Tabuk nélkül – Alföldi Róbert – Hankó Művelődés Ház Gyömrőn

Éppen egy színházi este böngészem a netet úgy egy hónappal ezelőtt, amikor szembejött a Signal tv (helyi, gyömrői médiatermék) posztja: Alföldi Róbert jön  Gyömrőre, és Hauser Antal fog beszélgetni vele. Nem tudom min lepődtem meg jobban: a meghíváson-e, vagy azon, hogy nem mondták le a kezdésig. Igen, itt is benne volt a pakliban, mint tavasszal, még a választások előtt Zalaegerszegen és Pécsett. De a helyi politikai arcok itt másképp oldották meg a kényesnek is beillő szituációt: mélyeket hallgattak róla: nem volt plakát (pedig mindig, minden aprócska rendezvényről szokott lenni), két gyömrői FB csoportban is maximum egy megosztás, és a papíron független, egyébként a Fidesz által kilóra megvásárolt városvezető brancs tüntetőleges távolmaradása a rendezvényről érzékeltette, hogy mit gondolnak. Na nem mintha hiányoztak volna a helyi hatalmak, és az általuk generált feszültség, viszont a nézőtér 80-90% nem gyömrői volt, alig 1-2 ismerőssel futottam össze. Pedig van helyi színházi csoport, előadásokkal, szereplésekkel, és innen is járnak sokan színhába, főleg Pestre, de valahogy kimaradhatott ez a hideg novemberi este a naptárjukból.

De vissza az estéhez: az előzményektől függetlenül teljesen megtelt a művház, nagyjából faltól falig értek a tömött széksorok.
Hauser Antal jött némi késéssel bemutatni az este vendégét, Alföldi Róbertet, és már a bemutatáskor csak próbált humoros lenni, de nem jött sajnos össze. Robi viszont jött, és nem foglalkozott a kérdező felkészületlenségével, az első percekben rájött, hogy ez az ő műsora lesz és nem egy klasszikus beszélgetés, függetlenül attól, hogy ki ül a másik székben, és elkezdett mesélni az életéről (mert az megy neki rutinból). Persze voltak általános kérdések – a miért fontos az életében a gyerekkorának helyszínei – amire mindenki előre tudja a válaszokat, hiszen mindenki életét meghatározza mit hoz otthonról, de Alföldi van olyan úriember, hogy válaszolt hosszabban, gyerekkori történetekkel gazdagítva az estét, meglepően sokat mesélve a családjáról is. Ha már a gyerekkor és az iskolák, akkor szóba került az oktatás akkor és most, a gyerekek motívációi, álmai és jövőképe, nem mondom, hogy nem volt elkeserítő két kamasszal a hátam mögött hallgatni azt, amit egyébként is látok a világban.

Hamar túllendültünk az iskolákon, családon, a színművészeti főiskolán (a miért ciki oda elsőre bekerülni félmondat ma már történelem), majd jön az első komoly szerződés, a Vígszínház: a nosztalgia helye az estében, a régi remek társulat névsora, a lehetőségek, a főszerepek, az akkori nyitott, kíváncsi hozzáállás az éppen főiskoláról érkező önbizalommal teli Alföldi Robi végre szakmai életéről hoz történeteket. 28 évesen csak innen, és most tűnik pofátlanul merésznek a “színészként elkezdtél rendezni” mondat, viszont megtudjuk, hogy akkor és ott ez nem volt annyra szokatlan kérés tőle az igazgató felé (Marton László vezette akkor a Vígszínházat).

Nem időzünk sokat, ha már rendezés, akkor belefut az első (volt még több is, nem kevés) pofonjába Hauzer Tóni a kérdéssel: idézi a kormánymédiát – mi mást, ha már ott a munkahelye a Hírtv-ben még – és olyan előadást emleget, amit nem látott (Robi viszont másodpercek alatt kiszúrja, hogy a felkészültség mekkora fokát sikerült kifognia), majd meg is kapja a rendezői választ: ne ragadjon már ki egy színpadi kelléket az egész előadásból, mert nemnézőként baromira nem fogja érteni a lényegét. Hasonlatként a Bánk Bánt emlegeti fel, és teljesen jogosan, de Tóni azt sem ismeri, még sajnos hírből sem, viszont már zavartan bólogat, nem tud hozzászólni.

Innen hasítjuk az idősíkot át a Nemzeti Színház igazgatói időszakára, ahol ismét a nemnéző kérdez, Robi pedig nemcsak válaszol, de ismét mesél az akkori társulat életéről, kiemelten arról, hogyan élték meg a búcsút, az utolsó fél évet, a korábbi tüntetést, ahol nem az volt a legfontosabb, hogy mi zajlik az utcán, hanem a házban lévő összes kollégája összetartozása, mellette kiállása. Az az 5 év kiemelkedő nem csak a Nemzeti életében, de a magyar színháztörténetben is. A hülyekérdésre igazán türelmesen válaszolta meg, hogy “igen, a színészek érdeme is, meg talán az enyém is”.

Mennyire szólt és szól bele a hatalom a színházak, kultúra függetlenségébe? Akkor “csupán” a Nemzeti költségvetését vágták vissza a felére, hogy keresztbe tegyenek, most a TAO megszüntetésével – na nem a stadionoktól vonja meg a kormánygéppel vip páholyba repkedő szotyiköpködő brigád a támogatási formát – próbálják kinyírni a számukra kritikus független, önálló társulatokat, színházakat.
A naív miért kérdésre is határozott a válasz: mert aki nem a mostani hatalmat szolgálja, arra a kultúrpolitikának nincs szüksége.
Felcsillan a kérdező Tóni szeme, és behozza az egyetlen előadást a beszélgetésbe, amit látott, és nem csak olvasott róla, az Igenis miniszterelnök úr darabot, az Átrium Színházból. Erről is hamar kiderül, hogy nem a mostani politikai és magyar helyzetre íródott, hanem még Margaret Theatcher idején Angliában, csak ott volt az öreglánynak annyi humora, hogy még szerepet is vállalt benne, szemben az itthoni hatalmasságokkal, akik egyetlen fegyverként a humor ellen a betiltást tudják felhozni. (Ez a kiskamaszom egyik kedvenc előadása, még két nap, és újranézős sokadszorra 🙂 )

Tónink még egy kultúrális programot fel tud mutatni az elmúlt évből, és itt válik az egész este klasszikussá: házhoz megy a pofonért ismét, amikor számonkéri (!!!) a vendégét, hogy egy évvel ezelőtt a Heti Betevő kiállításmegnyitóján (adománygyűjtő aukció az utcán élők segítségére) szeretett volna a HírTv mikrofonállványaként egy interjút Alföldi Robitól, aki nemet mondott. Még a választ sem érti, vagy csak ki akarja magyarázni, hogy (nem én voltam, én ott se voltam, én nem úgy gondoltam, én azért dolgoztam…) mit is keresett abban a tv-ben (oké, a családi kasszába valót…). Majd Robi már vissza is kérdez: és most? És jön a végső elkeseredett magyarázkodás, hogy miért is nem mondhat-kérdezhet Tóni bármit: még a felmondási idejét tölti a nyáron újra irányt váltott fakenews gyárban. Kicsikar vele egy halvány “na mégis jófej vagy” tapsot, de én hangosan felröhögök, mert azért még előttem a kép, ahogy néhány nappal ezelőtt a helyi saját Signal Tv-je képviseletében a gyömrői polgármester FB fogadóóráján térdelt be, és kérdezett nyalimód alá a fideszbarát “független” városvezetőnek.
(Aprócska háttérinfo: úgy lett polgármester, a korábbi alpolgi, hogy a régi, aki 14 évig vezette a várost, úgy utoljára 80% körüli támogatottsággal, a kormány által kivéreztetésre került, lemondott, újra választották, újra lemondatták, és beállt a régóta vele dolgozó mostani mögé, hogy ne legyen újra a pártpolitikai csatározások és a fidesz játszótere a város. Egyetlen dologgal nem számolt, hogy a keblén melengetett kígyó a beiktatása napján ki fogja hajítani a hivatalból, és azóta is a nagypolitikában alkalmazott recept szerint (csak itt kicsiben) dolgozik azon, hogy lejárassa, ellehetetlenítse azt, akinek köszönheti, hogy mezőőrből felemelte, és most már polgármesterként páváskodhat…)

Persze szóba került a napi politika és az elmúlt közel 30 év is: hol vannak a legfájóbb pontok a frissen, akkor nyakunkba kapott demokráciával, és  a szégyen minden éppen aktuális kormány alkalmatlansága a feladatra, mert önmaguk hatalmasságát szeretik, és istenként működnek a diktatúrában megtanult módszerekkel, ahelyett, hogy a politikai szakmájukat használva az ország érdekeit nézzék hosszú távon. Felemlítve a Rózsavölgyi Szalon Diplomácia előadás nemrégi bemutatóját tényleg tök jó lenne, ha a jobb- és baloldali gondolkodású emberek normális vitákban tudnának egymással kommunikálni, amire baromi kevés esély van mostanában. Robi véleménye jelenleg kisebbség a választási eredmények tükrében, és ez a legszomorúbb az egész estében, ahogyan erről csalódottan beszél, ahogy a külföldi újságokat említi, hogy milyen harmadik világbeli diktátorokkal kerültünk egy lapra az elcseszett illiberális “demokráciánk” miatt.

A külföldi rendezések élménye, különbsége, a rendezői gondolkodás kerül végre előtérbe egy rövid időre, így mi is várhatjuk a nyár elején Budapesten is látható Don Giovanni operát Alföldi rendezésében, amit Ecuadorból hoz majd haza nekünk.

Elértünk a vége felé a beszélgetésnek, ahova Alföldi Robi még egy szívet melengető karácsonyi szokásról szóló történetet is hozott Pest belvárosából, és a végtelen türelmét, amivel végigmesélte az estét.
Járt neki a nagy taps, nem csak amikor érkezett, amikor véget ért a beszélgetés akkor is. Jobban jártunk volna, ha hozzánk is Alindával jön, de nekünk a helyi riporter jutott, amiért kár, de annak kimondottan örültünk, hogy eljött, és komolyan vette a beszélgetést, minden kérdezői rutintalanság ellenére.

(Az csak az extra volt az estében, hogy 3 perc alatt hazaértem és nem kellett fél órát autózni ebben a szutyok, nyálkás, esős, hideg időben.:) )

Szólj hozzá!