Tökéletlenek – Centrál Színház

Claire (Pokorny Lia) minden reggel úgy ébred, hogy gőze sincs ki ő valójában, és eddig mi történt vele. Nem kattant, “csupán” amnéziás. Menetrend szerint érkezik Richard (Schmied Zoltán) a férje, hogy elsorolja neki mindig ugyanazt. Kenny (Rada Bálint) a fia kicsit sem hétköznapi: utál mindent, és masszív drogos. Egyik reggel a szokásos műsor után előkerül egy sánta rossszarcú fickó (Rudolf Péter), aki nem elég, hogy beszédhibás, még nagy meggyőző erővel is rendelkezik, így Claire elhiszi, hogy vele kell menekülnie a férje elől. Gertie (Nagy-Kálózy Eszter) házába rohannak, aki Claire anyja, de a hideg rázza a sántától. Első körben Claire tesójának hazudja magát, de nemsokára kiderül, hogy az ex börtöntöltelék férj, aki nemrég “szabadult” – oké, szökött – és éppen Kanadába tart új nőjével – Heidivel (Botos Éva), aki elsőre rendőrnek néz ki, csak később vallja be, hogy ő biza a mosogató szakember a sitten. Milet (Vári-Kovács Péter) csupán azért keveredik bábjával együtt a sztoriba, mert hozzá volt bilincselve a szökevény haverja, akiről ezen a ponton már tudjuk, hogy ő Philip. Menet közben beéri őket Richard és Kenny, még Heidi sem tudja őket feltartani. A mama sem százas, sőt, ő egy agyvérzés miatt afáziás, így a beszéd erős kihívás, egy-egy szót is alig lehet érteni abból, amit mondani próbál, márpedig próbál ő folyamatosan. Claire régi gyerekkori emlékei a szülői házban kezdenek bekúszni az elméjébe, így tisztul a kép, hogy végül is ki-kicsoda valójában.
A történet végére persze mindenki megleli a hozzá tartozó bolondot, és mi is szabadulunk laza 2 órácska után.
Igen, szabadulunk, mert a fekete komédiából baromira hiányzott a komédia. Viszont a szereposztás tökéletes, így elronthatatlan lett az előadás, hiszen Pokorny Lia – Rudolf Péter – Schmied Zoltán – Rada Bálint hibátlanok, minden szereplő tökéletesen azonos a saját tökéletlenségével.
Szikszai Rémusz rendezte, ötletes díszletekkel, időnként bealvósra, de aztán felpörögnek az események a legvégére. Ha mások probémái viccesek, akkor nevetni is fogsz, de egy beszédhibás, vagy amnéziás szereplő önmagában még nem nevetséges, és nem humoros. Legalábbis nekem. Még kap egy esélyt a darab úgy 3 hét múlva újranézősen, hátha találok benne humorforrást, ha nem, az sem gáz, mert szeretemszínészek játszanak jól és jót a szeretemszínházban.

UPDATE: másodszor nézősen kamasszal: Csipi-csupi a legjobb szereplő (Milet bábja), az egyetlen legőszintébb lakója ennek a diliháznak. Az előadás már pörgősebb, és a humor része is előkerült, kellett néhány este a bemutató óta. Szerintem megyünk még 😀

Szólj hozzá!