Bíborsziget – Pesti Színház

Ha vígjátékot, komédiát vársz, akkor csalódás lesz ennek az estének a vége. Ha Bulgakov féle szatírát, groteszk megközelítését egy-egy probléma halmaznak, akkor sokkal közelebb jársz az igazsághoz.

Az előadás első pillanatában megtudjuk, hogy főpróbán vagyunk, a rendező-igazgazó Ganyadij Szenyovics (Kern András, akit a darabban innentől kezdve vagy Genyának  vagy Szenyának hívnak) meséli el, és kínlódik kb 5 percig azon, hogy mindenki tiszteletjegyet, állójegyet, szakami jegyet, bármilyen kedvezményes jegyet szeretne. Elszólásaiból ő meg fizető nézőket, mit nézőket: bérleteseket szeretne. A megvalósításban jobbkeze, az ügyelőként mindenes Fosinkó (Csapó Attila), aki még papagájt is játszik, ha arra kerül a sor, a “mindent a színházért” projektben. A várva-várt író Vaszil Demagogol (Orosz Ákos) sok nappal a határidő, és néhány órával a cenzor – Szavva Lukics (Fesztbaum Béla) érkezése előtt készül el a forgatókönyvvel. Így nem próba jön, hanem mindezt átugorva belerohanunk fejjel előre, na nem a falba, a főpróbába. Mert ezen múlik a léte a színháznak, hogy egyáltalán eljátszható-e az előadás, vagy a cenzor úgy utazik majd másnap nyaralani, hogy még nem is látta.
A Demagogol (Julies Verne álnéven wtf?) elvtárs által megálmodott darab a dögunalom kategória, mint úgy általában a hatalomnak megfelelni akaró történetek. Ez még annak sem sikerült megfeleljen, mert csak úgy megy át a cenzoron, ha a végére még bekerül az ideológiailag “helyes” vég.
Hullámzunk a történettel együtt: hol nevetünk, hol álmosan ásítozunk, aztán megint felpörögnek az események, és megint indokolatlanul üresjáratok vannak. A vége sem egyszerű, csak állnak a színészek a színpadon, és tőlünk várják a folytatást. Kisvártatva kapnak halvány tapsot, és ezzel lendülünk a végkifejlet felé, de ha nem értjük miért is kéne a diktátornak tapsolni, akkor lehet nem velünk van a gond.

Tele az esténk célzásokkal, áthallásokkal, egyértelműen kimondott, a diktatúrákat jellemző mondatokkal: “a kultúra veszélyes”, “ezt csak a fővárosban lehet eljátszani”… stb. A szóviccek fárasztóak, az szereplők megszólalásai közötti szünetek pedig nem kapnak magyarázatot (cenzor elvtárs mindig fáziskésésben reagál, persze az is lehet, hogy ez az ő “nagysága”, de a harmadik óra végén ez már sok)

Ami viszont igazán jó volt: a rendező (Kern András), az ügyelő (Csapó Attila), a ceznzor (Fesztbaum Béla), a kamaszoknak még nagy kedvence volt a kissé beállt Hali-Gali (Varju Kálmán), Vologya, a kellékes (Dino Benjamin), akik tényleg azt játszották, amilyen szerepet kaptak, és elhihettük nekik, ez tényleg egy valós színházi helyzet valahol a nagy Oroszországban, ahol a diktatúra az úr, és sajnos nyilvánvaló volt minden poén és mondat a helyén megáll jelenleg itthon is.

Az előadás végére az addigi szerencsétlenkedések is értelmet nyertek, átjött a diktatúra van üzenet is, csak túl hosszú volt az odáig vezető út.

Hegedűs D. Géza rendezte, lesz ez még jobb is, ez csak az elmaradt főpróba utáni első előadás volt.

Képzelt beteg – Pesti Színház

Argan (Reviczky Gábor) a hipohonder prototípusa. Minden olyan betegséget beképzel magának, amit csak a “drága” orvosa kiejt a száján, és ezt meg is akarja gyógyíttatni. Az előadás kezdetén hosszan mormolva sorolja a patikus számláit, mit fizet ki és mit nem, mi használt és mennyire, és mi nem. Ez tölti ki az egész életét: elképzelt betegségeinek gyógyítása.
Van azért a házban egy józan cseléd: Toinette (Igó Éva), aki folyamatosan nyitogatná a gazdája szemét, de sokat nem ér el vele eleinte, csupán mi nevetünk a szituációkon.
Nem fiatal a “nagybeteg”, és igen rozogára gyógyította már magát az orvosával, tehát Moliére beleírt a történetbe egy szokásos kapzsi, és kicsit sem szerelmes feleséget. (itt vidéken az “ordaskurva” megfelelője virágnyelven). Béline (Hegyi Barbara) hozza is magával a közjegyzőt, hogy kiokoskodják, hogyan is lehetne megkopasztani a doktorokat lóvéval nap, mint nap kitömő férjet. Természetes, hogy van rá jogi csűrcsavar, és gyorsan lebonyolítják az első lépéseket, hogy mielőbb a “drága” asszony kezeihez jusson a vagyon, és az előző házasságból született két lány egy garast se kaphasson.
Befut a nagyobbik lány – Angyalka (Réti Adrienn), aki éppen 6 napja már nagyon szerelmes, és némi félreértés után kiderül, hogy a betegségek mámorában úszó faterja is pont férjez adná, igaz ő cseppet sem foglalkozik a lánya érzelmeivel, neki orvos kell, így orvos férjet szán neki. Ezzel nem is lenne gáz, ha a két pasi egy és ugyanaz lenne, de hogy nem csodálkozunk, hogy pont nem orvost szeret Angyalka. Viszont apuka szava a családban parancs, így gyorsan megérkezik a kérő, a saját ősével, és megborul a rendszer. A doki nemcsak lánykérésre, és a hivatására alkalmatlan, de apukája nélkül nagyjából az életre is. (lánykérő doki szerepében játssza a gyárilag hülyét: Méhes László, az apukáját meg Kertész Péter)
Angyalka udvarlója – Cléante (Karácsonyi Zoltán) viszont nem csak jópasi, de még esze is van, így bepróbálkozik a lánykéréssel a drága papánál. Elsőre nem annyira jön össze ez, de visszavonul, és új erőt gyűjt, hol máshol, mint Angyalka szobájában.
Ezt persze kiszúrja Lujzácska, a másik leány, akit nem kell soká faggatni, és beköpi apjuknak, hogy mi probléma adódott a lánykörletben.
Mindeközben Toinette folyamatosan oltogatja Argant, beszólogat neki, és megpróbálkozik mindennel (a folyamatos hazudozás csupán az egyik fegyvere), hogy leleplezze a pénzéhes ifjú feleséget és a még pénzéhesebb doki + patikus párost.
A második felvonásra befut Argan öccse: Béralde (Borbiczki Ferenc), aki behozza a valóságot hipohonderünk életébe, de már vajmi kevés esélye van. Toinette végre előhozza a megoldást: tettesse halottnak magát a drága beteg, és lássa meg családtagjai reakcióját. Bejön a papírforma: az “aggódó” feleség örül a az elpatkolás hírének, a zárdavárományos szerelmes lány meg kiborul apja halálhírén. Az öreg meg természetesen magához tér, és kezdi kinyitni beöntésektől megfáradt testének fején lévő szemecskéjét. Ez persze még a dokimánia kérdését nem oldja meg, arra Toinette-nek még jobb ötlete van: átöltözik “nagytekintély” orvosnak, és befut egy új betegséggel: ez biza a tüdő lesz! És a legképtelenebb gyógyító megoldásokkal: kar levág, szem kinyom, mi a francnak ennyi belőle.
Na ha eddig nem volt beteg az öreg Argan, akkor most már kezdi elhagyni magát, persze nem betegsége, hanem a körülötte lévő árulások viselik meg.
A végére még marad egy viccesnek szánt orvosavatás (Argan lesz doki, mert ahhoz Moliére szerint nem a tanuláson át vezet az út…), és Argan végleg beadja a kulcsot.

Kicsit lassú, de vígjáték.

Viszont: ha a nézőtér feléig nem hallatszik el a főszereplő motyogása, hangja, akkor nem az a jó megoldás, ha a többiek alkalmazkodnak a hangerőhöz, hanem létezik minimikrofon+ragtapasz kombó, amit a szájukhoz közel lehetne használni, hogy a nézőtér második fele kevesebb melóval jusson információhoz az előadásból. Mázli, hogy látok távolra, a halk suttogás is eljut foszlányokban hátra, és remekül olvasok szájról, így nem volt gáz az előadás. De azért mégiscsak na! Lehet megunták a hangos beszédet, lehet beteg a “képzelt beteg” hangja úgy eredetiben, de mindenre van technikai megoldás, ha már kinyitott ma este a színház, és ezt tűzték műsorra.

Szóval: jó volt, egyszer egy este volt.

A testőr – Pesti Színház

Eszenyi Enikő – Stohl András – Kern András

Lehet ezt a kombinációt kihagyni?

Ááááá, dehogy 🙂

A színésznő (Eszenyi Enikő) állatira unja a már nem annyira friss, legalább egy éve férjét, a színtén színészt (Stohl András). Valami furmányos oknál fogva, a házibarát kritikus (Kern András) non-stop ott lebzsel náluk, és úgy érzi telefon ez a házasság, tehát bele is beszél rendszeresen.
A férj jól kitalálja, hogy ő majd előhozza az igazságot, és kipuhatolja mit is gondol róla az asszony úgy igazán, ezért katona-testőr szerepbe bújva csábítja a cseppet kacér feleségét.
Csábul az, nincs is ebből semmi gubanc, hacsak a kettősügynök férj agysejtjeinek megpróbáltatásait nem vesszük annak. Az anyós (Kútvölgyi Erzsébet), a “drágamama” sem könnyít a helyzeten, sőt, fizetett mamaként is képes a valódi anyóstípust hozni.
A harmadik felvonásban aztán férjként próbálgatja elhinni a “legjobbhamletszínész”, hogy tutira nem csábult a nej… mondjuk úgy nőiesen: a legjobb védekezés a támadás pozició kivédhetetlenné válik.

A színésznő ruhái: álom kategória.

Valló Péter rendezte nevetősre ezt a Molnár Ferenc darabot.

A velencei kalmár – Pesti Színház

Telt ház, még a csilláron is lógnánk, ha lenne 🙂 mibe kapaszkodni, de ez nem az a színház.

Bassanio (Telekes Péter), nem piti módon, a legjobb barátját – Antonio (Stohl András) – használja kezesnek, mikor Shylock (Kern András) zsidó bankártól kölcsönkér egy nagyobb összeget. Kamat nincs, de ha nem kerül elő a pénz határidőre, akkor Antonio fél kiló saját húsával felel bánatpénzként. Törvény szerint, nincs mese.

Bassanio alig pénzéhes mód gazdag lány, Portia (Bach Kata) kezét kéri, és kapja, neki mondjuk eszébe sincs visszaadni a pénzt, Antonio, majd megoldja helyette, míg ő a haverjával élvezi a gazdag  életet.

Mellékszál, de a legszebb szerelmes jelenetek a történetben nem hozzájuk kötődnek, inkább Lorenzo (Józan László) és szerelme nevéhez, aki Jessicát (Tornyi Ildikó) szökteti az uzsorás apjától, ki oly szerelmes, hogy még hitét is hátrahagyva megkeresztelkedik. Az ő párosuk évődései, a kölcsönsztori mellett a legkedvesebbek.

Persze a lóvé határidőben nem jut Shylockhoz, be is vasalná Antonion a “bánatpénzt”, de jön és lát és győz a “fiatal jogász”, a hivatalos tárgyalást pedig a nagyszerű Fesztbaum Béla által jásztott velencei vezető, a Dózse vezeti. Antonio végig a tök szerencsétlen figura, Bassanio pedig a haverjaival a nagymenő.

Shakespeare korából kicsit odébb kerül a történet, mert a feldolgozás nagyon mai, sok-sok ismerős helyzettel, nem is hiányoznak a korabeli jelmezek, díszletek, az egész előadás magával ragad, nincs egy unalmas pillanata sem.

Kicsit befejezetlenül kapkodósan hal meg a gonosz(?), kicsit elvarratlan a vége, de ez már csak ilyen. Keserű vígjáték a Pestiben, Valló Péter rendezésében.

 

A kellékes – Pesti Színház

Kern napokat tartunk 🙂

Bieder József, a kellékes bentragad a színházban, mikor már mindenki hazahúzott. Meglepve veszi észre, hogy full tele a nézőtér. Persze erről a műszak, és a szervezés mit sem tud, arról viszont masszív elképzeléseik vannak, hogy Bieder kellékesünknek a szonda bizonyosan azt mutatná, hogy nem málnával öblített.

A történet lassan épül, a gyerekkor verseivel indulunk, mert a drága mama fixen hitte, hogy a gyermek a rákosi időszakban kitűnve, majd befutott színész lesz. Apja csupán egy ügyelő haverja révén passzolja be egy színházba, ahonnan előbb-utóbb rettentő tehetsége okán futva kell távoznia.

Egészen idáig, a Pesti kellékes állásáig. Főnöke, a SANYIIIII!!!, akit többször is üldöz a probléma megoldása érdekében, de sosem ér el, viszont magasra vitte, ő a kelléktár vezetője.

Mikor a helyzet nem változtatható, nincs mit tenni, jöhetnek a színházi sztorik, esetek, mik nem csupán a kellékekkel estek meg, hanem színészekkel, segédszínészekkel, rendezőkkel, súgókkal…

Az este fénypontja, amikor Kern András kellékesünk úgy dönt, hogy ő biza eljátssza a hattyú halálát, de nem ám ócska orosz módra… áááá… saját előadásban… ehhez elhajította retkes melós köpenyét, hab testét felfedte a 70-es évekbeli fehér atlétatrikó, ehhez gatyájának szárait térdig hajtogatta, majd fellelte a díszletként ácsorgó állólámpát, melyről lekapva az anyagot, már tekerte is a a dereka köré… engem valahol itt vesztett el a sztoriban, már annyira nevettem, hogy a könnyeimtől alig láttam… de tudta fokozni, mert tényleg az ő hattyúja táncolt, majd kicsit táncolt, majd megtántorodva lehanyatlott, de nem adta fel, még mindig rángott, majd kinyúlt… mi is kinyúltunk, alig lehetett abbahagyni a viháncolást a nézőtéren…

Minden kellékhez tartozott egy-egy darab, egy jó történet, egy-egy jó színésszel, majd előkerült egy bőrönd, ami régen Az ügynök halálában kapott fontos szerepet… az, ott az a tökéletes pár perces idézet ellenpontozta a viháncolást, egy pisszenés nem volt a nézőtéren, már csupán a csodálat. Mert a színpad igazi varázslat, és a legnagyobb varázsló a ma este folyamán Bieder József szerepében Kern András volt.

Sokszor tapsoltuk vissza, nem akartunk hazamenni, jött és még énekelt! Énekelt arról az álmodózó, de hátsó sorba került kisemberről, aki színészetről álmodott, amiből neki a hátsó sor, a kellékesi pozíció jutott, de mindent megtesz, és megtett azért, hogy az ő közönsége soha ne felejtse el ezt az estét. Nem fogjuk, és visszajövünk még erre az előadásra, mert ezt még többször is látni kell.

Kern András zseniális színész, a szívét-lelkét kipakolta ma a színpadra, a humorával pedig elrabolta az összes nézőt!

Pesti Színház, egy felvonásban, katartikus élmény.

Játszd újra, Sam! – Pesti Színház (Kern András szülinapján)

Allan Felix (Kern András) az éppen elvált filmkritikus életébe csöppenünk. Megjelenik a múlt, a volt asszony, aki lelépett, mert nem volt elég síelés és nevetés, vagy nevetve síelés… Allan keserű napjaiba legjobb barátja  Dick (Kerekes József) és felesége Linda (Hegyi Barbara) hozza a fényt, és a reményt. A lehetőség az Linda barátnői köre, akiket bevetnek Allan szingli létének megszüntetése érdekében.

Egyenlen nagy bibi van a sztoriban, hogy ahogy Allan udvarol, úgy nem udvarol senki! Próbálkozásai már az első pillanatban kudarca vannak ítélve, pedig nem egy lánynak csapja a szelet. Hiába örök segítője, Humphrey Bogart és a klasszikus Casablanca film, mindig megbicsaklik Allan Felix csábítási technikája.

Eljut ő is a megoldásig, hogy igazi lelki társa, a másik neurotikus szereplő: Linda. Apró szépséghibával: a legjobb barát ugyan elhanyagolt, de mégiscsak a felesége.

Linda és Allen randija annyira szerelmesen humoros, hátulról megtámogatott, hogy nem is lehet a vége más, csak az egymásra találás.

Az összeomlott férj felbukkanása adja vissza a csavart, és kiderül, hogy a szeretetnek létezik az a foka, amikor azzal szeretem a párom, ha elengedem, így Linda visszatérhet férjéhez, és Allan Felix szabad emberként újra vadászhat… és jön is az új szomszéd…

És itt vége is lenne ennek a remek előadásnak, vastaps, pótszékes-csilláron lógós teltház.

DE: a tapsrend közben Kern András kollégái érkeznek a színpadra, de most, minden másképp történik! Érkezik Eszenyi Enikő, aki egy óriási szülinapi tortát tol be a színpad közepére tüzijátékkal, majd sorra bukkannak fel az éppen máshonnan befutott színészek: Szilágyi Csenge, Józan László, Vecsei H. Mihály, Hevér Gábor, Rudolf Péter, Stohl András, Kútvölgyi Erzsébet és még sokan mások… felsorolni is lehetetlen… A taps elején már megtelt a nézőtér oldala fotósokkal, gyanúsan sok színész ült ma a nézőtéren: mindenki ünnepelni jött!

KERN ADRÁST A  70. SZÜLETÉSNAPJÁN KÖSZÖNTÖTTÉK KOLLÉGÁI A SZÍNPADON AZ ELŐADÁS UTÁN.

A közönség állva, meghatódva tapsolta, a színpadon először Hegedűs D. Géza méltatta, és köszöntötte, majd egy kb 10 perces filmben próbáltunk emlékezni mindarra, ami az elmúlt évtizedekben a színházban, filmekben, tv-ben, koncerten a művész úrral történt. A színész kollégák is mozi szerűen nézték, velünk nézőkkel együtt nevettek, sírtak, meghatódtak, madj ismét nevettek…

Ha lehetett még fokozni, akkor az igazgatónő Eszenyi Enikő (Kern András egyik legnagyobb rajongója) tette fel az i-re a pontot: “elfogott egy levelet” az égi társulattól. Míg felolvasta a régi játszótársak mennybéli üzeneteit halkan potyogó könnyekkel meghatódva emlékeztünk rájuk is, azon csodás színészekre és rendezőkre, akik Kern Adnrással együtt dolgoztak a hosszú évtizedek alatt, és most megemlékzetek róluk is.

Az este vége: állt a nézőtér, és meghatott, de mosolygós VASTAPSSAL köszönte meg nemcsak ezt az előadást, hanem az összes alakítást, amiben az elmúlt évtizedekben részünk volt.

KERN ANRDÁS, ISTEN ÉLTESSE! KÖSZÖNJÜK SZÉPEN! Csodás este volt!