Krizshow – Krizsó Szilviával – Átrium Színház

Miért járok rendszeresen Krizshow-t nézni?

Nehéz a válasz. Nem előadás, nem klasszik színház, mégis 3-3,5 óra igazi kikapcsolódás. Már nem is zavar, ha lecsúszok róla a TV-ben (már ha lenne bekapcsolható darab a háztartásban…), mert ott, és akkor személyesen mindent láttam, és viszem az élményt tovább.

Hajdú Steve vicces történetekkel érkezett, na meg Magyar Attilával, és ha kettejükről más nem is jut eszembe ezentúl, akkor az biztosan, hogy Steve esküvőjén négykézlábra sikerült ünnepelni magukat.

Gálvölgyi János olyan sztorikat mesélt, amin még mindig vigyorgunk, majd érkezett az este meglepetése: Rózsa Gyuri, aki nem csak befutott, még belekezdett zongora kísérettel egy dalba. Ha azt mondom, hogy szakadtunk a nevetéstől, akkor az halványan karcolja az igazságot, annál jobban viháncoltunk.

Pogány Judit mélyebb, komorabb, lelkizősebb estéjébe szinte berobbant Molnár Piroska, az energiabomba, és átvette a hatalmat a színpad felett. Hallgattam volna őt egészen reggelig.

Aztán a hosszú nyár után az ősz visszatért, így mi is a színházba, ahol rögtön Bródy János – Koncz Zsuzsa volt az ígéret, de sajnos az influenza volt az erősebb, így Bródy mellé Tolcsvay László érkezett.

Bródy János “szabadegyetemi” oktatást tolt, mindenről tudott beszélgetni hosszan és érdekesen, kérdező nélkül is lenyomta volta a show-t. A nyugger megfejtése is kiderült, hiszen az az öreg, nyugdíjas rokker megfelelője, angolul természetesen Jagger 😀
Kocsák Tibor érkezett vendégként, és együtt énekelték új musicaljük fináléját ketten, együtt. (Képmások?) Bulgakov: Moliere – Álszentek összeesküvése című darabja alapján írják ketten.
Bródy új dalszövegét Krizsó Szilvi olvassa fel, lesz ez még zenével jobb is ám!
Bródy fut át az Operettbe meghajolni az aktuális István a kirány bemutató végére, és jön helyette a zseniális Tolcsvay László, és nem is sokkal később az ő jobbkeze, és vendége: Müller Péter Sziám. Van itt minden: versek, dalok, improvizált vers, amiből dal születik néhány perc alatt a színpadon.

Miért gyere az Átriumba a Krizshow-ra? Mert ha kapsz jegyet, tök szerencsésnek érezheted magad. Mert ha találsz parkolót, még szerecsésebb csillagzat alatt születtél. Ha nincs sor a büfében, akkor állati finom sütikből falatozol. De a legjobb, hogy olyan művészek beszélgetnek a színpadon, és hoznak extra produkciót, akikkel úgy általában nem futsz össze az utcán. És végül miért is ott nézd meg és ne a TV-ben? Nekem erre egy mentségem van: nincs Tv-m…

 

Chicago – Átrium Színház

3,5 óra, amit annyira, de annyira néztünk volna még tovább…

Roxie Hart (Sodró Eliza) vágyik a sikerre, ami Chicago-ban (biztos csak ott? 😉 ) a szereposztó díványokon keresztül vezet. Fred Casely (Figeczky Bence) pont szervező az egyik helyi kócerájban, ahová Roxie vágyik, ki is használja, a naív Roxie-t, dugásért cserébe nem, hogy szerepet, saját számot nem kap, csupán kioktatást, és a felkérést a további szolgáltatásokra. Roxie előbb üt, mint kérdez, sőt. Simán agyonlövi a fickót.

Van neki egy tuti papucsférje – Amos Hart (Mihályfi Balázs), aki helyből nagy szerelmesen magára vállalja, hogy kinyírta a betörőt, az alvó felesége védelmében. Hamar megbukik, mert kiderül, hogy a “hűséges” asszony biza ismerte a néhait. Ezen cseppet bepöccen, mert az is hamar napvilágra kerül, hogy mennyire közelről sikerült megismerni a holtat. Innentől a férj kicsit sem akar a hülyepapucs lenni, és már nem viszi el a balhét, Roxie pedig bekerül a sittre.

Morton mama (Hernádi Judit) a mindenre kapható, korrupt börtönőr terelgeti a rábízott pasigyilkos csajok életét, mindenki választhat: vagy fizet, vagy ül. Mindenre van megoldás, és árfolyam. A legnagyobb sztár Velma Kelly (Parti Nóra) a cellalakók közül, aki korábban népszerű díva volt, csak megcsalás esete forgott fenn, és valami emlékezetkiesés okán, azt már nem tudná pontosan felidézni, hogy a huga és az akkor még nem ex pasija hogy haltak meg egy félrelépéses estén. A többi vagány börtönlakó is tök ártatlan: aki csak a zöldséget szeletetle, majd a férje szívétbe fektette bele kését, a másik szenteste a csendeséj zenéje mellett nem viselte jól a távkapcsolóval való kommunikációt a tv felé és még hasonlóan kreatív megoldásokkal bekerültek gondoskodnak a folyamatosan izgalmas kóterlétről. Kiemelkedik a magyar lány, aki pont alig beszéli még tájszólásosan is a helyi angolt, de azt fixen el tudja mondani, hogy ő bizony ártatlan.

Morton mama kedves a lányokhoz, azok meg vele, és még jutalmul azt is a fülükbe súgja “Sohase mond…” 😀

Morton mama némi lóvéért cserébe (50-100 dollár között), már akár fel is hívja Billy Flynn ügyvédet (Fekete Ernő), aki pont a gyilkos csajok megmentésének specialistája. Őszinte fickó: nem kérdezi ártatlan-e, csupán azt, van-e 5000 dollárja. Ha van, akkor vállalja az ügyet. Ügyes ügyvéd, nemcsak a tárgyalóteremben dolgozik, ahol minden tárgyalás felér egy színi előadással. Nem, ő előkészíti rendesen a saját bejáratott újságíró hadával, hogy a média teremtse meg azt a helyzetet, amiben a bíróság már máshogy nem is dönthet. A média egyik legjelesebb képviselője Mary Sunshine (Bercsényi Péter), aki minden bulvártémára és friss hírre elsőként vevő. Nem is csak vevő, olyan csajosan jól énekel pasi létére, hogy kapaszkodunk rendesen a székünkbe. Összejön a reklámkampány Roxie-nak, ezzel két célt ér el: sztár lesz, már akkor, mikor még ki sem szabadult, és ebből fog élni a sitt után. A másik, hogy az esküdtek csak jobb szándékkal tárgyalják egy ekkora már  sztár ügyét. Velma cseppet berág, mert nemhogy Roxie miatt kellett elhalasztani a saját tárgyalását, az azon a tárgyaláson tervezett trükkök bevetése, már Roxie-nál landol, és meg is valósítja, hiába hülyézte le Velmát még a próbán a sitten.

Érkezik végre a tárgyalás napja, ahol Roxie már újra az egyszer már kirúgott Billy Flynn ügyfele (a magyar lányt kivégezték, mert szar ügyvédje volt, és még csak nem is hallgatott rá.. sanszosan ártatlanul), szóval nem bírja a feszültséget, egyre jobban fél attól, hogy kötélen végzi, ezért visszatér Billyhez.

Nemcsak gyilkos, táncos, és már celeb, de okos is ez a lány, mikor lekerülne a címlapokról random bedob egy olyan inforációt, amitől mindenki lehidal: gyermeket vár. Van az a pénz, amiért az orvosszakértő is látja azt a gyereket.

Az matekból biztos, hogy ez a kölyök nem a férjétől van, így némi ügyvédi cseles noszogatásra a már nem annyira papucsférj beadja a válást, ahogy az ügyvéddel Roxie eltervezte előre. Ó, szegény Roxie, aki terhes és még a hálátlan férje is elhagyta. A sajnáltassuk meg magunkat az esküdtszékkel megy a leginkább, egészen addig, míg fel nem mentik. A celebség csak mindaddig tart, amíg nem jön egy új, egy érdekes eset, de amint megérkezik a szomszéd tárgyalóterembe az újabb gyilkos, a reflektorfény már vándorol is tovább.

Mindkét csaj – Roxie és Velma hála Billy oldaadó tehetségének felmentésre kerülnek a bíróság álatla, ártatlanul távozhatnak. Csodálkozunk, egy ilyen minden hájjal megkent ügyvéddel?

Amos imádja a feleségét, de Roxie a felmentése után csak kineveti, szó sincs normális terhességről, csak kamu volt a szabadulás érdekében a gyerek. Amos a lábára áll, és saját kezébe veszi nyúlfarknyi életét és az addigra előkerült fegyverével nem a hazug nejét veszi célba…
Eddigre a celebség, hírnév tovaszáll, és nem marad más választás, mint a két egymást korábban gyűlölő exsittes lány együtt vállal varieté műsor a külvárosi közösségi házban.

A két lány harca itt véget ért, a gyilkosságért mindkettőjüket felmentették, Billy segítségével, és most egymást támogatva építik fel új életük.

A kezdéstől a végéig jön és jön, mindig jön a konferancié (Hámori Ildikó), aki az első lépéseiben egy gyomorideges,remegős nagymamát mutat, majd egyre inkább a bolgodság keresésére tesz fel az életét. Jön ha kell, ha nem (inkább kell, még sokszor)sokszor és sokhelyen látja meg a boldogságot, mindazt mit tömegesen kergetünk.

Chicago egy olyan város, ahol minden pénzért megvehető, sok pénzért még az igazságszolgáltatás is úgy befolyásolható a média által, ahogy az elítélendő gyilkosok megfizetik és kérik. Nincs az a mocsok, amit egy gátlástalan ügyvéd + a firkászok ne tudnának tisztára mosni.

Korrupció, gyilkosság, irányított média, szex, megcsalás-hűtlenkedés ez mint egyenlő Chicago-va. Vagy mégsem? Vagy mi akartuk így? Mi választottuk ezt az életformát?
Meddig lehet korrupcióval kimenteni gyilkosokat a börtönökből ? Miért kell a legbefolyásosabb női gucci táskában feszíteni a kampányok főnökének (ronda is, drága is, hol is láttam már…)?
A bíróságon mindennel lehet érvelni, még a mássággal is, mert nem minden az, aminek látszik és ezt rögtön Mary Sunshine példáján mutatja be sztárügyvédünk.

Minden színész és színésznő pont azt játszotta el, amiről a szerepe szólt, szókimondóan, bátran, nagyon harsányan, és ami a szívén, az a száján gondolkodással. Mennyivel egyszerűbb lenne az élet, ha megszoknánk, hogy mindig az igazságot halljuk.
Ez egy igaz gondolkodás? Ez egy igaz ország? Vagy csak Chicago?

Alföldi Róbert rendező elvitt minket Chicagoba, azt hittük elrepít oda, közben meg itt maradtunk Pesten, de mégis hátborzongató, hogy valami nagyon hasonló élethelyzetek alakulnak ki az egész országban.

A sajtó bármire képes: felemel, celebbé tesz, elítél, lejárat, befolyásol… és elfelejt…

A Chicago előadás nagyon mai: szó volt a korrupcióról, a mindent megtehet sajtóról, a “pártatlan” igazságszolgátatásról, hétvégi vidéki fellépésekről a stadionokban, a kényszerűen széthullott családokról, megjelentek a színpadon a kommunikációs szakemberek (megrendelt firkászok a Guccival), benne van a hit, a magyarság, és a lehetőség…

A látvány: a jelmezek + a tánc annyira eggyé váltak az előadással, ha nem lennének nem is működhetne a történet ilyen katarzis felé. Az élőben szóló zene tette még eredetibbé, még hangosabbá ezt a nem könnyű, ugyanakkor rendkívül szórakoztató-elgondolkodtató előadást.

Az élő zene pörgeti fel az összes dalt, dallamot, határozza meg a nagyon vagány táncos jeleneteket.

Nagyszájú, végtelenül őszinte érzésekkel mindent kimondó és megmutató előadás 3,5 órában Alföldis rendezésben az Átriumban. Mágnes lesz ez a darab, odavonz majd elég nagy rendszerességgel.

Semmi konferencia – Átrium Színház

Élő zenekar! Élő zene, Lovasi András, Scherer Péter!

Péter 11 éves kissrác, aki anyukájával lakik együtt, mire lennének barátai rögtön költöznek. Anyukája nem az a bőbeszédű csaj, Péter érzi, hogy valami gubanc van, de amikor rákérdez, hogy mi a gond, mindig egyetlen válasz érkezik: semmi. Ez annyira foglalkoztatja, hogy a szomszéd köpködős bácsitól elcsenve az ötletet ő bizony konferenciát szervez a semmiről. Legjobb barátja Jónás, aki a lakótelep szomszédjában egy fa odvában csövezik, na ő lesz a konferencia főszervezője, Péter ötletének megvalósításásra ő a felkért megoldóember.
Nem az a feladós fajta, így bevállalja, hogy meghívja a semmi szakértőit: a politikust, az űrhajóts, a buddhát, a fizikust, a néhai rúdtáncost stb. Közben zajlik a történet több síkon: mesél Péter anyukája és mesél Jónás is. Péter anyukája szerető státuszban töltötte legszebb lánykorát, majd ő is kettős életet élt, de nem volt mázlija, így két szék közül a pad alatt landolt. Jónás szerelmében csalódva egészen Londonig futott, ahol sikeres karriert futott be: sofőr, testőr, majd dj lett, ez utóbbit túltolta egy klub felgyújtásával, aminek jutalmát leülte, majd hazatért a nagy semmivel a fa odvába csövezni. Spoiler, ne olvasd tovább: Zsuzsa, Péter anyja expasijával összefut az éjszakában, mint sofőr, de pánikszerűen az  út szélén hagyja új feleségével. A piás exről a másnapi lapokban olvas: nem lelte az utat, ebből tragédia lett. Magához veszi exe fiát, így kerül hozzá Péter. Jónás sem csupán idegen, hanem a kirúgott másik ex, amelyik bánatában rohant Londonba. A semmi konferencia speciális megvalósítása után a hazatérő Pétert anyukája azzal fogadja, hogy elmondja életének történetét, hogy mi az a nagy semmi, amiről eddig nem tudhatott. Jónás aggódik a gyerekért, így megy kimagyarázni a szitut, ahol is összefut régi szerelmével, és innentől már semmi gubancolódás nem történhet…

Minden szerepben: Péter, anyuka, Jónás: Scherer Péter, aki zseniális!
Lovasi András a Kiscsillag zenekarral végigtolják az előadást, mint egy rockkoncertet, minden dal éppen a történetszálat viszi tovább. A semmi konferencia a csúcs, ahol Scherer Péter eljátssza a konferencia összes résztvetőjét, hogy barbi babával, hol fényjátékkal, hol pantomimmel, hol csupán arcjátékkal, de látványban a halröptetés az egyik legütősebb rész.

Minden jó darab után elgondolkozol, hogy mi is lehet, amit tanulásgként, gondolatként hazaviszel, mi most azt vittük haza, hogy a leggubancosabb családi dolgokat is meg kell beszélni, ki kell régészkedni a fájó sebeket is a múltból, hogy ne mérgezzék meg a jelent, és ne jelenthessenek többé veszélyt a jövőre.

A zene: dögös, dübörgős, dallamos, a szövegek mindent a helyére tesznek, az egész hangulat a régi házibulik, rockbulik tombolását hozza. Aprócska zavaró tényező, hogy a közönség színházi fegyelemmel ücsörög, amikor a lábam már táncol a sorban egyedüliként… hát itt ugrálva lehetre rázni, ropni, tombolni, ez annyia, de annyia jó zene és élőben tolják!

Nagykamaszom nem túl jó kedvvel futott neki az estének, a “nem tudjuk mire számítsunk, baj nem lehet, majd meglátjuk” felállással, és feldobottan, csupavigyorogva indultunk haza.

Végre újra egy olyan előadás, ahova bármikor érdemes beülni, és elengedni magad, sodor a lendület, szenzációs az előadásmód.

Földes Eszter rendezte ütősre, látványosra, szuperbulira!

Az öldöklés istene – Átrium Színház

Veronique (Herczeg Adrienn) és Michel (Hevér Gábor) nappalijában tudjuk meg azt a rendkívül sajnálatos tényt, hogy gyermekük két fogát egy bottal felfegyverezve (nem, mégis inkább a kezében) kiverte  a másik házaspár fia, kik: Anette (Péterfy Bori) és Alain (Szikszai Rémusz).

A kölykök párizs egyik játszóterén kaptak össze, életkorukat tekintve tök normális időszakban: 11 évesek, és éppen játszottak. Az picit később derül ki, hogy a sérült kölyök némiképpen a helyi banda vezére, a botos srác, pedig miatta nem kerülhetett be a bandába, sőt árulónak nevezték. Na ez lehetett a kiváltó ok, ami miatt a kimaradott gyerkőc úgy gondolta, hogy ha már a kezében az a bot, akkor ezzel jól szájba vágja az ellenfelét, ki erre a legkevésbé sem készült.

A szülői kezdeti beszélgetésből kiderül, hogy annyira nem volt büszke bandavezéként arra, hogy ki verte ki a fogait, így csak némi szülői felszólításra dalolta el. (akkor most ő is áruló? – merül fel a kérdés fél órával később)

A szülők egy kultúrált megbeszélésre gyűlnek össze, ahol a kultúra a kényszer hatására jelenik meg mindkét házaspárnál. A vendéglátók próbálják megbeszéléssel rendezni a konfliktust, az asszonyok belevonnák a két harcban álló gyermeket is a kibékülés-megbánás-bocsánatkérés folyamatába, az apukák pedig erre tesznek magasból, nekik már pont elegük van ebből a harcból, hiszen ők is voltak bandavezérek fiatalabb korukban, és ők is bunyóztak az ellenféllel. Hol itt a probléma?

Az este nemcsak a taccsot dobja ki Anette, de a jómodorát is kinthagyja a fürdőben (ahová emberi alakot ment ölteni a hányás után), és visszaérkezve kellemetlen kérdésekbe futnak bele a háziak.
Apró alapzaj, hogy Alain éppen telefonál, az éppen meghatározása ebben az előadásban egyenlő a mindiggel, amikoron is pont azt szervezné meg ügyvédként, hogy kell elsunyítani egy gyógyszerkísérlet+forgalmazás mellékhatásainak kudarcát.
Mindeközben Michel próbálja kávéval és almás pitével gyógyítani a helyzetet, amibe némiképp belevinnyog a saját telefonjuk is, ahol a drága mama hívja a fájós hátával-lábával, amire pont azt a gyógyszert szeretné magába tuszkolni, amivel pont lapítani készül Alain.
A két család társadalmilag sincs egy hullámhosszon, mindegyik lenézi a másikat a munkája, életmódja miatt. Nem rossz egyik sem, ki mit választott.

A legnagyobb félelmük végül mégsem igazolódik be: nem eresztik össze  kölyköket, pedig azok gond nélkül hoznák a megoldását az ősök problémájára pl. simán, feltételek nélkül kibékülnének.

Közben nem csak a két család ugrik egymás torkának, hanem családokon belül Alain éa Anette is elég hangosan osztják ki egymást, majd Veronique és Michel a soros, ott is borul a csontváz a szekrényből a kapcsolatukra.

Még jó, hogy a két gyerek nincs otthon, ezeket a szülőket hallgatva másodperceken belül kibékülnének. Csak azok a fránya szülők, akik minden gyerekprogramba beleszólnak.

Keresztben működik a legjobban a kommunikáció: a pasik hamar összezárnak, így a csajoknak sem marad más mód: a két már rum+szívarral összebútorozott férjüket együttes erővel próbálják a józan (a rummal átiatott józan) ész felé terelni. Persz kinek mi a józan ész, ki mit mutat magáról kifelé, és ebből hol van az a hangyányi, ami még igaz is lehet.

Megtudjuk az előadás alatt, hogy mi az a Kalasnyikov, az öldöklés istene merre viszi a világot, és hogy mit nem lehet a csendes éj alatt csinálni…

Az előadás végére a férjek és feleségek is kiborulnak, a pia hatására meg kitör belőlük az őszinteségi roham, amiből bizton látszik, hogy nem is nekik a nehéz, hanem a velük élő saját gyerekeiknek megtalálni a világban a helyes és helytelen közötti különbséget.

A családok hazudnak egymásnak saját életük szépségeiről, majd már nem a másik családnak, hanem csak úgy személy szerint egymásnak is. Nincs menekvés, itt mindenki kiadja a saját feszültéségét, szorongását, hol van már a kezdeti kis udvariaskodó két párocska, a kanyarba sincsenek, csak a saját szempontjuból néző két házaspár, védve mindig a sajátjukat.

Bereczki Csilla rendezte az előadást, az egyfelvonásos komoly témákat, emberi kapcsolatokat feszegető darabban zseniálisan-hihető karakterek megformálói: Herczeg Adrienn, Péterfy Bori, Hevér Gábor, Szikszai Rémusz. Végig a színpadon, végig esdekelve, bukdácsolva az élet legfontosabb eseményét: miért kellett kiverni a gyerek fogát a játszótéren, mi volt az ok, megbánta-e, és bocsánatot kér-e.
Közben talpra tud-e állni egy-egy család, hogy elismerje a hibáit, és tudjon változtatni, hogy a következő időszak könnyebb legyen.

Nem nehéz változtatni, ha az igazsággal néznek szembe. De ők nem azzal néznek szembe, sőt.

Komoly téma, nevetősen feldolgozva, igazán elgondolkodtató-kikapcsolódás! Ezt még többször is látnunk kell!

A krakken művelet – Átrium

Sarntröllben járunk, az Expora készül a Honoshországból kiküldött kultúrális miniszter (Gyabronka József) és államtitkára (Bálint Adnrás). Még van 24 órájuk hátra, és egy “nemtudnimitszívott” tolmácsuk (Fehér Balázs Benő) fogja segíteni megoldani az eltűnt hold rejtélyét.

Számukra nem a pokol szabadul el, hanem a helyi Krakken, ami megbosszul mindent, de mindent, amit valaha elkövettek.  Krakken egy homokszörny, polip, vihar, és midnen rosszat helyreráz, így a honosh küldöttség el nem kerülheti sorsát.

Persze ők csupán az eltűnt helyi kapcsolatot keresik (és a hozzá tartozó irdatlan mennyiségű dollárban fekvő lóvét), amelyik a kiállításra készített holddal együtt válik kámforrá, és a honosh nyelven mukkot nem beszélő helyiekkel kellene a maradék 12 órában előállítani a lehetetlent.

Befut a két óriás színésznő: Lázár Kati és Molnár Piroska, akik több szerepben is a minisztert szivatják meg, a helyzetén csak szavakkal javítanak, tetteikkel egyre mélyebbre tapossák. (szék alá neveted magad a krakkenűző jelenetnél!!! és még hol a vége!)

Jó miniszterünk lépni nem tudna a megtaposott államtitkára nélkül, sőt nagyon létezni se (“még egy falunapot sem tudna egyedül megszervezni”), de nincs más választása, valakiben bíznia kell… nyilván mindennek ára van, amit dollár millióban mérnek, és nem csak a katonaság vezetője, a helyi maffiafőnök, de a végére kidedül, hogy a melengetett kígyó is a lóvé lenyúlásán dolgozott elég eredményesen…

Milyen szokatlan a helyzet, amikor a külföldi tv stáb nem a megszokott kérdéseket teszi fel, hanem belekérdez a kellemetlenbe (rasszizmus, hazaszeretet, hazaárulás… hol is hallottam én már ezt.. ), és nem hagyja magát kidumálással, mellébeszéléssel lerázni… sőt: totál alkalmatlan miniszterünk kénytelen mentenni az elképzelhetetlent: bocsánatot kér! (itt már a fikció résznél tartunk…)

Ebben a darabban mindaz a mocsok előtör, ami ma egy honosh minisztertől várhatóan a biliből kiömlik, ezek az idegen népek pedig saját krakken hiedelmükkel beteljesítik az elkerülhetetlent, lesz itt hold, mert oda azért ki is kéne lőni az alkalmatlant…

Megfeszül a közönség, annyit nevetünk, annyi helyzet, hirtelen poén, beszólás érkezik. Nem, nem csodálkozunk, felismerjük a helyzetet, és ha ma este már nem sírunk, akkor kinevetjük őket… őket? magunkat?

A díszlet, a jelmezek, az idegen nyelv, a prábeszédek, a jó ütemben felbukkanó, majd kámforrá váló szereplők olyan pörgésben, ritmusban szórják ránk a poénokat, hogy csak kapkodjuk a fejünket, és nevetünk, még akkor is, ha ez már a miniszternek is sokkkk 😀

Bodó Viktor rendezése most nagyon eltalálta a közönséget, a közönség pedig nagyon pontosan odatalált az Átriumba, ahol ezt láthatja.  Külön öröm, hogy ez a bemutató volt, így minden ebben részt vállaló közreműködő előbújt, és nekik is járt a taps, nemcsak a színészeknek, mert mindenki a maximálisat nyújtotta.

Azt hallottam fél füllel, hogy nehéz a pasikat színházba vinni. Elvittem a férjemet, és minden idei színházi mellényúlásomat megbocsátotta ma este! Ez az igazi jópasiknak, gondolkodásra alkalmas egyedeknek tökéletes előadás!

Nők az idegösszeomlás szélén – Átrium Színház

Az Átriumban, az Operettszínház előadása, így azért pontosabb.

A jegyvéltel oka a jó nézői vélemények mellett, az a kicsit sem vidám helyzet, hogy sokszor érzem magam úgy, na itt a vége, elég volt, idegösszeomlok.

Az előadás szünetében már vigyorogva mondom: áááááhhhh, még a kanyarban sem vagyok a problémáimmal a főhőseinkhez képest! 😀

A sztori nem túl bonyolult, Pepa (Peller Anna) elhagyott reklám színésznő, Candela (Gubik Petra) hisztérikus manöken, Lucia (Vásári Mónika) kőkorszaki régen elhagyott ideggyenge volt feleség, Paulina (Ábrahám Gabriella) a női harcos ügyvéd körül forognak az események, melyeket Iván (Szentmártoni Norman) mozgat, pörget és csavar fel. Candela az egyetlen, aki nem ezt a fickót kergeti, és akarja magának, Candelának csupán egy terrorista a szerelme, akit már a tv-ben is üldöz a rendőrség.

Pepa még futna (nem nooooormáááálisss!!!) Iván után, kergeti az előadásban kb két napig, de állandóan megússza az a rohadék Iván a találkozást. Az ex feleség Lucia, pedig nyilván orvosi eset, aki 19 év után még mindig perelni akarja a közel 20 éve elhagyottat, és nem lóvét kér, mint minden normálisan működő bosszúálló luxusfeleség, nem, ő még 20 évet akar a pasi életéből… (ebből, bakker… 20 perc nem kéne…)

A legjobb pasi egyébként ebben a darabban a taxisofőr (Pesák Ádám), őt valahogy nem üldözik szerelmükkel, pedig… jó hangú, fiatal, és még humora is van 🙂

Mellékszálként befut a történetbe Iván és Lucia fia: Carlos (Kocsis Dénes), a mamakedvence figurában, majd kezd a menyasszonyával kitörési kísérleteket tenni, ami annyira jól sikerül, hogy a káosz közepén, Candela dobja is a szívéből a kergetett terroristát, és idegbaját leküzdve, ablakból visszahúzva, már Carlosnál keresi a szerelmet.

Mert mindenki azt keresi ebben a női hisztériában, idegbe csak azért nem omlik valóságosan senki, mert ott a gazpacho, amit még Pepa alkotott, és fűszerként a végén beleaprított némi xanax-ot, így a sztori végére, aki addig nem nyugodtott le, az majd ettől megszelidül.

Pepa végre elkapja Ivánt, csupán azért, hogy végre jól megérdemelten elküldje melegebb éghajlatra az ügyvéd csajjal, (aki egyébként az ex feleséget védte volna a bíróságon, de önmagától ugye senkit nem lehet megvédeni).

Mellékszereplőként még kiemeledett a diliházból több szerepben: Papadimitriu Athina, akinek tök elhittem a házinéni, és a rendőr szerepét is 🙂 A beszólásai feldobták az esténket.

Pepa, Candela és a taxis srác énekhangja vitte a show-t előre, a csajok végül nem omlottak idegben össze, mi viszont kisimulva, mosolyogva elhalasztottuk az idegösszeomlást későbbre. Addig járunk színházba 😀

Réthy Attila rendezése, az Operett helyett az Átriumban 😀 Jó volt, nagyon 🙂

Egy, kettő, három – Átrium

Norrison bankigazgató (Alföldi Róbert) irodájában töltünk el másfél órát.

A vezér kényszerszabadságra készül a családjával, ami azért necces, mert neki a munkája az élete, élete alkotása pedig a bank. Nem is tud kikapcsolni az agya rögtön, még pörög-pörög, aztán már készülődne, de a családjánál vendégségben lévő cserelány Lídia  (Lénárdt Laura) helyből borítja a délutáni telelésre  való hangolódást.

Egy órával hamarabb érkezik, mint a terv, és csupán a katasztrófahelyzetet jelenti be: csöves taxis pasija nőül vette és gyermeket vár.

Norrison cseppet kikészül, első látásra az agyvérzés kerülgeti, mikor Antal (az ifjú férj szerepében: Szatory Dávid) befut loncsosan, lomposan, és ezt kellene a  dúsgazdag amcsi házaspár torkán letolni, akikkel még a biznisz sem kizárt… legalábbis eddig a pillanatig.

Norrison igazgató a pánik után hadrendbe állítja bankjának gépezetét, olajoz, dirigál, és mindenki fut-rohan, és teljesít. Taxisunk nem csak új személyiséget kap, hanem nemesi rangot, igazgatói posztot, emberi öltözetet, és némi ízelítőt a kapitalista valóságból, ahol bármi, de tényleg bármi megvehető pénzért.

Az egy óra, míg az örömszülők repülője landol Norrison vesszőfutása is az idővel, de nincs az a gordiuszi csomó, amit ne tudna megoldani, megszervezni, átszervezni és beolajozni. Még a bankban lévő szívügyeket is olyan könnyedséggel teszi helyre a titkárnők között, mintha a világ legtermészetesebb dolga lenne, hogy némi pénz és terror hatására minden megjavulhat.

Külön színfolt Lídia, aki nemcsak egy elkényeztetett kapitalista királylány, hanem egy hisztérikus zsarnok, náluk nem a férj hordja a nadrágot, az is tisztán látszik, és az akcentusával, beígért természetbeni juttatásaival jó tanítványa a bankigazgatónak 🙂

Az igazi érzelmek sem hiányoznak, Norrison is kap pofont az élettől, amikor kiderül, hogy szeretője egy beosztottját választotta helyette, derülünk, nevetünk a kínjain, de mégis a legszerethetőbb formáját ekkor hozza.

Norrison büszke teremtményére, az olajozottan működő bankra, és a pénzért bármire kapható kapcsolatrendszerére, csak egészen a legvégén derül ki, hogy amit ő irányít, az a világ egyik legszomorúbb, szégyenletes folyamata: a pénzért minden kapható világ.

Alföldi Róbert hibátlan (OLAJ!!!) Norrison Znamenák István rendezésében, így hihetetlenül szórakoztató Molnár darabot lehet nézni az Átriumban. Ha fáj az élet, akkor csak jegyet kell venni, és nevetni, nevetni, mert az összes szereplő erre tette fel ezt az estét, hogy mi nézők jól szórakozzunk.

 

Igenis, miniszterelnök úr! – Átrium

Anglia, valamikor napjainkban. Válság van. Nem csak ott, egész Európát elérte a válság, és az angol miniszterelnöknek különösen nehéz bármilyen döntést hoznia, mert tök alkalmatlan rá. Még tiszta szerencse, hogy az “Isteni” kabinetfőnöke saját piciny érdekeivel megegyezik, hogy kisegítse a cseppet szellemileg  zokni vezetőt, ki országát csupán tanácsadóival kormányozhatja.

Anglia miniszterelnöke (Hevér Gábor) egyetlen dologban biztos: a nép őt akarja, akkor ennek egyenes következményeként az lesz, amit ő akar. (innentől pont mindegy mit akar a NÉP!)  Hogy pontosan mit is akar, az nehezen derül ki saját maga számára is, ami tuti: a hatalmat, és messze kerülni a bukást.
A problémák pedig el nem kerülhetik, egyetlen este alatt annyi szakad a nyakába, amit egyesével is nehezen fog fel az agykapacitása, nemhogy tömeges érkezésükkel. Valahogy hatékonynak tűnik a brit sajtó, mindenről hamarabb értesül, mint a miniszterelnök 😀
Személyi titkára (Szatory Dávid) csupán elveszettségét fokozza, észre nem venné, hogy latin idézeteivel, és bölcsész típusú magyarázataival egyre messzebb kerül a miniszterelnök értelmi képességeinek határától.
Politikai tanácsadója (Claire – Parti Nóra) hízeleg folyton, de éles női logikájával könnyen átlátja a politikai mocskot, és ő “csak” jót akar.
A válsághelyzet fokozódik, az európai vezetőknek összehívott konferencián semmi eredmény nem várható. Kivéve, ha sikerül keresztülvinni Kumranisztán nagyszerű ajánlatát: adnak ésszel felfoghatatlan mennyiségű lóvét Európának, “csupán” az olajat kell ezért cserébe tőlük beszerezni némiképpen drágábban, mint az oroszoktól. Hogy miből? Amit adnak abból 🙂  – laza mellékszál ma estére hazafelé: miből épül Paks II. – orosz hitelből. Kinek fizetünk belőle a kivitelezésért: az oroszoknak… ááááááááááááááááá, semmi, de semmi nem hasonlít…
Menne is ez, ha nem kellene ehhez az Európai Központi Bank, no meg némi csavar, hogy ebből a kabinetfőnök (Alföldi Róbert) leendő munkaadója leakasszon egy vagyont valutaspekulációval.
Alapigazságok hangzanak el: a korrupciót lehet másképpen hívni, pl. befolyásolásnak… és a dicső győzelemtől az út a csúfos bukásig vezet… (jönnek a választások, sokat kellene ezt a darabot telt házzal játszani, ahogy ma este… hátha meghallják a népek… hogy az út végére értünk…)
Kumranisztán külügyminisztere okozza még a problémákat: pedofil lévén 16 éves szűzlányra vágyik, mely felvet némi erkölcsi problémát, de azért nem mindenkiben. Speciel a miniszterelnök hamar a gyakorlati megoldást keresi, az erkölcsi aggályokat félrepakolva. Ha nincs mellette a sértődött kabinetfőnök, akkor viszont olyat bakizik, amiből már felállni is alig lehet.
Befut a történetszálba a magyar vonal, egy kárpátaljai magyar aranykezű szakácsnő és lánya képében, akik “meglepő”módon feketén dolgoznak Angliában, és pont a miniszterelnöknek és az egész uniónak főznek aznap este. Ők lennének a megoldás, de a miniszterelnök brigádja erősen pofára esik, mivel a kabinetvezető rutinja, és tapasztalata éppen whisky-be van folytva.

Visszaérkezik a ZSENI – na jó, ma este Alfödi Róbert az Isten (!!!) Sir Humphrey szererepében, ő a kabinetfőnök, aki elsmitíja a konfliktust, hiszen a korrupt politikai rendszerek kiszolgálásának világbajnoka, de ami még jobban megy neki, az a saját érdekeinek képviselete, így lesz a globális felmelegedés megoldhatatlan problémája kapcsán miniszteri biztosi kinevezése, és újra a miniszterelnök legbefolyásosabb embere. (hogy közben felrobban a színpad a színészi játékától, az ma mellékszál, vinnyogva röhögünk…)

Van ebben a sztoriban még trianoni történelemmagyarázat (mert mit tudhat az angol miniszterelnök a magyarokról), helikpterező kurva emlegetés (nincs célzás, találat van!), marhapörkölt nokedlivel, pici sorosozás, de legfőképpen egy nárcisztikus, nem túl magas, viszont annál hisztérikusabb miniszterelnök, akit szinte bábként irányítanak, aki mindent aláír, ami a saját seggét menti, vagy neki előnyöset jelent. Ha be sem kapcsolom a híreket, akkor is pontosan tudom, hogy miért ekkora siker ez ma Bp-en. És mire tesz nagy ívben a miniszterelnök? Na? Oktatás, egészségügy, kultúra… hol is hallottam már ezt… jaaa, az ország főfocistájától…

Remény? Az van. Remélem még sokan, sokszor megnézik ezt az előadást, hogy szembesüljenek a mai magyar valósággal.

Hevér Gábor, Alföldi Róbert, Parti Nóra és Szatory Dávid pontosan azt mutatja meg a politikai háttéralkukból, amitől hányni kell… kérek egy medencét hozzá… kevés lesz… mert sokunknak feküdte már meg a gyomrát a mai politika…

Inkább megyek újra és újra színházba.  Zseniális előadást rendezett Znamenák István!

Őrült nők ketrece – Átrium

Nehéz a friss érzésekről írni. Beszélni még nehezebb lenne.

Ez egy olyan előadás, aminél az volt az érzésem, hogy még nem kéne hazamenni. Még olyan jó lenne maradni. Olyan jó lenne ebben a night klubban tölteni még az estét, ennek a családnak az életét folytatni.

Annyi érzés, érzelem, szeretet, és szerelem született a színpadon, olyan ötletesen, sírva röhögösen, meghatottan könnyezősen, hogy nem, és nem akartuk, hogy vége legyen.

A Madárkák kezdték, és ők voltak az állandóság. Akik olyan táncokat-látványt hoztak a színpadra, olyan lelkesedéssel szerepeltek, mintha ők lennének az este fénypontjai. Ragyogtak, humorosan és profin.

Sok-sok főszerep volt egyszerre, Zaza (Stohl András) mellett George (Hevér Gábor), Jacob (Józan László) alakítása még sokáig elkísér. Ők voltak az este abszolút sztárjai.

Stolh András dalai annyira szépek, vagányak, és fülbemászóak, hogy még mindig, órákkal később is a szívemben laknak.

A jelmezek, a színpadkép mind-mind elhitette velem, hogy egy klassz éjszakai bárban töltöm az estét, ahol nem csak szórakozni lehet, hanem gondolkodni, együtt sírni, együtt nevetni.

A történetetben szereplő család tagjai, egy olyan életet mutatnak meg, ami nem a többségi, nem az elfogadott, és mégis annyival normálisabb, annyival több érzés, és szerelem van benne, ami a hazugságban élő “normális” házasságokból sok helyen hiányzik. Hány, és hány érdekházasság van, akik rögtön összezárnak, amint “más” életet látnak maguk előtt, és rögtön ítélkeznek. Pedig ha kicsit is nyitottak lennének, kicsit is megismernék a számukra “idegeneket” máris szebb lenne a világ. Hihetetlen, hogy tényleg mennyire meg akarják mondani a “nagykereszténynagymagyar” politikusok a “hogyankellélni” világot, és lassan kötelezővé teszik. Nem is kell “másnak” lenni ahhoz, hogy elítéljék azt, aki nem az államilag elfogadottnak vélt “értékrend” szerint akar élni, létezni.

Ez az előadás minden eddigi hitemet megerősítette: mindenkinek a magánügye kivel él, kivel boldog, senkinek semmi köze hozzá. Semmi köze a nemi vonzódásnak ahhoz, ki a jó ember, és ki nem az. Ebben az előadásban pont a “legkeresztényebb” politikusfamilia férj szereplője a szarember, persze be nem vallaná, fel nem vállalná, csak ordítja a gyűlöletét. Akár a homlokára lenne tetoválva a névsor a hazai politikából… (kéne nekik egy lakatlan sziget, ott lehetne saját világuk, senki nem zavarná össze őket… álom-álom…)

A politikus jobbos apuka szerepe precíz tükörképet mutat azon nemnézőknek, akik el sem mennek az előadásra, de pont mindig tudják mekkora fertő az, ha valaki nem a hagyományos módon él. (A szünetben a büfében hőzöngött cseppet egy idősebb házaspárból a férj, hogy ha valaki beteg, azt miért is kell kikiabálni… a felesége próbálta meggyőzni, hogy a szereplők nem betegek, csak meleg szerepet játszanak… nem hitte a bácsi, mert “akinek nincs rá hajlama, az nem is tudja eljátszani így….” Hát csendesen kértem a vizemet és pislogtam a nénire, aki nem győzte meg az öreget… talán a második felvonás, persze utána már nem láttam őket…)

A beszélgetések a közönséggel, a közönségnek, a napi poénok, kiszólások csak még inkább a jelenbe helyezik a történetet. Nevetünk, de mégis szomorú, hogy át kell éljük az országot vezetők mocskosságait… mert már tényleg csak sírni lehetne rajtuk…

Vannak pillanatok, az afrikai fiú esete, az orosz törvények, ami után megfagy a levegő… onnan nem lehet továbbmenni… pedig jönnek a könnyebb poénok… nekem mégis folynak a könnyeim… és ott és akkor nem a nevetéstől. Aztán feloldódunk ismét és repülünk tovább és újra és újra nevetünk… mert a humor tényleg sokmindenen átsegít.

Alföldi Róbert nem vidám zenés darabot rendezett, hanem egy végtelenül érzékeny, csodás családot mutat be annyi érzelemmel, érzékenységgel, ami után szebb a világ. Egy olyan világ létezik az Átriumban, ami különleges, ahova vissza lehet menni (már ha sikerül jegyet venni…) és újra és újra át lehet majd élni, hogy igen, így is lehet élni: szabadon, szerelemmel szeretve, mégis másképpen, bárhogyan.

Sokszor nézős, mindig nézős előadás.

Pillanatfelvétel – Átrium Színház

Egy fotós és egy újságíró érzései a színpadon. A közel-keleti háborúból nemrég tértek haza, a feleség, Sarah (Pokorny Lia) súlyos sérülésekkel, éppen túlélve a borzalmakat. James (Bereczki Zoltán), életének párja a támasza, aki már rájött, hogy nem biztos, hogy az egyetlen út a “vissza a pokolba”, és a “normális” világban próbál boldogulni. Erre venné rá kedvesét, aki még akár hajlana is a normális élet felé.

Velük szemben mutatja a kontrasztot Richard (Seress Zotlán) és Mandy (Ágoston Katalin) kapcsolata, akiknek az esküvő, a gyerekvállalás már sokkal fontosabb. Richard érti és érzi Sarah motívációját és csodálja, könyvét szerkeszti és kiadja, míg Mandy csak a hagyományos életet ismeri, és első körben kilóg a társaságból, nemcsak azért mert nem ismerik, hanem mert olyan félelmetesen hisz a normális életben: család = férj + gyerek(ek) és ebbe nem fér bele a háborús övezetből való írói vagy fotós tudósítás.

A képek váltakoznak, közben törnek felszínre, a még a háborúból hazahozott lelki fájdalmak, sérelmek, szeretők és szerelmek történetei.

Sarah megpróbálja a normális életet, de már ő lóg ki a sorból. Neki indulnia kellene vissza, az az ő élete, és terepe, megmutatni a világnak, hogy abban a háborús övezetben milyen a hétköznapok világa, amit az egyszerű amerikai vagy európai tévénéző csak filmeken lát, és olyan távoli valóságnak hisz, ami nem érheti el az ő otthonát.

Vissza kell-e menni, lehet-e segíteni, segítenek-e ezek a helyszíni tudósítások, változtatnak-e bármin is?

A válaszokat az előadás felteszi, mindenki maga hazaviszi a kérdéseit, és otthon próbál meg rá megoldást keresni.

Külön erőssége a darabnak Bereczki Zoltán és Pokornyi Lea humora, Seress Zoltán kicsit esetlen figurája, és Ágoston Katalin a kicsit sem megszeppent kismama szerepkörben.

Rendezőként Horgas Ádám fokozatosan adagolja a mai jelenben lévő konfliktusokat, a múltbeli drámai eseményekkel, mire a végére összeáll az elkerülhetetlen utazás… nemcsak fizikai, lelki út is ez, ki és hova jut el ebben a történetben, hol áll meg, meddig megy el, és mit vállal még be, és mi az amit már soha többé nem szeretne.

A színpad képei, ahol pereg a film, a lakás, ahol a szereplők az új/régi életükben hol megtalálják a helyüket, hol csak keresik, mind-mind arról tanuskodnak, hogy nem csak egy igazság létezik, nem csak egy-egy oldalnak lehet igaza. Igaza lehet mindenkinek a saját szempontjából, amiben benne van nem csak a múltja, hanem a jelene és a jövőbeli vágyai is.

Humorral átszött, nagyon mai, és mégis hosszan elgondolkodtató, mindenképpen sikerdarab!