Gábor Zoltán: Orgia – Felolvasóest – Momkult

A könyvből felolvasott részletek 1944 őszének-telének történései a Városmajorban. Nyilasok, zsidók, zsidókat bújtató magyarok, katonaszökevények és mindenki, aki nem nyilas, vagy nem leendő nyilas életveszélyben van. Ha nem a pesti Gettóban tengeti életét, akkor valamelyik ház pincéjében, fürdőszobájában éhezik-szomjazik, és próbálja túlélni a kegyetlen veréseket, kínzásokat, megalázásokat.

Az akkori nyilasok élet-halál urai. Döntenek a kínzások hosszáról, a 20 perces szabály alkalmazásáról, családok életéről, családtagok eltűntetéséről, és ártatlan gyerekek megöléséről. Sokan csak annyi bűnnel kerültek be, hogy rosszkor voltak rossz helyen, vagy rosszkor szólaltak meg, és máris jött egy nyilas feljelentő, és menni kellett a pokolnál is mélyebb helyre.

A nyilasok külön élvezték azon orgiákat, ahol nem csak megverték a levetkőztetett áldozataikat, hanem megalázó módon kényszerítették rá őket, hogy egymást verjék, és szexuálisan kihasználják.

A megrázó történet 44 őszén indul, és a történet vége valahol az 56-os események után ér véget. A főszereplője a gyártulajdonos, aki keresztény létére nemcsak két zsidó nőt szeretett: a feleségét és a szeretőjét, de zsidókat is bújtatott, és megtagadta, hogy a nyilasok közé álljon. Így került a nőivel együtt a fogságba, pont ugyanolyan elbánást kapott, mint bárki, akit bárki feljelentett. Az is elég volt, ha ránézésre a füle olyan zsidósan nézett ki. Elvitték, megszakértették, majd mehetett is a vallatókhoz a pincébe.

A fogságban tartottak kapták azt a lelkileg pokol feladatot, hogy a megkínzott, agyonvert áldozatokat a Duna hullámaira bízzák még karácsony előtt, kisteherautóval kellett elszállítani, és a folyóba dobálni a holttesteket. Reménytelennek tűnt a menekülés.

Egyetlen út volt a kiválasztottaknak: ha beállnak a nyilasok közé a sor végére, és harcolnak az oroszok ellen, és a saját népük ellen: ők is a zsidókat ellenőrzik, faggatják, és kínozzák.

Renner gyárigazgató a halál elől a nyilasokhoz menekül, de nem tudja érzelmek nélkül, a többi “kollégájával” azonos módon kezelni a hozzá beosztott új elfogottakat.

Ennek a rémes történetnek egyik legmegrázóbb eseménye, a karácsonyi menet, amiben négyesével összekötve viszik sorban a pincéből a zsidókat a dunapartra, hogy a Dunába öljék őket. De a nyilas “atya” megkegyelmez, és gyalogolhatnak e kegyből át Pestre a rettegett Gettóba aligruhában, mezítláb a -20 fokban… Halvány reménysugár a túlélésre…

Az orosz csapatok érkezésével a nyilasok is menekülnek, és új-régi életük sosem fog már a normálisra hasonlítani. A történelmi események kegyetlenek, az emlékezet nem felejt. Nem felejtik el sosem, azokat a 20 perceket, és azokat az orgiákat, amikre kényszerítették őket. Ez a borzalom sosem múlik el, sosem kopik ki az életünkből.

Megrázó történet, és igaz, megtörtént események, itt Európa közepén, Budapesten, a Városmajorban.

A könyvből a részleteket Alföldi Róbert olvasta fel, a zenei kíséret, és kísértetzene, a cimbalom megszólaltatója: Lukács Miklós cimbalomművész.

Hatalmas lelki erővel megszerkesztette és kiemelte a részleteket ma estére: Csáki Judit.

Az előadás végére elfogynak a szavak, megfagy a levegő, a szívünk darabokra hullott, kifelé pedig nem beszélgetünk. Az előadás keveredik a saját családi történeteinkkel, mert 44-ben született az anyukám, csupán azért jöhetett ez létre, mert 43-ban a Don kanyarból hazajutott a nagypapám. A mamám a pár hónapos pici anyukámmal, és a kicsike nagynénémmel bújkált pincéről pincére a családdal. A család akkor még leendő másik fele, a mama hugának (akkor még nem) férje viszont a munkatábor “komfortját” kapta. Évekre, évtizedekre szóló baráti szövetségek alakultak ott.

Kérdések tengere hullámzik a szívemben: mitől függ, hogy túléled-e?, ha már kiválasztottak, mi a jó túlélési taktika?, van-e olyan a nyilasok között, amelyik képes emberséges lenni, mi a rosszabb a Duna part vagy a Gettó… hol vannak az esélyek és azok milyenek.

Sétálva kifelé a parkban egyetlen hosszú gondolat kísért az autóig: béke van, telihold, nem lő senki, élünk, és holnap is lesz mit ennünk, nem kínoznak, nem fenyegetnek, nem kell menekülnünk…. csak meddig marad így? ez most a vihar előtti csend? (a békeidő?) vagy???…. Nagyon jó hazaérni, itthon nincs semmi borzalom, ajtót becsukjuk, és beszélgetünk. Majd leveszem újra Gábor Zoltán könyvét, és úja olvasom potyogó könnyeimmel együtt.