Abigél – Budapesti Operettszínház

Határozottan lányregényként emlékeztem a történetre, némi katonai cselszövéssel. Kocsák Tibor zenéje, Miklós Tibor dalszövegei hivogatóan hatottak, és hirtelen a második világháborúban találtuk magunkat a Matula védő szárnyai alatt.

Vitay tábornok (Pálfalvy Attila) kap némi fenyegetést, hogy illegalitásban végzett ellenzéki munkája okán veszélyben van a lánya, így Pestről minél messzebbre kell nagyon gyors ütemben eltüntetni. Árkodon, a Matulában (egyházi leánynevelde) találja meg a csemete helyét, ez úgy az “istenhátamögött” még 100-200 km-re található pontosan, ami jelen esetben nagy előny. Gina (Porzsolt Éva) lendületesen és nagyszájú verzióban érkezik, ami miatt már az első napon kiutálják az osztálytársai, akik mind csajok, tehát bandába alakulva a kiközösítés, annak jogossága mellett kb percek alatt elintézettnek tekintendő. A fő konfliktusforrás Gina magasan hordott pesti orra, és a matulás csajok helyi “férjhezmenős” játéka, amiben Gina maximum az üres terráriumhoz mehetne férjhez. A két főmatulalány: Kis Mari (Simon Panna) és Torma Piroska (Faragó Alexandra) az osztály véleményvezérei, akikre mindenki hallgatt, így Ginából hamar áruló válik, amikor beköpi az osztályt a dirinek az ártalmatlan játék miatt.
Az iskolában nem csak a férjhezmenős party a hagyomány, hanem a Horn Micinél (Kékkovács Mara, húúú, de megnézném Udvaros Dorottyával is!) rendezett csajos buli is. Ez tűnik a legjobb alkalomnak, mikor Gina szökésben gondolkodik, és eme gondolatot tett követi. Eljut az állomásig, de ott Kőnig tanár úr (Csonka András) karjaiba szalad, aki kimenti az igazgató előtt, és Zsuzsanna testvér (Füredi Nikolett) segítségével gyorsan elsimítják az ügyet, így a kicsapás ötlete sem jön be a lánynak a rosszalkodás miatt.
Az osztály cseppet sem fogadja vissza könnyen, de egy légiriadó gyakorlat közben hamar rájönnek, hogy Gina bocsánatkérése mégis valódi, és maradni szeretne. Mindezek előtt sikerül édesapjával találkoznia, aki elmondja, hogy mennyire fontos, hogy ezen a búvóhelyen maradjon, mert ezen már emberi életek múlnak. Vitay tábornok búcsúzása a lányától két dolog miatt emlékezetes: úgy énekel, hogy ránkszakad a csillár, és olyan megható az apa-lánya búcsú, ami oda a szív legmélyére, az emlékek lakhelyére hat.
Matulában egyetlen nagy remény van, ő pedig Abigél, akit senki sem ismer, de mindenkinek, aki nagy bajba kerül segít. Elég a kerti szoborhoz bedobálni a kérést, és az majd hipp-hopp megoldódik. Jön is az első probléma, ha már 1943-44-ben járunk: nem az a fontos ki hogy él, hogyan tanul, hanem milyen a származása, kell-e rettegnie a haláltól, csak azért, mert zsidónak született. Nem nagy titok, hogy akkor és ott kellett, nem is kicsit. Abigél Gináltól kap levelet Bánki (Kálmán Petra) ügyében és Abigél természetesen kisegíti, megfelelő pedigrét igazoló papírokkal a lányt, és annak teljes családját. Közben az iskolai páncélból is valahogy eltűnnek a származást igazoló papírhalmazok.
Mint mindenhol, itt is érkezik a karácsony, amit már alig várnak a lányok, mert Gina és Torma kivételével mindenki hazautazhat a családjához. Bánki extrán hálás, és ismerve a szerelmes sztorit Gina és udvarlója Kuncz Feri (Anger Balázs) között, ő bizony tudatlanul karácsonyi ajándékként Árkodra hívja a “hősszerelmest”. Aki persze rögtön rárepül a potya információra, hiszen addigra Vitay tábornok már a németek foglya, már csupán a lányát kell begyűjteni ahhoz, hogy kizsarolható legyen belőle a többi ellenálló névsora.
Kuncz Feri megérkezik Árkodra, és Gina elsőre el is csábul, hiszem a szerelme jött el hozzá. Az éjszakai randevút ismét Kőnig zavarja meg.
Mindeközben a Matulában zajlik az élet, a lányok az ofőbe szerelmesek, Kalmár tanár úr (Horváth Dániel) ezt örömmel veszi tudomásul, terelgeti is a tisztességes viselkedés felé a csajokat. Zsuzsanna testvér  a pótmamájuk, Kőnig tanár úr pedig a kissé szerencsétlenke, de végtelenül szerény és jóindulatú védőangyaluk. Gúnyolják is nem kevéssé, de ezen ő nem megsértődik, inkább jó példát hoz a jellemről, a gerincességről, az embernek maradásról. Ez az a dal Csonka András előadásában (ide kattints és youtube a barátod!), ahol másodszor érzetem azt, hogy ez igazán az én estém, és még sok-sok Kőnigre lenne szükség minden mai iskolában. Imádnák a tanárok, diákok, szülők és mennyi mindent lehetne a tisztességről, jellemről tanulni tőle.
Kuncz Feri nem adja fel, ha Gina nem megy magától, akkor csellel próbálja elvinni az igazgató engedélyével. Itt is pofára esik, majd már fenyegetőzik (mit is tehetne, erőből kommunikál, az eszét nem kell használnia, arra nem szól a parancsa).
Gedeonnak szülinapja van, ennek alkalmából megérkezik Horn Mici, és mindenképpen táncos bált szervez. Mindezek közben Ginának már menekülnie kell, mert befut az információ, hogy a Matulát 3 napon belül be kell zárni és mindenkit haza kell küldeni. Haza. Ginának már nincs hová mennie, viszont Horn Mici és Abigél szövetsége, mint védőháló még működik. Utasításba kapja Gina, hogy lopja el Zsuzsanna testvér ünnepi ruháját, és apácaként lógjon el Horn Mici házához. Némi kavarodás után befut Gina mellé a házigazdán kívül az ellenállás teljes létszámban, élükön Kőnig, és még Zsuzsanna testvér is. Gina még mindig azt hiszi, hogy Abigél=Horn Mici, ami teljesen mellétalálat, mert az igazi Abigél, az igazi ellenálló, a szerencsétlenség álcájába bújt Kőnig tanár úr. Eljött a háborúnak az az időszaka, amikor menni kell, menekülni kell, annyi az áruló, hogy tovább maradni felér a halállal, így új személyazonossággal Ginának is indulnia kell, de nincs egyedül Zsuzsanna és Kőnig is vele tart, hogy vigyázzanak rá.

Szabó Magda regényébe a hangsúly a Matulán, a lányokon, a szerelmen és Horn Micin van, na persze ott van Abigél is, de a háború, a veszteségek, a kényszer, a fenyegetettség az számomra az előadáson csúcsosodott ki.

Nemcsak szép volt az énekhang végig, de a drámai feszültség percről percre emelkedett. A tiszta jellemről szóló dal olyan erős mondanivalójú, hogy azt nem csak 1x kellene elénekelnie Kőnignek és az osztálynak, hanem folyamatosan és hangosan kellene ebben a mai világban ordítani (árulás, gerinctelenség…).

Sok sok Kőnig/Abigél, Vitay tábornok és ellenállók kellenének ahhoz, hogy ne nyomorogjon ennyi ember, és még ki lehessen menteni az országot ebből a mocsárból, amibe került. Az előadáson a háborúból kellene kilépni, megmenteni az értelmetlen halálból a fiatalokat.

Abigélnek mennie kell… és nekünk vajon van-e/lesz-e maradásunk, ha eljön az idő? Vezet-e mindket, megvéd-e minket egy jóságos Abigél? Vagy mi válunk azzá? Tudunk-e majd segítő kezet nyújtani annak, akinek ez az egyetlen útja?

Sose törjön ki a harmadik világháború, de már a helyi életkörülmények  is lassan felérnek egy hidegháborúval. 🙁

Porzsolt Éva, Fügedi Nikolett, Kékkovács Mara, a matulás lányok olyan profi énekesek, olyan jól játszanak, hogy elvarázsol a színpad, ott, együtt lélegzem velük a matula osztálytermében és a hálótermekben.

Csonka András végre nem az ipari hülye szerepét kapta, hanem a főszereplő Abigélt, amiből az elején csetlő-botló hősből az előadás végére, egy hősként távozó nagyon jópasi, a Kőnig lesz, akire már rég felfigyelt Zsuzsanna. Kettőjük egymásra találása, és a menekülésük a legutolsó pillanatban már a homályba vész. Homályosan látok, amikor potyogó könnyekkel tapsolok. Nem megy másképpen. Túl mélyre hatott, túl közel van még ez a háború, és túl mai lett ez a közel 70 éves történet. Félünk a háborútól, de mégis erre vezetik megint a világunkat. Vajon mi maradhatunk-e? Vagy nekünk is el kell majd menni?

A vastaps járt mindenkinek, Somogyi Szilárd rendezte az előadást.

Színházak Éjszakája 2018.

Ez az a nap, amikor színházba, színházakba mész, de teljes előadásra nem vágyódsz, viszont bármi másra nagyon is.

Minden évben így keresgéljük a programokat.

Péntek éjjel még 27-30 fokos melegben jöttünk haza a színházi estéről, szombat reggel viszont már farmer-pulóver-kabát időjárásra ébredtünk.

Így az első programra rögtön kerestünk B tervet, ha mégis ömlene az eső.

11-kor mégis a Bábszínház előtt hallgattuk már a városi séta építészét, aki kimondottan a színházak építészetéről, történetéről mesélt. Másfél órát ígért, 8 helyszínt, el is indultunk a mesebeli időben: hol esett, hol nem… A második megálló már a Király utcában ért minket, a kapualjban éppen nem szakadt a nyakunkba az eső, és egy ronda rendőrségi épületről próbáltuk elképzelni korabeli fotók alapján, hogy milyen is lehetett a Király Színház. Miért nem kapott azonnal engedélyt, hol voltak tűzvészek, miért és mikor írta alá, az akkori kormányzó. Majd ismét az esőben haladunk a város legfiatalabb színháza felé, ami korábban mindenféle szakszervezetek használatában volt, sőt még párt is használta. De végre révbe ért, és Hatszín Teátrumként már az előző évadban is jártunk ott, nem is egyszer. Most Gálvölgyi Dorka mesélt az épületről, a mostani használatról, és a döntés megszületett: egy lépést sem megyünk tovább, mi lepattanunk a csoportról, és maradunk.

Miért maradtunk a Hatszín Teátrumban? Kettőnknek együtt 3 db kamasz gyereke van, így az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című előadás kapcsán a két szülőt játszó színész: Létay Dóra és Kerekes József jöttek el megfejteni a lehetetlent egy moderátor szakemberrel (aki elfelejtett bemutatkozni, pedig tényleg ért hozzá, és rengeteg klassz mondata, gondolata volt). Megnéztünk egy jelenetet a darabból, és nem sikerült magamra ismerni, az aha élmény nem jött, és ennek itt most örültem, de csak részben, mert legalább az előfordulhatna itthon, hogy bármelyik kamasz hisztisen Shakespeare kötetet keressen a könyvespolcokon. De ők már a Z generáció, így letöltik, és olvassák a telefonon, a cseppet hisztérikus-kezelhetetlen apa-anya páros kimaradt a mi életünkből.

Pontosan ez volt az a program, ahol úgy igazán belekezdtünk az éjszakába, pedig még csupán délután 1 órát mutatott az óra. (A büfé itt klassz, és még kedvesek is, ami egész napos programnál a fontos kategória.)

Még volt időnk, de mégsem vállaltuk be a gyaloglást az időjárás miatt, így a kisföldalattin nosztalgiáztuk be magunkat a Vörösmarty térre. Meglestük a Rózsavölgyi Szalont, de még üres volt minden, így nyugodtan sétáltunk el egy tök egészségtelen meki felé rövid ebéd címén. Mire visszaértünk, már az első előadás vége felé járt az idő, a könyvesbolt rész tömve volt, de regisztrált szalaggal a karunkon hamar feljutottunk az első lépcsősoron, ahol vártuk, hogy a tömeg majd kiürül az emeletről. Na erre várhattunk, a szervezés így az első program után nem volt a helyzet magaslatán, ugyan az utcán kígyózott a sor, mégis tök normálisnak számított, hogy akinek nem volt regisztrációja, de már 1x bejutott, azok nem mozdultak (értettem, a program jónak ígérkezett, sőt!), így megérkezve több lehetőség közül választhattunk: beleülünk valakinek az ölébe, az ablakban ücsörgünk a párkányon (az a klassz kis tériszony), vadásszuk az éppen felállók egy-egy helyét, vagy a színpad szélére gyorsan odadobált párnákra vetődünk. Megoldottuk, és már érkezett a leginkább várt csapat: Rónai Egon vezetésével: Sztarenki Pál és Alföldi Róbert, megerősítésként Gábor György egyetemi tanárral, aki hozta a töri részét a programnak. A téma az október végén bemutatásra kerülő darab, a Diplomácia és annak történelmi háttere volt. A megtörtént eseményről kezdték már el a próbákat, Sztarenki Pál rendezi, ő  a dramaturg, ő vadássza össze a zenéket, és ő lesz a főszereplő, a német tábornok, akihez érkezik majd meggyőzni a svéd diplomata – Alföldi Róbert – hogy nagyon szar ötlet lenne és tök felesleges is felrobbantani az aláaknázott Párizst. Kapunk történelmet, színházi praktikákat (miért hasznos avagy mégsem a sok zene, kell-e sokat húzni dramaturgiailag a szövegből, mik a különbségek a külföldi és a hazai előadások szövegei között, mi az a sűrítés, mik a szokások – amikor két színész-rendező elkezd szakmázni, na ott végre színház születik). Ha már ott volt Rónai Egon és Alföldi Róbert, akkor fél szavakból is előjött az új darab kapcsán a politika, főleg a mi szükséges ahhoz, hogy két teljesen mást gondoló ember egymással egyáltalán kommunikálni tudjon, és olyan beszélgetések szülessenek, amik nem egymást alázzák, gyűlölik, lenézik, hanem a közös megoldáson dolgozzanak. Alföldi szerint erre már a remény is kihalt, Gábor György még lát erre lehetőséget, hozza is példának a történelem évszázadainak rengeteg már megtörtént eseményét. A Diplomácia előadás történetében olyan nagyon nem kell keresni az aktualitást, sőt az alkotók sosem keresik, ha megvan a szövegben, akkor érdemes eljátszani, ha nincs, akkor az vacak előadás lesz. Most érkezik majd október végére a bemutató, sok ma is aktuális kérdéssel. Ha nem akarsz addig várni, nagy spoiler nem lesz, hiszen Párizs azóta is él és virul, de a filmet már megnézheted, ami 2014-es és a címe: Az utolsó éjszaka Párizsban.

A rózsavölgyis szervezők magukra találnak, ürül a terem, és ígéretet kapunk, hogy vissza tudunk jönni a regisztrációnkkal a Táncórákról szóló beszélgetésre. Pont a bemutatót láttuk, itt van róla az élmény: TÁNCÓRÁK (kattints a címre).  A vendégek: Ullmann Mónika (Senga) és Józan László (Ever) + Stefanik Krisztina autizmus szakértő. Az egész beszélgetés alatt nem nagy meglepetés, hogy Móni és Laci, a két főszereplő a próbafolyamat során milyen sokat olvasott utána ennek a különleges tünetegyüttesnek, hogy minél hitelesebben tudják eljátszani a történetet. Krisztina összehozott egy remek találkozót Ábellel, az aspi 19 éves sráccal, akitől Józan Laci bármit kérdezhetett, megfigyelhette órákig az ő reakcióit, válaszaiból épíkezhetett tovább a darabbeli Ever jellemével. Úgy röpült el ez a 3/4 óra, hogy csak pislogtunk, persze amikor érdekel és érint, akkor száguld az idő.

Az időjárás újra a barátságosabb arcát mutatta, így nem volt benne nagy kockázat, hogy még a radnótis program előtt megnézzük mi újság az Operett Színház szabadtéri színpadán (Brodway Fesztivál zajlott éppen). Illemórára érkeztünk, amit Szendy Szilvi és Peller Károly vezényeltek éppen, volt min nevetni, az biztos. Peller Anna műsorvezetőként tűnt fel néhány pillanatra, amíg Szinetár Dórát konferálta a színpadra, aki kicsit többet beszélt unalmasan, mint énekelt, de végighallgattuk, addig is volt idő hazaszólni, megérdeklődni, hogy kamaszaink írtak-e leckét, megetették-e cicát, kutyákat, ettek-e ők is, mennek-e moziba stb. Mikor a musical szekció érkezett, mi már nem szép, de szinte menekültünk át a Radnóti Színházhoz.

Ott egy gyors fagyival jegelt torokkezelés után már a bejutásra vártunk, hogy mit jelent majd az Eleven Hangok program, akkor még halvány elképzelésünk sem volt. De a remény a Radnótinál mindig megvan, tehát alig voltak kételyeink. A mai napi első jó helyzetfelismerésével végre elfért a hosszú lábam: az első sorban kötöttünk ki. És milyen klassz is volt ez a hely. Méterekre tőlem a legnagyobb kedvenceim: László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, és a profi Szakértők zenekar. A programban azért volt kihívás, és meglepetés. A zenekarvezető Kovács Mártonnak az a remek ötlete támadt, hogy egy dalt (Az apró vigárokat szedtem címűt) megtanulunk együtt az esti koncertre. Nagy levegő, és ezerszer is hurrááá: a 2010-es Uri Muri előadásból (igen, még a klasszikus alföldis nemzetis időszakból!), ahol ott volt a zseniális László Zsolt, és persze most is ő kezdi, ő tudja hogyan és mikor kell kezdeni 🙂 Nem kellett volna annyit lógni az énekóráktól, na hangunk az jobb nem lett volna, de a titititiszinkópatááááá… az nem tűnt volna elsőre és sokadikra sem annyira idegennek. A vállalkozó kedvűek nyerhettek maguknak “hangszert”: lavórt, triangulumot, kazu-t, fakanalakat stb. Lett is káosz, és végre örömzenélés. 😀

Itt gondolkodtunk el a megtervezett program elhajításán, hiszen még hátra volt a Radnótiban a Szakértők koncertje, amire már jól bemelegítettünk, de vitt minket tovább a kíváncsiság, át Budára, a Karinthy színházba.
Lett is meglepődésünk, nem is kicsi: A tanár úr kérem darab kapcsán megint vakon repültünk. Gondoltam bemutatnak belőle részeket, jön egy kis érdekesség, ehelyett már az első percben a 4 színész 4 csoportot kapott a közönségből (éppen, hogy leültünk), és jöhettek is a feladatok, a színház 4 részére osztótdva. Minden csapat adott egy másiknak 5 szót, amiből fogalmazást kellett írni a színházról (igen, itt bejátszott, a hogyanbasszunk ki a másikkal), betűkből kellett az előadásban elhangzó egy-egy mondatot összerakni (meglepiből a ma esti közönségből alig 2-3 néző látta már a darabot, és mi “véletlenül” a maradék betűket kaptuk, amiből lett mondat, csak az előadáshoz nem lett köze), majd a kvíz következett, ami szintén a nemlátott előadásról és annak szereplőiről szólt, de a legcukibb feladat: a nézőkkel táncolják el a saját dalukat megadott műfajban. A mi csoportunk a rap-et nyerte meg, de volt aki a néptáncot, balettet, keringőt… Míg el nem felejtem a 4 színészt, kezdve a saját csoportvezetőnkkel: Szelle Szilárd, és a másik 3 mókamester: Kuna Kata, Pásztor Ádám, és a rutindoktor: Peller Károly (vele még délután az illemórán futottunk össze, így ezen két szereplésével mélyen a szívembe lopta magát!). Szóval a mi csapatunk rappelt, Peller Károlyék balettoztak (igen, az ő hab testével sikerült!!!), Katáék a keringőt hozták, Ádámék pedig csökkentett létszámmal a néptáncon jutottak túl. Mi nyertünk, nem a csapatunk, hanem az összes néző! A végén kaptunk egy dalt a darabból, és ígéretet rá, ha megyünk és megnézzük, akkor nem csalódunk. Jó esélyek vannak rá.

Átfutva az éjaszaka további részére kínált programlehetőségeket, hajlott korunkra való tekintettel hazafelé vettük az irányt.

Ilyen egy igazi színházak éjszakája: mindenből egy kicsit, és mindenből a legjobbakat 😀

Jöhet a 2019-es program 🙂

Ének az esőben – Budapesti Operettszínház

Huszonéve a film nagyon tetszett…

Nem mintha a történet részleteire emlékeztem volna, de egy népszerű sláger van benne, és mázlim volt a szereposztással: Gálvölgyi Jánost is megnyertük ma estére.

Don Lockwood (Gömöri András Máté) és Lina Lamont (Kékkovács Mara) a történet főhősei, még a némafilmek idejéből Hollywoodban. Amilyen tehtségtelen Lina, annyira tehetséges és jól játszik a színésznő 🙂 A mai este egyik legjobbja. Ott dől be a sikerük, hogy a konkurens filmstúdió hangosfilmet gyárt, ezért a legutolsó gagyit is át kell alakítani. Cosmo (Kerényi Miklós Máté) Don legjobb barátja rögtön kéznél is van, mint zeneszerző, hogy felturbózza a hangosfilmet musical változatra. Mindeközben Don összefut Kathy Seldennel (Jenes Kitti), aki a történetben nem csak szép, de sokkal tehetségesebb, mint az alpári + tájszólásos Lina, így szinkronhangnak pont megfelelő, az már a nyálas mellékszál, hogy Don és Kathy egymásba habarodnak. A humort a filmstúdió producere (Gálvölgyi János) minden megszólalása hozza, ha nem lennének ezek a részek, és a kényelmetlen széksor, már rég elaludtam volna. Először végre akkor volt nevetés, amkor a rendező  (Szabó P. Szilveszter) megpróbálja a hangosfilmet keresztülverni Don és Lina kettősén, ebben azért van némi segítség, két beszédtanár, az egyikük (Dézsy Szabó Gábor) még klasszikus kiejtést tanít, jó humorral, és végre egy dögös dallal, a másik pedig Szulák Andrea megformálásában Linát kapja kihívásként, az esélytelenek nyugalmával indul neki a harcnak, bele is bukik rendesen.
Lina lázad, cselt sző, újságcikkeket rendel, ügyvéddel fenyeget, majd a bemutató után “tehetségét” kellene énekelve bizonyítania, és persze jól kiderül a balhé, hogy Kathy áll mögötte. The end (happy).

Az előadás csupán azért nem tartozik a menekülnénk kategóriába, mert Kerényi Miklós Máté, Gálvölgyi János és Kékkovács Mara mindent megtesznek az esétéért, és végre vannak részek, ahol nevetünk. A látvány és  ruhák passzolnak a történethez, a varázslat ettől még elmarad.

Harangozó Gyula rendezte, a filmet nem lett volna baj, ha néhányszor alaposabban megnézi előtte (már úgy a siker titkát kutatva)

Dorian Gray – Budapesti Operettszínház

Hogy mi ez a hiszti a jegyek körül én nem értem. Persze lehet, hogy a Kálmán Imre Teátrum a kicsi, de a nagyszínpadot ezzel tuti nem lehetne megtölteni sokszor.

Musical, a vadabb fajtából, egyetlen nyüves prózai rész sincs benne, pedig lehetne. Még azt is dalolják, ami két mondat, és így alig érthető.

Bár a nyitókép, a látvány, a zene profi, sőt, az egész csöpögős, nyálas love story… már amennyit sikerült megnézni belőle…

De vissza az elejére.

Londonban járunk, úgy a 19. század elején, a bűnös londoni utcakép tárul elénk. Mint néhány éve, amikor Londonban a Dungeonban jártunk, na pont az a feeling.

A történet laza első egy-másfél órácskája: Dorian Gray imádja magát, múzsája egy festőnek, aki még szebbnek is festi meg, mint valójában. A festő és haverja bele is habarodnak a srácba, az meg leginkább eleinte önmagát imádja. Majd egy sötét-külvárosi színpadon meglát egy habos-babos színésznőt, akibe beleszeret, a csaj is (tiszta Rómeó és Júlia, el is mondják-éneklik sokszor, hogy rögzüljön, ők biza az álompár) rajong, nem ágyjelenet jön, hanem a fürdőkád, dúl a l’amour, mígnem a hősszerelmes még gyűrűt is húz a lány ujjára. Hurrá, csöpögős boldogság, mígnem ezen öröm okán a színpadon felsül a lány (pont mikor rajongana érte a full londoni hárlem), ettől meg Dorian Gray (tök valószínűen…) kiszeret belőle egycsapásra. Azon melegében el is löki magától, mire a csaj helyből eret vág, meghal, majd jön vissza Dorian, és szenved egy sort, aminek a végén kibassza a festőt a házból, lenyúlja a saját imádott képét, és beleveti magát a bűnös londoni fertő életbe.
Közben akad még olyan jelenetsor, amiről nagyjából nekem nem áll össze a kép, hogy mi a tök is van: ül kb 6-8 faszi a világító kockákból kirakott fajanszon letolt gatyával, befut Dorian Gray, és lehülyézik, hogy mi a tökért nőt szeret. Majd esznek vagy kávéznak talpig ingben+mellényben+felöltőben és letolt gatyával a budin (vagy hol a picsába lehet ez így???), aztán gatya felránt, és tovahaladnak. Továbbpörögnek az események, az addig fajansznak látszó világító kockák új szerepkörben már a színpad (ahol a vonagló csaj besül az előadás szövegébe, midőn kiszeret belőle a pasija ld. fent) körüli nézőtér ülőhelyei lesznek, a balsorsú előadás végén pedig ölbe kapják, és kiviszik… (hogy ez most a saját stoki, avagy a korábbi jelenetből képzeljünk-e bele valamit, azt ránk bízzák.)

No szünetben a női mosdó magányában megtudom egy lelkes nézőtárstól (a másik fülkéből), hogy “ez annyira imádnivalóan cukiiiii! Olyan jóóóóól néz kiiiiii!”, hogy gyorsan menekülőre fogom, és megkeresem nagykamaszom, aki bátran kávézni indult, hogy el ne aludjon a következő egy-két órában.

Az utcán lelem kissé durcásan, majd finoman puhatolózom, hogy mizu a kávéval. Már röhög… Az a srác szolgálta ki, aki pár hete első naposként nem ismerte fel a bubis vizet, így a kiszolgálást offolta. Ma a hosszúkávéból sikerült egy kávéspohárnyi (kanál + cukor járt hozzá!) hideg tejet adnia, tök kedvesen, előzékenyen, csak a koffein tartalom hiányzott baromira.

No feldobtam a kölyöknek a labdát, mint annó tavaly II. Edward esetében: a) menjünk haza, b) menjünk haza… válassz, de gyorsan… még leültünk kitárgyalni a letolt gatyás jelenetet, hogy én is megérthessem (kevéssé sikerült, pedig okos, sokat látott kölyök, hiába vagyok elfogult), szerinte nincs elég művészi véna bennem… szóval ma ez kifogyott, így ennek hiányában dobtuk a második felvonás lehetőségét, gyanúnk szerint Dorian Gray most jól lezüllik, aztán a végére nagyon tragikusan énekel még egy sort, vagy meghalás vagy megölés okán. Már nem fog számunkra kiderülni, de szép marad az tuti, mert azt még az első felvonás végén, az első jól szóló dal közben megígérte.

Dorian Gray szerepében Kocsis Dénes próbálta meg a lehetetlent: elbűvölni a félmeztelen testével a közönséget, hát aki bukik a gebe-horpadt hasúakra a húszas korosztályból, az jól jár, mert hangja az van, a színház táncosai között a múltkoriban sokkal klasszabb kockahasúakat csodálhattunk, szóval erre lenne még mit gyúrni, ha már mutogatva van.

Én sem fogom a helyet foglalni mások helyett a következő előadásokon, ezt tutira megígérhetem. (és a magas nagykamasz mögött sem kell morogni, hogy nem lát a kisnövésű néző, sorry, előre kell jegyet venni ez esetben, avagy a 6. sorba a KIT nézőterére, mert pont ott kezd emelkedni).

Rómeó és Júlia – Budapesti Operettszínház

Ha már régen elhagytad a humorérzéked, akkor most kattints tovább. Köszi!

Veronában találjuk magunkat, ahol Lőrinc baráttal (Földes Tamás) nyitunk, aki cseppet magába van zuhanva, de hamar jobb lesz a hangulat, mert megjönnek a srácok: Benvolio (Kerényi Miklós Máté), Mercutio (Bálint Ádám) és Rómeó (Veréb Tamás).  Előtte még ölik egymást a Capuletek és Montague-k, össznépi tánc közben tépik meg egymást. Montague mama (Auksz Éva) picit hisztisen keresi Rómeót, közben a Capulet házban már a bálra készülődnek, ahol Júliát (Jenes Kitti) próbálja majd a család kiházasítani, jó parti reményében fésülködnek a dadussal (Polyák Lilla) és Capulet mamával (Füredi Nikolett).
Bálba készül a három jómadár, persze álarcban (itt jön a közönséget sikítozásra ösztönző – Lehetsz király örökbecsű, nyomokban Bereczkit, Dolhait, és Mázst tartalmaz), mert Capuletékhez másképpen állati nehéz lenne bejutni. Tybalt (Szabó P. Szilveszter – a közönség legnagyobb kedvence, itt a sikítás frekvenciája már füdugóért kiáltana… ha kihallatszódna…) Júlia unokatestvére érzi úgy, hogy a lány ártatlanságára kell vigyázni, így még az sem zavarja, ha ezzel simán megöli a bulit. Rómeó viszont így is összefut Júliával, és Ámor nyila pont arra jár, hogy betaláljon. Mivel a bált Tybalt hamar szétzavarja, a két rivális család egy rendezvényen nem lehet jelen, ezért a fiatalok már titokban randiznak, ennek megszervezésére alkalmatlansága okán a dadus lesz a kiválasztott. Nem lehet annyira béna, hogy ne találkozzanak a szerelmes fiatalok, sőt Lőrinc barát tökös módon még jól össze is házasítja őket. Dúl a l’amour, de az tisztán látszik, hogy a két családnak ezt nehéz lesz beadni.
Rómeó és Júlia míg egymással vannak elfoglalva, addig anyáik éppen próbálják megfúrni a kapcsolatot, az ősi gyűlölködés okán. Ez a cicaharc pöpecul elbukik, viszont olyan hidegrázósan énekelnek, hogy zeng a ház, és mozog a csillár.
Itt meg is állhatna a történet, de idáig olyan szép, és kerek, úgyhogy most jött el a pillanat, hogy Rómeó és Tybalt újra összefussanak. Rómeó próbálja elkerülni az elkerülhetetlent, így segítségére érkezik Mercutio barátja, aki beleáll a konfliktusba, ekkor meg  Tybalt simán leszúrja. Rómeó némi önvédelemnek álcázva hamar elvágja Tybalt torkát, így a meccs jelen állása egy-egy hulla. A két család gyűlölete fokozódik, és Verona feje: Escalus herceg (Anger Balázs) tuti kis büntetést talál ki: Rómeót száműzi Veronából. Mindeközben Paris (Szerényi László), már udvarlási szándékát jelzi is a Capulet családnak, akik erősen pozitívan állnak a megkereséshez.
Információhiányos a családon belüli kommunikáció, mert Júlia ezidő alatt Rómeóval múlatja az időt a már hitvesi ágyban. Mígnem a dadus riadót fúj, és Rómeónak mennie kell.
Mivel Paris nősülne, Júlia meg  még 1x nem akar férjhez menni, pláne nem ehhez a pipogya típushoz, ezért magára rántja a búskomor depressziót, és elrohan Lőrinc baráthoz. Hát a legjobb helyre ment, a hülye ötletek mestere ki is hozza nyerésre a szitut: csak álmérget kell bevenni, attól majd jól kinyúlik, pont úgy, mint egy hulla, de nem lesz gáz, a kriptában majd magához tér, addigra némi szervezéssel Rómeó is befut, onnan meg fussanak tovább együtt, amerre látnak.
Itt bukik meg a sztori: a terv marha béna kidolgozásán. Oádig rendben van, hogy Júlia kiszasszony hazatáncol, és magába dönti a majdnemmérget, és ettől jól elveszti az eszméletét, és még hullának is néz ki. De: beavatva mellette senki sincs, így maximum a családi hisztéria kerül egy helyre, mert a megoldást a jó Lőrinc barát levélben küldi el Rómeónak, és kivel mással, mint a cseppet agyilag gyenge Benvolióval. A lelke fájdalma (meghalt Júlia! – látszólag) negatívan hat a szürkeállományára, így Lőrinc barát levelét apróra szaggatja, majd a szájával szavakat formál, amivel Rómeó már nem tud mit kezdeni: Júlia halott. A szerelme öngyilkos lett, de hirtelen, óriási bánatában.
Rómeó rohan, és még éppen összefut a Júliát gyászoló Parissal, majd némi önvédelem hatására elteszi láb alól. (hullanak a népek itt rendesen…) Mivel Júlia már nem lehet az övé, így Rómeó is halni készül, csak ő nem kamuból, hanem úgy igaziból. Ezért a korábban számára bekészített kötelet használva ráakasztja magát, és a biztonság kedvéért nehezéknek még viszi Júliát, az asszonyát. Szépen lógnak ott kettecskén, az egyik méreg, a másik akasztás áldozata, mikoron is végre hatni kezd Júlia csodabogyója, és magához tér. Pár percet csúszott csupán az időzítés, de Rómeó ott nyakában a kötéllel végleg megadta magát. Júlia ezt már végképp nem bírja elviselni idegrendszerével, így kirántja Rómeó kését, és ereinek felvágásába kezd mindkét csuklóján. Ehhez a művelethez még csak le sem kell kapcsolódnia a már hullára akasztott Rómeóról. Miután mindketten beadják a kulcsot, jön Lőrinc barát és bevillan neki, hogy az ötlet jó volt, csak megbukott. Szekérre pakolják a hullákat, és kitolják  színpadról. Még előtte befut a két család: a Capuletek és Montague-k, és próbálnak életben maradni, még akkor is, ha gyermekeiket elveszették egy régi családi veszekedés kapcsán. Béke halvány jelei érkeznek Veronába, a két család a közeledés politikája felé hajlik.

Közben persze ott voltak a slágerek, csodás díszletek, hihetetlenül jól táncoló-énekelő művészek, és persze az egész látványvilág.

A dalok továbbra is ebben a műfajtan itt fülbemászóak, erőteljesek.

Ennek az előadásnak a legnagyobb erőssége, hogy Shakespeare írta a Rómeó és Júliát, nehéz vacak előadást létrehozni belőle.

Az elaődás végén nem csak vastaps van, de állva fütyülve tapsol, örjöng a közönség, ez speciel a darabtemetés előtti utolsó nemdiák előadás. Nem véletlenül fut ez lassan 15 éve, mindegy ki rendezte (egyébként KERO), csak bosszúból sem emberileg sem anyagilag nem éri meg levenni műsorról.

Jön a végén a tapsrend, és mindenki megérdemli az éljenzést. Azt kevéssé értjük, hogy ha Júlia úgy hal meg, hogy felvagdossa az ereit, akkor miért pont a hasán van nagy piros vérfolt (érti a tök). Aztán gyors öltözéssel a legvégére az esküvői rucit rántja magára az ifjú, már halott szerelmespár.

Az utolsó ráadás után még a legnagyobb szám (Lehetsz király) az értékrendemmel teljesen megegyezett volna, ha már a tapsrendre mindenki feltámadt.

Igen, hasonlítgatom az első szereposztáshoz tizenévvel ezelőtthöz, és van olyan, ami akkor sokkal jobban tetszett, de erre sem lehetne egyetlen vacak jelzőt sem ráaggatni.

A látvány és a táncosok, az énekhangok, színészi játék mind-mind a helyén voltak. Fura egy darabtemetés, amikor a színház igazgatóján kívül mindenki szeretné a folytatást, a pénzükkel a darab mellett tüntető nézők meg pláne…

KERO rendezése, még szükség lenne ilyen teltházas előadásokra az Operettben.

P.S: Hogy nekem mi még  jut eszembe Rómeóról és Júliáról: ők a lúzer szerelmespár.

Másnak meg más jut eszébe róluk, pl. az, hogy 3 mondatban el lehet mondani a sztorit (youtube: ide kattints – 1.01.16 perctől):

“Rómeó találkozik Júliával, elbasszák, meghalnak” – mondta Alföldi Róbert színész – rendező összefoglalva tömören és gyorsan a lényeget.

Hát kell ennél több? 😀

Azért megnéznék egy olyan előadást a Rómeó és Júliából, ahol egy vagány-tökös rendező bevállalja, hogy életben hagyja a két főszereplőt. Na? 😀

 

Mágnás Miska – Budapesti Operettszínház

Két idióta nemes – Felsőrécsei Récsei Pixi és Alsótrécsei Trécsei Mixi (Oláh Tibor és Kocsis Dénes) hisztijével kezdünk (oké, az össznépi nyitódal után), akik Rolla grófnő (Lukács Anita) után epedeznek, de a szemükben lenézett Baracs mérnök (Vadász Zsolt) lecsapta előző nap a kezükről. A szerencsétlenkedés mintapéldányai, ennek ellenére a leggyengébb láncszemek (vágyódtam a másik szereposztás után ebben az esetben… ez van, ez jutott…).
A grófi pár: Korláth gróf (Faragó András) és Stefánia a neje (Kalocsai Zsuzsa) inkább  a szomszédba lassan afrikából avagy amerikából hazatérő grófnak szánják lányukat, és nem a felkapaszkodott mérnöknek.
Az egyetlen viszonylag józan a családból a kleptomániás Zsorzsi mama (Lehoczky Zsuzsa, az este egyik legnagyobb csillaga!), aki mindent lenyúl, ami csak kicsit is csillog.
A grófi ház nem élhet személyzet nélkül, így a két főhősünk a mosogató Marcsa (Peller Anna) és a lovászinas Miska (Peller Károly) szerelmes cívódására eszmélünk. Nem akármilyen kapcsolat ez: olyan vidékiesen szerethető.
Miska Baracs mérnök hívó szavára bármit elvállal, még azt is, hogy este a bálon eljátsza a szomszéd Eleméri grófot, némi betanulás után neki is futunk az őrületnek.
A drága papa alig unalmas Alagi történeteibe kezd bele a múlt századból, amit persze drága felesége azonnal leállít, a könyökén jön már ki.
Kegyet gyakorol a nemesi család, meghívják Baracs mérnököt az esti partira, nem gyanítva, hogy lánycsábítás és botrány várható.
A helyzet akkor fajul el végleg, amikor Marcsa Rolla grófnő segítségével megérkezik, mint Miska (Eleméri gróf) unokatesója, és állati csiniben hozza a bumfordi cselédlányt. Itt vesztettem el a fonalat végleg, már mindkét szememből ömlött a könny, annyira, de annyira kellett nevetni… a fülbe mászó dalok, a táncosok, a jelmezek, a báli ruhák (óóóó, a nagymama göncei…).
A végére Marcsa csak ráveszi Miskát, hogy vallja be a tutit: sose volt gróf, és Rolla grófkisasszony is végre kinyitja, na nem csak a szemét, a szívét is a mérnöknek.
Finálé, vastaps, ráadás, álló-tomboló nézősereg 🙂 Verebes István rendezte, vagy 15 éve… sose lehet megunni 😀
Meg kéne nézni a másik szereposztásban is 😀

Update: másik szereposztásban: Felsőtrécsei Récsei Pixi Csonka András előadásában már felfut a Pellerek szintjére, és nagyon sokat lehet rajta végre nevetni. Baracs mérnök Barkóczi Sándor esetében pedig életrevaló, és kicsit sem unalmas. Érdemes volt még 1x megnézni, más szereplőkkel.

Riviera Girl – Budapesti Operettszínház

Csárdáskirálynő egy kicsit másképpen. Sőt. Nagyon másképpen 😀

Karl (Barkóczi Sándor) a papakedvence belehabarodik az Orfeum üdvöskéjébe Sylva (Lévai Enikő) művésznőbe, akit elvenne, de ugye a morózus német gróf (Szabó P. Szilveszter) nem tapsol a frigy miatt, mert cseppet rangon alulinak érzi a szitut. Elpanaszolja lelke baját Feri bárónak (Németh Attila), aki hazánk fia, és így minden stikliben benne van. Éppen jókor van jó helyen az amcsi házaspár, kinek férj tagja – Sam Springer (Kerényi Miklós Máté) csekély lóvé reményében – amit el lehet verni a kaszinóban – természetesen vállalja, hogy a problémamegoldás élére áll.

Kell szerezni egy nemesi címmel bíró férjet a művésznőnek, aki jól elveszi feleségül, majd elválik, rangját jól megtartja, és máris partiképes lesz a bőszült papa szemében. Cseppet bekavar a képbe, hogy a kinézett segédpincér – Victor (György-Rózsa Sándor) se nem pincér, se nem gróf, inkább herceg, mit mélyen titkol, de a nagyobb gubanc, hogy tökig szerelmes szintén Sylva kisasszonyba.
Naná, hogy vállalja a feladatot, nősül, és ettől Sam-nek is lesz némi elverhető lóvéja, neki meg asszonya. A sztoriban oda teszi az örömapa a csavart, hogy arra is nagyobb tétet pakol, hogy Victor két hónap után a válást offolja, de ettől szerelmesebb a fickó, és Sylva boldogságáért még válni is hajlandóságot mutat.

Közben Sam asszonya (Szendy Szilvi) is kergetőzésbe fog, próbálja elkapni alig szélhámos férjét, több-kevesebb sikerrel. A végére az elvált szerelmeseket egy tuti kis erkélyjelenetre összehozzák, hogy a finálé is rendben legyen. A nagyot koppant Karl sem marad magára, Feri gróf aligtinédzser lánya veszi kezelésbe, amire elsőre furcsán reagál, de később rádöbben, hogy mégiscsak a saját gyerekes színvonalán lesz az ő boldogsága. Közben a drága Lorenz gróf is megkapja a leckét Sylvától, amiért beleugatott és beleszervezett az ő életébe.

Mindezt 2×1,5 órácskában.

Mivel zenés, így a Csárdáskirálynő dalai csendülnek fel nagyon látványos koreográfiával, teljesen átírt szövegekkel (jót tett a daloknak! – Závada Péter átirata), és nagyon klassz táncosokkal. A pasi nézőknek csoroghat a táncos csajok hosszú combjai után a nyáluk, mi csajok pedig szemérmetlenül gyönyörködhetünk a kockahasverseny döntőseinek produkcióin (hát néztük volna még :D).

Van azonban az a pontja az előadásnak, ahol nem szabad az éppen nagykorú kamasz arcára ránézni (egyébként is “a második felvonás túl nyálas” hozzáállással létezik aznap este), mert ott minden elveszett… Szóval jön Sam és drága neje, akik Oakba vágyván (vágyik oda a franc, csak az asszony…) eldalolják, hogyan szeretnének ott kacsák és disznók között élni a nagy semmiség közepén (érkeznek a szárnyasok és malacok jelmezben!). Ennek szemléltetésére a közönséget tornáztatják (ó, ez még semmi…), majd a jobb és a bal oldal is feladatot kap: az egyik hápog hangosan, a másik röfög… Ekkor nem kellett volna a némiképp sokkolva-meglepett kölyök arcára néznem, mert ott kiakadt az este, és annyira, de annyira kellett visítva-röhögve-sírni, hogy már rég a helyünkön ültünk, és jött a következő jelenet, még mindig a könnyeimet törölgettem.

Szóval: jó este volt, nevetős, vidám.

Aprócska közjátékként majdnem elkésve vízért esedeztünk a büfé pultjánál, ahol a kedves első napos fiú rögtön mondá, hogy vizet adni nem tud, mert ez az első napja. Két lépéssel arrébb a még kedvesebb rutinos vendéglátósnak viszont ettől kiakadt a szemöldöke, mert oké, hogy kezdő, de tán a bubis vizet felismerhetné a tőle karnyújtásnyira lévő hűtőben. Szünetben már nem erőltették a betanítást, így rutinosabb csajok gyártották a finom cappuccino-t.

A darabot KERO rendezte, aki az emeletről követte ma az eseményeket, megérdemelte volna, hogy ő is megkapja az előadásért a tapsot, de az elmúlt hónapok eseményei miatt erre esélye sem volt, csak a nézőtérről.

Én és a kisöcsém – Operett Színház

Miért is? Persze! Már a film miatt is! Igen, én voltam az az elvetemült, aki Szegedre két éve úgy indult el, hogy minden időjós ellenére a szakadó esőben beültem a kocsiba, és irány a Szabadtéri. Nem tudta volna senki rámsütni, hogy normális lennék, két kamaszom viszont azt mondta, hogy menjünk, hátha eláll… az időkép alkalmazás szerint sem volt rá esély… Ópusztaszer előtt az autópályán viszont elfogytak az esőcseppek, így mielőtt kárba vész a kirándulás, gyorsan megálltunk egy órára, ha már hétvége volt, és esőszünet.
Az akkori poént most már lelőhetem: nem esett, egészen az előadás végéig, majd egy óra múlva már a szállásunkon alig tudtam elaludni úgy szakadt… De a fiúknak örök élmény, így a mostani előadás meghirdetésekor a kisebbik kamaszom megállt mellettem, kivette a kezemből az egeret, a youtube-on rákapcsolt a legnépszerűbb címadóra, és mutatta, hogy hova (naná, hogy az első sorba) kattintsak be 3 jegyet.

Ezzel az előzménnyel futottunk neki a helyszínen a parkolókeresésnek 🙂 (ez az utóbbi időben igazi túlélőtúra a Thália-Centrál-Operett-Radnóti-Játékszín környéken, mert kb 99%-ban egy időpontban kezdődik minden előadás… cseppet teszi majd még idegörlőbbé a feladatot, ha elkészül majd az Opera felújítása, vagy esetleg az Újszínház is beáll a népszerűek sorába… de ez még a távolinak tűnő jövő).

És akkor a történet, amiért mentünk: Zabakol gyárában igencsak idegi állapotban van a főnök: Kelemen Félix (Jatnyik Csaba) igazgató, mert végre befut egy dán kérő az álomkóros lányáért, nem mellesleg akkora lóvéval tolná meg a bizniszt, hogy az helyből a csőd elől megmenekülne, már csupán az álomszuszi kisasszonyt kellene ébredésre és szerelemre bírni. Ezen alap problémán nem könnyű túljutni, kivéve, ha kéznél van Vadász Frici (Peller Anna!, a zseniális!), a titkárnők gyöngye, aki nemcsak az írógép virtuóza, de akár még bébipapi reklámba is tök jól használható beugrósként. És akkor fussunk bele a reklámbabák problémájába: biztosan tutin kilátnak a jelmezeikből, de amikor az első sor előtti vékony színpadi részen dülöngélnek, akkor eszünkbe jut, hogy álmunkba se jöjjenek elő, mert cseppet rémesek és egy klassz horrorban el lehetne képzelni őket. Nem borulnak le, így mi is megmenekülünk.

Szóval Frici kisasszony magához téríti a még cseppet álmos Kelemen Katót (Simon Panna), aki hisztériája közepén apja több számmal nagyobb pulcsijában összefut a dán kérővel, akiben még nem merült fel az igény, hogy a főnök lányát magáévá tegye és elvegye feleségül, lévén gőze nincs hogy ki az, és hogy néz ki. Elképzelése szerint egy vén banya, így menekülőre fogja. Kató besértődik, és álmaiból merít erőt: ő biza pasinak öltözve haveri szerepben elutazik Vilidánnal (Andersen szerepében Mészáros Árpád Zsolt… hááááát….) Velencébe társasutazni. Pont oda készül Frici is, ő speciel nem megleckéztetné a kérőt, hanem férjet fogna végre magának, de igazgatója utasítására őriznie kell Kató ártatlanságát. A diri nem bízza a véletlenre, még az első nyomozó irodába is beadja a megbízást, a két lehetetlen és egy hihetetlen főnyomozónak: az ő lánya nem lehet szerelmes ezen az úton, menjenek utána és leljék fel a gaz csábítót, aztán majd ő jön, és jól kinyírja ezt a tavaszi tévedést.

Kever-kavar már eddig is történt, a dán szívdöglesztő, csak annyira dögleszti meg a szívemet, hogy ezért a fasziért nem, hogy Velencéig, de a szomszéd sarokig nem futnék, sőt, ha én futnék se érne utol, mert a sima járás+éneklés+ két tánclépés kombinációban 20 mp alatt omlik róla a víz, és levegőért kapkod. Mázlinkra az éneklésre koncentrál, így a hangja ott van a pályán, a többit elnézzük neki, de dögleni nem fogunk utána, ezt meghagyjuk Katónak.
A Frici már az utazás elején új nevet kap: ő lesz az új Kató, mert az eredeti simán lenyúlta a személyazonosságát, és át is formálta cseppet.
A két nyomozó fenomén: Dr. Sas (Csonka András, yess!) és Dr. Vas (Magócs Ottó) a szerencsétlenség prototípusai, és már a kezdetekkor az éhenhalás széléről fut be hozzájuk a megbízás, mindegy mi az, úgyis elvállalják. Szponzoruk Zolestyák (Jordán Tamás, aki nélkül ez nem is működne!), aki kora gyermekkora óta nyomozó szeretne lenni, és most is pénzével vásárolja be magát a főhekus szerepkörbe, és persze a két nemnormális kopóval indul Velencébe,  bár kissé sajátos módon képzeli el az álcázást: Ziziként hozza a hetvenes megbuggyant öregasszonyt rózsaszín nyári ruciban, és tollas kalapban… (azt hiszem ebben a pillanatban szólt rám először a kiskamasz, hogy kevésbé röhögjek, mert összedől a széksor… persze nem egyedül viháncoltam, a mellettem ülők is ezt tették, így történhetett, hogy rengett az ülőhely… ahogy érzékeltem, az egész nézőtéren).

Innentől az egész történet már nem is annyira Katóról és a balfék Viliről szólt (na jó, az eredeti igen, de itt és most hirtelen a második vonalba kerültek).

Dr. Sas és Dr. Vas + Zolestyák + Vadász Frici elvitték a show-t! A két főbolond már az első pillanatban annyira megörült a megbízásnak, hogy a nézőtér legszélén játszották el, hogy ők bizony lassan lezuhannak, ami tök vicces, az első sor közepén viszont másodpercekre teljesen hihetővé válik. (persze hogy nem borultak le, akkor ezt most a baleseti ügyeletéről írnám…)
Folyamatosan egymást csesztetve haladtunk a sztoriban, és Kató megmentésére tett kísérletek közben Dr. Sas és némiképpen Dr. Vas is Frici kisasszonyba sikerült belebolonduljon, és egymás kergetésével próbálták a drága papa megbízását teljesíteni.

Vadász Frici az igazi ízig vérig nő, hiába a Kató kisasszony minden mesterkedése a dán szívtipróval (ez utóbbi jelző annyira túlzás, hogy arra nincsenek szavak…), a két bolondos nyomozó persze, hogy beleszeret. Mi nézők meg a Dr. Sas + Frici szerelmes jelenetébe, ami aligruciban végződik, és végtelenül humoros és mesés 🙂

Az este sírós része is eljön, abban a pillanatban, amikor Zolestyák Zizivé változik álcaként, és megjelenik… onnantól minden színpadi pillanata komoly kihívás, folyik a könnyem, és nem vagyok szomorú… próbálok úgy röhögni, hogy a gyerekem már ne szóljon sokadszor rám, hogy mozog a szék… de nem lehet kibírni… Dr. Sasra ahogy a protkójával rámosolyog… ott megállt a világ… és úgy maradt 😀 Zolestyákot Ziziként Lívió (Szerényi László), a gondolás szélhámos húzza le, de persze mi ez a két nyomozóhoz képest.

Hazajut az eltévedt brigád, és Vili is helyből beleszeret Katóba, mikor rájön, mennyire lett hülyére véve. Közben még befut az idegenforgalmi kisasszony (Kékkovács Mara), aki próbálja a gazdag dánt lenyúlni, de ez sem jön össze neki, csak egy kicsi lóvé kárpótlásul.

Kató is végre újra felébred álmából, aztán Frici is a végére férjre lel.

A finálé közben jön a két túlméretes zabatol bébireklám a színpad szélére, az idegrendszerünket rongálni, de a vastaps már a szereplőknek szól.

Szegedig is érdemes volt elautózni, de mázli, hogy most csak a Nagymező utcáig kell eljutni Réthly Attila rendezéséért.

 

Ördögölő Józsiás – Operett Színház

Váratlan a jegy, inkább gyerekmese csodás zenékkel, de mégis mégis elvarázsol.

Elfárad az öreg király, és lányának keres férjet, egy verseny keretében. A jelentkezők először 3 kérdésre válaszolnak, majd a két legjobb fizikai párbajban küzd meg egymással a királyány kegyeiért.

Jázmina (Jenes Kitti), a királylány a szívére hallgat, és a győztes Józsiás (Kerényi Miklós Máté) lesz a párja, az új király. Kamarásnak kinevezik, a párbalyban alulmaradt ördögök hercegét Bakszént (MÁZS). A probléma itt adott, az ördögi terv elindul, és míg a szerelmes pár nászúton múlatja az időt, addig Bakszén azon ügyeskedik, hogy lehetne ő a király, és feleségül hogyan vehetné Jázminát.
A tündérek vezére Dilló (Kisfaludy Zsófia) van segítségére, viszont a királyi párt segíti (Idilló, a fő udvarhölgy, és Villikó, ki Józsiás hű társa).

A király is látja a veszélyt, főleg Matuzsa, a tündérhoni vén szemén keresztül, aki amint elkezd énekelni, a hideg rohangál a hátamon, olyan gyönyörű hangja van!

Jön az ördögi terv, a király csapdába kerül nemcsak családjával, de egész népével együtt. Villikó és Idilló ravaszabbak, még az ördögnél is, és Durmonyás, már nem is annyira ördög segítségével Józsiás megússza a kivégeztetést, és remeteként visszatér az új versengésbe a saját felesége kezeiért. Persze a végére kiderül, hogy a remete nem létezik, az ördögi Bakszént pedig gyorsan sikerül kiűzni Tündérországból, és visszatér a béke és a szeretet.

Ennek az előadásnak sok sok határozott erőssége volt, az első a remekül megtervezett látvány, benne a díszletek, a ruhák, a koreográfia. A másik az énekhangok. Tisztán, nem lihegve, tánc közben, szöveget érthetően elmondva szóltak a dalok, a legkülönbözőbb stílusokban.

Ebben az előadásban voltak, akik eddig elekrültek engem (más szereposztások okán), és most és itt rájuk csodálkoztam: Kerényi Miklós Máté olyan átéléssel énekel, táncol, és csal mosolyt midnen nézőtéren ülő gyerek arcára, mint a jó és hős király, hogy az felér egy külön plusz jócselekedettel.

Matuzsa szerepében Nádasi Veronika olyan csodásan énekel, hogy megáll a levegő a nézőtéren, és csak hallgatjuk, hallgatjuk és betölti a dal az egész épületet (hallgatnánk még).

A jóság és a gonosz-ármánykodás, hatalomvágy összeütközéséről szól ez a nagyon mai darab. Mese ez, nem a valóság… ugye?

Szeretemdarab, szerencse, hogy még láthattam.

Szeretni bolondulásig – Fényes est – Kálmán Imre Terem – Operett Színház

Megtaláltam a legjobb szót erre az estére: cuki!

A csodás meglepetésvendég Lehoczky Zsuzsa, aki az előadás közepén egyszercsak feltűnik egy klassz fotelben. Mindenki szeme csillog, és gondolom fel sem áll, majd elénekel egy dalt, és kitolják… aha… Felpattan, énekel, majd jön Csonka András és Peller Anna, körbeölelik, és hozzák a fiók mélyéről a régi fotókat, történeteket. Igazi időutazáson vagyunk. “Hess-hess” és jön a Kossuth díjas díva, felpattan, énekel, táncol, és elvarázsol! Tátva maradt a szánk, és úgy is maradt! Nem a “hát ez még él?” érzés kerít hatalmába, hanem a jesszus, nézném még még még! (nézhetem, mert a fináléra még visszatér, és nemcsak énekel, hanem táncol és ragyog!)

És akkor a két főszereplő: Peller Anna és Csonka András.
Csonka András a mesélő, a közönséggel beszélgető, Peller Anna pedig leénekel bárkit a színpadról, rengeteg érzelemmel, humorral. Fényes Szabolcs dalainak csupán egy része fért az estébe, de még őt magát is régi tv felvételen nagyon ötletesen megidézték.

A dalok repítettek a gyerekkoromba, a látvány viszont nagyon is mai volt. Anna ruhái álomszépek!

A dalok között két rövid vidám jelenet is bekerült a műsorba, ahol Magócs Ottó is beszállt bolondozni. Klasszikus vígjátékok, dőltünk a nevetéstől, annyira jól illeszkedett a dalok közé.

Szóval Anna és András: jól és jókat énekeltek, szívvel-lélekkel, jó hanggal, rengeteg volt a humor, a közvetlen kedvesség.

Igazán szórakoztató este volt!