Vénusz – Hatszín Teátrum

Mindig öröm, ha azok a színészek a színpadon, akik nagy kedvenceim!
Bálint András, Gyabronka József, Takács Kati és László Lili már korábban a szívembe lopták magukat, a két “fiatalember” már évtizedekkel ezelőtt. Ehhez még hozzácsapjuk Brasch Bencét a névsorban, akit már régóta szeretnék látni, akkor a tökéletes este ígérkezett.

A színpad rendkívül ötletesen filmszerű keretet ad a jeleneteknek, amit zseniálisan használnak ki a sztori közben játszva hozzá a fényekkel. A hang időnként kicsit halk, de inkább csak akkor, ha a nevetés hangosabb. Igen, ezen az édes-keserű történeten bőven lehet nevetni is.
Már rögtön az elején, amikor Maurice (Bálint András) rendezőként próbál a két picit már veterán színészével Valerie-vel (Takács Kati) és Iannal (Gyabronka József). Valerie ugrana rá bárkire, aki pasi, akár Ian az, akár a beugró fiatal (Brasch Bence sok szerepben). Ugyan próbát sokat még nem láttam életemben, de ami humort ez a három színész beletett a színpadi játékba, az tuti elhangzott már itt-ott az életben is.
Nemsokára kiderül, hogy Ian unokahúga Jessie (László Lili) érkezését várja, akit nővére sózott rá: míg a városban munkát lel, addig is a nagybácsinál lakjon. Az elképzelés nem rossz, Ian lazán házicselédnek nézi és várja, kevésbé jut eszében, hogy Jessie egy igazi vagány, nagydumás, és nem egyszerű fiatal csaj, akinek a konyha is csak a térképen van meg, és pont nem álmai vágya az öreget kiszolgálni.
Maurice is megismerkedik az addig csak hallomásból ismert fiatal “szörnyeteggel”, aki számára az igazi Vénusz lesz, hajlott kora ellenére udvarlásba fog… Jessie először csak pimasz-kamasz, majd nekiáll kihasználni a helyzetét sugardaddy módra, aztán egy váratlan fordulat után rájön, hogy semmi rosszat nem akar Maurice, csak élete végére az ő Vénuszát…
Maurice közben haldoklik cseppet, húzzák egymást Iannal, Valerie-vel a régmúlton nosztalgiáznak, és közben filmképekként vetítve közeledünk a vég felé.
Sok érzéssel, humorral, ötlettel rendezte meg Deák Krisztina.

Szólj hozzá!