Az öldöklés istene – Átrium Színház

Veronique (Herczeg Adrienn) és Michel (Hevér Gábor) nappalijában tudjuk meg azt a rendkívül sajnálatos tényt, hogy gyermekük két fogát egy bottal felfegyverezve (nem, mégis inkább a kezében) kiverte  a másik házaspár fia, kik: Anette (Péterfy Bori) és Alain (Szikszai Rémusz).

A kölykök párizs egyik játszóterén kaptak össze, életkorukat tekintve tök normális időszakban: 11 évesek, és éppen játszottak. Az picit később derül ki, hogy a sérült kölyök némiképpen a helyi banda vezére, a botos srác, pedig miatta nem kerülhetett be a bandába, sőt árulónak nevezték. Na ez lehetett a kiváltó ok, ami miatt a kimaradott gyerkőc úgy gondolta, hogy ha már a kezében az a bot, akkor ezzel jól szájba vágja az ellenfelét, ki erre a legkevésbé sem készült.

A szülői kezdeti beszélgetésből kiderül, hogy annyira nem volt büszke bandavezéként arra, hogy ki verte ki a fogait, így csak némi szülői felszólításra dalolta el. (akkor most ő is áruló? – merül fel a kérdés fél órával később)

A szülők egy kultúrált megbeszélésre gyűlnek össze, ahol a kultúra a kényszer hatására jelenik meg mindkét házaspárnál. A vendéglátók próbálják megbeszéléssel rendezni a konfliktust, az asszonyok belevonnák a két harcban álló gyermeket is a kibékülés-megbánás-bocsánatkérés folyamatába, az apukák pedig erre tesznek magasból, nekik már pont elegük van ebből a harcból, hiszen ők is voltak bandavezérek fiatalabb korukban, és ők is bunyóztak az ellenféllel. Hol itt a probléma?

Az este nemcsak a taccsot dobja ki Anette, de a jómodorát is kinthagyja a fürdőben (ahová emberi alakot ment ölteni a hányás után), és visszaérkezve kellemetlen kérdésekbe futnak bele a háziak.
Apró alapzaj, hogy Alain éppen telefonál, az éppen meghatározása ebben az előadásban egyenlő a mindiggel, amikoron is pont azt szervezné meg ügyvédként, hogy kell elsunyítani egy gyógyszerkísérlet+forgalmazás mellékhatásainak kudarcát.
Mindeközben Michel próbálja kávéval és almás pitével gyógyítani a helyzetet, amibe némiképp belevinnyog a saját telefonjuk is, ahol a drága mama hívja a fájós hátával-lábával, amire pont azt a gyógyszert szeretné magába tuszkolni, amivel pont lapítani készül Alain.
A két család társadalmilag sincs egy hullámhosszon, mindegyik lenézi a másikat a munkája, életmódja miatt. Nem rossz egyik sem, ki mit választott.

A legnagyobb félelmük végül mégsem igazolódik be: nem eresztik össze  kölyköket, pedig azok gond nélkül hoznák a megoldását az ősök problémájára pl. simán, feltételek nélkül kibékülnének.

Közben nem csak a két család ugrik egymás torkának, hanem családokon belül Alain éa Anette is elég hangosan osztják ki egymást, majd Veronique és Michel a soros, ott is borul a csontváz a szekrényből a kapcsolatukra.

Még jó, hogy a két gyerek nincs otthon, ezeket a szülőket hallgatva másodperceken belül kibékülnének. Csak azok a fránya szülők, akik minden gyerekprogramba beleszólnak.

Keresztben működik a legjobban a kommunikáció: a pasik hamar összezárnak, így a csajoknak sem marad más mód: a két már rum+szívarral összebútorozott férjüket együttes erővel próbálják a józan (a rummal átiatott józan) ész felé terelni. Persz kinek mi a józan ész, ki mit mutat magáról kifelé, és ebből hol van az a hangyányi, ami még igaz is lehet.

Megtudjuk az előadás alatt, hogy mi az a Kalasnyikov, az öldöklés istene merre viszi a világot, és hogy mit nem lehet a csendes éj alatt csinálni…

Az előadás végére a férjek és feleségek is kiborulnak, a pia hatására meg kitör belőlük az őszinteségi roham, amiből bizton látszik, hogy nem is nekik a nehéz, hanem a velük élő saját gyerekeiknek megtalálni a világban a helyes és helytelen közötti különbséget.

A családok hazudnak egymásnak saját életük szépségeiről, majd már nem a másik családnak, hanem csak úgy személy szerint egymásnak is. Nincs menekvés, itt mindenki kiadja a saját feszültéségét, szorongását, hol van már a kezdeti kis udvariaskodó két párocska, a kanyarba sincsenek, csak a saját szempontjuból néző két házaspár, védve mindig a sajátjukat.

Bereczki Csilla rendezte az előadást, az egyfelvonásos komoly témákat, emberi kapcsolatokat feszegető darabban zseniálisan-hihető karakterek megformálói: Herczeg Adrienn, Péterfy Bori, Hevér Gábor, Szikszai Rémusz. Végig a színpadon, végig esdekelve, bukdácsolva az élet legfontosabb eseményét: miért kellett kiverni a gyerek fogát a játszótéren, mi volt az ok, megbánta-e, és bocsánatot kér-e.
Közben talpra tud-e állni egy-egy család, hogy elismerje a hibáit, és tudjon változtatni, hogy a következő időszak könnyebb legyen.

Nem nehéz változtatni, ha az igazsággal néznek szembe. De ők nem azzal néznek szembe, sőt.

Komoly téma, nevetősen feldolgozva, igazán elgondolkodtató-kikapcsolódás! Ezt még többször is látnunk kell!

Mágnás Miska – Budapesti Operettszínház

Két idióta nemes – Felsőrécsei Récsei Pixi és Alsótrécsei Trécsei Mixi (Oláh Tibor és Kocsis Dénes) hisztijével kezdünk (oké, az össznépi nyitódal után), akik Rolla grófnő (Lukács Anita) után epedeznek, de a szemükben lenézett Baracs mérnök (Vadász Zsolt) lecsapta előző nap a kezükről. A szerencsétlenkedés mintapéldányai, ennek ellenére a leggyengébb láncszemek (vágyódtam a másik szereposztás után ebben az esetben… ez van, ez jutott…).
A grófi pár: Korláth gróf (Faragó András) és Stefánia a neje (Kalocsai Zsuzsa) inkább  a szomszédba lassan afrikából avagy amerikából hazatérő grófnak szánják lányukat, és nem a felkapaszkodott mérnöknek.
Az egyetlen viszonylag józan a családból a kleptomániás Zsorzsi mama (Lehoczky Zsuzsa, az este egyik legnagyobb csillaga!), aki mindent lenyúl, ami csak kicsit is csillog.
A grófi ház nem élhet személyzet nélkül, így a két főhősünk a mosogató Marcsa (Peller Anna) és a lovászinas Miska (Peller Károly) szerelmes cívódására eszmélünk. Nem akármilyen kapcsolat ez: olyan vidékiesen szerethető.
Miska Baracs mérnök hívó szavára bármit elvállal, még azt is, hogy este a bálon eljátsza a szomszéd Eleméri grófot, némi betanulás után neki is futunk az őrületnek.
A drága papa alig unalmas Alagi történeteibe kezd bele a múlt századból, amit persze drága felesége azonnal leállít, a könyökén jön már ki.
Kegyet gyakorol a nemesi család, meghívják Baracs mérnököt az esti partira, nem gyanítva, hogy lánycsábítás és botrány várható.
A helyzet akkor fajul el végleg, amikor Marcsa Rolla grófnő segítségével megérkezik, mint Miska (Eleméri gróf) unokatesója, és állati csiniben hozza a bumfordi cselédlányt. Itt vesztettem el a fonalat végleg, már mindkét szememből ömlött a könny, annyira, de annyira kellett nevetni… a fülbe mászó dalok, a táncosok, a jelmezek, a báli ruhák (óóóó, a nagymama göncei…).
A végére Marcsa csak ráveszi Miskát, hogy vallja be a tutit: sose volt gróf, és Rolla grófkisasszony is végre kinyitja, na nem csak a szemét, a szívét is a mérnöknek.
Finálé, vastaps, ráadás, álló-tomboló nézősereg 🙂 Verebes István rendezte, vagy 15 éve… sose lehet megunni 😀
Meg kéne nézni a másik szereposztásban is 😀

Update: másik szereposztásban: Felsőtrécsei Récsei Pixi Csonka András előadásában már felfut a Pellerek szintjére, és nagyon sokat lehet rajta végre nevetni. Baracs mérnök Barkóczi Sándor esetében pedig életrevaló, és kicsit sem unalmas. Érdemes volt még 1x megnézni, más szereplőkkel.

Riviera Girl – Budapesti Operettszínház

Csárdáskirálynő egy kicsit másképpen. Sőt. Nagyon másképpen 😀

Karl (Barkóczi Sándor) a papakedvence belehabarodik az Orfeum üdvöskéjébe Sylva (Lévai Enikő) művésznőbe, akit elvenne, de ugye a morózus német gróf (Szabó P. Szilveszter) nem tapsol a frigy miatt, mert cseppet rangon alulinak érzi a szitut. Elpanaszolja lelke baját Feri bárónak (Németh Attila), aki hazánk fia, és így minden stikliben benne van. Éppen jókor van jó helyen az amcsi házaspár, kinek férj tagja – Sam Springer (Kerényi Miklós Máté) csekély lóvé reményében – amit el lehet verni a kaszinóban – természetesen vállalja, hogy a problémamegoldás élére áll.

Kell szerezni egy nemesi címmel bíró férjet a művésznőnek, aki jól elveszi feleségül, majd elválik, rangját jól megtartja, és máris partiképes lesz a bőszült papa szemében. Cseppet bekavar a képbe, hogy a kinézett segédpincér – Victor (György-Rózsa Sándor) se nem pincér, se nem gróf, inkább herceg, mit mélyen titkol, de a nagyobb gubanc, hogy tökig szerelmes szintén Sylva kisasszonyba.
Naná, hogy vállalja a feladatot, nősül, és ettől Sam-nek is lesz némi elverhető lóvéja, neki meg asszonya. A sztoriban oda teszi az örömapa a csavart, hogy arra is nagyobb tétet pakol, hogy Victor két hónap után a válást offolja, de ettől szerelmesebb a fickó, és Sylva boldogságáért még válni is hajlandóságot mutat.

Közben Sam asszonya (Szendy Szilvi) is kergetőzésbe fog, próbálja elkapni alig szélhámos férjét, több-kevesebb sikerrel. A végére az elvált szerelmeseket egy tuti kis erkélyjelenetre összehozzák, hogy a finálé is rendben legyen. A nagyot koppant Karl sem marad magára, Feri gróf aligtinédzser lánya veszi kezelésbe, amire elsőre furcsán reagál, de később rádöbben, hogy mégiscsak a saját gyerekes színvonalán lesz az ő boldogsága. Közben a drága Lorenz gróf is megkapja a leckét Sylvától, amiért beleugatott és beleszervezett az ő életébe.

Mindezt 2×1,5 órácskában.

Mivel zenés, így a Csárdáskirálynő dalai csendülnek fel nagyon látványos koreográfiával, teljesen átírt szövegekkel (jót tett a daloknak! – Závada Péter átirata), és nagyon klassz táncosokkal. A pasi nézőknek csoroghat a táncos csajok hosszú combjai után a nyáluk, mi csajok pedig szemérmetlenül gyönyörködhetünk a kockahasverseny döntőseinek produkcióin (hát néztük volna még :D).

Van azonban az a pontja az előadásnak, ahol nem szabad az éppen nagykorú kamasz arcára ránézni (egyébként is “a második felvonás túl nyálas” hozzáállással létezik aznap este), mert ott minden elveszett… Szóval jön Sam és drága neje, akik Oakba vágyván (vágyik oda a franc, csak az asszony…) eldalolják, hogyan szeretnének ott kacsák és disznók között élni a nagy semmiség közepén (érkeznek a szárnyasok és malacok jelmezben!). Ennek szemléltetésére a közönséget tornáztatják (ó, ez még semmi…), majd a jobb és a bal oldal is feladatot kap: az egyik hápog hangosan, a másik röfög… Ekkor nem kellett volna a némiképp sokkolva-meglepett kölyök arcára néznem, mert ott kiakadt az este, és annyira, de annyira kellett visítva-röhögve-sírni, hogy már rég a helyünkön ültünk, és jött a következő jelenet, még mindig a könnyeimet törölgettem.

Szóval: jó este volt, nevetős, vidám.

Aprócska közjátékként majdnem elkésve vízért esedeztünk a büfé pultjánál, ahol a kedves első napos fiú rögtön mondá, hogy vizet adni nem tud, mert ez az első napja. Két lépéssel arrébb a még kedvesebb rutinos vendéglátósnak viszont ettől kiakadt a szemöldöke, mert oké, hogy kezdő, de tán a bubis vizet felismerhetné a tőle karnyújtásnyira lévő hűtőben. Szünetben már nem erőltették a betanítást, így rutinosabb csajok gyártották a finom cappuccino-t.

A darabot KERO rendezte, aki az emeletről követte ma az eseményeket, megérdemelte volna, hogy ő is megkapja az előadásért a tapsot, de az elmúlt hónapok eseményei miatt erre esélye sem volt, csak a nézőtérről.

A padlás – Vígszínház

Már erősen kamaszodva első pozitív élményeim egyike A padláshoz kapcsolódik, még a 90-es években. Ha emlékem nem csalnak, akkor 4-5x láttam az előadást Kaszás Attila főszereplésével. Ma, közel 30 évvel később itt énekelt a szívemben Rádiósként. Elengedhetetlen a lelkünkből.
Mikor Mamókát megláttam, majdnem felsikoltottam: hát ő a Süni! Igen, annó ő volt nekem a Süni, a fejelthetetlen rajongó kislány.

Nem szabadulok már sosem az első élményektől, pedig néhány éve már az akkor kiskamaszaimat is elhoztam, hiszen nem nőhetnek fel Padlás nélkül. Rajongták, és “mikorjövünkújra” érzésük támadt.

Ez az az elaődás, amihez a többi zenés-musical darabot hasonlítom. Már csak ilyen a gondolatom: ha A Padlás és a Dzsungel könyve jó volt, akkor a PUF-ot sem lehet elrontani… Egyszerűen viszonyítási alap lett.

És akkor visszatérünk a mai napra, ami ígéretesnek indul, így már az előtér iskolás csoportjainak tömegéből bemenekülünk a csendes alagsori büfébe.

Majd megérkezvén a remek helyünkre, az hamar kiderül, hogy itt bizony csak akkor lesz színházi élmény, ha a kísérőtanárok által magukra hagyott 10 év körüli fiú csapat mögöttünk megszelidül. Gyermekidomár tekintélyemet elővadásztam a mélyből, és csendesítettem a népet, mert a tanerő is csak a csoportosan beszerzett jegyek után járó saját segge alatt ingyen puhuló ülőhelyig jutott, az kevéssé tűnt fel neki, hogy a 2-3 sorban magukra hagyott osztályok otthonról sem a kultúráltságot, hanem a hátizsáknyi chips-et, ropit és üditőitalokat hozták, mert ezt a 2×1 órát tutira nem élik túl ezen alapfelszerelés nélkül.

Amint sötétedik a nézőtér, úgy kezdünk elvakulni, aztán a barátnőm szól: napszemüveg!, és lám ott a megoldás, már nem vakítanak a fények.

A padlásra érkezik: Kölyök (Széles Flóra), Meglökő (Juhász István), Lámpás (Tóth András)  és Herceg (Telekes Péter) szellemek, akik már több száz éve arra vágynak, hogy megleljék a Révészt, ami majd elrepíti őket arra a bolygóra, ahonnan ők már vissza nem térnek, de örökké szépek lesznek.

A padlásra érkezik Barrabás, a fegyveres rabló, és a padlás jogos tulajdonosa Rádiós (ma Ember Márk) fut be. Mamóka (Igó Éva) cammog fel a padlásra, és látja meg a szellemként megérkezett csapatot, kiket Rádiós, a szomszéd Süni (vendég-beugrósként Győrfi Anna játszott el) láthat csak. Azok, akiknek tiszta a lelkük.

A detektív (Hajduk Károly) és Üteg (Király Dániel), az ő balkeze próbálja elkapni a gazember Barrabást, de mindhiába: lelövik, és az éppen arra kószáló kezdő révész (Csapó Attila) költözik a bőrébe, és mindenkit megtéveszt ezzel.

Témüller is folyamatosan belekontárkodik az eseményekbe, ő az a tipikus fejlenetésekre szakosodott házmester, akit mindenki utál.

Éberék és Témüller (Fesztbaum Béla) nem láthatják a szellemeket, ők viszont gond nélkül a bolondját járatják a brigáddal.

Mamóka isteni szilvásgombóccal lepi meg a bandát, és ezen is azonnal dalra fakad mindenki.

Majd még napfelkelte előtt megérkezik a lehetőség, hogy a szellemek a révész segítségével egy távoli bolygóra, fényév távolságra indulhassanak. Nehéz a búcsú az új barátoktól, még Robinson robot is nehezen áll talpra a veszteségből.

A rendőrség még fixen hiszi, hogy Barrabás a padláson rejtőzködik, de aztán meglelik a főhekus kocsija alatt a tetemét.

A végső izgalom a padláson hagyott bomba, amit Rádiósnak kell hatástalanítani, ebben persze élete szerelme segíti, Süni az, aki sosem hagyja magára.

Végre a végére a Herceg jótanácsaival felszerelkezett Rádiós is felfigyel Sünire, hogy ő is ott van, ő is szerethető, sőt.

Az előadás dalai ma is a klasszikusok, mindenki dúdolja őket és vannak azon vének, mint én, akik két szólamban élvezik az előadást. Az egyik a színpadon szól, a másik a szívemben, és hallom mindkettőt! A Fényév távolság a szívemben Kaszás Attila hangján, míg a színpadról Ember Márk előadásában szólal meg. Öröm és boldogság minden pillanatuk.

Ez az az előadás, amit gyerekekkel addig-addig kell megnézetni, amíg meg nem tanulnak két dolgot: mi az az elmúlás, mi az a becsület, barátság és mi az igazi története az előadásnak. A másik és fontos tényező: a hogyan viselkedünk színházban kultúráltan, még akkor is, ha őseink egy hátizsákra valónyi chip-et és üdítőt csomagoltak éhenhalás ellen erre a 2×1 órácskára.

Felnőttek pedig visszavágynak időről-időre, mindig és mindig, bármikor. Mert ez olyan érzés, amit nem lehet megunni sokadszorra sem.

Én is megyek még, kis szerencsével kevésbé alsó tagozatos neveletlen osztályok közötti sorba.

1988-ban rendezte meg Marton László, a zenéjét az utánozhatatlan Presser Gábor, a szövegét Dés László követte el. Laza 30 éve megy teltházzal az előadás, teljesen megérdemelten.

Péterfy-Novák Éva: Egyasszony

Először a színház, azután a könyv.

Nem, nem meglepetés, viszont sokkal több, mint ami a színdarabban ebből elhangzik.

Éva története mélyebb, és keserűbb, tragikusabb.

(színdarabról itt: http://csokibonbon.hu/2018/04/22/egyasszony-juranyi/)

Éva története: betegen született lányával, brutális, agresszív férjével, és végül a tragédiából kivezető erővel, és új életútjának reményével.

Egészséges és más gyerekek szüleinek, vagy csak úgy mindenkinek, mert minden élethelyzetből van kiút. Sokszor fájdalmas, nehéz, de élhető, megélhető, megváltoztatható.