A gondnok – Radnóti Színház

Davis (Schneider Zoltán) a színpadon, lecsúszott hajléktalan, aki még csak nem is vágyik sokkal többre, csak legyen egy masszív nemkicsi-nemnagy cipője, és fedél a feje fölött, ahol aludhat. Aston (László Zsolt) menti ki a szarból egy vendéglői verekedés kapcsán, ahol dolgozott kicsit Davis, de tök feleslegesen, csak a balhé lett belőle pénz helyett. Aston cseppet problémásnak néz ki, az előadás folyamán kiderül, hogy tényleg vannak gondjai nyaktól felfelé, viszont a jóindulat azért még nyomokban megtalálható benne. Mick (Pál András) az ingatlan valódi tulajdonosa – Aston öccse tűnik a legéletképesebbnek hármójuk közül, az egyedüli, aki a munka frontján is igyekszik helytállni. Nem mintha kiemelkedő professzor agya lenne, de a lógás tekintetében a másik két jómadár mester Mickhez képest.
Aston befogadja Davist, abban a reményben, hogy a saját feladatait majd jól átpasszolja újdonsült haverjára (a barát is az erős túlzás kategóriába esik), de Davisről hamar kiderül, hogy nagy túlélő, és úgy áll a melóhoz mindig, hogy más is hozzáférjen. Sőt: más férjen hozzá. Saját ügyei intézésében is akadályokba ütközik: saját magába. Az csak szar kifogás, hogy lyukas cipellőben nem lehet elmenni ügyintézni, és a 15 éve megőrzésre elhagyott papírjait felkutatni.

A három főhős egymáshoz való viszonyát jól jellemzi, hogy mindegyiküknek a saját érdekei a legfontosabbak, és nagyon a vágyaik sem verik az eget, leginkább csak létezni vágynak, és semmi extrára. Davis csak lakna valahol, Aston gyűjtöget és non-stop pakol, álmaiban pedig sufnit épít, Mick pedig gondolatban már felújította a kecót, csak az ő gondolataiban a gondnokká kétszeresen is kinevezett Davis lenne a lakberendező-építész, aki ennek a szóösszetételnek még a betűit is nehezen találja el, nemhogy az értelmét meg tudná fejteni.

Folyamatosan változnak hármójuk között az erőviszonyok, minden esetben 2:1 arányban, csak más összetételben, attó függően, hogy kinek mi az érdeke.

Mindhárom színész zseniálisan hozza a figuráját, László Zsolt a lelassult, mániákus és kissé auti Aston szerepében csodálatosan mutatja be, hogy mennyire kiszolgáltatottá tud válni a sérült, gyámra szoruló (igen, állatira kéne neki…) ember. Nem mellesleg bármelyik színház díszletmozgatói most csorgatják érte a nyálukat, az biztos, annyit rámol az előadás alatt… 😀  Mick szerepében Pál András lubickol, határozottsága, nagyképűsége, nyócker stílusú vagánysága vegyül Mick gyenge képességeivel. Olyan módon beszél, és mondja el a kacifántos, hosszú gondolatait, hogy beszédtanár legyen a talpán, aki ezen bármit is javítani tudna.
Az igazi ász pedig Schneider Zoltán, aki folyamatosan a színpadon van, mindkét tesóval harcol a fedél alatt maradásért. Hamisítatlan hajléktalanszerkóban izzad már a második perctől kezdve a 4-5 réteg ruhában, melynek csúcsa a szőröskabát, mindezt a színpadra világító lámpák melegében, hát nem semmi teljesítmény, hiszen megállás nélkül mozgásban van mindenki a színpadon. Azok az arckifejezések, melyekkel Davis figuráját megeleveníti, az a mackós járás, és öltözködési kultúra mindent visz.

Alföldi Róbet rendező a három lecsúszott, a bányász béka segge alatt méterekkel tengődő szereplők egymáshoz való viszonyát, konfliktusait bogozza ki, nem feledve az életünkbe becsúszott előítéleteket – a pakisztáni szomszéddal, a kínai vendéglővel – és a ma annyira aktuális hajléktalan problémával, ami elől a darabbéli Davis folyamatosan menekül a történet szerint Angliában, de ugye itthon nem csak a hajléktalanság, hanem az ősz óta érvényes BTK elől is bújkálnia kellene.

Remek este, csodás játék, és veszélyes jobb oldali első 2 sor 😀 (no spoiler!)

Szólj hozzá!