A salemi boszorkányok – Weöres Sándor Színház

Amikor a szombathelyi színház tájelőadást tart, akkor irány a Katona!

Fiatal lányok játszanak az erdőben: boszorkánytánc, szellemidézés… De van egy brutál társadalom körülöttük, ahol a papoknak olyan hatalmuk van, ami hihetetlen, és elfogadhatatlan. Kivéve, ha a sok birka, a nyáj, mindezt hitelesíti.
Mert ki a jó keresztény? Hát, aki nem cimborája az ördögnek. És ki nem az? Nem, nem az a kérdés, hogy ki nem, hanem az, hogy ki igen! És erre a legmegfelelőbb választ a dilis, berezelt, saját seggét mentő tinilány csapat a legalkalmasabb, hogy megmondja.
Így kerül bajba minden olyan falubeli, akit a hülyetinik kinéznek maguknak. A miértre van válasz, többféle is: ezt várja el tőlük az egyház helyi fejese, a törvényszék, akit szintén a bigott vallási főhülye irányít, és persze leginkább a lányok félelme: ha valaki mást besároznak, akkor ők biza megmenekülnek. És mennyivel egyszerűbb másokra kenni a szart, hazudni, hogy mentsék az irhájukat, mint bevallani, hogy a szellemidézéssel szórakoztak az erdőben.
Nem mehetünk el a tény mellett, hogy mindez csak azért működhet, mert olyan félelelmben tartják a népet a hivatali hatalmasságok és az egyház, ami miatt már ott is boszorkányt/ördögöt/sátánt/rossz szellemet – kinek mi jön be – látnak az emberek, ahol semmi sincs, de a vezetőik a félelmeiket erősítve ezt táplálják beléjük agymosás szerűen. Halkan sikítva juthat eszünkbe az elmúlt évek gyűlöletkampánya, amikor a még oly távoli, több száz kilométerre lévő faluban élők is paráznak a migránsoktól, akik még a szomszéd falusiakat sem ismerik, sőt arra nemhogy migráns, még egy kósza gólya sem jár…
A boszorkánypereknek természetes tulajdonsága, hogy egy hang nem igaz a vádból, viszont azt képviselve látszat erkölcsi magasságba lehet emelkedni. Itt is ez történik, és az egész előadás alatt az a rossz érzésem van, hogy ahogy Hofi mondta régen: “az igazságból elveszett az I”. Itt is elveszett, de nem csak az előadásban, lassan kiveszik az már az egész világon, de a mi országunkban tuti.
Nem csadóldtam a játszó színészekben, sőt!
Proctor (Bányai Kelemen Barna) és Proctorné (Bánfalvi Eszter) játéka nagyon őszintén mutatja be az egyszerű, józan paraszti eszét még el nem vesztett vidéki, nemgazdag házaspárt, akik nem tudnak mit kezdeni a hazug rágalmakkal, nincsenek meg a kellő eszközeik, jogi tudásuk, vagányságuk, és képtelenek bosszúból visszahazudni.
Abigail (Fekete Linda) olyan hitelesen mutatja be a főszarkavaró tinilányt, hogy ütni kéne, de minimum egy lakatlan szigetre száműzni a napraforgó ringyót, és akkor még finoman fogalmaztam.
Hale tiszteletes (Kálmánchelyi Zoltán) és Parris tiszteletes (Mertz Tibor) között nagy különbségek nincsenek, a végére derül ki, hogy Hale már nyitottabb szemmel pánikolva keresi a megoldást az akasztások, kivégzések elkerülésére, míg Parris csupán saját magát, és a pénzét, kiváltságait féltve akarná utólag megmenteni a saját hibájából már a halál árnyékában lévő vádlottakat.
A főbíró (Szerémi Zoltán) kicsit sem ad a látszatra, a legelvetemültebb jogász fajtából való, aki visszaél a hatalmával, erőszakos, befolyásolható, és bosszúszomjas, majd a végén simán mentené a seggét, na nem az elítéltek megmentése az elsődleges, hanem a “mit szól a falu, mit gondolnak majd róla”….
Mary Warren (Hartai Petra) többszörös átállása, lelki átalakulása, és végső pálfordulása az egyik csúcspontja az előadásnak, a másik a Proctor házaspár végső vívódása, búcsúzása egymástól, az élettől.
Kiss Mari és Jordán Tamás ugyan mellékszereplői a történetnek, de kicsi karaktereik is árnyalják a salemi népről mutatott képet.
Zseniális színészi játék jellemezte mindkét felvonást, egyetlen percre sem lankadt a figyelem, az összes szereplő a maximumot tette bele az estébe.
Nem könnyű ez a történet, téma, amihez Alföldi Róbert rendező nyúlt, és nincs happy end. Csak a butaság valósága. Elkeserítően. Hazafelé csupán az a kérdés, hogy mennyi tragédiára van szükség még ahhoz, hogy a bégető bólogató birkák felelősséget vállaljanak tetteikért, döntéseikért, amivel mások életére is hatással vannak, amivel ezen kiskirályokat a hatalomban tartják.

Volpone – Városmajori Szabadtéri Színpad

Volpone (Jordán Tamás) tuti szélhámos, Velencében járunk éppen, de bárhol lehetnénk, akár itthon is.. Mindenkit átver, a kedvenc segítségével Moscával (Bányai Kelemen Barna). Pénzre utazik, sok pénzre, nem is titkolja nagyon. Beteget, sőt haldoklót hazudik, hogy megkopassza a seregnyi haszonleső “legjobb barátot”.
A közjegyző (Szabó Tibor) alig-alig pénzéhesebb, mint a többiek, neki is, mint mindenki másnak az a taktikája, hogy pénzzel behízelgi magát a “haldokló” Volpone kegyeibe, majd kényelmesen lenyúlja a mesés örökséget. Ott cseszi el, hogy kihagyja az örökös nevét, rábízva ezt a “nagybeteg” barátra, bízva magában, meg az adományaiban.
Corvino (Csankó Zoltán) a másik “legjobb barát” nemcsak a pénzt nem sajnálja, de még az agyonféltett, cseppet terrorban tartott feleségét (Hartai Petra) is odaadja, csak az “örökség” számít. Mosca piszkos mancsa persze ebben is benne van könyékig.
Corbaccio (Szerémi Zoltán) dobja be az adu ászt: új végrendeletet gyárt (bízva abban, hogy mindenkit túlél), amiben Volpone lesz örököse, sőt még a saját fiát (Balogh János) is kitagadja. Igen, Mosca ebben is benne van nyakig.
A legkevésbé Canina (Bánfalvi Eszter) a város kurvája hazudik, ő tényleg “csak” férjhez akar menni Volponehoz, meg is tesz érte mindent, de általában rosszkor van rossz helyen és időben.
Mikor azt hiszi Volpone, hogy ő mindent megtehet, és mindenki kapzsiságát kihasználhatja, akkor botlik meg először. Aztán megbízik, a kígyó típusú jobbkezében, és végképp mindent elveszít. Minden számító “barát” megkapja, ami jár neki, mert az élet sosem marad adósa senkinek.
Közben pedig nevetünk, még azon is, amin sírni lehetne. Tele humorral, fordulatokkal, hazugsággal, árulással az esténk Alföldi Róbert rendezésében. Sokszor visszatapsolós, nem elengedős a Weörös Sándor Színház előadása Szombathelyről.

Hétköznapi őrületek – Weöres Sándor Színház, Szombathely

Az első pillanatok után a döbbenet, majd a rendszeresen felmerülő kérdésem: mit keresek én itt???

Ez a totál diliház. Hát itt mindenki bolond? Vagy csak én vagyok a helikopter?

Két felvonásban tűnődhetsz azon, hogy a saját általad normálisnak hitt életed, vajon kívülről mennyire tűnik elmeháborodottnak?

A Hétköznapi őrületek főszereplője Petr igencsak türelmes minden rokonával, barátjával és ismerősével. Próbálja megérteni őket, időnként bekérdez egy viszonylag normálisat, de lehetetlen külső szemlélőként a bolondok között józanul kiigazodni. Oké, nála is repked éjjel a paplan… de ugye ki maradhat ki ebből a diliből???

A darabban a főszereplők elmeállapota több sebből is vérzik. Petr anyukája az egyetlen, aki a második felvonás végére megtalálja a helyét: az ideg-elmeosztály kórtermében. Petr legjobb barátja a nőhiányos Mokka, aki pótszerként hol a porszívót, hol a mosdót használja, míg rá nem lel a szerelem egy próbababa személyében…
Petr apja csak kicsit kattant, a sörösüveg buborékaival van elfoglalva főállásban, majd telefonbetyárkodik egy jót, és beleszeret az ideggyenge szobrásznőbe…
A munkahelyi főnöke enyhén pedofil, és ezt mindenkinek elmeséli…
Ettől csupán Petr volt csaja a zakkantabb, aki hisz benne, ha végigjárta már őt a fél város, akkor is kell a már kissé alkesz volt pasijának.
Az igazi dili az alsó szomszéd pár, kik először csupán Petr szemeire tartanak igényt a beteljesüléshez, majd az apjáéra, és egy viharos bírósági tárgyalás következményeként a kisemmizett gagyi zeneszerző felgyújtja a Hilton Hotelt…

Hát mondom én, hogy ezt a darabot látni kell! És rögtön rájössz, hogy tök normális vagy!

Petr szerepében: Bányai Kelemen Barna, a többiek a színlapon (megérdemelnék, de most nem másolom ide a dilis brigádot).

Szeretem Szombathelyet, most még jobban 😀