Csoportterápia – Veres1 Színház

Fél óra, és nem kell beautózni Bp-re, van parkolóhely. Ilyen Veresegyházán, ha színházba mész. Ne számíts falusi, amatőr színjátszókörre, ez valódi, igazi, és profi társaság.

Nemcsak kikapcsolódás, nevetés, sok humor, de még mondanivaló is van ebben az előadásban! (így együtt, ebben a kombinációban érdemes lazítani szerintem)

Ezt az előadást az eredeti madách-os verzióban pár éve már láttam, és akkor is megfogott, így nem volt kérdés, hogy látnom kell most is.

A történetben hatan érkeznek a 6-os terembe, ahol hiába várják az agyturkászt, némiképp maguk maradnak a pszichés problémáikkal. Elsőként Jetti (Molnár Gyöngyi) meri bevállalni, hogy milyen lelki gyötrelmei vannak, majd Trixi (Balázs Andrea) hazudja végig az első felvonást. Jön Lajos (Mészáros Árpád Zsolt – MÁZS) magánszáma, a hipochonder doki szerepében, aki némiképp menekülőre fogja, de végül visszatér. Sziszi (Dósa Mátyás), a balettáncos a saját identitását már rég fellelte, már csak a környezetét kellene erről tájékoztatnia, nem kis lelki nyűg ez neki. Anonymus (Pál Tamás), később Ervin-Iván némi amnéziával küzd, ettől még persze tök szerethető fazon. A porondmester viszont Natasa (Zorgel Enikő), aki az unatkozó háziasszony szerepében visz minket az egész előadás végéig, ahol jön a csavar és a fordulat (nem, nincs spoiler, nézd meg!).

Hangosan röhögünk a szereplők problémáin, amik nyilván eltúlzottak, de mindegyik alaptípusból ismerek egyet-egyet (sőt, van amelyikből sokkal többet is). Sokszor már fáj a hasam (enni kellett volna előtte, de legalább szünetben), annyira nevetek, és nem csak én, körülöttem mindenki kapaszkodik, hogy ne essen a szék alá vihogás közben.

A zene, a dalszövegek, és a játék fergeteges, a kiszólások és beszólások egy percre sem maradnak el. A legmélyebb lelki sebekre is van gyógyír, de leginkább az első lépésként meghozott bátor kiállás: elismerni, hogy baj van, nem is kicsi. A feldolgozásban pedig mi más segíthetne: mint a barátok, a szakember és a sok-sok nevetés.

A szereplők élete pályára áll, legalábbis búcsúzáskor elindul, persze menet közben annyi a geg és szájkarate bajnokság, hogy időnként még a szereplők is nézőként nevetnek egymáson.
Végre egy olyan előadás, ahol nemcsak a szerep szerinti szöveg van a helyén, jó ritmusban, tényleg játékosan, de a zene és a tánc, a dalszövegek sem zavarják a színészeket, mindenki tud mindent, és levegőt is kapnak közben, nem fulladnak meg két perc táncos-zenés rész alatt. (MÁZS miatt aggódtam, őt láttam már levegőért kapkodni, de mázli: ma jó kondiban volt, a többiekkel együtt).

Balázs Andrea és Mészáros Árpád Zsolt neve csábított be a színházba, de a többiek is megérdemelték az óriási tapsot.

Tasnádi Csaba rendezte színpadra Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila alkotását.

Családias, hangulatos kis színház lett ez Veresen, ahol az sem volt életidegen, sőt, ahogy a színház igazgatója – Venyige Sándor – kifelé a kapuban állva kívánt minden nézőnek személyesen jó éjszakát, és köszönte meg, hogy eljöttünk máris a szívembe zártam. (Már korábban a színpadról is, ma pedig ismét, nemcsak őt, az egész csapatot.) Szívem csücske színház továbbra is, csak még legyen jó sokáig . (Csonka András is ma a nézők között nevetett, jó volt újra látni, ha most éppen nem is a színpadon.)

Ne most drágám! – Belvárosi Színház

Csak a logisztika kedvéért: ez a régi Filmmúzeum, a Zsinagóga mellett, így talán könnyebb odatalálni.

Ez az a darab, amit még a 90-es években a Madách-ban Szerednyei Béla és Gálvölgyi János követett el, és sacc még anyira emlékeztem, hogy nagyon röhögtünk.

Csonka András és Mihályfi Balázs neve csábít el, irány a színház.

Még éppen hogy kényelmesen elhelyezkedünk, mikor befut egy polgármester, akit megkértek, hogy meséljen – no nem az időjárásról, avagy a falujáról, hanem Csonka András megkattant egészsésgi állapotáról, ami miatt, mivel a beugrást nem vállalta senki, így mikroporttal oldják meg, hogy legyen hangja a többi színésszel ellentétben.

Apró közjáték, ami a végén derül csak ki, hogy mennyire fontos.

Az események közepén találjuk magunkat, ahol Arnold Crouch (Csonka András) és Gilbert Bodley (Mihályfi Balázs) a saját üzletükben készülnek életük legkáoszosabb napjára…. illetve arra készülni előre nem lehet, mert itt aztán végképp a legfurább helyzetek adódnak. Mr. Bodley mindenképpen feleséget akar csalni, ennek a bunda az ára, ami viszont a pénzügyi konstrukciónak megfelelően már a megvehető kategória. Jön is a cicababa férje és fillérekért meg is veszi a bundát. A férj újra befut, akkor már a titkárnővel, akinek szintén jól áll a bunda.. Ezen csalfa csajok egyetlen dologban biztosak, itt és most le nem  bukhatnak, így ha a tesze-tosza  kedves Crouch lesz  a pasijuk időre-órára, akkor az őket simán kihúzza a slamasztikából.

Befut és zavart okoz a sztoiban a Fregattkapitány és kedves neje, kik a bolondok szerepkörében tündökölnek. Az egyik legfontosabb mellékszereplő a 9-es busz és az új párja az óra, mely mutatója is remek ruhafogasnak használható.

A bundák, a csajok csodásak, a két tulajdonos (Csonka András és Mihályfi Balász) ahogy az események haladnak, egyre inkább kifordulnak a való életből. Már a kanapé mögött bújkálnak, mikor Mr Bodley felesége befut és tovahalad Mr Harry McMichaellel…. ébrednek már a bundaszalonos jómadarak, és megreptetik hamar a feltorlódott feleség-szerető kombinációkat.

Persze a végére megússzák, vagy legalábbis azt hiszik.

Mi nézők abban hiszünk, hogy a mai estére a legjobb előadást választottuk: nevetünk, síruk, újra nevetünk, és emellett a hátsó gondolatainkban Csonka Andrásnak drukkolunk, hogy a betegséggel bevállalt előadás ne fájjon neki olyan nagyon. Profi színész, nem is látszik rajta (csak a mikroport), a játéka fergeteges. Jó ütemben, jó időben csattannak a humorbonbonok.. A helyzetek váratlanok, és az arra adott válaszok is. (bár elég sablonos, hogy minden felmerülő problémára a megoldás az, hogy dobjuk ki az ablakon… aztán vagy elviszi a busz, vagy fennakad az órán, és a portás már erősen idegi alapon telefonálgat.)

A végkifejlet meglepő, vicces és igazán a két főkolompos játéka aranyozza be az estét!

Mindenkinek érdemes megnéznie, aki nagyon vidáman szeretne távozni a második felvonás végén.

Hálás köszönet Csonka Andrásnak, hogy nem lemondta az előadást, hanem szívvel-lélekkel végigjátszotta, a taps duplán szólt ma neki! Jobbulást kíván  mindenki, és azt, hogy ez a ma esti játék gógyítólag hasson rád, és a szíved örömmel töltse fel a tapsunk, amitől a szervezeted legyűri a bacikat/vírusokat, és újra egészségesen várhat vissza a közönséged.

Belvárosi Színház: kényelmes, barátságos, roki barát, kedves a büféstől a jegyszedőkig mindenki.

Venyige Sándor rendezte az előadást, jól tette 😀

Szeretemszínház ez!