Csoportterápia – Veres1 Színház

Fél óra, és nem kell beautózni Bp-re, van parkolóhely. Ilyen Veresegyházán, ha színházba mész. Ne számíts falusi, amatőr színjátszókörre, ez valódi, igazi, és profi társaság.

Nemcsak kikapcsolódás, nevetés, sok humor, de még mondanivaló is van ebben az előadásban! (így együtt, ebben a kombinációban érdemes lazítani szerintem)

Ezt az előadást az eredeti madách-os verzióban pár éve már láttam, és akkor is megfogott, így nem volt kérdés, hogy látnom kell most is.

A történetben hatan érkeznek a 6-os terembe, ahol hiába várják az agyturkászt, némiképp maguk maradnak a pszichés problémáikkal. Elsőként Jetti (Molnár Gyöngyi) meri bevállalni, hogy milyen lelki gyötrelmei vannak, majd Trixi (Balázs Andrea) hazudja végig az első felvonást. Jön Lajos (Mészáros Árpád Zsolt – MÁZS) magánszáma, a hipochonder doki szerepében, aki némiképp menekülőre fogja, de végül visszatér. Sziszi (Dósa Mátyás), a balettáncos a saját identitását már rég fellelte, már csak a környezetét kellene erről tájékoztatnia, nem kis lelki nyűg ez neki. Anonymus (Pál Tamás), később Ervin-Iván némi amnéziával küzd, ettől még persze tök szerethető fazon. A porondmester viszont Natasa (Zorgel Enikő), aki az unatkozó háziasszony szerepében visz minket az egész előadás végéig, ahol jön a csavar és a fordulat (nem, nincs spoiler, nézd meg!).

Hangosan röhögünk a szereplők problémáin, amik nyilván eltúlzottak, de mindegyik alaptípusból ismerek egyet-egyet (sőt, van amelyikből sokkal többet is). Sokszor már fáj a hasam (enni kellett volna előtte, de legalább szünetben), annyira nevetek, és nem csak én, körülöttem mindenki kapaszkodik, hogy ne essen a szék alá vihogás közben.

A zene, a dalszövegek, és a játék fergeteges, a kiszólások és beszólások egy percre sem maradnak el. A legmélyebb lelki sebekre is van gyógyír, de leginkább az első lépésként meghozott bátor kiállás: elismerni, hogy baj van, nem is kicsi. A feldolgozásban pedig mi más segíthetne: mint a barátok, a szakember és a sok-sok nevetés.

A szereplők élete pályára áll, legalábbis búcsúzáskor elindul, persze menet közben annyi a geg és szájkarate bajnokság, hogy időnként még a szereplők is nézőként nevetnek egymáson.
Végre egy olyan előadás, ahol nemcsak a szerep szerinti szöveg van a helyén, jó ritmusban, tényleg játékosan, de a zene és a tánc, a dalszövegek sem zavarják a színészeket, mindenki tud mindent, és levegőt is kapnak közben, nem fulladnak meg két perc táncos-zenés rész alatt. (MÁZS miatt aggódtam, őt láttam már levegőért kapkodni, de mázli: ma jó kondiban volt, a többiekkel együtt).

Balázs Andrea és Mészáros Árpád Zsolt neve csábított be a színházba, de a többiek is megérdemelték az óriási tapsot.

Tasnádi Csaba rendezte színpadra Bolba Tamás – Szente Vajk – Galambos Attila alkotását.

Családias, hangulatos kis színház lett ez Veresen, ahol az sem volt életidegen, sőt, ahogy a színház igazgatója – Venyige Sándor – kifelé a kapuban állva kívánt minden nézőnek személyesen jó éjszakát, és köszönte meg, hogy eljöttünk máris a szívembe zártam. (Már korábban a színpadról is, ma pedig ismét, nemcsak őt, az egész csapatot.) Szívem csücske színház továbbra is, csak még legyen jó sokáig . (Csonka András is ma a nézők között nevetett, jó volt újra látni, ha most éppen nem is a színpadon.)

Patika – Örkény Színház

Ladány lesz ma az a vidéki település, aminek a kocsmájába érkezünk az előadás elején. Bál készül, na nem a pesti értelemben, csak úgy vidékiesen. A helyi vagány csávók gyülekezete (Epres Attila, Róbert Gábor, Mertz Tibor és Znamenák István, na meg a tanító: Felhőfi-Kis László) kevésbé érdeklődik a báli szezon után, így masszív kártyaparti zajlik a postamester (Mertz Tibor) vezetésével, amihez gyorsan csatlakozik a frissen érkezett patikus (a nagyszerű Znamenák István) is. Hozta az asszonyt (Tenki Réka) és a segédjét (Novkov Máté) is a “bálba”, de ez mondjuk senkit sem érdekelt.
A segédek sorsa itt futószalagon ismétlődik: rövid idő múlva irány Pest, a saját patika reményében, mindegyiküknek teli a hócipellője ezzel a vidéki hangulattal.
A postamester felesége (ma este a csodás Für Anikó ugrott be Kerekes Éva helyére) is mulatni érkezik, ő bele is lendül, de ezt nemcsak a férje, a többiek sem nézik jó szemmel. Az első buli végére a feleségeket a kártyafüggő erősen ittas brigád hazatessékeli, és folytatják a tivornyát, ahogy elkezdték.
Nem mellesleg és többször is visszatérő momentum, hogy ebben a közegben mennyit is érnek a nők, hogy mennyire kiszolgáltatottak ott az “istenhátamögött”, simán eszközök és csupán a férjeiknek kell engedelmeskedni, aki még lejjebb is van rangban, annak meg bárkinek szót kell fogadni, még a legtaplóbbaknak is.
A zenét a “fekete-cigány” banda szolgáltatja Kovács Márton vezetésével, amelynek alaptagja Árpi (Némedi Árpád), aki nem csak zenészként, de szereplőként is fontos az előadásban, ő az, aki simán szökteti a postamester feleségét, na csak az állomásig, ahol az asszony rácsatlakozik két Pestre tartó reménytelibb pasasra.
A második felvonásra bejutunk a patikába, ahol éppen éjszaka van, és a patikusné kissé hisztérikusan némi fájdalomcsillapítót keres, de persze nem talál, így felkelti a segédet, aki nemcsak megkereseni segít, de szerelmet is vall gyorsan, ha már az éjszaka közepén kettesben maradtak. Egészen addig megy ez a love story a maga útján, míg a drága patikus férj (aki az otthon unatkozó neje névnapját ünnepli a haverjaival) be nem fut, és fel nem leli a hűtlen párocskát). Ott valami elszakad az öregben, a jóindulatát már hátra hagyja a humorával együtt, és innentől a patikusné még inkább a terrorban tartott (asszonynak otthon-verve a helye) szerepbe kényszerül.
A segéd körül forognak tovább már a harmadik felvonásban az események, aki cseppet szívatva van a falu bikái által, de magára talál és rátalál az érzelem is Kati, a cseléd személyében (ő az, aki a krimót is takarítja, és játékszere az egész falu férfi lakosságának, már amennyire ezeket az egyedeket valódi férfinak tekinthetjük… a szememben a nézőtérről a senki kategóriák, akik ennyire tiszteletlenül bánnak a nőkkel…).
A sorsát persze a segéd Balog Kálmán sem kerülehti el, ő is inkább dobbant Pestre és búcsúzni indul a kocsmába, ahol pont az a jelenet játszódik le, mint a daraba elején, a lőtéri kutyát nem érdekli, hogy  elmegy, már megérkezett az utódja, simán pótolható. Csak a patikusné és Kati (Zsigmond Emőke) keseredik el, de nem fog az sokáig tartani.
Mohácsi János rendezte, a zenekart Kovács Márton irányította és nagyszerű estét szereztek az összes nézőnek a színészi gárdával együtt. Ami még szokatlan, az a hosszúsága, mert fél 11 előtt nincs vége a 3 felvonásnak, de nem unalmas egy percig sem.

Kasimir és Karoline – Centrál Színház

A gazdasági válság idejébe csöppenünk, valószínűtlenül üres és mégis zseniálisan mozgalmas színpadképpel. A plafon karácsonyfadíszektől csillog, a padlón fényfűzérek sokasodnak, lenyűgöző a látvány, pont úgy, mint az akkori népnek a zeppelin érkezése.
München, Oktoberfest és annak tipikus figurái elevenednek meg a színpadon. Kasimirt (Stohl András) éppen kirúgják sofőri állásából, Karoline (Bata Éva) viszont kevésbé veszi ezt komolyan, pont ugyanúgy vágyik lazulni, fagyizni, hullámvasútazni, mintha mi sem történt volna. Kasimir követelné (!) az együttérzést, de kedvese ehhez még nem elég érett, őt elragadja a forgatag. Összefut Schürtzingerrel (Varjú Kálmán), aki sanszosan jobban illene hozzá, de még csak ismerkedési fázisban vannak. Ettől még Kasimirban feléled a féltékenység, amit Karoline megint nem érzékel a kellő súllyal. Így egyre távolodnak egymástól, míg az események visszafordíthatatlanná vadulnak. Karoline belefut a gazdag és befolyásos Rauch (Papp János) csapdájába: ugyan öreg, de gazdag, így egy jobb élet lehetőségét lebegteti meg előtte. Meg is szédíti a sértődött lányt, aki simán hiszi, hogy előrébb juthat az életben a “pótpapa” ágyából (nem, ez nem a klasszik vajna sztori, itt nincs happyend). Speer (Cserna Antal) és Rauch kettőse, a két nyálcsorgató vén kéjenc külön humorforrása az előadásnak.
Schürtzinger hamar rájön, hogyha félrehajítja az erkölcseit, akkor simább az útja előre, nem is sokat tépelődik ilyen kérdéseken.
Borbás Gabi, az énekesnő szerepében pont azt az élményt hozza, mint a Chicago-ban a konferancié, egyszerűen elválasztja és továbbgörgeti az eseményeket, és olyan 30-as évekbeli hangulatot ad, ami rendkívül látványossá, és hangulatossá teszi az egész történetet. A dalok kiválasztásának sorrendjében egyre lejjebb csúszunk, pont, ahogy a történet szereplői is haladnak az este folyamán a mélységekbe.
Szemes Franz (Szabó Simon) feledhetetlen a tahó szerepében, aki egyszerre jóhaver és nőverő, nagypofájú alvilági figura. Erna (Pálfi Kata) az elnyomott, terrorban tartott nőtípus, aki a végsőkig kitart, pedig már régen ott kellett volna hagynia ezt a tenyeres-talpas állatot.
Kasimir hozzájuk csúszik, hiába próbál töbször is visszaemelkedni az este során a normális világba, az már számára, de szinte senki számára nem létezik. Amikor már úgy tűnik, hogy nincs lejjebb, akkor is van, a drámai vonal csúszik tovább, és a béka segge alól felhangzanak még a csipkés kombiné örökbecsű sorai nem is akárhogyan! (nézd meg, ha nem tudod elképzelni, úgysem lehet, ott és akkor nagyon a helyén van!)
Az előadás elejétől a végéig kísérve a szereplőinket egy sincs, akinek az élete boldogabbá válna, sőt… nincs megoldás, nincs feloldozás, csak a lecsúszás. Szívet facsaró a végső jelenetsor, nincs boldogság, nincs kiemelkedési lehetőség ebből a süllyesztőből.
Alföldi Róbert rendezte, tele érzésekkel, látvánnyal (Kálmán Eszter tehetsége a színpadon!), és Borbás Gabira alakított zenével. Stohl András, Bata Éva kettőse két teljesen különböző, mégis elsőre összeillő, majd mérföldekre távolodó párjának szívszorító története sokszornézős előadás lett.

Bérgyilkos a barátom – Thália Színház

Gondoltam idén megkeresem minden előadásban a pozitívumot. Én ma tutira kerestem. Próbálom összelapátolni, hogy mi volt ma este a jó az előadásban azon kívül, hogy a két felvonás szünettel együtt két óra alatt véget ért.
Pignon (Nagy Viktor) a lúzer, elhagyott férj éppen látványosan öngyilkosságra készül, persze kevésbé komolyan, csak úgy segélykiáltásként asszonya (még… papíron) felé (Gubás Gabi). Mindezt egy szállodai szobában vezetné fel, ami tök alkalmatlan erre. Nem mintha Pignon alkalmas lenne hullának… A másik szobában Ralph (Tamási Zoltán), a bérgyilkos készül a pont akkor a szoba ablakból jól látható bíróságra érkező tanut kinyírni. Első körben Émile (Mózes András) londíner húzza az idegeinket és a történetet hosszú ideig, majd végre bekövetkezik a sztori első ébren tartó része: Ralph átmegy a szomszédos hotelszobába “segíteni” Pignonhoz, és innen akár el is szabadulhatna a humoros történet. Időnként befut Giselle (Banovits Vivianne) a szobalány takarítani és hisztériázni, a londíner levakarhatatlan, Pignon meg végre kiböki, hogy miért is készült halni. Naná, hogy a feleségét akarta így visszaszerezni (marha nagy ötlet…), aki lelépett dögunalom életéből az agyturkászával (Szabó Győző). Elő is kerül a hódító doki, aki a nyugiszurit Pignon helyett Ralph-nak adja, így az cseppet kómássá és viszonylag komikussá válik. Az első felvonás végére a sokadik könyörgő hívás után végre megérkezik a feleség is, majd függöny, és némi tanakodás, hogy ásítozunk-e itt tovább, vagy körbenézünk a városban, van-e még valahol tüntetés… Maradunk, hátha a második részben feltámad a bérgyilkos, és megbeszéljük, hogy milyen sorrendben kéne likvidálni a szereplőket. Én konkrétan a rendezővel kezdeném, aki úgy érezte, hogy ez az előadás kész van, és be lehet rá engendi a közönséget. Többen nem így érezték, mert szinte minden második sorban a teltházból a második felvonásra 2-4 üres szék maradt. Mi bátran nekifutottunk, hátha. Szóval visszatért a doki, és beadta a nyugiszuri ellenszerét, amitől erősen izgága rángatózásba kezdett bérgyilkosunk, ami tanu lelövésére továbbra is alkalmatalnná tette. Pignon folyamatos rinyálása következtében az asszonyt időnként rázta a röhögés, ettől megjött újra a kedve a férjéhez, majd tök logikátlanul távozott a friss dokijával. A két szoba közötti idegbeteg rohangálás közben azért a rendőri készültségből is jutott a hotelbe egy félkegyelmű zsaru (Hajmási Dávid), akire nemhogy fegyvert, de egy játékkardot se bíznék, persze a szekrényben végezte be sorsát. Még mindig nem öltek meg senkit, pedig már alig volt a végéig idő. Pignon végre kigurult a színről, majd váratlanul a fellélegző és végre munkához látó Ralph (közben még kapott egy újabb ellennyugi-bogyót) szobájába a legrosszabbkor toppan, és végre rájön, hogy az öreg készül kinyírni a vád egyetlen koronatanuját. Komédiánk végső poénjaként persze annyira tökös legény, hogy a már lelkironcs haverját teszi harcképtelenné, és készül vele bánatában a sittre.

Volt humor, tuti, mögöttem kétfelől is a visítva nevetést vezették fel, leginkább a részeg káromkodás, és a rángatózva ugrálás volt vicces.
Halványan látszott, hogy a Pignont alakító Nagy Viktor a színész mesterséget tanulta, és próbálkozik is veszettül, de ebben a vidámkodásban csak szenvedett. A feleségét alakító Gubás Gabi leginkább a hisztizve visongásban járt az élen, ez volt az a pont, ahol a második felvonás elején éreztem, hogy ha nem is tüntetésre kéne menni a hidegben, de egy hosszabb városi séta is jobb lenne. A Ralph-ot alakító Tamási Zoltán nyugodtan nyugdíjba mehet, eljátszotta, ha ez volt élete szerepe. Az ügyeletes hülye volt rászámolva, és nem tudtunk nevetni. (a “hogy a francba kerültem ide?” klassziszus kérdésre kerestem egész este a választ). Szabó Győző olyan színtelen (pedig csiri-csári jelmezt kapott) alakítást hozott, hogy mellettem nemcsak a szomszéd néző, hanem a döbbenetem is ott ült.

Igen, a legjobb az elődásban a vége volt, a tapsrend közepén már simán ki lehetett jutni, a szerencsések a szélére vettek jegyet és futva menekültek.

Még egy klasszikus mondat hangzott el az este “ó borzalom anyja ne hagyj el”

Vida Péter rendezgette… receptre írandó altató helyett…