Kövek a zsebben – Centrál Színház

Írországban statisztálunk mind egy hollywood-i film forgatásán. Leginkább a két nem túl szerencsés csillagzat alatt született statiszta: Charlie és Jake szeméből nézünk rá egy forgatás szereplőire. Rudolf Péter és Kállóy Molnár Péter játszák el az összes, az előadásban előkerülő szereplőt. A két statiszta az alap, majd hozzájuk csapódik egy veterán statiszta, akinek a mondandója annyira érdekes és gyors, hogy senki sem érti. Jön az akcentusos főszereplő jócsaj, aki még akár el is csábítaná egyik statiszta főhősünket, de az neveltetésénél fogva menekülne. Közben a két jómadár kocsmázna is helyben rendesen. Alig röhögünk, mikor Rudolf Péter feláll egy dobogóra, Kállóy Molnár Péter pedig próbál rogyasztva alacsonyabbnak látszani, és a biztonsági őr vs. statiszta bejutása a sztárhoz pávatáncába kezdenek.
A forgatáson tragédia történik, egy másik statiszta vízbe öli magát, kövekkel pakolja meg a zsebét. A két valóban szívében-lelkében gyászoló statisztánk temetést szervezs és rendez. A felesleges virágokat a jócsaj főszerelő nő küldi, majd megfogan az ötlet: ebből biza forgatni kellene egy filmet.

Mivel nincs happy end, így a film forgatása eléggé necces, viszont ha mégsem hal meg a főhős, akkor akár már mehet is a kalapozás a film összehozására.

És miért is kövek a zsebben? Az öngyilkos fickó jól megpakolja a zsebét kövekkel, mikoron is tóba öli magát.

Lehet mégsem filmet kellene ebből forgatni, hanem színpadi előadást?

Mindezenközben interaktív az előadás, a nézőtér első sora ásót kap, és vadul ás, hátrébb gereblyét, ki ordít, ki verekszik a feleségével. Van itt kavalkád, az előadás egyik pontján viszont feláll mindenki.

Sok-sok vidám-nevetős szituáció, és sok-sok komoly, elgondolkodtató esemény került elő ezen a filmforgatáson.

Remek előadás, mindkét színész sok-sok szerepben mutatja meg, hogy milyen zseniálisak, még akkor is, mikor már csak az inprovizáció segít. 3 kamasszal viháncoltuk végig az egész estét, majd hazafelé már a mélyebb tartalom is szóba került. Érdemes volt megint színházba menni 😀

New York-i komédia – Centrál Színház

Tudom én vagyok a helikopter, de Básti Juli játékával nem tudok betelni. Aztán befut Rudolf Péter, és végleg elvesztem. Ezt majd még nézni kell, nem egyszer, újra és újra.

Phylis (Básti Juli), a sikeres pszichoanalitikus cseppet megzuhan, és italba fordul, de előtte elküldi segélykiáltását legjobb barátnőjének Carolnak (Nagy-Kálózy Eszter), aki befut, és ártatlanka képében állatira sajnálja barátnőjét, akit a “hűség mintaképe” típusú férje elhagyott. Carol egyre zűrösebben reagál, és a jó agyturkász ebből és egyéb korábbi nyomozásából rájön, hogy biza miatta lépett le álmai pasija. Persze álmaiban más a férj, mint a valóságban, de az évtizeden túli házasságban ez már mit se számít.
Carol férje Howard (Rudolf Péter) is “befut”, majd benne a már korábban felmerült öngyilkosság is újra megfordul, ha már az asszony lelépni készül Phylis férjével. Kimondottan lúzer típus, viszony imádni való pasi :), hiába a zokni kategória.
Sam (Puskás Tamás, aki nem csak játszik, de rendezte is ezt a komédiát) hazatér, hogy összelapátolja az ügyvédi melójához nélkülözhetetlen iratokat, arra persze kevéssé számít, hogy neje már szana meg szét dobálta-taposta őket. Cseppet az idegbaj kerülgeti, és mindezt közli is minden jelenlévő barátjával. Ők meg vele, hogy rajta kívül mindenki tudott párja hűtlenségéről, egy kivétellel, aki ugye a nagytudású pszichológus, csak a saját kapcsolatában nem boldogul. Sam nem az a szégyenlős fajta, csak azt nem dugta meg, aki nem ment szembe vele a környezetében, ettől Phylis ismét a pohár után kapkod, hát nem mondom, hogy a józanságának ez használna, de még így sem tud elázni annyira, mint az áruló Carol barátnéja.
Előkeveredik Juliet (Ágoston Katalin), aki 21 évesen már Phylis kezelése alatt állt, mert volt némi agyi gubanc vele, főleg a pasikkal való ismerkedés területén. Azóta ezt bepótolta, bár csak Sam vágyja a házasságot, ifjú kedvese még kevésbé. Howard a friss hús láttán már éledezni kezd, lélekben már dobja Carolt, és rástartol Julietre, amitől Sam cseppet idegi alapra kerül.
Juliet sem százas, és mikoron is megkaparintja Howard öngyilokra termett fegyverét, azt nem fél használni, és a kavarodásban Sam hátsó fele látja ennek kárát.

Parádés a dilis csapat játéka, óriási megérdemelt taps a zárás.

Jó emberek – Centrál Színház

Margaret (Básti Juli) jó ember. Többet beszél, mint én, amikor éppen van hangom. Sokkal többet, és képes sokkal többet késni is nálam. Már megszerettem.
Aztán kiderül hamar, hogy még humora is van (ekkor már kb 3 perce beszél, szinte levegővétel nélkül). Stevie (Rada Bálint) kivágja a munkahelyéről a késések ürügyén, meg persze, hogy a saját seggét mentse. Nem segít semmi, még az sem, hogy Margaret finoman emlékezteti, hogy egy helyről valók, és Stevie anyukája sem volt egy angyal, amikor éhező gyerekeinek “szerzett” karácsony előtt kaját.

Kirúgására megoldást a barátnőinél keres.  Jean (Pokorny Lia) belevaló-nagyszájú csaj, dobja is rá a jobbnál jobb ötleteket, míg Dottie (Szabó Éva) leginkább a saját lóvéját félti, ami most bizonytalanná válik, mert Margaret meló nélkül sem a lakhatásért, sem felnőtt-sérült lánya ellátásáért nehezen fog fizetni.

A “telepiek” fő szórakozása a Bingó, ahol azt is megtudjuk, ha ide pasi jár, az biza csak buzi lehet… vesszek meg, ha értem az összefüggést, de nem vagyok képben…

Felmerül a csajokban Mike, mint lehetőség, akivel Margaret közel 40 éve járt vagy két hónapig, így a tervet tett követi, és Margaret furmányosan bejut hozzá a pöpec rendelőjébe. Igaz, ezért át kell verekednie magát a csöcsös recepcióson, de bejut, és ugyan munkát nem kap, de kiharcol egy szülinapi meghívást Mike felesége által szervezett partira. A kiöltözéssel lesz némi gubanc, mert a Bingó már megint nem jött be, de ez mit sem zavarja főhősünket. Szópárbajban, szájkaratéban leverhetetlen, a levegő nélküli beszédben pedig világbajnoki dobogós!

Mike ugyan lemondja, de Margaret azért nem az a feladós típus, így a már lemondott buli előtt megérkezik, és belefut Mike feleségébe – Kate szerepében Parti Nóra -, aki megfaggatja cseppet Mike régmúltjáról. Hamar borulnak a csontvázak a szekrényből, majd egy kamusztori a beteg lányról, de az asszony kiáll a férje mellett. A sajttál és a nyomódíj jelenete nélkül lehet élni, de ugye minek 🙂 Komoly témák, a reménytelen melókeresés a válságban, amikor Margaret saját magát tukmálja, csak bárhogy is: ne kerüljön utcára a súlyosan fogyatékos felnőtt lányával. Ugyanakkor feloldja a fájdalmas valóságot a humor, ami folyamatosan jelen van, Margaret komoly stand-up monológjai fergetegesek. “Vicceltem…” – és mégse.

Mike hamar belesétál a csapdába, és kiderül valódi énje, de a párterápia folytatódik, hátha…

Margaret mehet vissza Bingózni, ahol újra a csajok és Stevie, a volt főnök a partnerei. Lakbérre végre nincs gond, mert a jótevő kifizette… na nem Mike… mert a gazdag nem ad… egy “műmájer” nem fog adni sose… viszont a lelkiismeretfurdalásos exfőnök viszont ha nyer a Bingón, akkor nem felejti el a “telepi” barátait. Mert jó ember. Mert a barátai jó emberek.

Mert Puskás Tamás rendező jó ember. Ha nem lenne az, akkor nem juthatott volna eszébe ez a darab és milyen jó, hogy ezt az élményt nem hagytuk ki!

Ez is az az előadás, amit még többször is meg kell nézni.

Delila – Centrál Színház

Molnár Ferenc története egy rendkívül okos, és nagyon ravasz asszony (Balsai Móni) győzelméről szól.

Hosszú az út a pasi szívének újrahódításához, de a kocsmáros férj faék egyszerűen működik, éppen második fiatalságát élné, hisz a szép szavaknak, bár a tükröt kevésbé ismeri.

Virág úr (Stohl András) kissé idegbeteg, már a darab elején, kevéssé a nyakán lógó ingó és ingatlan ügynökök miatt, sokkal inkább, mert Ilonka (a felszolgálólány – Trokán Nóra) húzza, és hecceli az “öreget”.

A képlet napnál világosabb: vagy elveszi feleségül, vagy a csóró vőlegényéhez (Ódor Kristóf) megy férjhez bosszúból, mert ő “erkölcsileg tisztességes”… persze sokat nyom Virág úr mellett a 38 ezer pengős takarékkönyv a szekrényben, mert ugye a szépsége már kevésbé…

Ehhez a népséghez tartozik szervesen a csapos Jánoska, aki Virágné mellett kampányol, hisztériázik, jön, és beszól, és naná, hogy folyamatosan hallgatózik, majd tolja az információkat. Magyar Attila lubickol szerepében, mi nézők pedig hálásan tapsoljuk alakítását.

A megoldás nem bonyolult, Virágné a legprofibb átverési trükköt hozza, és naná, hogy bejön, hiszen nála jobban a férjét senki sem ismeri, így a “vénségére” meghülyült férj is rájön, mekkora barom volt.

A poénok egymás után záporoznak, a “komolyabb” jelenetek pedig meghatóak, és időnként sírunk… nem, annyira nem hatódtunk meg, de annyira szerencsétlenül hülye Virág úr, hogy már könnyek szöknek a szemünkbe a nevetéstől. A legnagyobb viháncolás a nézőtéren mégis akkor következik be, amikor a CSAPOS megjelenik, igen, így nagy betűkkel. A történet motorja, az egész előadás humorfelelőse.

Az előadás egyfelvonásos, még néznénk tovább Puskás Tamás rendezésében, remek este volt!

Sok hűhó semmiért – Centrál Színház

Shakespeare vígjáték!

Klasszikus, rímelős, sírva-nevetős!
Igazi vidám-szerelmes-cselszövős történet.
Az ifjú Claudio (Rada Bálint) bolondul Hero (Ágoston Katalin) szívéért, de helyette főnöke, a jó nemes Don Pedro herceg (Simon Kornél) laza csata után beugrik lánykérőbe. Össze is jön a románc, csupán János gróf (Vári-Kovács Péter) szemét szúrja a frigy, na meg a “hogyan szívassuk meg a tesót” érzés.
Másik szálon a herceg legjobb embere Benedek (Schmied Zoltán) és Beatrice (Pokornyi Lia) ölik egymást a szerelemig. Ebbe azért besegít a herceg, Claudio és a kormányzó (Papp János) – annyira játszanak, hogy majdnem fékezhetetlen a röhögőgörcs a színpadon is – másik oldalon a női csapást Hero és Ursula (Borbás Gabi) viszi be gyomrosként Beatrice-nek.
János gróf cselszövését Lasponya (Magyar Attila) őrző-védő csapata leplezi le – Furkó szomszéd (Cserna Antal) közreműködésével, mi közben majdnem meghalunk a nevetéstől 😀
Igazi komédia, káosz és zűrzavar, na meg szerelem, persze Shakespeare története zseniális a mai napig.
Nem csak a színészek lubickolnak, a nézők nevetnek, de a látvány is kidolgozott: a jelmezek, a díszlet is olyan klasszik centrálos 😀
Puskás Tamás fordította, rendezte, szenzációs este volt!

Nem félünk a farkastól – Centrál Színház

Egy középkorú házas pár, és egy fiatal, akik vendégségbe érkeznek egy különös éjszakán.

Senki sem szomjas, és erre még rátöltenek.

George (Rudolf Péter) és Martha (Básti Juli) az első perctől ölik egymást, és ebben még az sem zavarja meg őket, mikor vendégeik befutnak. Mindenki harcol, mindenki az önös érdekeit, sérelmeit hozza. Párbeszédeik, vitáik valahol mindig csattannak. Eleinte egymáson, majd Nick (Schmied Zoltán) és Honey (Ágoston Katalin) lesznek mondataik áldozatai.
Mindenki másra vágyik, de csak egymást kapták, mindkét pár kapcsolata belülről régen sem volt jó, az idővel pedig csak romlott. Hiszik, de az mégsem segít, hogy  beszélnek róla, a hazugságok egyre másra derülnek ki. Alázzák egymást, és közben az alkohol egyre nagyobb mértékben fogy. Mindegyikük élete kirajzolódik, a szituációkon hol nevetünk, hol megfagy a levegő.
A drámai előadás végére elfogy a levegő. Minden elfojtott fájdalom, minden eltüntetni vágyott sötét  mocsok és folt előkerül az adok-kapok játékukban.
Rudolf Péter és Básti Juli a legnagyobbat játszották Valentin nap estéjén.

A kutya különös esete az éjszakában – Centrál Színház

Christopher 15 éves asperger szindrómás kamasz, aki egy kisvárosban élve felfedezi, hogy a szomszéd szeretett kutyáját valaki megölte. Az ő saját logikájával kezd a nyomozásnak, melynek vannak alapjai: nem tud hazudni, őszintén, és egyszerűen kérdez, a hamis válaszokat hamar kiszűri, és állhatatosan megy tovább.

Ez egy tükör darab azoknak, akiknek a közvetlen környezetében van asperger szindórmával élő gyermek vagy felnőtt. Tükröt mutat és elgndolkodtat. Aki nem ismer ilyen gyereket, annak pedig kinyílik a világ. Igen, ilyen is van. Van olyan, hogy valaki matek-fizika-csillagász zseni, de problémát okoznak neki a színek, az azok közötti eligazodás, a közlekedés, az útvonalak, az idegenek, az ölelések, az étkezések. Egyáltalán minden problémát okoz, ami nem a megszokott élete.

Tükör: igen, amikor két aspergeres kamasz ül a nézőtéren, akkor az bizony kemény tükör. Mi az, ami az ő életükben volt, és már leküzdötték, betakarták, mik azok a területek, amiken még dolgozni kel, és mi az ami sosem fog megváltozni. Én csak a saját történetünket ismerem.
A majdnem 14 éves a végén puffogva megkérdezte, hogy ezt neki miért kellett megnéznie… pont ezért… hogy lásd, milyen a dühkitörés a másik oldlaról nézve… most látta, hogy nem csak neki rossz az olyankor belül, hanem látta, hogy mi kívülről hogyan és miért rémülünk meg tehetetlenségünkben. .

Látták, hogy másnál is ugyanazok a képességek, kiemelkedő képességek amiket használni tudnak álmaik megvalósításához.

Nagyon érzékenyen mutatja meg az előadás a szülők reakcióit Christopher viselekedésére, milyen közösen kialakított jeleket használnak a mindennapokban.

Hol lehet elszúrni egy aspergeres életét: a bizonságot, ha kihúzod alóla (érzelmi biztonság, félelemérzetből ne meneküljön el), akkor nagy a baj… onnan felállni, szintel lehetetlen. Csak összefogással sikerülhet. Mert teljesen mindegy mit gondolunk kívülállók róluk, ők mindenben meglepetéseket okoznak. Az élet olyan területeire jutnak el, ahova mi, átlagemberek soha.

Az utolsó mondat mindent visz: “én bármire képes vagyok! – mondja Chrisitopher” és elhiszem nekik… nézem a két fiam, és elhiszem, hogy bármire képesek ebben az életben, mert meg van hozzá az összes képességük, jelenlétük.

Christopher szerepében Kovács Krisztián alakítja ezt a nagyon más kamaszt. Scherer Péter, az édesapa, aki időnként megbotlik, de mindent, hangsúlyosan mindent megtesz óriási türelemmel a fiáért. Az Anya, Pokorny Lia már bevallottan nem ennyire erős, feladja és elmenekül a szomszéddal egy új, problémamentes életbe… de a sors, még az Apa hazugsága ellenére is hozzá tereli a fiát.

Innen kellene felállni, egy olyan gyermek életében, aki nem ismeri a hazugságot, az álságot, és szétesett családját végre viszontlátja egyben.

Apa jön rá a fejlesztő tanárral (Kakasy Dóra), hogy ennek a fiúnak az állandóságra, a megbízhatóságra van szüksége, amiből következik, hogy egy olyan megoldásra van szükség, ami hosszútávú. Érkezik Apa ajándéka: a kölyökkutya.

A színpadon a szereplők, szól a vastaps, jön az 50. előadás tortája a rendezővel, nekem meg nem szabad most sírni. Hiába az elmúlt évtizedek köszöntek vissza a színpadról némi átdolgozással, mégis az volt a cél az előadással, hogy hazafelé és másnap tudjunk beszélgetni róla. Szerintem menni fog.

Puskás Tamás rendezte, és ugyan ritkán játszák, de az egyik legfontosabb darab ma Pesten. Akár osztályoknak is, érzékenyítő előadás ez, jobban megértjük belőle azokat, akik mások, akik kilógnak a sorból, és ezzel még többet adnak a társadalomnak, csak fogadjuk el és be őket.

Nagyon értékes gyerekek, és nem szabad őket hagyni, hogy elkallódjanak.

Viszont az érintetteknek ez kötelező előadás, minden percre van segítség, vagy aha élmény.

Csodálatos darab!

Kísértetek – Centrál Színház

Sokkal több, mint ami a színház leírásából kiderül.

Az előadás előtti percekben a díszleten gondolkodom, majd az előadásból kiderül, hogy ötletesen ad keretet az egész történetnek. Minden drámai pillanatban a díszlet mozgatása plusszt ad a helyzetekhez a zenével együtt.

Az első pillanattól kezdve a párbeszédekből, helyzetekből fokozatosan derül ki a történet, a legapróbb részletekig.

Manders tiszteletes (Gáspár Tibor) már az elején is csak a saját érdekei szerint próbálja az eseményeket alakítani, Helene Alving (Básti Juli) az özvegy, aki a legmélyebb titkok tudója most az életének sötét szakaszát készül lezárni a menhely megnyitásával. De a múlt kísért. Ott van vele, nem engedi, marcangolja, és előtör.

Engstrand, az asztalos (Gáspár Sándor) egyszerű, gyarló emberként eleinte csupán a lányát – Reginét (Ágoston Katalin) szeretné maga mellett tudni, nem, nem csupán atyai szeretetből. Fokozatosan, lépésről lépésre derül ki az ő titka is.

Helene fia, Osvald (Ódor Kristóf) hosszú idő után otthon keres menedéket, Reginéhez való viszonya pedig mindent felborít, megváltoztat, megijeszti anyját és a tiszteletest, ettől pedig a múlt már többé nem lehet titok. Ettől borul minden, Helene terve, az egész élete újra a múlt csapdájába kerül. Osvald utolsó kérése drámai fordulatot hoz…

Az egész előadás az elejétől kezdve egy remek angol kriminek néz ki, majd egyre több titokra derül fény, és egyre szomorúbb, szívet facsaró dráma lesz belőle. A hangulat végig magával ragad, a történet egyetlen percig nem áll, folyamatosan, minden mondat több és több régi sebet tép fel, és egyre fokozódik a nyomás, egyre fogy a levegő, egyre kisebb az esély az új életre…

Nagyon fáj a vége, sírósan fáj… nem tudom mikor kezdődik a taps, nem is tudom lehet-e őszintén mosolyogni kifelé menet…

Minden családnak van múltja, minden családból kidőlhet a csontváz a szekrényből, előjöhetnek a kísértetek, amik generációk életét határozzák meg később is. Ha megoldatlan, kimondatlan sebekkel nem kezdünk még akkor, ott helyben valamit, akkor az nem marad büntetlenül… Az elhallgatás, betakarás a legrosszabb, a titkok a ki fognak derülni és a következmények nem megúszhatók.

Ez az előadás sem megúszható könnyek, és mély lelki visszanézés nélkül… (anyáknak kötelezően nézendő… nagyon fog fájni, de most fájjon… és ne a gyerekeknek később…)

Az összes szereplő kíváló alakítása kellett az estéhez.

Alföldi Róbert rendezése nem egy estés élmény. Sokáig tart még a hatása.

 

Hajmeresztő – Centrál Színház

Már megint azok az édes 90-es évek… még Kern András volt a nyomozó és ……. a gyilkos… 😀

Így repültem rá a mostani bemutató után a jegyekre, ha tudom ki a gyilkos, ez úgyis klassz előadás lesz. (egyébként is megszerettem a Centrál kisszínpadát :))

Ahogy a helyünket keressük, már a háttérben zajlik a fodrászüzlet mindennapi munkája: vendégek jönnek, telefonálnak időpontért…

Észrevétlenül kezdődik meg a valódi játék, ahol kiderül, hogy nem akármilyen társaságba csöppentünk.

Hogy klasszikust idézzek, és ez mindenkire igaz: EZ NOOOOORRRRMÁÁÁÁÁLIIIIS??!!!

Nem, egyik szereplő sem az!

Barbara (Pálfi Kata) a kékhajú túlmozgásos fodrászcsaj, Tony (Rada Bálint) a tökéletesen elnőiesedett fodrász, Edward (Vári Kovács Péter) a látszólag gazdag régiségkereskedő, és Mrs. Shcubert (Borbás Gabi) a tipikus unatkozó, de ettől még mindenhonnan elkéső szenátorfeleség.

Mire belemelegedünk, hamar kiderül, hogy az emeleten lakó zongorista mindannyiuk életét meghatározza, kit az őrületbe kerget, kit szerelmével üldöz, ki zsarolja… A későbbi áldozat a rendőrségtől kér segítséget a zsarolás miatt, e segítség remekül sikerül: gyilkosság lesz biza belőle…

A két rendőr nekilát kinyomozni a jelenlévők közül, vajon ki nyíhatta ki a zongoravirtuózt, de ők csak időnként voltak a fodrászüzletben, mi nézők pedig pontosan láttuk az eseményeket, így a vallatás szerepe hamar interkatívvá teszi az előadást.

Lelkes a közönség, és dőlnek befelé a kérdések, remek az improvizáció, készültek is a legtöbb variációra, amire meg nem, ott frappáns válaszok születnek.

A felügyelő (Simon Kornél) próbál úrrá lenni a káoszon, beosztottja Mikey (Janicsek Péter) segítségével. Idegállapotukat, felkészültségüket tekintve nincs mit egymás szemére vetniük, mégis folyamatosan az az érzésem, hogy cserélhetnének, a közönséggel való kommunikáció a nyugodtabb, kiegyensúlyozottabb fakabátnak állna jobban.

És eljövé a szünet, amikor kint az előtérben a nyomozóval lehet eszmét cserélni, a felvetődő kérdéseket előszedni, sőt doboz is van, a grafománoknak, azt is felhasználják később az ötletbörzében. Mert még mindig az a kérdés, hogy ki ölte meg az emeleten a zongoristát…

A nyomok vezetnek erre, vezetnek arra, és még mindig mindenki gyanús… szavazunk, majd eljutunk a befejezésig, ahol ismét a játéké a főszerep.

Innentől felgyorsulnak az események, minden szereplő magára és szerepére talál, mi pedig nagyon élvezzük.

Puskás Tamás úgy rendezte meg a darabot, hogy bármi megtörténhet és meg is történik.

A Tony-t játszó Rada Bálint viszi a hátán az előadást, Mrs. Schubert nagyon cuki, ahogy kínosan leplezi, hogy mennyire nem olyan fényes az élete, mint azt kifelé mutatja. Ők mindketten visszautalnak a My Fair Lady-re, Bálint emlegeti, amikor abban Freddie-t játszott (pedig itt most ezerszer jobb!), és a szenátorné is kedvenc darabjait sorolva az első helyre teszi My Fair Lady-t, és tökéletesen egyetérve velem, a Mamma Mia-t nem kedveli. Szívembe zártam.

Ahogy szívembe zártam ezt az előadást! Lelkes közönséggel ez a szeretemdarab a szeretemszínházamban.

Dolgok, amikért érdemes élni – Centrál Színház

Van egy listám!

Még csak fél órája értem haza az előadásról, de van már egy listám… 21-nél tartok, de holnap estére cél a száz! Ez lesz az én túlélő listám…

Mondd, ha bolondnak tartasz, de a ma este sokat változtatott a gondolkodásomon.
Persze ehhez kellettek az előzmények: úgy sikerült elindulni, hogy ma csak 3x éreztem azt, hogy konkrétan vannak emberek, akik folyékonyan hazudnak a szemembe, lábtörlőnek használnak, és hülyének néznek… reméltem, sőt vágytam, hogy a színházi előadás, ahogy szokta, majd szépen helyre pakolja a lelkem fájdalmát.

Nem, itt ma este sokkal, de sokkal több történt. Pokorny Lia ebben az interaktív előadásban a végére átölelte a szívemet, és egy védőburokkal körbevonta, amit már nem bánthat senki. Adott egy olyan lehetőséget a kezünkbe a darab történetén keresztül, amit csak használni kell, és MŰKÖDIK!

Tudom, mert már kifelé jövet éreztem, hogy a mai napom megkeserítői nem számítanak… csak az a két lökött kamasz számít éppen ott és éppen akkor, akik a szakadó esőben a parkolóházig pitagórasz tételeket elemeznek és fejben sakkoznak. Az Opera mögött járunk éppen, mikor elhangzik, “anya, te ugye nem leszel ilyen anya”… nyelem a könnyeim, az esőben úgysem látszanak: “igen kicsim, és ettől sokkal jobb anyukátok szertnék lenni”… hazafelé végig beszélgetünk a múltról, dédikről, háborúkról, családunkról és még megannyi mindenről. Nem zavar, hogy a karácsonyi vásár miatt sokat araszolunk. Annyira dőlnek a szavak és a témák elő a két kamaszból, hogy mire hazaérünk úgy döntenek, hogy a zombiölő kocka üzemmód helyett egymással fognak beszélgetni, mert ki is tudna segíteni a saját érzéseiket megérteni, mint az édes testvérük.

Pokorny Lia közvetlen, kedves, sír és nevet, improvizál, bevállalós, és hihetetlenül lelkes! Az egész este folyamán olyan volt, mintha a gyerekkoromból indulnánk, és jutnánk el napjainkig. Még az elején vártuk a nézőket, akik késtek, és odajött beszélgetni picit, és már akkor gondolkodtunk: mik azok a dolgok, amiért érdemes élni… az első ilyen gondolatom mi is lehetett volna: a családunk, hát mi más, őket imádom, ők az én életem… az előadás végén szívem szerint sárga post-it-re írtam volna: dolgok, amikért érdemes élni: színházba járni, színházban Pokorny Liát látni! És még megannyi tétel szerepel már az itthoni listámon. Igen, a top 10-ben ott a színházmánia.

Vissza kell mennem még a Centrálba, mert ezt az élményt még sokszor át kell élnem… élnem kell, mert vannak dolgok, amikért érdemes élni, és ez az a legfontosabb, amit nem szabad elfelejteni.

Mindenkinek ajánlom ezt a csodás estét, aki szorong, problémái vannak, stresszel vagy bármi gondja-baja van az életével… úgy ér haza, mintha kicserélték volna… Velem ez történt ma este… (pontosan? na jó: induláskor: kitépjem az autószerelő belét, mert hazudott, és nem lesz kész a kocsi karácsonyra, ahogy ígérte? vagy simán az előbb ütök, aztán kérdezek taktikát alkalmazzam?… az előadás végén: nem érdekel a kocsi, amiért érdemes élni, és az a cél: eljutni Szelestére, és belecsobbanni a medencébe… ha nincs saját verda, akkor ott a máv… de ott leszek, mert vannak dolgok, amikért érdemes élni!)

Hazafelé végre nem arról beszéltünk, hogy mennyire kicsi a kocsi és alig férünk el benne (mama kölcsön autója), hanem hogy kinek mi lenne a listáján, és mennyire fontosak az apró, örömet okozó dolgok…. olyan listát hallottunk, ami miatt már biztos, hogy nekünk is van sajátunk.

Az előadás egyik nagy erőssége a közönséggel való folyamatos kommunikáció, és leginkább csak azokkal, akik szeretnek szerepelni, és ezt rendkívül ügyesen méri fel Pokorny Lia, már megérkezésünkkor, így senki nem kerül kellemetlen helyzetbe, akik viszont alkalmasak rá, ők szerepelnek, és milyen ügyesek és milyen jól feltalálják magukat

Lia mesél és mesél, eljátsza és bemutatja kislánykori, kamaszkori, fiatal, szerelmes, férjes, depressziós, újrakezdős énjét, és közben vele növünk fel, a mi zenéink szólnak, a mi történeteink elevenednek meg a színpadon. Sírunk együtt, és sírunk külön. Nevetünk rengeteget, és nevetünk magunkon és nevetünk másokon.

A taps jár, kijár, nem is akármilyen: az álló vastaps, a nem eresztő, a megható. Eddig Pokorny Lia ölelte át a szívünket, most az összes néző tapsával őt öleli, szereti, és maraszatlja: ez igen, ezt még látni kell, kár, hogy vége van!

Nagyon-nagyon szeretem előadás, Pokorny Lia pedig leírhatatlan jelzőkkel, milyen fantasztikusan sokat ad a nézőknek ebben a darabban.

Készül a listám, és a top 10-ben ez is benne van: (dolgok, amikért érdemes élni): SZÍNHÁZBAN POKORNY LIA JÁKÉKÁT LÁTNI!

Köszönet az estéért!