Maya – Budapesti Operettszínház

Kezdjük a legvégével: a tapsrendben derül ki, hogy mi a megfiatalított szereposztásban láttuk a mai előadást, ez a második premier az első szereposztás után.

Dixi (Laki Péter) és Charlie (Gömöri András Máté) éppen Párizsban lumpolnak, ahol Charlie vadul beleszeret Madeline (Dancs Annamária) kisasszonyba. Ma simán a semmirekellő celebek közé sorolnánk, de ott úriasszonynak tartják, és ahogy kell, ki is tartják. Charlie-nak ez csak úgy sikerülhet, ha Dixi folyamatosan kölcsönöz neki, mert otthonról jövő anyagi forrásai cseppet elakadtak, nem kevésbé aggódó anyja az áthatolhatatlan sorompó, és levelekkel bombázza a fia legjobb barátját Dixi-t, hogy tegyen már valamit, robbantsa szét ezt a kezdődő románcot. Megszületik Dixi fejében a grandiózus ötlet, és kitalálja, azzal sok agyával, hogy csupán azt kell behazudni Charlie-nak, hogy Madeline Dixibe van belehabarodva. Az ötlet nagyon pöpec, ezen úgy húzza fel magát Charlie, mint ahogy kell, ezért fegyvert ránt, és és lelövi legjobb cimporáját egy cafka miatt. Innentől menekülni kell, de az ipari gyors sebességével, és ezidőben mi lenne a legjobb megoldás, mint az idegenlégió.

Ugrunk térben és időben, és a Berber bárban találjuk magunkat Észak-Afrikában, ahol Barbara (Gubik Petra) működteti a lebujt, legfőbb segítőjével Rudival (Kocsis Dénes), akik végre behozzák az előadásba a dögöt, a humort és a kőkemény vígjátékot. Barbara kacér, rátermett  csaj, aki pontosan kézben tartja a hely törzsközönségének igényeit a lehetőségeikkel. A vendégkör 99%-a a légió éppen lógós katonáiból áll össze. A sztárja a klubnak: Maya, aki ritkán érkezik, de annál vadabb, és szexibb táncával ad mattot a nézőközönségnek. Erre gerjed nem is kicsit az őrmester (Mészáros Árpád Zsolt), akit nem véletlenül neveznek Gorillának, kb. annyi agya is van, ráadásért meg nem jutott eszébe elmenni. No kiveti a szemét és a hálóját Mayára, aki elmondja a szokásos nemet, de ez a Gorilla nem csak hülye, még süket is. A hős megmentő Charlie lép közbe, és megsérti ezzel a felettesét, aki bosszúért kiállt, hozza a kis privát hadseregét Charlie ellen. Miután Maya beleszeret Charlie szemeibe, bátorságába, a pasi lelép a Párizs felé tartó hajóra Madeline vonzása miatt, de szívében azért viszi a Maya által adott élményt, és nem mellesleg viszi Maya lóvéját, amivel menekül.

Jön a megmentő Merimeaux (Csere László), aki ráveszi a dilinyós bandát, hogy szerződjenek vele, és világhíresek lesznek, mint Maya-Trió, van is rá jó esély, a menedszer tök lelkes, és nyer, viszi is mindhármat a világkörüli úton a világhírnév felé. Egy év után befut a vonatjuk Párizsba, ahol Maya alig várja, hogy a hűtlen Charlie nyomát fellelje. Nem kell sokat aggódnia miatta, mert Madeline pont az áthallásos szomszéd szállodai szoba lakója, és fülön csípheti Charlie hazugságát, amin kellőképpen bepöccen Maya, és bosszúra esküszik.

A szerződés megköttetik a párizsi előadásra, és téblábolva a backstage-ben összefut Maya Bambóaval a zenebohóccal (Földes Tamás), akivel egy mélyebb beszélgetés során derül ki, hogy a nevető bohóc álarca mögött vérző és érző szív dobog. A terv megszületik, Bambó bevállalja a hálátlan feladatot, hogy megleckéztessék Charlie-t.

Párizsban sakk-matt helyzetbe kerül Charlie, mert kideül, hogy annó Dixi nem halt meg, és hazudott is, nem csalta meg a Madeline kisasszonnyal, viszont miután Charlie lelépett, hát bizony mégiscsak megcsalta. Na ezt kellene elsikálni, és közben befut az előadás sztárja: Maya, akiért valóban benne van a tűz és a dög, az élet, és rajonganak érte a férfiak.

Charlie már régen észrevette, hogy mekkora bolond volt, és már kaparna-teperne Maya felé, de kőkemény sértődött falakba ütközik. Mindeközben Rudi és Barbara párizs Berber bárjának lesz világhírű sztárfellépője Maya, ahol ismét pofára ejti Charlie-t a művésznő.
Közben bepillantunk Feri pincér korai mindennapjaiba, mikoron is még Budapesten volt ő feddhetetlen alkalmazott, majd itt Rudi nemcsak felismeri, még a régi bizniszt is előhozza, már neki dolgozik.

A végére természetesen a szerelmespárok: Dixi és Madeline, Barbara és Rudi, na meg Maya és Charlie egymásba habarodnak, és minden happy lesz.

A dalok – Fényes Szabolcs szerzeményei kísérik végig az estét, főleg a legnagyobb slágerekkel. A zenekart űzte-hajtotta Dinyés Dániel ezen az estén, aztán mivel ez már a második premier, még a rendező is előkeveredik egy meghajlásra.

Az egész előadás leggyengébb része az eleje, ami kb 20 perc után kezd pörögni, bedögösödni, és akik ezt felpörgetik, azok Kocsis Dini és Gubik Petra, a lelkünket-szívünket érkezik csavargatni Bambó, a zenebohóc szerepében Földes Tamás. Akik még élvezik az előadást az a tánc és énekkar, és Merimeaux, akiknek nem jön le a mosoly az arcukról és olyan felszabadultan énekelnek és táncolnak egész este, hogy abba sem akarják hagyni (mi meg néznénk még).

Ami kevéssé erős, viszont csoda szépen énekelnek, az Maya és Charlie szerepében Borbás Barbara és Gömöri András Máté, ott játékban még van hova fejlődni, ahogy a Laki Péter-Dancsa Annamária párosnál is.

De egyszer minden jónak véget kell érnie, így mire minden páros felleli a sajátját, addigra túl is jutunk az előadás 99%-án. Jönnek a végére a vicces jelenetek, beszólások, vidám slágerek és mindenki megkapja amiért érkezett.

Az előadás zenéjét Fényes Szabolcs írta, (ezért is lett nagyon hatásos és pörgős az előadás) a háborús díszletekkel az előadást színpadra rendezte Réthly Attila. Volt értelme, jó lett, ha kihúzzuk az első húsz percet.

Luxemburg grófja – Budapesti Operettszínház

Párizsban talál minket a farsang, ahol Sir Basil (Kálloy Molnár Péter/Földes Tamás) érkezik, ugyanis nősülne, és kiszemeltje Angele (Fischl Mónika), aki szép és jóhangú színésznő, csupán nem keresne eleget, ha Fleury (Frankó Tünde) nem terjesztette volna el cca két éve, hogy Sir Basil Ugaranda kormányzója a pasija. Fleury ötletén kapva kapott a nagyonnemnormális Sir Basil, és rögtön szponzorálni kezdte Angele életét, miből a luxushotelben luxusszinten való éldegélés is pöpecül kijött, mert a gázsi erre édeskevés lett volna.
Sir Basil nem egyedül érkezik Párizsba, hozza a teljes ugarandai IQ bajnokság győztes csapatát, úgy mint: Lord Lanchaster (Kálid Artúr), Lord Winchester (Oláh Tibor) és Lord Worchester (Pálfalvy Attila) személyében. Ha Sir Basil tökkelütött, akkor a kísérete sem sokkal múlja felül, sőt.
Angele baráti köre nem a nemességből kerül ki, így helyből a szerelmespár Brissard (Laki Péter) és Juliette (Simon Panna) civakodásának közepére kerülünk, mert Juliette férjhez menne már, de Brissard valahogy még nem ért a végére a befejezetlen szimfóniának.
René is a csapat tagja, aki nem kis meglepetésére örökséghez jut, na nem az összeg a lényeg, mert az pont a nullával egyenlő, hanem a grófi cím, véletlenül ezáltal Luxemburg grófja lesz hirtelen.
Pénzzé is tesz azonnal, az ugarandai lordok veszik meg kilóra, mert botránygyanús a főnökük udvarlása, egy ugarandai kormányzó mégsem vehet nőül egy francia színésznőt. Egy elvált grófnőt viszont nyugodtan, tehát a csóró frissen gróffá lett René (Dolhai Attila) gyorsan házasodik, jól kitaláva mindezt vakon, majd a megállapodás szerint 3 hónap múlva válni készül.
Mindeközben Fleury cseppet belehabarodik Sir Basilba, aki még nem lát az orránál tovább, de Angele tutira írtózik még a gondolattól is, hogy a felesége legyen, de a pénz ugye nagy úr.
Brissard és René lelépnek erre a 3 hónapra Párizsból, nehogy láb alatt legyenek, és kiderüljön a turpisság, ezen persze Juliette jól felturbózza az idegrendszerét, és udvaroltat a 3 lorddal egyszerre magának.
René, mivel fogalma sincs feleségéről, így színházaba megy, ahol pont Agnele lesz a kedvence: rövid úton beleszeret. Két hét virágküldözgetés után már be is mutatkozik, persze rutinosan álnéven. Egy nappal a válás előtt ez jót nem jelent, pláne nem, ha közben rájön, hogy bizony a feleségének udvarol oly hevesen. Közben Sir Basil is gyanút fog, de csak a válóperes tárgyaláson teregetik ki a szennyest.
Milyen a bíró? Hát korrupt… így válás van, majd ismét előkerül az anyakönyvvezető, és gyorsan összeadja a 3 házasulandót: Renét Angelevel, Sir Basilt Fleury-val és Brissardot Juliettel. Van happy end, és még valami…

A szünet extra hosszú, és majdnem második felvonás nélkül maradunk… Kálloy Molnár Péter helyett a második felvonásra (szünetben még úton…) Földes Tamás érkezik, mert eredeti Sir Basilunkat ma este a mentő vitte el…  fáj, és fáj, sok a váratlan helyzet a végéig, de aki elfelejti a szövegét, belekavarodik az improvizál, és megmentik az előadást.

Mindenki hanga tökéletesen szólt (még az én botfülemnek is), tele volt humorral a történet, és Földes Tamás hősies beugrása extra tapsot érdemel!

Csodás jelmezek, ötletes és korhű díszletek, rendkívül lelkes táncosok, énekesek, tökéletes a hétvége zárásaként (a rosszullét és a mentő kivételével) Somogyi Szilárd rendezésében.

Operett Gála – Budapesti Operettszínház

Ha már a Magyar Operett Napja volt, akkor érdemesnek tűnt gálát nézni a fellegvárban.
Sok kérdéssel a szívemben érkeztünk, nem mondom, hogy mindre kaptam választ.

Ami a műsor fő erőssége volt, hogy egymást váltva a lassú és pörgős dalok váltakozva érkeztek, a színpadra a színészek nem csak az összes tudásukat pakolták fel, de a szívüket-lelküket is odatették egész este.

Oszvald Marika, Fischl Mónika, Szendy Szilvi, Lukács Anita, Dancs Annamari, Vadász Zsolt, Laki Péter, Kerényi Miklós Máté, Boncsér Gergely mellé visszacsábították Teremi Trixit és Bozsó Józsefet, ami nem csak jó ötletnek tűnt, de nagyon bevált. Vendégként, még Veszprémből még érkezett hozzájuk Halas Adelaida és Szeles Tamás, ők cseppet halványabban, megilletődöttebben léptek a színpadra, de nagy bukfenc nem volt.

A két “műsorvezető” (Kerényi Miklós Máté és Laki Péter) tök feleslegesen bohóckodtak a két rész elején, érezhette is az este rendezője, hogy nem kell ezt erőltetni, 2×3 percben le is tudták a felsorolást, hogy mi is következik.

A gálán a jutalomosztás sem maradt el, még ott helyben az operettes teljesítményéért Laki Péter kapott Marschall botot, Kocsis Dénes musicalekben nyújtott teljesítménye is ért egy oklevelet, majd jött Lukács Anita, aki szintén nagyon megérdemelte a tapsot.
Előttük még a jelenlegi még főigazgató Lőrinczy György próbált fejből beszédet mondani, amiben aznap már másodszor hallgattuk végig, hogy ki született és halt meg aznap, ha már ünnep. Értem azt is, hogy díszvendégek nélkül nem ünnep az ünnep, de hogy Kálmán Imre lányának és a fődiri mamájának mivel sikerült a legszebb páholyt kiérdemelni, az nem derült ki, viszont megtapsoltatva lettek az egész ház által. (azért mert megszületett és gyermeket szült… értem, más is…)
Befutott a mélypont is Éliás Tibor személyében, aki harmadszor ismételte el ugyanazt, mit már előtte ketten, és hosszasan-szélesen elmesélte rajnogott házaspárja történetét, hogy ő miben és mikor látta már… a tökéletesen hosszú nyálcsorgatás után érkezett a díjat átvenni Zsadon Andrea és Szolnoki Tibor. Itt már éreztük, hogy ha ezt a ceremóniát az este végére teszik, akkor a második rész végén a ruhatárban többen lettek volna, mint a nézőtéren, így a szünet után erőszakolták ránk ezt a részt.
De mindez megbocsátható, mert olyan is kapott díjat, akit egész este a leginkább ünnepelt a közönség: Oszvald Marika kapta a nagydíjat, egész pályafutása megkoronázásaként, bár én még mindig azt érzem, hogy a minden este tapsolva ünneplő közönsége többet ér egy puccos lámpánál.

Végre vége lett a díjkiosztónak, és újra jöhetett a gála, a dalok, a megható és vidám pillanatok, úgy egészen a legvégéig.

Februárban érkezik az új igazgató, addig még látható néhány gála, érdemes elmenni, mielőtt totál elüldözik a mostani társulatot és repertoárt a nagy népnemzeti dalszínház jegyében.

A vígözvegy – Budapesti Operettszínház

Klasszikus operett, szerencsés szereposztással 🙂

Galvári Hanna (Fischl Mónika) tud férjhez menni: öreg és francia pasija hamar a túlvilágra kerül, így a fiatal özvegy élheti fényűző gazdag életét Párizsban. Pontevedro állam állati nagy zűrben van: csőd kerülgeti, és ha a báró, a párizsi nagykövet (Bardóczy Attila) nem szerez jó nagy összegben lóvét, akkor bizony minenki mehet haza, na még csak nem is a balettbe táncolni, hanem úgy a nagy semmibe. Meg is születik a fejében a nagy ötlet, a gazdag Hannát kéne elvetetnie gróf Danilóval (Homonnay Zsolt), aki nemcsak nagy nőcsábász, így nem gond neki a hódítás, de még pontevedro-i is, így a terv szerint jól lenyúlja a leendő feleség bankszámlájáról a bezuhant államkasszába utalandó pénzt.
Azért nem minden ilyen gömbölyű, mert annó még a hőskorban a két leendő, az egy pár volt, csak a gróf és annak apja nem látott elég lóvét Hanna körül, így hozomány nélkül magára lett hagyva. Mondjuk megoldotta a gazdag öreg franciával az életét, de ez már történelem, alapkonfliktusnak viszont méretes akadályt képez a nász előtt.
A báró akkora párkapcsolati zseni, hogy az nem tűnik fel neki, hogy a saját felesége – Valencienne (Lukács Anita) folyamatosan csalja, ahogy az ott a párizsi nemesi körökben szokás. Az ifjú hódoló – Rosillon (Boncsér Gergely) igen vérszegény udvarló, így Valencienne alibit gyártva az orránál fogva vezeti: vegye el Hannát, és többé nem lesz az egyébként nem agysebész tudású férje féltékeny rá (eddig sem volt, non-stop a becsütlet és az erény bajnokának tartja a nejét, pedig ha csak a fél szemét kinyitná…). A francia társaságban az összes pár férfi tagja térden állva udvarol Hannának, nemcsak a szépsége, nyilván a vele járó örökség is vonzó. Cascade (Csere László) és Brioche (Vanya Róbert) még a párbajt is a fejükbe veszik, de csak rövid időre megy el az eszük. (Cascade a legjobb hangú a párok férfi tagjai közül, kár, hogy keveset halljuk, nincs sok szerepe, pedig lehetne is akár.)
Daniló azt nem vállalja be elsőre, hogy nőül is veszi, de hogy elhajtja majd a kérőket, arra azért nagy tételben tudna fogadni.
Külön színfolt a követségen az együgyű, de nagyszerű Nyegus (ma este Mészáros Árpád Zsolt, aki úgy van maszkírozva, hogy a saját anyja sem ismerne rá), aki próbálja kibogozni a szálakat, de csak egyre jobban belekeveredik minden mondatba, amit félre kell értenie.
Az egymásra féltékeny párokból Olga (Oszvald Marika) a legkikapósabb “menyecske”, a másdik felvonásban “szétkapja a színpadot” úgy táncol és énekel Grisette-dalában, a tánckar is alig tudja követni az energiabombát.
Hanna és Daniló tépik egymás idegeit két felvonáson keresztül, a végső félreértés akkor áll be, amikor Hanna fedezni próbálja Valencienne-t a férje előtt, Daniló meg ezt jól elhiszi. Persze jön a végére a finálé, amikor a szerelmesek végre kibékülnek, kiderül az örökségről, hogy újbóli férjhezmenés esetén Hannának nem jár egy csepp sem belőle, annál inkább a férjnek, az talán nem szórja el…
A végére a csalfa feleség is csak kicsit bukik le, Olga visszatalál a saját férjéhez a pavilonban ;), és Hanna is végre Danilóval esik szerelembe, sanszosan Pontevedro is megmenekül.

Lehár slágerei mindig fülbemászóak, Dinnyés Dániel karmester keze alatt ma a zenekar is zseniálisan szólt.
Szabó Máté rendezte az előadást.

Abigél – Budapesti Operettszínház

Határozottan lányregényként emlékeztem a történetre, némi katonai cselszövéssel. Kocsák Tibor zenéje, Miklós Tibor dalszövegei hivogatóan hatottak, és hirtelen a második világháborúban találtuk magunkat a Matula védő szárnyai alatt.

Vitay tábornok (Pálfalvy Attila) kap némi fenyegetést, hogy illegalitásban végzett ellenzéki munkája okán veszélyben van a lánya, így Pestről minél messzebbre kell nagyon gyors ütemben eltüntetni. Árkodon, a Matulában (egyházi leánynevelde) találja meg a csemete helyét, ez úgy az “istenhátamögött” még 100-200 km-re található pontosan, ami jelen esetben nagy előny. Gina (Porzsolt Éva) lendületesen és nagyszájú verzióban érkezik, ami miatt már az első napon kiutálják az osztálytársai, akik mind csajok, tehát bandába alakulva a kiközösítés, annak jogossága mellett kb percek alatt elintézettnek tekintendő. A fő konfliktusforrás Gina magasan hordott pesti orra, és a matulás csajok helyi “férjhezmenős” játéka, amiben Gina maximum az üres terráriumhoz mehetne férjhez. A két főmatulalány: Kis Mari (Simon Panna) és Torma Piroska (Faragó Alexandra) az osztály véleményvezérei, akikre mindenki hallgatt, így Ginából hamar áruló válik, amikor beköpi az osztályt a dirinek az ártalmatlan játék miatt.
Az iskolában nem csak a férjhezmenős party a hagyomány, hanem a Horn Micinél (Kékkovács Mara, húúú, de megnézném Udvaros Dorottyával is!) rendezett csajos buli is. Ez tűnik a legjobb alkalomnak, mikor Gina szökésben gondolkodik, és eme gondolatot tett követi. Eljut az állomásig, de ott Kőnig tanár úr (Csonka András) karjaiba szalad, aki kimenti az igazgató előtt, és Zsuzsanna testvér (Füredi Nikolett) segítségével gyorsan elsimítják az ügyet, így a kicsapás ötlete sem jön be a lánynak a rosszalkodás miatt.
Az osztály cseppet sem fogadja vissza könnyen, de egy légiriadó gyakorlat közben hamar rájönnek, hogy Gina bocsánatkérése mégis valódi, és maradni szeretne. Mindezek előtt sikerül édesapjával találkoznia, aki elmondja, hogy mennyire fontos, hogy ezen a búvóhelyen maradjon, mert ezen már emberi életek múlnak. Vitay tábornok búcsúzása a lányától két dolog miatt emlékezetes: úgy énekel, hogy ránkszakad a csillár, és olyan megható az apa-lánya búcsú, ami oda a szív legmélyére, az emlékek lakhelyére hat.
Matulában egyetlen nagy remény van, ő pedig Abigél, akit senki sem ismer, de mindenkinek, aki nagy bajba kerül segít. Elég a kerti szoborhoz bedobálni a kérést, és az majd hipp-hopp megoldódik. Jön is az első probléma, ha már 1943-44-ben járunk: nem az a fontos ki hogy él, hogyan tanul, hanem milyen a származása, kell-e rettegnie a haláltól, csak azért, mert zsidónak született. Nem nagy titok, hogy akkor és ott kellett, nem is kicsit. Abigél Gináltól kap levelet Bánki (Kálmán Petra) ügyében és Abigél természetesen kisegíti, megfelelő pedigrét igazoló papírokkal a lányt, és annak teljes családját. Közben az iskolai páncélból is valahogy eltűnnek a származást igazoló papírhalmazok.
Mint mindenhol, itt is érkezik a karácsony, amit már alig várnak a lányok, mert Gina és Torma kivételével mindenki hazautazhat a családjához. Bánki extrán hálás, és ismerve a szerelmes sztorit Gina és udvarlója Kuncz Feri (Anger Balázs) között, ő bizony tudatlanul karácsonyi ajándékként Árkodra hívja a “hősszerelmest”. Aki persze rögtön rárepül a potya információra, hiszen addigra Vitay tábornok már a németek foglya, már csupán a lányát kell begyűjteni ahhoz, hogy kizsarolható legyen belőle a többi ellenálló névsora.
Kuncz Feri megérkezik Árkodra, és Gina elsőre el is csábul, hiszem a szerelme jött el hozzá. Az éjszakai randevút ismét Kőnig zavarja meg.
Mindeközben a Matulában zajlik az élet, a lányok az ofőbe szerelmesek, Kalmár tanár úr (Horváth Dániel) ezt örömmel veszi tudomásul, terelgeti is a tisztességes viselkedés felé a csajokat. Zsuzsanna testvér  a pótmamájuk, Kőnig tanár úr pedig a kissé szerencsétlenke, de végtelenül szerény és jóindulatú védőangyaluk. Gúnyolják is nem kevéssé, de ezen ő nem megsértődik, inkább jó példát hoz a jellemről, a gerincességről, az embernek maradásról. Ez az a dal Csonka András előadásában (ide kattints és youtube a barátod!), ahol másodszor érzetem azt, hogy ez igazán az én estém, és még sok-sok Kőnigre lenne szükség minden mai iskolában. Imádnák a tanárok, diákok, szülők és mennyi mindent lehetne a tisztességről, jellemről tanulni tőle.
Kuncz Feri nem adja fel, ha Gina nem megy magától, akkor csellel próbálja elvinni az igazgató engedélyével. Itt is pofára esik, majd már fenyegetőzik (mit is tehetne, erőből kommunikál, az eszét nem kell használnia, arra nem szól a parancsa).
Gedeonnak szülinapja van, ennek alkalmából megérkezik Horn Mici, és mindenképpen táncos bált szervez. Mindezek közben Ginának már menekülnie kell, mert befut az információ, hogy a Matulát 3 napon belül be kell zárni és mindenkit haza kell küldeni. Haza. Ginának már nincs hová mennie, viszont Horn Mici és Abigél szövetsége, mint védőháló még működik. Utasításba kapja Gina, hogy lopja el Zsuzsanna testvér ünnepi ruháját, és apácaként lógjon el Horn Mici házához. Némi kavarodás után befut Gina mellé a házigazdán kívül az ellenállás teljes létszámban, élükön Kőnig, és még Zsuzsanna testvér is. Gina még mindig azt hiszi, hogy Abigél=Horn Mici, ami teljesen mellétalálat, mert az igazi Abigél, az igazi ellenálló, a szerencsétlenség álcájába bújt Kőnig tanár úr. Eljött a háborúnak az az időszaka, amikor menni kell, menekülni kell, annyi az áruló, hogy tovább maradni felér a halállal, így új személyazonossággal Ginának is indulnia kell, de nincs egyedül Zsuzsanna és Kőnig is vele tart, hogy vigyázzanak rá.

Szabó Magda regényébe a hangsúly a Matulán, a lányokon, a szerelmen és Horn Micin van, na persze ott van Abigél is, de a háború, a veszteségek, a kényszer, a fenyegetettség az számomra az előadáson csúcsosodott ki.

Nemcsak szép volt az énekhang végig, de a drámai feszültség percről percre emelkedett. A tiszta jellemről szóló dal olyan erős mondanivalójú, hogy azt nem csak 1x kellene elénekelnie Kőnignek és az osztálynak, hanem folyamatosan és hangosan kellene ebben a mai világban ordítani (árulás, gerinctelenség…).

Sok sok Kőnig/Abigél, Vitay tábornok és ellenállók kellenének ahhoz, hogy ne nyomorogjon ennyi ember, és még ki lehessen menteni az országot ebből a mocsárból, amibe került. Az előadáson a háborúból kellene kilépni, megmenteni az értelmetlen halálból a fiatalokat.

Abigélnek mennie kell… és nekünk vajon van-e/lesz-e maradásunk, ha eljön az idő? Vezet-e mindket, megvéd-e minket egy jóságos Abigél? Vagy mi válunk azzá? Tudunk-e majd segítő kezet nyújtani annak, akinek ez az egyetlen útja?

Sose törjön ki a harmadik világháború, de már a helyi életkörülmények  is lassan felérnek egy hidegháborúval. 🙁

Porzsolt Éva, Fügedi Nikolett, Kékkovács Mara, a matulás lányok olyan profi énekesek, olyan jól játszanak, hogy elvarázsol a színpad, ott, együtt lélegzem velük a matula osztálytermében és a hálótermekben.

Csonka András végre nem az ipari hülye szerepét kapta, hanem a főszereplő Abigélt, amiből az elején csetlő-botló hősből az előadás végére, egy hősként távozó nagyon jópasi, a Kőnig lesz, akire már rég felfigyelt Zsuzsanna. Kettőjük egymásra találása, és a menekülésük a legutolsó pillanatban már a homályba vész. Homályosan látok, amikor potyogó könnyekkel tapsolok. Nem megy másképpen. Túl mélyre hatott, túl közel van még ez a háború, és túl mai lett ez a közel 70 éves történet. Félünk a háborútól, de mégis erre vezetik megint a világunkat. Vajon mi maradhatunk-e? Vagy nekünk is el kell majd menni?

A vastaps járt mindenkinek, Somogyi Szilárd rendezte az előadást.

Színházak Éjszakája 2018.

Ez az a nap, amikor színházba, színházakba mész, de teljes előadásra nem vágyódsz, viszont bármi másra nagyon is.

Minden évben így keresgéljük a programokat.

Péntek éjjel még 27-30 fokos melegben jöttünk haza a színházi estéről, szombat reggel viszont már farmer-pulóver-kabát időjárásra ébredtünk.

Így az első programra rögtön kerestünk B tervet, ha mégis ömlene az eső.

11-kor mégis a Bábszínház előtt hallgattuk már a városi séta építészét, aki kimondottan a színházak építészetéről, történetéről mesélt. Másfél órát ígért, 8 helyszínt, el is indultunk a mesebeli időben: hol esett, hol nem… A második megálló már a Király utcában ért minket, a kapualjban éppen nem szakadt a nyakunkba az eső, és egy ronda rendőrségi épületről próbáltuk elképzelni korabeli fotók alapján, hogy milyen is lehetett a Király Színház. Miért nem kapott azonnal engedélyt, hol voltak tűzvészek, miért és mikor írta alá, az akkori kormányzó. Majd ismét az esőben haladunk a város legfiatalabb színháza felé, ami korábban mindenféle szakszervezetek használatában volt, sőt még párt is használta. De végre révbe ért, és Hatszín Teátrumként már az előző évadban is jártunk ott, nem is egyszer. Most Gálvölgyi Dorka mesélt az épületről, a mostani használatról, és a döntés megszületett: egy lépést sem megyünk tovább, mi lepattanunk a csoportról, és maradunk.

Miért maradtunk a Hatszín Teátrumban? Kettőnknek együtt 3 db kamasz gyereke van, így az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című előadás kapcsán a két szülőt játszó színész: Létay Dóra és Kerekes József jöttek el megfejteni a lehetetlent egy moderátor szakemberrel (aki elfelejtett bemutatkozni, pedig tényleg ért hozzá, és rengeteg klassz mondata, gondolata volt). Megnéztünk egy jelenetet a darabból, és nem sikerült magamra ismerni, az aha élmény nem jött, és ennek itt most örültem, de csak részben, mert legalább az előfordulhatna itthon, hogy bármelyik kamasz hisztisen Shakespeare kötetet keressen a könyvespolcokon. De ők már a Z generáció, így letöltik, és olvassák a telefonon, a cseppet hisztérikus-kezelhetetlen apa-anya páros kimaradt a mi életünkből.

Pontosan ez volt az a program, ahol úgy igazán belekezdtünk az éjszakába, pedig még csupán délután 1 órát mutatott az óra. (A büfé itt klassz, és még kedvesek is, ami egész napos programnál a fontos kategória.)

Még volt időnk, de mégsem vállaltuk be a gyaloglást az időjárás miatt, így a kisföldalattin nosztalgiáztuk be magunkat a Vörösmarty térre. Meglestük a Rózsavölgyi Szalont, de még üres volt minden, így nyugodtan sétáltunk el egy tök egészségtelen meki felé rövid ebéd címén. Mire visszaértünk, már az első előadás vége felé járt az idő, a könyvesbolt rész tömve volt, de regisztrált szalaggal a karunkon hamar feljutottunk az első lépcsősoron, ahol vártuk, hogy a tömeg majd kiürül az emeletről. Na erre várhattunk, a szervezés így az első program után nem volt a helyzet magaslatán, ugyan az utcán kígyózott a sor, mégis tök normálisnak számított, hogy akinek nem volt regisztrációja, de már 1x bejutott, azok nem mozdultak (értettem, a program jónak ígérkezett, sőt!), így megérkezve több lehetőség közül választhattunk: beleülünk valakinek az ölébe, az ablakban ücsörgünk a párkányon (az a klassz kis tériszony), vadásszuk az éppen felállók egy-egy helyét, vagy a színpad szélére gyorsan odadobált párnákra vetődünk. Megoldottuk, és már érkezett a leginkább várt csapat: Rónai Egon vezetésével: Sztarenki Pál és Alföldi Róbert, megerősítésként Gábor György egyetemi tanárral, aki hozta a töri részét a programnak. A téma az október végén bemutatásra kerülő darab, a Diplomácia és annak történelmi háttere volt. A megtörtént eseményről kezdték már el a próbákat, Sztarenki Pál rendezi, ő  a dramaturg, ő vadássza össze a zenéket, és ő lesz a főszereplő, a német tábornok, akihez érkezik majd meggyőzni a svéd diplomata – Alföldi Róbert – hogy nagyon szar ötlet lenne és tök felesleges is felrobbantani az aláaknázott Párizst. Kapunk történelmet, színházi praktikákat (miért hasznos avagy mégsem a sok zene, kell-e sokat húzni dramaturgiailag a szövegből, mik a különbségek a külföldi és a hazai előadások szövegei között, mi az a sűrítés, mik a szokások – amikor két színész-rendező elkezd szakmázni, na ott végre színház születik). Ha már ott volt Rónai Egon és Alföldi Róbert, akkor fél szavakból is előjött az új darab kapcsán a politika, főleg a mi szükséges ahhoz, hogy két teljesen mást gondoló ember egymással egyáltalán kommunikálni tudjon, és olyan beszélgetések szülessenek, amik nem egymást alázzák, gyűlölik, lenézik, hanem a közös megoldáson dolgozzanak. Alföldi szerint erre már a remény is kihalt, Gábor György még lát erre lehetőséget, hozza is példának a történelem évszázadainak rengeteg már megtörtént eseményét. A Diplomácia előadás történetében olyan nagyon nem kell keresni az aktualitást, sőt az alkotók sosem keresik, ha megvan a szövegben, akkor érdemes eljátszani, ha nincs, akkor az vacak előadás lesz. Most érkezik majd október végére a bemutató, sok ma is aktuális kérdéssel. Ha nem akarsz addig várni, nagy spoiler nem lesz, hiszen Párizs azóta is él és virul, de a filmet már megnézheted, ami 2014-es és a címe: Az utolsó éjszaka Párizsban.

A rózsavölgyis szervezők magukra találnak, ürül a terem, és ígéretet kapunk, hogy vissza tudunk jönni a regisztrációnkkal a Táncórákról szóló beszélgetésre. Pont a bemutatót láttuk, itt van róla az élmény: TÁNCÓRÁK (kattints a címre).  A vendégek: Ullmann Mónika (Senga) és Józan László (Ever) + Stefanik Krisztina autizmus szakértő. Az egész beszélgetés alatt nem nagy meglepetés, hogy Móni és Laci, a két főszereplő a próbafolyamat során milyen sokat olvasott utána ennek a különleges tünetegyüttesnek, hogy minél hitelesebben tudják eljátszani a történetet. Krisztina összehozott egy remek találkozót Ábellel, az aspi 19 éves sráccal, akitől Józan Laci bármit kérdezhetett, megfigyelhette órákig az ő reakcióit, válaszaiból épíkezhetett tovább a darabbeli Ever jellemével. Úgy röpült el ez a 3/4 óra, hogy csak pislogtunk, persze amikor érdekel és érint, akkor száguld az idő.

Az időjárás újra a barátságosabb arcát mutatta, így nem volt benne nagy kockázat, hogy még a radnótis program előtt megnézzük mi újság az Operett Színház szabadtéri színpadán (Brodway Fesztivál zajlott éppen). Illemórára érkeztünk, amit Szendy Szilvi és Peller Károly vezényeltek éppen, volt min nevetni, az biztos. Peller Anna műsorvezetőként tűnt fel néhány pillanatra, amíg Szinetár Dórát konferálta a színpadra, aki kicsit többet beszélt unalmasan, mint énekelt, de végighallgattuk, addig is volt idő hazaszólni, megérdeklődni, hogy kamaszaink írtak-e leckét, megetették-e cicát, kutyákat, ettek-e ők is, mennek-e moziba stb. Mikor a musical szekció érkezett, mi már nem szép, de szinte menekültünk át a Radnóti Színházhoz.

Ott egy gyors fagyival jegelt torokkezelés után már a bejutásra vártunk, hogy mit jelent majd az Eleven Hangok program, akkor még halvány elképzelésünk sem volt. De a remény a Radnótinál mindig megvan, tehát alig voltak kételyeink. A mai napi első jó helyzetfelismerésével végre elfért a hosszú lábam: az első sorban kötöttünk ki. És milyen klassz is volt ez a hely. Méterekre tőlem a legnagyobb kedvenceim: László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, és a profi Szakértők zenekar. A programban azért volt kihívás, és meglepetés. A zenekarvezető Kovács Mártonnak az a remek ötlete támadt, hogy egy dalt (Az apró vigárokat szedtem címűt) megtanulunk együtt az esti koncertre. Nagy levegő, és ezerszer is hurrááá: a 2010-es Uri Muri előadásból (igen, még a klasszikus alföldis nemzetis időszakból!), ahol ott volt a zseniális László Zsolt, és persze most is ő kezdi, ő tudja hogyan és mikor kell kezdeni 🙂 Nem kellett volna annyit lógni az énekóráktól, na hangunk az jobb nem lett volna, de a titititiszinkópatááááá… az nem tűnt volna elsőre és sokadikra sem annyira idegennek. A vállalkozó kedvűek nyerhettek maguknak “hangszert”: lavórt, triangulumot, kazu-t, fakanalakat stb. Lett is káosz, és végre örömzenélés. 😀

Itt gondolkodtunk el a megtervezett program elhajításán, hiszen még hátra volt a Radnótiban a Szakértők koncertje, amire már jól bemelegítettünk, de vitt minket tovább a kíváncsiság, át Budára, a Karinthy színházba.
Lett is meglepődésünk, nem is kicsi: A tanár úr kérem darab kapcsán megint vakon repültünk. Gondoltam bemutatnak belőle részeket, jön egy kis érdekesség, ehelyett már az első percben a 4 színész 4 csoportot kapott a közönségből (éppen, hogy leültünk), és jöhettek is a feladatok, a színház 4 részére osztótdva. Minden csapat adott egy másiknak 5 szót, amiből fogalmazást kellett írni a színházról (igen, itt bejátszott, a hogyanbasszunk ki a másikkal), betűkből kellett az előadásban elhangzó egy-egy mondatot összerakni (meglepiből a ma esti közönségből alig 2-3 néző látta már a darabot, és mi “véletlenül” a maradék betűket kaptuk, amiből lett mondat, csak az előadáshoz nem lett köze), majd a kvíz következett, ami szintén a nemlátott előadásról és annak szereplőiről szólt, de a legcukibb feladat: a nézőkkel táncolják el a saját dalukat megadott műfajban. A mi csoportunk a rap-et nyerte meg, de volt aki a néptáncot, balettet, keringőt… Míg el nem felejtem a 4 színészt, kezdve a saját csoportvezetőnkkel: Szelle Szilárd, és a másik 3 mókamester: Kuna Kata, Pásztor Ádám, és a rutindoktor: Peller Károly (vele még délután az illemórán futottunk össze, így ezen két szereplésével mélyen a szívembe lopta magát!). Szóval a mi csapatunk rappelt, Peller Károlyék balettoztak (igen, az ő hab testével sikerült!!!), Katáék a keringőt hozták, Ádámék pedig csökkentett létszámmal a néptáncon jutottak túl. Mi nyertünk, nem a csapatunk, hanem az összes néző! A végén kaptunk egy dalt a darabból, és ígéretet rá, ha megyünk és megnézzük, akkor nem csalódunk. Jó esélyek vannak rá.

Átfutva az éjaszaka további részére kínált programlehetőségeket, hajlott korunkra való tekintettel hazafelé vettük az irányt.

Ilyen egy igazi színházak éjszakája: mindenből egy kicsit, és mindenből a legjobbakat 😀

Jöhet a 2019-es program 🙂

Ének az esőben – Budapesti Operettszínház

Huszonéve a film nagyon tetszett…

Nem mintha a történet részleteire emlékeztem volna, de egy népszerű sláger van benne, és mázlim volt a szereposztással: Gálvölgyi Jánost is megnyertük ma estére.

Don Lockwood (Gömöri András Máté) és Lina Lamont (Kékkovács Mara) a történet főhősei, még a némafilmek idejéből Hollywoodban. Amilyen tehtségtelen Lina, annyira tehetséges és jól játszik a színésznő 🙂 A mai este egyik legjobbja. Ott dől be a sikerük, hogy a konkurens filmstúdió hangosfilmet gyárt, ezért a legutolsó gagyit is át kell alakítani. Cosmo (Kerényi Miklós Máté) Don legjobb barátja rögtön kéznél is van, mint zeneszerző, hogy felturbózza a hangosfilmet musical változatra. Mindeközben Don összefut Kathy Seldennel (Jenes Kitti), aki a történetben nem csak szép, de sokkal tehetségesebb, mint az alpári + tájszólásos Lina, így szinkronhangnak pont megfelelő, az már a nyálas mellékszál, hogy Don és Kathy egymásba habarodnak. A humort a filmstúdió producere (Gálvölgyi János) minden megszólalása hozza, ha nem lennének ezek a részek, és a kényelmetlen széksor, már rég elaludtam volna. Először végre akkor volt nevetés, amkor a rendező  (Szabó P. Szilveszter) megpróbálja a hangosfilmet keresztülverni Don és Lina kettősén, ebben azért van némi segítség, két beszédtanár, az egyikük (Dézsy Szabó Gábor) még klasszikus kiejtést tanít, jó humorral, és végre egy dögös dallal, a másik pedig Szulák Andrea megformálásában Linát kapja kihívásként, az esélytelenek nyugalmával indul neki a harcnak, bele is bukik rendesen.
Lina lázad, cselt sző, újságcikkeket rendel, ügyvéddel fenyeget, majd a bemutató után “tehetségét” kellene énekelve bizonyítania, és persze jól kiderül a balhé, hogy Kathy áll mögötte. The end (happy).

Az előadás csupán azért nem tartozik a menekülnénk kategóriába, mert Kerényi Miklós Máté, Gálvölgyi János és Kékkovács Mara mindent megtesznek az esétéért, és végre vannak részek, ahol nevetünk. A látvány és  ruhák passzolnak a történethez, a varázslat ettől még elmarad.

Harangozó Gyula rendezte, a filmet nem lett volna baj, ha néhányszor alaposabban megnézi előtte (már úgy a siker titkát kutatva)

Dorian Gray – Budapesti Operettszínház

Hogy mi ez a hiszti a jegyek körül én nem értem. Persze lehet, hogy a Kálmán Imre Teátrum a kicsi, de a nagyszínpadot ezzel tuti nem lehetne megtölteni sokszor.

Musical, a vadabb fajtából, egyetlen nyüves prózai rész sincs benne, pedig lehetne. Még azt is dalolják, ami két mondat, és így alig érthető.

Bár a nyitókép, a látvány, a zene profi, sőt, az egész csöpögős, nyálas love story… már amennyit sikerült megnézni belőle…

De vissza az elejére.

Londonban járunk, úgy a 19. század elején, a bűnös londoni utcakép tárul elénk. Mint néhány éve, amikor Londonban a Dungeonban jártunk, na pont az a feeling.

A történet laza első egy-másfél órácskája: Dorian Gray imádja magát, múzsája egy festőnek, aki még szebbnek is festi meg, mint valójában. A festő és haverja bele is habarodnak a srácba, az meg leginkább eleinte önmagát imádja. Majd egy sötét-külvárosi színpadon meglát egy habos-babos színésznőt, akibe beleszeret, a csaj is (tiszta Rómeó és Júlia, el is mondják-éneklik sokszor, hogy rögzüljön, ők biza az álompár) rajong, nem ágyjelenet jön, hanem a fürdőkád, dúl a l’amour, mígnem a hősszerelmes még gyűrűt is húz a lány ujjára. Hurrá, csöpögős boldogság, mígnem ezen öröm okán a színpadon felsül a lány (pont mikor rajongana érte a full londoni hárlem), ettől meg Dorian Gray (tök valószínűen…) kiszeret belőle egycsapásra. Azon melegében el is löki magától, mire a csaj helyből eret vág, meghal, majd jön vissza Dorian, és szenved egy sort, aminek a végén kibassza a festőt a házból, lenyúlja a saját imádott képét, és beleveti magát a bűnös londoni fertő életbe.
Közben akad még olyan jelenetsor, amiről nagyjából nekem nem áll össze a kép, hogy mi a tök is van: ül kb 6-8 faszi a világító kockákból kirakott fajanszon letolt gatyával, befut Dorian Gray, és lehülyézik, hogy mi a tökért nőt szeret. Majd esznek vagy kávéznak talpig ingben+mellényben+felöltőben és letolt gatyával a budin (vagy hol a picsába lehet ez így???), aztán gatya felránt, és tovahaladnak. Továbbpörögnek az események, az addig fajansznak látszó világító kockák új szerepkörben már a színpad (ahol a vonagló csaj besül az előadás szövegébe, midőn kiszeret belőle a pasija ld. fent) körüli nézőtér ülőhelyei lesznek, a balsorsú előadás végén pedig ölbe kapják, és kiviszik… (hogy ez most a saját stoki, avagy a korábbi jelenetből képzeljünk-e bele valamit, azt ránk bízzák.)

No szünetben a női mosdó magányában megtudom egy lelkes nézőtárstól (a másik fülkéből), hogy “ez annyira imádnivalóan cukiiiii! Olyan jóóóóól néz kiiiiii!”, hogy gyorsan menekülőre fogom, és megkeresem nagykamaszom, aki bátran kávézni indult, hogy el ne aludjon a következő egy-két órában.

Az utcán lelem kissé durcásan, majd finoman puhatolózom, hogy mizu a kávéval. Már röhög… Az a srác szolgálta ki, aki pár hete első naposként nem ismerte fel a bubis vizet, így a kiszolgálást offolta. Ma a hosszúkávéból sikerült egy kávéspohárnyi (kanál + cukor járt hozzá!) hideg tejet adnia, tök kedvesen, előzékenyen, csak a koffein tartalom hiányzott baromira.

No feldobtam a kölyöknek a labdát, mint annó tavaly II. Edward esetében: a) menjünk haza, b) menjünk haza… válassz, de gyorsan… még leültünk kitárgyalni a letolt gatyás jelenetet, hogy én is megérthessem (kevéssé sikerült, pedig okos, sokat látott kölyök, hiába vagyok elfogult), szerinte nincs elég művészi véna bennem… szóval ma ez kifogyott, így ennek hiányában dobtuk a második felvonás lehetőségét, gyanúnk szerint Dorian Gray most jól lezüllik, aztán a végére nagyon tragikusan énekel még egy sort, vagy meghalás vagy megölés okán. Már nem fog számunkra kiderülni, de szép marad az tuti, mert azt még az első felvonás végén, az első jól szóló dal közben megígérte.

Dorian Gray szerepében Kocsis Dénes próbálta meg a lehetetlent: elbűvölni a félmeztelen testével a közönséget, hát aki bukik a gebe-horpadt hasúakra a húszas korosztályból, az jól jár, mert hangja az van, a színház táncosai között a múltkoriban sokkal klasszabb kockahasúakat csodálhattunk, szóval erre lenne még mit gyúrni, ha már mutogatva van.

Én sem fogom a helyet foglalni mások helyett a következő előadásokon, ezt tutira megígérhetem. (és a magas nagykamasz mögött sem kell morogni, hogy nem lát a kisnövésű néző, sorry, előre kell jegyet venni ez esetben, avagy a 6. sorba a KIT nézőterére, mert pont ott kezd emelkedni).

Rómeó és Júlia – Budapesti Operettszínház

Ha már régen elhagytad a humorérzéked, akkor most kattints tovább. Köszi!

Veronában találjuk magunkat, ahol Lőrinc baráttal (Földes Tamás) nyitunk, aki cseppet magába van zuhanva, de hamar jobb lesz a hangulat, mert megjönnek a srácok: Benvolio (Kerényi Miklós Máté), Mercutio (Bálint Ádám) és Rómeó (Veréb Tamás).  Előtte még ölik egymást a Capuletek és Montague-k, össznépi tánc közben tépik meg egymást. Montague mama (Auksz Éva) picit hisztisen keresi Rómeót, közben a Capulet házban már a bálra készülődnek, ahol Júliát (Jenes Kitti) próbálja majd a család kiházasítani, jó parti reményében fésülködnek a dadussal (Polyák Lilla) és Capulet mamával (Füredi Nikolett).
Bálba készül a három jómadár, persze álarcban (itt jön a közönséget sikítozásra ösztönző – Lehetsz király örökbecsű, nyomokban Bereczkit, Dolhait, és Mázst tartalmaz), mert Capuletékhez másképpen állati nehéz lenne bejutni. Tybalt (Szabó P. Szilveszter – a közönség legnagyobb kedvence, itt a sikítás frekvenciája már füdugóért kiáltana… ha kihallatszódna…) Júlia unokatestvére érzi úgy, hogy a lány ártatlanságára kell vigyázni, így még az sem zavarja, ha ezzel simán megöli a bulit. Rómeó viszont így is összefut Júliával, és Ámor nyila pont arra jár, hogy betaláljon. Mivel a bált Tybalt hamar szétzavarja, a két rivális család egy rendezvényen nem lehet jelen, ezért a fiatalok már titokban randiznak, ennek megszervezésére alkalmatlansága okán a dadus lesz a kiválasztott. Nem lehet annyira béna, hogy ne találkozzanak a szerelmes fiatalok, sőt Lőrinc barát tökös módon még jól össze is házasítja őket. Dúl a l’amour, de az tisztán látszik, hogy a két családnak ezt nehéz lesz beadni.
Rómeó és Júlia míg egymással vannak elfoglalva, addig anyáik éppen próbálják megfúrni a kapcsolatot, az ősi gyűlölködés okán. Ez a cicaharc pöpecul elbukik, viszont olyan hidegrázósan énekelnek, hogy zeng a ház, és mozog a csillár.
Itt meg is állhatna a történet, de idáig olyan szép, és kerek, úgyhogy most jött el a pillanat, hogy Rómeó és Tybalt újra összefussanak. Rómeó próbálja elkerülni az elkerülhetetlent, így segítségére érkezik Mercutio barátja, aki beleáll a konfliktusba, ekkor meg  Tybalt simán leszúrja. Rómeó némi önvédelemnek álcázva hamar elvágja Tybalt torkát, így a meccs jelen állása egy-egy hulla. A két család gyűlölete fokozódik, és Verona feje: Escalus herceg (Anger Balázs) tuti kis büntetést talál ki: Rómeót száműzi Veronából. Mindeközben Paris (Szerényi László), már udvarlási szándékát jelzi is a Capulet családnak, akik erősen pozitívan állnak a megkereséshez.
Információhiányos a családon belüli kommunikáció, mert Júlia ezidő alatt Rómeóval múlatja az időt a már hitvesi ágyban. Mígnem a dadus riadót fúj, és Rómeónak mennie kell.
Mivel Paris nősülne, Júlia meg  még 1x nem akar férjhez menni, pláne nem ehhez a pipogya típushoz, ezért magára rántja a búskomor depressziót, és elrohan Lőrinc baráthoz. Hát a legjobb helyre ment, a hülye ötletek mestere ki is hozza nyerésre a szitut: csak álmérget kell bevenni, attól majd jól kinyúlik, pont úgy, mint egy hulla, de nem lesz gáz, a kriptában majd magához tér, addigra némi szervezéssel Rómeó is befut, onnan meg fussanak tovább együtt, amerre látnak.
Itt bukik meg a sztori: a terv marha béna kidolgozásán. Oádig rendben van, hogy Júlia kiszasszony hazatáncol, és magába dönti a majdnemmérget, és ettől jól elveszti az eszméletét, és még hullának is néz ki. De: beavatva mellette senki sincs, így maximum a családi hisztéria kerül egy helyre, mert a megoldást a jó Lőrinc barát levélben küldi el Rómeónak, és kivel mással, mint a cseppet agyilag gyenge Benvolióval. A lelke fájdalma (meghalt Júlia! – látszólag) negatívan hat a szürkeállományára, így Lőrinc barát levelét apróra szaggatja, majd a szájával szavakat formál, amivel Rómeó már nem tud mit kezdeni: Júlia halott. A szerelme öngyilkos lett, de hirtelen, óriási bánatában.
Rómeó rohan, és még éppen összefut a Júliát gyászoló Parissal, majd némi önvédelem hatására elteszi láb alól. (hullanak a népek itt rendesen…) Mivel Júlia már nem lehet az övé, így Rómeó is halni készül, csak ő nem kamuból, hanem úgy igaziból. Ezért a korábban számára bekészített kötelet használva ráakasztja magát, és a biztonság kedvéért nehezéknek még viszi Júliát, az asszonyát. Szépen lógnak ott kettecskén, az egyik méreg, a másik akasztás áldozata, mikoron is végre hatni kezd Júlia csodabogyója, és magához tér. Pár percet csúszott csupán az időzítés, de Rómeó ott nyakában a kötéllel végleg megadta magát. Júlia ezt már végképp nem bírja elviselni idegrendszerével, így kirántja Rómeó kését, és ereinek felvágásába kezd mindkét csuklóján. Ehhez a művelethez még csak le sem kell kapcsolódnia a már hullára akasztott Rómeóról. Miután mindketten beadják a kulcsot, jön Lőrinc barát és bevillan neki, hogy az ötlet jó volt, csak megbukott. Szekérre pakolják a hullákat, és kitolják  színpadról. Még előtte befut a két család: a Capuletek és Montague-k, és próbálnak életben maradni, még akkor is, ha gyermekeiket elveszették egy régi családi veszekedés kapcsán. Béke halvány jelei érkeznek Veronába, a két család a közeledés politikája felé hajlik.

Közben persze ott voltak a slágerek, csodás díszletek, hihetetlenül jól táncoló-énekelő művészek, és persze az egész látványvilág.

A dalok továbbra is ebben a műfajtan itt fülbemászóak, erőteljesek.

Ennek az előadásnak a legnagyobb erőssége, hogy Shakespeare írta a Rómeó és Júliát, nehéz vacak előadást létrehozni belőle.

Az elaődás végén nem csak vastaps van, de állva fütyülve tapsol, örjöng a közönség, ez speciel a darabtemetés előtti utolsó nemdiák előadás. Nem véletlenül fut ez lassan 15 éve, mindegy ki rendezte (egyébként KERO), csak bosszúból sem emberileg sem anyagilag nem éri meg levenni műsorról.

Jön a végén a tapsrend, és mindenki megérdemli az éljenzést. Azt kevéssé értjük, hogy ha Júlia úgy hal meg, hogy felvagdossa az ereit, akkor miért pont a hasán van nagy piros vérfolt (érti a tök). Aztán gyors öltözéssel a legvégére az esküvői rucit rántja magára az ifjú, már halott szerelmespár.

Az utolsó ráadás után még a legnagyobb szám (Lehetsz király) az értékrendemmel teljesen megegyezett volna, ha már a tapsrendre mindenki feltámadt.

Igen, hasonlítgatom az első szereposztáshoz tizenévvel ezelőtthöz, és van olyan, ami akkor sokkal jobban tetszett, de erre sem lehetne egyetlen vacak jelzőt sem ráaggatni.

A látvány és a táncosok, az énekhangok, színészi játék mind-mind a helyén voltak. Fura egy darabtemetés, amikor a színház igazgatóján kívül mindenki szeretné a folytatást, a pénzükkel a darab mellett tüntető nézők meg pláne…

KERO rendezése, még szükség lenne ilyen teltházas előadásokra az Operettben.

P.S: Hogy nekem mi még  jut eszembe Rómeóról és Júliáról: ők a lúzer szerelmespár.

Másnak meg más jut eszébe róluk, pl. az, hogy 3 mondatban el lehet mondani a sztorit (youtube: ide kattints – 1.01.16 perctől):

“Rómeó találkozik Júliával, elbasszák, meghalnak” – mondta Alföldi Róbert színész – rendező összefoglalva tömören és gyorsan a lényeget.

Hát kell ennél több? 😀

Azért megnéznék egy olyan előadást a Rómeó és Júliából, ahol egy vagány-tökös rendező bevállalja, hogy életben hagyja a két főszereplőt. Na? 😀

 

Mágnás Miska – Budapesti Operettszínház

Két idióta nemes – Felsőrécsei Récsei Pixi és Alsótrécsei Trécsei Mixi (Oláh Tibor és Kocsis Dénes) hisztijével kezdünk (oké, az össznépi nyitódal után), akik Rolla grófnő (Lukács Anita) után epedeznek, de a szemükben lenézett Baracs mérnök (Vadász Zsolt) lecsapta előző nap a kezükről. A szerencsétlenkedés mintapéldányai, ennek ellenére a leggyengébb láncszemek (vágyódtam a másik szereposztás után ebben az esetben… ez van, ez jutott…).
A grófi pár: Korláth gróf (Faragó András) és Stefánia a neje (Kalocsai Zsuzsa) inkább  a szomszédba lassan afrikából avagy amerikából hazatérő grófnak szánják lányukat, és nem a felkapaszkodott mérnöknek.
Az egyetlen viszonylag józan a családból a kleptomániás Zsorzsi mama (Lehoczky Zsuzsa, az este egyik legnagyobb csillaga!), aki mindent lenyúl, ami csak kicsit is csillog.
A grófi ház nem élhet személyzet nélkül, így a két főhősünk a mosogató Marcsa (Peller Anna) és a lovászinas Miska (Peller Károly) szerelmes cívódására eszmélünk. Nem akármilyen kapcsolat ez: olyan vidékiesen szerethető.
Miska Baracs mérnök hívó szavára bármit elvállal, még azt is, hogy este a bálon eljátsza a szomszéd Eleméri grófot, némi betanulás után neki is futunk az őrületnek.
A drága papa alig unalmas Alagi történeteibe kezd bele a múlt századból, amit persze drága felesége azonnal leállít, a könyökén jön már ki.
Kegyet gyakorol a nemesi család, meghívják Baracs mérnököt az esti partira, nem gyanítva, hogy lánycsábítás és botrány várható.
A helyzet akkor fajul el végleg, amikor Marcsa Rolla grófnő segítségével megérkezik, mint Miska (Eleméri gróf) unokatesója, és állati csiniben hozza a bumfordi cselédlányt. Itt vesztettem el a fonalat végleg, már mindkét szememből ömlött a könny, annyira, de annyira kellett nevetni… a fülbe mászó dalok, a táncosok, a jelmezek, a báli ruhák (óóóó, a nagymama göncei…).
A végére Marcsa csak ráveszi Miskát, hogy vallja be a tutit: sose volt gróf, és Rolla grófkisasszony is végre kinyitja, na nem csak a szemét, a szívét is a mérnöknek.
Finálé, vastaps, ráadás, álló-tomboló nézősereg 🙂 Verebes István rendezte, vagy 15 éve… sose lehet megunni 😀
Meg kéne nézni a másik szereposztásban is 😀

Update: másik szereposztásban: Felsőtrécsei Récsei Pixi Csonka András előadásában már felfut a Pellerek szintjére, és nagyon sokat lehet rajta végre nevetni. Baracs mérnök Barkóczi Sándor esetében pedig életrevaló, és kicsit sem unalmas. Érdemes volt még 1x megnézni, más szereplőkkel.