A hűtlenség ára – Fórum Színház

Könnyű vígjátékra számítva közelítettük a havasesőben a színhelyet, ami a rendkívül kényelmes nézőtér versenyben dobogós lenne 😀
Nem mondom, hogy itt és most elfogytak az érveim, hogy miért nézd meg, mert van, aki nyerítve röhögött, én néha elmosolyodtam…

Akadnak benne drámaibb pillanatok, de megöli az időnként kényszervihogó avagy poénmentes időszakban is nyerítő nézőtárs…

A sztori nem bonyolult, a férj Jack (Németh Kristóf, aki a második felvonásban előkerül) felbérli Tonyt (Nagy Sándor), hogy gyilkolja le házassági évfordulós (még a dátumra sem emlékszik a tökéletesférj) Margarethet, a feleségét (Pikali Gerda). A bérgyilkos jön, lát, és persze nem lövi le (miről szólna tovább az előadás???), majd befut a férj, és elsül, aminek el kell, nem poéngyilkolásból, de a feleség zárja a darabot, hogy miért úgy és ott, arra nem sok válasz adódik már… de nem is kell.

Tony, egy mínusz IQ-val megáldott nyócker tahó stíulsú bérgyilok, teljesen hihetően, bár időnként kegyetlenül benne van a szövegében a fájdalmas igazság az éppen itt 20 éves, avagy bármilyen házasságokról. Sokat ront az előadáson, hogy a masszív káromkodáson kéne röhögni… persze azért a közönség egy részének ez megy is, én lehetek rossz passzban… (nem a káromkodáson szoktam kiakadni, csak azon, ha nincs más, vagy nem értem miért… és most itt nem értettem, mondom: nézőként nem értem, pedig tán nekem is játszák az előadást…)

A feleséget, a nyugdíjas közönség a hátsó sorokból kevéssé hallja (szünetben az utolsó sorból többünket is megfaggatnak, vajon mi hallatszik, mert ők ilyen messziről a szájról olvasást nem tudják összehozni), főleg nem, amikor hadar a megkötözött halni készülő nej a bérgyilkossal párban, de megoldják, mivel a telt háztól messze vagyunk, így előrébb szünetben lelnek szabad helyeket. Jó pont, hogy a színésznő rendkívül csinos, igazi luxuskurvának van öltöztetve…

Jack, a férj hoz színt a második felvonásba, nagyon kár érte, hogy a drámaibb jeleneteket néhányan a vonyítva röhögéssel díjazzák, végre történne is nézhető szituáció. Respekt, hogy tök betegen is vállalta Németh Kristóf az estét, de a trombitálva orrfújás a nézőtérről sem lenne vicces, nemhogy színpadról hallgatni… persze értem, ha szarul van, hát ez van. (összehasonlításképpen: láttam már betegen játszó színészt diszkréten a díszletbe rejtett zsepiket használni, és nem, nem trombitált, mint egy elefánt…, persze az évek, a rutin, és még valami apróság, ami nem a tahóság…)

A káromkodást kimaxolták,  abban nem volt hiány, értelme sok helyen nem volt, és kevéssé értem, mit lehet azon vidámkodni oly nagyon, hogy a feleség 3x is megkérdezi a férjet, hogy “kúrtál már mással?” Persze nem akartam komolyan megtudni az előttem ülő vinnyogitól, mert ha neki tetszett, akkor tuti így van ez jól.

Hogy mennyire kötött le az előadás, azt jól példázza, hogy pontosan tudtam: az igazi buli az nem a nézőtér-színpad területén van. Úgy ám! Az igazi jókedv az előtérben volt, a második felvonás közepétől már tisztán lehetett hallani, hogy odakint valamilyen másik, valódi  vígjáték zajlik, a benti műsorral ellentétben.

Aprócska zavaró körülmény volt az a tapló fotós, aki még az előadás alatt vakuval dolgozott (értem, kellenek a fotók és szép fényben, de mi meg a jegyért fizettünk, és nem volt benne, hogy a vakuja fényét “élvezzem” előadás közben). Persze a vége pillanatban azonnal nyílt az ajtó, és az előadásra egyáltalán nem kíváncsi kint bulizó fényképész csapat is befutott megörökíteni a tapsrendet. (hát nem volt hosszú, így igyekezniük kellett…)

Az pedig csak magánügy, de a kordokumentáció kedvéért: szünetben nagyon röhögtünk (legalább volt min…), amikor befutott (messziről macifelsőben) Pataky Ufó Attila, beült a nézőtér közepére, profi fotós körbelőtte, majd “elegánsan”, vidáman távozott… ott volt! Szerintem az 51-es körzetből hozhatta az info-t, hogy ezt az előadást nem muszáj végignézni, elég ha posztolja, hogy színházban volt, az ufók nem fognak megharagudni rá… Persze az is lehet, hogy a menetrendszerinti repülőcsészealj már indult volna tovább 😀 (tudom, dög vagyok, ez van… :D)

Mi történt még? Az előadásban semmi érdekes, az utolsó sorban viszont a fél brigád nem talált oda a ruhatárba (kikerülhetetlenül elsétált mellette…), így kabáttal esett be 7 után, mellettem ülők még 10 perccel kezdés után is beszélgettek, a túlvégen viszont spórolós este volt: egy zörgős zacsiból ketten pereceztek… és tök jól bírtam a gyűrődést, csupán egy gyilokpillantásom volt a dumálókra, a másik gerlepárt nem is küldtem el a zacskójukkal együtt a francba… mert nekem még tán volt gyerekszobám, ha ebből a blogból ez kevéssé derül is ki.

Fórum Színház: már annyira nem szeretlek… 🙁 pedig ez csak a második randink volt… 🙁

A forgatókönyv – Fórum Színház (Uránia)

Van remény.

Nem tökéletes még, de van remény.

Rég jártam az Urániában, így most tök jó rácsodálkozni erre a fantasztikus épületre. A nézőtere ultra kényelmes, a színpad jól látható, és igazán jó helyszín!

A forgatókönyv: annyira nem szar a történet, és sokat segít, hogy Szente Vajk rendező a háttérben meséli az egyébként leginkább az USA-ban élőknek evidens információkat, sőt feliratozza is. (sokszor az asztaltól az annyira nem látszik, de mindegy, szépen elmesélni, ha már ő a háttérmesélő).  Viszont nem is egy nagy durranás a sztori: ott egy sikerkönyv, az Elfújta a szél, készülne belőle a mozi, de a producer rájön, hogy szar a forgatókönyv, és a rendező (Cukor) is, így kivágja őket még a forgatás elején. Majd jön a két félnótás: az új forgatókönyvíró és az új rendező, akik 5 nap alatt fogságban megírják az új forgatókönyvet.

A producer – Selznick – szerepében Szerednyei Béla, aki vagy nagyon ráért, vagy nem találtak mást, aki ráért volna. Régen nem láttam színházban, csak régi filmekben, és most, így élőben igazán csalódás. Annyi bakival beszél, és annyira nem értem sokszor, amit mond… Nagyon kár… Van egy perc, ami viszont tényleg az övé: a szünet előtti kiakadása, amibe majdnem beledöglik, na azt elhittem neki… még gondoltam is, hogy nem baj, ha a második részre már nem kerül elő… de persze előkerült, mert Hollywoodban majd a siker után lehet meghalni, addig dolgozni kell.

A forgatókönyv új írója: Ben Hecht, kit Magyar Attila játszik parádésan. Ez annyira, de annyira jól áll neki, hogy elronthatatlan! Az éhes, kimerült, hisztis alkotó, aki nem olvasta a könyvet, de bármit bevállal, és ha már bevállalta, akkor maradéktalanul teljesíti. Ő az, aki mindannyiszor kiáll, az éppen abban a korban Európából kiüldözött zsidók mellett, a rabszolgatartás ellen… és nagyon emberi… rengeteg humorral, és óriási játékkedvvel gyártja sorban a film jeleneteit.

Az új rendezőt – Victor Fleming – Csonka András alakítja, aki elsőre szürke, és kedvetlen, hiszen az Óz befejezése előtt rángatja át a producer, mert ez a film lesz mindennél fontosabb, de aztán belelendül a történetbe. Játszik, ha kell szülő nőt, ha kell néger rabszolgát és csak abban hisz, de biztosan, hogy ez a mozi bukás lesz. Nincs az a szerep, amit ne játszana el a könyvből, hogy végre valahára ebből film készülhessen.

A forgatókönyvíró Hecht folyamatosan mantrázza, hogy “polgárháborús film még egy cent hasznot nem hozott”, de a producer nem hisz neki. Ő bizonyítani akar elsősorban a filmgyártó MGM tulajdonosnak, ki “véletlenül” utált apósa, így a filmnek forognia kell, az pedig forgatókönyv nélkül nem mehet.

Mellékszereplő még az időnként betoppanó titkárnő (Pleskó Szimonetta), aki tökéletesen alázatos, és rendkívül nyúzott, főleg az 5. nap végén.

A vége nem spoiler: elkészül a film, 10 Oscart nyer, és hatalmas hasznot hoz, bár ez a darabból már csak Szente Vajk háttérmeséléséből derül ki, aki rendezőként mindent kihozott ebből a nem túl hatalmas történetből.

Vígjáték, nevetünk, főleg Csonka András és Magyar Attila játékán, ők teszik az estét feledhetetlenné, rájuk fogunk emlékezni még jó sokáig.

A Fórum Színház első bemutatójának jó kezdés, de ettől még jobb folytatás kellene…  siker volt, taps volt. Ennyi volt.