Színházak Éjszakája 2018.

Ez az a nap, amikor színházba, színházakba mész, de teljes előadásra nem vágyódsz, viszont bármi másra nagyon is.

Minden évben így keresgéljük a programokat.

Péntek éjjel még 27-30 fokos melegben jöttünk haza a színházi estéről, szombat reggel viszont már farmer-pulóver-kabát időjárásra ébredtünk.

Így az első programra rögtön kerestünk B tervet, ha mégis ömlene az eső.

11-kor mégis a Bábszínház előtt hallgattuk már a városi séta építészét, aki kimondottan a színházak építészetéről, történetéről mesélt. Másfél órát ígért, 8 helyszínt, el is indultunk a mesebeli időben: hol esett, hol nem… A második megálló már a Király utcában ért minket, a kapualjban éppen nem szakadt a nyakunkba az eső, és egy ronda rendőrségi épületről próbáltuk elképzelni korabeli fotók alapján, hogy milyen is lehetett a Király Színház. Miért nem kapott azonnal engedélyt, hol voltak tűzvészek, miért és mikor írta alá, az akkori kormányzó. Majd ismét az esőben haladunk a város legfiatalabb színháza felé, ami korábban mindenféle szakszervezetek használatában volt, sőt még párt is használta. De végre révbe ért, és Hatszín Teátrumként már az előző évadban is jártunk ott, nem is egyszer. Most Gálvölgyi Dorka mesélt az épületről, a mostani használatról, és a döntés megszületett: egy lépést sem megyünk tovább, mi lepattanunk a csoportról, és maradunk.

Miért maradtunk a Hatszín Teátrumban? Kettőnknek együtt 3 db kamasz gyereke van, így az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című előadás kapcsán a két szülőt játszó színész: Létay Dóra és Kerekes József jöttek el megfejteni a lehetetlent egy moderátor szakemberrel (aki elfelejtett bemutatkozni, pedig tényleg ért hozzá, és rengeteg klassz mondata, gondolata volt). Megnéztünk egy jelenetet a darabból, és nem sikerült magamra ismerni, az aha élmény nem jött, és ennek itt most örültem, de csak részben, mert legalább az előfordulhatna itthon, hogy bármelyik kamasz hisztisen Shakespeare kötetet keressen a könyvespolcokon. De ők már a Z generáció, így letöltik, és olvassák a telefonon, a cseppet hisztérikus-kezelhetetlen apa-anya páros kimaradt a mi életünkből.

Pontosan ez volt az a program, ahol úgy igazán belekezdtünk az éjszakába, pedig még csupán délután 1 órát mutatott az óra. (A büfé itt klassz, és még kedvesek is, ami egész napos programnál a fontos kategória.)

Még volt időnk, de mégsem vállaltuk be a gyaloglást az időjárás miatt, így a kisföldalattin nosztalgiáztuk be magunkat a Vörösmarty térre. Meglestük a Rózsavölgyi Szalont, de még üres volt minden, így nyugodtan sétáltunk el egy tök egészségtelen meki felé rövid ebéd címén. Mire visszaértünk, már az első előadás vége felé járt az idő, a könyvesbolt rész tömve volt, de regisztrált szalaggal a karunkon hamar feljutottunk az első lépcsősoron, ahol vártuk, hogy a tömeg majd kiürül az emeletről. Na erre várhattunk, a szervezés így az első program után nem volt a helyzet magaslatán, ugyan az utcán kígyózott a sor, mégis tök normálisnak számított, hogy akinek nem volt regisztrációja, de már 1x bejutott, azok nem mozdultak (értettem, a program jónak ígérkezett, sőt!), így megérkezve több lehetőség közül választhattunk: beleülünk valakinek az ölébe, az ablakban ücsörgünk a párkányon (az a klassz kis tériszony), vadásszuk az éppen felállók egy-egy helyét, vagy a színpad szélére gyorsan odadobált párnákra vetődünk. Megoldottuk, és már érkezett a leginkább várt csapat: Rónai Egon vezetésével: Sztarenki Pál és Alföldi Róbert, megerősítésként Gábor György egyetemi tanárral, aki hozta a töri részét a programnak. A téma az október végén bemutatásra kerülő darab, a Diplomácia és annak történelmi háttere volt. A megtörtént eseményről kezdték már el a próbákat, Sztarenki Pál rendezi, ő  a dramaturg, ő vadássza össze a zenéket, és ő lesz a főszereplő, a német tábornok, akihez érkezik majd meggyőzni a svéd diplomata – Alföldi Róbert – hogy nagyon szar ötlet lenne és tök felesleges is felrobbantani az aláaknázott Párizst. Kapunk történelmet, színházi praktikákat (miért hasznos avagy mégsem a sok zene, kell-e sokat húzni dramaturgiailag a szövegből, mik a különbségek a külföldi és a hazai előadások szövegei között, mi az a sűrítés, mik a szokások – amikor két színész-rendező elkezd szakmázni, na ott végre színház születik). Ha már ott volt Rónai Egon és Alföldi Róbert, akkor fél szavakból is előjött az új darab kapcsán a politika, főleg a mi szükséges ahhoz, hogy két teljesen mást gondoló ember egymással egyáltalán kommunikálni tudjon, és olyan beszélgetések szülessenek, amik nem egymást alázzák, gyűlölik, lenézik, hanem a közös megoldáson dolgozzanak. Alföldi szerint erre már a remény is kihalt, Gábor György még lát erre lehetőséget, hozza is példának a történelem évszázadainak rengeteg már megtörtént eseményét. A Diplomácia előadás történetében olyan nagyon nem kell keresni az aktualitást, sőt az alkotók sosem keresik, ha megvan a szövegben, akkor érdemes eljátszani, ha nincs, akkor az vacak előadás lesz. Most érkezik majd október végére a bemutató, sok ma is aktuális kérdéssel. Ha nem akarsz addig várni, nagy spoiler nem lesz, hiszen Párizs azóta is él és virul, de a filmet már megnézheted, ami 2014-es és a címe: Az utolsó éjszaka Párizsban.

A rózsavölgyis szervezők magukra találnak, ürül a terem, és ígéretet kapunk, hogy vissza tudunk jönni a regisztrációnkkal a Táncórákról szóló beszélgetésre. Pont a bemutatót láttuk, itt van róla az élmény: TÁNCÓRÁK (kattints a címre).  A vendégek: Ullmann Mónika (Senga) és Józan László (Ever) + Stefanik Krisztina autizmus szakértő. Az egész beszélgetés alatt nem nagy meglepetés, hogy Móni és Laci, a két főszereplő a próbafolyamat során milyen sokat olvasott utána ennek a különleges tünetegyüttesnek, hogy minél hitelesebben tudják eljátszani a történetet. Krisztina összehozott egy remek találkozót Ábellel, az aspi 19 éves sráccal, akitől Józan Laci bármit kérdezhetett, megfigyelhette órákig az ő reakcióit, válaszaiból épíkezhetett tovább a darabbeli Ever jellemével. Úgy röpült el ez a 3/4 óra, hogy csak pislogtunk, persze amikor érdekel és érint, akkor száguld az idő.

Az időjárás újra a barátságosabb arcát mutatta, így nem volt benne nagy kockázat, hogy még a radnótis program előtt megnézzük mi újság az Operett Színház szabadtéri színpadán (Brodway Fesztivál zajlott éppen). Illemórára érkeztünk, amit Szendy Szilvi és Peller Károly vezényeltek éppen, volt min nevetni, az biztos. Peller Anna műsorvezetőként tűnt fel néhány pillanatra, amíg Szinetár Dórát konferálta a színpadra, aki kicsit többet beszélt unalmasan, mint énekelt, de végighallgattuk, addig is volt idő hazaszólni, megérdeklődni, hogy kamaszaink írtak-e leckét, megetették-e cicát, kutyákat, ettek-e ők is, mennek-e moziba stb. Mikor a musical szekció érkezett, mi már nem szép, de szinte menekültünk át a Radnóti Színházhoz.

Ott egy gyors fagyival jegelt torokkezelés után már a bejutásra vártunk, hogy mit jelent majd az Eleven Hangok program, akkor még halvány elképzelésünk sem volt. De a remény a Radnótinál mindig megvan, tehát alig voltak kételyeink. A mai napi első jó helyzetfelismerésével végre elfért a hosszú lábam: az első sorban kötöttünk ki. És milyen klassz is volt ez a hely. Méterekre tőlem a legnagyobb kedvenceim: László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, és a profi Szakértők zenekar. A programban azért volt kihívás, és meglepetés. A zenekarvezető Kovács Mártonnak az a remek ötlete támadt, hogy egy dalt (Az apró vigárokat szedtem címűt) megtanulunk együtt az esti koncertre. Nagy levegő, és ezerszer is hurrááá: a 2010-es Uri Muri előadásból (igen, még a klasszikus alföldis nemzetis időszakból!), ahol ott volt a zseniális László Zsolt, és persze most is ő kezdi, ő tudja hogyan és mikor kell kezdeni 🙂 Nem kellett volna annyit lógni az énekóráktól, na hangunk az jobb nem lett volna, de a titititiszinkópatááááá… az nem tűnt volna elsőre és sokadikra sem annyira idegennek. A vállalkozó kedvűek nyerhettek maguknak “hangszert”: lavórt, triangulumot, kazu-t, fakanalakat stb. Lett is káosz, és végre örömzenélés. 😀

Itt gondolkodtunk el a megtervezett program elhajításán, hiszen még hátra volt a Radnótiban a Szakértők koncertje, amire már jól bemelegítettünk, de vitt minket tovább a kíváncsiság, át Budára, a Karinthy színházba.
Lett is meglepődésünk, nem is kicsi: A tanár úr kérem darab kapcsán megint vakon repültünk. Gondoltam bemutatnak belőle részeket, jön egy kis érdekesség, ehelyett már az első percben a 4 színész 4 csoportot kapott a közönségből (éppen, hogy leültünk), és jöhettek is a feladatok, a színház 4 részére osztótdva. Minden csapat adott egy másiknak 5 szót, amiből fogalmazást kellett írni a színházról (igen, itt bejátszott, a hogyanbasszunk ki a másikkal), betűkből kellett az előadásban elhangzó egy-egy mondatot összerakni (meglepiből a ma esti közönségből alig 2-3 néző látta már a darabot, és mi “véletlenül” a maradék betűket kaptuk, amiből lett mondat, csak az előadáshoz nem lett köze), majd a kvíz következett, ami szintén a nemlátott előadásról és annak szereplőiről szólt, de a legcukibb feladat: a nézőkkel táncolják el a saját dalukat megadott műfajban. A mi csoportunk a rap-et nyerte meg, de volt aki a néptáncot, balettet, keringőt… Míg el nem felejtem a 4 színészt, kezdve a saját csoportvezetőnkkel: Szelle Szilárd, és a másik 3 mókamester: Kuna Kata, Pásztor Ádám, és a rutindoktor: Peller Károly (vele még délután az illemórán futottunk össze, így ezen két szereplésével mélyen a szívembe lopta magát!). Szóval a mi csapatunk rappelt, Peller Károlyék balettoztak (igen, az ő hab testével sikerült!!!), Katáék a keringőt hozták, Ádámék pedig csökkentett létszámmal a néptáncon jutottak túl. Mi nyertünk, nem a csapatunk, hanem az összes néző! A végén kaptunk egy dalt a darabból, és ígéretet rá, ha megyünk és megnézzük, akkor nem csalódunk. Jó esélyek vannak rá.

Átfutva az éjaszaka további részére kínált programlehetőségeket, hajlott korunkra való tekintettel hazafelé vettük az irányt.

Ilyen egy igazi színházak éjszakája: mindenből egy kicsit, és mindenből a legjobbakat 😀

Jöhet a 2019-es program 🙂

Krizshow – Krizsó Szilviával – Átrium Színház

Miért járok rendszeresen Krizshow-t nézni?

Nehéz a válasz. Nem előadás, nem klasszik színház, mégis 3-3,5 óra igazi kikapcsolódás. Már nem is zavar, ha lecsúszok róla a TV-ben (már ha lenne bekapcsolható darab a háztartásban…), mert ott, és akkor személyesen mindent láttam, és viszem az élményt tovább.

Hajdú Steve vicces történetekkel érkezett, na meg Magyar Attilával, és ha kettejükről más nem is jut eszembe ezentúl, akkor az biztosan, hogy Steve esküvőjén négykézlábra sikerült ünnepelni magukat.

Gálvölgyi János olyan sztorikat mesélt, amin még mindig vigyorgunk, majd érkezett az este meglepetése: Rózsa Gyuri, aki nem csak befutott, még belekezdett zongora kísérettel egy dalba. Ha azt mondom, hogy szakadtunk a nevetéstől, akkor az halványan karcolja az igazságot, annál jobban viháncoltunk.

Pogány Judit mélyebb, komorabb, lelkizősebb estéjébe szinte berobbant Molnár Piroska, az energiabomba, és átvette a hatalmat a színpad felett. Hallgattam volna őt egészen reggelig.

Aztán a hosszú nyár után az ősz visszatért, így mi is a színházba, ahol rögtön Bródy János – Koncz Zsuzsa volt az ígéret, de sajnos az influenza volt az erősebb, így Bródy mellé Tolcsvay László érkezett.

Bródy János “szabadegyetemi” oktatást tolt, mindenről tudott beszélgetni hosszan és érdekesen, kérdező nélkül is lenyomta volta a show-t. A nyugger megfejtése is kiderült, hiszen az az öreg, nyugdíjas rokker megfelelője, angolul természetesen Jagger 😀
Kocsák Tibor érkezett vendégként, és együtt énekelték új musicaljük fináléját ketten, együtt. (Képmások?) Bulgakov: Moliere – Álszentek összeesküvése című darabja alapján írják ketten.
Bródy új dalszövegét Krizsó Szilvi olvassa fel, lesz ez még zenével jobb is ám!
Bródy fut át az Operettbe meghajolni az aktuális István a kirány bemutató végére, és jön helyette a zseniális Tolcsvay László, és nem is sokkal később az ő jobbkeze, és vendége: Müller Péter Sziám. Van itt minden: versek, dalok, improvizált vers, amiből dal születik néhány perc alatt a színpadon.

Miért gyere az Átriumba az Krizshow-ra? Mert ha kapsz jegyet, tök szerencsésnek érezheted magad. Mert ha találsz parkolót, még szerecsésebb csillagzat alatt születtél. Ha nincs sor a büfében, akkor állati finom sütikből falatozol. De a legjobb, hogy olyan művészek beszélgetnek a színpadon, és hoznak extra produkciót, akikkel úgy általában nem futsz össze az utcán. És végül miért is ott nézd meg és ne a TV-ben? Nekem erre egy mentségem van: nincs Tv-m…

 

A szőke ciklon – Játékszín

Nevetni jöttünk, ez ma összejött, a sírva-röhögős pillanatok is, főleg “Svájcban”.

Rejtő Jenő este megkérkezik Kovács Magdához, mert neki reggelre bizony gépelve új könyvet kell a nyomdába eljuttatnia. Ötlete már van: diktálni fogja, és az ott megjelentek lesznek a szereplők. Jön a fater, a szomszéd és a bútorszállító is. A zongorista állandó, nagyon jól tolja egész este.
Történet születik: Evelyn Wetson “örökséget” kap egy tuti börtöntölteléktől, ami egy buddha szobor, ami aktuálisan egy dobozkán csücsül. A probléma halmaz ott indul el vándorútjára, hogy ezt az információt a cellatárs, ki másnap szabadul is kihallgatja, és üldözőbe veszi a lányt. A szomszéd is tapadós-fütanúja lesz a kincs forrását firtató kérdéskörnek, így egyszerre hárman is nekilódulnak azt megkeresni. 1922-ben veszett nyoma a cuccnak, bejátszik még a meghamisított eladási könyv 1926-ból is (ezen utóbbi szál vezet később Svájcba). Evelyn Párizsban nyomoz, a szomszéd Eddie pedig Svájc felé veszi az irányt. Nyomában a kiengedett gengszter, útközben pedig belebotlik a piperkőc borotvafétises Sir Bannisterbe. A fickó az üldöztetés bármely pontján hiszétrikusan borotváltozni vágyik, az kevéssé zavarja, hogy ölni készülnek a gengszterek. Evelyn már a feleség státuszában fotózkodik, mikor a helyi újságok címlapján már kémnőkén keresik, mert lenyúl egy értékes doksit még Párizsban, amit Afrikába juttatva megmetheti egy kiüldözött fickó becsületét (ez utóbbi a szekrénymelós, irattáros, légikisasszony stb, most éppen sérült légiós). Miközben átszáguldanak a világon, nyomukban nem csak a gengszterrel, hanem a kedvenc paparazzi újságítóval is,meglelik az üldözöttet, aki a Sir-ben saját tesójára ismer, kinek marhára megörül, így derül ki, hogy sacc 15 éve a tesónak vásárolta az üldöztetett buddhát. Ott is van az a neszeszerben, amit a tevegelés közben Evelyn elegánsan kibaszott a karaván útvonalán… De a lelkes szomszéd, visszatérve a fergeteges svájci kalandból megérkezik a történet közepébe, és félig már a halálán, de felleli a kidobott táskát, benne a buddha neszesszerrel. Főhőseink a végére, végre valahára egymásba szerethetnek, mert Rejtő is felfogja, hogy kell az a happy-end.

Rejtő Jenőt és ezzel a szívtipró Sir-t Őze Áron kelti életre, ha kicsit több életet tol bele, akkor még pulzusa is lenne.
Magda – Evelyn: Földes Eszter: egyedüli nőként próbál erős lenni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben, mindenre van megoldás: beloholunk a jelenet közepében, ott jól megijed, majd beájul aludni. Fut, és rohan keresztül a világon, és a világ elől.
Munkásunk – Pusztaszeri Kornél ott segít, ahol  tud, ha kell stewardessként alakít nagyot, ha kell svájci süket bácsi, de ha arra van szükség, akkor ő lesz az üldözött légiós.
Magda Apa – Szerednyey Béla: megérkezett élete szerepébe: a kopasz, 193 cm-es (mindez könyvekkel magasítva) gengszter csávó, akinek mindenki gyanús, és neki kell a buddha, bárkivel 50%-os arányban felezne, csak végre az övé lenne már.
A hallgatózós, csendesen rajongó szomszéd – Csonka András – a balszerencse mintapéldája, egyetemeken kellene bénaságát tanítani, így adva sokakanak önbizalmat.

Szerednyey Béla és Csonka András húzzák felfelé az előadás, rajtuk, a poénjaikon, beszólásaikon, helyzeteiekn nevetünk, és újra csak nevetünk. Svájc feledhetetlen! 😀

Szente Vajk rendezte.

Táncórák – Rózsavölgyi Szalon

Józan László és Ullmann Mónika varázsolja el a nézőket. A fő téma a hogyan szeret, és hogyan lehet beleszeretni egy aspergeres srácba egy neurotipikus (nem aspi) lánynak. Össze tudnak-e csiszolódni, vagy már eleve a lehetetlen küldetés? Megértheti egymást két teljesen különbözően gondolkodó nő és férfi? El tudják fogadni egymás másságát, vagy meg akarják változtatni? Akar-e az aspi változtatni? Vagy csak megfelelni?

Senga lábsérülése miatt dobhatja táncos karrierjét, de ebbe képtelen beletörődni. Ever, a szomszéd jön, és táncórákat szeretne venni, mert a közeli díjátadón tutira táncolnia kéne, ami vele még sosem fordult elő. Sok minden nem fordult még elő vele, sok minden elől kitért az életben, és még az sem fordult elő vele, hogy valaki ennyire nagy hatással legyen rá, mint Senga.
Hamar kiderül, hogy Ever aspergeres, Senga pedig hosszan nem érti miért viselkedik csodabogárként, ebből pedig vicces szituációk alakulnak, míg a történet eljut odáig, hogy Senga elkezdi megérteni, hogyan tud jól kommunikálni Everrel.

Józan László aspergeres egyetemi tanár figurája kb 8-10 aspi vonásait gyúrja egybe, mert mindegyikük más és más, benne összesűrűsödik a legtöbb jellemző. Nagyon alapos, nem ússza meg egyik problémát sem, végig nem esik ki egy másodpercre sem a szerepéből. Nem olyan, mint egy aspi, hanem egész este AZ! Annyira jól mutatja meg, hogy mennyi érzés van egy ilyen klassz srácban, és mennyire nehezen fejezi ki magát, hogy az érzékenyítő előadás mintája születik meg a Rózsavölgyiben. Hosszú könyvek szólnak az aspergeresek viselkedéséről, problémáiról, lehetőségeiről, de másfél óra alatt itt szinte minden előkerül.

Sokszor nevetünk, időnként gyűlnek a könnyeim, de a humor annyiszor jelenik meg a színpadon, hogy nincs bőgés.

Nem mindig, mindenkivel egyszerre mosolygok.

Két aspi anyukájaként aha-élmények jönnek szembe egész este. Igen, én is nevetek sokat, és rájövök, hogy mennyire szerencsések vagyunk a két csodabogár kamasz kölyökkel.

Dicső Dániel rendezése, kedvenc, vinni kell a két kamasz aspit is rá.

 

Apáca show – Szegedi Szabadtéri Színpad

A film Whoppi Goldberggel már-már alapmű, de nem annyira a combos története miatt, hanem a zenéje cseng vissza a fülemben, ahogy autózunk Szeged felé. Nem várom a filmet színpadra, tök jól kibetűztem, hogy a musical változatban a sztori marad, a zene viszont Alan Menken munkája, van már neki 8 Oscar díja, így hiszek a ma esti előadásban.

Deloris (Peller Anna, aki szerencsére nem akar Whoppi Goldbergnek látszani kicsit se) bárénekesnő, abból is a jobb sorsra érdemes típusú. Reménye csak a fejében létezik, hogy ettől jobban felfedezik, Curtis – az ő gengszter pasija (Alföldi Róbert – szerencsénk van ma, hozza a nagyfőnök bűnözőt hibátlanul, rengeteg humorral és még énekel is hozzá, sőt nagyon jól énekel!) ragaszkodik a kézi irányításhoz: az lesz, amit ő mond, és ebben a világhírnév egyenlőre nem szerepel. Ez eddig be is vált, ott cseszi el, hogy az addig diszkréten történő gyilkolás most nem sikerül, és Deloris pont szemtanú lesz. Kapcsolatukban némi törést okoz eltérő értékrendjeik miatt, mert attól, hogy Curtis számára ez tök természetes, Deloris viszont ettől simán sikítófárszt kapna. Nem sokat tépelődik rajta, és elfut a rendőrségre, ahol felleli a teljesenalkalmatlan rendőrt – Leizz Eddie-t –  (Feke Pál, aki csak rendőrnek alkalmatlan, ma este tökéletes pasivá alakul), akinek váratlanul élete első jó ötlete kúszik a fejébe: Deloris a helyi zárda tagjaként nagy biztonsággal megúszhatja a bosszúból lelövetést. Deloris sorsa itt kapja meg a fordulatot, hátat fordítva eddigi életének beköltözik és hamar rájön, hogy mennyire fogalma sem volt az apácák életéről (döbbenet), és arról sem, hogy ezek a csajok milyen jófej banda. Aprócska közjáték, hogy Eddinek egy szál fegyvere sincs, ellenber Curtis gengszterrel, akinek nemcsak van, de nem is fél azt gátlástalanul használni.

Deloris kilóg, nemcsak a sorból, a zárdából is, és robog utána a két kifelé vágyó apáca is, és hol nem kötnek ki, mint a szomszéd krimóban, ahol a már nyomon lévő TJ, Pablo és Joey futnak egy transzi csapdájába, így hamburgerüket hátrahagyva visszamenekülnek a csajok a zárdába.
Mary Robert (Jenes Kitti), Mary Patrick (Vágó Zsuzsi), Mary Theresa (Dobos Judit), Mary Lazarus (Auksz Éva) és a többiek életét szigorú szabályok között próbálja tartani a zárda főnökasszonya (Molnár Piroska, a zseniális főapáca, pislogunk is nagyokat szigorú humorán, és ámulva hallgatjuk énekhangját).
Mary Robert olyan szólódalokat énekelt, hogy időnként nem a röhögéstől, hanem már a meghatottságtól törölgetjük könnyeink, Mary Patrik az energiabomba volt a csapatban állati jó hanggal, Mary Theresa a roki-nyugger zongoristából olyan rockénekes-táncos apáca lett, hogy csak pislogunk, és az először tök féltékeny Mary Lazarus nővér pedig a zenekar vezetése helyett csapatépítő-lelkesítő-őrültbolonddá vált.
Ezt a bandát érdemes volt rendes kórussá megformálni, és ez mind-mind Deloris érdeme. A Zárdafőnökasszony idegeit cseppet megcincálta a bulihangulatú mise, de mit sem törődtek vele, ha végre jönnek a népek a templomba, és nem csak hogy jönnek, még lóvéval, nem kevéssel meg is támogatják azt.
Ennek a környéknek a lakói nem az a templomba járó fajta, érzi ezt O’Hara atya (Csonka András) is, aki viszont nem az az őskövület, akinek a zárdafőnök szeretné látni, és a legnagyobb rajongójává válik Delorisnak, és az apáca csajokból újraszervezett kórusnak. A második felvonás elején elhangzik az este egyik alapmondata: “O’Hara atya a szünetben cseppet betépett, de jól áll neki, ha ilyen papok lennének, akár még misére is érdemes lenne járni 🙂 ”

Vigyáznak az egyházi dalokra, a szövegek stimmelnek, csupán a zene dübörgi a 70-es évek diszkó-soul stílusát. Ettől nézők lábai is már ülve táncolnak, hogy a végére valódi tánclépésekkel tomboljanak.
Curtis bosszúért kiált, a bandájával együtt (Cseh Dávid Péter, Faragó András, György-Rózsa Sándor) és nekiindul megkeresni Delorist, hogy áruló-szökevénység okán őt is eltegye láb alól. A bandatagok mind-mind hívő bűnözők: vakon hisznek Curtisnek, amiből előre látszik, hogy pofára esés lesz.

Mindeközben Deloris nem lázadásból, csupán a józan nemzárdai élet okán cseppet új szokásokat honosít meg a zárdában, amitől már az apáca csajok rajongását és tiszteletét is kivívja. Az újjáfésült kórus dalai annyira pazarul sikerülnek, hogy a fél környék templombajáró lesz, ami kicsit neccessé varázsolja Deloris elbújtatásának tervét, mert így hamar a nyakába szakad Curtis és annak bandája, nem kissé hangos siker okán: még a pápa is beígéri látogatását, amit a csak az nem lát a híradóban, aki nem kapcsolja azt be (Szellő István kihagyhatatlan, mint igazi, valódi híradós 🙂 )

O’Hara atya nemcsak bulihangulatba kerül pillanatok alatt, de kiderül, hogy a szónoklatok mellett énekhangja is van, sőt a tánc sem az ellensége, a zárada eladását is megfújja a felbújtott apácakórus.

Eddie rögtön pánikolva menti ki viszonzatlan szerelmét Delorist, mielőtt Curtis rálelne a világhírnév okán.

Curtis erősebb humorban, mint táncban, viszont félelmetes határozottságából az újra az apácák közé menekült Deloris zökkenti ki: az összes apáca simán beáldozná magát, és addig kevernek és kavarnak, míg mindhárom előre küldött gengszter tanonc elveszti fegyverét és ezzel félelmetesnek tűnő valóságát is. Előtte a főgonoszok még humoros ritmusokban a szerencsés néző csajokon gyakorolják az apácák meghódítását, sírva-röhögős jelenetben. (Fú, de jó hangjuk van, és Pabló – György-Rózsa Sándor még eredeti madridi spanyol nyelven is nyomja – igen, tudom, nem azért mintha érteném, de a nézőtér – gondolom egyetlen perfekt spanyol tudással rendelkező – kamasza érzésemet az előadás végén megerősíti, kár, hogy ebből egy hangot nem értünk, mert a feliratozás angolból spanyolra vált).
TJ (Cseh Dávid Péter) – olyan édesen egyszerű öcsike, hogy vinnyogunk, főleg a macijával.
Joey (Faragó András) – a vakegér a csapatban, aki egy egyszerű apáca ruciban már fel sem ismeri Delorist, csak sokadikra, majd nyomát is veszti jó időre.
Igazi tündérmese: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a pokolba jut, itt konkrétan a fináléra egyházi göncben táncolnak az apácákkal a gengszterek.
Jön Eddie, és megmenti Delorist, mielőttt Curtis szitává lőné, és hősként táncol már önbizalommal telve kifelé… itt borulás van lefelé a székről a röhögéstől. Nagyon cuki!!!

Jöhet a pápa, jöhet a finálé, jöhetnek vissza a gonoszok is megjavulva, és kezdődhet a végső tombolás. Mert ez “brutál állat volt!” És igen, erre nincs is rá jobb jelző. (Deloris vezetésével olyan show-t nyomnak le az apácák, hogy csak tombolónézőként lehet nemviselkedni. Peller Anna zseniálisan énekel, táncol!)

A zene dögös, a dalok szövege mindenhol pontosan érthető, és passzol, a humor nagyon mai, fergeteges, a látvány pedig minden jelenetnél ahhoz kapcsolódik, mind-mind ott tart, nem mondom, hogy a székhez tapaszt, sőt, táncolni kell, muszáj, és bulizni, ahogy az apácák.

Mindezek együtt Túri Lajos Péter koreográfiájával egy olyan show-t hoznak a színpadra, hogy végig vigyorogva, ülve táncolunk.

Szente Vajk úgy rendezte meg, hogy abban már biztosan hisz a nézőtéren tapsoló 4 ezer ember, naponta menni kéne újra és újra ebbe a templomba.

Rendhagyó tapsrend jön: minden szereplőt bemutatnak, mindenkiről tudjuk ki játszotta, beszalad ma este még a koreográfus, és rendező is szerencsésen velünk vannak.

A két kamaszom reakciói a végén:

“Anya, mikor veszel újra erre az előadásra jegyet?”

“Ez óriási buli volt, de miért remegett a dübörgő tombolástól a nézőtér?”

“Anya, nekem olyan jegyet vegyél, ahol az Alföldi a gengszter!”

“O’Hara tényleg betépett a végére, nem tudom mit szívott, de jót tett neki”

“Peller Anna olyat énekelt a kórussal, hogy járnék templomba”

Update (2018. szeptember):

Szeged után Budapesten, az Operettszínházban
 
Másik szereposztás:
 
Peller Anna helyett Sári Évi: csodás hang, de nem ugyanaz, mégis zseniális Deloris.
 
Feke Pál helyett Peller Károly: vicces, jó hanggal, de mégismégis nagyon hiányzik Feke Pál, egyszerűen vele tökéletes LeizzEddie.
 
Alföldi Róbert helyett Szabó P. Szilveszter: nem annyira gonosz, pedig lehetne, viszont jobban szól a hangja (kisebb a hely, így mindenkié jobban szól, mint Szegeden, de itt hallottam a botfülemmel a leginkább).
 
Csonka András helyett Ottlik Ádám: ez a csalódás, így nincs meg az a vibráló, viháncoló, betépett pap érzés.
 
Dobos Judit helyett Papadimitriu Athina: hiányzik az őrület, a lendület, de öreglánynak elmegy.
 
A szegedi díszlet kiskanállal befért az Operettszínházba 🙂
 
Tomboló bulihangulat itt is 😀 Tényleg kedvenc 😀

 

A Notre Dame-i toronyőr – Szegedi Szabadtéri Színpad

“Hát itt mindenki elmeroggyant?!” – hangzott el a szünet első mondata az aligfelnőtt nagykamasztól…

Aztán kibeszéltük, ott, helyben, gyorsan egy életbentartó kávé mellett.

De előtte az addig történtek.

Párizsban járunk, sok száz évvel ezelőtt, mikoron is Jehan Frollo (Horváth Dániel) az egyház tiltása ellenére beleszeret egy helyi cigánylányba, majd jól meg is szökik vele. Mindeközben tesója, az igazi főgenya Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter – már az első részben is utáltuk, a végére meg nagyon… jól játszotta!) lesz a Notre Dame tejhatalmú ura. Jön a hír, hogy Jehan szarul van, sőt, asszonyát már el is vitte egy randa fertőzés, és ő is a halálán. Ekkor bízza rá a cseppet problémás csecsemőjét Claude-ra, aki inkább szabadulna a feladattól, de ez “az ő keresztje”, így viszi magával, és jól a Notre Dame-i toronyba zárja a kölyköt. Nem túl viccesen, de eredeti módon Quasimodo (Veréb Tamás) lesz a csúf gyerek neve, akinek nem csak az arca torz, de a teste is, ettől még lehetne szerethető, de nem… próbálkozunk megkedvelni egész előadás alatt, mert a szabadtéri sajátosságai miatt még a 6. sorból sem lehet pontosan látni a vonagláson és a fura beszéden kívül mivel akar pluszban meggyőzni.
Az évnek egy napján a helyi cigány közösség bulija megtetszik Quasimodo-nak, és a nagyon jófej vízköpőkkel (Vágó Zsuzsi, Ottlik Ádám) vitatja meg a csavargás kérdését, akik persze biztatják, hogy menjen csak. A fő szervező, a cigányok vezetője (Mészáros Árpád Zsolt – de jó volt ebben a szerepben!) ismét meghirdeti a hagyományos “ki a legrondább” versenyt, amit Esmeralda (Gubik Petra) javaslatára Quasimodo nyer meg. Az eddig mindenki előtt Frollo által bújtatott srác nem tudja megvédeni magát a tömeggel szemben, akiknek jó buli a rokinak látszó, de jószívű Quasimodo-t kigúnyolni. Vissza is menekül a Notre Dame-ba, ahogy kell, de addigra már Esmeralda a nyomában, akinek feltűnik a csúfság mögött a klassz jellem.
Frollo persze már megint nem tud mit kezdeni a kirekesztő gyűlöletével szemben, aki cigány, vagy másképpen gondolkodik mint ő, azt minimum betiltani kell, de lehetőleg megsemmisíteni… gyomorforgató a pasi, “addig kéne ütni, amíg mozog” – hangzik el a szünetben.
Közben vesztes csatából hazatér Phoebus de Martin kapitány (Kocsis Dénes), aki az éppen zajló buliban helyből beleszeret Esmeralda-ba (Quasimodo konkurenciát kap azonnal), és heves udvarlásba kezd. A lány nincs fából, így egymásba habarodnak. Aprócska hiba, hogy a kapitány Frollo szolgálatába áll, és feladata többek között Esmeralda barátainak kipöckölése Párizsból, de ha az nem megy, akkor legyilkolásuk. Nincs gyomra hozzá, így Frollo majdnem kinyírja, de minimum menekülnie kell.
Frollo menet közben beszáll a szerelmi sokszögbe, de annyi esélye van, mint törött szárnyú madárnak az erdőtűzben, utálja mindenki, és nem félnek ezt el is mondani neki, főleg Esmeralda nem rajong érte, ami azért gáz, mert ugye ő a kiszemelt jócsaj Frollo szemében, akit hódítana, csak kevés hozzá.
Frollo bosszút áll, és Quasimodo-t használja fel, hogy a cigányok rejtekhelyére jusson, majd ott bezsarolja őket, és így előkerül a szerelmes Esmeralda – Kapitány páros. Indulnak is a sittre gyorsan, ahol Esmeralda még kap egy “esélyt” Frollo-tól: ha hirtelen belészeret, akkor megúszhatja, de a csaj nem gerinctelen, vannak még érzései, és nem adja magát (némi erőszak befigyelt, de nem jött össze Frollo-nak a “megerőszakollak bébi, majd belémszeretsz” udvarlási mód).
Közben Quasimodo szenved látványosan, hogy mit is kéne csinálni, a vízköpők sokáig magyarázzák, hogy mozduljon már rá a csaj megmentésére, mert ha csak ül a toronyban, az nem egy bátor cselekedet. Nemcsak a púpja hasonlít a csiga házára, a gondolkodása sem gyorsabb, de végül lemászik a már máglyán kínlódó Esmeralda-hoz, és ölben szállítja a toronyba. Ott már örülnek egymásnak, de hirtelen Esmeralda megadja magát, és meghal. Gondolom füstmérgezés lehet, mert a tűz még a lábát sem érte el… Befut a kapitány is, de már csak a halott kedvesét leli fel.
Frollo-t a nép a végére elkapja, de ez már nem segít a szerelmeseken.

Nem mondom, hogy a sztori minden történése logikus, vagy érthető lett volna, viszont a zene, a dalok, és különösen a látvány, az lenyűgözőre sikerült.
A címszereplő nem volt főhős ezen az estén, elvitte előle a show-t Esmeralda-Frollo-Kapitány hármasa, de még a vízköpők is életrevalóbbak voltak nála. Viszont legalább szépen énekelt.

KERO rendezése, jó este volt.

Billy Elliot – Erkel Színház

Angliában 1984-ben utáljuk éppen Maggie Theather miniszterelnöknőt. Igen, a bányászokkal együtt, akik éppen sztrájkolnak, mert a bányabezárásokat éppen nem lájkolják a munkanélküliség árnyékában. Billy (Lukács Olivér) apjával (Tóth Sándor), bátyjával (Csémy Balázs) Tonyval, és a jófej nagymamájával (Bencze Ilona) lakik együtt. Eljár boxedzésre, ha már muszáj, de valahogy az edző is csak a lóvéra hajt, és kevéssé érdekli, hogy a kölyök bármit mozogna, de megütni nem fog senkit. Be is téved Mrs. Wilkinson (Ladinek Judit) balettórájára, ahol először kissé ufónak érzi magát, de hamar beveszik a csajos brigádba, sőt az is kiderül, hogy benne van a tehetség, sőt.
Támogatás helyett tiltás lesz a balettórákra a család férfi tagjaitól, de ezt Billy nem veszi komolyan, és jár tovább. Ott bukik meg a sztori, amikor már meghallgatásra indulna a tánctanerővel, és kiderül a turpisság, hogy mégse a haverjához készül. A legjobb barát Michael (Halász Dávid), aki egy talpraesett kölyök, pont nem érdekli mit gondol róla a világ, ha neki ahhoz van kedve, akkor a nővére gönceiben, vagy éppen tütüben közlekedik akár az utcán.
Billy nem jut el a meghallgatásra, mert a család férfi tagjai vannak túlerőben, az egyetlen kissé szenilis nagymama nem jelentős tényező. Aki kiállna érte, az anyukája (Simon Boglárka) már csak levelében és a szívében él.
Karácsonykor az apa szíve is ellágyul, a sztrájk is kifulladni látszik egy év után, így Billy lehetőséget kap, hogy Londonban felvételizzen a táncosok főakadémiájára. Ennek van némi anyagi akadálya, de azt összedobják neki, a bányászok, akik már csak ilyen jófej bandába tömörültek.
Érkezik is a felvételiről a levél, hogy siker van, együtt a hírrel, hogy a sztrájknak is vége.
Örömtánc a zárás, még a bányászok is tütüben ropják el az utolsó jelenetet és a tapsrendet.
A zene lendületes, a fordítások frappánsak, a balett pont jó arányban és ízléssel szerepel az előadásban.
Aki meg ebben tök mást lát, annak nemcsak szemüveg, de egy szív-gerinc transzplantáció is kéne. (igen, töröltek egy csomó előadást, mert egy hibbant liba azt terjesztette, hogy aki fiúgyerek és megnézi, az tuti bemelegedik… kár, hogy nem focimeccsre ment az Erkel helyett…)
Szirtes Tamás rendezte az előadást, és Sir Elton John zenéje kísért még hazafelé is minket.

Hegedűs a háztetőn – Szegedi Szabadtéri Színpad

Anatevkában járunk. Tevje (Stohl András) 5 lányával és feleségével a zsidó közösség megbecsült tagja. Az oroszok és zsidók közös faluban, békében élhetnének, egészen addig, míg a hatalom felülről bele nem rondít, nem uszítja egymás ellen az itt élőket.
3 lánya is saját maga választ párt, Cejtel még az engedélyét, Hodel már csak az áldását kérni, Chava pedig szóhoz sem jut.

Golde (Éder Enikő) a család összetartó ereje, máig szerelmes a férjébe, pedig még nem ők választottak, hanem a házasságközvetítő. Jön, most is, és szerezne férjet Cejtelnek (Martinovics Dorina), de ő már régen választott, az ő párja biza a nagyon szegény varróinas Motel (Szatory Dávid), és pont a pokolba kívánja a Jente (Csákányi Eszter) által kinézett Lázár Wolfot (Hevér Gábor). Lázár Wolf nem szép ember, sőt randa és öreg, viszont gazdag, és mészáros… és hát ebben a világban… de Tevje szíve mégiscsak a lányáé, és dobja az ötletet.

Percsik (Bányai Kelemen Barna) kószál Anatevkában, és persze a lányos háznál köt ki, mint tanító. Hódel (Bánfalvi Eszter) habarodik bele a vidám, és művelt srácba, Tevje már megint nem tehet semmit, a szerelem ismét erősebb nála.

Chava (Sodró Eliza) viszont az orosz Fegykát (Fehér Tibor) imádja, ez az a pont, ahol már Tevje sem tud túllépni saját magán, a hagyományokon, az érzésein, és mennie kell a szerelmespárnak.

Cejtel és Motel esküvőjére esik a hatalom bosszúja, pogrom készült, és pont akkorra. Nem sokkal később, már nem csak a közösség életébe taposnak bele, de mindenkinek, aki zsidó költöznie kell… akár a világ végére is…

A zene, a tánc, a látvány, az érzések magukkal ragadnak, és Anatevkávban vagyunk mind.

Szakítani kell a hagyományokkal? Mennyire adja fel a régi életét az ember? Mennyire haladjon a korral? Engedje vagy ne Tevje az önálló döntéseket? Mennyire számít még a szava? Állhat-e a lányok boldogságának útjába? A gyűlölet állhat-e a családi boldogság útjába? A politika beleszólhat-e a családok, közösségek szereteten, megbecsülésen alapuló világába?

Anatevkában menekülni kell… menekülni kell azoknak, akik nem oroszok, mindenkinek mennie kell, egy új, másik életet keresve. Egyéni sorsok, sok szétszakított család története. Egy közösségből indulnak, mind másfelé.

Indulnak, és közelről látjuk őket, az arcukat egyenként… nem migránsok, menekültek… menekülnek, mert muszáj, az életük a tét… mi értjük, itt Szegeden, és tavaly is értettük Pesten, Veszprémben… és mindenhol. Kár, hogy az ország kétharmadában nem értik…
Alföldi Róbert úgy mutatta meg nekünk Anatevka életét, a tejesember családját, a közösséget, az elüldözésüket, hogy a végén potyognak a könnyeim… már megint… sokadszor.

Volpone – Városmajori Szabadtéri Színpad

Volpone (Jordán Tamás) tuti szélhámos, Velencében járunk éppen, de bárhol lehetnénk, akár itthon is.. Mindenkit átver, a kedvenc segítségével Moscával (Bányai Kelemen Barna). Pénzre utazik, sok pénzre, nem is titkolja nagyon. Beteget, sőt haldoklót hazudik, hogy megkopassza a seregnyi haszonleső “legjobb barátot”.
A közjegyző (Szabó Tibor) alig-alig pénzéhesebb, mint a többiek, neki is, mint mindenki másnak az a taktikája, hogy pénzzel behízelgi magát a “haldokló” Volpone kegyeibe, majd kényelmesen lenyúlja a mesés örökséget. Ott cseszi el, hogy kihagyja az örökös nevét, rábízva ezt a “nagybeteg” barátra, bízva magában, meg az adományaiban.
Corvino (Csankó Zoltán) a másik “legjobb barát” nemcsak a pénzt nem sajnálja, de még az agyonféltett, cseppet terrorban tartott feleségét (Hartai Petra) is odaadja, csak az “örökség” számít. Mosca piszkos mancsa persze ebben is benne van könyékig.
Corbaccio (Szerémi Zoltán) dobja be az adu ászt: új végrendeletet gyárt (bízva abban, hogy mindenkit túlél), amiben Volpone lesz örököse, sőt még a saját fiát (Balogh János) is kitagadja. Igen, Mosca ebben is benne van nyakig.
A legkevésbé Canina (Bánfalvi Eszter) a város kurvája hazudik, ő tényleg “csak” férjhez akar menni Volponehoz, meg is tesz érte mindent, de általában rosszkor van rossz helyen és időben.
Mikor azt hiszi Volpone, hogy ő mindent megtehet, és mindenki kapzsiságát kihasználhatja, akkor botlik meg először. Aztán megbízik, a kígyó típusú jobbkezében, és végképp mindent elveszít. Minden számító “barát” megkapja, ami jár neki, mert az élet sosem marad adósa senkinek.
Közben pedig nevetünk, még azon is, amin sírni lehetne. Tele humorral, fordulatokkal, hazugsággal, árulással az esténk Alföldi Róbert rendezésében. Sokszor visszatapsolós, nem elengedős a Weörös Sándor Színház előadása Szombathelyről.

Rigoletto – Szegedi Szabadtéri Színpad

Mantova hercege (László Boldizsár) igazi nőcsábász, mindegy nagyjából merről, csak csinos csaj legyen körülötte. Szerelembe esik (hova máshova) Gildával (Keszei Bori), aki Rigoletto (Ludovik Kendi) féltve őrzött lánya. Rigoletto pedig a herceg udvari bolondja. Szép játszma…
Rigoletto annyira őrzi a lányt, hogy be is zárja, bár aki szerelmes, azt hiába, Giovanna (Kalmár Magda) segíti, hogy herceg szerelmével találkozhasson. Annyira szerelmesek, hogy a közös jelenetüknél odatapad minden figyelmünk, és nagyon jól énekelnek. Gilda elrablásával Rigoletto az őrületbe, a lány a herceg karjaiba kerül. Ettől Rigoletto még jobban bepöccen, és Gildát győzködi, hogy szarul választott. Ennek bizonyítására elviszi egy helyi krimóba a lányát, ahol láss csodát, a herceg már másnak csapja a szelet. Rigoletto agya már rég kirándulni ment, így bérgyilkost Sparafucile-t (Kiss András) fogadja fel, hogy ölje meg a herceget. Bérgyilkosunknak kimondottan a pénz volt a fontos, így neki nagyjából mindegy kit öl meg, csak a kifizetés ne maradjon el. Maddalena (Ádám Zsuzsanna) rádumálja a bérgyilkost, hogy ne ölje meg a herceget (naná, ő is bele van bolondulva), inkább nyírja ki azt, aki elsőnek belép a krimóba. Nem tart ez sokáig, jön Gilda és jól belehal az első belépésbe, zsákba is kerül azonnal, majd apja karjaiba, aki kifizeti a zsákért a megérdemelt munkadíjat. Majd meghallja a herceg énekét, és kezd idegi alapra kerülni, bár ténylegesen abba bolondul bele, amikor kibontva a zsákot a saját lányát leli meg. Nincs mit tenni, az átok rá szállt (Monterone grófja szórta az átkokat, mert nőrokonai valahogy belekeveredetek a herceg udvari szerelmi életébe), elveszítette egyetlen agyonféltett lányát.

A történet itt véget is ért, már nem fáztunk annyira, mert üldögélés helyett már gyalogolhattunk is kifelé.

A lányvány, a díszlet, és azok a csodálatos ruhák lenyűgözőek voltak, főleg az első jeleneten ámultunk el: mindenkinek más és más estélyi ruha jutott, ízlésesen, elegánsan, az egész lányványba illeszkedően remekül mutattak a színpadon.

És itt jön az őszinte rész, ami operánál elengedhetetlen: nemcsak abszolút hallásom nincs, sőt, ami van, az a botfülem. Mindennek ellenére, vagy pont ezért, amiket én hallottam, azok nagyon jól szóló dalok, kiemelkedően szenzációs hangon énekelt Gilda és a herceg, Rigoletto is igyekezett felfutni hangban hozzájuk, és összességében az egész csapat fülbemászóan énekelt, és nem terveztem megszökni még a magas hangoknál sem, a kezdő operanézőket is megkímélték.

A június végi őszben pulcsiban és vastag zokniban próbáltuk elképzelni a nyarat, de lehetett kölcsönözni takarókat.

A látványhoz szorosan hozzátartozik az összes jelmez, aminek döntő részét Náray Tamás és Tihanyi Ildikó tervezte, bármelyik ruha akár egy elegánsabb eseményen teljesen hordható lenne, ami a színpadi jelezekre kevésbé jellemző úgy általában, viszont a mostani tervezéskor erre figyeltek. Az előadás elején úgy éreztem magam, mint egy VIP divatbemutatón.

A hideg ellen nincs mit tenni, ha majd meleg lesz, akkor a “mozduljon meg végre a levegő” fohász fog szólni, most pedig hátizsáknyi folyamatosan hűlő idő arányában felvehető pulcsi, zokni, kabát, sál, pokróc volt a megoldás. A szabadtéri mumusa az eső megkegyelmezett, szépen kértük rá 🙂

Harangozó Gyula rendezése a Dóm téren.