Káosz – Karinthy Színház

Három vagány csaj aktuális életébe kapcsolódunk be egy rövid időre. A Káosz mindegyikük életét alapvetően meghatározza, nyilván nem véletlenül barátnők ők.

Szofi (Botos Éva) általános iskolai tanerő, a lelkes fajtából egy alapítványi suliban, ahová új diri érkezett, aki tuti sokmindenre alkalmas, de iskolavezetésre a legkevésbé. Szofi vagány csaj, fél kézzel vezényli otthon a két gyerek + férj kombóval a lakásfelújítást, mindezek mellett simán beszól és üt, ha a kávézóban beletipornak a privát aurájába, majd az iskolai problémáinak megoldásába fog, amelyben a két másik kattant barátnő lesz segítségére.

Júlia (Bozó Andrea) agyturkász, Szofi barátnője és Emma tesója. Neki is spéci agyturkászra lenne szüksége, mert baromira tudja osztani az észt, ahelyett, hogy a saját elcseszett életével kezdene valamit. Eseményeink idején befut hozzá az aktuális páciens mindkét énje, amiből a vagányabb pasiba bele is zúg, ettől pedig élete még problémásabbá válik. Súlyosbítja a helyzetet a tesója és barátnője problémáinak halmaza, amibe simán belekeveredik.

Emma (Szávai Viktória) a legvagányabb a társaságból, éppen válófélben a férjétől, aki az óvódás kislányát próbálja elszakítani tőle. Békehajózásra mennek, de a pasi csak nem tudja megváltoztatni szokásait, simán lepattan az első kurva látványára, amit Emma nem hagy szó nélkül: a versenytárs plasztikai orvos kezére jut, nem önként, muszájból, mert össze kell rakni újra a bevert ábrázatát.

Miközben Emma a bíróságon harcol a lányáért, Szofi a beszédére készül az iskolai ünnepségen, ahol meg sem említheti, hogy veszélyben a suli, Júlia pedig közös jövőről álmodik új majdnempasijával.

“Ezután az események a következő fordulatot vették… ” Ja, az már spoiler lenne… 😀

Járunk kávézóban, Júlia rendelőjében, a hajón, a suliban és még megannyi helyszínen. Speciálisak a “díszletek”: Horgas Péter ötletességét dícséri a látvány (Kaszai Sándor és Makai Attila a fény és díszletkivitelezésért feleltek, nem mondanám, ha nem így lenne: remek csapat!).
(és akkor zárójelben: ugyanúgy Horgas Péter követte el a Játékszínben az ottani díszlet megtervezését, ugyanezzel a kivetítéses technikával, az is tetszett már, de itt ezerszer jobban sikerült, és nemcsak a díszlet, az előadás is 🙂 )

Káosz az életed? Á, menj és nézd meg Horgas Ádám rendezésében a Káoszt!

Jobban leszel, hidd el!

Mert hazáig énekled a kocsiban hangosan ordítva: Sten kuku tálilári sten kuku tátá… 😀 Aztán hazaérsz és veszel rá újra jegyet 😀

 

Cseresznyéskert – Trojka Színházi Társulás

OSZMI első emeletén, egy nagyobb nappaliban játszódik a teljes történet. Ami persze nem igaz, mert kinyúlik az a teraszra, és a folyosó is játéktérré változik, amint elkezdődik az előadás.

Lopahin (Bárnai Péter) alszik a sarokban, mikor a nézőtérre érkezünk, és a későbbi Trofimov (Soós Attila) Petya terelget minket ki, hova üljön. (szék, párna és a zongora mögött az álló szekció, igen, azt is lehet választani félpénzért, bár végigállni két órát egyhelyben, az nem lehet a legtutibb, de van amiért megéri… és ez tutira az volt!) Nem mellesleg az előadást is Soós Attila rendezte, szívét-lelkét belepakolva az egész estébe.

Szóval Lopahin arra ébredezik, hogy Firsz (Kulka János!) a cseppet süket és öreg inas tesz-vesz, gyertyát gyújt, szamovárt beizzít, szóval molyol cseppet. Hazaérkezik Ljuba (Gryllus Dorka), aki Franciaországban sikeresen lecsúszott a vagyonáról szeretőjének hála, de érte futott Ánya (Eke Angéla) a lánya, így most az ősi családi birtokon gyűlik össze a maradék család. Ljuba férje 6 éve elhalálozott (időnként a mázlisták közé sorolandó…), majd rá egy hónapra a 7 éves kisfia vízbe fúlt, ettől megkattanva lépett le a szeretőjével a frankokhoz a gyászoló asszony. Cseresznyéskert a híres birtok, ahol még ott él Ljuba bátyja, Gajev (Mátrai Lukács Sándor) is, aki a munkát csak messziről ismeri, viszont a birtok megmentésén egyre csak dolgozik: újabb és újabb hitelekből tervezi törleszteni azt a korábban felvett hitelt, ami miatt már az árverezést is kitűzték a családi kincsre. Az mondjuk csak nyomokban merült fel benne, hogy dolozni kéne, a huga fejében ez még halvány gondolatként sem került elő, viszont pénzszórásban, felelőtlenségben világbajnok Ljuba ez vitathatatlan.

Várja (Nagy Dóra) lakja még a “palotát”, aki inkább a házvezetőnő feladatait látja el, mintsem családtag, ez utóbbi is necces, mert csupán árvasága okán vették őt megukhoz Ljuba és férje, így felnevelődve azért mégiscsak az otthona neki is a birtok. Reménytelenül bele van esve Lopahin főgazdag vállalkozóba, aki újgenerációs, összes felmenője a Cseresznyéskert korábbi urainak jobbágya volt, így a fiatalember felemelkedése némiképp meglepő, bár az is igaz, hogy a népes kompániából az inason kívül csak ő dolgozik.

Még szünet előtt egymásba gabalyodik Ánya és Petya a tanító, de ez éppen egy laza mellékszál a történetben.

A második rész egy ellazult bulival kezdődik, amit Ljuba tart a házban, mondjuk előre ropják a medve bőrére, mert hiába kunyerált Gajev a gazdag rokontól lóvét a Cseresznyéskert megmentésére, az éppen zajló árverésen esélye sincs a cápákkal szemben. Mire visszaérnek az árverésről, az is hamara kiderül, hogy Lopahin az új tulaj, aki még az árverés előtt azt javasolta Ljubának, hogy gondolkodjon az épen maradt eszével, és adja bérbe a birtokon nyaralók építésére, és akkor az övé maradhat. A léha nőci ezt meg sem hallotta, így úszott a kecó.

Minden ottlakót megvisel a ház elhagyásának gondolata, a leginkább Ljuba borul ki, de azért túlteszi magát a kérdése, zsebre vágva a sokmilliós kölcsönt a nagynénitől irány vissza Párizs, ahol a léhűtő szererő már várja, hogy újra lenyúlhassa, úgy rendesen.

Mire mindenki elbúcsúzik, addigra Várja is pofára esik, mert Lopahin nem kéri meg a kezét, hiába udvarolja körbe többszörösen.

Egyedül Firsznek marad meg a józan esze, csak rá a kutya sem hallgat, pedig az új tulajnak még a szexmunkás édesanyját is a szájára veszi.

Fájó a búcsú a helytől, ahova annyi szép emlék köti a családot. Mikor már mindenki elhúzott, akkor derül ki, hogy a kórházba küldött Firsz ki sem lépett még a házból, de a family rutinosan rázárja a bontandó ingatlant…

Itt a vége, és futnánk is el véle, de inkább tapsolunk, mert az, ami ma ebben a kicsi teremben történt, az sokkal több annál, mint ami leírható.

Gryllus Dorkát ezer éve nem láttam színpadon, és mit sem veszített színésznői képességeiből. Eke Angéla továbbra is az egyik leglazább és legvagányabb csaj volt ma este a színpadon. Nagy Dóra annyira sírógörcsösen húzta végig a két órát, hogy már külön sajnáltam, hogy nem engedte neki a rendező, hogy legalább 1x rendesen kibőgje magát.

És az este igazi SZTÁRJA: Kulka János, aki az első BESZÉLŐ szerepében remekelt alkotott. Az nem volt kérdés, hogy színészi képességei meg sem koptak, de az afázia pont a beszédközpontját rángatta meg. Ma este látszólag könnyedén jöttek a szavak és mondatok, sőt a legjobb ütemben szólogatott be mindenkinek.
Igazi élményszínház családias hangulatban.

 

 

Náray Tamás – Az utolsó reggel Párizsban

Kicsit családregény, kicsit kalandregény, nagy egészében pedig egy igazi vallomás. Vallomás az életről, annak összes szépségével, bonyolultságával, történeteivel együtt a szeretetről, kitartásról, munkáról, családról.

Dárnay Dávid (Náray Tamás) szemével futunk neki a 20. század közepén a történetnek, egészen már a nagyszülők megismerkedésének sztorijával, és eljutunk szinte napjainkig.
A regény nemcsak a benne foglalt események sora miatt izgalmas, de folyamatosan ébren tart, mert az idősíkok között először még furcsán ugrálunk, de hamar kiderül, hogy nagyon is logikusan következik egymás után az események sora, mert mindennek van előzménye, és ott van a könyvben pontosan, ahol lennie kell, hiszen azokkal együtt lesz teljes főhősünk aktuális reakciója, érzése, gondolkodása egy-egy élethelyzetben.
Ami a könyvről, és szerzőjéről elsőre eszembe jut, az a mérhetetlen nagy szeretet, amit nem csak vágyik, de ad is, nemcsak két kézzel, de még annál is sokkal többel. A másik konkrét szó, ami megkerülhetetlen: a kitartás, ami az egész életét végigkísérte.
Nem pottyant semmi az ölébe, még ha messziről ez úgy is látszik, mindenért tett, és lépésenként állati sok melóval haladt előre. És itt az előre, az ugyan tartalmazott kitérőket, kalandokat úgy a szakmai mint a privát életében, de mégis az út csak egyenesen oda hordta a hátán, ahova mindig is menni készült.

Egy igazán izgalmas, néhány helyen krimi szerűen megírt életút Debrecenből elindulva, Budapesten át, a csodálatos Párizsig, majd visszafelé megállunk hosszú évtizedekre újra Pesten, hogy innen nekifussunk a világhírnek újra, és kikössünk a békét elhozó tengerparton.
És nem csak a helyszínek változnak, de a munka is, hiszen a külkereskedőből divattervezővé válásnak a tehetség csak az alapköve volt, a tanulás, és a hozzá tartozó kitartó munka nélkül csak álom maradt volna.

Pont azon gondolkodtam, hogy mások mindenféle amerikai mintákat lefordítva írják meg a “motivációs” bullshiteket tartalmazó könyveiket, közben csak el kellene olvasni Tamás életének történetét, és feltöltődni az átadott energiáival. Hogy mikor alszik, mikor pihen, az nagy kérdés volt végig, mert minden feladatában tornádóként haladt a siker felé, megkerülhetetlenül jelen volt bárhova is sodorta az élet.
A magánéletét pedig oly féltve őrizve is kitárja ebben a regényben, leginkább a szívét, és a benne rejlő érzelmek hullámvasútján utazunk vele.

Nem jó ezt a könyvet gyorsan kiolvasni, már az első fejezetek után rájöttem, így naponta 2-3 fejezetnél megállva (jó, fel lehetett volna falni két nap alatt is, de minek pirulában lenyelni a vitamint, ha sok gyümölccsel hetekig lehet élvezni az ízeket…) esténként ezzel aludtam el.
Nem mondom, hogy mesevilág, mert senki sem érkezett benne a varázspálcájával főhősünk életébe, hogy helyette dolgozzon meg a sikerért és a boldogságért, azért mindig saját magának kellett tennie.  Az őszinteség előtt mindig emelem kalapom, így amikor a kudarcok, csalódások kerültek sorra egy-egy történetben, azokból való talpra állás még izgalmasabb volt.

Vannak könyvek, amiket végigolvasva visszateszünk a polcra és örülünk, hogy egy jó sztorit kaptunk. Ennél ez a könyv több. Sokkal több. Ezt post-ittel érdemes olvasni, mert utólag könnyebb megtalálni azokat a fontos gondolatokat, amik pl. főhősünk nagymamája szájából hangzanak el. (Rajtam már nem csodálkozik a családom, hogy lógnak ki a sárga cetlik a könyvekből, mert tudják kattantságomat, és inkább így, mint összefirkálva a lapokat).

Az újra kell olvasni polcra került.

Vénusz – Hatszín Teátrum

Mindig öröm, ha azok a színészek a színpadon, akik nagy kedvenceim!
Bálint András, Gyabronka József, Takács Kati és László Lili már korábban a szívembe lopták magukat, a két “fiatalember” már évtizedekkel ezelőtt. Ehhez még hozzácsapjuk Brasch Bencét a névsorban, akit már régóta szeretnék látni, akkor a tökéletes este ígérkezett.

A színpad rendkívül ötletesen filmszerű keretet ad a jeleneteknek, amit zseniálisan használnak ki a sztori közben játszva hozzá a fényekkel. A hang időnként kicsit halk, de inkább csak akkor, ha a nevetés hangosabb. Igen, ezen az édes-keserű történeten bőven lehet nevetni is.
Már rögtön az elején, amikor Maurice (Bálint András) rendezőként próbál a két picit már veterán színészével Valerie-vel (Takács Kati) és Iannal (Gyabronka József). Valerie ugrana rá bárkire, aki pasi, akár Ian az, akár a beugró fiatal (Brasch Bence sok szerepben). Ugyan próbát sokat még nem láttam életemben, de ami humort ez a három színész beletett a színpadi játékba, az tuti elhangzott már itt-ott az életben is.
Nemsokára kiderül, hogy Ian unokahúga Jessie (László Lili) érkezését várja, akit nővére sózott rá: míg a városban munkát lel, addig is a nagybácsinál lakjon. Az elképzelés nem rossz, Ian lazán házicselédnek nézi és várja, kevésbé jut eszében, hogy Jessie egy igazi vagány, nagydumás, és nem egyszerű fiatal csaj, akinek a konyha is csak a térképen van meg, és pont nem álmai vágya az öreget kiszolgálni.
Maurice is megismerkedik az addig csak hallomásból ismert fiatal “szörnyeteggel”, aki számára az igazi Vénusz lesz, hajlott kora ellenére udvarlásba fog… Jessie először csak pimasz-kamasz, majd nekiáll kihasználni a helyzetét sugardaddy módra, aztán egy váratlan fordulat után rájön, hogy semmi rosszat nem akar Maurice, csak élete végére az ő Vénuszát…
Maurice közben haldoklik cseppet, húzzák egymást Iannal, Valerie-vel a régmúlton nosztalgiáznak, és közben filmképekként vetítve közeledünk a vég felé.
Sok érzéssel, humorral, ötlettel rendezte meg Deák Krisztina.

Nemek és igenek – Centrál Színház

Még ősszel olvasva a szereplők névsorát, semmit nem ismerve a darabról már a listámon volt.

Nem csalódtam, sőt! Puskás Tamás rendező olyan érzékenyen, jó humorral, rendkívül pontosan nyúlt a történethez, hogy már szünetben szinte mindenki a pro és kontra véleményekkel vitatkozott, majd hazafelé is végig erről beszéltünk, főleg a hol van az igazság a jogon belül, és kinek milyen igazsága van, van-e többféle igazság.

A történet Kitty (Bata Éva) és Edward (Lengyel Tamás) nappalijában kezdődik, ahol az éppen 4 hetes kisbabájukkal foglalkoznak, közben pedig barátjukkal Jake-kel (Schmied Zoltán) beszélgetnek. Jakenek már van két gyereke, és most is babusgatni jött a kicsit, de már némiképpen több tapasztalata van barátainál ebben. Laza, rutinos pasinak mutatja magát, nagyszájú ügyvéd, pont mint Edward. Edward védőügyvédként éppen egy olyan vádlottat vég, aki megerőszakolt egy nőt. Ugrunk is a tárgyalás előtti pillanatokra, ahol Gayle (Pokorny Lia) tombol már a tárgyalás előtt, és fél, hogy nem hisznek neki. Tim (Bereczki Zoltán) az ügyész próbálja nyugtatni, és a fejébe verni a szabályokat, sőt felhomályosítja, hogy ügyészként ő nem az áldozat ügyvédje, az áldozat pedig “csak” tanu, a büntető perben, és majd az esküdtek jól eldöntik, hogy mi az igazság. Visszatérve a nappaliba bővül a társaság, már Jake felesége Rachel (Pálfi Kata) is főszereplővé válik és kidől lassan az első csontváz a szekrényből: Rachel válni akar, mert Jake megcsalta őt, nem is egyszer. Később az is kiderül, hogy Rachel sem ma született bárány, hiszem a bosszú szexet ő is elkövette, tetőzve azzal, hogy a 4 éves talált rájuk. Kitty és Edward próbálják a két ügyvédet összebékíteni, Edward jogilag tolja a szokásos szövegét, Kitty viszont inkább az életre szavaz a jogászkodás helyett. Mindemellett zajlik a tárgyalás, ahol Edward hiába tudja, hogy a vádlott elkövette a cselekményt, feladatát túltolva megalázva megsemmisíti kérdéseivel Gayle-t, akit Tim (mivel nem a szakmája csúcsán helyezkedik el, de legalább kicsit szebb a lelke) nem tud megvédeni.
Szilveszteri (karácsonyi?) buliba csöppenünk, ahol Zara (Kovács Patrícia) már elcsábította Tim-et, na nem beleszeretett, csupán ketyeg a biológiai órája, és mindenképpen pasi kell neki, és gyerek. Jake és Rachel már kibékültek, Zara és Tim új pár, viszont sokasodnak a felhők Kitty és Edward házassága felett. Tornádóként érkezik Gayle, aki őszintén kiosztja már nem áldozatként, hanem nőként a beképzelt jogi társaságot, főleg Edward-ot, ami Kitty-vel való kapcsolatát nem viszi előre, sőt, felesége határozottan rosszul tűri, hogy a bűnöst felmentették.
Szünet után Kitty és Edward veszekedésére érkezünk, Edward provokál, mert érzi a bajt, Kitty pedig némi szócsata után bevallja, hogy Tim már miatta dobta Zarát, és szerelmes lett. Igen, bosszúból, mert Edwad 5 éve megcsalta. Nem mondom, hogy gyorsreagálású a csaj, mert ugye friss babát is nemrég szült a férjének, de ezen már nem akadunk fent. Edward búcsúszexre vágyik, kiborulva, majd a következő jelenetben már Jake és Rachel a hallgatóság, akiknek önti ki magából a bánatát, hogy az asszony nem csak válni akar, hanem vitte a babát is bébiszitterrestül, és ha ellenáll, akkor a búcsúszex biza megerőszakolássá válik. Ezen a már kibékült Jake és Rachel remekül eljogászkodnak, hogy ki és mikor mondott nemet, de a vége vitathatatlan: Kitty Tim karjaiban találta magát a bosszúmegcsalás okán. Ezen persze Zara is kibukik, mert neki pasi kell, így Edward és Tim közül kerül majd ki gyermekének apja, nem bízza a véletlenre, majd kiderül alapon. Laura (ügyvéd/bíró?) mindkét válni készülőt kiosztja, mert mindegyiküknek a maga szempontjából igaza van, de arra is felhívja Kitty figyelmét, hogy mekkora esélye van kiszolgáltatott nőként a dörzsölt ügyvéd férjével szemben a megerőszakolást bizonyítani a bíróságon. Nagyjából itt derül ki, hogy mennyi ebből az igazság, és mennyi a bosszú, és a jog mennyire kiforgatható és bármire, bármilyen indokkal ráhúzható a vizes lepedő. Happy end a vége (spoiler!): Kitty és Edward békülnek, Zara lelép Timmel, mi pedig hosszú időre ellátottak leszünk párkapcsolati konfliktusok vacak megoldásaival. Egy biztos, mázli, hogy nem ügyvéddel hozott össze a sors, persze nyilván nekik ez a szakmájuk, hogy a bűnözőket kihúzzák a szarból, és a saját ügyfelüket képviseljék mindenáron, de na. Akkor is vannak erkölcsi határok. Mindenki kapja meg azt, ami jogosan jár neki, azt azért mérje már ki rá a bíró. Mert olyan nincs egy erőszaktevőnél, hogy ártatlan. Ott csak azon lehet vitatkozni, hány évet kapjon. Szerintem.

Az előadás szabadszájú, gyors, és sokszor nagyon vicces, de szerintem 18+os. Érdemes többször is megnézni, mindig lesz más és más szempont.

 

 

A gondnok – Radnóti Színház

Davis (Schneider Zoltán) a színpadon, lecsúszott hajléktalan, aki még csak nem is vágyik sokkal többre, csak legyen egy masszív nemkicsi-nemnagy cipője, és fedél a feje fölött, ahol aludhat. Aston (László Zsolt) menti ki a szarból egy vendéglői verekedés kapcsán, ahol dolgozott kicsit Davis, de tök feleslegesen, csak a balhé lett belőle pénz helyett. Aston cseppet problémásnak néz ki, az előadás folyamán kiderül, hogy tényleg vannak gondjai nyaktól felfelé, viszont a jóindulat azért még nyomokban megtalálható benne. Mick (Pál András) az ingatlan valódi tulajdonosa – Aston öccse tűnik a legéletképesebbnek hármójuk közül, az egyedüli, aki a munka frontján is igyekszik helytállni. Nem mintha kiemelkedő professzor agya lenne, de a lógás tekintetében a másik két jómadár mester Mickhez képest.
Aston befogadja Davist, abban a reményben, hogy a saját feladatait majd jól átpasszolja újdonsült haverjára (a barát is az erős túlzás kategóriába esik), de Davisről hamar kiderül, hogy nagy túlélő, és úgy áll a melóhoz mindig, hogy más is hozzáférjen. Sőt: más férjen hozzá. Saját ügyei intézésében is akadályokba ütközik: saját magába. Az csak szar kifogás, hogy lyukas cipellőben nem lehet elmenni ügyintézni, és a 15 éve megőrzésre elhagyott papírjait felkutatni.

A három főhős egymáshoz való viszonyát jól jellemzi, hogy mindegyiküknek a saját érdekei a legfontosabbak, és nagyon a vágyaik sem verik az eget, leginkább csak létezni vágynak, és semmi extrára. Davis csak lakna valahol, Aston gyűjtöget és non-stop pakol, álmaiban pedig sufnit épít, Mick pedig gondolatban már felújította a kecót, csak az ő gondolataiban a gondnokká kétszeresen is kinevezett Davis lenne a lakberendező-építész, aki ennek a szóösszetételnek még a betűit is nehezen találja el, nemhogy az értelmét meg tudná fejteni.

Folyamatosan változnak hármójuk között az erőviszonyok, minden esetben 2:1 arányban, csak más összetételben, attó függően, hogy kinek mi az érdeke.

Mindhárom színész zseniálisan hozza a figuráját, László Zsolt a lelassult, mániákus és kissé auti Aston szerepében csodálatosan mutatja be, hogy mennyire kiszolgáltatottá tud válni a sérült, gyámra szoruló (igen, állatira kéne neki…) ember. Nem mellesleg bármelyik színház díszletmozgatói most csorgatják érte a nyálukat, az biztos, annyit rámol az előadás alatt… 😀  Mick szerepében Pál András lubickol, határozottsága, nagyképűsége, nyócker stílusú vagánysága vegyül Mick gyenge képességeivel. Olyan módon beszél, és mondja el a kacifántos, hosszú gondolatait, hogy beszédtanár legyen a talpán, aki ezen bármit is javítani tudna.
Az igazi ász pedig Schneider Zoltán, aki folyamatosan a színpadon van, mindkét tesóval harcol a fedél alatt maradásért. Hamisítatlan hajléktalanszerkóban izzad már a második perctől kezdve a 4-5 réteg ruhában, melynek csúcsa a szőröskabát, mindezt a színpadra világító lámpák melegében, hát nem semmi teljesítmény, hiszen megállás nélkül mozgásban van mindenki a színpadon. Azok az arckifejezések, melyekkel Davis figuráját megeleveníti, az a mackós járás, és öltözködési kultúra mindent visz.

Alföldi Róbet rendező a három lecsúszott, a bányász béka segge alatt méterekkel tengődő szereplők egymáshoz való viszonyát, konfliktusait bogozza ki, nem feledve az életünkbe becsúszott előítéleteket – a pakisztáni szomszéddal, a kínai vendéglővel – és a ma annyira aktuális hajléktalan problémával, ami elől a darabbéli Davis folyamatosan menekül a történet szerint Angliában, de ugye itthon nem csak a hajléktalanság, hanem az ősz óta érvényes BTK elől is bújkálnia kellene.

Remek este, csodás játék, és veszélyes jobb oldali első 2 sor 😀 (no spoiler!)

Bányavíz – Szkéné Színház

A Bánya-trilógia bármely előadásában az az igazán nagyszerű, hogy a komoly témák mellett is szívből nevetünk, nem is keveset. A Bányavíz a már kevéssé szomjas pap (Kaszás Gergő) gyakorló monológjával indul, amit Irén (Bozó Andrea), a cseppet problémás házvezető néni szabotál némi beszélgetési szándékkal. Leég a tanító (Tóth József) háza, aki ennek következtében a lányával, Imolával (Eke Angéla) a pap házába költözik. Fokozza a hangulatot, hogy a pap nevelt fia (Ágoston Péter) szeretne kitörni ebből a nyomorvilágból, és a saját reménytelen kiszolgáltatott helyzetéből. Nem mintha erre bármi esélye is lenne, csak ha minimum világgá megy, a helyben lázadozás semmire sem vezet.
Belelátunk a kényszerből ottmaradottak mindennapjaiba, alá és fölé rendeltségi viszonyaikba, apró és nagyobb bűneikbe. Mindezt nem kevés humorral, drámával, káromkodással, és látványos jelenetekkel tarkítva.
Kaszás Gergő már nem először nyújtja a minimum tökéletest, Bozó Andrea Irén nénije annyira igazi, hogy még a tapsrendben is alig ismerem fel a kíváló színésznőt. Ágoston Péter alakítása igazi meglepetés, eddig 1x láttam, akkor valahogy nem sikerült megjegyeznem, de mostantól mindkét szemem rajta, és azon színpadokon tartom, ahol előfordulása várható.

Csizmadia Tibor rendezte, érdemes többször is jegyet vadászni erre az előadásra.

 

 

 

Betörő az albérlőm – Madách Színház

Mrs. Wilbeforce (Hűvösvölgyi Ildikó) cseppet unatkozó nyugdíjas Londonban, nagyjából azzal szórakozik, hogy a környezetében hivatásosan feljelent mindenkit, aki számára gyanús, csökkent agyi képességeit figyelembe véve, ez elég gyakori, amin a helyi rendőr őrnagy (Pusztaszeri Kornél) már fel sem kapja a fejét, és igyekszik minden papírmunkától megszabadulni, hogy ne égjen be az egész rendőri állomány a dilis öreglány napi hisztijeinek feldolgozatlansága miatt.
Mindezek mellett Mrs. Wilbeforce magányát csökkentendő és pénztárcáját növelendő albérlőt keres, amit rövid úton meg is talál Marcus professzor (Mucsi Zoltán) személyében, aki pont annyira professzor, mint Te vagy én, leginkább a bűnözés témakörében doktorálhatna.
Fel is merül rögtön az előadás elején, hogy egy tutira megbízható ürge, így már akkor nagyon röhögünk.
Pénzszállító rablására készül, a terve tökéletesnek tűnik, viszont a banda már kevésbé hajaz erre a magas színvonalra, főleg agykapacitásban.
Az Őrnagy (Magyar Attila) érkezése váratlanul ér, próbálok csendesen fulldokolva vinnyogni, már látványra sem piskóta. A sztori szerint a háborúban fogságba került, majd a legvégén női ruciban szökött bandatag cseppet nőies, rajong a ruhákért, és nagy szakértője is annak, máshoz viszonylag kevés köze van, és nem a gyors felfogó képességéről ismerjük meg.
Harry (Nagy Sándor) az ideggyenge drogos égnek álló hajjal fut be, és meggyőződése, hogy az öreglányhoz csak ordítva lehet beszélni, ennél többre nem is használja a káposztalét a fejében.
Egymenet (Hajdú Steve) a birkák között a legnagyobb, és együgyüségében a legédesebb fickó a bandában, rajta nem fog ki semmilyen probléma, már a kérdést sem érti.
Louis (Szerednyei Béla) a rangidős olasz származású, nem akcentussal beszélő, hanem szótévesztő külföldi a bandában, szorosan tapad a kezéhez a rugós kés, amit minden percben szívesen használna is, de kb ennyire terjed ki az állandó hisztije, mert sokmindenben hisz, de a balhé sikerében kevésbé.
A csapat összeállt, az öreglánynak beadták, hogy ők biza koncertre készülnek: 3 hegedűvel és egy nagybőgővel, ez utóbbit Egymenet terelgeti két felvonás alatt, a többiek el sem nagyon bírnák 😀
Mrs. Wilbeforce oly nagyon rajong a karmesterként bemutatkozó prof albérlőjéért, hogy még a nyugdíjas baráti kört is meghívja és koncertet szervez a nappaliban. Ennek aprócska hibája, hogy már a rablás délutánjára esik a program, amikor is hőseink nyúlcipő helyett kénytelenek “zenélni”.
A rablásban a totál ártatlan Mrs. Wilbeforce és a rendőr őrnagy is tudatlanul részt vesz, majd a koncert alkalmával az öreglány rájön a turpisságra, és azonnal rendőrért szeretne kiáltani. Marcus professzor magára vállalja éberék értesítését, ezzel időt nyerve próbál kikerülni a csávából. A többi bandatag cseppet pánikba esik, és ki így, ki úgy, de az ablak alatt elhaladó tehervonat hullaszállítmányát gazdagítja a végkifejletben szépen egymás után.
Spoiler! Mrs. Wilbeforce erősen rácsodálkozik a helyzetre, hogy az összes bűnöző felszívódott, riasztja is a rendőrséget, amivel megint csak beégetné magát, így a rend éber őre azt javasolja, hogy feljelentés helyett költse magára a lóvét és tartsa meg.
Az előadásba időnként beleszóló papagáj szerű lény lesz az este győztese, az ő állapotának javítására fordíthatja az öreglány a lóvét, és mehet a madárral Amerikába…
Ezt a részt már nem tudjuk végigkísérni, mert érkeznek a jómadarak a tapsrendhez.
Szente Vajk rendezte nevetősre ezt az esténket, kár, hogy ritkán van műsoron.

Csönded vagyok – Cseh Tamás est

Már 10 éve, hogy nem hallhatjuk élőben. Már 10 éve, hogy megunhatatlanul, folyamatosan elővesszük, és hallgatjuk.
Ma már délután teltház volt a Kongresszusi Központban, és még volt egy szintén fullos esti előadás.

Hrutka Róbert vezetésével érkezett a színpadra a fiatalokból álló zenekar, majd jöttek az énekesek, köztük a nagyágyúk: Udvaros Dorottya, Für Anikó, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy Dániel Viktor, Szegezdi Péter és Miczura Mónika.

Senkiben nem csalódtunk, felhangzottak a legnagyobb slágerek (már ha Cseh Tamás esetében slágerről lehet beszélni), és a kevésbé ismertek (vagy csak néhány nálam maradt ki). Udvaros Dorottya már az elején a Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről előadásában olyat alakított, olyan tökéleteset, hogy őt tapsoltuk vissza először, és innentől a többiek (oké, Miczura Mónikát kivéve) nem tudtak hibázni. A fiúk hármasa az Amikor Désiré munkásszállón lakott örökbecsűbe kezdtek, már táncolt a lábunk…
Für Anikó és Udvaros Dorottya messziről is jól láthatóan élvezték az este minden pillanatát, ahogy Rudolf Péter és Szegezdi Róbert is, na rólunk nézőkről már nem is beszélve.

Zárásként persze nem maradhatott el az örök kedvenc, a Budapest sem.
Simán maradtam volna még 1x meghallgatni, de az estire már nem volt jegy 🙂

 

Árvácska – Trafó

Árvácska története közben időnként elfogy a levegőd, időnként a rosszullét kerülget, és mégsem tudod levenni a szemed a színpadró. Nem klasszikus színpad, hiszen 3 sorban 3 oldalról a nézőtér a Trafóban (viszont így mindenhonnan jól látni), de annyira közel zajlanak az események, hogy szinte ott vagy Árvácskával a szobában, a mezőn…
Szigorúan 18 karikás a rendezés és a mondanivaló is.
Simkó Katalin megrendítő alakítása az egész este alatt hajtja előre a szörnyűbbnél szörnyűbb állomásokat az életében, amit megmentőjének (Kulka János) mesél el. Az előadásban ez nem csupán mese, hanem a pucér valóság, az a gyötrelem, megalázottság, kiszolgáltatottság, ami ennek a lánynak születése után jutott, azért mert árva lett, az ép ésszel felfoghatatlan, elképzelni ha nem történik meg, akkor teljesen lehetetlen. Annyi gonosz ember veszi körül, használja ki kora gyerekkora óta, ami teljesen furcsán azt az érzést kelti, hogy mi lehet az a hajtóerő ebben a törékeny lányban, ami még mindig viszi előre, ami miatt még sosem adta fel.
A két főhős mellett a többiek is próbálnak felfejlődni színészi játékban, kisebb-nagyobb sikerrel, a három gyerek kiválasztása telitalálat volt a szerepükre.
És akiért elindultam ebben az esős téli időben, az a közel 3 év után újra színpadra visszatérő Kulka János színész óriásunk. Egyetlen halk szava van az előadás végén, de az arcjátékával, mozgásával, egész lényével betöltni a megmentő-hallgatóság szerepét, és úgy van jelen, olyan erővel, hogy nélküle főhősünk el sem mesélné (bár szavai szerint akkor is végigmondja, ha már nem akarja őt senki végighallgatni) a vle megesett szörnyűségeket. Az első másodpercekben miatta voltam meghatva, hogy végre-végre újra színpadon! Az elejétől a végéig központi szerepe van, minden “fejezetnél” már a felvezető mondatnál az arcára (homlokára) van írva a véleménye, pedig még csak utána kapja a nyakába a vállalhatatlan kínok elbeszélését.
Az este két nagy happy endje: Kulka János újra színpadon, és Simkó Katalin felejthetetlen Árvácska alakítása a Dollár Papa Gyermekei produkció előadásában, Ördög Tamás zseniálisan ötletes, sodró lendüleű  rendezésében.