Büszkeség és balítélet két színészre – Centrál Színház

Két kedvenc színésszel: Balsai Mónival és Schmied Zoltánnal.

A könyv, a film és a tv sorozat kimaradt az életemből, anyunak viszont állandó kedvence minden formában, így nem volt kérdés, hogy ha színpadra kerül, akkor ott a helyünk.

Nem nagy spoiler: nagyon jól éreztük magunkat. Cseppet aggódva érkeztünk: anyu a sokszereplős történetet nem tudta elképzelni két színésszel, én meg a gubancos cselekményt ugyan nem ismerve tartottam tőle, hogy nem fogom érteni ki-kicsoda és mi is történik.

Ennek ellenére: minden részlet tökéletesen érthető volt, a látvány és a figurák pedig teljesen hozták a sztorit, és anyu sem csalódott, sőt viháncolva nevetett mellettem.

A történet nem szokványos, igazi angol békebeli: elszegényedő család 5 lányt próbál jó partit keresve kiházasítani. Mr. és Mrs. Bennet minden megszólalásukban a humor vonatán ültek, lányaik közül Jane (bármikor, bárhol újra és újra nézném :D) és Lizzie töltötték be a teret. Már félidőnél járhattunk, mikor elvarázsoltságomban felfedeztem, hogy a kivetített háttérben mindig az aktuális szereplők vannak, de dobtam megint a háttér látványát, annyira sodortak magával az események. Mr. Darcy igazi szívtipróként nyomorgatta fehér kesztyűjét, Mr. Collins viszont annyira borzasztóan festett a zsepijével, hogy már megszólalása előtt nevettünk nem keveset. Kitty és Lydia minden megjelenése hűen hozta a filmbéli bugyuta csajokat, a láthatatlan ötödik tesó fuvola játéka tényleg minden pillanatában “csodás” lett.
Mindezek mellett még kb 10 szereplő töltötte be az esténket, rokonok, szomszédok, szerelmek… A humor és a romantika között csapongtunk, volt itt szerelem, sértődés, remény, pénzsóvárság, hatalom, és happy end 😀

A szórakozás mellett a lehet-e rangon alul-felül házasodni, ki hazudik kinek, mennyire nehéz a szerelem, és az őszinteség kérdéskörét kaptuk minden jelenetben bónuszként.

Ujj Mészáros Károly rengeteg ötlettel, kevés díszlettel, néhány kellékkel varázslatos estét rendezett.

Színházak Éjszakája 2018.

Ez az a nap, amikor színházba, színházakba mész, de teljes előadásra nem vágyódsz, viszont bármi másra nagyon is.

Minden évben így keresgéljük a programokat.

Péntek éjjel még 27-30 fokos melegben jöttünk haza a színházi estéről, szombat reggel viszont már farmer-pulóver-kabát időjárásra ébredtünk.

Így az első programra rögtön kerestünk B tervet, ha mégis ömlene az eső.

11-kor mégis a Bábszínház előtt hallgattuk már a városi séta építészét, aki kimondottan a színházak építészetéről, történetéről mesélt. Másfél órát ígért, 8 helyszínt, el is indultunk a mesebeli időben: hol esett, hol nem… A második megálló már a Király utcában ért minket, a kapualjban éppen nem szakadt a nyakunkba az eső, és egy ronda rendőrségi épületről próbáltuk elképzelni korabeli fotók alapján, hogy milyen is lehetett a Király Színház. Miért nem kapott azonnal engedélyt, hol voltak tűzvészek, miért és mikor írta alá, az akkori kormányzó. Majd ismét az esőben haladunk a város legfiatalabb színháza felé, ami korábban mindenféle szakszervezetek használatában volt, sőt még párt is használta. De végre révbe ért, és Hatszín Teátrumként már az előző évadban is jártunk ott, nem is egyszer. Most Gálvölgyi Dorka mesélt az épületről, a mostani használatról, és a döntés megszületett: egy lépést sem megyünk tovább, mi lepattanunk a csoportról, és maradunk.

Miért maradtunk a Hatszín Teátrumban? Kettőnknek együtt 3 db kamasz gyereke van, így az Adrian Mole újabb kínszenvedései a felnőttkor küszöbén című előadás kapcsán a két szülőt játszó színész: Létay Dóra és Kerekes József jöttek el megfejteni a lehetetlent egy moderátor szakemberrel (aki elfelejtett bemutatkozni, pedig tényleg ért hozzá, és rengeteg klassz mondata, gondolata volt). Megnéztünk egy jelenetet a darabból, és nem sikerült magamra ismerni, az aha élmény nem jött, és ennek itt most örültem, de csak részben, mert legalább az előfordulhatna itthon, hogy bármelyik kamasz hisztisen Shakespeare kötetet keressen a könyvespolcokon. De ők már a Z generáció, így letöltik, és olvassák a telefonon, a cseppet hisztérikus-kezelhetetlen apa-anya páros kimaradt a mi életünkből.

Pontosan ez volt az a program, ahol úgy igazán belekezdtünk az éjszakába, pedig még csupán délután 1 órát mutatott az óra. (A büfé itt klassz, és még kedvesek is, ami egész napos programnál a fontos kategória.)

Még volt időnk, de mégsem vállaltuk be a gyaloglást az időjárás miatt, így a kisföldalattin nosztalgiáztuk be magunkat a Vörösmarty térre. Meglestük a Rózsavölgyi Szalont, de még üres volt minden, így nyugodtan sétáltunk el egy tök egészségtelen meki felé rövid ebéd címén. Mire visszaértünk, már az első előadás vége felé járt az idő, a könyvesbolt rész tömve volt, de regisztrált szalaggal a karunkon hamar feljutottunk az első lépcsősoron, ahol vártuk, hogy a tömeg majd kiürül az emeletről. Na erre várhattunk, a szervezés így az első program után nem volt a helyzet magaslatán, ugyan az utcán kígyózott a sor, mégis tök normálisnak számított, hogy akinek nem volt regisztrációja, de már 1x bejutott, azok nem mozdultak (értettem, a program jónak ígérkezett, sőt!), így megérkezve több lehetőség közül választhattunk: beleülünk valakinek az ölébe, az ablakban ücsörgünk a párkányon (az a klassz kis tériszony), vadásszuk az éppen felállók egy-egy helyét, vagy a színpad szélére gyorsan odadobált párnákra vetődünk. Megoldottuk, és már érkezett a leginkább várt csapat: Rónai Egon vezetésével: Sztarenki Pál és Alföldi Róbert, megerősítésként Gábor György egyetemi tanárral, aki hozta a töri részét a programnak. A téma az október végén bemutatásra kerülő darab, a Diplomácia és annak történelmi háttere volt. A megtörtént eseményről kezdték már el a próbákat, Sztarenki Pál rendezi, ő  a dramaturg, ő vadássza össze a zenéket, és ő lesz a főszereplő, a német tábornok, akihez érkezik majd meggyőzni a svéd diplomata – Alföldi Róbert – hogy nagyon szar ötlet lenne és tök felesleges is felrobbantani az aláaknázott Párizst. Kapunk történelmet, színházi praktikákat (miért hasznos avagy mégsem a sok zene, kell-e sokat húzni dramaturgiailag a szövegből, mik a különbségek a külföldi és a hazai előadások szövegei között, mi az a sűrítés, mik a szokások – amikor két színész-rendező elkezd szakmázni, na ott végre színház születik). Ha már ott volt Rónai Egon és Alföldi Róbert, akkor fél szavakból is előjött az új darab kapcsán a politika, főleg a mi szükséges ahhoz, hogy két teljesen mást gondoló ember egymással egyáltalán kommunikálni tudjon, és olyan beszélgetések szülessenek, amik nem egymást alázzák, gyűlölik, lenézik, hanem a közös megoldáson dolgozzanak. Alföldi szerint erre már a remény is kihalt, Gábor György még lát erre lehetőséget, hozza is példának a történelem évszázadainak rengeteg már megtörtént eseményét. A Diplomácia előadás történetében olyan nagyon nem kell keresni az aktualitást, sőt az alkotók sosem keresik, ha megvan a szövegben, akkor érdemes eljátszani, ha nincs, akkor az vacak előadás lesz. Most érkezik majd október végére a bemutató, sok ma is aktuális kérdéssel. Ha nem akarsz addig várni, nagy spoiler nem lesz, hiszen Párizs azóta is él és virul, de a filmet már megnézheted, ami 2014-es és a címe: Az utolsó éjszaka Párizsban.

A rózsavölgyis szervezők magukra találnak, ürül a terem, és ígéretet kapunk, hogy vissza tudunk jönni a regisztrációnkkal a Táncórákról szóló beszélgetésre. Pont a bemutatót láttuk, itt van róla az élmény: TÁNCÓRÁK (kattints a címre).  A vendégek: Ullmann Mónika (Senga) és Józan László (Ever) + Stefanik Krisztina autizmus szakértő. Az egész beszélgetés alatt nem nagy meglepetés, hogy Móni és Laci, a két főszereplő a próbafolyamat során milyen sokat olvasott utána ennek a különleges tünetegyüttesnek, hogy minél hitelesebben tudják eljátszani a történetet. Krisztina összehozott egy remek találkozót Ábellel, az aspi 19 éves sráccal, akitől Józan Laci bármit kérdezhetett, megfigyelhette órákig az ő reakcióit, válaszaiból épíkezhetett tovább a darabbeli Ever jellemével. Úgy röpült el ez a 3/4 óra, hogy csak pislogtunk, persze amikor érdekel és érint, akkor száguld az idő.

Az időjárás újra a barátságosabb arcát mutatta, így nem volt benne nagy kockázat, hogy még a radnótis program előtt megnézzük mi újság az Operett Színház szabadtéri színpadán (Brodway Fesztivál zajlott éppen). Illemórára érkeztünk, amit Szendy Szilvi és Peller Károly vezényeltek éppen, volt min nevetni, az biztos. Peller Anna műsorvezetőként tűnt fel néhány pillanatra, amíg Szinetár Dórát konferálta a színpadra, aki kicsit többet beszélt unalmasan, mint énekelt, de végighallgattuk, addig is volt idő hazaszólni, megérdeklődni, hogy kamaszaink írtak-e leckét, megetették-e cicát, kutyákat, ettek-e ők is, mennek-e moziba stb. Mikor a musical szekció érkezett, mi már nem szép, de szinte menekültünk át a Radnóti Színházhoz.

Ott egy gyors fagyival jegelt torokkezelés után már a bejutásra vártunk, hogy mit jelent majd az Eleven Hangok program, akkor még halvány elképzelésünk sem volt. De a remény a Radnótinál mindig megvan, tehát alig voltak kételyeink. A mai napi első jó helyzetfelismerésével végre elfért a hosszú lábam: az első sorban kötöttünk ki. És milyen klassz is volt ez a hely. Méterekre tőlem a legnagyobb kedvenceim: László Zsolt, Lovas Rozi, Sodró Eliza, és a profi Szakértők zenekar. A programban azért volt kihívás, és meglepetés. A zenekarvezető Kovács Mártonnak az a remek ötlete támadt, hogy egy dalt (Az apró vigárokat szedtem címűt) megtanulunk együtt az esti koncertre. Nagy levegő, és ezerszer is hurrááá: a 2010-es Uri Muri előadásból (igen, még a klasszikus alföldis nemzetis időszakból!), ahol ott volt a zseniális László Zsolt, és persze most is ő kezdi, ő tudja hogyan és mikor kell kezdeni 🙂 Nem kellett volna annyit lógni az énekóráktól, na hangunk az jobb nem lett volna, de a titititiszinkópatááááá… az nem tűnt volna elsőre és sokadikra sem annyira idegennek. A vállalkozó kedvűek nyerhettek maguknak “hangszert”: lavórt, triangulumot, kazu-t, fakanalakat stb. Lett is káosz, és végre örömzenélés. 😀

Itt gondolkodtunk el a megtervezett program elhajításán, hiszen még hátra volt a Radnótiban a Szakértők koncertje, amire már jól bemelegítettünk, de vitt minket tovább a kíváncsiság, át Budára, a Karinthy színházba.
Lett is meglepődésünk, nem is kicsi: A tanár úr kérem darab kapcsán megint vakon repültünk. Gondoltam bemutatnak belőle részeket, jön egy kis érdekesség, ehelyett már az első percben a 4 színész 4 csoportot kapott a közönségből (éppen, hogy leültünk), és jöhettek is a feladatok, a színház 4 részére osztótdva. Minden csapat adott egy másiknak 5 szót, amiből fogalmazást kellett írni a színházról (igen, itt bejátszott, a hogyanbasszunk ki a másikkal), betűkből kellett az előadásban elhangzó egy-egy mondatot összerakni (meglepiből a ma esti közönségből alig 2-3 néző látta már a darabot, és mi “véletlenül” a maradék betűket kaptuk, amiből lett mondat, csak az előadáshoz nem lett köze), majd a kvíz következett, ami szintén a nemlátott előadásról és annak szereplőiről szólt, de a legcukibb feladat: a nézőkkel táncolják el a saját dalukat megadott műfajban. A mi csoportunk a rap-et nyerte meg, de volt aki a néptáncot, balettet, keringőt… Míg el nem felejtem a 4 színészt, kezdve a saját csoportvezetőnkkel: Szelle Szilárd, és a másik 3 mókamester: Kuna Kata, Pásztor Ádám, és a rutindoktor: Peller Károly (vele még délután az illemórán futottunk össze, így ezen két szereplésével mélyen a szívembe lopta magát!). Szóval a mi csapatunk rappelt, Peller Károlyék balettoztak (igen, az ő hab testével sikerült!!!), Katáék a keringőt hozták, Ádámék pedig csökkentett létszámmal a néptáncon jutottak túl. Mi nyertünk, nem a csapatunk, hanem az összes néző! A végén kaptunk egy dalt a darabból, és ígéretet rá, ha megyünk és megnézzük, akkor nem csalódunk. Jó esélyek vannak rá.

Átfutva az éjaszaka további részére kínált programlehetőségeket, hajlott korunkra való tekintettel hazafelé vettük az irányt.

Ilyen egy igazi színházak éjszakája: mindenből egy kicsit, és mindenből a legjobbakat 😀

Jöhet a 2019-es program 🙂

Krizshow – Krizsó Szilviával – Átrium Színház

Miért járok rendszeresen Krizshow-t nézni?

Nehéz a válasz. Nem előadás, nem klasszik színház, mégis 3-3,5 óra igazi kikapcsolódás. Már nem is zavar, ha lecsúszok róla a TV-ben (már ha lenne bekapcsolható darab a háztartásban…), mert ott, és akkor személyesen mindent láttam, és viszem az élményt tovább.

Hajdú Steve vicces történetekkel érkezett, na meg Magyar Attilával, és ha kettejükről más nem is jut eszembe ezentúl, akkor az biztosan, hogy Steve esküvőjén négykézlábra sikerült ünnepelni magukat.

Gálvölgyi János olyan sztorikat mesélt, amin még mindig vigyorgunk, majd érkezett az este meglepetése: Rózsa Gyuri, aki nem csak befutott, még belekezdett zongora kísérettel egy dalba. Ha azt mondom, hogy szakadtunk a nevetéstől, akkor az halványan karcolja az igazságot, annál jobban viháncoltunk.

Pogány Judit mélyebb, komorabb, lelkizősebb estéjébe szinte berobbant Molnár Piroska, az energiabomba, és átvette a hatalmat a színpad felett. Hallgattam volna őt egészen reggelig.

Aztán a hosszú nyár után az ősz visszatért, így mi is a színházba, ahol rögtön Bródy János – Koncz Zsuzsa volt az ígéret, de sajnos az influenza volt az erősebb, így Bródy mellé Tolcsvay László érkezett.

Bródy János “szabadegyetemi” oktatást tolt, mindenről tudott beszélgetni hosszan és érdekesen, kérdező nélkül is lenyomta volta a show-t. A nyugger megfejtése is kiderült, hiszen az az öreg, nyugdíjas rokker megfelelője, angolul természetesen Jagger 😀
Kocsák Tibor érkezett vendégként, és együtt énekelték új musicaljük fináléját ketten, együtt. (Képmások?) Bulgakov: Moliere – Álszentek összeesküvése című darabja alapján írják ketten.
Bródy új dalszövegét Krizsó Szilvi olvassa fel, lesz ez még zenével jobb is ám!
Bródy fut át az Operettbe meghajolni az aktuális István a kirány bemutató végére, és jön helyette a zseniális Tolcsvay László, és nem is sokkal később az ő jobbkeze, és vendége: Müller Péter Sziám. Van itt minden: versek, dalok, improvizált vers, amiből dal születik néhány perc alatt a színpadon.

Miért gyere az Átriumba a Krizshow-ra? Mert ha kapsz jegyet, tök szerencsésnek érezheted magad. Mert ha találsz parkolót, még szerecsésebb csillagzat alatt születtél. Ha nincs sor a büfében, akkor állati finom sütikből falatozol. De a legjobb, hogy olyan művészek beszélgetnek a színpadon, és hoznak extra produkciót, akikkel úgy általában nem futsz össze az utcán. És végül miért is ott nézd meg és ne a TV-ben? Nekem erre egy mentségem van: nincs Tv-m…

 

A szőke ciklon – Játékszín

Nevetni jöttünk, ez ma összejött, a sírva-röhögős pillanatok is, főleg “Svájcban”.

Rejtő Jenő este megkérkezik Kovács Magdához, mert neki reggelre bizony gépelve új könyvet kell a nyomdába eljuttatnia. Ötlete már van: diktálni fogja, és az ott megjelentek lesznek a szereplők. Jön a fater, a szomszéd és a bútorszállító is. A zongorista állandó, nagyon jól tolja egész este.
Történet születik: Evelyn Wetson “örökséget” kap egy tuti börtöntölteléktől, ami egy buddha szobor, ami aktuálisan egy dobozkán csücsül. A probléma halmaz ott indul el vándorútjára, hogy ezt az információt a cellatárs, ki másnap szabadul is kihallgatja, és üldözőbe veszi a lányt. A szomszéd is tapadós-fütanúja lesz a kincs forrását firtató kérdéskörnek, így egyszerre hárman is nekilódulnak azt megkeresni. 1922-ben veszett nyoma a cuccnak, bejátszik még a meghamisított eladási könyv 1926-ból is (ezen utóbbi szál vezet később Svájcba). Evelyn Párizsban nyomoz, a szomszéd Eddie pedig Svájc felé veszi az irányt. Nyomában a kiengedett gengszter, útközben pedig belebotlik a piperkőc borotvafétises Sir Bannisterbe. A fickó az üldöztetés bármely pontján hiszétrikusan borotváltozni vágyik, az kevéssé zavarja, hogy ölni készülnek a gengszterek. Evelyn már a feleség státuszában fotózkodik, mikor a helyi újságok címlapján már kémnőkén keresik, mert lenyúl egy értékes doksit még Párizsban, amit Afrikába juttatva megmetheti egy kiüldözött fickó becsületét (ez utóbbi a szekrénymelós, irattáros, légikisasszony stb, most éppen sérült légiós). Miközben átszáguldanak a világon, nyomukban nem csak a gengszterrel, hanem a kedvenc paparazzi újságítóval is,meglelik az üldözöttet, aki a Sir-ben saját tesójára ismer, kinek marhára megörül, így derül ki, hogy sacc 15 éve a tesónak vásárolta az üldöztetett buddhát. Ott is van az a neszeszerben, amit a tevegelés közben Evelyn elegánsan kibaszott a karaván útvonalán… De a lelkes szomszéd, visszatérve a fergeteges svájci kalandból megérkezik a történet közepébe, és félig már a halálán, de felleli a kidobott táskát, benne a buddha neszesszerrel. Főhőseink a végére, végre valahára egymásba szerethetnek, mert Rejtő is felfogja, hogy kell az a happy-end.

Rejtő Jenőt és ezzel a szívtipró Sir-t Őze Áron kelti életre, ha kicsit több életet tol bele, akkor még pulzusa is lenne.
Magda – Evelyn: Földes Eszter: egyedüli nőként próbál erős lenni a lehetetlenebbnél lehetetlenebb helyzetekben, mindenre van megoldás: beloholunk a jelenet közepében, ott jól megijed, majd beájul aludni. Fut, és rohan keresztül a világon, és a világ elől.
Munkásunk – Pusztaszeri Kornél ott segít, ahol  tud, ha kell stewardessként alakít nagyot, ha kell svájci süket bácsi, de ha arra van szükség, akkor ő lesz az üldözött légiós.
Magda Apa – Szerednyey Béla: megérkezett élete szerepébe: a kopasz, 193 cm-es (mindez könyvekkel magasítva) gengszter csávó, akinek mindenki gyanús, és neki kell a buddha, bárkivel 50%-os arányban felezne, csak végre az övé lenne már.
A hallgatózós, csendesen rajongó szomszéd – Csonka András – a balszerencse mintapéldája, egyetemeken kellene bénaságát tanítani, így adva sokakanak önbizalmat.

Szerednyey Béla és Csonka András húzzák felfelé az előadás, rajtuk, a poénjaikon, beszólásaikon, helyzeteiekn nevetünk, és újra csak nevetünk. Svájc feledhetetlen! 😀

Szente Vajk rendezte.

Táncórák – Rózsavölgyi Szalon

Józan László és Ullmann Mónika varázsolja el a nézőket. A fő téma a hogyan szeret, és hogyan lehet beleszeretni egy aspergeres srácba egy neurotipikus (nem aspi) lánynak. Össze tudnak-e csiszolódni, vagy már eleve a lehetetlen küldetés? Megértheti egymást két teljesen különbözően gondolkodó nő és férfi? El tudják fogadni egymás másságát, vagy meg akarják változtatni? Akar-e az aspi változtatni? Vagy csak megfelelni?

Senga lábsérülése miatt dobhatja táncos karrierjét, de ebbe képtelen beletörődni. Ever, a szomszéd jön, és táncórákat szeretne venni, mert a közeli díjátadón tutira táncolnia kéne, ami vele még sosem fordult elő. Sok minden nem fordult még elő vele, sok minden elől kitért az életben, és még az sem fordult elő vele, hogy valaki ennyire nagy hatással legyen rá, mint Senga.
Hamar kiderül, hogy Ever aspergeres, Senga pedig hosszan nem érti miért viselkedik csodabogárként, ebből pedig vicces szituációk alakulnak, míg a történet eljut odáig, hogy Senga elkezdi megérteni, hogyan tud jól kommunikálni Everrel.

Józan László aspergeres egyetemi tanár figurája kb 8-10 aspi vonásait gyúrja egybe, mert mindegyikük más és más, benne összesűrűsödik a legtöbb jellemző. Nagyon alapos, nem ússza meg egyik problémát sem, végig nem esik ki egy másodpercre sem a szerepéből. Nem olyan, mint egy aspi, hanem egész este AZ! Annyira jól mutatja meg, hogy mennyi érzés van egy ilyen klassz srácban, és mennyire nehezen fejezi ki magát, hogy az érzékenyítő előadás mintája születik meg a Rózsavölgyiben. Hosszú könyvek szólnak az aspergeresek viselkedéséről, problémáiról, lehetőségeiről, de másfél óra alatt itt szinte minden előkerül.

Sokszor nevetünk, időnként gyűlnek a könnyeim, de a humor annyiszor jelenik meg a színpadon, hogy nincs bőgés.

Nem mindig, mindenkivel egyszerre mosolygok.

Két aspi anyukájaként aha-élmények jönnek szembe egész este. Igen, én is nevetek sokat, és rájövök, hogy mennyire szerencsések vagyunk a két csodabogár kamasz kölyökkel.

Dicső Dániel rendezése, kedvenc, vinni kell a két kamasz aspit is rá.

 

Liza, a rókatündér – Mészáros Ujj Károly filmje

Liza (Balsai Móni) a leglúzerebb ápolónő, (mindeközben sacc az ötvenes években járkálunk). Van egy árnyékszerelme, egy japán énekes (David Sakurai), akit csak ő lát, és fel sem tűnik neki, hogy imádottja éppen teszi el láb elől a körülötte felbukkanó udvarlókat.
Bár az első néni (Molnár Piroska) saját ágyából kiborulva szenderül át a túlvilágra, mégis Liza elsz a gyanús az éber rendőrök főnökénke (Reviczky Gábor) szemében. Be is költözik, a megüresedett lakásba albiba Zoltán Zászlós nyomozni (Bede Fazekas Szabolcs). Na ő az a másik lúzer Lizán kívül, akinek semmi sem sikerül. Egyetlen fura történetet kívül: még életben van. A többi udvarlónak kinéző fickó amint Liza közelébe kerül másodperceken belül megpatkol.
Japán énekesünk nem adja fel, próbál ő mindenkit távol tartani, főleg a jelöltek kinyírásával, de valahogy a zsarut nem sikerül elkergetnie, hiába nyalta be magát Lizához, már sok-sok éve.
Liza álomvilága a Mekk Burgerező, és a Comsopolitan “hogy fogjunk pasit” rovatának hű követése… Meg is lesz az eredménye, végre felébred a szerelemvakságból és a háztartási barkácsszakkör toplistás zsaruját fogja ki magának. Dúl a lamúr, bár a rossz sorozat végleg nem ér véget, de a film fináléjára már gyerekkel és + 10 évvel öregebben autóznak az álmaik után.
Balsai Móni a legcukibb Liza!

Rendező: Mészáros Ujj Károly