Guillaume MUSSO: HOLNAP

Egy napos könyv. Leülsz reggel, és este állsz fel mellőle, odaszögez a fotelhoz. Nincs külvilág, csak az események és azok idősíkjai.

Emma 2010-ben e-mailt kap Matthew-től, arról a számítógépről, ami egy éve még  lányé volt.  Matthew özvegy egyetemi tanár, aki félig egyedül neveli a 4 éves Emily-t, a pontosan átlagos gyereket, aki egy éve veszítette el imádott anyukáját.

A történet szálai látszólag science fiction, de aztán kiderül, hogy egy izgalmas krimibe csöppentünk. A helyzet ott kezdődik, hogy Matthew vesz egy ócskásól egy laptopot és levlezni kezd Emmával. Randit bezélnek meg, ott is van mindkettő, csak a tér és idő meghasadt cseppet, míg Emma 2010-ben él, addig a férfi 2011-ben. Ezen a technikai problémán el is lehetne filozófálgani, az viszont sokkal izgalmasabb, hogy kiderül hogy Emma még az előtt kezd el levelezni Matthewel, mielőtt Kate – Matthew imádott felesége egy tragikus balesetben meghal. Nem mintha Emma helyből elhinné a jövőből érkező sztorikat, de jólelkü csaj lévén belefut a terv közepébe, magával rántván a számítógéphekker Romauldot, aki a legelcseszettebb helyzetekben is a segítségére lesz. Apró szépséghiba, hogy a srác szökik francia honból, a szülők meg idegi alapon, eredetileg biológiai anyját keresi, fel is leli, majd koppan akkorát az anyai szereteten, hogy akár kardjába is dőlhetne, de innentől már inkább a túlélésre játszik. Szóval Matthew felhozza azt a kolosszális ötletet, hogy meg kéne menteni Kate életét, még ott a múltban, és Emma ezt milyen klasszul el tudná sikálni. Emma nem pont így érzi, viszont nagy segítsége Romauld, a kissé szertelen, viszont zseni hekker.
Elkezdenek kutatni abban a pár napban Kate élete után, hogy valahogy megakadályozzák a tragédiát, és egy még nagyobb dráma kezd kialakulni körülöttük, Kate a hiper-szuper szívsebész kutató nem véletlenül lett az, hanem egy igaz-örök szerelme szívbetegsége terelte erre a pályára. Szerencsétlen pára nem csak szívbeteg, de még ritka vércsoportja is van, a kettő együtt pedig az esélytelennél is reménytelenebb kateróiába sorolja. Kivéve, ha van egy szeretője, aki szívsebész, és még nem volt olyan alvilági megbízás, amit ne tett volna sínre. Így fut bele Matthew kézésrülésébe, ahol kiderül, hogy a ritka vércsoporthoz van szerencséje. A csábítás már nem akadály, Matthew azonnal dobja az aktuálist és repül rá a leendőre. Gyors esküvő, gyors baba. Ez utóbbi extrán hipertempóban érkezik. Eljut a fickó arra a pontra, hogy lehet még sem az övé a gyerek, de aktuális April barátnője megakadályozza a felesleges stressz kialakulását.
Az ördögi terv Kate fejében születik meg: elveteti magát, mintaanya lesz, és közben azon mesterkedik, hogy a pontosan egyező donor férjét majd a szeretője alkatrészeiként tovább hasznosítsa. Emma még a jelenben, a jövőből kapott apró info morzsákat teszi össeze, amíg lehet, és újabb és újabb nyomokra lele. Nincs más lehetőség, Matthew a célpont, neki kell meghallnai a valóságban a felbérelt gyilkos által, és Kate majd jól meglepődő gyászolóként odadobja a szívet donorként a szerelmének. Azt úgy ott baszták el, hogy a képbe bekerül Emma, aki utazik a leendő donorra, és szív nélkü az szart sem ér, így akcióba lendülvén elször a bérgyilkost takarítja el az útból, majd éles helyzetben a legjobb döntést hozza: lelövi Kate-t. Némiképp sisakban, így ki sem derül, hogy plusz info-i vannak a jövőből.
Viszont a múlt végigzongorázása közben az is kiderül, hogy a laptop csak úgy kerülhet Matthewhoz, ha Emma már nem él, így az öngyilkosságot halasztja, és a valóságos egy év elteltével újra a randinál tartanak.

Izgalmas, fordulatos, sokszereplős, több idősíkos, érdekes, letehetetlen az elsőtől az utolsó oldalig típusú regény.

 

 

 

Szólj hozzá!