Házasság Palermóban – Nemzeti Színház

Az első, ami helyből eszembe jut erről az előadásról (és bocs mindenkitől, akinek szupermami az anyósa…), hogy “vannak azok a szerencsések, akik árvával házasodnak, így nem kell anyóssal találkozniuk”. Nekem az összes anyósvicc a szívembe talál…

Aztán a nevek, akiket nem lehet kihagyni: Bodrogi Gyula, Blaskó Péter, Bánsági Ildikó, Tompos Kátya, Györgyi Anna…

Megérkezünk, és már nem büfézünk, amikor hirtelen lakodalmas násznépnek néz minket két szereplő is azonnal. Be sem jutottunk még a nézőtérre, de már tudjuk, hogy a lagzi lekésve, mert az tegnap volt, és a ki-kicsoda megfejthetetlen rejtelmeit kezdjük kapisgálni. (olasz nyelvtudás kéne, úgy egyszerűbb lenne az élet, de az éppen nincs kéznél)

Akik vártak minket már az előtérben: Giacinto, az ifjú mamakedvence papucsférj (Bakos-Kiss Gábor),  Colombina szobalány (és fő intrika) – Györgyi Anna, majd a jobb oldali lépcsőn elkezdi lehordani a fél díszletet (majd kiosztja a nézők között, hogy hordják csak be a színpadra) a családi csalfa barát – Brighell (Farkas Dénes).

Mire beérünk, és mindenki keres magának egy szimpatikus helyet (tériszonyosok az első sorba, a félősek – jujj mi lesz, ha közelről rámnéz egy színész… hátrébb), no addigra a három már körülöttünk jövő-menő-beszélgető szereplőtől nagyjából megtudjuk, hogy tegnap itt esküvő volt, a családi barátra mindig lehet számítani, és fontoskodásban a szobalány simán nyerné a világbajnokságot.

Minden a helyén, így megismerjük a ház urát, Anselmo Terrazzanni  grófot (Blaskó Péter!!!), akinek egy komoly szépséghibája akad: vakon gyűjti a régiségeket, ezen még a lupéja sem sokat segít, minden kacat kell neki, ami kicsit is ótvar-réginek néz ki. Ez élete értelme, mellette akár a világháború is kitörhet, konkrétan azt sem venné észre. Hogy vette észre, hogy a fia megnősült? Kért hozománynak a menyasszony apukájtól 20.000-et, amit annak rendje és módja szerint pénztemető hobbijára kezd el kiszórni az ablakon. (felmerül benne, hogy lehetne még egy fia, és akkor még egy huszast leakaszthatna valakiről… no comment) Ebben leginkább Brighell van segítségére, aki érzi, hogy hiába jóbarát, ő biza megkopasztja az öreget. A terv már a fejébe is szállt.

A család már az esküvő másnapján a női konfliktus közepén találja magát: Isabella grófné (Bánsági Ildikó) lenézi a menyét Doralice-t (Tompos Kátya, a vagány!), mert az nem nemesi családból érkezett, csupán egy gazdag kereskedő lánya. Ebben a lenézésben az sem zavarja különösen, hogy a lány által érkezett pénzből lesz neki csini új ruhája, és ebből a vagyonból szórja el a pénzt új ékszerre is. (ezt beveszi a gyomra). Doralice viszont fiatal, és baromira unja, hogy még mindig csupán egyetlen gönce van, az esküvői ruci, és a család nem tartja fontosnak, hogy ő is új ruhához jusson, pedig totál lenyúlták az örömapa – Pantalone-tól (Bodrogi Gyula) kapott lóvét. Az öreg a “régiségekre” költötte, az öreglány meg ruhára és ékszerekre.

Doralice először a férjénél próbálkozik, hogy ne kelljen élete további részét a mennyasszonyi báli ruhában töltenie, de ennyire mamakedvence, pipogya, életre képtelen fickóval ritkán hozza össze a sors. Simán átpasszolja a feladatot és a felelősséget az apjára, aki viszont csak a romhalmaz tárgyait simogatja, és a legtutitbb helyre irányítja, a drága anyóshoz. No, ő viszont kicsit sem önző, így inkább mindent magára költ, és némi noszogatás hatására dob némi aprót a fiának, hogy abból öltöztesse fel a menyét. Ebből azért lesz némi ajtócsapkodás, sőt a szobalány sem érzi, hogy a nagyságos grófnén kívül mást is ki kéne szolgálni, tehát beint az ifjú feleségnek, sőt vissza is pofázik, amiért nem túl diplomatikus probléma lezárásként Doralice pofonvágja. Besértődik, és megy a grófnéhoz, és már feketíti is az új asszonyt. A helyzet mérgesedik, így segítségre van szükség, így ír is Doralice a papájának, hogy érkezzen, de gyorsan, mert baj van ruha ügyben. Jön is az öreg, ad is rá lóvét, és azt kéri a lányától cserébe, hogy a családi béke érdekében béküljön ki az anyósával. Ettől szarabb ötlete ma este már nem lett az öregnek, de ehhez ragaszkodott. A bocsánatkérés kivitelezéséhez Anselmo gróf nyújtja segítő kezét, de addig szerencsétlenkedik, míg Doralice önállósodik, és “bocsánatot” kér, mondjuk abban nincs köszönet, így a drága mama még jobban felhúzza az orrát, és távozik.

A pipogya férj mindent szeretne és egyszerre: a békét az anyjával, és a békét az asszonyával. Fel sem méri, hogy ez a science fiction kategróia.

Mindeközben Brighell már jó úton jár, hogy megkopassza Anselmo-t, el akarja neki adni a szarkofág kilincset, a palermói leplet és még megannyi gagyit. Ehhez szüksége van egy örmény gyűjtő-kereskedőre, és ezzel a széhámossággal látja biztosítva a jövőre vonatkozó anyagi terveit. Beszervezi a sértődött Colombinát, aki beöltözik a kedvéért, hogy bosszút álhasson a családon és nekiáll örmény ószeresként alkudozni.

A helyzet egyre fokozódik, Anselmo bármilyen békítési kísérlete kudarcba fullad, Brighell már a pénzt szinte a markában érzi, úgy megvezette a grófot, a két főhősnő pedig már annyira utálja egymást, hogy a férj lassan belebolondul, de még előtte elrohan apósához, a józan paraszti ésszel megáldott kereskedőhöz, hogy jöjjön, és segítsen békét teremteni.

Jön, lát, és feladja, majd átpakolja a feladatot a szintén alkalmatlan Anselmo-ra. Közben lebukik Brighell és Colombina csele, viszont a két harci fél is kezdi feladni állásait, na nem könnyen. A grófné megoldása a helyzetre, hogy nyúlcipőt húz, és követeli a saját jussát, majd ő elköltözik, és megoldja egyedül alapon, míg Doralice csupán élni szeretne szerelemben a férjével nem veszekedve.
A bölcs kereskedő megoldása: kettéválasztani a kecót, kap mindenki egy kis lóvét tőle, majd a többit oldják meg maguk. Mi adhat feloldást? Az idős-fiatal párharcra?  (igen, a legnagyobb probléma, hogy az anyós öreg, és a meny a bocsánatkéréskor erre hivatkozott… mi másra :D)

Végül a fiatalok bulizni kezdenek a mama költözési ötletére, aki már érzi, hogy itt nyertes nem lesz, és a menyének felé nyújtott békejobbját végül elfogadja.

Nevetünk, meglepődünk, sírva röhögünk, majd meghatódunk… és sokszor magunkra ismerünk. Igen, anyós ügyben 20 év tapasztalatával nincs mese: itt az igazság, vesszen az öreglány, és majd ha lejjebb adja, és már nem esik az orrába az eső, na majd akkor, de csak akkor beszélhetünk, és nem a bocsánat kérésről, nem, hanem a normális viszonyról, ami általában csak simán iszony.

1 méteren belül a színpadon a művészek, különleges élmény az első sor a Gobbi Hilda színpadon.

A büfé extra furán működik: előadás előtt az 1 üveg víz + sonkás szendvics 1.040.-, a szó szerint ugyanez a szünetben 950.-. Kiírva az árak sehol, de huhogjak, mint a bagoly, ha én ezt értem.

Lelkesen elhoztam egy szórólapot, hogy mégis megnézzem kiknek köszönhetem ezt a mai klassz estét, majd kicsit rácsodálkoztam, hogy minden szereplő és alkotó raja, kivéve a rendező neve. A gugli a barátom, így az utókornak ide vésem: rendezte ezt a korabeli vígjátékot Kiss Csaba.

 

Szólj hozzá!