Búék – Aréna Mozi

Szilveszter este Alíz/Lizi (Szávai Viktória) hívja meg sokadszorra gyerekkori barátait ünnepelni. Kristóf (Mészáros Béla) érkezik a kajával elsőnek, apró szépséghibája a pasinak, hogy belezúgott a házigazdába, de annyira nyúl, hogy nem meri elmondani. Alíz együtt él az erősen hazudozó-kamaszodó 16 éves lányával, aki jobban bízik a házibarát Kristófban, mint a saját anyjában. Saci (Bata Éva) és Gabi (Hevér Gábor) házaspárként készülődnek a buliba, de már otthon áll a kés a levegőben, nem kis szerepet játszik ebben a “drágamama”, akire a gyerekeiket bízzák. Márk (Lengyel Tamás) a csapat régi tagja, éppen az aktuális csajával Fannival (Törőcsik Franciska) érkezik, aki simán besétálhatna a szomszéd lakásban tomboló korosztályának megfelelő fiatalos buliba is. De nem megy… még…
Utolsónak Alíz tesója Döme (Elek Ferenc) egyedül érkezik, pedig a csapat epedve várja, hogy bemutassa nemolyrégi párját, de az csak nem akar vele érkezni, némiképp betegségre hivatkozva menti ki magát.
Alapfeszkó van a társaságban, Gabi és Kristóf közöt kaja ügyben, és Gabi és Fanni között meg némi irígység és korosztályos hiszti is fellelhető. Alíz meggyőződése, hogy a mobiltelefonok tönkreteszik az emberi kapcsolatokat, így kísérletképpen, mekkora buli lesz az, úgysincs titkuk egymás előtt alapon kitalálja az új játékot: mindenki kiteszi a mobilját, és ami jön üzenet azt  felolvassa, az összes hívást pedig kihangosítva veszik fel.
Döme kezdésnek átveri Gabit, de ez még csak a halvány előjáték.
Sorra jönnek az üzenetek, a hívások és egyre jobban borul a szennyestartó… Alíz önértékelését dönti még inkább romba a lánya, aki nem pont őt hívja, hanem Kristófot, de lényegében mondanivalóját tekintve mindegy is. Márk és Gabi a féltékeny állatot mutatják elsőre, így Saci és Fanni kényszerül magyarázkodásra. Gabi szarban van, mert az éjszakai randiját valahogy fedezni kellene, így kitalálja vakon repülve, hogy Dömével telefont cserélnek a többiek tudta nélkül, így tán megúszhatja. Annyira nem fogja… mert Döme telefonja elszabadul, és legmélyebb privát titkai napvilágra kerülnek… Igen, Gabi kapja a nyakába, hogy csalja az asszonyt, nem is akárkivel… Döme már visszakozna, de Gabi nem hagyja, hiszen akkor az ő telefonjára érkezett üzenettel bukna le.
Márk már nyeregben érezné magát, de egy haver jóindulatú hívása dönti romba kapcsolatát, alapjaiban viszont főnőknője hívása rengeti meg, aki a trónörökös érkezéséről tájékoztatja… Fanni besokall, és némi fürdőszobai hiszti után távozik a szomszéd buliba.
Kristóf a végére csak bevallja, hogy beleesett Alízba, még akkor is, ha a csaj totál lelki rom, és nem is túl gerinces az exférjével, de mit sem számít ez egy hülyeszerelmesnek.
Saci és Gabi békíthetetlenek, de Gabi nem adja fel, és utoléri Sacit a film végére…
Döme megérzései sem csaltak, amikor a szerelmét nem hozta a buliba, na nem mintha ez a “szupercsapat” az érzékeny és befogadó közösséget mutatta volna egész este.
Goda Krisztina rendezte a filmet, pörgős, poénos, és kesze-kusza, de kigubancolható történetet álmodott vászonra. Többszörnézős lesz.

Szólj hozzá!