A gondnok – Radnóti Színház

Davis (Schneider Zoltán) a színpadon, lecsúszott hajléktalan, aki még csak nem is vágyik sokkal többre, csak legyen egy masszív nemkicsi-nemnagy cipője, és fedél a feje fölött, ahol aludhat. Aston (László Zsolt) menti ki a szarból egy vendéglői verekedés kapcsán, ahol dolgozott kicsit Davis, de tök feleslegesen, csak a balhé lett belőle pénz helyett. Aston cseppet problémásnak néz ki, az előadás folyamán kiderül, hogy tényleg vannak gondjai nyaktól felfelé, viszont a jóindulat azért még nyomokban megtalálható benne. Mick (Pál András) az ingatlan valódi tulajdonosa – Aston öccse tűnik a legéletképesebbnek hármójuk közül, az egyedüli, aki a munka frontján is igyekszik helytállni. Nem mintha kiemelkedő professzor agya lenne, de a lógás tekintetében a másik két jómadár mester Mickhez képest.
Aston befogadja Davist, abban a reményben, hogy a saját feladatait majd jól átpasszolja újdonsült haverjára (a barát is az erős túlzás kategóriába esik), de Davisről hamar kiderül, hogy nagy túlélő, és úgy áll a melóhoz mindig, hogy más is hozzáférjen. Sőt: más férjen hozzá. Saját ügyei intézésében is akadályokba ütközik: saját magába. Az csak szar kifogás, hogy lyukas cipellőben nem lehet elmenni ügyintézni, és a 15 éve megőrzésre elhagyott papírjait felkutatni.

A három főhős egymáshoz való viszonyát jól jellemzi, hogy mindegyiküknek a saját érdekei a legfontosabbak, és nagyon a vágyaik sem verik az eget, leginkább csak létezni vágynak, és semmi extrára. Davis csak lakna valahol, Aston gyűjtöget és non-stop pakol, álmaiban pedig sufnit épít, Mick pedig gondolatban már felújította a kecót, csak az ő gondolataiban a gondnokká kétszeresen is kinevezett Davis lenne a lakberendező-építész, aki ennek a szóösszetételnek még a betűit is nehezen találja el, nemhogy az értelmét meg tudná fejteni.

Folyamatosan változnak hármójuk között az erőviszonyok, minden esetben 2:1 arányban, csak más összetételben, attó függően, hogy kinek mi az érdeke.

Mindhárom színész zseniálisan hozza a figuráját, László Zsolt a lelassult, mániákus és kissé auti Aston szerepében csodálatosan mutatja be, hogy mennyire kiszolgáltatottá tud válni a sérült, gyámra szoruló (igen, állatira kéne neki…) ember. Nem mellesleg bármelyik színház díszletmozgatói most csorgatják érte a nyálukat, az biztos, annyit rámol az előadás alatt… 😀  Mick szerepében Pál András lubickol, határozottsága, nagyképűsége, nyócker stílusú vagánysága vegyül Mick gyenge képességeivel. Olyan módon beszél, és mondja el a kacifántos, hosszú gondolatait, hogy beszédtanár legyen a talpán, aki ezen bármit is javítani tudna.
Az igazi ász pedig Schneider Zoltán, aki folyamatosan a színpadon van, mindkét tesóval harcol a fedél alatt maradásért. Hamisítatlan hajléktalanszerkóban izzad már a második perctől kezdve a 4-5 réteg ruhában, melynek csúcsa a szőröskabát, mindezt a színpadra világító lámpák melegében, hát nem semmi teljesítmény, hiszen megállás nélkül mozgásban van mindenki a színpadon. Azok az arckifejezések, melyekkel Davis figuráját megeleveníti, az a mackós járás, és öltözködési kultúra mindent visz.

Alföldi Róbet rendező a három lecsúszott, a bányász béka segge alatt méterekkel tengődő szereplők egymáshoz való viszonyát, konfliktusait bogozza ki, nem feledve az életünkbe becsúszott előítéleteket – a pakisztáni szomszéddal, a kínai vendéglővel – és a ma annyira aktuális hajléktalan problémával, ami elől a darabbéli Davis folyamatosan menekül a történet szerint Angliában, de ugye itthon nem csak a hajléktalanság, hanem az ősz óta érvényes BTK elől is bújkálnia kellene.

Remek este, csodás játék, és veszélyes jobb oldali első 2 sor 😀 (no spoiler!)

Bányavíz – Szkéné Színház

A Bánya-trilógia bármely előadásában az az igazán nagyszerű, hogy a komoly témák mellett is szívből nevetünk, nem is keveset. A Bányavíz a már kevéssé szomjas pap (Kaszás Gergő) gyakorló monológjával indul, amit Irén (Bozó Andrea), a cseppet problémás házvezető néni szabotál némi beszélgetési szándékkal. Leég a tanító (Tóth József) háza, aki ennek következtében a lányával, Imolával (Eke Angéla) a pap házába költözik. Fokozza a hangulatot, hogy a pap nevelt fia (Ágoston Péter) szeretne kitörni ebből a nyomorvilágból, és a saját reménytelen kiszolgáltatott helyzetéből. Nem mintha erre bármi esélye is lenne, csak ha minimum világgá megy, a helyben lázadozás semmire sem vezet.
Belelátunk a kényszerből ottmaradottak mindennapjaiba, alá és fölé rendeltségi viszonyaikba, apró és nagyobb bűneikbe. Mindezt nem kevés humorral, drámával, káromkodással, és látványos jelenetekkel tarkítva.
Kaszás Gergő már nem először nyújtja a minimum tökéletest, Bozó Andrea Irén nénije annyira igazi, hogy még a tapsrendben is alig ismerem fel a kíváló színésznőt. Ágoston Péter alakítása igazi meglepetés, eddig 1x láttam, akkor valahogy nem sikerült megjegyeznem, de mostantól mindkét szemem rajta, és azon színpadokon tartom, ahol előfordulása várható.

Csizmadia Tibor rendezte, érdemes többször is jegyet vadászni erre az előadásra.

 

 

 

Betörő az albérlőm – Madách Színház

Mrs. Wilbeforce (Hűvösvölgyi Ildikó) cseppet unatkozó nyugdíjas Londonban, nagyjából azzal szórakozik, hogy a környezetében hivatásosan feljelent mindenkit, aki számára gyanús, csökkent agyi képességeit figyelembe véve, ez elég gyakori, amin a helyi rendőr őrnagy (Pusztaszeri Kornél) már fel sem kapja a fejét, és igyekszik minden papírmunkától megszabadulni, hogy ne égjen be az egész rendőri állomány a dilis öreglány napi hisztijeinek feldolgozatlansága miatt.
Mindezek mellett Mrs. Wilbeforce magányát csökkentendő és pénztárcáját növelendő albérlőt keres, amit rövid úton meg is talál Marcus professzor (Mucsi Zoltán) személyében, aki pont annyira professzor, mint Te vagy én, leginkább a bűnözés témakörében doktorálhatna.
Fel is merül rögtön az előadás elején, hogy egy tutira megbízható ürge, így már akkor nagyon röhögünk.
Pénzszállító rablására készül, a terve tökéletesnek tűnik, viszont a banda már kevésbé hajaz erre a magas színvonalra, főleg agykapacitásban.
Az Őrnagy (Magyar Attila) érkezése váratlanul ér, próbálok csendesen fulldokolva vinnyogni, már látványra sem piskóta. A sztori szerint a háborúban fogságba került, majd a legvégén női ruciban szökött bandatag cseppet nőies, rajong a ruhákért, és nagy szakértője is annak, máshoz viszonylag kevés köze van, és nem a gyors felfogó képességéről ismerjük meg.
Harry (Nagy Sándor) az ideggyenge drogos égnek álló hajjal fut be, és meggyőződése, hogy az öreglányhoz csak ordítva lehet beszélni, ennél többre nem is használja a káposztalét a fejében.
Egymenet (Hajdú Steve) a birkák között a legnagyobb, és együgyüségében a legédesebb fickó a bandában, rajta nem fog ki semmilyen probléma, már a kérdést sem érti.
Louis (Szerednyei Béla) a rangidős olasz származású, nem akcentussal beszélő, hanem szótévesztő külföldi a bandában, szorosan tapad a kezéhez a rugós kés, amit minden percben szívesen használna is, de kb ennyire terjed ki az állandó hisztije, mert sokmindenben hisz, de a balhé sikerében kevésbé.
A csapat összeállt, az öreglánynak beadták, hogy ők biza koncertre készülnek: 3 hegedűvel és egy nagybőgővel, ez utóbbit Egymenet terelgeti két felvonás alatt, a többiek el sem nagyon bírnák 😀
Mrs. Wilbeforce oly nagyon rajong a karmesterként bemutatkozó prof albérlőjéért, hogy még a nyugdíjas baráti kört is meghívja és koncertet szervez a nappaliban. Ennek aprócska hibája, hogy már a rablás délutánjára esik a program, amikor is hőseink nyúlcipő helyett kénytelenek “zenélni”.
A rablásban a totál ártatlan Mrs. Wilbeforce és a rendőr őrnagy is tudatlanul részt vesz, majd a koncert alkalmával az öreglány rájön a turpisságra, és azonnal rendőrért szeretne kiáltani. Marcus professzor magára vállalja éberék értesítését, ezzel időt nyerve próbál kikerülni a csávából. A többi bandatag cseppet pánikba esik, és ki így, ki úgy, de az ablak alatt elhaladó tehervonat hullaszállítmányát gazdagítja a végkifejletben szépen egymás után.
Spoiler! Mrs. Wilbeforce erősen rácsodálkozik a helyzetre, hogy az összes bűnöző felszívódott, riasztja is a rendőrséget, amivel megint csak beégetné magát, így a rend éber őre azt javasolja, hogy feljelentés helyett költse magára a lóvét és tartsa meg.
Az előadásba időnként beleszóló papagáj szerű lény lesz az este győztese, az ő állapotának javítására fordíthatja az öreglány a lóvét, és mehet a madárral Amerikába…
Ezt a részt már nem tudjuk végigkísérni, mert érkeznek a jómadarak a tapsrendhez.
Szente Vajk rendezte nevetősre ezt az esténket, kár, hogy ritkán van műsoron.

Csönded vagyok – Cseh Tamás est

Már 10 éve, hogy nem hallhatjuk élőben. Már 10 éve, hogy megunhatatlanul, folyamatosan elővesszük, és hallgatjuk.
Ma már délután teltház volt a Kongresszusi Központban, és még volt egy szintén fullos esti előadás.

Hrutka Róbert vezetésével érkezett a színpadra a fiatalokból álló zenekar, majd jöttek az énekesek, köztük a nagyágyúk: Udvaros Dorottya, Für Anikó, Rudolf Péter, Nagy-Kálózy Eszter, Nagy Dániel Viktor, Szegezdi Péter és Miczura Mónika.

Senkiben nem csalódtunk, felhangzottak a legnagyobb slágerek (már ha Cseh Tamás esetében slágerről lehet beszélni), és a kevésbé ismertek (vagy csak néhány nálam maradt ki). Udvaros Dorottya már az elején a Dal a ravaszdi Shakespeare Williamről előadásában olyat alakított, olyan tökéleteset, hogy őt tapsoltuk vissza először, és innentől a többiek (oké, Miczura Mónikát kivéve) nem tudtak hibázni. A fiúk hármasa az Amikor Désiré munkásszállón lakott örökbecsűbe kezdtek, már táncolt a lábunk…
Für Anikó és Udvaros Dorottya messziről is jól láthatóan élvezték az este minden pillanatát, ahogy Rudolf Péter és Szegezdi Róbert is, na rólunk nézőkről már nem is beszélve.

Zárásként persze nem maradhatott el az örök kedvenc, a Budapest sem.
Simán maradtam volna még 1x meghallgatni, de az estire már nem volt jegy 🙂

 

Árvácska – Trafó

Árvácska története közben időnként elfogy a levegőd, időnként a rosszullét kerülget, és mégsem tudod levenni a szemed a színpadró. Nem klasszikus színpad, hiszen 3 sorban 3 oldalról a nézőtér a Trafóban (viszont így mindenhonnan jól látni), de annyira közel zajlanak az események, hogy szinte ott vagy Árvácskával a szobában, a mezőn…
Szigorúan 18 karikás a rendezés és a mondanivaló is.
Simkó Katalin megrendítő alakítása az egész este alatt hajtja előre a szörnyűbbnél szörnyűbb állomásokat az életében, amit megmentőjének (Kulka János) mesél el. Az előadásban ez nem csupán mese, hanem a pucér valóság, az a gyötrelem, megalázottság, kiszolgáltatottság, ami ennek a lánynak születése után jutott, azért mert árva lett, az ép ésszel felfoghatatlan, elképzelni ha nem történik meg, akkor teljesen lehetetlen. Annyi gonosz ember veszi körül, használja ki kora gyerekkora óta, ami teljesen furcsán azt az érzést kelti, hogy mi lehet az a hajtóerő ebben a törékeny lányban, ami még mindig viszi előre, ami miatt még sosem adta fel.
A két főhős mellett a többiek is próbálnak felfejlődni színészi játékban, kisebb-nagyobb sikerrel, a három gyerek kiválasztása telitalálat volt a szerepükre.
És akiért elindultam ebben az esős téli időben, az a közel 3 év után újra színpadra visszatérő Kulka János színész óriásunk. Egyetlen halk szava van az előadás végén, de az arcjátékával, mozgásával, egész lényével betöltni a megmentő-hallgatóság szerepét, és úgy van jelen, olyan erővel, hogy nélküle főhősünk el sem mesélné (bár szavai szerint akkor is végigmondja, ha már nem akarja őt senki végighallgatni) a vle megesett szörnyűségeket. Az első másodpercekben miatta voltam meghatva, hogy végre-végre újra színpadon! Az elejétől a végéig központi szerepe van, minden “fejezetnél” már a felvezető mondatnál az arcára (homlokára) van írva a véleménye, pedig még csak utána kapja a nyakába a vállalhatatlan kínok elbeszélését.
Az este két nagy happy endje: Kulka János újra színpadon, és Simkó Katalin felejthetetlen Árvácska alakítása a Dollár Papa Gyermekei produkció előadásában, Ördög Tamás zseniálisan ötletes, sodró lendüleű  rendezésében.