A Notre Dame-i toronyőr – Szegedi Szabadtéri Színpad

“Hát itt mindenki elmeroggyant?!” – hangzott el a szünet első mondata az aligfelnőtt nagykamasztól…

Aztán kibeszéltük, ott, helyben, gyorsan egy életbentartó kávé mellett.

De előtte az addig történtek.

Párizsban járunk, sok száz évvel ezelőtt, mikoron is Jehan Frollo (Horváth Dániel) az egyház tiltása ellenére beleszeret egy helyi cigánylányba, majd jól meg is szökik vele. Mindeközben tesója, az igazi főgenya Claude Frollo (Szabó P. Szilveszter – már az első részben is utáltuk, a végére meg nagyon… jól játszotta!) lesz a Notre Dame tejhatalmú ura. Jön a hír, hogy Jehan szarul van, sőt, asszonyát már el is vitte egy randa fertőzés, és ő is a halálán. Ekkor bízza rá a cseppet problémás csecsemőjét Claude-ra, aki inkább szabadulna a feladattól, de ez “az ő keresztje”, így viszi magával, és jól a Notre Dame-i toronyba zárja a kölyköt. Nem túl viccesen, de eredeti módon Quasimodo (Veréb Tamás) lesz a csúf gyerek neve, akinek nem csak az arca torz, de a teste is, ettől még lehetne szerethető, de nem… próbálkozunk megkedvelni egész előadás alatt, mert a szabadtéri sajátosságai miatt még a 6. sorból sem lehet pontosan látni a vonagláson és a fura beszéden kívül mivel akar pluszban meggyőzni.
Az évnek egy napján a helyi cigány közösség bulija megtetszik Quasimodo-nak, és a nagyon jófej vízköpőkkel (Vágó Zsuzsi, Ottlik Ádám) vitatja meg a csavargás kérdését, akik persze biztatják, hogy menjen csak. A fő szervező, a cigányok vezetője (Mészáros Árpád Zsolt – de jó volt ebben a szerepben!) ismét meghirdeti a hagyományos “ki a legrondább” versenyt, amit Esmeralda (Gubik Petra) javaslatára Quasimodo nyer meg. Az eddig mindenki előtt Frollo által bújtatott srác nem tudja megvédeni magát a tömeggel szemben, akiknek jó buli a rokinak látszó, de jószívű Quasimodo-t kigúnyolni. Vissza is menekül a Notre Dame-ba, ahogy kell, de addigra már Esmeralda a nyomában, akinek feltűnik a csúfság mögött a klassz jellem.
Frollo persze már megint nem tud mit kezdeni a kirekesztő gyűlöletével szemben, aki cigány, vagy másképpen gondolkodik mint ő, azt minimum betiltani kell, de lehetőleg megsemmisíteni… gyomorforgató a pasi, “addig kéne ütni, amíg mozog” – hangzik el a szünetben.
Közben vesztes csatából hazatér Phoebus de Martin kapitány (Kocsis Dénes), aki az éppen zajló buliban helyből beleszeret Esmeralda-ba (Quasimodo konkurenciát kap azonnal), és heves udvarlásba kezd. A lány nincs fából, így egymásba habarodnak. Aprócska hiba, hogy a kapitány Frollo szolgálatába áll, és feladata többek között Esmeralda barátainak kipöckölése Párizsból, de ha az nem megy, akkor legyilkolásuk. Nincs gyomra hozzá, így Frollo majdnem kinyírja, de minimum menekülnie kell.
Frollo menet közben beszáll a szerelmi sokszögbe, de annyi esélye van, mint törött szárnyú madárnak az erdőtűzben, utálja mindenki, és nem félnek ezt el is mondani neki, főleg Esmeralda nem rajong érte, ami azért gáz, mert ugye ő a kiszemelt jócsaj Frollo szemében, akit hódítana, csak kevés hozzá.
Frollo bosszút áll, és Quasimodo-t használja fel, hogy a cigányok rejtekhelyére jusson, majd ott bezsarolja őket, és így előkerül a szerelmes Esmeralda – Kapitány páros. Indulnak is a sittre gyorsan, ahol Esmeralda még kap egy “esélyt” Frollo-tól: ha hirtelen belészeret, akkor megúszhatja, de a csaj nem gerinctelen, vannak még érzései, és nem adja magát (némi erőszak befigyelt, de nem jött össze Frollo-nak a “megerőszakollak bébi, majd belémszeretsz” udvarlási mód).
Közben Quasimodo szenved látványosan, hogy mit is kéne csinálni, a vízköpők sokáig magyarázzák, hogy mozduljon már rá a csaj megmentésére, mert ha csak ül a toronyban, az nem egy bátor cselekedet. Nemcsak a púpja hasonlít a csiga házára, a gondolkodása sem gyorsabb, de végül lemászik a már máglyán kínlódó Esmeralda-hoz, és ölben szállítja a toronyba. Ott már örülnek egymásnak, de hirtelen Esmeralda megadja magát, és meghal. Gondolom füstmérgezés lehet, mert a tűz még a lábát sem érte el… Befut a kapitány is, de már csak a halott kedvesét leli fel.
Frollo-t a nép a végére elkapja, de ez már nem segít a szerelmeseken.

Nem mondom, hogy a sztori minden történése logikus, vagy érthető lett volna, viszont a zene, a dalok, és különösen a látvány, az lenyűgözőre sikerült.
A címszereplő nem volt főhős ezen az estén, elvitte előle a show-t Esmeralda-Frollo-Kapitány hármasa, de még a vízköpők is életrevalóbbak voltak nála. Viszont legalább szépen énekelt.

KERO rendezése, jó este volt.

Billy Elliot – Erkel Színház

Angliában 1984-ben utáljuk éppen Maggie Theather miniszterelnöknőt. Igen, a bányászokkal együtt, akik éppen sztrájkolnak, mert a bányabezárásokat éppen nem lájkolják a munkanélküliség árnyékában. Billy (Lukács Olivér) apjával (Tóth Sándor), bátyjával (Csémy Balázs) Tonyval, és a jófej nagymamájával (Bencze Ilona) lakik együtt. Eljár boxedzésre, ha már muszáj, de valahogy az edző is csak a lóvéra hajt, és kevéssé érdekli, hogy a kölyök bármit mozogna, de megütni nem fog senkit. Be is téved Mrs. Wilkinson (Ladinek Judit) balettórájára, ahol először kissé ufónak érzi magát, de hamar beveszik a csajos brigádba, sőt az is kiderül, hogy benne van a tehetség, sőt.
Támogatás helyett tiltás lesz a balettórákra a család férfi tagjaitól, de ezt Billy nem veszi komolyan, és jár tovább. Ott bukik meg a sztori, amikor már meghallgatásra indulna a tánctanerővel, és kiderül a turpisság, hogy mégse a haverjához készül. A legjobb barát Michael (Halász Dávid), aki egy talpraesett kölyök, pont nem érdekli mit gondol róla a világ, ha neki ahhoz van kedve, akkor a nővére gönceiben, vagy éppen tütüben közlekedik akár az utcán.
Billy nem jut el a meghallgatásra, mert a család férfi tagjai vannak túlerőben, az egyetlen kissé szenilis nagymama nem jelentős tényező. Aki kiállna érte, az anyukája (Simon Boglárka) már csak levelében és a szívében él.
Karácsonykor az apa szíve is ellágyul, a sztrájk is kifulladni látszik egy év után, így Billy lehetőséget kap, hogy Londonban felvételizzen a táncosok főakadémiájára. Ennek van némi anyagi akadálya, de azt összedobják neki, a bányászok, akik már csak ilyen jófej bandába tömörültek.
Érkezik is a felvételiről a levél, hogy siker van, együtt a hírrel, hogy a sztrájknak is vége.
Örömtánc a zárás, még a bányászok is tütüben ropják el az utolsó jelenetet és a tapsrendet.
A zene lendületes, a fordítások frappánsak, a balett pont jó arányban és ízléssel szerepel az előadásban.
Aki meg ebben tök mást lát, annak nemcsak szemüveg, de egy szív-gerinc transzplantáció is kéne. (igen, töröltek egy csomó előadást, mert egy hibbant liba azt terjesztette, hogy aki fiúgyerek és megnézi, az tuti bemelegedik… kár, hogy nem focimeccsre ment az Erkel helyett…)
Szirtes Tamás rendezte az előadást, és Sir Elton John zenéje kísért még hazafelé is minket.

Hegedűs a háztetőn – Szegedi Szabadtéri Színpad

Anatevkában járunk. Tevje (Stohl András) 5 lányával és feleségével a zsidó közösség megbecsült tagja. Az oroszok és zsidók közös faluban, békében élhetnének, egészen addig, míg a hatalom felülről bele nem rondít, nem uszítja egymás ellen az itt élőket.
3 lánya is saját maga választ párt, Cejtel még az engedélyét, Hodel már csak az áldását kérni, Chava pedig szóhoz sem jut.

Golde (Éder Enikő) a család összetartó ereje, máig szerelmes a férjébe, pedig még nem ők választottak, hanem a házasságközvetítő. Jön, most is, és szerezne férjet Cejtelnek (Martinovics Dorina), de ő már régen választott, az ő párja biza a nagyon szegény varróinas Motel (Szatory Dávid), és pont a pokolba kívánja a Jente (Csákányi Eszter) által kinézett Lázár Wolfot (Hevér Gábor). Lázár Wolf nem szép ember, sőt randa és öreg, viszont gazdag, és mészáros… és hát ebben a világban… de Tevje szíve mégiscsak a lányáé, és dobja az ötletet.

Percsik (Bányai Kelemen Barna) kószál Anatevkában, és persze a lányos háznál köt ki, mint tanító. Hódel (Bánfalvi Eszter) habarodik bele a vidám, és művelt srácba, Tevje már megint nem tehet semmit, a szerelem ismét erősebb nála.

Chava (Sodró Eliza) viszont az orosz Fegykát (Fehér Tibor) imádja, ez az a pont, ahol már Tevje sem tud túllépni saját magán, a hagyományokon, az érzésein, és mennie kell a szerelmespárnak.

Cejtel és Motel esküvőjére esik a hatalom bosszúja, pogrom készült, és pont akkorra. Nem sokkal később, már nem csak a közösség életébe taposnak bele, de mindenkinek, aki zsidó költöznie kell… akár a világ végére is…

A zene, a tánc, a látvány, az érzések magukkal ragadnak, és Anatevkávban vagyunk mind.

Szakítani kell a hagyományokkal? Mennyire adja fel a régi életét az ember? Mennyire haladjon a korral? Engedje vagy ne Tevje az önálló döntéseket? Mennyire számít még a szava? Állhat-e a lányok boldogságának útjába? A gyűlölet állhat-e a családi boldogság útjába? A politika beleszólhat-e a családok, közösségek szereteten, megbecsülésen alapuló világába?

Anatevkában menekülni kell… menekülni kell azoknak, akik nem oroszok, mindenkinek mennie kell, egy új, másik életet keresve. Egyéni sorsok, sok szétszakított család története. Egy közösségből indulnak, mind másfelé.

Indulnak, és közelről látjuk őket, az arcukat egyenként… nem migránsok, menekültek… menekülnek, mert muszáj, az életük a tét… mi értjük, itt Szegeden, és tavaly is értettük Pesten, Veszprémben… és mindenhol. Kár, hogy az ország kétharmadában nem értik…
Alföldi Róbert úgy mutatta meg nekünk Anatevka életét, a tejesember családját, a közösséget, az elüldözésüket, hogy a végén potyognak a könnyeim… már megint… sokadszor.

Volpone – Városmajori Szabadtéri Színpad

Volpone (Jordán Tamás) tuti szélhámos, Velencében járunk éppen, de bárhol lehetnénk, akár itthon is.. Mindenkit átver, a kedvenc segítségével Moscával (Bányai Kelemen Barna). Pénzre utazik, sok pénzre, nem is titkolja nagyon. Beteget, sőt haldoklót hazudik, hogy megkopassza a seregnyi haszonleső “legjobb barátot”.
A közjegyző (Szabó Tibor) alig-alig pénzéhesebb, mint a többiek, neki is, mint mindenki másnak az a taktikája, hogy pénzzel behízelgi magát a “haldokló” Volpone kegyeibe, majd kényelmesen lenyúlja a mesés örökséget. Ott cseszi el, hogy kihagyja az örökös nevét, rábízva ezt a “nagybeteg” barátra, bízva magában, meg az adományaiban.
Corvino (Csankó Zoltán) a másik “legjobb barát” nemcsak a pénzt nem sajnálja, de még az agyonféltett, cseppet terrorban tartott feleségét (Hartai Petra) is odaadja, csak az “örökség” számít. Mosca piszkos mancsa persze ebben is benne van könyékig.
Corbaccio (Szerémi Zoltán) dobja be az adu ászt: új végrendeletet gyárt (bízva abban, hogy mindenkit túlél), amiben Volpone lesz örököse, sőt még a saját fiát (Balogh János) is kitagadja. Igen, Mosca ebben is benne van nyakig.
A legkevésbé Canina (Bánfalvi Eszter) a város kurvája hazudik, ő tényleg “csak” férjhez akar menni Volponehoz, meg is tesz érte mindent, de általában rosszkor van rossz helyen és időben.
Mikor azt hiszi Volpone, hogy ő mindent megtehet, és mindenki kapzsiságát kihasználhatja, akkor botlik meg először. Aztán megbízik, a kígyó típusú jobbkezében, és végképp mindent elveszít. Minden számító “barát” megkapja, ami jár neki, mert az élet sosem marad adósa senkinek.
Közben pedig nevetünk, még azon is, amin sírni lehetne. Tele humorral, fordulatokkal, hazugsággal, árulással az esténk Alföldi Róbert rendezésében. Sokszor visszatapsolós, nem elengedős a Weörös Sándor Színház előadása Szombathelyről.

Rigoletto – Szegedi Szabadtéri Színpad

Mantova hercege (László Boldizsár) igazi nőcsábász, mindegy nagyjából merről, csak csinos csaj legyen körülötte. Szerelembe esik (hova máshova) Gildával (Keszei Bori), aki Rigoletto (Ludovik Kendi) féltve őrzött lánya. Rigoletto pedig a herceg udvari bolondja. Szép játszma…
Rigoletto annyira őrzi a lányt, hogy be is zárja, bár aki szerelmes, azt hiába, Giovanna (Kalmár Magda) segíti, hogy herceg szerelmével találkozhasson. Annyira szerelmesek, hogy a közös jelenetüknél odatapad minden figyelmünk, és nagyon jól énekelnek. Gilda elrablásával Rigoletto az őrületbe, a lány a herceg karjaiba kerül. Ettől Rigoletto még jobban bepöccen, és Gildát győzködi, hogy szarul választott. Ennek bizonyítására elviszi egy helyi krimóba a lányát, ahol láss csodát, a herceg már másnak csapja a szelet. Rigoletto agya már rég kirándulni ment, így bérgyilkost Sparafucile-t (Kiss András) fogadja fel, hogy ölje meg a herceget. Bérgyilkosunknak kimondottan a pénz volt a fontos, így neki nagyjából mindegy kit öl meg, csak a kifizetés ne maradjon el. Maddalena (Ádám Zsuzsanna) rádumálja a bérgyilkost, hogy ne ölje meg a herceget (naná, ő is bele van bolondulva), inkább nyírja ki azt, aki elsőnek belép a krimóba. Nem tart ez sokáig, jön Gilda és jól belehal az első belépésbe, zsákba is kerül azonnal, majd apja karjaiba, aki kifizeti a zsákért a megérdemelt munkadíjat. Majd meghallja a herceg énekét, és kezd idegi alapra kerülni, bár ténylegesen abba bolondul bele, amikor kibontva a zsákot a saját lányát leli meg. Nincs mit tenni, az átok rá szállt (Monterone grófja szórta az átkokat, mert nőrokonai valahogy belekeveredetek a herceg udvari szerelmi életébe), elveszítette egyetlen agyonféltett lányát.

A történet itt véget is ért, már nem fáztunk annyira, mert üldögélés helyett már gyalogolhattunk is kifelé.

A lányvány, a díszlet, és azok a csodálatos ruhák lenyűgözőek voltak, főleg az első jeleneten ámultunk el: mindenkinek más és más estélyi ruha jutott, ízlésesen, elegánsan, az egész lányványba illeszkedően remekül mutattak a színpadon.

És itt jön az őszinte rész, ami operánál elengedhetetlen: nemcsak abszolút hallásom nincs, sőt, ami van, az a botfülem. Mindennek ellenére, vagy pont ezért, amiket én hallottam, azok nagyon jól szóló dalok, kiemelkedően szenzációs hangon énekelt Gilda és a herceg, Rigoletto is igyekezett felfutni hangban hozzájuk, és összességében az egész csapat fülbemászóan énekelt, és nem terveztem megszökni még a magas hangoknál sem, a kezdő operanézőket is megkímélték.

A június végi őszben pulcsiban és vastag zokniban próbáltuk elképzelni a nyarat, de lehetett kölcsönözni takarókat.

A látványhoz szorosan hozzátartozik az összes jelmez, aminek döntő részét Náray Tamás és Tihanyi Ildikó tervezte, bármelyik ruha akár egy elegánsabb eseményen teljesen hordható lenne, ami a színpadi jelezekre kevésbé jellemző úgy általában, viszont a mostani tervezéskor erre figyeltek. Az előadás elején úgy éreztem magam, mint egy VIP divatbemutatón.

A hideg ellen nincs mit tenni, ha majd meleg lesz, akkor a “mozduljon meg végre a levegő” fohász fog szólni, most pedig hátizsáknyi folyamatosan hűlő idő arányában felvehető pulcsi, zokni, kabát, sál, pokróc volt a megoldás. A szabadtéri mumusa az eső megkegyelmezett, szépen kértük rá 🙂

Harangozó Gyula rendezése a Dóm téren.