Táncórák – Rózsavölgyi Szalon

Józan László és Ullmann Mónika varázsolja el a nézőket. A fő téma a hogyan szeret, és hogyan lehet beleszeretni egy aspergeres srácba egy neurotipikus (nem aspi) lánynak. Össze tudnak-e csiszolódni, vagy már eleve a lehetetlen küldetés? Megértheti egymást két teljesen különbözően gondolkodó nő és férfi? El tudják fogadni egymás másságát, vagy meg akarják változtatni? Akar-e az aspi változtatni? Vagy csak megfelelni?

Senga lábsérülése miatt dobhatja táncos karrierjét, de ebbe képtelen beletörődni. Ever, a szomszéd jön, és táncórákat szeretne venni, mert a közeli díjátadón tutira táncolnia kéne, ami vele még sosem fordult elő. Sok minden nem fordult még elő vele, sok minden elől kitért az életben, és még az sem fordult elő vele, hogy valaki ennyire nagy hatással legyen rá, mint Senga.
Hamar kiderül, hogy Ever aspergeres, Senga pedig hosszan nem érti miért viselkedik csodabogárként, ebből pedig vicces szituációk alakulnak, míg a történet eljut odáig, hogy Senga elkezdi megérteni, hogyan tud jól kommunikálni Everrel.

Józan László aspergeres egyetemi tanár figurája kb 8-10 aspi vonásait gyúrja egybe, mert mindegyikük más és más, benne összesűrűsödik a legtöbb jellemző. Nagyon alapos, nem ússza meg egyik problémát sem, végig nem esik ki egy másodpercre sem a szerepéből. Nem olyan, mint egy aspi, hanem egész este AZ! Annyira jól mutatja meg, hogy mennyi érzés van egy ilyen klassz srácban, és mennyire nehezen fejezi ki magát, hogy az érzékenyítő előadás mintája születik meg a Rózsavölgyiben. Hosszú könyvek szólnak az aspergeresek viselkedéséről, problémáiról, lehetőségeiről, de másfél óra alatt itt szinte minden előkerül.

Sokszor nevetünk, időnként gyűlnek a könnyeim, de a humor annyiszor jelenik meg a színpadon, hogy nincs bőgés.

Nem mindig, mindenkivel egyszerre mosolygok.

Két aspi anyukájaként aha-élmények jönnek szembe egész este. Igen, én is nevetek sokat, és rájövök, hogy mennyire szerencsések vagyunk a két csodabogár kamasz kölyökkel.

Dicső Dániel rendezése, kedvenc, vinni kell a két kamasz aspit is rá.

 

Liza, a rókatündér – Mészáros Ujj Károly filmje

Liza (Balsai Móni) a leglúzerebb ápolónő, (mindeközben sacc az ötvenes években járkálunk). Van egy árnyékszerelme, egy japán énekes (David Sakurai), akit csak ő lát, és fel sem tűnik neki, hogy imádottja éppen teszi el láb elől a körülötte felbukkanó udvarlókat.
Bár az első néni (Molnár Piroska) saját ágyából kiborulva szenderül át a túlvilágra, mégis Liza elsz a gyanús az éber rendőrök főnökénke (Reviczky Gábor) szemében. Be is költözik, a megüresedett lakásba albiba Zoltán Zászlós nyomozni (Bede Fazekas Szabolcs). Na ő az a másik lúzer Lizán kívül, akinek semmi sem sikerül. Egyetlen fura történetet kívül: még életben van. A többi udvarlónak kinéző fickó amint Liza közelébe kerül másodperceken belül megpatkol.
Japán énekesünk nem adja fel, próbál ő mindenkit távol tartani, főleg a jelöltek kinyírásával, de valahogy a zsarut nem sikerül elkergetnie, hiába nyalta be magát Lizához, már sok-sok éve.
Liza álomvilága a Mekk Burgerező, és a Comsopolitan “hogy fogjunk pasit” rovatának hű követése… Meg is lesz az eredménye, végre felébred a szerelemvakságból és a háztartási barkácsszakkör toplistás zsaruját fogja ki magának. Dúl a lamúr, bár a rossz sorozat végleg nem ér véget, de a film fináléjára már gyerekkel és + 10 évvel öregebben autóznak az álmaik után.
Balsai Móni a legcukibb Liza!

Rendező: Mészáros Ujj Károly

Apáca show – Szegedi Szabadtéri Színpad

A film Whoppi Goldberggel már-már alapmű, de nem annyira a combos története miatt, hanem a zenéje cseng vissza a fülemben, ahogy autózunk Szeged felé. Nem várom a filmet színpadra, tök jól kibetűztem, hogy a musical változatban a sztori marad, a zene viszont Alan Menken munkája, van már neki 8 Oscar díja, így hiszek a ma esti előadásban.

Deloris (Peller Anna, aki szerencsére nem akar Whoppi Goldbergnek látszani kicsit se) bárénekesnő, abból is a jobb sorsra érdemes típusú. Reménye csak a fejében létezik, hogy ettől jobban felfedezik, Curtis – az ő gengszter pasija (Alföldi Róbert – szerencsénk van ma, hozza a nagyfőnök bűnözőt hibátlanul, rengeteg humorral és még énekel is hozzá, sőt nagyon jól énekel!) ragaszkodik a kézi irányításhoz: az lesz, amit ő mond, és ebben a világhírnév egyenlőre nem szerepel. Ez eddig be is vált, ott cseszi el, hogy az addig diszkréten történő gyilkolás most nem sikerül, és Deloris pont szemtanú lesz. Kapcsolatukban némi törést okoz eltérő értékrendjeik miatt, mert attól, hogy Curtis számára ez tök természetes, Deloris viszont ettől simán sikítófárszt kapna. Nem sokat tépelődik rajta, és elfut a rendőrségre, ahol felleli a teljesenalkalmatlan rendőrt – Leizz Eddie-t –  (Feke Pál, aki csak rendőrnek alkalmatlan, ma este tökéletes pasivá alakul), akinek váratlanul élete első jó ötlete kúszik a fejébe: Deloris a helyi zárda tagjaként nagy biztonsággal megúszhatja a bosszúból lelövetést. Deloris sorsa itt kapja meg a fordulatot, hátat fordítva eddigi életének beköltözik és hamar rájön, hogy mennyire fogalma sem volt az apácák életéről (döbbenet), és arról sem, hogy ezek a csajok milyen jófej banda. Aprócska közjáték, hogy Eddinek egy szál fegyvere sincs, ellenber Curtis gengszterrel, akinek nemcsak van, de nem is fél azt gátlástalanul használni.

Deloris kilóg, nemcsak a sorból, a zárdából is, és robog utána a két kifelé vágyó apáca is, és hol nem kötnek ki, mint a szomszéd krimóban, ahol a már nyomon lévő TJ, Pablo és Joey futnak egy transzi csapdájába, így hamburgerüket hátrahagyva visszamenekülnek a csajok a zárdába.
Mary Robert (Jenes Kitti), Mary Patrick (Vágó Zsuzsi), Mary Theresa (Dobos Judit), Mary Lazarus (Auksz Éva) és a többiek életét szigorú szabályok között próbálja tartani a zárda főnökasszonya (Molnár Piroska, a zseniális főapáca, pislogunk is nagyokat szigorú humorán, és ámulva hallgatjuk énekhangját).
Mary Robert olyan szólódalokat énekelt, hogy időnként nem a röhögéstől, hanem már a meghatottságtól törölgetjük könnyeink, Mary Patrik az energiabomba volt a csapatban állati jó hanggal, Mary Theresa a roki-nyugger zongoristából olyan rockénekes-táncos apáca lett, hogy csak pislogunk, és az először tök féltékeny Mary Lazarus nővér pedig a zenekar vezetése helyett csapatépítő-lelkesítő-őrültbolonddá vált.
Ezt a bandát érdemes volt rendes kórussá megformálni, és ez mind-mind Deloris érdeme. A Zárdafőnökasszony idegeit cseppet megcincálta a bulihangulatú mise, de mit sem törődtek vele, ha végre jönnek a népek a templomba, és nem csak hogy jönnek, még lóvéval, nem kevéssel meg is támogatják azt.
Ennek a környéknek a lakói nem az a templomba járó fajta, érzi ezt O’Hara atya (Csonka András) is, aki viszont nem az az őskövület, akinek a zárdafőnök szeretné látni, és a legnagyobb rajongójává válik Delorisnak, és az apáca csajokból újraszervezett kórusnak. A második felvonás elején elhangzik az este egyik alapmondata: “O’Hara atya a szünetben cseppet betépett, de jól áll neki, ha ilyen papok lennének, akár még misére is érdemes lenne járni 🙂 ”

Vigyáznak az egyházi dalokra, a szövegek stimmelnek, csupán a zene dübörgi a 70-es évek diszkó-soul stílusát. Ettől nézők lábai is már ülve táncolnak, hogy a végére valódi tánclépésekkel tomboljanak.
Curtis bosszúért kiált, a bandájával együtt (Cseh Dávid Péter, Faragó András, György-Rózsa Sándor) és nekiindul megkeresni Delorist, hogy áruló-szökevénység okán őt is eltegye láb alól. A bandatagok mind-mind hívő bűnözők: vakon hisznek Curtisnek, amiből előre látszik, hogy pofára esés lesz.

Mindeközben Deloris nem lázadásból, csupán a józan nemzárdai élet okán cseppet új szokásokat honosít meg a zárdában, amitől már az apáca csajok rajongását és tiszteletét is kivívja. Az újjáfésült kórus dalai annyira pazarul sikerülnek, hogy a fél környék templombajáró lesz, ami kicsit neccessé varázsolja Deloris elbújtatásának tervét, mert így hamar a nyakába szakad Curtis és annak bandája, nem kissé hangos siker okán: még a pápa is beígéri látogatását, amit a csak az nem lát a híradóban, aki nem kapcsolja azt be (Szellő István kihagyhatatlan, mint igazi, valódi híradós 🙂 )

O’Hara atya nemcsak bulihangulatba kerül pillanatok alatt, de kiderül, hogy a szónoklatok mellett énekhangja is van, sőt a tánc sem az ellensége, a zárada eladását is megfújja a felbújtott apácakórus.

Eddie rögtön pánikolva menti ki viszonzatlan szerelmét Delorist, mielőtt Curtis rálelne a világhírnév okán.

Curtis erősebb humorban, mint táncban, viszont félelmetes határozottságából az újra az apácák közé menekült Deloris zökkenti ki: az összes apáca simán beáldozná magát, és addig kevernek és kavarnak, míg mindhárom előre küldött gengszter tanonc elveszti fegyverét és ezzel félelmetesnek tűnő valóságát is. Előtte a főgonoszok még humoros ritmusokban a szerencsés néző csajokon gyakorolják az apácák meghódítását, sírva-röhögős jelenetben. (Fú, de jó hangjuk van, és Pabló – György-Rózsa Sándor még eredeti madridi spanyol nyelven is nyomja – igen, tudom, nem azért mintha érteném, de a nézőtér – gondolom egyetlen perfekt spanyol tudással rendelkező – kamasza érzésemet az előadás végén megerősíti, kár, hogy ebből egy hangot nem értünk, mert a feliratozás angolból spanyolra vált).
TJ (Cseh Dávid Péter) – olyan édesen egyszerű öcsike, hogy vinnyogunk, főleg a macijával.
Joey (Faragó András) – a vakegér a csapatban, aki egy egyszerű apáca ruciban már fel sem ismeri Delorist, csak sokadikra, majd nyomát is veszti jó időre.
Igazi tündérmese: a jó elnyeri jutalmát, a gonosz pedig a pokolba jut, itt konkrétan a fináléra egyházi göncben táncolnak az apácákkal a gengszterek.
Jön Eddie, és megmenti Delorist, mielőttt Curtis szitává lőné, és hősként táncol már önbizalommal telve kifelé… itt borulás van lefelé a székről a röhögéstől. Nagyon cuki!!!

Jöhet a pápa, jöhet a finálé, jöhetnek vissza a gonoszok is megjavulva, és kezdődhet a végső tombolás. Mert ez “brutál állat volt!” És igen, erre nincs is rá jobb jelző. (Deloris vezetésével olyan show-t nyomnak le az apácák, hogy csak tombolónézőként lehet nemviselkedni. Peller Anna zseniálisan énekel, táncol!)

A zene dögös, a dalok szövege mindenhol pontosan érthető, és passzol, a humor nagyon mai, fergeteges, a látvány pedig minden jelenetnél ahhoz kapcsolódik, mind-mind ott tart, nem mondom, hogy a székhez tapaszt, sőt, táncolni kell, muszáj, és bulizni, ahogy az apácák.

Mindezek együtt Túri Lajos Péter koreográfiájával egy olyan show-t hoznak a színpadra, hogy végig vigyorogva, ülve táncolunk.

Szente Vajk úgy rendezte meg, hogy abban már biztosan hisz a nézőtéren tapsoló 4 ezer ember, naponta menni kéne újra és újra ebbe a templomba.

Rendhagyó tapsrend jön: minden szereplőt bemutatnak, mindenkiről tudjuk ki játszotta, beszalad ma este még a koreográfus, és rendező is szerencsésen velünk vannak.

A két kamaszom reakciói a végén:

“Anya, mikor veszel újra erre az előadásra jegyet?”

“Ez óriási buli volt, de miért remegett a dübörgő tombolástól a nézőtér?”

“Anya, nekem olyan jegyet vegyél, ahol az Alföldi a gengszter!”

“O’Hara tényleg betépett a végére, nem tudom mit szívott, de jót tett neki”

“Peller Anna olyat énekelt a kórussal, hogy járnék templomba”

Update (2018. szeptember):

Szeged után Budapesten, az Operettszínházban
 
Másik szereposztás:
 
Peller Anna helyett Sári Évi: csodás hang, de nem ugyanaz, mégis zseniális Deloris.
 
Feke Pál helyett Peller Károly: vicces, jó hanggal, de mégismégis nagyon hiányzik Feke Pál, egyszerűen vele tökéletes LeizzEddie.
 
Alföldi Róbert helyett Szabó P. Szilveszter: nem annyira gonosz, pedig lehetne, viszont jobban szól a hangja (kisebb a hely, így mindenkié jobban szól, mint Szegeden, de itt hallottam a botfülemmel a leginkább).
 
Csonka András helyett Ottlik Ádám: ez a csalódás, így nincs meg az a vibráló, viháncoló, betépett pap érzés.
 
Dobos Judit helyett Papadimitriu Athina: hiányzik az őrület, a lendület, de öreglánynak elmegy.
 
A szegedi díszlet kiskanállal befért az Operettszínházba 🙂
 
Tomboló bulihangulat itt is 😀 Tényleg kedvenc 😀

 

Solo – Egy Star Wars történet

Nem mintha egyetlen Star Wars filmet is láttam volna valaha.
De társasjátékokban már sikerült memorizálnom a jó és gonosz szereplők névsorát, ha nem is tudnám megmondani, hogy melyik-melyik részben szerepelt.

Viszont nyár van, és állt előttem a kiskamasz, hogy ő biza moziba menne, méghozzá velem. 3 filmet választ, ebből kettő thriller-horror, így marad a kevésbé véres Solo…

A történet egy fura bolygón kezdődik (azt megtudom még előtte a profi rajongó gyerekemtől, hogy ez a 4. részben felbukkanó csavargó korábbi életéről szól), ahol Han éppen a rabszolgasors elől menekül, hozzájutva egy hiperszuper üzemanyag cucchoz, ami egy maroknyi fiola, de a szabadságának ára. Vinné a barátnőjét is, így egy romhalmaz járgánnyal nekifutnak a feladatnak. Üldözés, lövöldözés, majd befutnak a szabadság kapuját jelentő terminálnak kinéző helyre. Qi’ra, a barátnő elcseszi, így ő a kapun kívül marad a szar helyen, Han viszont megússza, és mehet katonának a birodalmi seregbe.

Ugrunk 3 évet az időben, a kiképzett katona gyalogosan próbál túlélni némi harctéri káoszt, hogy ki harcol kivel és miért, ez kevéssé derül ki. Mindeközben összefut Tobias Beckettel és annak hű barátnéjával Val-al, akik először nem vennék be a balhéba, de aztán mégis Han sikeresen bandatag lesz. Függetlenednek az egymással hacoló népektől, csupán a szuperüzemanyagra hajtanak, amit Dryden Vos rendelt meg, és le kéne szállítani. A küldetés nem veszélytelen, sőt.

Mindeközben pont Csubakka kapja a feladatot, hogy megvacsorázza Han-t, de meggyőzhető, hogy inkább szökjenek együtt, így lesz a későbbi filmekben Han társa a bohókás szörnyecske (vuki).

Szóval az első akció balul sül el, így Val ad még egy esélyt, nem kis részben az oldalán hirtelen felbukkanó exbarátnő Qi’ra rádumáló képességének. Viszont a csaj is megy velük, hátha így együtt túlélik a kalandot.

Nehezíti a helyzetet, hogy kalózok is vadásszák a magas értéken futó szuperüzemanyagot, jól ki is derül, hogy nem véletlenül, mert ha az nincs, akkor nagyobb esély lesz a békére a galaxisban.

Csapatunknak szuper űrjárgányra is szüksége van a küldetéshez, lóvéjuk viszont a nullához közelít, így Han kártyán nyer egy gépet Lando Calrissiantól, aki cseppet hamiskártyás, viszont nem is az a végtelenül gyáva fazon, mint amilyennek elsőre kinéz.

Beckett és a csapat megszerzi a zsákmányt, de már egymásban sem bíznak, így végül a kalózok főnökének, a jócsajnak adományozzák, és  kamucsodaszerrel mennek vissza Valhoz. Rájön az átbaszásra, de kinyírják ahogy kell, sőt Beckett is kihal a végére, csak Han Solo és Csubakka jut túl ezen a fejezeten.

Persze a végére az is kiderül, hogy Qi’ra sem az az ártatlan kislány, mint a film elején bemutatkozott, ezt a történet közben a vak is látja, kivéve Hant, akinek a szeme előtt a rózsaszín köd látszik csupán a szerelemtől, de nyilván a végére rájön, hogy a csaj nem az, akinek hiszi.

Az egész film alatt csupán az a megnyugtató jó érzés kerülget: Han Solo és Csubakka tuti nem fognak kinyúlni egyetlen csatatéri jelenet, és egyetlen száguldás közben sem, mert a kamaszom odafelé felhomályosít (starwars gyorstalpaló), hogy a 4. részben ezen szereplők tutira játszanak, a mostani történet viszont még azon rész előtti időszak, így nem halhatnak bele.

Nyári szünet, vasárnap délelőtt, legalább nem folyt a vér.

A Notre Dame-i toronyőr – Szegedi Szabadtéri Színpad

“Hát itt mindenki elmeroggyant?!” – hangzott el a szünet első mondata az aligfelnőtt nagykamasztól…

Aztán kibeszéltük, ott, helyben, gyorsan egy életbentartó kávé mellett.

De előtte az addig történtek.

Párizsban járunk, sok száz évvel ezelőtt, mikoron is Jehan Frollo (Horváth Dániel) az egyház tiltása ellenére beleszeret egy helyi cigánylányba, majd jól meg is szökik vele. Mindeközben tesója, az igazi főgenya Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter – már az első részben is utáltuk, a végére meg nagyon… jól játszotta!) lesz a Notre Dame tejhatalmú ura. Jön a hír, hogy Jehan szarul van, sőt, asszonyát már el is vitte egy randa fertőzés, és ő is a halálán. Ekkor bízza rá a cseppet problémás csecsemőjét Claude-ra, aki inkább szabadulna a feladattól, de ez “az ő keresztje”, így viszi magával, és jól a Notre Dame-i toronyba zárja a kölyköt. Nem túl viccesen, de eredeti módon Quasimodo (Veréb Tamás) lesz a csúf gyerek neve, akinek nem csak az arca torz, de a teste is, ettől még lehetne szerethető, de nem… próbálkozunk megkedvelni egész előadás alatt, mert a szabadtéri sajátosságai miatt még a 6. sorból sem lehet pontosan látni a vonagláson és a fura beszéden kívül mivel akar pluszban meggyőzni.
Az évnek egy napján a helyi cigány közösség bulija megtetszik Quasimodo-nak, és a nagyon jófej vízköpőkkel (Vágó Zsuzsi, Ottlik Ádám) vitatja meg a csavargás kérdését, akik persze biztatják, hogy menjen csak. A fő szervező, a cigányok vezetője (Mészáros Árpád Zsolt – de jó volt ebben a szerepben!) ismét meghirdeti a hagyományos “ki a legrondább” versenyt, amit Esmeralda (Gubik Petra) javaslatára Quasimodo nyer meg. Az eddig mindenki előtt Frollo által bújtatott srác nem tudja megvédeni magát a tömeggel szemben, akiknek jó buli a rokinak látszó, de jószívű Quasimodo-t kigúnyolni. Vissza is menekül a Notre Dame-ba, ahogy kell, de addigra már Esmeralda a nyomában, akinek feltűnik a csúfság mögött a klassz jellem.
Frollo persze már megint nem tud mit kezdeni a kirekesztő gyűlöletével szemben, aki cigány, vagy másképpen gondolkodik mint ő, azt minimum betiltani kell, de lehetőleg megsemmisíteni… gyomorforgató a pasi, “addig kéne ütni, amíg mozog” – hangzik el a szünetben.
Közben vesztes csatából hazatér Phoebus de Martin kapitány (Kocsis Dénes), aki az éppen zajló buliban helyből beleszeret Esmeralda-ba (Quasimodo konkurenciát kap azonnal), és heves udvarlásba kezd. A lány nincs fából, így egymásba habarodnak. Aprócska hiba, hogy a kapitány Frollo szolgálatába áll, és feladata többek között Esmeralda barátainak kipöckölése Párizsból, de ha az nem megy, akkor legyilkolásuk. Nincs gyomra hozzá, így Frollo majdnem kinyírja, de minimum menekülnie kell.
Frollo menet közben beszáll a szerelmi sokszögbe, de annyi esélye van, mint törött szárnyú madárnak az erdőtűzben, utálja mindenki, és nem félnek ezt el is mondani neki, főleg Esmeralda nem rajong érte, ami azért gáz, mert ugye ő a kiszemelt jócsaj Frollo szemében, akit hódítana, csak kevés hozzá.
Frollo bosszút áll, és Quasimodo-t használja fel, hogy a cigányok rejtekhelyére jusson, majd ott bezsarolja őket, és így előkerül a szerelmes Esmeralda – Kapitány páros. Indulnak is a sittre gyorsan, ahol Esmeralda még kap egy “esélyt” Frollo-tól: ha hirtelen belészeret, akkor megúszhatja, de a csaj nem gerinctelen, vannak még érzései, és nem adja magát (némi erőszak befigyelt, de nem jött össze Frollo-nak a “megerőszakollak bébi, majd belémszeretsz” udvarlási mód).
Közben Quasimodo szenved látványosan, hogy mit is kéne csinálni, a vízköpők sokáig magyarázzák, hogy mozduljon már rá a csaj megmentésére, mert ha csak ül a toronyban, az nem egy bátor cselekedet. Nemcsak a púpja hasonlít a csiga házára, a gondolkodása sem gyorsabb, de végül lemászik a már máglyán kínlódó Esmeralda-hoz, és ölben szállítja a toronyba. Ott már örülnek egymásnak, de hirtelen Esmeralda megadja magát, és meghal. Gondolom füstmérgezés lehet, mert a tűz még a lábát sem érte el… Befut a kapitány is, de már csak a halott kedvesét leli fel.
Frollo-t a nép a végére elkapja, de ez már nem segít a szerelmeseken.

Nem mondom, hogy a sztori minden történése logikus, vagy érthető lett volna, viszont a zene, a dalok, és különösen a látvány, az lenyűgözőre sikerült.
A címszereplő nem volt főhős ezen az estén, elvitte előle a show-t Esmeralda-Frollo-Kapitány hármasa, de még a vízköpők is életrevalóbbak voltak nála. Viszont legalább szépen énekelt.

KERO rendezése, jó este volt.

Billy Elliot – Erkel Színház

Angliában 1984-ben utáljuk éppen Maggie Theather miniszterelnöknőt. Igen, a bányászokkal együtt, akik éppen sztrájkolnak, mert a bányabezárásokat éppen nem lájkolják a munkanélküliség árnyékában. Billy (Lukács Olivér) apjával (Tóth Sándor), bátyjával (Csémy Balázs) Tonyval, és a jófej nagymamájával (Bencze Ilona) lakik együtt. Eljár boxedzésre, ha már muszáj, de valahogy az edző is csak a lóvéra hajt, és kevéssé érdekli, hogy a kölyök bármit mozogna, de megütni nem fog senkit. Be is téved Mrs. Wilkinson (Ladinek Judit) balettórájára, ahol először kissé ufónak érzi magát, de hamar beveszik a csajos brigádba, sőt az is kiderül, hogy benne van a tehetség, sőt.
Támogatás helyett tiltás lesz a balettórákra a család férfi tagjaitól, de ezt Billy nem veszi komolyan, és jár tovább. Ott bukik meg a sztori, amikor már meghallgatásra indulna a tánctanerővel, és kiderül a turpisság, hogy mégse a haverjához készül. A legjobb barát Michael (Halász Dávid), aki egy talpraesett kölyök, pont nem érdekli mit gondol róla a világ, ha neki ahhoz van kedve, akkor a nővére gönceiben, vagy éppen tütüben közlekedik akár az utcán.
Billy nem jut el a meghallgatásra, mert a család férfi tagjai vannak túlerőben, az egyetlen kissé szenilis nagymama nem jelentős tényező. Aki kiállna érte, az anyukája (Simon Boglárka) már csak levelében és a szívében él.
Karácsonykor az apa szíve is ellágyul, a sztrájk is kifulladni látszik egy év után, így Billy lehetőséget kap, hogy Londonban felvételizzen a táncosok főakadémiájára. Ennek van némi anyagi akadálya, de azt összedobják neki, a bányászok, akik már csak ilyen jófej bandába tömörültek.
Érkezik is a felvételiről a levél, hogy siker van, együtt a hírrel, hogy a sztrájknak is vége.
Örömtánc a zárás, még a bányászok is tütüben ropják el az utolsó jelenetet és a tapsrendet.
A zene lendületes, a fordítások frappánsak, a balett pont jó arányban és ízléssel szerepel az előadásban.
Aki meg ebben tök mást lát, annak nemcsak szemüveg, de egy szív-gerinc transzplantáció is kéne. (igen, töröltek egy csomó előadást, mert egy hibbant liba azt terjesztette, hogy aki fiúgyerek és megnézi, az tuti bemelegedik… kár, hogy nem focimeccsre ment az Erkel helyett…)
Szirtes Tamás rendezte az előadást, és Sir Elton John zenéje kísért még hazafelé is minket.

Hegedűs a háztetőn – Szegedi Szabadtéri Színpad

Anatevkában járunk. Tevje (Stohl András) 5 lányával és feleségével a zsidó közösség megbecsült tagja. Az oroszok és zsidók közös faluban, békében élhetnének, egészen addig, míg a hatalom felülről bele nem rondít, nem uszítja egymás ellen az itt élőket.
3 lánya is saját maga választ párt, Cejtel még az engedélyét, Hodel már csak az áldását kérni, Chava pedig szóhoz sem jut.

Golde (Éder Enikő) a család összetartó ereje, máig szerelmes a férjébe, pedig még nem ők választottak, hanem a házasságközvetítő. Jön, most is, és szerezne férjet Cejtelnek (Martinovics Dorina), de ő már régen választott, az ő párja biza a nagyon szegény varróinas Motel (Szatory Dávid), és pont a pokolba kívánja a Jente (Csákányi Eszter) által kinézett Lázár Wolfot (Hevér Gábor). Lázár Wolf nem szép ember, sőt randa és öreg, viszont gazdag, és mészáros… és hát ebben a világban… de Tevje szíve mégiscsak a lányáé, és dobja az ötletet.

Percsik (Bányai Kelemen Barna) kószál Anatevkában, és persze a lányos háznál köt ki, mint tanító. Hódel (Bánfalvi Eszter) habarodik bele a vidám, és művelt srácba, Tevje már megint nem tehet semmit, a szerelem ismét erősebb nála.

Chava (Sodró Eliza) viszont az orosz Fegykát (Fehér Tibor) imádja, ez az a pont, ahol már Tevje sem tud túllépni saját magán, a hagyományokon, az érzésein, és mennie kell a szerelmespárnak.

Cejtel és Motel esküvőjére esik a hatalom bosszúja, pogrom készült, és pont akkorra. Nem sokkal később, már nem csak a közösség életébe taposnak bele, de mindenkinek, aki zsidó költöznie kell… akár a világ végére is…

A zene, a tánc, a látvány, az érzések magukkal ragadnak, és Anatevkávban vagyunk mind.

Szakítani kell a hagyományokkal? Mennyire adja fel a régi életét az ember? Mennyire haladjon a korral? Engedje vagy ne Tevje az önálló döntéseket? Mennyire számít még a szava? Állhat-e a lányok boldogságának útjába? A gyűlölet állhat-e a családi boldogság útjába? A politika beleszólhat-e a családok, közösségek szereteten, megbecsülésen alapuló világába?

Anatevkában menekülni kell… menekülni kell azoknak, akik nem oroszok, mindenkinek mennie kell, egy új, másik életet keresve. Egyéni sorsok, sok szétszakított család története. Egy közösségből indulnak, mind másfelé.

Indulnak, és közelről látjuk őket, az arcukat egyenként… nem migránsok, menekültek… menekülnek, mert muszáj, az életük a tét… mi értjük, itt Szegeden, és tavaly is értettük Pesten, Veszprémben… és mindenhol. Kár, hogy az ország kétharmadában nem értik…
Alföldi Róbert úgy mutatta meg nekünk Anatevka életét, a tejesember családját, a közösséget, az elüldözésüket, hogy a végén potyognak a könnyeim… már megint… sokadszor.

Volpone – Városmajori Szabadtéri Színpad

Volpone (Jordán Tamás) tuti szélhámos, Velencében járunk éppen, de bárhol lehetnénk, akár itthon is.. Mindenkit átver, a kedvenc segítségével Moscával (Bányai Kelemen Barna). Pénzre utazik, sok pénzre, nem is titkolja nagyon. Beteget, sőt haldoklót hazudik, hogy megkopassza a seregnyi haszonleső “legjobb barátot”.
A közjegyző (Szabó Tibor) alig-alig pénzéhesebb, mint a többiek, neki is, mint mindenki másnak az a taktikája, hogy pénzzel behízelgi magát a “haldokló” Volpone kegyeibe, majd kényelmesen lenyúlja a mesés örökséget. Ott cseszi el, hogy kihagyja az örökös nevét, rábízva ezt a “nagybeteg” barátra, bízva magában, meg az adományaiban.
Corvino (Csankó Zoltán) a másik “legjobb barát” nemcsak a pénzt nem sajnálja, de még az agyonféltett, cseppet terrorban tartott feleségét (Hartai Petra) is odaadja, csak az “örökség” számít. Mosca piszkos mancsa persze ebben is benne van könyékig.
Corbaccio (Szerémi Zoltán) dobja be az adu ászt: új végrendeletet gyárt (bízva abban, hogy mindenkit túlél), amiben Volpone lesz örököse, sőt még a saját fiát (Balogh János) is kitagadja. Igen, Mosca ebben is benne van nyakig.
A legkevésbé Canina (Bánfalvi Eszter) a város kurvája hazudik, ő tényleg “csak” férjhez akar menni Volponehoz, meg is tesz érte mindent, de általában rosszkor van rossz helyen és időben.
Mikor azt hiszi Volpone, hogy ő mindent megtehet, és mindenki kapzsiságát kihasználhatja, akkor botlik meg először. Aztán megbízik, a kígyó típusú jobbkezében, és végképp mindent elveszít. Minden számító “barát” megkapja, ami jár neki, mert az élet sosem marad adósa senkinek.
Közben pedig nevetünk, még azon is, amin sírni lehetne. Tele humorral, fordulatokkal, hazugsággal, árulással az esténk Alföldi Róbert rendezésében. Sokszor visszatapsolós, nem elengedős a Weörös Sándor Színház előadása Szombathelyről.

Rigoletto – Szegedi Szabadtéri Színpad

Mantova hercege (László Boldizsár) igazi nőcsábász, mindegy nagyjából merről, csak csinos csaj legyen körülötte. Szerelembe esik (hova máshova) Gildával (Keszei Bori), aki Rigoletto (Ludovik Kendi) féltve őrzött lánya. Rigoletto pedig a herceg udvari bolondja. Szép játszma…
Rigoletto annyira őrzi a lányt, hogy be is zárja, bár aki szerelmes, azt hiába, Giovanna (Kalmár Magda) segíti, hogy herceg szerelmével találkozhasson. Annyira szerelmesek, hogy a közös jelenetüknél odatapad minden figyelmünk, és nagyon jól énekelnek. Gilda elrablásával Rigoletto az őrületbe, a lány a herceg karjaiba kerül. Ettől Rigoletto még jobban bepöccen, és Gildát győzködi, hogy szarul választott. Ennek bizonyítására elviszi egy helyi krimóba a lányát, ahol láss csodát, a herceg már másnak csapja a szelet. Rigoletto agya már rég kirándulni ment, így bérgyilkost Sparafucile-t (Kiss András) fogadja fel, hogy ölje meg a herceget. Bérgyilkosunknak kimondottan a pénz volt a fontos, így neki nagyjából mindegy kit öl meg, csak a kifizetés ne maradjon el. Maddalena (Ádám Zsuzsanna) rádumálja a bérgyilkost, hogy ne ölje meg a herceget (naná, ő is bele van bolondulva), inkább nyírja ki azt, aki elsőnek belép a krimóba. Nem tart ez sokáig, jön Gilda és jól belehal az első belépésbe, zsákba is kerül azonnal, majd apja karjaiba, aki kifizeti a zsákért a megérdemelt munkadíjat. Majd meghallja a herceg énekét, és kezd idegi alapra kerülni, bár ténylegesen abba bolondul bele, amikor kibontva a zsákot a saját lányát leli meg. Nincs mit tenni, az átok rá szállt (Monterone grófja szórta az átkokat, mert nőrokonai valahogy belekeveredetek a herceg udvari szerelmi életébe), elveszítette egyetlen agyonféltett lányát.

A történet itt véget is ért, már nem fáztunk annyira, mert üldögélés helyett már gyalogolhattunk is kifelé.

A lányvány, a díszlet, és azok a csodálatos ruhák lenyűgözőek voltak, főleg az első jeleneten ámultunk el: mindenkinek más és más estélyi ruha jutott, ízlésesen, elegánsan, az egész lányványba illeszkedően remekül mutattak a színpadon.

És itt jön az őszinte rész, ami operánál elengedhetetlen: nemcsak abszolút hallásom nincs, sőt, ami van, az a botfülem. Mindennek ellenére, vagy pont ezért, amiket én hallottam, azok nagyon jól szóló dalok, kiemelkedően szenzációs hangon énekelt Gilda és a herceg, Rigoletto is igyekezett felfutni hangban hozzájuk, és összességében az egész csapat fülbemászóan énekelt, és nem terveztem megszökni még a magas hangoknál sem, a kezdő operanézőket is megkímélték.

A június végi őszben pulcsiban és vastag zokniban próbáltuk elképzelni a nyarat, de lehetett kölcsönözni takarókat.

A látványhoz szorosan hozzátartozik az összes jelmez, aminek döntő részét Náray Tamás és Tihanyi Ildikó tervezte, bármelyik ruha akár egy elegánsabb eseményen teljesen hordható lenne, ami a színpadi jelezekre kevésbé jellemző úgy általában, viszont a mostani tervezéskor erre figyeltek. Az előadás elején úgy éreztem magam, mint egy VIP divatbemutatón.

A hideg ellen nincs mit tenni, ha majd meleg lesz, akkor a “mozduljon meg végre a levegő” fohász fog szólni, most pedig hátizsáknyi folyamatosan hűlő idő arányában felvehető pulcsi, zokni, kabát, sál, pokróc volt a megoldás. A szabadtéri mumusa az eső megkegyelmezett, szépen kértük rá 🙂

Harangozó Gyula rendezése a Dóm téren.

 

Mennyei hang – Játékszín

Florence (Bánsági Ildikó) az 1900-as évek elején Amerikában képzeli el, hogy ő híres énekesnő lesz. Bonyolítja cseppet a helyzetet, hogy ennek okán nem tanul meg énekelni, viszont hisz benne, hogy tud. Nem tarthatja vissza semmi, a kitartás, amivel előre halad céljai elérésében, hogy minél több  emberhez eljusson az ő “csodás” hangjával meghozza gyümölcsét. Az is igaz, hogy koncerjeire csak a baráti nézők érkezhetnek, ő maga személyesen a szűrő, akinél egy laza vizit után lehet átvenni a jól megérdemelt koncertjegyet. Itt a klasszik igazság: ez már olyan kegyetlenül pocsék, hogy az jó. Könnyezve röhögünk, amíg egyetlen hangot sem sikerül eltalálnia. Új zongorista érkezik a produkcióba Cosme McMoon (Szemenyei János), aki eleinte a zongorától is messze ugrik mikoron is Florence bemutatja neki “művészi” énekhangját. Aztán van az a pénz, amiért persze vállalja a fellépéseket. Nem, nem csak a pénz: Florence annyira természetesen bájos, annyira hisz önmagában, annyira hallja belülről a tiszta hangját, ami persze kívülállóként szörnyű, hogy bárki beleszeretne.
A humort és a valóságot a házibarát St Clair (Gálvölgyi János) hozza, aki rajongásig imádja Florence-t, míg ő maga a meg nem értett színész, aki hiába távozott Angliából Amerikába a világhírnév reményében, neki csak Florence árnyéka jutott, persze ettől még nem érzi rosszul magát. Az igazi rajongó viszont Dorothy (Lévay Viktória), aki titkárnősködik főhősünk mellett és főállásban rajong érte, időnként pedig az aligdöglött kutyájával rohangál körbe. Az este könnyezősen vihogós része, mikoron is a megboldogult minikutya temetésén St Clair próbál beszédet mondani, de rázza a röhögés… minket is.
Nem maradhatunk spanyol nyelvlecke nélkül: a szakácsnő, szobalány a mexikói csak spanyolul beszélő Maria (Murányi Tünde), aki egy hangot nem beszél a mi nyelvünkön, mégis minden mozdulata, jelenete tiszta és világos, az egyik legjobb humorú szereplő ma este.
Az alapítványi fellépések után Florence lehetőséget kap a Carnegie Hall-ban: vagy 3000 néző vár rá, avagy a bukás. Csillogó szemekkel, sikítozva, nevetve tombol a közönség, nem, nem csak a színpad szerinti Carnegie Hall-ban, a Játékszínben is.
Ez az este az álmokról szól: Florence álma, hogy énekeljen, imádja őt mindenki (na jó, egy-két hisztis kritikusán kívül, de az nem számít!), és a közönség jól szórakozik.
Nem is vártunk mást a mai estétől: felhőtlen nevetést. Az mellékszál, hogy Bánsági Ildikó a klassz és szép hangjával, hogyan tud annyira hamis lenni, hogy potyognak a könnyeink a nevetéstől.
A színésznők jelmezei mesések, a díszletet nem kellett túltolni, maximum a zongorát tologatni egyik oldalról a másikra.
Bagó Bertalan rendezte, búfelejtős, kikapcsolódós, nevetős előadás.

Update: spanyolul felsőfokon beszélő és értő nagykamasz: tökéletesen káromkodva nézi le a mexikói szobalány az egész brigádot, és nagyon jó humorral osztja ki őket, kár, hogy nem értjük, még egy feliratozást sem ért meg, DE nagyon kellett volna. Az egyik legcukibb szereplője az előadásnak Maria – Murányi Tünde remek alakításában.