A fösvény – Pesti Magyar Színház

Harpagon (Haumann Péter) két gyermekével – Cléante (Haumann Máté) és Élise (Haumann Petra) real és színpadi családként próbál szót érteni, ez utóbbi helyen ez a legkevésbé sem megy. Ami nem csoda, mert a fiatalok az érzéseik, a papa meg a pénztárcája után rohan. Sőt, nem is a pénztárcája, az arannyal tömött elásott ládikája élete fő műve.
Mindeközben Élise egy szolgálónak állt srácba Valere (Pavletits Béla) szeret bele, míg Cléante belezúg a Mariane nevűbe (Móga Piroska). A fater cseppet sem örül ennek a hírnek, mert ő a lányát kimondottan a vén, viszont pöpecül gazdag Anselme úrnak (Rancsó Dezső) szánja, a szépséges, de szintén csóró Mariane meg Harpagonnak kell, és cseppet idegi alapra kerül, mikor kiderül, hogy a fia is pont erre a csajra tart igényt. Harpagon nem csak zsarnok, de valódi fösvény szarrágó, a saját gyerekei majd akkor kapnak lóvét, ha meghal, így nem kevéssé várják. Cléante bele is szalad egy kölcsönbe, amit felvesz, de mint kiderül a közvetítőkön keresztül: az uzsorás a saját apja.
Előkeveredik egy házasságközvetítő vagány csaj – Frosine (Soltész Bözse), aki még fel is hecceli Harpagont, hogy udvaroljon csak nyugodtan Mariane-nak, de várakozásával ellentétben az öregtől egy fityinget sem lát szolgálataiért.
Szünetben a szereplők névsorát olvasva erős a spoiler, hiszem a vége oda van írva, csak a vak nem látja, no meg a tömeg, aki a büfére vár az nem jut el a bejárat közelében felállított táblához.
Némi oxigén után visszajutunk a nézőtérre (full teltház, még a pótszékek pótszékén is ülnek), majd nekifutunk a második felvonásnak.
Tiszta és világos, hogy Harpagont egyetlen dolog mozgatja, az meg a pénz és az önzés antipatikus kombinációja. Így a lányának egyetlen legfőbb indokot tud felhozni a kötelező házasságra: annyira gazdag a pasi, hogy nem kell Harpagonnak hozományról gondoskodnia, amit normális esetben a csaj mellé kellene prezentálni. A fia boldogsága meg nem számít, amikor a sajátja előrébb való, még az sem zavarja, hogy választottja nemhogy nem szereti, de konkrétan némiképp undorodik tőle.
Végre előkerül Ansleme, aki tényleg nem fiatal, de legalább gazdag. Hirtelen megszaporodik az évtizeddel ezelőtt tengerbe halt családja, mert előkerül Valere, aki elveszett, de mégis élő apját leli fel benne, majd Mariane és annak jó édes anyja is hamar rájön, hogy ők sem vesztek a tengerge, és a fater kő gazdagon ott áll előttük. A családegyesítés után már csupán a két Harpagon kölyöknek kell beházasodni gazdagékhoz, Harpagon papa is visszakapja az ellopott kincses ládikáját, és kezdődhet újra a dínom-dánom.
La Fleche (Szatmári Attila) külön sztori a történetben, hozza a humor második körét, még az elején cseppet indokolatlanul dobja le a textilt, de megbocsátható, mert van mit nézni rajta, és nagyon röhögünk Harpagon szívatása közben.

Vidám vasárnap délután, mélyebb mondanivalót nem keresünk Moliére darabjában, rendezte: Lengyel Ferenc, és akiket még dícséret illet, de maximális, az az élő zenét produkáló fiatal zenekar, és a jelmez- és díszlettervező: Kovács Yvette Alida.

 

Szólj hozzá!