Mantova hercege (László Boldizsár) igazi nőcsábász, mindegy nagyjából merről, csak csinos csaj legyen körülötte. Szerelembe esik (hova máshova) Gildával (Keszei Bori), aki Rigoletto (Ludovik Kendi) féltve őrzött lánya. Rigoletto pedig a herceg udvari bolondja. Szép játszma…
Rigoletto annyira őrzi a lányt, hogy be is zárja, bár aki szerelmes, azt hiába, Giovanna (Kalmár Magda) segíti, hogy herceg szerelmével találkozhasson. Annyira szerelmesek, hogy a közös jelenetüknél odatapad minden figyelmünk, és nagyon jól énekelnek. Gilda elrablásával Rigoletto az őrületbe, a lány a herceg karjaiba kerül. Ettől Rigoletto még jobban bepöccen, és Gildát győzködi, hogy szarul választott. Ennek bizonyítására elviszi egy helyi krimóba a lányát, ahol láss csodát, a herceg már másnak csapja a szelet. Rigoletto agya már rég kirándulni ment, így bérgyilkost Sparafucile-t (Kiss András) fogadja fel, hogy ölje meg a herceget. Bérgyilkosunknak kimondottan a pénz volt a fontos, így neki nagyjából mindegy kit öl meg, csak a kifizetés ne maradjon el. Maddalena (Ádám Zsuzsanna) rádumálja a bérgyilkost, hogy ne ölje meg a herceget (naná, ő is bele van bolondulva), inkább nyírja ki azt, aki elsőnek belép a krimóba. Nem tart ez sokáig, jön Gilda és jól belehal az első belépésbe, zsákba is kerül azonnal, majd apja karjaiba, aki kifizeti a zsákért a megérdemelt munkadíjat. Majd meghallja a herceg énekét, és kezd idegi alapra kerülni, bár ténylegesen abba bolondul bele, amikor kibontva a zsákot a saját lányát leli meg. Nincs mit tenni, az átok rá szállt (Monterone grófja szórta az átkokat, mert nőrokonai valahogy belekeveredetek a herceg udvari szerelmi életébe), elveszítette egyetlen agyonféltett lányát.
A történet itt véget is ért, már nem fáztunk annyira, mert üldögélés helyett már gyalogolhattunk is kifelé.
A lányvány, a díszlet, és azok a csodálatos ruhák lenyűgözőek voltak, főleg az első jeleneten ámultunk el: mindenkinek más és más estélyi ruha jutott, ízlésesen, elegánsan, az egész lányványba illeszkedően remekül mutattak a színpadon.
És itt jön az őszinte rész, ami operánál elengedhetetlen: nemcsak abszolút hallásom nincs, sőt, ami van, az a botfülem. Mindennek ellenére, vagy pont ezért, amiket én hallottam, azok nagyon jól szóló dalok, kiemelkedően szenzációs hangon énekelt Gilda és a herceg, Rigoletto is igyekezett felfutni hangban hozzájuk, és összességében az egész csapat fülbemászóan énekelt, és nem terveztem megszökni még a magas hangoknál sem, a kezdő operanézőket is megkímélték.
A június végi őszben pulcsiban és vastag zokniban próbáltuk elképzelni a nyarat, de lehetett kölcsönözni takarókat.
A látványhoz szorosan hozzátartozik az összes jelmez, aminek döntő részét Náray Tamás és Tihanyi Ildikó tervezte, bármelyik ruha akár egy elegánsabb eseményen teljesen hordható lenne, ami a színpadi jelezekre kevésbé jellemző úgy általában, viszont a mostani tervezéskor erre figyeltek. Az előadás elején úgy éreztem magam, mint egy VIP divatbemutatón.
A hideg ellen nincs mit tenni, ha majd meleg lesz, akkor a “mozduljon meg végre a levegő” fohász fog szólni, most pedig hátizsáknyi folyamatosan hűlő idő arányában felvehető pulcsi, zokni, kabát, sál, pokróc volt a megoldás. A szabadtéri mumusa az eső megkegyelmezett, szépen kértük rá 🙂
Harangozó Gyula rendezése a Dóm téren.