Pesti Barokk – Belvárosi Színház

Retro 1984 a színpadon. A Kádár korszak még virágzik, Pesten pedig a 93 éves nagymama (Kern András, minden porcikájában az!) együtt él “kisunokájával” (Szabó Kimmel Tamás), aki éppen azon tervezési fázisban van, amikor a menni-nem menni Amerikába problémakör napi szinten betölti az életét. Cikkeket ír, fordít, regényt is írna, és még megannyi klasszik bölcsész tevékenységre alkalmas, de ebből nem a magyar meggazdagodás néz ki. Sőt, inkább a szétzuhanás előszele érezhető. Kicsiny családjukban Ernő (a tipikus nagybácsi szerepében Mészáros Máté) a kakukktojás, de ez ugye minden családban feltűnik (nagynéni, nagybácsi, közeli-távoli) az élősködés mintapéldánya, a túlélési ösztönnel megáldott, viszont rendkívül antipatikus rokon. Ha kell akkor a beteg nagymami elől zabálja fel a kaját, kihasználná főhősünk – Koszta János – külföldi kapcsolatait is, és nem meglepő módon a tanácsi lakásra is lecsap a végső pillanatban minden benne lévő cuccal együtt. János döntésképtelen, így két nő között padlóra kerül, Évit (László Lili) dobja, pedig a csaj ragaszkodna, Mari (Grisnik Petra) pedig sok megcsalás után inkább Amerikát választja, ahol már előretolt haderőként János Gábor nevű haverja (Schruff Milán) építi a lehetőségeiket. Menet közben még bepróbálkozik a hatalom arca, a tartótiszt szerepében – Mészáros Máté –  némi besúgó melóval megkínálva Jánost, aki nem sokat tépelődik a szitun, mire elhajítja a nagy lóvéval és utazással kecsegtető spicli állást.
A legtipikusabb jelenetekben a nagymama jelene és múltja rajzolódik a színpadon, Kern András amint megjelenik könnyezünk a nevetéstől vagy a meghatódottságtól. Fájó a búcsú, de mégis ízlésesen, de tipikusan megy el. A temetői jelenet mindent visz, a kórházi lehetőségek bemutatása pedig sajnos a mai napig aktuális.
A Modern Talking és házibuli zenék annyira visszaidézik a nyolcvanas éveket, hogy szemeim előtt megjelenik az a miniművház kisterme, ahol a filmet először párnákon ülve a napközis csoporttal megnézhettük 🙂 A kissöprű az óbudai temetőben pedig ott vár a síroknál várva, hogy mi is arra járjunk és rendbe tegyük időnként. Annyi ismerős családi mondat van a színpadon, hogy csak pislogunk, de nem csak mi, a körülöttünk ülők is, szünetben pont erről beszélgetnek.

Göttinger Pál rendezte, keserűen vidám, nagyon nosztalgikus, végig szívhez szóló előadássá.

Mojo – Belvárosi Színház

Gengszter-komédia, a jobb fajtából.

Az ötvenes években járunk a londoni Soho-ban, ahol az Atlantic klub személyzeti részén találjuk magunkat, ahol ki mások, mint az ott dolgozó light bűnözők éppen a saját főnökük megbeszélését próbálják drog és pia mámorban elemezni. Nem könnyíti meg a helyzetüket, hogy a klub főnökének, Ezekielnek az irodájában zajlik a megbeszélés, ahol Silver Jonny, a kupi sztárénekese is jelen van. Sam Ross érkezett a konkurens klub és banda feje, hogy egyezkedjen. Ez nem sikerült számára rosszan, mert simán kettéfűrészeli a vendéglátóját, és a kukákba helyezi a hullát. Majd jelzi ezt a néhai bandavezér jobbkezének Mickeynak, aki a fiúkkal együtt megpróbálja átvenni, megmenteni a helyet. A problémát fokozza, hogy Ezekiel fia, Baby erősebben drogos, mint felnőtt volna, és csupán eleinte a hisztériát növeli. A három jómadár alkalmazott megpróbál mindent a saját előnyére fordítani, a megoldási javaslataik is pontosan ezt trükközik. Tehát tök mindegy mi lesz a klubbal, ők azt vastagon leszarják. Apró szösz a gépezetben, hogy a főnököt brutál módon kinyírták, de még az aranytorkú Silver Jonny is köddé válik. Amikor Baby cseppet a józanság felé tendál, már kezd kialakulni benne a kép, hogy valójában mi történhetett, ennek hatására viszont Michey kidobja a csapatból. A többiek pedig bentlakóként készülnek fel a konkurens banda érkezésére, akik baromira át akarják venni a klub üzemeltetését. Mivel a szerek határsára kevésbé éberek, így visszaérkezik Baby, aki miután kinyírta a Sam Ross nevű konkurenciát, visszalopja a zseniális Silver Jonny-t is. Már tisztán látszik, hogy a három jómadárnak melyik oldalra kell állnia, és ismét váltanak, most Baby mellé vetődnének… de ő már átlát rajtuk, így Mickey csapatába szavazza őket, és padlóra kerülnek egy nagy fegyver terrorja által.

Gengszter szlengben íródott az egész előadás, vicces, elgondolkodtató, pörgős a legvégéig, egy pillanat alatt változnak a helyzetek, az erőviszonyok az előadás mindkét felvonásában.

Göttinger Pál rendezte, játszák: Szabó Kimmel Tamás, Nagy Dániel Viktor, Csőre Gábor, Schruff Milán, Lestyán Attila és Hunyadi Máté.

Valódi hamisítvány – Belvárosi Színház

Maude egy lakókocsiparkban lakik, igazi túlélő típus: a turizás, és lomizás királynője. Cseppet nagyszájú, és nem ijed meg a saját árnyékától, a talpraesettség vele született képessége, hiába rúgják ki vendéglátós nem pont álommelójából, akkor is talpon marad. Lelki fájdalmait némi alkohollal gyógyítja éppen, mikor megérkezik Lionel, aki viszont egy nagyképű-nagymenő műértő, az orrába zuhog az eső annyira el van szállva magától.
Maude szerzett fillérekért egy festményt, amiről meggyőződése, hogy a híres Jackson Pollock alkotása, és most ehhez szeretné Lionel szaki számára pozitív véleményét begyűjteni.
Kevés az esély, hogy a majdnem kukázott cucc eredeti lenne, de minden ellenkező érvelésre van válasza Maudenak és Lionel már egyre inkább hajlandó meghallgatni, sőt elkezd nemcsak beszélgetni a két totál különböző ember, hanem Lionel még saját magáról is mesél. A bukott házassága mellett, csupán bukott karrierje a cikibb, de Maude válaszai újra emberivé varázsolják.

Szóval a nagyszájú, harsány, de végtelenül jószívű Maude simán megszelídíti a nagyképű, finnyás Lionelt.

Minket meg nézőket Hernádi Judit és Kern András varázsol el. Minden este megnézném… 😀

Valló Péter rendezése a Belvárosiban telitalálat. Tökéletes este volt! Nevettünk, meghatódtunk, szerettünk.

Ne most drágám! – Belvárosi Színház

Csak a logisztika kedvéért: ez a régi Filmmúzeum, a Zsinagóga mellett, így talán könnyebb odatalálni.

Ez az a darab, amit még a 90-es években a Madách-ban Szerednyei Béla és Gálvölgyi János követett el, és sacc még anyira emlékeztem, hogy nagyon röhögtünk.

Csonka András és Mihályfi Balázs neve csábít el, irány a színház.

Még éppen hogy kényelmesen elhelyezkedünk, mikor befut egy polgármester, akit megkértek, hogy meséljen – no nem az időjárásról, avagy a falujáról, hanem Csonka András megkattant egészsésgi állapotáról, ami miatt, mivel a beugrást nem vállalta senki, így mikroporttal oldják meg, hogy legyen hangja a többi színésszel ellentétben.

Apró közjáték, ami a végén derül csak ki, hogy mennyire fontos.

Az események közepén találjuk magunkat, ahol Arnold Crouch (Csonka András) és Gilbert Bodley (Mihályfi Balázs) a saját üzletükben készülnek életük legkáoszosabb napjára…. illetve arra készülni előre nem lehet, mert itt aztán végképp a legfurább helyzetek adódnak. Mr. Bodley mindenképpen feleséget akar csalni, ennek a bunda az ára, ami viszont a pénzügyi konstrukciónak megfelelően már a megvehető kategória. Jön is a cicababa férje és fillérekért meg is veszi a bundát. A férj újra befut, akkor már a titkárnővel, akinek szintén jól áll a bunda.. Ezen csalfa csajok egyetlen dologban biztosak, itt és most le nem  bukhatnak, így ha a tesze-tosza  kedves Crouch lesz  a pasijuk időre-órára, akkor az őket simán kihúzza a slamasztikából.

Befut és zavart okoz a sztoiban a Fregattkapitány és kedves neje, kik a bolondok szerepkörében tündökölnek. Az egyik legfontosabb mellékszereplő a 9-es busz és az új párja az óra, mely mutatója is remek ruhafogasnak használható.

A bundák, a csajok csodásak, a két tulajdonos (Csonka András és Mihályfi Balász) ahogy az események haladnak, egyre inkább kifordulnak a való életből. Már a kanapé mögött bújkálnak, mikor Mr Bodley felesége befut és tovahalad Mr Harry McMichaellel…. ébrednek már a bundaszalonos jómadarak, és megreptetik hamar a feltorlódott feleség-szerető kombinációkat.

Persze a végére megússzák, vagy legalábbis azt hiszik.

Mi nézők abban hiszünk, hogy a mai estére a legjobb előadást választottuk: nevetünk, síruk, újra nevetünk, és emellett a hátsó gondolatainkban Csonka Andrásnak drukkolunk, hogy a betegséggel bevállalt előadás ne fájjon neki olyan nagyon. Profi színész, nem is látszik rajta (csak a mikroport), a játéka fergeteges. Jó ütemben, jó időben csattannak a humorbonbonok.. A helyzetek váratlanok, és az arra adott válaszok is. (bár elég sablonos, hogy minden felmerülő problémára a megoldás az, hogy dobjuk ki az ablakon… aztán vagy elviszi a busz, vagy fennakad az órán, és a portás már erősen idegi alapon telefonálgat.)

A végkifejlet meglepő, vicces és igazán a két főkolompos játéka aranyozza be az estét!

Mindenkinek érdemes megnéznie, aki nagyon vidáman szeretne távozni a második felvonás végén.

Hálás köszönet Csonka Andrásnak, hogy nem lemondta az előadást, hanem szívvel-lélekkel végigjátszotta, a taps duplán szólt ma neki! Jobbulást kíván  mindenki, és azt, hogy ez a ma esti játék gógyítólag hasson rád, és a szíved örömmel töltse fel a tapsunk, amitől a szervezeted legyűri a bacikat/vírusokat, és újra egészségesen várhat vissza a közönséged.

Belvárosi Színház: kényelmes, barátságos, roki barát, kedves a büféstől a jegyszedőkig mindenki.

Venyige Sándor rendezte az előadást, jól tette 😀

Szeretemszínház ez!