A szőke ciklon – Játékszín

Nevetni jöttünk, ez ma összejött, a sírva-röhögős pillanatok is, főleg “Svájcban”.

Rejtő Jenő este megkérkezik Kovács Magdához, mert neki reggelre bizony gépelve új könyvet kell a nyomdába eljuttatnia. Ötlete már van: diktálni fogja, és az ott megjelentek lesznek a szereplők. Jön a fater, a szomszéd és a bútorszállító is. A zongorista állandó, nagyon jól tolja egész este.
Történet születik: Evelyn Wetson “örökséget” kap egy tuti börtöntölteléktől, ami egy buddha szobor, ami aktuálisan egy dobozkán csücsül. A probléma halmaz ott indul el vándorútjára, hogy ezt az információt a cellatárs, ki másnap szabadul is kihallgatja, és üldözőbe veszi a lányt. A szomszéd is tapadós-fütanúja lesz a kincs forrását firtató kérdéskörnek, így egyszerre hárman is nekilódulnak azt megkeresni. 1922-ben veszett nyoma a cuccnak, bejátszik még a meghamisított eladási könyv 1926-ból is (ezen utóbbi szál vezet később Svájcba). Evelyn Párizsban nyomoz, a szomszéd Eddie pedig Svájc felé veszi az irányt. Nyomában a kiengedett gengszter, útközben pedig belebotlik a piperkőc borotvafétises Sir Bannisterbe. A fickó az üldöztetés bármely pontján hiszétrikusan borotváltozni vágyik, az kevéssé zavarja, hogy ölni készülnek a gengszterek. Evelyn már a feleség státuszában fotózkodik, mikor a helyi újságok címlapján már kémnőkén keresik, mert lenyúl egy értékes doksit még Párizsban, amit Afrikába juttatva megmetheti egy kiüldözött fickó becsületét (ez utóbbi a szekrénymelós, irattáros, légikisasszony stb, most éppen sérült légiós). Miközben átszáguldanak a világon, nyomukban nem csak a gengszterrel, hanem a kedvenc paparazzi újságítóval is,meglelik az üldözöttet, aki a Sir-ben saját tesójára ismer, kinek marhára megörül, így derül ki, hogy sacc 15 éve a tesónak vásárolta az üldöztetett buddhát. Ott is van az a neszeszerben, amit a tevegelés közben Evelyn elegánsan kibaszott a karaván útvonalán… De a lelkes szomszéd, visszatérve a fergeteges svájci kalandból megérkezik a történet közepébe, és félig már a halálán, de felleli a kidobott táskát, benne a buddha neszesszerrel. Főhőseink a végére, végre valahára egymásba szerethetnek, mert Rejtő is felfogja, hogy kell az a happy-end.

Rejtő Jenőt és ezzel a szívtipró Sir-t Őze Áron kelti életre, ha kicsit több életet tol bele, akkor még pulzusa is lenne.
Magda – Evelyn: Földes Eszter: egyedüli nőként próbál erős lenni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben, mindenre van megoldás: beloholunk a jelenet közepében, ott jól megijed, majd beájul aludni. Fut, és rohan keresztül a világon, és a világ elől.
Munkásunk – Pusztaszeri Kornél ott segít, ahol  tud, ha kell stewardessként alakít nagyot, ha kell svájci süket bácsi, de ha arra van szükség, akkor ő lesz az üldözött légiós.
Magda Apa – Szerednyey Béla: megérkezett élete szerepébe: a kopasz, 193 cm-es (mindez könyvekkel magasítva) gengszter csávó, akinek mindenki gyanús, és neki kell a buddha, bárkivel 50%-os arányban felezne, csak végre az övé lenne már.
A hallgatózós, csendesen rajongó szomszéd – Csonka András – a balszerencse mintapéldája, egyetemeken kellene bénaságát tanítani, így adva sokakanak önbizalmat.

Szerednyey Béla és Csonka András húzzák felfelé az előadás, rajtuk, a poénjaikon, beszólásaikon, helyzeteiekn nevetünk, és újra csak nevetünk. Svájc feledhetetlen! 😀

Szente Vajk rendezte.

Szólj hozzá!