Cseresznyéskert – Trojka Színházi Társulás

OSZMI első emeletén, egy nagyobb nappaliban játszódik a teljes történet. Ami persze nem igaz, mert kinyúlik az a teraszra, és a folyosó is játéktérré változik, amint elkezdődik az előadás.

Lopahin (Bárnai Péter) alszik a sarokban, mikor a nézőtérre érkezünk, és a későbbi Trofimov (Soós Attila) Petya terelget minket ki, hova üljön. (szék, párna és a zongora mögött az álló szekció, igen, azt is lehet választani félpénzért, bár végigállni két órát egyhelyben, az nem lehet a legtutibb, de van amiért megéri… és ez tutira az volt!) Nem mellesleg az előadást is Soós Attila rendezte, szívét-lelkét belepakolva az egész estébe.

Szóval Lopahin arra ébredezik, hogy Firsz (Kulka János!) a cseppet süket és öreg inas tesz-vesz, gyertyát gyújt, szamovárt beizzít, szóval molyol cseppet. Hazaérkezik Ljuba (Gryllus Dorka), aki Franciaországban sikeresen lecsúszott a vagyonáról szeretőjének hála, de érte futott Ánya (Eke Angéla) a lánya, így most az ősi családi birtokon gyűlik össze a maradék család. Ljuba férje 6 éve elhalálozott (időnként a mázlisták közé sorolandó…), majd rá egy hónapra a 7 éves kisfia vízbe fúlt, ettől megkattanva lépett le a szeretőjével a frankokhoz a gyászoló asszony. Cseresznyéskert a híres birtok, ahol még ott él Ljuba bátyja, Gajev (Mátrai Lukács Sándor) is, aki a munkát csak messziről ismeri, viszont a birtok megmentésén egyre csak dolgozik: újabb és újabb hitelekből tervezi törleszteni azt a korábban felvett hitelt, ami miatt már az árverezést is kitűzték a családi kincsre. Az mondjuk csak nyomokban merült fel benne, hogy dolozni kéne, a huga fejében ez még halvány gondolatként sem került elő, viszont pénzszórásban, felelőtlenségben világbajnok Ljuba ez vitathatatlan.

Várja (Nagy Dóra) lakja még a “palotát”, aki inkább a házvezetőnő feladatait látja el, mintsem családtag, ez utóbbi is necces, mert csupán árvasága okán vették őt megukhoz Ljuba és férje, így felnevelődve azért mégiscsak az otthona neki is a birtok. Reménytelenül bele van esve Lopahin főgazdag vállalkozóba, aki újgenerációs, összes felmenője a Cseresznyéskert korábbi urainak jobbágya volt, így a fiatalember felemelkedése némiképp meglepő, bár az is igaz, hogy a népes kompániából az inason kívül csak ő dolgozik.

Még szünet előtt egymásba gabalyodik Ánya és Petya a tanító, de ez éppen egy laza mellékszál a történetben.

A második rész egy ellazult bulival kezdődik, amit Ljuba tart a házban, mondjuk előre ropják a medve bőrére, mert hiába kunyerált Gajev a gazdag rokontól lóvét a Cseresznyéskert megmentésére, az éppen zajló árverésen esélye sincs a cápákkal szemben. Mire visszaérnek az árverésről, az is hamara kiderül, hogy Lopahin az új tulaj, aki még az árverés előtt azt javasolta Ljubának, hogy gondolkodjon az épen maradt eszével, és adja bérbe a birtokon nyaralók építésére, és akkor az övé maradhat. A léha nőci ezt meg sem hallotta, így úszott a kecó.

Minden ottlakót megvisel a ház elhagyásának gondolata, a leginkább Ljuba borul ki, de azért túlteszi magát a kérdése, zsebre vágva a sokmilliós kölcsönt a nagynénitől irány vissza Párizs, ahol a léhűtő szererő már várja, hogy újra lenyúlhassa, úgy rendesen.

Mire mindenki elbúcsúzik, addigra Várja is pofára esik, mert Lopahin nem kéri meg a kezét, hiába udvarolja körbe többszörösen.

Egyedül Firsznek marad meg a józan esze, csak rá a kutya sem hallgat, pedig az új tulajnak még a szexmunkás édesanyját is a szájára veszi.

Fájó a búcsú a helytől, ahova annyi szép emlék köti a családot. Mikor már mindenki elhúzott, akkor derül ki, hogy a kórházba küldött Firsz ki sem lépett még a házból, de a family rutinosan rázárja a bontandó ingatlant…

Itt a vége, és futnánk is el véle, de inkább tapsolunk, mert az, ami ma ebben a kicsi teremben történt, az sokkal több annál, mint ami leírható.

Gryllus Dorkát ezer éve nem láttam színpadon, és mit sem veszített színésznői képességeiből. Eke Angéla továbbra is az egyik leglazább és legvagányabb csaj volt ma este a színpadon. Nagy Dóra annyira sírógörcsösen húzta végig a két órát, hogy már külön sajnáltam, hogy nem engedte neki a rendező, hogy legalább 1x rendesen kibőgje magát.

És az este igazi SZTÁRJA: Kulka János, aki az első BESZÉLŐ szerepében remekelt alkotott. Az nem volt kérdés, hogy színészi képességei meg sem koptak, de az afázia pont a beszédközpontját rángatta meg. Ma este látszólag könnyedén jöttek a szavak és mondatok, sőt a legjobb ütemben szólogatott be mindenkinek.
Igazi élményszínház családias hangulatban.

 

 

Szólj hozzá!