A szőke ciklon – Játékszín

Nevetni jöttünk, ez ma összejött, a sírva-röhögős pillanatok is, főleg “Svájcban”.

Rejtő Jenő este megkérkezik Kovács Magdához, mert neki reggelre bizony gépelve új könyvet kell a nyomdába eljuttatnia. Ötlete már van: diktálni fogja, és az ott megjelentek lesznek a szereplők. Jön a fater, a szomszéd és a bútorszállító is. A zongorista állandó, nagyon jól tolja egész este.
Történet születik: Evelyn Wetson “örökséget” kap egy tuti börtöntölteléktől, ami egy buddha szobor, ami aktuálisan egy dobozkán csücsül. A probléma halmaz ott indul el vándorútjára, hogy ezt az információt a cellatárs, ki másnap szabadul is kihallgatja, és üldözőbe veszi a lányt. A szomszéd is tapadós-fütanúja lesz a kincs forrását firtató kérdéskörnek, így egyszerre hárman is nekilódulnak azt megkeresni. 1922-ben veszett nyoma a cuccnak, bejátszik még a meghamisított eladási könyv 1926-ból is (ezen utóbbi szál vezet később Svájcba). Evelyn Párizsban nyomoz, a szomszéd Eddie pedig Svájc felé veszi az irányt. Nyomában a kiengedett gengszter, útközben pedig belebotlik a piperkőc borotvafétises Sir Bannisterbe. A fickó az üldöztetés bármely pontján hiszétrikusan borotváltozni vágyik, az kevéssé zavarja, hogy ölni készülnek a gengszterek. Evelyn már a feleség státuszában fotózkodik, mikor a helyi újságok címlapján már kémnőkén keresik, mert lenyúl egy értékes doksit még Párizsban, amit Afrikába juttatva megmetheti egy kiüldözött fickó becsületét (ez utóbbi a szekrénymelós, irattáros, légikisasszony stb, most éppen sérült légiós). Miközben átszáguldanak a világon, nyomukban nem csak a gengszterrel, hanem a kedvenc paparazzi újságítóval is,meglelik az üldözöttet, aki a Sir-ben saját tesójára ismer, kinek marhára megörül, így derül ki, hogy sacc 15 éve a tesónak vásárolta az üldöztetett buddhát. Ott is van az a neszeszerben, amit a tevegelés közben Evelyn elegánsan kibaszott a karaván útvonalán… De a lelkes szomszéd, visszatérve a fergeteges svájci kalandból megérkezik a történet közepébe, és félig már a halálán, de felleli a kidobott táskát, benne a buddha neszesszerrel. Főhőseink a végére, végre valahára egymásba szerethetnek, mert Rejtő is felfogja, hogy kell az a happy-end.

Rejtő Jenőt és ezzel a szívtipró Sir-t Őze Áron kelti életre, ha kicsit több életet tol bele, akkor még pulzusa is lenne.
Magda – Evelyn: Földes Eszter: egyedüli nőként próbál erős lenni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben, mindenre van megoldás: beloholunk a jelenet közepében, ott jól megijed, majd beájul aludni. Fut, és rohan keresztül a világon, és a világ elől.
Munkásunk – Pusztaszeri Kornél ott segít, ahol  tud, ha kell stewardessként alakít nagyot, ha kell svájci süket bácsi, de ha arra van szükség, akkor ő lesz az üldözött légiós.
Magda Apa – Szerednyey Béla: megérkezett élete szerepébe: a kopasz, 193 cm-es (mindez könyvekkel magasítva) gengszter csávó, akinek mindenki gyanús, és neki kell a buddha, bárkivel 50%-os arányban felezne, csak végre az övé lenne már.
A hallgatózós, csendesen rajongó szomszéd – Csonka András – a balszerencse mintapéldája, egyetemeken kellene bénaságát tanítani, így adva sokakanak önbizalmat.

Szerednyey Béla és Csonka András húzzák felfelé az előadás, rajtuk, a poénjaikon, beszólásaikon, helyzeteiekn nevetünk, és újra csak nevetünk. Svájc feledhetetlen! 😀

Szente Vajk rendezte.

Mennyei hang – Játékszín

Florence (Bánsági Ildikó) az 1900-as évek elején Amerikában képzeli el, hogy ő híres énekesnő lesz. Bonyolítja cseppet a helyzetet, hogy ennek okán nem tanul meg énekelni, viszont hisz benne, hogy tud. Nem tarthatja vissza semmi, a kitartás, amivel előre halad céljai elérésében, hogy minél több  emberhez eljusson az ő “csodás” hangjával meghozza gyümölcsét. Az is igaz, hogy koncerjeire csak a baráti nézők érkezhetnek, ő maga személyesen a szűrő, akinél egy laza vizit után lehet átvenni a jól megérdemelt koncertjegyet. Itt a klasszik igazság: ez már olyan kegyetlenül pocsék, hogy az jó. Könnyezve röhögünk, amíg egyetlen hangot sem sikerül eltalálnia. Új zongorista érkezik a produkcióba Cosme McMoon (Szemenyei János), aki eleinte a zongorától is messze ugrik mikoron is Florence bemutatja neki “művészi” énekhangját. Aztán van az a pénz, amiért persze vállalja a fellépéseket. Nem, nem csak a pénz: Florence annyira természetesen bájos, annyira hisz önmagában, annyira hallja belülről a tiszta hangját, ami persze kívülállóként szörnyű, hogy bárki beleszeretne.
A humort és a valóságot a házibarát St Clair (Gálvölgyi János) hozza, aki rajongásig imádja Florence-t, míg ő maga a meg nem értett színész, aki hiába távozott Angliából Amerikába a világhírnév reményében, neki csak Florence árnyéka jutott, persze ettől még nem érzi rosszul magát. Az igazi rajongó viszont Dorothy (Lévay Viktória), aki titkárnősködik főhősünk mellett és főállásban rajong érte, időnként pedig az aligdöglött kutyájával rohangál körbe. Az este könnyezősen vihogós része, mikoron is a megboldogult minikutya temetésén St Clair próbál beszédet mondani, de rázza a röhögés… minket is.
Nem maradhatunk spanyol nyelvlecke nélkül: a szakácsnő, szobalány a mexikói csak spanyolul beszélő Maria (Murányi Tünde), aki egy hangot nem beszél a mi nyelvünkön, mégis minden mozdulata, jelenete tiszta és világos, az egyik legjobb humorú szereplő ma este.
Az alapítványi fellépések után Florence lehetőséget kap a Carnegie Hall-ban: vagy 3000 néző vár rá, avagy a bukás. Csillogó szemekkel, sikítozva, nevetve tombol a közönség, nem, nem csak a színpad szerinti Carnegie Hall-ban, a Játékszínben is.
Ez az este az álmokról szól: Florence álma, hogy énekeljen, imádja őt mindenki (na jó, egy-két hisztis kritikusán kívül, de az nem számít!), és a közönség jól szórakozik.
Nem is vártunk mást a mai estétől: felhőtlen nevetést. Az mellékszál, hogy Bánsági Ildikó a klassz és szép hangjával, hogyan tud annyira hamis lenni, hogy potyognak a könnyeink a nevetéstől.
A színésznők jelmezei mesések, a díszletet nem kellett túltolni, maximum a zongorát tologatni egyik oldalról a másikra.
Bagó Bertalan rendezte, búfelejtős, kikapcsolódós, nevetős előadás.

Update: spanyolul felsőfokon beszélő és értő nagykamasz: tökéletesen káromkodva nézi le a mexikói szobalány az egész brigádot, és nagyon jó humorral osztja ki őket, kár, hogy nem értjük, még egy feliratozást sem ért meg, DE nagyon kellett volna. Az egyik legcukibb szereplője az előadásnak Maria – Murányi Tünde remek alakításában.

Életrevalók – Játékszín

Philippe (Hirtling István) kőgazdag, szép ház, vagyon, amit csak akar. Az egészsége viszont romokban, egy baleset okán nyaktól lefelé lebénult. Van segítsége, de szüksége  van egy újabb kisegítőre.
Driss (Vadász Gábor) frissen szabadult a sittről, ahol 6 hónapot sikerült eltöltenie, és éppen a segély kiutalásához szükséges munkáltatói elutasítást szeretné beszerezni, ezért “munkára” jelentkezik ápolónak Philippe-nél. A nyomorból nem sok kilátás nyílik, de nála képzettebb, és alkalmatlanabb jelöltek vannak.
Fogadnak, hogy egy hetet sem fog kibírni… Nemcsak kibír, de új színt hoz Philippe életébe: az életigenlő, mindent túlélő és nagyon őszinte, nem képmutató srác nélkülözhetetlenné válik.
A mamája, a huga, a haverjai, az idős ápolónő, Philippe asszisztense, lánya, annak udvarlója mind-mind olyan karakterek, akik életének kikerülhetetlen része Driss, vagy azzá válik.
Életörömét nem csak beviszi a roki házba, de ott is hagyja maga után.
A zene, a vetített látványvilág, a pörgős történet, a nevettető humor, a könnyek, a meghatottság…. Ez a valódi színház: nevettünk-sírtunk, majd újra és újra.
Sok szerepben: Erdélyi Tímea, Zsurzs Kati (!!!), Szölöskei Tímea, Szirtes Balász, Petyi János
Horgas Ádám rendezte felejthetetlenné.

Jutalomjáték – Játékszín

Gálvölgyi János nagyszerű alakítása!

Kerettörténetben élünk, a család és a barátok a szülinapi bulit szervezik, mi nézők is ezért érkezünk, hogy Scottie Templeton (Gálvögyi János) szülinapját megünnepeljük.

Hosszú odáig még az út, egyesével jönnek a barátok, családtagok az előadás elején, közepén és persze a végén.

A történet ott kezdődik el, amikor a már két napja halálos beteg Scottie nem akar megváltozni, még a megtudott betegsége ellenére sem. Ugyanúgy udvarol-csajozik, évezi felelőtlen életét, amivel mindenki másét is megszépíti. Érkezik a fia – Jud (Nagy Sándor), akinek rengeteg régi sérelem van a puttonyában és egy hajszálnyit sem akar az apjára hasonlítani, ezért mindent meg is tesz. Olyan savanyú és semmilyen, hogy komoly esélylatolgatás folyik az ősei között, hogy vajon ki is lehet az apja.

Anyja is vele tart – Maggie Stratton (Hernádi Judit), aki már második házasságában él + két gyerekkel, de még a szíve Scottiehoz húzza vissza.

Scottie mindent megpróbál, hogy fia egy kicsit is élvezze az életet, beszervezi neki Sally-t (Lévay Viktória), aki próbálja fellazítani Jud szíve köré épült páncélt, de nincs könnyű dolga, pedig fiatal, szép, laza és még humoros is a csaj.

A vészmadár Dr Petrell (Tóth Enikő) orvosi tudását már rég felülírta Scottie iránti rajongása, kétségbeesetté változik, amikor Scottie határozottan kijelenti, hogy ő inkább élvezi ami még van az életéből, és nem szeretne emberi roncsként kószálni a kóhrázban.

Jud az egyetlen, akiben mindenki bízik, hogy az apját meggyőzi, és nem is csalódnak: Scottie sokkal jobban szereti a fiát, mint azt saját maga is elhinné. A terror hatására bevállalja. Ez az a pont, ahol a fia is végre változásnak indul, és fotókkal örökíti meg a következő hónapokat, míg apja a kórházi ágyat nyomja, vagy éppen a nővéreket hajkurássza a kórházban.

A szülinapi előkészületek csúcspontja természetesen a nevezetes napon érkezik el, mikoron is a korábbi hollywoodi kurva (ki már utazási irodát üzemeltet) érkezik bolgár elcsúfított kötelező ápolónőnek öltözve (Hillary – Fábián Anita), és megáll a színpad. Megáll a világ, mert azt Scottie is határozottan érzi, hogy neki az életére van szüksége és nem az ápoló banyára, nekünk meg erre a felszabadító nevetésre.
Scottie élni akar, és szülinapot akar, még akkor is, ha a főszervező, legjobb barát – Lou Daniels (Barabás Kiss Zoltán) már elintézte, hogy a világ minden részéről egy helyen és egy időben legyen az ünneplő tömeg, és senki, de senki ne hívja Scottiet telefonon. Nem is érti kisöregünk, hogy mi a franc történik körülötte.

Betegsége, életkedve, őszinte beszélgetései a fiával hozzák meg a gyógyulást számára, túlélhető a brutál kezelés, és vidáman ünnepelhető a szülinapja, ahol a főszereplő ő maga, de már a színpadon mellette utánpótlásként a jófiúból jópasivá változott aligfelnőtt kölyökfia.

Hernádi Judit, Nagy Sándor és Gálvölgyi János játszanak, nevettetnek. Sírunk, nevetünk, meghatódunk, és továbbpörgünk.

Igazi jutalomjáték a színészeknek, és nekünk nézőknek is: jutalom, hogy eljutottunk, és nekünk játszották.

Szirtes Tamás rendezte, ó de régen, és milyen klassz, hogy még mindig játszani lehet, és nézni lehet.

Hazudj inkább, kedvesem! – Játékszín

Ez olyan igazi, Játékszínes vígjáték!

Egy lakás a helyszín, 3 főfőszereplő, és mindenki más pedig adják alájuk a poénokat.

Adott egy házaspár: az ügyvéd férj, és az elhanyagolt, betegesen hazudozó feleség, akikhez karácsonyra érkezik a legjobb barát.

Carlos (Kerekes József) és Julia (Tóth Enikő) házaspárként annyira cívódnak csak, amennyire a hét éven belüliek még szoktak, a férj még türelmes, bár egy ponton már agyturkászért kiált. A szituációkat tovább fokozza, de nem csak szorozza, hanem négyzetre emeli a családi barát, a férj gyerekkori barátja Lorenzo (Csonka András), akinek minden mozdulata, megszólalása magában hordozza a következő katasztrófa helyzetet. Van egy pont a történetben, amikor Lorenzo elszabadul (ő is meglátja, a nem meglátható papot :D), és innentől szövetségben Julia-val próbálnak nemhazudva életben maradni. Juan (Vadász Gábor), a legpechesebb betörő, akit a föld a hátán hordott, a helyzetén mit sem javít a két tettestárs, főleg már a hulla állapotukban.

A legtökéletesebb, és kitartóbb hulla (Szőlőskei Tímea, élve még szobalány), akit az egész előadás alatt rejtegetni, vagy cipelni kell. Nem lehetett könnyű, na nem a mérleg miatt, hanem folyamatosan a meghaltat nem elröhögni.

A végére persze megérkezik a kotnyeles szomszédasszony, a rend éber őre, majd az újabb rablóbanda…

Addigra a két szövetséges, Lorenzo és Julia már az idegbaj határán, de ez mit sem számít!

Nekünk tetszett! Nagyon röhögős este lett!

39 lépcsőfok – Játékszín

4 szereplős darab, ebből hárman folyamatos helyzetgyakorlatozásként öltöznek és rohannak végig az előadáson.

Kémtörténet a javából, és sok vidámság. Annyira kém a történet, hogy még a végére sem sikerül kibogozni annyira a szálakat, hogy értsem mi a tök történt az elmúlt órákban.

Az alapfelállás, hogy Richard Hannay (Lengyel Tamás) unatkozó agglegény, aki valami izgalomra vágyván a helyi lebujba téved le, ahol a műsorszám közben rátapad egy igen dekoratív csaj, ki a lakásába is feljátssza magát. Emberünk lelkes és örül, próbál rájönni, hogy miért menekül a vendége, de ez már kevéssé fog kiderülni, mert a konyhakés áll ki a pirosruhás jócsaj hátából. Előtte még elmakog valamit a 39 lépcsőfokról, és egy skóciai helyről, de ennek összefüggéseire még sokat kell várnunk.

Innentől egy biztos pont van még: Richardnak menekülnie kell, mert felleli a fakabátok brigádja a hullát, és nyilván ha az ő kecójában lelték meg, akkor őt fogják keresni. Mivel színész létszámunk erősen csökkentett, így a “feltámadott” női szereplő (Lévay Viktória) és a két másik pasi (Nagy Sándor és Szirtes Balázs) kezdik meg az ámokfutást. Ami tuti: üldözik Richardot, aki meg rohan, vonatozik, és próbál eljutni a világ másik végére, ami itt jelen esetben Skócia. Hogy mi a tököt fog ott megkeresni, azt még maga sem tudja, de a világ ellene játszik, az összes szereplő őt üldözi, még akkor is, ha éppen mellette rohan a rendőrök elől (kik észrevétlenül váltanak gazfickókká).

A darab fő látványossága a díszlet, ami az üres fal, itt-ott nyitható részleggel, majd a helyszíneket rávetítik, így találjuk magunkat a mezőn, egy bombázó repülő alatt, egy skót vidéki ház portáján, egy fogadó recepcióján, a hálószobában, egy vonaton és még megannyi helyen. Ez a technika valóban sokkal költséghatékonyabb és látványosabb, mint a hagyományos díszletek, ez nagyon tetszik.

Az őrült rohanás a színpadon folytatódik, ha az életem múlna rajta, én már akkor sem tudom, hogy hol az a kurva lépcső, amihez rohanni kell, és ha elő is kerül a szent kusza szövetség helye, akkor mi a tök fog ott történni. Ahogy észlelem, ez a célállomás egy nem kicsi csapda, majd a rohanás elindul visszafelé… nagyot sóhajtva értem meg, hogy az elmúlt több mint egy óra ide-oda vergődés a színpadon, és non-stop átöltözések új személyiségekbe a néző oldaláról a tök felesleges kategória. A színészek viszont olyan gyors szerepcserékben vannak, hogy egy színiakadémia tanára minden ujját megnyalná ennyi helyzetgyakorlat lehetősége láttán.

Na de vissza a színpadi eseményekhez: végre visszavergődjük magunkat a mulatóba, ahol a később hátbaszúrással legyilkolt csajjal találkozott főhősünk (még mindig a franc se tudja mit vagy kit keres a nagy hajrában). Itt viszont megleljük a fejben/agyban zsenit, aki elkezd sorolni valami hosszú matematikai képlet, amit csak ő tud, és ezen jól felfogott érdekében nem lett volna nagyobb baj, ha befogja a száját. De itt a tudás elsült, így gyors ütemben lelövik, de főhősünk rájön, hogy mekkora információ birtokába került, és ő tulajdonképpen ezt is kereste egész este, és rohanta át a fél országot miatta. Hogy mit kezd ezzel a remek tudománnyal, arról még fogalma sincs, de legalább már az övé.

Itt el is veszítjük a fonalat, meg az előadást, mert végére ér az őrült hajszás krimi-kémtörténet, és végre megkapjuk a szabadulás lehetőségét.

Ez itt biztosan nem az én krimi műfajom. Egy hangot nem értettem a valódi történetből, azt meg, hogy ki kicsoda remekül elmaszkolták az érintettek a gyors egymás utáni személyiségváltásokkal.

Szóval: van káosz rendesen. Azért volt taps, mert a diliház is megérdemli.

Primadonnák – Játékszín

Vidám darabot kerestünk, és leltünk sok szépet és jót a neten erről az előadásról.
A cél a vidám, végigröhögős este 🙂
Nagy Sándor és Szente Vajk a két főszereplő, kik erősen kétséges sikerű Shakespeare színészek, éppen éhen nem halnak, de már nem sok kell hozzá. Színésznek nem csapnivalók azért, de éppen Shakespeare műveire kicsi az igény.
Éppen utaznak, mikor is lehetőséget találnak egy újsághirdetésben, ahol gazdag néni keresi elveszett rokonait. Színészeink nagy lelkesen bevállalják, még akkor is kitartanak, amikor kiderül, hogy a rokonok erősen a női nemet erősítik.
Leo mindent bevállalna, de Jack folyamatosan próbál kibújni a női szerepkörből, és menekülni a helyzetből. Neki jutnak a legnagyobb poénok, de Leo szerepében Nagy Sándor arcjátéka feledhetetlen.
Linda (Lévay Viktória) és Audrey (Földesi Eszter) rögtön barátnőikké fogadják őket. Linda pap udvarlója Duncan (Sághy Tamás) folyamatosan gyanakszik, hiszen ő is az örökség miatt szeretné beudvarolni magát a családba.
Leo és Jack egyre bonyolultabb helyzetbe kerülnek, mikor a valódi rokonok érkezése várható, sőt már dupla  feladatuk van, saját valóságos színészként is feltűnnek. Itt már elszabadul az őrület, mert akár percenként is váltanak férfiból női szereplővé, majd vissza, és rohanunk a vég felé… Megkavarja még a viszonyokat egy levél, ami a levelek színpadi sorsának megfelelően nem oda érkezik útja során, ahová szánták, és így hőseink még nagyobb szarba kerülnek… Színdarabban színdarab: Shakespeare művet kezdenek próbálni a családtagokkal, a próbákból a Vízkereszt jeleneteire ismerek, de időnként kevésbé látok az első sorból, mert a nevetéstől kicsorduló könnyeim törölgetem.
Megérdemelték az alkotók és színészek a hatalmas tapsot a játékuk végén!
Remekül szórakoztunk! Így nem szabad kihagyni a rendezőt sem, aki remek karmesterként színpadra állította a darabot: Szirtes Tamás