától: Cenci gróf. A romantikus rémdrámából a romantikát nem leltük. A dráma már az első mondatnál erősen elkezdődött, a hogyan lehet minden bűnt pénzért eltakarítani.
Cenci gróf (Domokos Zsolt) életében a bűn a kéj, a bűnhődés pedig nem más, mint az anyagi veszteség, ami cseppet sem rengeti meg anyagi jólétét. Feleségével és lányával él abban a kegyetlen valóságban, amiből csak egyetlen kiút van: ki kell nyírni a vérre hajtó apát.
Az előadás elején már statisztaként nézzük a színpadot: ünnepre hív Cenci gróf, tele a nézőtér nemesekkel, egyházi méltóságokkal, majd kiderül a pezsgőzés pontos oka: a kíméletlen apa két fia halálának örül ennyire. Gyomorgörcs, és félelem… és a sunyi árulás: senki nem szól, senki nem kiabál, mindenki eltűri szó nélkül ezt az elmebajt.
Cenci gróf lánya Beatrix (Piti Emőke) nem lát más kiutat, mint megszabadulni az apjától végleg, nincs más lehetőség, ezt az örjöngő erőszakos elmebeteget nem lehet élve megállítani.
A feleség (Boros Anna) a leggyengébb láncszem: elhiszi, hogy a férje hatalmától nem lehet megszabadulni, végignézi gyermekei rettenetes életét, és nem tesz semmit. Behozza a bort, és tölt az “urának”, ahelyett, hogy jól fejbe vágná vele. Azt tesz vele a férje, amit és amikor csak akar, minden ellenkezés, és lázadás hiányzik belőle. Pedig anyatigrisként kéne védenie a gyerekeit… de nincs ereje semmihez.
Orsino (Horváth Szabolcs) – a szent papi ruhában – egy igazi kétszínű alak, napraforgóként hol Beatrixot szeretné megkapni, hol a gróf vagyonára fáj jobban a foga, és gyáva árulóként az első neccesebb helyzetben magára hagyva a lányt elszalad. Nesze neked udvarló… hát kellene a francnak. Visszatér és segít kitervelni Cenci gróf halálát, de abban elegánsan már nem vesz részt, sőt számításai szerint alakul az élet – mesteri terve beválik: Cenci hullaként végzi – megérdemelten, megdolgozott érte rendesen – és családja sem ússza meg: az ítéletben az apagyilkosságért – függetlenül az indokoktól – nem lehet felmentés, az rontaná a statisztikát…, így ha a lányt nem is kapja meg, az egyházé lesz a kihalt grófi család vagyona.
Camillo bíboros (Borsányi Dániel) sosem az igazságot keresi, csupán a seggnyalója az egyháznak, és pénz és egyéb javak behajtója az isteni megbocsátás reményében.
Cenci gróf fia (Viktor Balázs) az igazi szerencsétlen, apja által kihasznált és átvert, mélybe lökött fiú, aki ha tevőlegesen részt nem is vesz a gyilkosságban, de annak minden mozdulatával egyetért.
Az a megaláztatás, amit a gróf családjának kellett elviselnie az ítélethirdetéskor mit sem számít: hiába a terror, az erőszak, a csalás, a hazugság, az összes családtag elárulása, csak a végső apagyilkosság számít. A kihallgatót ugyanaz a színész (Domokos Zsolt) játsza, aki a grófot, körbeér a történet: nincs igazság. 🙁
Képmutató és hazug világ. A darab régies nyelvezete csak keményíti a pillanatokat. A pillantásokat már nem kell keményíteni, ami a Cenci grófot játszó Domokos Zsolt tekintetében van, arra nincs mentség: az őrület tökéletesen a székekhez tapaszt mindenkit.
A kegyetlen drámát Alföldi Róbert rendezte.