Tóték – Örkény Színház

Filmen már sokszor láttuk, a kedvencek top 10 listáján bőven benne van.

Az őrnagy (Epres Attila) nem meglepő módon a Tót családhoz érkezik betegszabadságát eltölteni, a frontvonalon hagyva Tóték egyetlen Gyula nevű fiát, akinek jósorsa múlik azon, hogy az őrnagy jól érzi-e magáz náluk. Tót urat legkinkább Mariska (Pogány Judit), és lánya Ágnes (Takács Nóra Diána) rajongja körbe első körben.

A család feje, a tűzoltóparancsnok (Csuja Imre, a felejthetetlen!), akit nemcsak a családja szeret rajongásig, de az egész község tisztel és becsül, alig csinál hülyét magából nemhogy pár nap, az első pár óra alatt, az őrnagy érkezését követően.

Az őrnagy nem akar sok problémát, így csendesen kérdezgeti, hogy nem-e akarnának valami hasznos időtöltést estére. Ez csupán azért tűnik az agyhalott ötletek kategóiájába, mert a család nem éjszakai üzemmódban létezik, ellentétben az őrnaggyal.

A cseppet bolond postás (Ficza István, aki Gyula és Szent Péter is egyszemélyben) szelektíven kézbesíti a leveleket, értesítéseket, így a Tót család nem értesül a fronton meghalt fiúk történetéről, ezért mindent beáldoznak az őrnagy által kitalált éjszakai dobozolás érdekében.

Dobozolnak és dobozolnak, néha aludni szöknek, és időnként fellázadna Tót, de esélye sincs, hiszen a gyerek az első…

Az előadás nincs túldíszletezve, viszont jutott élő zene: a háborús kor akkori slágerei színesítik az estét. Nem mintha unalmas lenne, sőt, a színészek nem csak mesélik, és eljátszák a történetet, de szívüket-lelküket kipakolják a színpadra.

Mácsai Pál vezényelte ezt a klasszikust színpadra. Nagyszerű este volt!

Szólj hozzá!