A fösvény – Pesti Magyar Színház

Harpagon (Haumann Péter) két gyermekével – Cléante (Haumann Máté) és Élise (Haumann Petra) real és színpadi családként próbál szót érteni, ez utóbbi helyen ez a legkevésbé sem megy. Ami nem csoda, mert a fiatalok az érzéseik, a papa meg a pénztárcája után rohan. Sőt, nem is a pénztárcája, az arannyal tömött elásott ládikája élete fő műve.
Mindeközben Élise egy szolgálónak állt srácba Valere (Pavletits Béla) szeret bele, míg Cléante belezúg a Mariane nevűbe (Móga Piroska). A fater cseppet sem örül ennek a hírnek, mert ő a lányát kimondottan a vén, viszont pöpecül gazdag Anselme úrnak (Rancsó Dezső) szánja, a szépséges, de szintén csóró Mariane meg Harpagonnak kell, és cseppet idegi alapra kerül, mikor kiderül, hogy a fia is pont erre a csajra tart igényt. Harpagon nem csak zsarnok, de valódi fösvény szarrágó, a saját gyerekei majd akkor kapnak lóvét, ha meghal, így nem kevéssé várják. Cléante bele is szalad egy kölcsönbe, amit felvesz, de mint kiderül a közvetítőkön keresztül: az uzsorás a saját apja.
Előkeveredik egy házasságközvetítő vagány csaj – Frosine (Soltész Bözse), aki még fel is hecceli Harpagont, hogy udvaroljon csak nyugodtan Mariane-nak, de várakozásával ellentétben az öregtől egy fityinget sem lát szolgálataiért.
Szünetben a szereplők névsorát olvasva erős a spoiler, hiszem a vége oda van írva, csak a vak nem látja, no meg a tömeg, aki a büfére vár az nem jut el a bejárat közelében felállított táblához.
Némi oxigén után visszajutunk a nézőtérre (full teltház, még a pótszékek pótszékén is ülnek), majd nekifutunk a második felvonásnak.
Tiszta és világos, hogy Harpagont egyetlen dolog mozgatja, az meg a pénz és az önzés antipatikus kombinációja. Így a lányának egyetlen legfőbb indokot tud felhozni a kötelező házasságra: annyira gazdag a pasi, hogy nem kell Harpagonnak hozományról gondoskodnia, amit normális esetben a csaj mellé kellene prezentálni. A fia boldogsága meg nem számít, amikor a sajátja előrébb való, még az sem zavarja, hogy választottja nemhogy nem szereti, de konkrétan némiképp undorodik tőle.
Végre előkerül Ansleme, aki tényleg nem fiatal, de legalább gazdag. Hirtelen megszaporodik az évtizeddel ezelőtt tengerbe halt családja, mert előkerül Valere, aki elveszett, de mégis élő apját leli fel benne, majd Mariane és annak jó édes anyja is hamar rájön, hogy ők sem vesztek a tengerge, és a fater kő gazdagon ott áll előttük. A családegyesítés után már csupán a két Harpagon kölyöknek kell beházasodni gazdagékhoz, Harpagon papa is visszakapja az ellopott kincses ládikáját, és kezdődhet újra a dínom-dánom.
La Fleche (Szatmári Attila) külön sztori a történetben, hozza a humor második körét, még az elején cseppet indokolatlanul dobja le a textilt, de megbocsátható, mert van mit nézni rajta, és nagyon röhögünk Harpagon szívatása közben.

Vidám vasárnap délután, mélyebb mondanivalót nem keresünk Moliére darabjában, rendezte: Lengyel Ferenc, és akiket még dícséret illet, de maximális, az az élő zenét produkáló fiatal zenekar, és a jelmez- és díszlettervező: Kovács Yvette Alida.

 

Illatszertár – Centrál Színház

Hammerschmidt úr (Kern András) az illatszertár vezetője pont a karácsonyi hajrában kezd rendkívül kötözködő hangulatba kerülni. Célpontja Asztalos úr (Simon Kornél – telitalálat, erre a szerepre!), aki meg nem érti, hogy miért mindig  ő van porondon, ha a lebaszásról van szó. Mindemellett Asztalos úr is a karácsonyra készül, már másfél éve levelezik az ismeretlen csajjal, akivel most már tutira összejön a randi a vasárnap délutáni hidegben. Keresztül is húzza a számítását, hogy legutolsó veszekedése a főnökkel olyan durvára sikerül, hogy megkapja a kilépő papírjait. Sipos úr (Cserna Antal – a tökéletesen zseniális humorbomba!) próbálja békíteni a feleket, de nincs sikere. Kádár úr (Vári-Kovács Péter) nem egy lelkizős fajta patikus segéd, viszont annál pofátlanabb. Nem csak Rátz kisasszonyt (Pálfi Kata) fűzi, de lóvéval próbálja sokadszorra lehúzni Balázs kisasszonyt (Pokorny Lia), aki nem ül fel újra neki, viszont halálosan megsértődik Asztalos úr minden szaván, mert Róza kisasszonynak hívja, még ha így is néz ki hivatalosan a neve, a Rózsikát sokkal jobban szereti.
Szóval: Asztalos röpül, nap végén pedig jön a megvilágosodás a magánnyomozó személyében, aki végre elárulja, hogy a névtelen levelek, amiket a főnök kapott valódiak, tényleg megcsalja az asszony, és tényleg az egyik alkalmazottjával. Aprócska szépséghiba, hogy nem Asztalos úr, hanem Kádár úr (a napraforgó nyaligép) a csábító. A legjobbkor érkezik Árpi (Szemenyei János – az este egyik fő poéngyárosa), aki főbelövésre készülő patikust megmenti. Bent is alszik az öreg egész hétvégén, stresszel is rendesen, hiába csábítja vissza Asztalos urat hétfő reggelre, a lelke nem tud megnyugodni. Kihajítja Kádár urat, mint azt a bizonyos macskát, és mire elrendezne mindent, addigra a szíve nem bírja tovább: mentőt kell hívni, és irány a kórház-szanatórium.
Az élet nem áll meg, nélküle Asztalos úr simán viszi az üzletet, új segéd érkezik Jancsi bá személyében (Papp János), akit Árpi nagy örömmel ugráltat.
Mindeközben Balázs kisasszony tök depis, mert levelező névtelen szerelme nem érkezett meg a randira vasárnap, és még az általa két éve utált Asztalos úr is visszatért a boltba, nem mellesleg a karácsonyi csúcsforgalom is pörgeti az üzletmenetet. A kasszánál Molnár kisasszony (Borbás Gabi) terelgeti nemcsak a vevőket, hanem az illatszertár belső kapcsolatait is, de nincs sikere.
Sipos úrnak  annál inkább, ő az első, aki megtudja, hogy Balázs kisasszony és Asztalos úr titokban, tudtuk nélkül egymással levelezve szerettek egymásba. Nem nagyon skizó a helyzet, mert a valóságban meg évek óta utálják egymást.
Hammerschmidt úr gyógyul, vissza is tér karácsony estére, de addigra a szálak kezdenek kisimulni: Asztalos úr is meghívást kap Balázs kisasszonytól az esti vacsira, hogy az ismeretlen levelező vőlegény ne unatkozzon. Itt már visítva röhögünk, de annyira finom úriember, hogy megpróbál nem beledögleni a szívszaggató szituációba. Sipos úr még megvallja, hogy az ő vezérhangyája volt, hogy valakit ki fog rúgni a főnök, hát gyors nyomozásba kezdett, hogy ne ő legyen a kiválasztott, így talált rá Kádár és a nagyságos asszony viszonyára.
A történet végére újra fellángol nyomozó kedve, most éppen Árpi (kinek felvitte a patikus a jó dolgát egy szinttel magasabbra) van a célpontjában.
Kern András humoros, de nincs mögötte lemaradva Cserna Antal Sipos úrja, és Simon Kornél alakította Asztalos úr sem. Pokorny Lia Balázs kisasszonyként verhetetlen, és viszik is végig az egész előadáson keresztül a humoros vígjátékot, keresztezve a drámaibb családi drámával, és végül mindenre a karácsonyi megbocsátás lesz a megoldás.

Közel 6 éve színpadon Puskás Tamás rendezése, és még mindig teltházzal dübörög, mert megérdemlik 🙂

Maya – Budapesti Operettszínház

Kezdjük a legvégével: a tapsrendben derül ki, hogy mi a megfiatalított szereposztásban láttuk a mai előadást, ez a második premier az első szereposztás után.

Dixi (Laki Péter) és Charlie (Gömöri András Máté) éppen Párizsban lumpolnak, ahol Charlie vadul beleszeret Madeline (Dancs Annamária) kisasszonyba. Ma simán a semmirekellő celebek közé sorolnánk, de ott úriasszonynak tartják, és ahogy kell, ki is tartják. Charlie-nak ez csak úgy sikerülhet, ha Dixi folyamatosan kölcsönöz neki, mert otthonról jövő anyagi forrásai cseppet elakadtak, nem kevésbé aggódó anyja az áthatolhatatlan sorompó, és levelekkel bombázza a fia legjobb barátját Dixi-t, hogy tegyen már valamit, robbantsa szét ezt a kezdődő románcot. Megszületik Dixi fejében a grandiózus ötlet, és kitalálja, azzal sok agyával, hogy csupán azt kell behazudni Charlie-nak, hogy Madeline Dixibe van belehabarodva. Az ötlet nagyon pöpec, ezen úgy húzza fel magát Charlie, mint ahogy kell, ezért fegyvert ránt, és és lelövi legjobb cimporáját egy cafka miatt. Innentől menekülni kell, de az ipari gyors sebességével, és ezidőben mi lenne a legjobb megoldás, mint az idegenlégió.

Ugrunk térben és időben, és a Berber bárban találjuk magunkat Észak-Afrikában, ahol Barbara (Gubik Petra) működteti a lebujt, legfőbb segítőjével Rudival (Kocsis Dénes), akik végre behozzák az előadásba a dögöt, a humort és a kőkemény vígjátékot. Barbara kacér, rátermett  csaj, aki pontosan kézben tartja a hely törzsközönségének igényeit a lehetőségeikkel. A vendégkör 99%-a a légió éppen lógós katonáiból áll össze. A sztárja a klubnak: Maya, aki ritkán érkezik, de annál vadabb, és szexibb táncával ad mattot a nézőközönségnek. Erre gerjed nem is kicsit az őrmester (Mészáros Árpád Zsolt), akit nem véletlenül neveznek Gorillának, kb. annyi agya is van, ráadásért meg nem jutott eszébe elmenni. No kiveti a szemét és a hálóját Mayára, aki elmondja a szokásos nemet, de ez a Gorilla nem csak hülye, még süket is. A hős megmentő Charlie lép közbe, és megsérti ezzel a felettesét, aki bosszúért kiállt, hozza a kis privát hadseregét Charlie ellen. Miután Maya beleszeret Charlie szemeibe, bátorságába, a pasi lelép a Párizs felé tartó hajóra Madeline vonzása miatt, de szívében azért viszi a Maya által adott élményt, és nem mellesleg viszi Maya lóvéját, amivel menekül.

Jön a megmentő Merimeaux (Csere László), aki ráveszi a dilinyós bandát, hogy szerződjenek vele, és világhíresek lesznek, mint Maya-Trió, van is rá jó esély, a menedszer tök lelkes, és nyer, viszi is mindhármat a világkörüli úton a világhírnév felé. Egy év után befut a vonatjuk Párizsba, ahol Maya alig várja, hogy a hűtlen Charlie nyomát fellelje. Nem kell sokat aggódnia miatta, mert Madeline pont az áthallásos szomszéd szállodai szoba lakója, és fülön csípheti Charlie hazugságát, amin kellőképpen bepöccen Maya, és bosszúra esküszik.

A szerződés megköttetik a párizsi előadásra, és téblábolva a backstage-ben összefut Maya Bambóaval a zenebohóccal (Földes Tamás), akivel egy mélyebb beszélgetés során derül ki, hogy a nevető bohóc álarca mögött vérző és érző szív dobog. A terv megszületik, Bambó bevállalja a hálátlan feladatot, hogy megleckéztessék Charlie-t.

Párizsban sakk-matt helyzetbe kerül Charlie, mert kideül, hogy annó Dixi nem halt meg, és hazudott is, nem csalta meg a Madeline kisasszonnyal, viszont miután Charlie lelépett, hát bizony mégiscsak megcsalta. Na ezt kellene elsikálni, és közben befut az előadás sztárja: Maya, akiért valóban benne van a tűz és a dög, az élet, és rajonganak érte a férfiak.

Charlie már régen észrevette, hogy mekkora bolond volt, és már kaparna-teperne Maya felé, de kőkemény sértődött falakba ütközik. Mindeközben Rudi és Barbara párizs Berber bárjának lesz világhírű sztárfellépője Maya, ahol ismét pofára ejti Charlie-t a művésznő.
Közben bepillantunk Feri pincér korai mindennapjaiba, mikoron is még Budapesten volt ő feddhetetlen alkalmazott, majd itt Rudi nemcsak felismeri, még a régi bizniszt is előhozza, már neki dolgozik.

A végére természetesen a szerelmespárok: Dixi és Madeline, Barbara és Rudi, na meg Maya és Charlie egymásba habarodnak, és minden happy lesz.

A dalok – Fényes Szabolcs szerzeményei kísérik végig az estét, főleg a legnagyobb slágerekkel. A zenekart űzte-hajtotta Dinyés Dániel ezen az estén, aztán mivel ez már a második premier, még a rendező is előkeveredik egy meghajlásra.

Az egész előadás leggyengébb része az eleje, ami kb 20 perc után kezd pörögni, bedögösödni, és akik ezt felpörgetik, azok Kocsis Dini és Gubik Petra, a lelkünket-szívünket érkezik csavargatni Bambó, a zenebohóc szerepében Földes Tamás. Akik még élvezik az előadást az a tánc és énekkar, és Merimeaux, akiknek nem jön le a mosoly az arcukról és olyan felszabadultan énekelnek és táncolnak egész este, hogy abba sem akarják hagyni (mi meg néznénk még).

Ami kevéssé erős, viszont csoda szépen énekelnek, az Maya és Charlie szerepében Borbás Barbara és Gömöri András Máté, ott játékban még van hova fejlődni, ahogy a Laki Péter-Dancsa Annamária párosnál is.

De egyszer minden jónak véget kell érnie, így mire minden páros felleli a sajátját, addigra túl is jutunk az előadás 99%-án. Jönnek a végére a vicces jelenetek, beszólások, vidám slágerek és mindenki megkapja amiért érkezett.

Az előadás zenéjét Fényes Szabolcs írta, (ezért is lett nagyon hatásos és pörgős az előadás) a háborús díszletekkel az előadást színpadra rendezte Réthly Attila. Volt értelme, jó lett, ha kihúzzuk az első húsz percet.

Pesti Barokk – Belvárosi Színház

Retro 1984 a színpadon. A Kádár korszak még virágzik, Pesten pedig a 93 éves nagymama (Kern András, minden porcikájában az!) együtt él “kisunokájával” (Szabó Kimmel Tamás), aki éppen azon tervezési fázisban van, amikor a menni-nem menni Amerikába problémakör napi szinten betölti az életét. Cikkeket ír, fordít, regényt is írna, és még megannyi klasszik bölcsész tevékenységre alkalmas, de ebből nem a magyar meggazdagodás néz ki. Sőt, inkább a szétzuhanás előszele érezhető. Kicsiny családjukban Ernő (a tipikus nagybácsi szerepében Mészáros Máté) a kakukktojás, de ez ugye minden családban feltűnik (nagynéni, nagybácsi, közeli-távoli) az élősködés mintapéldánya, a túlélési ösztönnel megáldott, viszont rendkívül antipatikus rokon. Ha kell akkor a beteg nagymami elől zabálja fel a kaját, kihasználná főhősünk – Koszta János – külföldi kapcsolatait is, és nem meglepő módon a tanácsi lakásra is lecsap a végső pillanatban minden benne lévő cuccal együtt. János döntésképtelen, így két nő között padlóra kerül, Évit (László Lili) dobja, pedig a csaj ragaszkodna, Mari (Grisnik Petra) pedig sok megcsalás után inkább Amerikát választja, ahol már előretolt haderőként János Gábor nevű haverja (Schruff Milán) építi a lehetőségeiket. Menet közben még bepróbálkozik a hatalom arca, a tartótiszt szerepében – Mészáros Máté –  némi besúgó melóval megkínálva Jánost, aki nem sokat tépelődik a szitun, mire elhajítja a nagy lóvéval és utazással kecsegtető spicli állást.
A legtipikusabb jelenetekben a nagymama jelene és múltja rajzolódik a színpadon, Kern András amint megjelenik könnyezünk a nevetéstől vagy a meghatódottságtól. Fájó a búcsú, de mégis ízlésesen, de tipikusan megy el. A temetői jelenet mindent visz, a kórházi lehetőségek bemutatása pedig sajnos a mai napig aktuális.
A Modern Talking és házibuli zenék annyira visszaidézik a nyolcvanas éveket, hogy szemeim előtt megjelenik az a miniművház kisterme, ahol a filmet először párnákon ülve a napközis csoporttal megnézhettük 🙂 A kissöprű az óbudai temetőben pedig ott vár a síroknál várva, hogy mi is arra járjunk és rendbe tegyük időnként. Annyi ismerős családi mondat van a színpadon, hogy csak pislogunk, de nem csak mi, a körülöttünk ülők is, szünetben pont erről beszélgetnek.

Göttinger Pál rendezte, keserűen vidám, nagyon nosztalgikus, végig szívhez szóló előadássá.

Klotild néni – Kartinty Színház

A megcsalások komédiája.

Leskovics (Szacsvay László) érkezik egy számára idegen lakásba, ahol a férj  (Miller Zoltán) éppen kimozdulni készül otthonról a felesége (Pápai Erika) nélkül. A vendég pedig a szemközti házat jött kukkolni, ahol állítólag a felesége éppen megcsalást követ el. Ha már betért ide, akkor gyorstalpalót kap a férj a jelekből, amire figylenie kell, ha nem akarja elbukni a házasságát.
1. Feltűnik egy gyakran látogatható nagynéni.
2. Telefonhívások, ahol nem szól bele senki, és megszakad a vonal, de mindig akkor, amikor a férj veszi fel.
3. Hirtelen előkerült, megtalált, rég elveszett ékszerek.

Nem telik el 3 perc, és jön a feleség, majd produkálja az összes árulkodó jelet, persze tagad, mit is tehetne mást. Érkezik Feri (Csere László), a férj legjobb barátja, akire zseniális ötlettől vezérelve simán rábízza a gyanús asszonyt a szellemileg megviselt férj. Még alig húzza ki a lábát otthonról, amikoron is Feri és a “hűséges szent asszony” egymásba gabalyodnak. Ennek csupán Leskovics lesz a szemtanúja, aki hiába lett elzavarva az ablaktól, sőt a lakásból is, olyan, mint a bumerágn: visszatér, némiképpen lefizetve a cselédet (Egri Kati). Ez utóbbi két dolgot utál, de azt nagyon: a) dolgozni, b) a pénzt. Így lassan átjáróházzá válik a meghitt otthon. A férj meggondolja magát, és váratlanul megérkezve az ipari hülye kategóriában tobzódik. Elhisz mindent, és apróra tépi Leskovics névjegykártyáját.
De kebelbarátjával, Ferivel indul kinyomozni a botcsinálta hősszerelmes telefonszámát és nevét: az ablakból kilesett “csalárd asszony”, ki a szembeszomszédnál múlatja az időt lesz a kiszemelt, aki majd jól elárulja merre található a férje.
Némiképpen elvétik érkezésükkor a lakást, így a szomszéd festő gyerek és nyuszikája titkos légyottjába futnak bele, amit csak a csaj pralinégyáros apja meg ne tudjon… persze majd jól megtudja, és nem, nem veri péppé a kölyköt, inkább feleségül kéreti vele a megesett leányzóját.
De vissza a kék lakásban lévő kifigyelt párocskához: Kázmér (Marton Róbert) az igen béna ficsúr éppen Ibolyt fűzi, inkább kevesebb, mint több sikerrel. Ebbe rondít bele a férj és a legjobbarát, mikor már éppen kezdenének összegabalyodni.
Az őrület fokozásaként a szomszédból a pralinéparás festő és nyuszinője is befut hisztériázni. Feri lyukat beszzél Iboly hasába (mert az agyába nem lehetne, abból nem jutott sok neki), így az tárcsázza a férjét, aki azon rögvest elindul. Na ettől meg a parabajnokság indul be, mindenki kezd megkergülni. Érkezik Dönci (Mihályi Győző) és szeretne tisztán látni, hogy ki-kivel kavar, de erre van a legkisebb esély a hazugság áradatban.
Az viszont rövid úton kiderül, hogy ő nem a kukkoló férj, itt biza valaki nem kicsit kamuzott. Leskovics kukkolónk is megérkezik, és próbálná tisztázni  helyzetet, de ehhez egy újabb szünet, és egy újabb lakásváltás után jutunk csak közelebb: a végjátékban.
Ismét az eredeti férj és feleség otthonában próbáljuk meg a lehetetlent, kiénekelni Leskovicsból, hogy mit látott, kivel csókolózott a feleség, és mi van Klotild nénivel, aki ugye már 3 hete fixen fekszik, nem annyira kéne bejárni hozzá hetente 3x látogatás hazugságával.
Feri a végsőkig küzd,  hazudozik Jolánnal együtt, de így is totális a bukás, nincs ezen mit szépíteni.
A férjnek egyetlen esélye marad: visszahódítani az asszonyt és ezzel be is rekeszteni az esélyadásokat a sorban álló udvarlóknak.

Miller Zoltán és Csere László örökbarát párosa egész este viszi előre a történetet, és nevettet felhőtlenül.

Némiképp árnyalja a képet a ma meglepően nagy számban dumáló közönség, és a telefont kikapcsolni nem tudó, viszont a földre ledobó nyugdíjas pár is. De ez nem az előadás hibája, hanem azon ritkán színházba járóké, akik inkább szotyiznának valahol máshol és kommentálnák az eseményeket a korzón, mint mögöttem üljenek. A gyerekelőadásokon nagyobb a színpadra koncentrálás és a minimális pofázás az előadás közben.

Karinthy Márton rendezte rendkívül viccesre az előadást.

Bányavirág – Pinceszínház

Erdélyi bányászfaluban Ivánnál (Kaszás Gergő) iszunk… Igen, ebben a bányát már rég bezárt nem is faluban, községben! már mindenki totálkárosra itta magát. Iván hol Mihállyal (Epres Attila), a dokival vedel, hol csak úgy. Eredendően a környezetéből nem tud kiszakadni, pedig menne már a városba életet váltani, de míg él az apja, addig maradni kell, gondoskodni róla. Munka nincs, pia van, és ez határoz meg mindent.
Szomszéd is van, jön Illés (Tóth József), aki az egyetlen antialkoholista a megyében, ettől függetlenül tapintatlanul vigyorog állandóan, fel sem fogva, hogy ez mennyire zavarja a lezüllött többséget. Neki “könnyű”, mert nem a bányából, hanem gazdálkodásból él nagylábon…
Illés hozza a hírt, hogy jönnek “magyarból” a tévések, és hagyományörzőbe kéne rittyentenie magát Ivánnak, mert ők bizony autentikus erdélyi riportot készítenénk az “öngyilkossági ráta” emelkedéséről. Az alkohol sem segít ezen az életmódon, viszont ami meg igen, az a kötélen lógás az erdőben, de statisztikailag ez viszont kiemelkedik az átlagból.
Illés felesége, Irma (Vándor Éva) szomszédol át rendszeresen hogy kompótjaival meghódítsa Ivánt, aki kivágja, mint azt a bizonyos macskát…
Mihály doki valahogy jobban kötődik a betegeihez, meg az azok által megszerezhető pálinkához, mint a családjához ebben a keserűen humoros történetben.
Iván húga – Ilonka (Bozó Andrea) az egyetlen, aki már belekóstolt a városi életbe, vágyik is vissza, de kényszerűen az örökség reményében “gondozza” a még mindig élő apjukat. Ha kétbalkéz díjat lehetne osztani, akkor a világbajnokságon már a dobogón lenne, az antiasszony mintapéldánya.
Iván és a doki versenyivását csak időszakosan szakítja meg Illés halála és temetése, mint ha mi sem történt volna, tolják tovább, bár Mihály valahogy ráeszmél, hogy az öngyilkosság nem opció a problémái megoldására. Végül azért a tévések is befutnak…

Az egész előadás tökéletesen felépített történet, őszinte alakításokkal, Csizmadia Tibor rendezésében.
(A trilógia 2-3. része a Szkénében fellelhető.)

Egy piaci nap – Radnóti Színház

1946. Kunvadas, a háború után nem sokkal. Egy egész falut sikerült felhergelni, a hazatért, túlélő zsidó szomszédaik ellen. Mari (Radnay Csilla) és Irén (Martinovics Dorina) beszélgetnek a múltról, innen indul a történet, majd valósággá válik. Hadnagy Sándor (Pál András) tárgyalására jutunk vissza újra és újra, ahol a résztvevők – áldozatok és gyilkosok egyenként idézik fel a pogrom előzményeit, az átélt borzalmakat…
Gyűlöletet kelteni, felhergelni a lakosokat nem is olyan bonyolult, mint elsőre látszódna, a leglehetetlenebb történetek is hihetőek lesznek az egyszerű falusi embereknek, ha olyanok mondják  nekik pl. a tanító, akiknek mindent feltétel nélkül elhisznek. Ha pedig elhitték, akkor azt az ötletet is könnyen magukénak érzik, hogy saját kezükbe vehetik az irányítást, és mehetnek elégtételt venni a vélt vagy valós sérelmeikért.
Provokálnak, összefognak, lincselnek, gyilkolnak, majd a számonkéréskor hazudnak… hazudnak bármikor “ott sem voltam…”, “nem én voltam…” és bármit, ami az érdeküket szolgálja.
Senki nem kezelte azt a helyzetet, hogy az elhurcolt zsidó családok házait, értékeit az ittmaradottak magukévá tették, majd amikor meglepetésként túlélve az auschwitzi borzalmakat hazatértek, akkor kérték vissza azt, ami az övék volt… és még a tolvajok háborodtak fel, hogy mi az, hogy visszakérik… felfordult világ…
A két nő beszélgetéséből nem csak a kunvadasi történelem elevenedik meg (Kunmadaras lesz az a valóságban, ami nem erőssége a történelemkönyveknek még ma sem). A kezdeti udvariaskodás után előkerül a családi szennyes is a házasságaikról, gyerekeikről, megcsalásról, szeretőkről, megaláztatásokról.
Zseniális színészek, zenészek a színpadon, különleges díszlettel, látvánnyal, egy különleges, és fájdalmas, de mégis nagyon izgalmas történetben: ki éli túl, hogy lehet túlélni, kinek marad gerince, és kinek nem, mik az okok és indokok, kinek a felelőssége, és a legfontosabb kérdés a végére: lesz-e még élhető, gyűlöletmentes Magyarország… vagy erre is rá fogunk baszni… igen, mindenki, előbb-utóbb az élet visszacsap.
Kedvenceim a színpadon újra: Sodró Eliza, Lovas Rozi, László Zsolt, Pál András, Porogi Ádám, Schneider Zoltán, Kelemen József, Gazsó György, Némedi Árpád… és a zenészek: Kovács Márton vezetésével.
Mohácsi János rendezte, és nem lehet elégszer megnézni, és tanulni a múltból, hogy lehessen még jelen és jövő.
Závada Pál könyve alapján készült az előadás, polcomon már a könyv, most az következik.

Diplomácia – Rózsavölgyi

Cholticz tábornok (Sztarenki Pál)  irodájában fulldoklik éppen az asztmája maitt, mikor belekeverdünk a második világháború eseményeibe Párizsban 1944 augusztusában. A legfőbb esti tevékenysége a tábornoknak, hogyan robbantsa fel Párizst és tegye a földdel egyenlővé, aminek következtében úgy 2-3 millió ártatlan civil fog meghalni. Ezért az ötletért ő maga is kevésbé lelkesedik, de Berlinből jött a parancs, és ha az parancs, akkor az parancs:Párizsnak pusztunia kell. Ebbe az idilli állapotba rondít bele a tábornok védelmi katonáinak félelme, és minimális létszáma, amivel háborút sem, de még csatát sem lehetne nyerni.

Egy hátsó ajtón megérkezik Nordling, a svéd konzul (Alföldi Róbert), aki úgy tud bejutni a klasszikus lakosztályba, hogy nem a főbejáratot használja. Ettől Cholticz tábornok némileg idegi alapra kerül, ehhez segítségül a fegyverét hívja, ami akár el is sülhetne, de annál azért több esze van, hogy ha lelövi a semleges svéd konzult, abból diplomáciai kalamajka keletkezne. Így elkezdődik kettőjük között egy furcsa beszélgetés. Furcsa, mert a félelem folyamatosan ott tombol kettőjük között. Mindegyikük mástól fél: Nordling fél a tábornoktól, fél a sikertelenségétől, fél a lerombolt Párizstól és fél a saját kudarcától. A tábornok fél Hitlertől, a bosszútól, amivel zsarolják, a családja megöletésétől, fél dönteni, félti a múltját, emlékeit, jövőjét. Mindketten tudják, és biztosan tudják, hogy ez a háború a németek oldaláról veszett ügy, elbuktak, csak az a kérdés, hogy bosszúból még mi kárt akarnak okozni. Itt Párizs fennmaradása a tét.
Előkerül Cholticz családja, gyerekei, álmai, és persze a múltja, a kötelessége, a katonai apa, nagypapa vonal is. Nordling életéből a végén egy aprócska nem is olyan kiabáló részlet: zsidó feleségét saját maga mentette ki svájcba, hogy megmeneküljön a sárga csillagos üldözés  elől.

A svéd Nordling miért gondolja azt, hogy szájkaratéban legyőzheti Cholticz-t? Hisz magában, a diplomáciai érzékében, hiszen azt már sikerült elérnie, hogy a politikai foglyokat szabadon egnedték, és arról is ő győzte meg a tábornokot.

Párizs képe, a robbantásra jelölt piros pöttyökkel végig rémisztő, jönnek a telefnok a szabotázs akcióról, a közelgő szövetséges csapatokról, a feltartóztatott hadtestekről… és Cholticz táblornok kezdi érteni, hogy esélye  sincsa 2-3000 katonával megvédeni Párizst, ahol 2 millióan vannak ellene. Jobban jár, ha feladja magát.

Cholticz rosszulléte után Nordling okos ötlettel leírja neki, és rábízza a képzeletére az 5 évvel későbbi nyüzsgő, és szabad Párizs hangulatát, már nem csak az eszére, hanem a szépérzékére, érzelmeire is hat. Nem lerombolja – hanem megmenti Párizst! Mennyivel menőbben hangzik! És közben megmenekül még 2 milliónyi ártatlan ember.

Az is kiderül, hogy az öreg Hitler már végső szar állapotában még megpróbálta a családja életét túszul ejteni, minden olyan törvényes eszközt nélkülözve,aminek egy következménye lehet: ha a tábornok kilép a háborúból, akkor a családjának az a biztos halál.

Cholticz sokáig pörög a hogy jutott be Nordling a titkos lépcsőn kérdéskörön, pedig elengedhetné már, semire sem használják. Ott menekül meg először Nordling a lelövetéstől, amikor elmondja, hogy már régen kinyírhatták volna ezen az útvonalon, ha eljár a szája korábban.

Nordling már kimenekítette zsidó feleségét a semleges svájcba, és most bevállalja, hogy kimenekíti Cholticz családját is. A konzul mindent megtesz, csak a város megmenekülön… persze kap még egy döbbenetet a végére is. a német őrző-védő szolgálat csupa 20 év alatti kiskatonából áll. Végül a tábornok már az emberséges arcát mutatja: menjenek, meneküljenek innen.

Majd eljön a pillanat, rákapaszkodik a tábornok a telefonra és nem, és nem , és nem rendeli meg a bombázás elindítását.

Sztarenki Pál olyan Cholticz féle lett, aki kemény, az utolsó utáni pillanatig is.

Nordling konzul: tökéletesen diplomata, nagyon bátor, hogy még a lelövetés veszélyét is parkoló pályára állítja, és lesz, ami lesz alapon beleveti magát az egyeztetési folyamatba.

Pontosan tudtuk, hogy megmenekül Párizs, de ez az előadás végéig nem derült ki! A feszültség egyre nő, a két szereplő egymás érveire keresi a válaszokat, és mindig egymást próbálják meggyőzni. Nem legyőzni, hanem meggyőzni a saját igazságáról. Két ellenséges csapatban harcolnak: a németek a totális háború, míg meg nem nyerik időszakban gondolkdodnak, míg Nordling a jövőről beszél, a háború utáni jövőről. Nem szólhat a háború (mert az már háborús bűn) arról, hogy 2-3 millió ártatlan párizsinak kell meghallnia, összeomlania.

Az előadás után hazafelé végig az utálomaháborút érzés jön velünk.

Sztarenki Pál rendezte, Alföldi Róberttel együtt játszotta zseniálisan a Rózsavölgyiben.

 

 

Luxemburg grófja – Budapesti Operettszínház

Párizsban talál minket a farsang, ahol Sir Basil (Kálloy Molnár Péter/Földes Tamás) érkezik, ugyanis nősülne, és kiszemeltje Angele (Fischl Mónika), aki szép és jóhangú színésznő, csupán nem keresne eleget, ha Fleury (Frankó Tünde) nem terjesztette volna el cca két éve, hogy Sir Basil Ugaranda kormányzója a pasija. Fleury ötletén kapva kapott a nagyonnemnormális Sir Basil, és rögtön szponzorálni kezdte Angele életét, miből a luxushotelben luxusszinten való éldegélés is pöpecül kijött, mert a gázsi erre édeskevés lett volna.
Sir Basil nem egyedül érkezik Párizsba, hozza a teljes ugarandai IQ bajnokság győztes csapatát, úgy mint: Lord Lanchaster (Kálid Artúr), Lord Winchester (Oláh Tibor) és Lord Worchester (Pálfalvy Attila) személyében. Ha Sir Basil tökkelütött, akkor a kísérete sem sokkal múlja felül, sőt.
Angele baráti köre nem a nemességből kerül ki, így helyből a szerelmespár Brissard (Laki Péter) és Juliette (Simon Panna) civakodásának közepére kerülünk, mert Juliette férjhez menne már, de Brissard valahogy még nem ért a végére a befejezetlen szimfóniának.
René is a csapat tagja, aki nem kis meglepetésére örökséghez jut, na nem az összeg a lényeg, mert az pont a nullával egyenlő, hanem a grófi cím, véletlenül ezáltal Luxemburg grófja lesz hirtelen.
Pénzzé is tesz azonnal, az ugarandai lordok veszik meg kilóra, mert botránygyanús a főnökük udvarlása, egy ugarandai kormányzó mégsem vehet nőül egy francia színésznőt. Egy elvált grófnőt viszont nyugodtan, tehát a csóró frissen gróffá lett René (Dolhai Attila) gyorsan házasodik, jól kitaláva mindezt vakon, majd a megállapodás szerint 3 hónap múlva válni készül.
Mindeközben Fleury cseppet belehabarodik Sir Basilba, aki még nem lát az orránál tovább, de Angele tutira írtózik még a gondolattól is, hogy a felesége legyen, de a pénz ugye nagy úr.
Brissard és René lelépnek erre a 3 hónapra Párizsból, nehogy láb alatt legyenek, és kiderüljön a turpisság, ezen persze Juliette jól felturbózza az idegrendszerét, és udvaroltat a 3 lorddal egyszerre magának.
René, mivel fogalma sincs feleségéről, így színházaba megy, ahol pont Agnele lesz a kedvence: rövid úton beleszeret. Két hét virágküldözgetés után már be is mutatkozik, persze rutinosan álnéven. Egy nappal a válás előtt ez jót nem jelent, pláne nem, ha közben rájön, hogy bizony a feleségének udvarol oly hevesen. Közben Sir Basil is gyanút fog, de csak a válóperes tárgyaláson teregetik ki a szennyest.
Milyen a bíró? Hát korrupt… így válás van, majd ismét előkerül az anyakönyvvezető, és gyorsan összeadja a 3 házasulandót: Renét Angelevel, Sir Basilt Fleury-val és Brissardot Juliettel. Van happy end, és még valami…

A szünet extra hosszú, és majdnem második felvonás nélkül maradunk… Kálloy Molnár Péter helyett a második felvonásra (szünetben még úton…) Földes Tamás érkezik, mert eredeti Sir Basilunkat ma este a mentő vitte el…  fáj, és fáj, sok a váratlan helyzet a végéig, de aki elfelejti a szövegét, belekavarodik az improvizál, és megmentik az előadást.

Mindenki hanga tökéletesen szólt (még az én botfülemnek is), tele volt humorral a történet, és Földes Tamás hősies beugrása extra tapsot érdemel!

Csodás jelmezek, ötletes és korhű díszletek, rendkívül lelkes táncosok, énekesek, tökéletes a hétvége zárásaként (a rosszullét és a mentő kivételével) Somogyi Szilárd rendezésében.

Don Quijote – Szkéné Színház

Don Quijote (Mucsi Zoltán) éppen harci sebesüléseit pihegi ki, addig ápolónője (unokahuga) (Parti Nóra) gondozza és felolvassa az éppen aktuális lovagregényt közben. Időnként magához tér hősünk, és kalandjai megelevenednek, hű szolgájával – Sancho Panza (Scherer Péter) – indulnak kalandjaik sorára. Nehezítő körülmény, hogy Don Quiojote csak akar lovag lenni, álmai és a valóság még köszönő viszonyban is alig vannak egymással, ezért a pofára esések száma az idő haladásával egyre növekszik.

Kergetjük a lovaggá válásában, Dulcinea del Toboso fellelésében, a csak számára látható sereg “legyőzésében”. Sancho Panza nem csupán a szolgája, de hajt is rendesen a birtokra, amit majd jól megkap, ha egyszer végre a gazdája érdemesnek tartja rá.

Az őrültek házában a fogadós, kereskedő, Cardenio és Pedro mester (Katona László és Kovács Krisztián) egészíti ki az álomvilágot. Mert lovaggá álmodhatja magát a nemes Alonso Quijana a mértéktelen lovagregény elolvasása után, de rajongása csak a bajba sodorja. Hűséges alattvalója Sancho Panza egy ideig még látja a valóságot, a végére viszont látomásai már túlhaladják frisslovag kalandozó főnökét.

A díszletet zseniálisan használták ki a játékhoz, külön versenyt lehetne rendezni – a hányszor lehet egy ágyat átrendezni témakörben -, a dalbetétek könnyedén szóltak, az egész előadás rendkívül szórakoztató, friss, és még ha itt a színpadon a komplett bolondok háza is jelenik meg, valahogy minden valóságossá válik.

Még az a jelenet is tök hihető :), amikor Sancho Panza visszavarrja a lovag leszakadt fülét, amikor Cardenio beleőrül a bolyongásba szerelmi bánatában (elsőre vicces, másodikra már döbbenetes jelenet). A fogadós/kereskedő/szerzetes megformálásában Katona László egy lassított felvétel, mint az ápoló a lipótmezőn. Csitítaná, és hozná vissza a jelenbe az elkóborolt újlovagot, csak ez nehezen sikerül.

A verések, a botok valóságos hangja és ereje mutatja, hogy mennyi energia is keveredett a ma estébe.

Klasszikus a Mucsi-Scherer (Kapa-Pepe) páros lubickol a szerepben, megállíthatatlanok és leállíthatatlanok, még jöhetne a többi történet, nincs idő kibontani a szélmalomharcot, pedig de jó lenne, viszont így belefér sok más sztori.

Flamingó tánccal hozza a hangulatot Vámos Veros, a spanyol klasszikust Cervantes megírta, színpadra álmodta Rába Roland. Az egészet kordában tarotta a Nézőművészeti Kft.

UI: spanyolok még a Sancho Panzában sem ejtik a z hangot – mondá a spanyolos kamasz, miután végig élvezte az előadás minden percét, és már érti azt, amit a suliban egy hónapig elemezgettek civilización órákon az original spanyol bölcsésszel… 😀

Szkéné: ha nem jó a lift, akkor esti torna a magas + 2 emelet… időben érkezve leküzdhető, és hangulatos, végrenemdrága büfében lehet a lépcsőmászást kipihenni kényelmesen. (műegyetem, főkapun be, majd jobbra lépcsőn fel, ott a lift, már ha működik, 2. emelet és már nyitva is a büfé 🙂 )