A film Whoppi Goldberggel már-már alapmű, de nem annyira a combos története miatt, hanem a zenéje cseng vissza a fülemben, ahogy autózunk Szeged felé. Nem várom a filmet színpadra, tök jól kibetűztem, hogy a musical változatban a sztori marad, a zene viszont Alan Menken munkája, van már neki 8 Oscar díja, így hiszek a ma esti előadásban.
Deloris (Peller Anna, aki szerencsére nem akar Whoppi Goldbergnek látszani kicsit se) bárénekesnő, abból is a jobb sorsra érdemes típusú. Reménye csak a fejében létezik, hogy ettől jobban felfedezik, Curtis – az ő gengszter pasija (Alföldi Róbert – szerencsénk van ma, hozza a nagyfőnök bűnözőt hibátlanul, rengeteg humorral és még énekel is hozzá, sőt nagyon jól énekel!) ragaszkodik a kézi irányításhoz: az lesz, amit ő mond, és ebben a világhírnév egyenlőre nem szerepel. Ez eddig be is vált, ott cseszi el, hogy az addig diszkréten történő gyilkolás most nem sikerül, és Deloris pont szemtanú lesz. Kapcsolatukban némi törést okoz eltérő értékrendjeik miatt, mert attól, hogy Curtis számára ez tök természetes, Deloris viszont ettől simán sikítófárszt kapna. Nem sokat tépelődik rajta, és elfut a rendőrségre, ahol felleli a teljesenalkalmatlan rendőrt – Leizz Eddie-t – (Feke Pál, aki csak rendőrnek alkalmatlan, ma este tökéletes pasivá alakul), akinek váratlanul élete első jó ötlete kúszik a fejébe: Deloris a helyi zárda tagjaként nagy biztonsággal megúszhatja a bosszúból lelövetést. Deloris sorsa itt kapja meg a fordulatot, hátat fordítva eddigi életének beköltözik és hamar rájön, hogy mennyire fogalma sem volt az apácák életéről (döbbenet), és arról sem, hogy ezek a csajok milyen jófej banda. Aprócska közjáték, hogy Eddinek egy szál fegyvere sincs, ellenber Curtis gengszterrel, akinek nemcsak van, de nem is fél azt gátlástalanul használni.
Deloris kilóg, nemcsak a sorból, a zárdából is, és robog utána a két kifelé vágyó apáca is, és hol nem kötnek ki, mint a szomszéd krimóban, ahol a már nyomon lévő TJ, Pablo és Joey futnak egy transzi csapdájába, így hamburgerüket hátrahagyva visszamenekülnek a csajok a zárdába.
Mary Robert (Jenes Kitti), Mary Patrick (Vágó Zsuzsi), Mary Theresa (Dobos Judit), Mary Lazarus (Auksz Éva) és a többiek életét szigorú szabályok között próbálja tartani a zárda főnökasszonya (Molnár Piroska, a zseniális főapáca, pislogunk is nagyokat szigorú humorán, és ámulva hallgatjuk énekhangját).
Mary Robert olyan szólódalokat énekelt, hogy időnként nem a röhögéstől, hanem már a meghatottságtól törölgetjük könnyeink, Mary Patrik az energiabomba volt a csapatban állati jó hanggal, Mary Theresa a roki-nyugger zongoristából olyan rockénekes-táncos apáca lett, hogy csak pislogunk, és az először tök féltékeny Mary Lazarus nővér pedig a zenekar vezetése helyett csapatépítő-lelkesítő-őrültbolonddá vált.
Ezt a bandát érdemes volt rendes kórussá megformálni, és ez mind-mind Deloris érdeme. A Zárdafőnökasszony idegeit cseppet megcincálta a bulihangulatú mise, de mit sem törődtek vele, ha végre jönnek a népek a templomba, és nem csak hogy jönnek, még lóvéval, nem kevéssel meg is támogatják azt.
Ennek a környéknek a lakói nem az a templomba járó fajta, érzi ezt O’Hara atya (Csonka András) is, aki viszont nem az az őskövület, akinek a zárdafőnök szeretné látni, és a legnagyobb rajongójává válik Delorisnak, és az apáca csajokból újraszervezett kórusnak. A második felvonás elején elhangzik az este egyik alapmondata: “O’Hara atya a szünetben cseppet betépett, de jól áll neki, ha ilyen papok lennének, akár még misére is érdemes lenne járni 🙂 ”
Vigyáznak az egyházi dalokra, a szövegek stimmelnek, csupán a zene dübörgi a 70-es évek diszkó-soul stílusát. Ettől nézők lábai is már ülve táncolnak, hogy a végére valódi tánclépésekkel tomboljanak.
Curtis bosszúért kiált, a bandájával együtt (Cseh Dávid Péter, Faragó András, György-Rózsa Sándor) és nekiindul megkeresni Delorist, hogy áruló-szökevénység okán őt is eltegye láb alól. A bandatagok mind-mind hívő bűnözők: vakon hisznek Curtisnek, amiből előre látszik, hogy pofára esés lesz.
Mindeközben Deloris nem lázadásból, csupán a józan nemzárdai élet okán cseppet új szokásokat honosít meg a zárdában, amitől már az apáca csajok rajongását és tiszteletét is kivívja. Az újjáfésült kórus dalai annyira pazarul sikerülnek, hogy a fél környék templombajáró lesz, ami kicsit neccessé varázsolja Deloris elbújtatásának tervét, mert így hamar a nyakába szakad Curtis és annak bandája, nem kissé hangos siker okán: még a pápa is beígéri látogatását, amit a csak az nem lát a híradóban, aki nem kapcsolja azt be (Szellő István kihagyhatatlan, mint igazi, valódi híradós 🙂 )
O’Hara atya nemcsak bulihangulatba kerül pillanatok alatt, de kiderül, hogy a szónoklatok mellett énekhangja is van, sőt a tánc sem az ellensége, a zárada eladását is megfújja a felbújtott apácakórus.
Eddie rögtön pánikolva menti ki viszonzatlan szerelmét Delorist, mielőtt Curtis rálelne a világhírnév okán.
Curtis erősebb humorban, mint táncban, viszont félelmetes határozottságából az újra az apácák közé menekült Deloris zökkenti ki: az összes apáca simán beáldozná magát, és addig kevernek és kavarnak, míg mindhárom előre küldött gengszter tanonc elveszti fegyverét és ezzel félelmetesnek tűnő valóságát is. Előtte a főgonoszok még humoros ritmusokban a szerencsés néző csajokon gyakorolják az apácák meghódítását, sírva-röhögős jelenetben. (Fú, de jó hangjuk van, és Pabló – György-Rózsa Sándor még eredeti madridi spanyol nyelven is nyomja – igen, tudom, nem azért mintha érteném, de a nézőtér – gondolom egyetlen perfekt spanyol tudással rendelkező – kamasza érzésemet az előadás végén megerősíti, kár, hogy ebből egy hangot nem értünk, mert a feliratozás angolból spanyolra vált).
TJ (Cseh Dávid Péter) – olyan édesen egyszerű öcsike, hogy vinnyogunk, főleg a macijával.
Joey (Faragó András) – a vakegér a csapatban, aki egy egyszerű apáca ruciban már fel sem ismeri Delorist, csak sokadikra, majd nyomát is veszti jó időre.
Igazi tündérmese: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a pokolba jut, itt konkrétan a fináléra egyházi göncben táncolnak az apácákkal a gengszterek.
Jön Eddie, és megmenti Delorist, mielőttt Curtis szitává lőné, és hősként táncol már önbizalommal telve kifelé… itt borulás van lefelé a székről a röhögéstől. Nagyon cuki!!!
Jöhet a pápa, jöhet a finálé, jöhetnek vissza a gonoszok is megjavulva, és kezdődhet a végső tombolás. Mert ez “brutál állat volt!” És igen, erre nincs is rá jobb jelző. (Deloris vezetésével olyan show-t nyomnak le az apácák, hogy csak tombolónézőként lehet nemviselkedni. Peller Anna zseniálisan énekel, táncol!)
A zene dögös, a dalok szövege mindenhol pontosan érthető, és passzol, a humor nagyon mai, fergeteges, a látvány pedig minden jelenetnél ahhoz kapcsolódik, mind-mind ott tart, nem mondom, hogy a székhez tapaszt, sőt, táncolni kell, muszáj, és bulizni, ahogy az apácák.
Mindezek együtt Túri Lajos Péter koreográfiájával egy olyan show-t hoznak a színpadra, hogy végig vigyorogva, ülve táncolunk.
Szente Vajk úgy rendezte meg, hogy abban már biztosan hisz a nézőtéren tapsoló 4 ezer ember, naponta menni kéne újra és újra ebbe a templomba.
Rendhagyó tapsrend jön: minden szereplőt bemutatnak, mindenkiről tudjuk ki játszotta, beszalad ma este még a koreográfus, és rendező is szerencsésen velünk vannak.
A két kamaszom reakciói a végén:
“Anya, mikor veszel újra erre az előadásra jegyet?”
“Ez óriási buli volt, de miért remegett a dübörgő tombolástól a nézőtér?”
“Anya, nekem olyan jegyet vegyél, ahol az Alföldi a gengszter!”
“O’Hara tényleg betépett a végére, nem tudom mit szívott, de jót tett neki”
“Peller Anna olyat énekelt a kórussal, hogy járnék templomba”
Update (2018. szeptember):