István a király – Budapesti Operettszínház

Örök kedvenc, óriási klasszikus Szörényi Levente és Bródy János alkotása. Alapmű, a kezdetek óta.
Ilyenkor a szerencse gyermekeként élem meg, hogy már a Népstadionos – 1990-es verziót is láthattam ott és akkor. Messziről, de fantasztikus hangulatban, a filmet addigra videón (ó, igen, én még a videókazetta generációhoz tartozom) már szétnyúztuk.
Így történt, hogy amikor meghirdették a bajai verziót, még se szereposztás, se semmi nem volt, nálunk már ott pihentek a jegyek. De nem volt szerencsénk ott és akkor, mert mire a bejárathoz értünk leszakadt az ég, és ez ugye szabadtéren nem volt játszható verzió.
Szomorúan továbbadtuk a másnapi esőnapra szóló belépőinket és vártuk a csodát, hogy a pesti Operettbe hozott verzióban láthassuk. Na eljött a nap, és végre sok-sok szervezés árán, de eljutottunk.
Persze az István a király nem egyetlen stadionos emlékből áll, a régi nemzetiben is muszáj volt látnom, a társulatos verzióra is az utolsó pillanatban jutottunk el (sikerült a két kicsire – akik ma már kamaszként állva tapsoltak mellettem bébisintért szereznem), majd jött Szeged, az eddigi legjobb előadás 2013-ban, aminek kapcsán volt hisztéria rendesen, de kit érdekelt, amikor az máig a legklasszabb verzió.
A két gyerekem kicsi és nagykamasz mivoltukban emlékeztettek, hogy mindig ez a cd szólt az autóban, amikor kicsik voltak, és vagy teli tüdőből énekelték, vagy kellemesen aludtak rajta. 🙂 Alig röhögtünk a földalattin odafelé ezen emlékeiken, de nyilván a Baja – Gyömrő oda-vissza távon is szóba került ez, így meglepődésre semmi ok.
És akkor az előadás, aminél kicsit húztam ugyan a számat, amikor nem a kedvenc Feke Pál féle szereposztást dobta a sors, de ez csak addig tartott, míg el nem kezdődött az előadás.
A történetet mindkét kölyök megtanulta már alsóban a suliban (igen, ott kivetítve laptopról nézték is… éljen a modern technika, és a szenzációs valódi pedagógus alsós tanító nénink), így “az se baj, ha hátul ülünk, és csak hallgatjuk” mondattal léptünk be az ajtón.
Körülöttünk a kb 10 évesekből álló iskolai csapat a nyitány alatt el sem tudta képzelni hova jött, és mi a francot keres itt, nem koncertre indultak, de aztán amint elkezdődött a valódi előadás, máris végre csend lett.
István (Sándor Péter) az első megszólalásával a székhez tapasztott olyan hang jött ki a torkán (bocsi Varga Miklós, de a kanyarba sem vagy már, pedig imádtalak…), aztán mindezt megfejelte az első közös dalban Koppány (Dolhai Attila) és kirázott a hideg, könnyes lett a szemem, és ott akartam volna még maradni folytatólagosan 2-3 előadásra, kicsit sem lettem volna álmos. Asztrid főpapként Magócs Ottó mint egy karmester irányította az eseményeket, és vezette a hatalomra Istvánt. Hiába volt Laborc (Kerényi Miklós Máté) támogatása, Koppánynak mint tudjuk esélye sem volt. Torda szerepében György-Rózsa Sándor hozta ismét a libabőrt, tapadt a szemem a színpadra, kapaszkodtam a székbe, olyat tud ez a fickó, amit kevesen: úgy énekel, hogy leszakad a csillár! István-Koppány-Torda hármas vitte el a show-t, a többiek is csodásan-szépen tisztán énekelve játszottak, de ez a trió lett az egész este sztárja.
Amennyire szerethető volt Koppány, annyira semmilyenre, láthatatlanra rendeződtek a feleségei. A három nemes úr (Mészáros Árpád Zsolt, Földes Tamás, Szabó P. Szilveszter) pedig egy külön fejezetben működtek, teljesen kilógtak a sorból, érezhette ezt a technikai személyzet is, mert az ő hangjukat lehetett a legkevésbé hallani. Pedig nyilván lett volna mit, hiszen egyenként is pazarul tudnak énekelni, játszani.
Halványka volt Réka (Kálmán Petra), akiről ebből a verzióból nemcsak az apjáért és a népért aggódó lány képe rajzolódott ki, hanem az Istvánra vadászó szerelmes lányé is. Persze jött Sarolt (Siménfalvy Ágota) kissé alkesz muterra fazonírozva, és rögtön a fia – István “védelmében” simán elhajtotta Rékát, és a savanyú, szürkécske Gizella (Zámbó Brigitta) kezeibe kergette vissza egyfiát.
A táncosok bármelyik musicalben ugyanezt letolhatták volna, nem volt itt most semmi a régi néptáncos koreográfiából, és mint minden szabadtérről behozott produkciónál itt is többen voltak, mint amennyien felfértek a színpadra, tehát nem egyszer a nézőtér két szélén tolták kicsit beljebb a pótszéken ülőket.
Az egész este egy igazi varázslat, zseniális elődás Székely Krisztina rendezésében.
Azért Feke Pált Koppányként, és Gubik Petrát Rékaként, na meg Kocsis Dénest Istvánként még látni kell!

Update: láttam újra (2019. április)
Gubik Petra az igazi Réka! Minden pillanatában, minden hangjában tökéletes, apjáért és a békéért aggódó lány.
Feke Pálnak mindegy, hogy Istvánt játszik vagy Koppányt, annyira energikus, csodálatos hangja van, és színészi tehetsége is megkérdőjelezhetetlen. Az este fénypontja volt!
Istvánként Kocsis Dénes a hisztis óvódást hozta, annyira nem áll jól neki ez a szerep, hogy valódiak lehettek a könnyei az előadás vége felé, biztosan érezte, hogy ez nem az ő estéje, és Sándor Péter klasszisokkal jobb nála.
Az Operettszínház hangtechnikusa pedig elmehetne szabadságra, és akár egy kamasz gyereket is be lehetne ültetni a helyére, az sem szabotálná jobban az előadást. Az összes színész vért izzadt, hogy egyáltalán hallatszódjon, Asztrid papként Homonnay Zsolt hangja már remegett, gondolom az idegtől, hogy semmi sem úgy szólt, ahogy kellett volna. Az már csupán hab volt a tortán, hogy a második felvonásban a színpad közepén az Istvánt játszó Kocsis Dénes mikrofonját elég hosszan, de végül sikerrel állította vissza a helyére. Lélekjelenlétből, és rutinból csillagos ötös.
Küzdelmes este volt, de Feke Pál és Gubik Petra játéka miatt megérte elmenni.

Maya – Budapesti Operettszínház

Kezdjük a legvégével: a tapsrendben derül ki, hogy mi a megfiatalított szereposztásban láttuk a mai előadást, ez a második premier az első szereposztás után.

Dixi (Laki Péter) és Charlie (Gömöri András Máté) éppen Párizsban lumpolnak, ahol Charlie vadul beleszeret Madeline (Dancs Annamária) kisasszonyba. Ma simán a semmirekellő celebek közé sorolnánk, de ott úriasszonynak tartják, és ahogy kell, ki is tartják. Charlie-nak ez csak úgy sikerülhet, ha Dixi folyamatosan kölcsönöz neki, mert otthonról jövő anyagi forrásai cseppet elakadtak, nem kevésbé aggódó anyja az áthatolhatatlan sorompó, és levelekkel bombázza a fia legjobb barátját Dixi-t, hogy tegyen már valamit, robbantsa szét ezt a kezdődő románcot. Megszületik Dixi fejében a grandiózus ötlet, és kitalálja, azzal sok agyával, hogy csupán azt kell behazudni Charlie-nak, hogy Madeline Dixibe van belehabarodva. Az ötlet nagyon pöpec, ezen úgy húzza fel magát Charlie, mint ahogy kell, ezért fegyvert ránt, és és lelövi legjobb cimporáját egy cafka miatt. Innentől menekülni kell, de az ipari gyors sebességével, és ezidőben mi lenne a legjobb megoldás, mint az idegenlégió.

Ugrunk térben és időben, és a Berber bárban találjuk magunkat Észak-Afrikában, ahol Barbara (Gubik Petra) működteti a lebujt, legfőbb segítőjével Rudival (Kocsis Dénes), akik végre behozzák az előadásba a dögöt, a humort és a kőkemény vígjátékot. Barbara kacér, rátermett  csaj, aki pontosan kézben tartja a hely törzsközönségének igényeit a lehetőségeikkel. A vendégkör 99%-a a légió éppen lógós katonáiból áll össze. A sztárja a klubnak: Maya, aki ritkán érkezik, de annál vadabb, és szexibb táncával ad mattot a nézőközönségnek. Erre gerjed nem is kicsit az őrmester (Mészáros Árpád Zsolt), akit nem véletlenül neveznek Gorillának, kb. annyi agya is van, ráadásért meg nem jutott eszébe elmenni. No kiveti a szemét és a hálóját Mayára, aki elmondja a szokásos nemet, de ez a Gorilla nem csak hülye, még süket is. A hős megmentő Charlie lép közbe, és megsérti ezzel a felettesét, aki bosszúért kiállt, hozza a kis privát hadseregét Charlie ellen. Miután Maya beleszeret Charlie szemeibe, bátorságába, a pasi lelép a Párizs felé tartó hajóra Madeline vonzása miatt, de szívében azért viszi a Maya által adott élményt, és nem mellesleg viszi Maya lóvéját, amivel menekül.

Jön a megmentő Merimeaux (Csere László), aki ráveszi a dilinyós bandát, hogy szerződjenek vele, és világhíresek lesznek, mint Maya-Trió, van is rá jó esély, a menedszer tök lelkes, és nyer, viszi is mindhármat a világkörüli úton a világhírnév felé. Egy év után befut a vonatjuk Párizsba, ahol Maya alig várja, hogy a hűtlen Charlie nyomát fellelje. Nem kell sokat aggódnia miatta, mert Madeline pont az áthallásos szomszéd szállodai szoba lakója, és fülön csípheti Charlie hazugságát, amin kellőképpen bepöccen Maya, és bosszúra esküszik.

A szerződés megköttetik a párizsi előadásra, és téblábolva a backstage-ben összefut Maya Bambóaval a zenebohóccal (Földes Tamás), akivel egy mélyebb beszélgetés során derül ki, hogy a nevető bohóc álarca mögött vérző és érző szív dobog. A terv megszületik, Bambó bevállalja a hálátlan feladatot, hogy megleckéztessék Charlie-t.

Párizsban sakk-matt helyzetbe kerül Charlie, mert kideül, hogy annó Dixi nem halt meg, és hazudott is, nem csalta meg a Madeline kisasszonnyal, viszont miután Charlie lelépett, hát bizony mégiscsak megcsalta. Na ezt kellene elsikálni, és közben befut az előadás sztárja: Maya, akiért valóban benne van a tűz és a dög, az élet, és rajonganak érte a férfiak.

Charlie már régen észrevette, hogy mekkora bolond volt, és már kaparna-teperne Maya felé, de kőkemény sértődött falakba ütközik. Mindeközben Rudi és Barbara párizs Berber bárjának lesz világhírű sztárfellépője Maya, ahol ismét pofára ejti Charlie-t a művésznő.
Közben bepillantunk Feri pincér korai mindennapjaiba, mikoron is még Budapesten volt ő feddhetetlen alkalmazott, majd itt Rudi nemcsak felismeri, még a régi bizniszt is előhozza, már neki dolgozik.

A végére természetesen a szerelmespárok: Dixi és Madeline, Barbara és Rudi, na meg Maya és Charlie egymásba habarodnak, és minden happy lesz.

A dalok – Fényes Szabolcs szerzeményei kísérik végig az estét, főleg a legnagyobb slágerekkel. A zenekart űzte-hajtotta Dinyés Dániel ezen az estén, aztán mivel ez már a második premier, még a rendező is előkeveredik egy meghajlásra.

Az egész előadás leggyengébb része az eleje, ami kb 20 perc után kezd pörögni, bedögösödni, és akik ezt felpörgetik, azok Kocsis Dini és Gubik Petra, a lelkünket-szívünket érkezik csavargatni Bambó, a zenebohóc szerepében Földes Tamás. Akik még élvezik az előadást az a tánc és énekkar, és Merimeaux, akiknek nem jön le a mosoly az arcukról és olyan felszabadultan énekelnek és táncolnak egész este, hogy abba sem akarják hagyni (mi meg néznénk még).

Ami kevéssé erős, viszont csoda szépen énekelnek, az Maya és Charlie szerepében Borbás Barbara és Gömöri András Máté, ott játékban még van hova fejlődni, ahogy a Laki Péter-Dancsa Annamária párosnál is.

De egyszer minden jónak véget kell érnie, így mire minden páros felleli a sajátját, addigra túl is jutunk az előadás 99%-án. Jönnek a végére a vicces jelenetek, beszólások, vidám slágerek és mindenki megkapja amiért érkezett.

Az előadás zenéjét Fényes Szabolcs írta, (ezért is lett nagyon hatásos és pörgős az előadás) a háborús díszletekkel az előadást színpadra rendezte Réthly Attila. Volt értelme, jó lett, ha kihúzzuk az első húsz percet.

Luxemburg grófja – Budapesti Operettszínház

Párizsban talál minket a farsang, ahol Sir Basil (Kálloy Molnár Péter/Földes Tamás) érkezik, ugyanis nősülne, és kiszemeltje Angele (Fischl Mónika), aki szép és jóhangú színésznő, csupán nem keresne eleget, ha Fleury (Frankó Tünde) nem terjesztette volna el cca két éve, hogy Sir Basil Ugaranda kormányzója a pasija. Fleury ötletén kapva kapott a nagyonnemnormális Sir Basil, és rögtön szponzorálni kezdte Angele életét, miből a luxushotelben luxusszinten való éldegélés is pöpecül kijött, mert a gázsi erre édeskevés lett volna.
Sir Basil nem egyedül érkezik Párizsba, hozza a teljes ugarandai IQ bajnokság győztes csapatát, úgy mint: Lord Lanchaster (Kálid Artúr), Lord Winchester (Oláh Tibor) és Lord Worchester (Pálfalvy Attila) személyében. Ha Sir Basil tökkelütött, akkor a kísérete sem sokkal múlja felül, sőt.
Angele baráti köre nem a nemességből kerül ki, így helyből a szerelmespár Brissard (Laki Péter) és Juliette (Simon Panna) civakodásának közepére kerülünk, mert Juliette férjhez menne már, de Brissard valahogy még nem ért a végére a befejezetlen szimfóniának.
René is a csapat tagja, aki nem kis meglepetésére örökséghez jut, na nem az összeg a lényeg, mert az pont a nullával egyenlő, hanem a grófi cím, véletlenül ezáltal Luxemburg grófja lesz hirtelen.
Pénzzé is tesz azonnal, az ugarandai lordok veszik meg kilóra, mert botránygyanús a főnökük udvarlása, egy ugarandai kormányzó mégsem vehet nőül egy francia színésznőt. Egy elvált grófnőt viszont nyugodtan, tehát a csóró frissen gróffá lett René (Dolhai Attila) gyorsan házasodik, jól kitaláva mindezt vakon, majd a megállapodás szerint 3 hónap múlva válni készül.
Mindeközben Fleury cseppet belehabarodik Sir Basilba, aki még nem lát az orránál tovább, de Angele tutira írtózik még a gondolattól is, hogy a felesége legyen, de a pénz ugye nagy úr.
Brissard és René lelépnek erre a 3 hónapra Párizsból, nehogy láb alatt legyenek, és kiderüljön a turpisság, ezen persze Juliette jól felturbózza az idegrendszerét, és udvaroltat a 3 lorddal egyszerre magának.
René, mivel fogalma sincs feleségéről, így színházaba megy, ahol pont Agnele lesz a kedvence: rövid úton beleszeret. Két hét virágküldözgetés után már be is mutatkozik, persze rutinosan álnéven. Egy nappal a válás előtt ez jót nem jelent, pláne nem, ha közben rájön, hogy bizony a feleségének udvarol oly hevesen. Közben Sir Basil is gyanút fog, de csak a válóperes tárgyaláson teregetik ki a szennyest.
Milyen a bíró? Hát korrupt… így válás van, majd ismét előkerül az anyakönyvvezető, és gyorsan összeadja a 3 házasulandót: Renét Angelevel, Sir Basilt Fleury-val és Brissardot Juliettel. Van happy end, és még valami…

A szünet extra hosszú, és majdnem második felvonás nélkül maradunk… Kálloy Molnár Péter helyett a második felvonásra (szünetben még úton…) Földes Tamás érkezik, mert eredeti Sir Basilunkat ma este a mentő vitte el…  fáj, és fáj, sok a váratlan helyzet a végéig, de aki elfelejti a szövegét, belekavarodik az improvizál, és megmentik az előadást.

Mindenki hanga tökéletesen szólt (még az én botfülemnek is), tele volt humorral a történet, és Földes Tamás hősies beugrása extra tapsot érdemel!

Csodás jelmezek, ötletes és korhű díszletek, rendkívül lelkes táncosok, énekesek, tökéletes a hétvége zárásaként (a rosszullét és a mentő kivételével) Somogyi Szilárd rendezésében.

Operett Gála – Budapesti Operettszínház

Ha már a Magyar Operett Napja volt, akkor érdemesnek tűnt gálát nézni a fellegvárban.
Sok kérdéssel a szívemben érkeztünk, nem mondom, hogy mindre kaptam választ.

Ami a műsor fő erőssége volt, hogy egymást váltva a lassú és pörgős dalok váltakozva érkeztek, a színpadra a színészek nem csak az összes tudásukat pakolták fel, de a szívüket-lelküket is odatették egész este.

Oszvald Marika, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Lukács Anita, Dancs Annamari, Vadász Zsolt, Laki Péter, Kerényi Miklós Máté, Boncsér Gergely mellé visszacsábították Teremi Trixit és Bozsó Józsefet, ami nem csak jó ötletnek tűnt, de nagyon bevált. Vendégként, még Veszprémből még érkezett hozzájuk Halas Adelaida és Szeles Tamás, ők cseppet halványabban, megilletődöttebben léptek a színpadra, de nagy bukfenc nem volt.

A két “műsorvezető” (Kerényi Miklós Máté és Laki Péter) tök feleslegesen bohóckodtak a két rész elején, érezhette is az este rendezője, hogy nem kell ezt erőltetni, 2×3 percben le is tudták a felsorolást, hogy mi is következik.

A gálán a jutalomosztás sem maradt el, még ott helyben az operettes teljesítményéért Laki Péter kapott Marschall botot, Kocsis Dénes musicalekben nyújtott teljesítménye is ért egy oklevelet, majd jött Lukács Anita, aki szintén nagyon megérdemelte a tapsot.
Előttük még a jelenlegi még főigazgató Lőrinczy György próbált fejből beszédet mondani, amiben aznap már másodszor hallgattuk végig, hogy ki született és halt meg aznap, ha már ünnep. Értem azt is, hogy díszvendégek nélkül nem ünnep az ünnep, de hogy Kálmán Imre lányának és a fődiri mamájának mivel sikerült a legszebb páholyt kiérdemelni, az nem derült ki, viszont megtapsoltatva lettek az egész ház által. (azért mert megszületett és gyermeket szült… értem, más is…)
Befutott a mélypont is Éliás Tibor személyében, aki harmadszor ismételte el ugyanazt, mit már előtte ketten, és hosszasan-szélesen elmesélte rajnogott házaspárja történetét, hogy ő miben és mikor látta már… a tökéletesen hosszú nyálcsorgatás után érkezett a díjat átvenni Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor. Itt már éreztük, hogy ha ezt a ceremóniát az este végére teszik, akkor a második rész végén a ruhatárban többen lettek volna, mint a nézőtéren, így a szünet után erőszakolták ránk ezt a részt.
De mindez megbocsátható, mert olyan is kapott díjat, akit egész este a leginkább ünnepelt a közönség: Oszvald Marika kapta a nagydíjat, egész pályafutása megkoronázásaként, bár én még mindig azt érzem, hogy a minden este tapsolva ünneplő közönsége többet ér egy puccos lámpánál.

Végre vége lett a díjkiosztónak, és újra jöhetett a gála, a dalok, a megható és vidám pillanatok, úgy egészen a legvégéig.

Februárban érkezik az új igazgató, addig még látható néhány gála, érdemes elmenni, mielőtt totál elüldözik a mostani társulatot és repertoárt a nagy népnemzeti dalszínház jegyében.

A vígözvegy – Budapesti Operettszínház

Klasszikus operett, szerencsés szereposztással 🙂

Galvári Hanna (Fischl Mónika) tud férjhez menni: öreg és francia pasija hamar a túlvilágra kerül, így a fiatal özvegy élheti fényűző gazdag életét Párizsban. Pontevedro állam állati nagy zűrben van: csőd kerülgeti, és ha a báró, a párizsi nagykövet (Bardóczy Attila) nem szerez jó nagy összegben lóvét, akkor bizony minenki mehet haza, na még csak nem is a balettbe táncolni, hanem úgy a nagy semmibe. Meg is születik a fejében a nagy ötlet, a gazdag Hannát kéne elvetetnie gróf Danilóval (Homonnay Zsolt), aki nemcsak nagy nőcsábász, így nem gond neki a hódítás, de még pontevedro-i is, így a terv szerint jól lenyúlja a leendő feleség bankszámlájáról a bezuhant államkasszába utalandó pénzt.
Azért nem minden ilyen gömbölyű, mert annó még a hőskorban a két leendő, az egy pár volt, csak a gróf és annak apja nem látott elég lóvét Hanna körül, így hozomány nélkül magára lett hagyva. Mondjuk megoldotta a gazdag öreg franciával az életét, de ez már történelem, alapkonfliktusnak viszont méretes akadályt képez a nász előtt.
A báró akkora párkapcsolati zseni, hogy az nem tűnik fel neki, hogy a saját felesége – Valencienne (Lukács Anita) folyamatosan csalja, ahogy az ott a párizsi nemesi körökben szokás. Az ifjú hódoló – Rosillon (Boncsér Gergely) igen vérszegény udvarló, így Valencienne alibit gyártva az orránál fogva vezeti: vegye el Hannát, és többé nem lesz az egyébként nem agysebész tudású férje féltékeny rá (eddig sem volt, non-stop a becsütlet és az erény bajnokának tartja a nejét, pedig ha csak a fél szemét kinyitná…). A francia társaságban az összes pár férfi tagja térden állva udvarol Hannának, nemcsak a szépsége, nyilván a vele járó örökség is vonzó. Cascade (Csere László) és Brioche (Vanya Róbert) még a párbajt is a fejükbe veszik, de csak rövid időre megy el az eszük. (Cascade a legjobb hangú a párok férfi tagjai közül, kár, hogy keveset halljuk, nincs sok szerepe, pedig lehetne is akár.)
Daniló azt nem vállalja be elsőre, hogy nőül is veszi, de hogy elhajtja majd a kérőket, arra azért nagy tételben tudna fogadni.
Külön színfolt a követségen az együgyű, de nagyszerű Nyegus (ma este Mészáros Árpád Zsolt, aki úgy van maszkírozva, hogy a saját anyja sem ismerne rá), aki próbálja kibogozni a szálakat, de csak egyre jobban belekeveredik minden mondatba, amit félre kell értenie.
Az egymásra féltékeny párokból Olga (Oszvald Marika) a legkikapósabb “menyecske”, a másdik felvonásban “szétkapja a színpadot” úgy táncol és énekel Grisette-dalában, a tánckar is alig tudja követni az energiabombát.
Hanna és Daniló tépik egymás idegeit két felvonáson keresztül, a végső félreértés akkor áll be, amikor Hanna fedezni próbálja Valencienne-t a férje előtt, Daniló meg ezt jól elhiszi. Persze jön a végére a finálé, amikor a szerelmesek végre kibékülnek, kiderül az örökségről, hogy újbóli férjhezmenés esetén Hannának nem jár egy csepp sem belőle, annál inkább a férjnek, az talán nem szórja el…
A végére a csalfa feleség is csak kicsit bukik le, Olga visszatalál a saját férjéhez a pavilonban ;), és Hanna is végre Danilóval esik szerelembe, sanszosan Pontevedro is megmenekül.

Lehár slágerei mindig fülbemászóak, Dinnyés Dániel karmester keze alatt ma a zenekar is zseniálisan szólt.
Szabó Máté rendezte az előadást.

Abigél – Budapesti Operettszínház

Határozottan lányregényként emlékeztem a történetre, némi katonai cselszövéssel. Kocsák Tibor zenéje, Miklós Tibor dalszövegei hivogatóan hatottak, és hirtelen a második világháborúban találtuk magunkat a Matula védő szárnyai alatt.

Vitay tábornok (Pálfalvy Attila) kap némi fenyegetést, hogy illegalitásban végzett ellenzéki munkája okán veszélyben van a lánya, így Pestről minél messzebbre kell nagyon gyors ütemben eltüntetni. Árkodon, a Matulában (egyházi leánynevelde) találja meg a csemete helyét, ez úgy az “istenhátamögött” még 100-200 km-re található pontosan, ami jelen esetben nagy előny. Gina (Porzsolt Éva) lendületesen és nagyszájú verzióban érkezik, ami miatt már az első napon kiutálják az osztálytársai, akik mind csajok, tehát bandába alakulva a kiközösítés, annak jogossága mellett kb percek alatt elintézettnek tekintendő. A fő konfliktusforrás Gina magasan hordott pesti orra, és a matulás csajok helyi “férjhezmenős” játéka, amiben Gina maximum az üres terráriumhoz mehetne férjhez. A két főmatulalány: Kis Mari (Simon Panna) és Torma Piroska (Faragó Alexandra) az osztály véleményvezérei, akikre mindenki hallgatt, így Ginából hamar áruló válik, amikor beköpi az osztályt a dirinek az ártalmatlan játék miatt.
Az iskolában nem csak a férjhezmenős party a hagyomány, hanem a Horn Micinél (Kékkovács Mara, húúú, de megnézném Udvaros Dorottyával is!) rendezett csajos buli is. Ez tűnik a legjobb alkalomnak, mikor Gina szökésben gondolkodik, és eme gondolatot tett követi. Eljut az állomásig, de ott Kőnig tanár úr (Csonka András) karjaiba szalad, aki kimenti az igazgató előtt, és Zsuzsanna testvér (Füredi Nikolett) segítségével gyorsan elsimítják az ügyet, így a kicsapás ötlete sem jön be a lánynak a rosszalkodás miatt.
Az osztály cseppet sem fogadja vissza könnyen, de egy légiriadó gyakorlat közben hamar rájönnek, hogy Gina bocsánatkérése mégis valódi, és maradni szeretne. Mindezek előtt sikerül édesapjával találkoznia, aki elmondja, hogy mennyire fontos, hogy ezen a búvóhelyen maradjon, mert ezen már emberi életek múlnak. Vitay tábornok búcsúzása a lányától két dolog miatt emlékezetes: úgy énekel, hogy ránkszakad a csillár, és olyan megható az apa-lánya búcsú, ami oda a szív legmélyére, az emlékek lakhelyére hat.
Matulában egyetlen nagy remény van, ő pedig Abigél, akit senki sem ismer, de mindenkinek, aki nagy bajba kerül segít. Elég a kerti szoborhoz bedobálni a kérést, és az majd hipp-hopp megoldódik. Jön is az első probléma, ha már 1943-44-ben járunk: nem az a fontos ki hogy él, hogyan tanul, hanem milyen a származása, kell-e rettegnie a haláltól, csak azért, mert zsidónak született. Nem nagy titok, hogy akkor és ott kellett, nem is kicsit. Abigél Gináltól kap levelet Bánki (Kálmán Petra) ügyében és Abigél természetesen kisegíti, megfelelő pedigrét igazoló papírokkal a lányt, és annak teljes családját. Közben az iskolai páncélból is valahogy eltűnnek a származást igazoló papírhalmazok.
Mint mindenhol, itt is érkezik a karácsony, amit már alig várnak a lányok, mert Gina és Torma kivételével mindenki hazautazhat a családjához. Bánki extrán hálás, és ismerve a szerelmes sztorit Gina és udvarlója Kuncz Feri (Anger Balázs) között, ő bizony tudatlanul karácsonyi ajándékként Árkodra hívja a “hősszerelmest”. Aki persze rögtön rárepül a potya információra, hiszen addigra Vitay tábornok már a németek foglya, már csupán a lányát kell begyűjteni ahhoz, hogy kizsarolható legyen belőle a többi ellenálló névsora.
Kuncz Feri megérkezik Árkodra, és Gina elsőre el is csábul, hiszem a szerelme jött el hozzá. Az éjszakai randevút ismét Kőnig zavarja meg.
Mindeközben a Matulában zajlik az élet, a lányok az ofőbe szerelmesek, Kalmár tanár úr (Horváth Dániel) ezt örömmel veszi tudomásul, terelgeti is a tisztességes viselkedés felé a csajokat. Zsuzsanna testvér  a pótmamájuk, Kőnig tanár úr pedig a kissé szerencsétlenke, de végtelenül szerény és jóindulatú védőangyaluk. Gúnyolják is nem kevéssé, de ezen ő nem megsértődik, inkább jó példát hoz a jellemről, a gerincességről, az embernek maradásról. Ez az a dal Csonka András előadásában (ide kattints és youtube a barátod!), ahol másodszor érzetem azt, hogy ez igazán az én estém, és még sok-sok Kőnigre lenne szükség minden mai iskolában. Imádnák a tanárok, diákok, szülők és mennyi mindent lehetne a tisztességről, jellemről tanulni tőle.
Kuncz Feri nem adja fel, ha Gina nem megy magától, akkor csellel próbálja elvinni az igazgató engedélyével. Itt is pofára esik, majd már fenyegetőzik (mit is tehetne, erőből kommunikál, az eszét nem kell használnia, arra nem szól a parancsa).
Gedeonnak szülinapja van, ennek alkalmából megérkezik Horn Mici, és mindenképpen táncos bált szervez. Mindezek közben Ginának már menekülnie kell, mert befut az információ, hogy a Matulát 3 napon belül be kell zárni és mindenkit haza kell küldeni. Haza. Ginának már nincs hová mennie, viszont Horn Mici és Abigél szövetsége, mint védőháló még működik. Utasításba kapja Gina, hogy lopja el Zsuzsanna testvér ünnepi ruháját, és apácaként lógjon el Horn Mici házához. Némi kavarodás után befut Gina mellé a házigazdán kívül az ellenállás teljes létszámban, élükön Kőnig, és még Zsuzsanna testvér is. Gina még mindig azt hiszi, hogy Abigél=Horn Mici, ami teljesen mellétalálat, mert az igazi Abigél, az igazi ellenálló, a szerencsétlenség álcájába bújt Kőnig tanár úr. Eljött a háborúnak az az időszaka, amikor menni kell, menekülni kell, annyi az áruló, hogy tovább maradni felér a halállal, így új személyazonossággal Ginának is indulnia kell, de nincs egyedül Zsuzsanna és Kőnig is vele tart, hogy vigyázzanak rá.

Szabó Magda regényébe a hangsúly a Matulán, a lányokon, a szerelmen és Horn Micin van, na persze ott van Abigél is, de a háború, a veszteségek, a kényszer, a fenyegetettség az számomra az előadáson csúcsosodott ki.

Nemcsak szép volt az énekhang végig, de a drámai feszültség percről percre emelkedett. A tiszta jellemről szóló dal olyan erős mondanivalójú, hogy azt nem csak 1x kellene elénekelnie Kőnignek és az osztálynak, hanem folyamatosan és hangosan kellene ebben a mai világban ordítani (árulás, gerinctelenség…).

Sok sok Kőnig/Abigél, Vitay tábornok és ellenállók kellenének ahhoz, hogy ne nyomorogjon ennyi ember, és még ki lehessen menteni az országot ebből a mocsárból, amibe került. Az előadáson a háborúból kellene kilépni, megmenteni az értelmetlen halálból a fiatalokat.

Abigélnek mennie kell… és nekünk vajon van-e/lesz-e maradásunk, ha eljön az idő? Vezet-e mindket, megvéd-e minket egy jóságos Abigél? Vagy mi válunk azzá? Tudunk-e majd segítő kezet nyújtani annak, akinek ez az egyetlen útja?

Sose törjön ki a harmadik világháború, de már a helyi életkörülmények  is lassan felérnek egy hidegháborúval. 🙁

Porzsolt Éva, Fügedi Nikolett, Kékkovács Mara, a matulás lányok olyan profi énekesek, olyan jól játszanak, hogy elvarázsol a színpad, ott, együtt lélegzem velük a matula osztálytermében és a hálótermekben.

Csonka András végre nem az ipari hülye szerepét kapta, hanem a főszereplő Abigélt, amiből az elején csetlő-botló hősből az előadás végére, egy hősként távozó nagyon jópasi, a Kőnig lesz, akire már rég felfigyelt Zsuzsanna. Kettőjük egymásra találása, és a menekülésük a legutolsó pillanatban már a homályba vész. Homályosan látok, amikor potyogó könnyekkel tapsolok. Nem megy másképpen. Túl mélyre hatott, túl közel van még ez a háború, és túl mai lett ez a közel 70 éves történet. Félünk a háborútól, de mégis erre vezetik megint a világunkat. Vajon mi maradhatunk-e? Vagy nekünk is el kell majd menni?

A vastaps járt mindenkinek, Somogyi Szilárd rendezte az előadást.

Színházak Éjszakája 2018.

Ez az a nap, amikor színházba, színházakba mész, de teljes előadásra nem vágyódsz, viszont bármi másra nagyon is.

Minden évben így keresgéljük a programokat.

Péntek éjjel még 27-30 fokos melegben jöttünk haza a színházi estéről, szombat reggel viszont már farmer-pulóver-kabát időjárásra ébredtünk.

Így az első programra rögtön kerestünk B tervet, ha mégis ömlene az eső.

11-kor mégis a Bábszínház előtt hallgattuk már a városi séta építészét, aki kimondottan a színházak építészetéről, történetéről mesélt. Másfél órát ígért, 8 helyszínt, el is indultunk a mesebeli időben: hol esett, hol nem… A második megálló már a Király utcában ért minket, a kapualjban éppen nem szakadt a nyakunkba az eső, és egy ronda rendőrségi épületről próbáltuk elképzelni korabeli fotók alapján, hogy milyen is lehetett a Király Színház. Miért nem kapott azonnal engedélyt, hol voltak tűzvészek, miért és mikor írta alá, az akkori kormányzó. Majd ismét az esőben haladunk a város legfiatalabb színháza felé, ami korábban mindenféle szakszervezetek használatában volt, sőt még párt is használta. De végre révbe ért, és Hatszín Teátrumként már az előző évadban is jártunk ott, nem is egyszer. Most Gálvölgyi Dorka mesélt az épületről, a mostani használatról, és a döntés megszületett: egy lépést sem megyünk tovább, mi lepattanunk a csoportról, és maradunk.

Miért maradtunk a Hatszín Teátrumban? Kettőnknek együtt 3 db kamasz gyereke van, így az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című előadás kapcsán a két szülőt játszó színész: Létay Dóra és Kerekes József jöttek el megfejteni a lehetetlent egy moderátor szakemberrel (aki elfelejtett bemutatkozni, pedig tényleg ért hozzá, és rengeteg klassz mondata, gondolata volt). Megnéztünk egy jelenetet a darabból, és nem sikerült magamra ismerni, az aha élmény nem jött, és ennek itt most örültem, de csak részben, mert legalább az előfordulhatna itthon, hogy bármelyik kamasz hisztisen Shakespeare kötetet keressen a könyvespolcokon. De ők már a Z generáció, így letöltik, és olvassák a telefonon, a cseppet hisztérikus-kezelhetetlen apa-anya páros kimaradt a mi életünkből.

Pontosan ez volt az a program, ahol úgy igazán belekezdtünk az éjszakába, pedig még csupán délután 1 órát mutatott az óra. (A büfé itt klassz, és még kedvesek is, ami egész napos programnál a fontos kategória.)

Még volt időnk, de mégsem vállaltuk be a gyaloglást az időjárás miatt, így a kisföldalattin nosztalgiáztuk be magunkat a Vörösmarty térre. Meglestük a Rózsavölgyi Szalont, de még üres volt minden, így nyugodtan sétáltunk el egy tök egészségtelen meki felé rövid ebéd címén. Mire visszaértünk, már az első előadás vége felé járt az idő, a könyvesbolt rész tömve volt, de regisztrált szalaggal a karunkon hamar feljutottunk az első lépcsősoron, ahol vártuk, hogy a tömeg majd kiürül az emeletről. Na erre várhattunk, a szervezés így az első program után nem volt a helyzet magaslatán, ugyan az utcán kígyózott a sor, mégis tök normálisnak számított, hogy akinek nem volt regisztrációja, de már 1x bejutott, azok nem mozdultak (értettem, a program jónak ígérkezett, sőt!), így megérkezve több lehetőség közül választhattunk: beleülünk valakinek az ölébe, az ablakban ücsörgünk a párkányon (az a klassz kis tériszony), vadásszuk az éppen felállók egy-egy helyét, vagy a színpad szélére gyorsan odadobált párnákra vetődünk. Megoldottuk, és már érkezett a leginkább várt csapat: Rónai Egon vezetésével: Sztarenki Pál és Alföldi Róbert, megerősítésként Gábor György egyetemi tanárral, aki hozta a töri részét a programnak. A téma az október végén bemutatásra kerülő darab, a Diplomácia és annak történelmi háttere volt. A megtörtént eseményről kezdték már el a próbákat, Sztarenki Pál rendezi, ő  a dramaturg, ő vadássza össze a zenéket, és ő lesz a főszereplő, a német tábornok, akihez érkezik majd meggyőzni a svéd diplomata – Alföldi Róbert – hogy nagyon szar ötlet lenne és tök felesleges is felrobbantani az aláaknázott Párizst. Kapunk történelmet, színházi praktikákat (miért hasznos avagy mégsem a sok zene, kell-e sokat húzni dramaturgiailag a szövegből, mik a különbségek a külföldi és a hazai előadások szövegei között, mi az a sűrítés, mik a szokások – amikor két színész-rendező elkezd szakmázni, na ott végre színház születik). Ha már ott volt Rónai Egon és Alföldi Róbert, akkor fél szavakból is előjött az új darab kapcsán a politika, főleg a mi szükséges ahhoz, hogy két teljesen mást gondoló ember egymással egyáltalán kommunikálni tudjon, és olyan beszélgetések szülessenek, amik nem egymást alázzák, gyűlölik, lenézik, hanem a közös megoldáson dolgozzanak. Alföldi szerint erre már a remény is kihalt, Gábor György még lát erre lehetőséget, hozza is példának a történelem évszázadainak rengeteg már megtörtént eseményét. A Diplomácia előadás történetében olyan nagyon nem kell keresni az aktualitást, sőt az alkotók sosem keresik, ha megvan a szövegben, akkor érdemes eljátszani, ha nincs, akkor az vacak előadás lesz. Most érkezik majd október végére a bemutató, sok ma is aktuális kérdéssel. Ha nem akarsz addig várni, nagy spoiler nem lesz, hiszen Párizs azóta is él és virul, de a filmet már megnézheted, ami 2014-es és a címe: Az utolsó éjszaka Párizsban.

A rózsavölgyis szervezők magukra találnak, ürül a terem, és ígéretet kapunk, hogy vissza tudunk jönni a regisztrációnkkal a Táncórákról szóló beszélgetésre. Pont a bemutatót láttuk, itt van róla az élmény: TÁNCÓRÁK (kattints a címre).  A vendégek: Ullmann Mónika (Senga) és Józan László (Ever) + Stefanik Krisztina autizmus szakértő. Az egész beszélgetés alatt nem nagy meglepetés, hogy Móni és Laci, a két főszereplő a próbafolyamat során milyen sokat olvasott utána ennek a különleges tünetegyüttesnek, hogy minél hitelesebben tudják eljátszani a történetet. Krisztina összehozott egy remek találkozót Ábellel, az aspi 19 éves sráccal, akitől Józan Laci bármit kérdezhetett, megfigyelhette órákig az ő reakcióit, válaszaiból épíkezhetett tovább a darabbeli Ever jellemével. Úgy röpült el ez a 3/4 óra, hogy csak pislogtunk, persze amikor érdekel és érint, akkor száguld az idő.

Az időjárás újra a barátságosabb arcát mutatta, így nem volt benne nagy kockázat, hogy még a radnótis program előtt megnézzük mi újság az Operett Színház szabadtéri színpadán (Brodway Fesztivál zajlott éppen). Illemórára érkeztünk, amit Szendy Szilvi és Peller Károly vezényeltek éppen, volt min nevetni, az biztos. Peller Anna műsorvezetőként tűnt fel néhány pillanatra, amíg Szinetár Dórát konferálta a színpadra, aki kicsit többet beszélt unalmasan, mint énekelt, de végighallgattuk, addig is volt idő hazaszólni, megérdeklődni, hogy kamaszaink írtak-e leckét, megetették-e cicát, kutyákat, ettek-e ők is, mennek-e moziba stb. Mikor a musical szekció érkezett, mi már nem szép, de szinte menekültünk át a Radnóti Színházhoz.

Ott egy gyors fagyival jegelt torokkezelés után már a bejutásra vártunk, hogy mit jelent majd az Eleven Hangok program, akkor még halvány elképzelésünk sem volt. De a remény a Radnótinál mindig megvan, tehát alig voltak kételyeink. A mai napi első jó helyzetfelismerésével végre elfért a hosszú lábam: az első sorban kötöttünk ki. És milyen klassz is volt ez a hely. Méterekre tőlem a legnagyobb kedvenceim: László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, és a profi Szakértők zenekar. A programban azért volt kihívás, és meglepetés. A zenekarvezető Kovács Mártonnak az a remek ötlete támadt, hogy egy dalt (Az apró vigárokat szedtem címűt) megtanulunk együtt az esti koncertre. Nagy levegő, és ezerszer is hurrááá: a 2010-es Uri Muri előadásból (igen, még a klasszikus alföldis nemzetis időszakból!), ahol ott volt a zseniális László Zsolt, és persze most is ő kezdi, ő tudja hogyan és mikor kell kezdeni 🙂 Nem kellett volna annyit lógni az énekóráktól, na hangunk az jobb nem lett volna, de a titititiszinkópatááááá… az nem tűnt volna elsőre és sokadikra sem annyira idegennek. A vállalkozó kedvűek nyerhettek maguknak “hangszert”: lavórt, triangulumot, kazu-t, fakanalakat stb. Lett is káosz, és végre örömzenélés. 😀

Itt gondolkodtunk el a megtervezett program elhajításán, hiszen még hátra volt a Radnótiban a Szakértők koncertje, amire már jól bemelegítettünk, de vitt minket tovább a kíváncsiság, át Budára, a Karinthy színházba.
Lett is meglepődésünk, nem is kicsi: A tanár úr kérem darab kapcsán megint vakon repültünk. Gondoltam bemutatnak belőle részeket, jön egy kis érdekesség, ehelyett már az első percben a 4 színész 4 csoportot kapott a közönségből (éppen, hogy leültünk), és jöhettek is a feladatok, a színház 4 részére osztótdva. Minden csapat adott egy másiknak 5 szót, amiből fogalmazást kellett írni a színházról (igen, itt bejátszott, a hogyanbasszunk ki a másikkal), betűkből kellett az előadásban elhangzó egy-egy mondatot összerakni (meglepiből a ma esti közönségből alig 2-3 néző látta már a darabot, és mi “véletlenül” a maradék betűket kaptuk, amiből lett mondat, csak az előadáshoz nem lett köze), majd a kvíz következett, ami szintén a nemlátott előadásról és annak szereplőiről szólt, de a legcukibb feladat: a nézőkkel táncolják el a saját dalukat megadott műfajban. A mi csoportunk a rap-et nyerte meg, de volt aki a néptáncot, balettet, keringőt… Míg el nem felejtem a 4 színészt, kezdve a saját csoportvezetőnkkel: Szelle Szilárd, és a másik 3 mókamester: Kuna Kata, Pásztor Ádám, és a rutindoktor: Peller Károly (vele még délután az illemórán futottunk össze, így ezen két szereplésével mélyen a szívembe lopta magát!). Szóval a mi csapatunk rappelt, Peller Károlyék balettoztak (igen, az ő hab testével sikerült!!!), Katáék a keringőt hozták, Ádámék pedig csökkentett létszámmal a néptáncon jutottak túl. Mi nyertünk, nem a csapatunk, hanem az összes néző! A végén kaptunk egy dalt a darabból, és ígéretet rá, ha megyünk és megnézzük, akkor nem csalódunk. Jó esélyek vannak rá.

Átfutva az éjaszaka további részére kínált programlehetőségeket, hajlott korunkra való tekintettel hazafelé vettük az irányt.

Ilyen egy igazi színházak éjszakája: mindenből egy kicsit, és mindenből a legjobbakat 😀

Jöhet a 2019-es program 🙂

Apáca show – Szegedi Szabadtéri Színpad

A film Whoppi Goldberggel már-már alapmű, de nem annyira a combos története miatt, hanem a zenéje cseng vissza a fülemben, ahogy autózunk Szeged felé. Nem várom a filmet színpadra, tök jól kibetűztem, hogy a musical változatban a sztori marad, a zene viszont Alan Menken munkája, van már neki 8 Oscar díja, így hiszek a ma esti előadásban.

Deloris (Peller Anna, aki szerencsére nem akar Whoppi Goldbergnek látszani kicsit se) bárénekesnő, abból is a jobb sorsra érdemes típusú. Reménye csak a fejében létezik, hogy ettől jobban felfedezik, Curtis – az ő gengszter pasija (Alföldi Róbert – szerencsénk van ma, hozza a nagyfőnök bűnözőt hibátlanul, rengeteg humorral és még énekel is hozzá, sőt nagyon jól énekel!) ragaszkodik a kézi irányításhoz: az lesz, amit ő mond, és ebben a világhírnév egyenlőre nem szerepel. Ez eddig be is vált, ott cseszi el, hogy az addig diszkréten történő gyilkolás most nem sikerül, és Deloris pont szemtanú lesz. Kapcsolatukban némi törést okoz eltérő értékrendjeik miatt, mert attól, hogy Curtis számára ez tök természetes, Deloris viszont ettől simán sikítófárszt kapna. Nem sokat tépelődik rajta, és elfut a rendőrségre, ahol felleli a teljesenalkalmatlan rendőrt – Leizz Eddie-t –  (Feke Pál, aki csak rendőrnek alkalmatlan, ma este tökéletes pasivá alakul), akinek váratlanul élete első jó ötlete kúszik a fejébe: Deloris a helyi zárda tagjaként nagy biztonsággal megúszhatja a bosszúból lelövetést. Deloris sorsa itt kapja meg a fordulatot, hátat fordítva eddigi életének beköltözik és hamar rájön, hogy mennyire fogalma sem volt az apácák életéről (döbbenet), és arról sem, hogy ezek a csajok milyen jófej banda. Aprócska közjáték, hogy Eddinek egy szál fegyvere sincs, ellenber Curtis gengszterrel, akinek nemcsak van, de nem is fél azt gátlástalanul használni.

Deloris kilóg, nemcsak a sorból, a zárdából is, és robog utána a két kifelé vágyó apáca is, és hol nem kötnek ki, mint a szomszéd krimóban, ahol a már nyomon lévő TJ, Pablo és Joey futnak egy transzi csapdájába, így hamburgerüket hátrahagyva visszamenekülnek a csajok a zárdába.
Mary Robert (Jenes Kitti), Mary Patrick (Vágó Zsuzsi), Mary Theresa (Dobos Judit), Mary Lazarus (Auksz Éva) és a többiek életét szigorú szabályok között próbálja tartani a zárda főnökasszonya (Molnár Piroska, a zseniális főapáca, pislogunk is nagyokat szigorú humorán, és ámulva hallgatjuk énekhangját).
Mary Robert olyan szólódalokat énekelt, hogy időnként nem a röhögéstől, hanem már a meghatottságtól törölgetjük könnyeink, Mary Patrik az energiabomba volt a csapatban állati jó hanggal, Mary Theresa a roki-nyugger zongoristából olyan rockénekes-táncos apáca lett, hogy csak pislogunk, és az először tök féltékeny Mary Lazarus nővér pedig a zenekar vezetése helyett csapatépítő-lelkesítő-őrültbolonddá vált.
Ezt a bandát érdemes volt rendes kórussá megformálni, és ez mind-mind Deloris érdeme. A Zárdafőnökasszony idegeit cseppet megcincálta a bulihangulatú mise, de mit sem törődtek vele, ha végre jönnek a népek a templomba, és nem csak hogy jönnek, még lóvéval, nem kevéssel meg is támogatják azt.
Ennek a környéknek a lakói nem az a templomba járó fajta, érzi ezt O’Hara atya (Csonka András) is, aki viszont nem az az őskövület, akinek a zárdafőnök szeretné látni, és a legnagyobb rajongójává válik Delorisnak, és az apáca csajokból újraszervezett kórusnak. A második felvonás elején elhangzik az este egyik alapmondata: “O’Hara atya a szünetben cseppet betépett, de jól áll neki, ha ilyen papok lennének, akár még misére is érdemes lenne járni 🙂 ”

Vigyáznak az egyházi dalokra, a szövegek stimmelnek, csupán a zene dübörgi a 70-es évek diszkó-soul stílusát. Ettől nézők lábai is már ülve táncolnak, hogy a végére valódi tánclépésekkel tomboljanak.
Curtis bosszúért kiált, a bandájával együtt (Cseh Dávid Péter, Faragó András, György-Rózsa Sándor) és nekiindul megkeresni Delorist, hogy áruló-szökevénység okán őt is eltegye láb alól. A bandatagok mind-mind hívő bűnözők: vakon hisznek Curtisnek, amiből előre látszik, hogy pofára esés lesz.

Mindeközben Deloris nem lázadásból, csupán a józan nemzárdai élet okán cseppet új szokásokat honosít meg a zárdában, amitől már az apáca csajok rajongását és tiszteletét is kivívja. Az újjáfésült kórus dalai annyira pazarul sikerülnek, hogy a fél környék templombajáró lesz, ami kicsit neccessé varázsolja Deloris elbújtatásának tervét, mert így hamar a nyakába szakad Curtis és annak bandája, nem kissé hangos siker okán: még a pápa is beígéri látogatását, amit a csak az nem lát a híradóban, aki nem kapcsolja azt be (Szellő István kihagyhatatlan, mint igazi, valódi híradós 🙂 )

O’Hara atya nemcsak bulihangulatba kerül pillanatok alatt, de kiderül, hogy a szónoklatok mellett énekhangja is van, sőt a tánc sem az ellensége, a zárada eladását is megfújja a felbújtott apácakórus.

Eddie rögtön pánikolva menti ki viszonzatlan szerelmét Delorist, mielőtt Curtis rálelne a világhírnév okán.

Curtis erősebb humorban, mint táncban, viszont félelmetes határozottságából az újra az apácák közé menekült Deloris zökkenti ki: az összes apáca simán beáldozná magát, és addig kevernek és kavarnak, míg mindhárom előre küldött gengszter tanonc elveszti fegyverét és ezzel félelmetesnek tűnő valóságát is. Előtte a főgonoszok még humoros ritmusokban a szerencsés néző csajokon gyakorolják az apácák meghódítását, sírva-röhögős jelenetben. (Fú, de jó hangjuk van, és Pabló – György-Rózsa Sándor még eredeti madridi spanyol nyelven is nyomja – igen, tudom, nem azért mintha érteném, de a nézőtér – gondolom egyetlen perfekt spanyol tudással rendelkező – kamasza érzésemet az előadás végén megerősíti, kár, hogy ebből egy hangot nem értünk, mert a feliratozás angolból spanyolra vált).
TJ (Cseh Dávid Péter) – olyan édesen egyszerű öcsike, hogy vinnyogunk, főleg a macijával.
Joey (Faragó András) – a vakegér a csapatban, aki egy egyszerű apáca ruciban már fel sem ismeri Delorist, csak sokadikra, majd nyomát is veszti jó időre.
Igazi tündérmese: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a pokolba jut, itt konkrétan a fináléra egyházi göncben táncolnak az apácákkal a gengszterek.
Jön Eddie, és megmenti Delorist, mielőttt Curtis szitává lőné, és hősként táncol már önbizalommal telve kifelé… itt borulás van lefelé a székről a röhögéstől. Nagyon cuki!!!

Jöhet a pápa, jöhet a finálé, jöhetnek vissza a gonoszok is megjavulva, és kezdődhet a végső tombolás. Mert ez “brutál állat volt!” És igen, erre nincs is rá jobb jelző. (Deloris vezetésével olyan show-t nyomnak le az apácák, hogy csak tombolónézőként lehet nemviselkedni. Peller Anna zseniálisan énekel, táncol!)

A zene dögös, a dalok szövege mindenhol pontosan érthető, és passzol, a humor nagyon mai, fergeteges, a látvány pedig minden jelenetnél ahhoz kapcsolódik, mind-mind ott tart, nem mondom, hogy a székhez tapaszt, sőt, táncolni kell, muszáj, és bulizni, ahogy az apácák.

Mindezek együtt Túri Lajos Péter koreográfiájával egy olyan show-t hoznak a színpadra, hogy végig vigyorogva, ülve táncolunk.

Szente Vajk úgy rendezte meg, hogy abban már biztosan hisz a nézőtéren tapsoló 4 ezer ember, naponta menni kéne újra és újra ebbe a templomba.

Rendhagyó tapsrend jön: minden szereplőt bemutatnak, mindenkiről tudjuk ki játszotta, beszalad ma este még a koreográfus, és rendező is szerencsésen velünk vannak.

A két kamaszom reakciói a végén:

“Anya, mikor veszel újra erre az előadásra jegyet?”

“Ez óriási buli volt, de miért remegett a dübörgő tombolástól a nézőtér?”

“Anya, nekem olyan jegyet vegyél, ahol az Alföldi a gengszter!”

“O’Hara tényleg betépett a végére, nem tudom mit szívott, de jót tett neki”

“Peller Anna olyat énekelt a kórussal, hogy járnék templomba”

Update (2018. szeptember):

Szeged után Budapesten, az Operettszínházban
 
Másik szereposztás:
 
Peller Anna helyett Sári Évi: csodás hang, de nem ugyanaz, mégis zseniális Deloris.
 
Feke Pál helyett Peller Károly: vicces, jó hanggal, de mégismégis nagyon hiányzik Feke Pál, egyszerűen vele tökéletes LeizzEddie.
 
Alföldi Róbert helyett Szabó P. Szilveszter: nem annyira gonosz, pedig lehetne, viszont jobban szól a hangja (kisebb a hely, így mindenkié jobban szól, mint Szegeden, de itt hallottam a botfülemmel a leginkább).
 
Csonka András helyett Ottlik Ádám: ez a csalódás, így nincs meg az a vibráló, viháncoló, betépett pap érzés.
 
Dobos Judit helyett Papadimitriu Athina: hiányzik az őrület, a lendület, de öreglánynak elmegy.
 
A szegedi díszlet kiskanállal befért az Operettszínházba 🙂
 
Tomboló bulihangulat itt is 😀 Tényleg kedvenc 😀

 

A Notre Dame-i toronyőr – Szegedi Szabadtéri Színpad

“Hát itt mindenki elmeroggyant?!” – hangzott el a szünet első mondata az aligfelnőtt nagykamasztól…

Aztán kibeszéltük, ott, helyben, gyorsan egy életbentartó kávé mellett.

De előtte az addig történtek.

Párizsban járunk, sok száz évvel ezelőtt, mikoron is Jehan Frollo (Horváth Dániel) az egyház tiltása ellenére beleszeret egy helyi cigánylányba, majd jól meg is szökik vele. Mindeközben tesója, az igazi főgenya Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter – már az első részben is utáltuk, a végére meg nagyon… jól játszotta!) lesz a Notre Dame tejhatalmú ura. Jön a hír, hogy Jehan szarul van, sőt, asszonyát már el is vitte egy randa fertőzés, és ő is a halálán. Ekkor bízza rá a cseppet problémás csecsemőjét Claude-ra, aki inkább szabadulna a feladattól, de ez “az ő keresztje”, így viszi magával, és jól a Notre Dame-i toronyba zárja a kölyköt. Nem túl viccesen, de eredeti módon Quasimodo (Veréb Tamás) lesz a csúf gyerek neve, akinek nem csak az arca torz, de a teste is, ettől még lehetne szerethető, de nem… próbálkozunk megkedvelni egész előadás alatt, mert a szabadtéri sajátosságai miatt még a 6. sorból sem lehet pontosan látni a vonagláson és a fura beszéden kívül mivel akar pluszban meggyőzni.
Az évnek egy napján a helyi cigány közösség bulija megtetszik Quasimodo-nak, és a nagyon jófej vízköpőkkel (Vágó Zsuzsi, Ottlik Ádám) vitatja meg a csavargás kérdését, akik persze biztatják, hogy menjen csak. A fő szervező, a cigányok vezetője (Mészáros Árpád Zsolt – de jó volt ebben a szerepben!) ismét meghirdeti a hagyományos “ki a legrondább” versenyt, amit Esmeralda (Gubik Petra) javaslatára Quasimodo nyer meg. Az eddig mindenki előtt Frollo által bújtatott srác nem tudja megvédeni magát a tömeggel szemben, akiknek jó buli a rokinak látszó, de jószívű Quasimodo-t kigúnyolni. Vissza is menekül a Notre Dame-ba, ahogy kell, de addigra már Esmeralda a nyomában, akinek feltűnik a csúfság mögött a klassz jellem.
Frollo persze már megint nem tud mit kezdeni a kirekesztő gyűlöletével szemben, aki cigány, vagy másképpen gondolkodik mint ő, azt minimum betiltani kell, de lehetőleg megsemmisíteni… gyomorforgató a pasi, “addig kéne ütni, amíg mozog” – hangzik el a szünetben.
Közben vesztes csatából hazatér Phoebus de Martin kapitány (Kocsis Dénes), aki az éppen zajló buliban helyből beleszeret Esmeralda-ba (Quasimodo konkurenciát kap azonnal), és heves udvarlásba kezd. A lány nincs fából, így egymásba habarodnak. Aprócska hiba, hogy a kapitány Frollo szolgálatába áll, és feladata többek között Esmeralda barátainak kipöckölése Párizsból, de ha az nem megy, akkor legyilkolásuk. Nincs gyomra hozzá, így Frollo majdnem kinyírja, de minimum menekülnie kell.
Frollo menet közben beszáll a szerelmi sokszögbe, de annyi esélye van, mint törött szárnyú madárnak az erdőtűzben, utálja mindenki, és nem félnek ezt el is mondani neki, főleg Esmeralda nem rajong érte, ami azért gáz, mert ugye ő a kiszemelt jócsaj Frollo szemében, akit hódítana, csak kevés hozzá.
Frollo bosszút áll, és Quasimodo-t használja fel, hogy a cigányok rejtekhelyére jusson, majd ott bezsarolja őket, és így előkerül a szerelmes Esmeralda – Kapitány páros. Indulnak is a sittre gyorsan, ahol Esmeralda még kap egy “esélyt” Frollo-tól: ha hirtelen belészeret, akkor megúszhatja, de a csaj nem gerinctelen, vannak még érzései, és nem adja magát (némi erőszak befigyelt, de nem jött össze Frollo-nak a “megerőszakollak bébi, majd belémszeretsz” udvarlási mód).
Közben Quasimodo szenved látványosan, hogy mit is kéne csinálni, a vízköpők sokáig magyarázzák, hogy mozduljon már rá a csaj megmentésére, mert ha csak ül a toronyban, az nem egy bátor cselekedet. Nemcsak a púpja hasonlít a csiga házára, a gondolkodása sem gyorsabb, de végül lemászik a már máglyán kínlódó Esmeralda-hoz, és ölben szállítja a toronyba. Ott már örülnek egymásnak, de hirtelen Esmeralda megadja magát, és meghal. Gondolom füstmérgezés lehet, mert a tűz még a lábát sem érte el… Befut a kapitány is, de már csak a halott kedvesét leli fel.
Frollo-t a nép a végére elkapja, de ez már nem segít a szerelmeseken.

Nem mondom, hogy a sztori minden történése logikus, vagy érthető lett volna, viszont a zene, a dalok, és különösen a látvány, az lenyűgözőre sikerült.
A címszereplő nem volt főhős ezen az estén, elvitte előle a show-t Esmeralda-Frollo-Kapitány hármasa, de még a vízköpők is életrevalóbbak voltak nála. Viszont legalább szépen énekelt.

KERO rendezése, jó este volt.

Ének az esőben – Budapesti Operettszínház

Huszonéve a film nagyon tetszett…

Nem mintha a történet részleteire emlékeztem volna, de egy népszerű sláger van benne, és mázlim volt a szereposztással: Gálvölgyi Jánost is megnyertük ma estére.

Don Lockwood (Gömöri András Máté) és Lina Lamont (Kékkovács Mara) a történet főhősei, még a némafilmek idejéből Hollywoodban. Amilyen tehtségtelen Lina, annyira tehetséges és jól játszik a színésznő 🙂 A mai este egyik legjobbja. Ott dől be a sikerük, hogy a konkurens filmstúdió hangosfilmet gyárt, ezért a legutolsó gagyit is át kell alakítani. Cosmo (Kerényi Miklós Máté) Don legjobb barátja rögtön kéznél is van, mint zeneszerző, hogy felturbózza a hangosfilmet musical változatra. Mindeközben Don összefut Kathy Seldennel (Jenes Kitti), aki a történetben nem csak szép, de sokkal tehetségesebb, mint az alpári + tájszólásos Lina, így szinkronhangnak pont megfelelő, az már a nyálas mellékszál, hogy Don és Kathy egymásba habarodnak. A humort a filmstúdió producere (Gálvölgyi János) minden megszólalása hozza, ha nem lennének ezek a részek, és a kényelmetlen széksor, már rég elaludtam volna. Először végre akkor volt nevetés, amkor a rendező  (Szabó P. Szilveszter) megpróbálja a hangosfilmet keresztülverni Don és Lina kettősén, ebben azért van némi segítség, két beszédtanár, az egyikük (Dézsy Szabó Gábor) még klasszikus kiejtést tanít, jó humorral, és végre egy dögös dallal, a másik pedig Szulák Andrea megformálásában Linát kapja kihívásként, az esélytelenek nyugalmával indul neki a harcnak, bele is bukik rendesen.
Lina lázad, cselt sző, újságcikkeket rendel, ügyvéddel fenyeget, majd a bemutató után “tehetségét” kellene énekelve bizonyítania, és persze jól kiderül a balhé, hogy Kathy áll mögötte. The end (happy).

Az előadás csupán azért nem tartozik a menekülnénk kategóriába, mert Kerényi Miklós Máté, Gálvölgyi János és Kékkovács Mara mindent megtesznek az esétéért, és végre vannak részek, ahol nevetünk. A látvány és  ruhák passzolnak a történethez, a varázslat ettől még elmarad.

Harangozó Gyula rendezte, a filmet nem lett volna baj, ha néhányszor alaposabban megnézi előtte (már úgy a siker titkát kutatva)