12 dühös ember – Átrium Színház

12 esküdt ül össze, egy felújítás alatt álló raktárban, hogy döntést hozzon egy még kamasz gyerek felett, hogy bűnös-e avagy sem. Ő ölte-e meg az apját, vagy sem. Minden bizonyíték ellene szól, és 11 esküdt is, és valahogy az ügyvéd is inkább az ügyész mellett áll, semmint mellette. Egyetlen esküdtnek merülnek fel kétségei, így 5 perc alatt nem lehet elítélni. Ezzel kezdődik a történet, ahol szembesítve vagyunk a különböző embertípusokkal. Tuti ül a nézőtéren mindegyikből, és vannak aha élmények, sőt nem is kevés van.
A legagresszívabb, legkitartóbb esküdt szerepében Mucsi Zoltán brillírozik, nem szeretnék ebben az állapotában vele még világosban sem összefutni, nemhogy sötétben az utcán. A legostobább esküdt szerepéért ezen az estén többen is versenyben vannak, de a pálmát a Brasch Bence által megformált idegengyűlölő-migránsozó esküdt viszi. Hihetetlen gyűlölettel fröcsög, és talán még jobban fáj, hogy ez az évtizedekkel ezelőtti történet hogyan tud ennyire maivá alakulni.
“Mi soha nem hallgattatnánk el a velünk egyet nem értőket”… és nem nevet senki, mert ezen már nem lehet… Debreczeny Csaba szájából hangzik el ez a mondat, de ugye senki sem hiszi már el.
Legfőképpen nem a Mihályfi Balázs alakította esküdt nem, aki kelet-európaiként már megélt egy másik rendszert, és a szabadság érzéséért költözött Amerikába, de itt is léteznek ugyanazok a figurák, mint a szülőföldjén, csak még nem kaptak diktátori hatalmat…
Nagy bűne a vádlottnak, hogy az alsó szomszéd és a szembe szomszéd is “látta és hallotta” a gyilkosságot, de azért a tények makacs dolgok, és lépésről lépésre derül ki, hogy nem mindenki van meggyőződve ugyanúgy a fiú bűnösségéről. A legkönnyebben az azonos élethelyzetből jövő esküdtek inognak meg a bűnösségben való hitükben, az idős tanúval együtt érző esküdt – Lugosi György minden porcikájában a láthatatlan szereplő – mondja ki először, hogy megváltoztatta a véleményét, majd a szintén szegény sorból érkezett Kovács Máté alakította srácból tör elő az igazságérzete. Alázza őt a migránsozó és a saját gyerekével súlyos konfliktusokat cipelő két esküdt, de a nagyon fiatal felnőtt magára talál, és bebizonyítja, hogy jogosak a felvetett kérdések, csak attól nem lesz senki bűnöző, hogy fiatal és bevándorlóként érkezett az országba. Ahhoz azért több kell.
Az esküdtek elnökeként Varga Ádám alkalmatlankodik tök hitelesen, vezetné ő az egybegyűltek brigádját, de nehezített pályán játszik.
Szerepel még az esküdtek között a kőbunkó, csak a meccsre hazaérni vágyó – mindegy meghal-e a vádlott vagy sem, bűnös-e vagy sem – esküdt Sütő András alakításában. Igen, az ilyeneket hajítják ki először a jobb társaságok, hogy húzzanak a francba, egy forintot nem ér a véleményük.
Szatory Dávid esküdtje egyetlen dologban biztos, a saját bizonytalanságában, így rábízni egy ítélő szerepét nagy merészség, konkrétan egy ember élete függ az esküdtektől, erre meg egy tojás felverését sem lehetne rábízni.
Mellette erős kontraszt a marketing-guru esküdt, Fehér Balázs Benő alakításában, akinek a hazugság nem bűn, csak egy eszköz céljai eléréséhez, mindezt olyan káromkodásokkal tarkítva, hogy ha ettől érezte valaki menőnek magát eddig, az többé ki sem nyitja a száját.
Lecső Péter csendes, mackó-esküdtje eltűnt a színen, pedig folyamatosan középen látszódott, de nyomot nem hagyott a történetben.
A vádlott egyre kevésbé volt bűnös, és persze az ismert sztori végére nem az esküdtek válnak alkalmatlanná a feladatra, hanem a vádlott lett ártatlan.
Császi Ádám rendező gondoskodott arról, hogy egy percre sem unatkoztunk a két felvonás alatt.

Szólj hozzá!