10 – Radnóti Színház

A 10 parancsolat adja a kerettörténetet ehhez az előadáshoz. A színpad szélén a két zenész élőben, és időnként Sodró Eliza és Lovas Rozi a színpadon zenélnek. Minden jelenetet egyházi újragondolt zene választ el, mindig feldobja egy előadás hangulatát, ha élőben ott énekelnek a színészek és játszanak a zenészek.
Ebben a darabban a Radnóti Színház krémje fent van a színpadon, és nem okoznak csalódást.
A Remény lakótelepről indul mind a 10 szereplő története, de az események nem időrendben követik egymást, hanem krimi szerűen a szereplők saját életén át válik egyre tisztábbá és ugyanakkor bonyolultabbá a sztori.
Elsőként Vilmányi Benett formálja meg a kisegítő suliba beadott fiatal srácot, aki egy autószerelő műhelyben segédként megismerkedik egy fura már büntetett előéletű, de nagy csajozós (László Zsolt) kollégával, aki ráveszi, hogy próbálja ki a játékgépezést. Meggyőzhető a nagy mamlasz, mert anyukája 10 év után előkerülve beköltözik hozzá, élete utolsó szakaszában nem akar egyedül lenni, és nem akar egyedül meghalni. A gyereke jólelkű és mindent megtesz érte, még a játékgépezést is miatta folytatja. Az csak jóval később derül ki, már a testvére (Sodró Eliza) történetéből, hogy milyen is volt a gyerekkoruk, az pedig hogy mi történt a szüleikkel (Schneider Zoltán és Tóth Ildikó) csak a legvégére. A kocsmában, ahol a játékgépezés folyik kapcsolódunk rá a plasztikafüggő testképzavaros dolgozó történetére (Pál András), aki a gyerekkori csúfolódós traumák után a sebész kése alatt érzi magát újra szépnek. Viszont a lelke sosem gyógyul be teljesen, így beleszeret egy leharcolt utcalányba (Martinovics Dorina). Az ő utcára kerülése, és kurvának állása sem egy mindennapi történet, de a helyi lakótelepen élők között ez nem egy kirívó eset. Menekülne a romlott életéből, és panaszaival a helyi kórház ügyeletes orvosához (Kováts Adél) fordul a lány, aki folyamatosan kezeli, de a saját élete sincs rendben, így a betegét nem tudja megmenteni. Már idejekorán vacakul választott férjet magának (László Zsolt – igen, itt kapcsolódunk rá, majd körbe-körbe mindenkivel összekapcsolódik az egész történet), majd folyamatosan a saját karrierje lett fontosabb, mint a családja. Mire megtalálja elveszett fiát (Márfi Márk), addigra már régen késő. Róka viszont nem kicsi szerepet játszott az utcalány, és a autószerelő segéd hugának életében. A plasztikai sebész legújabb felesége (Lovas Rozi) ezzel a házassággal próbál kitörni a lakótelep folytogató fogságából, és mindenhol a valódi szerelmet keresi, amit nem egyszer meg is talál, ha nem is a legjobb választásokkal. Az eltévelyedett pap, majd börtöntöltelék újra a sittre kerül, ha most éppen nem is érdemelte meg teljesen, de korábban már maximálisan rászolgált. Az már a történet elején kiderül, hogy az egyház bármit megbocsát, csupán azt az egyet nem, ha a kasszából lopják meg őket. Ettől még egy gyilkosság is enyhébb megítélés alá tartozik. A lakótelepi átok nem ereszt, a végsőkig kitart, és mindegyikük életét a pokol felé tereli generációkon át.
Minden szereplő a 10 parancsolat egy-egy szabályát próbálná betartani, de esélye sincs rá.
A történet kibontakozása zseniális, izgalmas egész végig, egy pillanatra sem engedi el a néző figyelmét, folyamatosan mozgásban van a színpad, amit a speciális technika (kamerák, kivetítők) tesz még izgalmasabbá. Látványos, lenyűgöző, hatalmas színészi játékokkal tarkított előadás.
Megérdemelte az egész csapat a vastapsot, az állva tomboló közönséget.
Székely Csaba történetét Sebestyén Aba álmodta színpadra, és a Radnóti csodálatos színészei valósították meg. Felejthetetlen este, sok-sok megbeszélendő kérdéssel.

Szólj hozzá!