Náray Tamás – Az utolsó reggel Párizsban

Kicsit családregény, kicsit kalandregény, nagy egészében pedig egy igazi vallomás. Vallomás az életről, annak összes szépségével, bonyolultságával, történeteivel együtt a szeretetről, kitartásról, munkáról, családról.

Dárnay Dávid (Náray Tamás) szemével futunk neki a 20. század közepén a történetnek, egészen már a nagyszülők megismerkedésének sztorijával, és eljutunk szinte napjainkig.
A regény nemcsak a benne foglalt események sora miatt izgalmas, de folyamatosan ébren tart, mert az idősíkok között először még furcsán ugrálunk, de hamar kiderül, hogy nagyon is logikusan következik egymás után az események sora, mert mindennek van előzménye, és ott van a könyvben pontosan, ahol lennie kell, hiszen azokkal együtt lesz teljes főhősünk aktuális reakciója, érzése, gondolkodása egy-egy élethelyzetben.
Ami a könyvről, és szerzőjéről elsőre eszembe jut, az a mérhetetlen nagy szeretet, amit nem csak vágyik, de ad is, nemcsak két kézzel, de még annál is sokkal többel. A másik konkrét szó, ami megkerülhetetlen: a kitartás, ami az egész életét végigkísérte.
Nem pottyant semmi az ölébe, még ha messziről ez úgy is látszik, mindenért tett, és lépésenként állati sok melóval haladt előre. És itt az előre, az ugyan tartalmazott kitérőket, kalandokat úgy a szakmai mint a privát életében, de mégis az út csak egyenesen oda hordta a hátán, ahova mindig is menni készült.

Egy igazán izgalmas, néhány helyen krimi szerűen megírt életút Debrecenből elindulva, Budapesten át, a csodálatos Párizsig, majd visszafelé megállunk hosszú évtizedekre újra Pesten, hogy innen nekifussunk a világhírnek újra, és kikössünk a békét elhozó tengerparton.
És nem csak a helyszínek változnak, de a munka is, hiszen a külkereskedőből divattervezővé válásnak a tehetség csak az alapköve volt, a tanulás, és a hozzá tartozó kitartó munka nélkül csak álom maradt volna.

Pont azon gondolkodtam, hogy mások mindenféle amerikai mintákat lefordítva írják meg a “motivációs” bullshiteket tartalmazó könyveiket, közben csak el kellene olvasni Tamás életének történetét, és feltöltődni az átadott energiáival. Hogy mikor alszik, mikor pihen, az nagy kérdés volt végig, mert minden feladatában tornádóként haladt a siker felé, megkerülhetetlenül jelen volt bárhova is sodorta az élet.
A magánéletét pedig oly féltve őrizve is kitárja ebben a regényben, leginkább a szívét, és a benne rejlő érzelmek hullámvasútján utazunk vele.

Nem jó ezt a könyvet gyorsan kiolvasni, már az első fejezetek után rájöttem, így naponta 2-3 fejezetnél megállva (jó, fel lehetett volna falni két nap alatt is, de minek pirulában lenyelni a vitamint, ha sok gyümölccsel hetekig lehet élvezni az ízeket…) esténként ezzel aludtam el.
Nem mondom, hogy mesevilág, mert senki sem érkezett benne a varázspálcájával főhősünk életébe, hogy helyette dolgozzon meg a sikerért és a boldogságért, azért mindig saját magának kellett tennie.  Az őszinteség előtt mindig emelem kalapom, így amikor a kudarcok, csalódások kerültek sorra egy-egy történetben, azokból való talpra állás még izgalmasabb volt.

Vannak könyvek, amiket végigolvasva visszateszünk a polcra és örülünk, hogy egy jó sztorit kaptunk. Ennél ez a könyv több. Sokkal több. Ezt post-ittel érdemes olvasni, mert utólag könnyebb megtalálni azokat a fontos gondolatokat, amik pl. főhősünk nagymamája szájából hangzanak el. (Rajtam már nem csodálkozik a családom, hogy lógnak ki a sárga cetlik a könyvekből, mert tudják kattantságomat, és inkább így, mint összefirkálva a lapokat).

Az újra kell olvasni polcra került.

Szólj hozzá!